Délmagyarország, 1990. március (80. évfolyam, 51-76. szám)

1990-03-31 / 76. szám

Chikán Ágnes riportja Gondozottak és gondozók Nem tudom, megöregedvén, magányosan, egy szociális otthon, vagy saját, megszokott hajlékom lakója akarok-e majd lenni. Ügy hiszem, amíg kezem-lábam mozgatni tudom, és amig döntési képességem birtokában leszek, életem legutóbbi színterét, saját otthonomat választom majd. S ha magatehetetlen, gyönge leszek, s ha senki nem nyit rám ajtót? Ha teljesíthetetlen feladat elé állítanak a létfenntartás legapróbb, mindennapi mozzanatai? Akkor, de csakis akkor: félre a lélek nyavalygásaival, elfogadom a követelőző testnek fölajánlott segítséget. A 3-4 ágyas, meleg szobát, a naponta háromszor elém tett ételt, és azt, hogy gyermekként megmosdassanak. De akkor, aet hiszem, már nem fontos én mit akarok. Akkor talán már akaratom sem lesz, s talán effélére pénze sem lesz az országnak. Ha netán mégis? Akkor most idejében mondom: ápolóim, előre köszönet mindenért, a faradságért, a türelemért, a megértő, elnéző szóért. Akinek pénze van A Tolbuhin sugárúti épület ablakaiban még nem virítanak a muskátlik és a petúniák, de hamarosan ismét megszokott virágpompájában díszlik majd a szociális intézmény. A modern, erkélyes szárnyban, a garzonházban olyan idős emberek leltek otthonra, akik csupán biztonságra és kényelemre vágytak. Akik, mintha csak szállodában élnének — teljes ellátásban részesülnek. Ónálló életvitelük megtartásával kétágyas, külön lakosztályokban rendezkedtek be. A „kiszolgálás" mintaszerű. A lakók az étlap két kínálata közül választhatják ki a nekik jobban ízló ebédet, de aki diétára szorul, arról is gondoskodik a konyha. A mosodai dolgozók rendre összegyűjtik a szennyes holmikat. amelyeket aztán tisztán, megvarrva, kivasalva kapnak vissza tulajdonosaik. A házi fodrászt, kozmetikust, pedikűröst, manikűrost kiki bármikor fölkeresheti, s aki rozsdásodó tagjait kívánja szakszerűen megmozgatni. annak rendelkezésére áll a gyógytornász. Megnyugvást ad az itt lakó nyugdíjasoknak, hogy bár egészséges, jó erőben levő emberekként lettek lakói az otthonnak, mindig kéznél van itt az egészségügyi segítség. „Mint a mesében" — mondhatná bárlú, de hogy ez az élet mennyire a valóságból gyökerezik, kiderül rögvest, mihelyt a térítési díjakról lesz szó. A korábbi 3 ezer 500 forintból tavaly már bajos volt biztosítani a háromcsillagos minőséget, ezért május l-jétől már 4 ezer 500 forintot kell fizetniük mindezért az újonnan érkezőknek. Hogy ki az a 110 „kiválasztott", aki ilyen luxuskörülmények közé kerülhet nyugdíjazása után? Az Egyesített Szociális Intézmény igazgatója, Z sótér Antal válasza szerint: — Az ország egyetlen ilyen nyugdíjasotthonába a bejutás feltétele csupán az: egészséges legyen a jelentkező és tudjon fizetni. Anyáskodó intézménnyé válni A szociális gondozásra azonban azoknak van igazán szükségük, akik náluk jóval elcsettebbek. akiknek zsebébe alig csurrannak-cseppennek a forintok, s akik gyengeségét, betegségét súlyosbítja még a magány is. Hozzájuk — némi ellenszolgáltatás fejében — bekopognak a gondozónők, ebédet hoznak, bevásárolnak, föltakarítanak, ha kell. A városban átlagban 750 idős embert látogat 44 főfoglalkozású és 330 önkéntes gondozó. Jóllehet, vannak közöttük, akiknek ellátása szociális otthoni beutalást igényelne, ám mégsem lehet ez a forma az általános. Részint maga az idős ember ódzkodik otthona elhagyásától, részint pedig akadály a helyszűke is. Ennek ellenére Szegeden háromszázhetven személy szociális otthoni elhelyezére van lehetőség. A Tolbuhin sugárúti intézményegyüttes másik szárnyában, az időskorúak szociális otthonában 160-an laknak 1—4 ágyas szobákban. — A beutalásnak itt több kritériuma van, mint a garzonházban — tájékoztat az igakgató. — A városi tanács egészségügyi osztálya vizsgálja a rászorultság mértékét, a szociális körülményeket, föltétel, hogy a jelentkező a nyugdíjkorhatáron túl legyen, állapota kórházi ápolást ne igényeljen. — Az anyagi háttér itt mennyire számít? — Szociális otthonba senki nem a keresete alapján kerül be. 'Aki rászorul, az ingyen is lakhat itt, ha nem tudja fizetni a gondozási díjat. A legmagasabb összeg azonban 2070 forint. — Az ellátás miben különbözik itt a garzonházitól? — A két egység ellátása egymásra épül, egymást kiegészíti, ezért is tud — jó szervezéssel — még gazdaságosan működni az intézmény. Alapvető különbséget talán csak kényelmi szempontok alapján tehetünk: a szobákhoz közvetlenül itt nem kapcsolódik fürdőszoba és több ágyat is elhelyezünk egy-egy helyiségben. Az élelmezésben sem akkora a választék, itt csak egy menüt kínálunk. 'Egyébként a szociális otthon lakóit is látogatja a fodrász és a manikűrös, és nékik is jár a mosás és minden egyéb szolgáltatás. Úgy szervezzük meg az orvosi ellátásit, az ügyeletet is, hogy az egyesített intézmény soha nem marad egészségügyi felügyelet nélkül. Belgyógyász. ideggyógyász szakorvosunk is van, rendelőnk jól fölszerelt. — Erezhető-e már, hogy a szegényedő ország szűkebb marokkal méri a pénzt a szociális intézményeknek is? — Eddig — imivel a városi tanács költségvetését még nem ismerjük — különösebb gondunk nem volt Igyekszünk ésszerűbb szervezéssel ott spórolni, ahol lehet De nemcsak a pearzzel takarékoskodunk: 1 i p* megpróbálunk az ápolónők energiájával is jobban gazdálkodni. Azáltal például, hogy főfoglalkozású gyógyszerészt alkalmazunk, hogy korszerűbb ételhordó kocsit vettünk, vagy külön erre képzett „mobilizátor" mozgatja az ágyban fekvő betegeket, több idejük jut a nővéreknek a lélek gondozására. — Van ehhez megfelelő szakképzettségük? — Üjitásként létrehoztunk egy mentálhigiénés csoportot, főiskolai végzettségű vezetővel. Úgy érzem, hogy az anyagi föltételek mellett egyre inkább szükségük van lakóinknak lelki támaszra. Amolyan .anyáskodó" intézménynyé szeretnénk válni, amelyre a precíz ellátáson kívül jellemző a meleg családi Jégkör. Ezért amit csak lehet, együtt megünnepelünk, a ceremónia, a közös szórakozás, kirándulás élménye megnyugNagy tászló felvételei tatja, összehozza az embereket — Mit vár az igazgató az itt dolgozóktól, merthogy ez nem hagyományos értelemben vett egészségügyi intézmény. — Százhetvenhárom alJcalmazottunk közül 64 egészségügyi dolgozó, közülük 40 szakképzett. Alapvető követelmény, hogy valamennyien tisztába legyenek az idős kor sajátosságaival. Azzal, hogy néhányan bizony szőrszálhasogatóaJc. hogy feledékenyek, hogy százszor is el kell mondani nekik ugyanazt — változatlan. türelmes hangsúllyal. El kell viselni az agresszivitásukat is akár, hiszen magas karban szinte elkerülhetetlen az agyérelmeszesedés. Aki idejön dolgozni, annak ezek tudatában' el kell döntenie, meri-e vállalni ezt a nemes, ám mély empátiás készséget igénylő munkát. Hivatástudat és fizetség Takács Jenóné szakképzett ápolónő: — Az alsóvárosi szociális otthonban kezdtem dolgozni, 18 évvel ezelőtt. Szeretem az idős embereket, megértő vagyok velük, hiszen tudom, egyszer mi is megöregszünk ... Nem teszek különbséget a körülöttük végzett munkák között, elvégzek mindent az ágytálazástól a takarításig, merthogy ezek az emberek rám vannak szorulva. De szívesen viccelődöm is velük. A múltkori kiránduláson csak Ancika voltam, nővér nélkül. Én ezt a viszontszeretetet, a közvetlenség viszonzásaként értékeltem ... Anci nővér az első emelet 44 lakóját látja el, kis híján havi 12 ezer forintért. Viski Gyuláné az idősek otthonában részlegvezető nővér hét éve, ezzel együtt már 25 esztendőt töltött az egyesített intézményben ö is a Mátyás téri öreg, műemléképületben kezdte: — Mint ápolónő, dolgoztam belgyógyászaton és sebészeten is, de végül az idősek mellett kötöttem ki... Én is dolgoztam három műszakban, így meg tudom érteni az irányításom alatt ügyködő 18 nővér gondjait, de a tapasztalataimat is átadom nekik. Olyan gárda ez, hogy a doktornő azt mondta, nem cserélné el őket a celebrovasculáris osztály nővéreivel. — Mit tesz itt az ápolónő, ha észreveszi, valamelyik lakó kedélyállapota megváltozott, ha magába fordul és szomorú? A kórházban lelki vigaszra olyan sok idő nem jut. Es itt? — Itt föltétlenül szentelünk időt erre, ha kell, fölszabadítjuk a nővért egyéb munkái alól, hogy beszélgethessen a rászorulóval. Előfordul az is, hogy valaki összeférhetetlenné válik. A beszélgetést ideggyógyászati kezelés is követheti. — Ügy értsem, gyógyszerekkel csillapítják az agresszivitást? — Emögött a jelenség mögött meghúzódhat betegség, családi háttér vagy egyszerűen a tétlenség hatása. Van, amikor foglalkoztatással sikerül lekötni a figyelmét a „renitenskedőnek", a gézlaphajtogatás például kiváló nyugtató. De ha szükséges, ezt pirulában is beadjuk ... — Nővérke, 28 éves munkaviszony után ön menynyit visz haza a borítékban? — A bruttó fizetésem 13 450 forint. — ön is kivonult az egészségügyisekkel a megyeháza elé? — Én nem, de azt hiszem, közülünk csak egy nővér vett részt a tüntetésen. Bérezésemmel, a jutalmazással — bár manapság minden pénz kevés a megélhetéshez — elégedett vagyok. A kórházban alacsonyabb lenne a fizetésem. A lányom fele időt töltött az egészségügyben, mint én, 6 máshol 8000 forintot keres. Bodor Jánosné ugyancsak 28 esztendeje egészségügyi dolgozó, s szintén az alsóvárosi otthonban „jegyezte el" magát ezzel a hivatással. — Szociális otthoni ápolónői képesítést szereztem, s azóta is három műszakban dolgozom. Alig tízezer forintért. Ha kérdi, én nem vagyok elégedett a fizetésemmel, munkám, s az eltöltött idő alapján többet érdemelnék. — Mi tartja mégis itt? — A kor tisztelete. Alapelvem: minden idős embert tisztelni kell, s szép szóval hatni is lehet rájuk. Nekem bárki kiöntheti a lelkét, biztos lehet abban, titkait nem adom tovább, nem hallja vissza holnap a másik lakótól. — Hogyan élik meg a lakók itt, ebben a zárt világban, ha valaki távozik közülük? — A nagyon betegeket, a haldoklókat elkülönítjük. Előfordul azonban várat-' lan halál is. Az — és ez a természetes — nagyon megrendíti a szobatársakat. Amikor bejelentjük, hogy ki távozott a házból, egyperces néma felállással búcsúzunk tőle, s néhányan elmennek a temetésére ... Ilyenkor hosszabb ideig ülünk az ágyak szélén, és fogjuk egymás kezét. Szőriné Kóré Andrea talán a legfiatalabb ápolónő itt, egy éve érkezett Ceglédről, ahol a kórházban dolgozott. — Nyaranta jártam Szegeden, és mindig vágyódva néztem ezt a szép, virágokkal díszített, modern ipületet. Tudtam, hogy idősek élnek falai mögött, k kórházban is sok koros, agyvérzést szenvedett beteggel foglalkoztam, ismertem a világukat, s élt bennem az a szándék, hogy segítsek rajtuk. Amikor ideköltöztünk, elsó utam az otthonba vezetett. Meglepett az intézmény lakályossága, a magas szintű ellátás, az emberséges bánásmód és ez a családias légkör. Itt bácsinak, néninek szólítjuk a lakókat, vagy csak a keresztnevükön, mint otthon ... — Elégedett, látom. Mit szól a fizetéséhez? — Én, hatéves munkaviszonyommal nem panaszkodhatom: 8 ezer 100 forintot keresek. Az egészségügyi fizetésemelések a fiatalabbaknak kedveztek. M/se után: belső béke A folyosón Ilonka _néni elegyedik szóba az igazgatóval, ügyes-bajos dolgaiban kér tanácsot Megkérdezem tőle, hogy érzi magát. Nem kell kétszer kérni, folyik belőle a szó: — Orosházán dolgoztam, kedvesem, az egészségügynél, i laboratóriumvezető voltam. Egyedül élek. Úgy vagyok, ahogy születtem. Érti, ugye? Vigyáztak rám, nagyon vigyáztak. Amikor fölszabadultunk, 39 éves voltam, akkor kezdtem dolgozni. Most 93 éves vagyok. — Ki hinné — csodálkozom — s hálás köszönetet kapok a bókért. Aztán suttogva, hogy más ne hallja, a fülemhez hajolva mondja: * — Jaj, szólnom kellene, néhány lakó itt ügy beszél, mint a kocsis. Olyan csúnyán. — Majd hangosan, hogy a címzettek is meghallják, hozzáteszi: — De a nővérek, Mária nővér is nagyon kedvesek. Szabó G. Balázsné tanyáról került ide egy kétágyas szobába. Nem bírta a városi vizet, vett hát egy kis jégszekrényt, abban tartja az ízletesebb innivalót. — Negyedik éve élek itt. A lányaim meglátogatnak, van úgy, hogy a szegedi lányom hetente többször is. Hiányzik egy kicsit a kert, de tudja, ha tehetem, lemegyek az itteni parkba, kapálgatok, gyomlálgatok egy kicsit a napon. Sajnos, most fájnak az ízületes lábaim, s ez se fordult még elő velem — farsangkor nem tudtam táncolni. Bekopogunk egy másik szobába, ahonnan halk muzsikaszó hallatszik. Marika nyit ajtót, aki a váratlan vendég láttán a háziasszony zavartságával igazgatja a hímzett párnát, teszi arrébb az asztalon díszelgő virágcsokrot. Jegyesével él itt egy esztendeje. — Az alsóvárosi otthonban tartottuk meg az eljegyzést, azóta élünk együtt. Egymás nélkül, meg enélkül a szép szoba nélkül talán már nem is volnánk — pityeredik el. — Mikor lesz ah esküvő? — kérdem. — Szüret után — somolyog a bajsza alatt a vőlegény. Amióta összekötötték a sorsukat, Marika egészen erőre kapott, beszédes, tetterős és vidám lett — tudom meg Anci nővértől. — Korábban ágyba vittek neki az ételt, a fürdőbe is kísérettel ment. Most? A helyzet magaslatán állva ó istápolja — és tartja szóval — élete új párját. S hogy mit jelent a lélek gondozása, bizonyítja a házban havonta kétszer megtartott misék, a gyónás, áldozás igazán „áldásoa" hatása. A nővérkék a megmondhatói, milyen nyugalom és belső béke száll a kis szobák lakóira egy-egy, Isten országában tett, képzeletbeli kirándulás után .. Chikán Ágnes 1990. március 24., szombat 9