Délmagyarország, 1990. március (80. évfolyam, 51-76. szám)

1990-03-24 / 70. szám

74 1990. március 29., csütörtök (Folytatás az 1. oldalról.) hadonászó embereket ábrázoló kép mellé a lap a következő szöveget fűzte: „A demokráciába való átmenet nem egyszerű. A szabadság tisztító szelének gyakran útját állja az erőszak dühödt vihara." Nem szerepel a lap hasábjain, hogy ki kit ütlegel A Rabocsaja Tribuna beszámol a halottak és a sebesültek számáról Tőkés László erdélyi református lelkész úgy döntött, hogy hazautazása előtt még egyszer Washingtonba látogat. Célja az, hogy az események tükrében ismét tárgyaljon az amerikai kor mány, a törvényhozás illetékeseivel, és támogatásukat kérje a romániai magyarság megvédéséhez. Az Amerikai Magyar Emberi Jogok Alapítvány, Tőkés házigazdája egy sor amerikai és nemzetközi emberi jogi szervezetnél kezdeményezte, hogy küldjenek megfigyelőket Romániába, és ösztönözzék erre kormányaikat. Az alapítvány érvelése szerint az erdélyi események, veszélybe sodorták a romániai választások ügyét is. hiszen a magyar állampolgárok ebben a helyzetben még az utcára sem mernek menni, nem hogy szavazni. Az emberi jogi szervezetek, az őket kísérő sajtó nyilvánossága sokat segíthetnek. A kezdeményezést már helyesléssel fogadta a „Helsinki Watch" bizottság, a bécsi székhelyű Nemzetközi Helsinki Szövetség, az amerikai Jogászok Nemzetközi Emberi Jogi Csoportja, s az ugyancsak amerikai Emberi Jogi LigaLitvánia segítséget kér A litván kormány péntek hajnalban drámai hangú üzenetben fordult a világ közvéleményéhez, támogatásukat kérve „a köztársaság ellen készülődd szovjet katonai, beavatkozás megakadályozására". A nyilatkozat szerint „nyilvánvaló, hogy egy másik köztársaság katonai erőt készül alkalmazni" Litvánia ellen. A dokumentum kérte a világ közvéleményét, hogy tiltakozásukkal gátolják meg az esetleges erőszakos lépést. A hírügynökségek egyébként egyértelműen Moszkva erődemonstrációjaként értékelték, hogy csütörtökön felfegyverzett katonai szál lító járművek konvoja haladt át Vilniuson. Bár a Kreml korábban cáfolta a katonai beavatkozás szándékát, helyi tisztségviselők attól tartanak, hogy a hadseregből dezertáló litvánok ürügyén mégis sor kerülhet a katonai akcióra. (A litván Legfelsőbb Tanács közleménye éppen csütörtökön számolt be arról, hogy három polgári ruhás tiszt Vilniusban elfogott, és a katonai parancsnokságra hurcolt egy dezertált fiatalt.) Vytautas Landsbergis litván államfő a vilniusi törvényhozás előtt kijelentette: köztársasága még egy esetleges katonai beavatkozás esetén sem válaszolna fegyverekkel, hanem az erőszak nélküli ellenállást választaná. Landsbergis csütörtökön este sajtóértekezletet tartott, s ezen úgy vélekedett, hogy Gorbacsov álláspontja az elmúlt időben sokkal keményebbé vált. A pártfőtitkár — vélekedett a litván politikus — a lőfegyverek begyűjtésének elrendelésével olyan benyomást akar kelteni, mintha a litván vezetés katonai akcióra készülne. Márpedig ez nem igaz, a mi küzdelmünk politikai jellegű — szögezte le Egy szippantás és tiszta levegő Megkezdték a kivonulást Pénteken megkezdte a kivonulást a Komárom megyei Baj községben állomásozó szovjet katonai alakulat. Páncélozott harci járműveiket, teherautó-monstrumaikat a tatai vasútállomáson vagonirozzák. Az alakulat első részlegével, egy rakéta tüzérségi egységgel pénteken 15 órakor gördült ki a szerelvény a tatai vasútállomásról. A vonat csak Záhonyban áll meg, ahonnan, a vágányok nyomtáv-különbsége miatt szükséges átrakodást követően, folytatja útját Ukrajnába. A rakodás szombaton folytatódik. A két nap alatt együttesen nyolcvan vagonnyi technikai felszerelést visznek el, és 300-350 katona és tiszt utazik el családostul. A baji laktanyát a tervek szerint szeptemberre ürítik teljesen a szovjet katonák A nagy értékű ingatlan _ a laktanya, háromszáz lakás, iskola, egészségügyi épület és raktárak — átadásának módjáról, az épületek hasznost tásáról még nem született döntés. Az „Ásotthalmiak nevében" aláirású levél a helyszínre invitál. íme, a feldobott labda: „Asotthalmon élf Guller István, aki a Felszabadulás Tsz függetlenített párttitkára volt. Most már munkanélküli. Ezt azért hangoztatom, mert a községi tanács fizetett ki neki 8 ezer forint munkanélküli-segélyt. Csak mi azt nem értjük, milyen alapon. Nevezett 3 darab szippantás teherautóval rendelkezik, azokon az alkalmazottai dolgoznak, ö a Cserepes soron saját illemhellyel dolgozik, és gyűjtögeti az aprópénzt. Hát ha ez igazság, akkor mi Asotthalmon még a levegőt sem érdemeljük meg." Nem a tanács hatásköre A tanács vb-titkára meglepődve hallgatta az általam előadott levélrészletet. Ismerem a osaládot, az anyagi helyzetüket. Nem kaptak semmiféle segélyt. Képtelenség. Az más kérdés, hogy a vállalkozáshoz hitelt vettek föl. De ez nem a tanács hatásköre. A „méregfog" ilyen gyors kihúzására nem számítottam. Irány a lakás, az érintett biztosan tudja, honnan e félreértés. A feleség volt épp otthon. Hellyel és üdítővel kínált. Elmondtam a segélyre és a vállalkozásra vonatkozó kérdéseimet. <5 mosolyogva hallgatta, de arcvonásain láttam, felzaklatta a tény: újságíró „nyomoz" utánuk. Igyekeztem megnyugtatni, sem nyomozó, sem adóhatóság nem vagyok. Egy valami érdekel, a vállalkozásuk és annak körülményei. Mivel telefonjuk nincs, megígérte, a férje fel fog keresni, hogy ne menjek még egyszer hiába. Még aznap egy dízel Golf parkolt le a lakásunk előtt. Guller úr jelentkezett. Fogtam a noteszt és a tollat, hogy jegyezhessem szavait Egy perc után föladtam, ömlött belőle a szó. Éreztem, a helyzetből azt érzi, védekeznie kell, s mindent töviről hegyire megmagyarázni. A gyors jövetelét is indokolta: — Amikor hazaértem, az asszony sírdogált. Mondtam neki, nem érdemes. Jobb ha a mendemondának ele. jét vesszük. Csak Jelenjen meg az az újságcikk. Gyorsan előkerítettem a magnót, az csak győzi az iramot A monológ, terjedelmi okokból rövidített változatához nem kívánok semmit hozzáfűzni. Így is egy község múltjának, jelenének jellemző fordulatai bukannak elő a személyes sors hátterében. Guller Istvánra lehet haragudni, és szeretni is őt, így is, úgy is illik meghallgatni a történteket, az ö „hang- , szerelésében". Ebesi múlt után — párttitkár 1941-ben születtem Tiszaföldváron, apám fodrász kis iparos, anyám háztartásbeli. Apám '42-ben a Don-kanyarban elesett, így anyám kettőnket egyedül nevelt Később én az apai nagyszülőkhöz kerültem, majd '51-ben visszajöttem Asotthalomra. Anyám kocsmáját bezárták, államosították. A mai kisvendéglő épülete a tatáé volt, asztalos kisiparos engedéllyel rendelkezett. Annak rendje-módja szerint, ezt is elvették. Rá két hétre egy Csepel-autóval jelentek meg nálunk. Amit egy óra alatt összecsomagoltunk, azt vihettük magunkkal. A Tisza-pályaudvaron beraktak bennünket, a vonat Ebes állomáson állt meg. Az ottani állami gazdaság csirkeneveidéjében helyeztek el. Míg' iskolába nem kellett menni, gyapotot szedtünk. Később nekem a rendörök kerékpárját kellett visszahozni az állomásról. Egy év után a földvári nagymamám felment a Belügyminisztériumba, leült a lépcsőre, s azt mondta, míg az unokáit haza nem engedik, nem megy el. Minket hazaengedtek, anyámékat rá három hónapra. A vasútforgalmi technikumba 1954ben felvettek, aztán kaptam egy papírt, hogy „helyszűke" miatt maradjak itthon. Sütősegéd lettem a nagybátyámnál. A katonaság után megnősültem. A gabonafelvásárló vállalatnál eltöltött négy év után kerültem a mai Felszabadulás Tsz elődjébe. Huszonkét évet töltöttem ott, végigjártam a ranglétrát. Levelezőn elvégeztem a mezőgazdasági technikumot. Voltam brigádvezető, majd kerületvezető. Egyéves pártiskolára küldtek. Mint titkár 8 évig dolgoztam. Eleinte függetlenített státusban, majd úgy éreztem, a pártmunka nem meríti ki a nyolc órát. Huzavona után hozzájárultak, hogy háztáji agronómusként én vigyem a zöldség-, a sertésfelvásárlást, és egyebeket. Az akkori elnök meghalt, az utódja is így foglalkoztatott. Miután ö tavaly eljött Asotthalomról, Ábrahám Zoltánt választották meg. Ezt azért említem, mert korábban történt köztünk egy affér. Akkor voltak ezek a hatásköri listák, véleményezési jogkörök. Én fegyelmi eljárást indítottam ellene, de a tanúm meghátrált, nem sikerült a bizonyítás. Aztán az sem tetszett nekem, hogy egyedüli jelöltként indult a választáson, amikor cajta kivül mások is szóba kerültek. A mórahalmi pártbizottság a zákányszéki balhé hatására az egyes jelölést erőltette. Így történt. Hangsúlyozom, én nem törekedtem erre a posztra. Hivatalába kerülve azt mondta, mindenki tiszta lappal indul. Aztán egy kereskedelmi akciómba beleszervezett, akkor döntöttem el, én ezt így nem csinálom. Eljöttem. Vállalkozási láncreakció Májusban a Cserepes soron felépült a 110 négyzetméteres nulla-nulla, melynek a fiam és feleségem révén fele részben a tulajdonosai vagyunk. Ott dolgoztam. Ültem, és szedtem az ötforintosokat, takarítottam, meg ami a szükséges „melódia" volt... nincs ezen szégyellnivaló. Október végén vettem ki a munkakönyvem a téeszből, s csak utána döbbentem rá, most már tényleg munkanélküli vagyok. Az ősz folyamán a betakarítás adott munkát. Két hold Háztáji és két hold bérelt földünk van, felét öntözzük. Így lehetett a krumpliból 220 mázsás átlagtermés. Amikor a helyre vetett paprikában három tőről megtelt a húszliteres vödör, sokan megirigyelték Tudjuk a csínját-bínját, mint kistermelők, ebből is jó pénzt láttunk. Meg a Cserepes sorra is jártam, de stabil munkahelyet is szerettem volna mel lé. A munkaközvetítő által ajánlott állások nem jöttek össze. Erről kaptam is egy papírt, hogy vállalkozói hitelt vehessek föl. Korábban a barátomnak, aki már nem él, volt az ötlete, hogy érdemes lenne szippantót venni. Nekem az eszembe villant a lehetőség. Decemberben a 300 ezer forintos kölcsönnel megvettem a kocsit, 780 ezerért. Nekem csak úrvezetőim van, felvettem egy sofőrt és egy kisegítőt a gépre. Stabil vállalati megrendeléseket hajtottam fel úgy, hogy a tarifa alá mentem 10 százalékkal. Az egy kocsinak van munka bőven, de a második megvételétől elálltam, mert azt egyelőre nem tudnám feladattal ellátni. Az elszámolásokra a téesz főkönyvelőjet alkalmazom, másodállásban. Egyelőre csak tízezer forintos fizetést veszek ki a vállalkozásból. A haszon nyolcvan százalékát fél év után újra beforgatom. A mai időkben, akinek tőkéje van, vállalkozhat. Én ezt elindítottam. Elsejétől megkezdjük a fűtőolaj-árusítást otthon, a háznál. Aztán, ha futja rá. MTZ-ket veszek, próbálok kis vágóasztalú kombájnt beszerezni. Keresek rá ügyes „gyerekeket", s a községben vállalunk munkát. Ehelyett lehetne Újszegeden kacsalábon forgó házam, és „élhetnék". De nem. Én ilyen nyughatatlan természet vagyok. Csinálgatom a magam dolgát. Az ehhez hasonló leveleket is előre beszámítom. Különben megértem ezt az oldalát is. A falu tekintete állandóan pásztáz: honnan a csudából van neki, mikor nekem nincs. Én, Guller István szennyvizszállító kisiparos, úgy érzem, nem vagyok fekete bárány, nem azért jöttem el a kolhozból, hogy loptam, vagy csaltam.. Magam határoztam igy. Különben munkanélküli-, vagy bármely más segélyt nem kértem soha. Tóth Szeles István Varga Iván Egy hét abrakadabrában Űtban Újvidék felé, megpróbálom ráncba szedni az eddig rámzúduló információhalmazt. * A jugoszláv tömegkommunikáció részletes helyzetjelentéseiben az állapotok normalizálásának reményében tudósít. Hónapok múltán bejelentik, egyre tobb üzem, ahogy arrafelé mondani szokás, munkáskollektíva vesei fel a munkát, a sztrájkok szabdalta termelési lánc ismét, ha csikorogva is, mozgásba lendül. Az általános iskolától az egyetemig, egyre több diák látogatja az órákat, tanáraik ismét visszatérnek katedráikra. A közúti közlekedést végre nem nehezítik úttorlaszok, a mindennapi élet ha döcögve is, de a régi kerékvágásba zökkenni látszik. Történik mindez annak ellenére — teszem hozzá —, hogy a tartományban fellángolt elégedetlenségi hullám, majd az azt követő, véres tüntetések óta, a követelések oldaláról nézve, érdemben semmit nem változott. Csupán a biztonsági állapot feloldása várhatói illetve bizonyos munkahelyeken ás az oktatásban: elbocsátások. A rendteremtő intézkedések, a hadsereg bevetésén túl, adminisztratív formában is jelentkeznek. Talán belefáradt a protestálásba az albán kisebb(?)ség? Erőt gyűjt? Netán, új eszközökkel kívánja elérni céljait? Most sokan a terrorizmus megjelenésétől tartanak, s e félelmeket a XX. századi iszlám fundamentalizmus harcos hagyományai gerjesztik. Bizonyosak azonban csak abban lehetünk. hogy a felgyülemlett problémák tovább burjánzanak, s a csak évek — mások szerint évtizedek — alatt megoldható válság zörgő harasztja egyetlen szikrától is lángra lobbanhat. Az utca emberének véleményében mindkét oldalon nacionalista Indulat izzik, mely nem riad vissza a fegyverek emlegetésétől sem. Megbékélésről tehát szó sincs. A hirtelen jött csend akár vészjósló is lehet, bár a többség talán mégis békességre vágyna. Most ismét a politikusoké a szó, de kompromisszumkészségük kérdéses, pedig a polgárháború rémét kellen elhessegetniük. Koszovóból az utóbbi negyven esztendő folyamán megközelítőleg 250 ezer szerb menekült el, miközben az albán nemzetiség háromszorosára duzzadt, illetve közel 300 ezer albán menekült át Jugoszláviába a kommunista Albániából. A menekültek közül mindössze 15 ezernek van tartózkodási engedélye. Ezen adatok azonban, sajnos, a jugoszláv hivatalos szervek számára is csupán hozzávetőlegesek lehetnek, mert 1966 — Dzsevet 4*1 "u fii Z iJ Sbj : wm ámk^ i A történelmi Szerbia mérföldkövei a régesrégi temetők Hamza (albán emigráns) tartományi belügyminiszter kinevezése — óta a nyilvántartás még formális értékét is elvesztette. Mindamellett, hogy Koszovót Európában gyakran az iszlám előretolt hadállásaként emlegetik, a munkanélkülisék kontrasztjaként, óriási összegek csapódnak itt le az erre haladó kelet—nyugati kábítószer-kereskedelmi útvonal áldásaként. Fennáll tehát a veszélye annak, hogy a könnyen fanatizálható tömegek esetleges felfegyverzésére bőven lesz és van pénz a kommunistamentes, új albán államot követelöknek.., A Szlovén Köztársaság, Szerbia legfőbb ellenlábasa eközben a demokratikus átalakulás útjára lépve, kikiáltotta függetlenségét, befagyasztotta a Koszovónak addig: nyújtott támogatásokat, kivonta rendőri állományát onnan, és kinyilvánította: nem túri a belügyeibe való beavatkozást, valamint folyamatosan tiltakozik a szerbiai albán kisebbség elnyomása ellen, miközben a Szlovéniába menekülni vágyó sorsüldözötteket látni sent kívánja, s nem ad számukra letelepedési engedélyt. Hogy a jugoszláv háromszögben ki csal, s ki kit hagy majd el végül, egyelőre kiszámithatatlan. De hogyan tovább? — Ezt a kérdést már többször feltettük magunknak az utóbbi negyven-valahány évben — vallja be Aleksandar Petrov szerb iró, majd igy folytatja —: „A demokráciától való félelem létezett, és még létezik. Nem is olyarr régen az önigazgatás érdekeinek pluralizmusát kínálták, aztán az egypárti pluralizmust, majd a szocialista pluralizmust. Mindezek — Edvard Kardelj originális politikai agyrémei — csupán az egypárti állam túlélésének eszközei voltak, és fenntartották azt a permanens kómát, mely Josip Broz (Titó)-nak tökéletesen megfelelt, hiszen az abrakadabrák legitim és korlátlan hatalmát biztosították. A tíz éve felszínre tört. addig agyonhallgatott szerb—albán konfliktus szerintem mindaddig, míg albán nemzetiségű honfitársaink ki nem lökik maguk közül a szeparatistákat. tpíg belülről — külső nyomás nélkül — nem számolnak le velük, nacionalista karakterű marad." (Vége.)