Délmagyarország, 1990. március (80. évfolyam, 51-76. szám)

1990-03-15 / 64. szám

15 1990. március 15., csütörtök © magazin DM SZEMELVÉNYEK A FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC SAJTÓJÁRÓL Negyvennyolc szegedi sajtója A szegcdi irodalom 1848 — 49-ben gazdagon bontakozott ki. Tudunk ugyan arról. hogy Grünn Nyomda lapot akart indítani. de elóbb az engedélyt netp kapta meg. utóbb 1847-ben valószínűleg a tulajdonos nem érezte a lapot anyagilag elég biztonságosnak. 1848-ban a piarista szerzetesrendet otthagyó Szabó Mihály próbált Népbarát címen lapot indítani. A paraszti családból származó Szabó Mihály úgy látszik, nem rendelkezett pénzzel és nem tudta lerakni a törvények szerint szükséges kauciót. Lap helyett így röplapszerűen jelentette meg munkáit, elkísérte a szegedi nemzetőröket a délvidéki táborba és megörökítette a júliusi csaták emlékét. Az első szegedi napilap Verseczi győzelem. Július 11-én volt az elsó csata és alcímeként azt írja Sz. M.: édesanyjának levélben írja egy önkéntes. A második csata az óbecsei tábor elsó csatájacímen jelent meg július 13-án. ismét Sz. M. jelzéssel. A harmadik, a futakicsata július 18-án történt, ezt követve kapta a szerzó. mert alcímnek azt adja. hogy elbeszélve egy csatában részt vett szabadkai nemzetőrnek a fia által. Hogy ezek a népies költemények utat találtak a néphez, jól mutatja, hogy Kálmány Lajos 1891-ben szintén lejegyzett az óbecsei táborról egy népdalt. Szabó Mihály 1849-ben tényleg újságíró lett. amikor május elején megindult a Szegedi Hírlap Tóth Mihály főbíró, főszerkesztő szerkesztésében. Tóth Mihálynak a főbíró választásáról lelkesen beszámolt Táncsics Mihály Munkások újságának szegedi levelezője is. A szegedi ..népbarátok" Tóth Mihályt a szegedi Táncsicsnak tekintették. Tóth Mihály 20 éven keresztül harcolt a szegedi patríciusok korrupt vezetése ellen. Emiatt elveszítette ügyvédi állását, sót egy idóben az üldözés elöl Szegedet is kénytelen volt elhagyni. Az 1848-as áprilisi törvények adták vissza a szabadságát és üldöztetése miatt oly népszerűvé lett, hogy főbírónak választották meg a szintén népszerű liberális vetélytársakkal szemben. Táncsicsnak, mint azt az Életútjában piaga is megírja, volt kapcsolata Szegeddel, már a 40-es években, a Grünn Nyomda iparosnaptárt akart kiadni és hozzá Táncsicstól kért cikkeket. Sót. akkor készült el az embléma is. melyben egy nemes értelmiségi mellett parasztember és iparos jelenik meg, s amikor 1849-ben megindult az első szegedi lap: a Tiszavidéki Újság, a címoldalon nemcsak leközölte a hármas emblémát, hanem azt a magyarázatot fúzte hozzá, hogy iparos és a földműves segít nekünk, hogy megszülessen a nép uralma Szegeden is. Talán egy városban sem volt olyan erós a népbarátok tábora, mint Szegeden. Táncsicsot rövidesen megfosztották lapjától, de a szegedi újság következetesen leközölte a cikkeit és Tóth Mihály igyekezett is a szegedi politikában megvalósítani Táncsics gondolatait. Valószínűleg Tóth Mihály maga írta azt a cikket 1849 júliusában, amikor a Kormány Szegeden van, hogy Kossuth vegye maga mellé a kormányba Táncsicsot. mert a nép Kossuth mellett egyedül Táncsicsban bízik. A radikális baloldal mellett elég nagy szerepet kapott a márciusi fiatalok szegedi csoportja, akik közül egyesek személyesen is barátságban voltak a márciusi fiatalokkal. sót. közülök van aki a márciusi fiatalok szűkebb csoportját képezó Életképek baráti körébe tartoztak. Szabó Richárd ugyanis Szegedre került káplánnak és egyik vezető egyénisége lett a szegcdi mozgalmaknak. Néhány évvel idősebb volt ugyan nála Molnár Pál. aki a Tiszavidéki Újságot szerkesztette, de 1840-tól kezdve jó barátság fúzte Egressy Gáborhoz, aki színészként többször vendégszerepelt Szegeden, most pedig kormánybiztosként került Szegedre Kossuth megbízásából. A szegedi sajtó születése 1949. január 3án, tulajdonképpen Egressy Gábor támogatásával történt, mégpedig úgy. hogy ó. a kormánybiztos indította el a lapot a törvény által megkívánt kaució nélkül. Budát és Pestet ki kellett üríteni, a Kormány Debrecenbe menekült, a sajtóéletnek is Debrecen lett az új központja, a délvidéki katonaságot Szegedre központosították, s ebben a helyzetben került sor arra a rendkívüli intézkedésre, hogy törvényt szegve a kormány megbízottja teremt új újságot Szegeden. Molnár Pál főszerkesztése nagyon közel állott a Tóth Mihály-i politikához, amit jól mutat, hogy a katonai, vezetést bíráló megjegyzései miatt többször próbálták betiltani. Áprilisban, amikor a Szemere-kormány megalakult, és a katonai győzelmek is némileg konszolidált viszonyokat teremtettek, sor került a lap betiltására. Molnár Pál az előfizetők kielégítésére a szintén a márciusi fiatalokhoz tartozó és egyetemi tanárrá lett Komis Károly füzetét jelentet meg. amelyiknek a fejtegetései rendkívül ügyesen szólnak a néphez és magyarázzák meg a szabadság értelmét. Jellemző az is. hogy amikor egy tanácsosi választásnál lemaradt Sz. M. ( = Szabó Mihály) 57 szavazattal 87 ellenében, a kiszombori földbirtokos Rónay Jánossal szemben, a lap így kommentálta a győzelmet: „reméljük. Rónay lerázván az arisztokráciái bűznek minden maradványát, meg fogja érdemelni a népszerűséget". A Tiszavidéki Újságnak szintén van egy elbeszélő költeménye az újszegedi csatáról. A munka tudomásunk szerint csak az újságban jelent meg. de rövidesen a szarvasi nyomda önálló kiadványként is kiadta. A szerzó ismét csak kezdőbetűvel van megjegyezve, Cs. M. jelzéssel, de megkockáztatható az a feltevés. hogv azonos Sz. M.-mel, tehát Szabó Mihállyal. Molnár Pál 1849. április 25-én még egy röpiratot adott: ki Budapest bevételének örömhírére címmel. A közelmúltban megjelent Riadj magyar címú gyűjtemény (Magyar Hírmondó sorozat) külön kiemeli ennek a költeménynek a szépségét. Miután Molnár Pál mögött is nagyobb költói múlt volt, és ó írta az 1848 márciusában Szegeden megjelent verseket is. Valószínűleg ez a négyszakaszos költemény az'ó müve. De ha tovább folytatjuk a szegedi kiadványokat, ott találjuk Havi Mihály munkáját a magyarra fordított La Marseillaise-t. 1848. párizsi forradalmát Havi személyesen is átélte, mert egy szegedi művészegyüttest vezetett Németországon át Franciaországba, sót a barrikádokon is ott voltak, csak a magyar forradalom hírére tértek haza 1848-ban a választások alkalmával került a városi főmérnöki állásba Maróthy Mátyás, aki a francia forradalom egy kitúnó deista munkáját jelentette meg (Volney: A természeti törvény). A csanádi pontok 1848-ban megmozdult az alsó papság is. Nemcsak a csanádi püspöki szék volt betöltetlen, hanem a váci püspöki méltóság is. Szeged és környékének káplánjai és plébánosai a központi pesti mozgalomnál jóval radikálisabb pontokban fogalmazták meg az alsó papság kívánságait. A reformmozgalmat összegezó csanádi pontokat Hegedús Pál teológiai tanár foglalta össze, Szegeden megjelent munkájában. A kívánságaik közé tartozott, hogy a püspököket és az espereseket a papság válassza. És miután korábban az egyházi jövedelmek elosztása rendkívül aránytalan volt, azt kívánták, hogy a püspök jövedelme ne legyen több egy segédlelkészi jövedelem 16-szorosánál. Á plébános kétszeres, a kanonok négyszeres jövedelmet kapott volna. A nagyszámú egyházi író között ott találjuk Szabó Richárdon kívül Korompai Edét. aki a rókusi templomban mondott beszédét nyomtatta ki. Szabados Józsefnek két beszéde is megjelent, az egyiket a Mars téren mondotta el az 1848. márciusi események elsó évfordulóján, a másikat pedig a szentdömei egyházban a n'agysarlói, 1849. április 19-i győzelem után mondotta. Az egyházi harcnak a célpontja Kreminger Antal belvárosi plébános volt, aki az 1840-es években a szegcdi konzervatívak egyik vezetője. És most is elkövette azt a hibát, hogy nem akarta eltemetni az egyik népfelkelő gyermekét. A szegedi ncp még emlékezett arra. hogyan áldotta meg a konzervatív zászlót, hogyan büntette meg azokat a kispapokat és piarista szerzeteseket, akik részt vettek a védegylet mozgalmában. A nép haragjától Horváth Mihály miniszter csak úgy tudta megmenteni, hogy az ügy kivizsgálására bizottságot küldött. Ennek a bizottságnak az elnöke Bobary Károly ceglédi plébános lett, akit a váci egyházmegye papjai szavazással választottak meg püspöki helynöknek/(1867 után függetlenségi képviselő volt). Bobary több száz tanút hallgatott meg, de egy sem volt. aki Kremingert a legkisebb mértékben is menteni próbálta, így betegszabadságra engedték el, ó pedig tudva Haynau betöréséről. Pestre utazott és Haynau csapataival tért vissza Szegedre. A Kossuthpárti szegedi plébánosok közül Nyári Pál rókusi plébános Kossuth-szakállt növesztett és ebben követte ót több piarista szerzetes is. A szabadságharc bukása után elég súlyos egyházi büntetést kaptak. Szabó Richárd szintén egyházi büntetés után hagyta ott az egyházát és tért át 1855-ben a református vallásra. A Szegedi Hírlap napilap lett A szabadságharc utolsó szakaszában Szeged rövid időre főváros lett. Két héten át itt jelent meg a Kormány hivatalos lapja. a Közlöny is. A Szegedi Hírlapból tudunk arról, hogy megjelent Szegeden egy német lap is Frcihcttsbota címen, de tulajdonképpen a hírlap volt az egyedüli sajtóközlemény. amelyikben a különböző irányzatok is megszólaltak. Tóth Mihály korábban is lehetőséget nyújtott ellenfeleinek is. hogy elmondják véleményüket. A konzervatívok korábbi vezetője. Hóber Mihály főbíró is levélben próbálta álláspontját védeni. Tóth Mihály válaszában viszont ráolvasta, hogy amikor a délvidéki harcok kirobbantak, és Róbernek. mint nemzetőrnek kötelessége lett volna századával Délvidékre vonulni, ő kivonta magát. és pénzért egy embert fogadott fel maga helyett. írt ezekben a napokban a lapban Ludassy Mór. a békepárt tollforgatója. írt Helfy Ignác, aki arról is megemlékezik, hogy az országgyűlési tudósításokat ó szerkesztette és soronként kapta a laptól a pénzt. Tóth Mihálynak akkor a segédszerkesztői Havi Mihály és Szabó Mihály voltak. Havi azonban gyorsan színtársulatot szervezett, és azzal volt elfoglalva, úgyhogy Szabó Mihályra maradt a szerkesztés munkája. A lap utolsó példánya július 30án jelent meg. A szabadság alig több. mint egy éve alatt a szegedi nyomdában az előző évek termésének háromszorosa-négyszerese jelent meg. Vannak közöttük utánnyomások, két olyan költemény jelent meg. amelyet a debreceni nyomdától vett át a szegedi nyomda. A címek: A magyarok új világa, és A magyarok hazaszeretete. Nagyon érdekes a Rúzsa Sándorról megjelent 21 szakaszos költemény, amely 1848. október 20. körül hagyta el Grünn János nyomdáját. A szerzó nincs megnevezve: N. N. Ára 6 krajcár volt. Úgy meséli el Rúzsa Sándor megtérését, hogy 6 maga kérte a várostól: búneit lemoshassa. Amikor a szegedi tanács nem adott erre engedélyt. „Vásárhelyre száguld karcsú paripáján, hol a Szentlélek szól Kossuth mézes ajkán". Búnbánatosan járult Kossuth elé. és Kossuth feloldotta a puszták gyermekét bűnétől. Rúzsa szemében az öröm könnvcsilláma jelent meg és 150 legénnyel indult a csatába. „5 hós nevét majd azon Dicsők kiizé írjak: Kik állal szabaddá Len nagy Magyarország! " Ez az 1848 októberéből származó költemétly nagyon összecseng Móricz Zsigmond nagy regényével. GIDAY KÁLMÁN „Az egyház és szabadság" üUffilO ág Mlflllle KATII. EGYHÁZI FOLYOIRAT. BUDAPESTEN, MART. 19. 1848. 23. UJ FOLYAM' V. ÉVE. Uegjelemt «' l»P S.l.nki.t kcuxcr. c.iilörlok- él v.iérRlpoa. As elúlisetéli díj érne 'l «' lierenkiot ecyll.r megjelenni ixokott. Zgybéli litereturei lap'-ért, po«én 5 frl 20 kr. i'i.lyben 4 itt p. ElMielhelni minden ktr. paal.hiv.laloknél, PeMen e1 ner keixlülégnn (ejt. lakol ék' épületében, duoaaori 2-dik emeletben) 'a Hartlabeo é« Alleoburg-r urak' kon, vkerrak.de,eben. a' eécii uiatébaa. TARTALOM: A» ejyhit él uibidség. I. — Ertme-líredékek ai OlUri-ueataégríl. I. II. Caajéghy Sándor. — Egybéti Uidóaitéaok. — Hirfúiér. azért nem felelnek, mivel a' felelet meg van nehezítve, vagy épen el is tiltva, 's lehetetlenné téve. De tehát aj vallási vitáknak .ittatik-e tér, eme' szabadság' kiterjesztésével ? Mi rem véljük; Az egyház és szabadság. mert nem óhajtjuk. Azonban,hogy , kölcsönös érL tesülésnek, a' mindig Udvesnek, eszközei, épen a' A' sajtó szabad : és ennek mi örülünk. Örülünk fönebb érintett mentségek' elenyésztével, vallási pedig nem azért, mivel a' tévtan és igaztalanság ||tekintetben is erősödtek és megszaporodtak, az vaEzzel a címmel jelent meg a RELIGIO ÉS NEVELÉS címú katolikus egyházi folyóirat 1848. március 19-i számának vezércikke. A történelmi emlékezés üres nosztalgiává silányul, ha nem szolgál tanulságul az emlékezők számára. Sok szó — néha felesleges és hatalmaskodó — esik ma a lelkiismereti és vallásszabadságról. Napjainkban tárgyalták a sajtóról szóló törvényt. A lelkiismeret és a sajtó szabadságának kérdése nagyon szoros kapcsolatban állnak. Az erről szóló viták — mint életünk annyi más területe — hordozzák az elmúlt évtizedek erőszakosságában beidegzett magatartást: nekem csak a másikkal szemben lehet igazam. A félelem szülte „egymással szemben élni" magatartás mélyen belegyökerezett gondolkodás és cselekvésmódunkba. Örülünk a nekünk jutott szabadságnak, de a másikét veszélyesnek ítéljük. Úgy gondolom, nem árt. ha mi keresztények is őszintén számolunk ezzel a „kísértéssel". „Ami szabad, az gyökerében keresztény" — írja napjaink egyik kiváló lelki írója. Érdemes a történelmi emlékezés kapcsán felidézni a fent említett folyóirat (szerkesztője Somogyi Károly volt) néhány cikkét a vallás- és sajtószabadság kapcsolatáról. AZ ÉN IGAZAM, A TE IGAZAD... „A sajtó szabad: és ennek mi örülünk — írja a vezércikk írója. — Örülünk pedig nem azért, mivel a tévtan és igazságtalanság ennélfogva szinte tágasabb körben, és kevesebb korlátok közé szoríttatva mozoghat; hanem azért, mivel az igazságnak ezentúl kevésbé kellend tartózkodónak lenni, a' vele természetes ellentétben álló hamis állítások elleni kikelésben. (A kiemelés tólem.) Mert hol a' sajtó szabad, ott az ellenvéleményt férfiasan el kell túrnie tudni mindennek, a' ki meggyőződése mellett (mely, ha valódi, mindenkor tiszteletreméltó) becsületes fegyverekkel harcol". Kétségtelen: a szabadság kockázatokkal jár és a szolgalelkűség kényelmes megoldásai helyett kihívást, felelősséget jelent. Egyén és közösség felnőtt cselekvésének elengedhetetlen feltétele, de ugyanígy az egészséges haladásnak is. „Mi tehát a' nyert szabadságnak örülünk: már csak azért is, mivel a' tévtanok elvesztik ezentúl ama' szinte hatalmas védv'ercjét, melyet pártolóik a »rö>'idlátók« ellenében fölhozott azon mentségben keresének, hogy a' kath. egyház' és írók' számtalan ízben ismételt 's legyőzhetetlen okaira csak azért nem felelnek. mivel a' felelet meg van nehezítve, vagy éppen el is tiltva, 's lehetetlenné téve" — írja a cikk. Nem csupán vallást, egyházat ért tiltásokra, hanem az igazság, a lelkiismeret szavának bármilyen címen való elnémítására is alkalmazhatjuk — éspedig nem csupán a múltban, hanem a jövőben is. ELLENFÉL - ELLENE FÉL Az emberek egy része szeret félni mert így felmentve érzi magát a szeretet és segítség kötelessége alól. A szabadságban a „sok rossz" lehetőségét látni csupán, beszűkült emberség mutatója. A szabadság a jellemében, önértékelésében „felnőtt" ember normális igénye, amelynek a kölcsönös bizalommal kell párosulnia: „volt-e valaha nagyobb szükség » e kölcscnös szeretet-, bizodalom- és egymás « testvéri megértéséte, mint éppen jelenleg, a » világ minden népeit átvillanyozó mozgalom és átalakulás • napjaiban?" — hangzik 1848 tavaszán a ma is időszerű kérdés. A kívánságunk, törekvésünk, ma éló keresztényeknek nem lehet más. mint akkori testvéreink óhaja: „A" népek' Istene adja a' jó szándékú szövetség- és kibékülésre áldását. Hisz » mit akar hitünk « isteni szerzője Jézus, mást. mint egyesíteni, mint kibékíteni, mint lerontani az Istenben testvéreket egymástól elválasztó falakat, mint feledésre bírni az egymás' irányában, igazán szenvedett, vagy csak képzelt sérelmek miatt neheztelóket?... Mi is egész lélekkel osztozunk annak okáért azok igyekezetében, kik a' valódi, tehát Krisztus Jézus szellemébeni testvérületet, egyenlőséget és szabadságot nemcsak szájjal hangoztatni, hanem tettleg. az olly sok szép phrasisokat devalválni szokott életbe is átvinni törekszenek." A hit az emberben egységet átfogó látást teremt. Atomizálódó világunk és tudatunk csak úgy gyógyulhat, ha életünk legbenső indítékain egyetlen Törvény „uralkodik": Krisztus. Törvénye: „Szeressünk tettben és igazságban... Ez mondatott, nem pedig: » hajtsunk végre tetteket « és » mondjuk ki az igazságot «". AZ EGYHÁZI SAJTÓ Szent Jeromos mondja: „Ahol Isten Lelke, ott a szabadság és boldogság is fellelhető". Igaz, hogy a „Lélek ott fú, ahol akar", de az utóbbi idők szelei megkavarták az egyházi sajtót is. Nem csupán a százszor cenzúrázott, „tupírozott" híradásokra kell gondolni, hanem az így kitermelődött ellenvéleményt, kérdést nem túró magatartást az egyházi felelősök részéről. Ez egyrészt magát az egyházi sajtót tette roppant gyengévé, másrészt maguk a vélemények sem tisztázódhattak egy egészséges párbeszédben. Ez hatással volt a hívó közösség egészének szánt sajtótermékekre cppúgy. mint a szegényes, sztereotip közleményeket tartalmazó egyházmegyei és püspökkari körlevelekre egyaránt. Idézem az 1848-as sajtót: „a bizodalmat, ez istenes megnyugvást, a » rend és béke « szellemét, ama' szeretetteljes munkásságot a népben föl is kell éleszteni, táplálni 'serősíteni". Mindehhez az egyházi sajtónak biztos irányt kell mutatni: „ez az. a » biztos útmutatás, mit napjainkban a « katholikus nép, lelki vezéreitói legelőször is, és méltán megkíván,. mit óhajtva vár. mire legnagyobb szüksége van; 's mit csak erélyes, keresztényi szilárdságot és határozottságot elótükrözó fópásztori szózatok nyílt, is az egész világ elótt apostoli bátorsággal bevallott érzelmeket leheló körlevelek által vél a' katholikus elérus... napjainkban elérhetni". A lelkiismereti szabadság tisztelete az egyházat (minden vallási közösséget) napjainkban igen kemény kérdés elé állítja. „Milly szabadságra jogosítandja föl az egyházat. elöljáróinak az ósi szokás-, és természetének megfelelőbb módoni választását illetőleg honunkban is az állomány: még nem tudhatni; csak az a bizonyos, hogy e' szabadság szükségképpeni kifolyása lesz ama' kiváltságok és előnyök' megszüntetésének, mellyekben az egyházat a' középkori státusok, saját javukra 's érdekükben részesítették, 's azt ma lemondani kényszerítik." ... E lemondás „fájdalmas lehelet ugyan... de melynek árán végtelen becsú javakat, a' teljes függetlenséget és lelki szabadságot, 's híveinek semmi irigység által nem zavart bizodalmát, a' minden kincseknél becssebbet szerezheti vissza". A hatalom által nyújtott „biztonsági intézkedések", az „atyáskodó felülvigyázás" könnyen feledteti a keresztény szabadság alapigazságát: „nektek csak egy Atyátok van. éspedig a mennyei". Látszólag az egyház javát szolgáló gondoskodás, kivételezések mérhetetlen kárt okoztak: kiszolgáltatottá tett, az anyagi kötöttségek folytán a lényegi küldetés teljesítésében nem engedett szabad cselekvést, s ezzel együtt lejáratta a „hála jeléül" kicsikart nyilatkozatokkal magát az ev angélium hirdetését. Mindezt nem mások ellen emlegetem föl. Az öngyász. önsiratás helyett á lelkiismereti szabadság mint kötelesség és hallatlan lehetőség elé állít bennünket. SZABADSÁG ÉS FELELŐSSÉG „A tétlenség, a' tunya restség... ez az, mi egyedül fenyeget veszéllyel. ...Örök gyalázat mindazok fejére, kik az isteni gondviselésnek a » világot újjáalakító nagy müvét szemeik elótt csudálatosan kifejlődni látván, egykedvűen tudnak szúkkörúönzésök « álmába temetkezni". Az egyház és minden intézménye a törékeny, gyengeségekkel és bűnökkel küzdő ember vonásait hordozza: reményben él és nem a beteljesülésben. Nincs „gyógyírja", amely átvarázsolja azokat, akik kapcsolatba kerülne vele. Krisztus maga sem az öt követók „átváltozását" kérte, hanem megtérését. Legjobban Pál apostol példája mutatja ennek a megtérésnek a jelentését: Pál soha nem állította, hogy ó a damaszkuszi úton lováról leesve „tért meg". Bőséges tíz esztendó kemény magánya, belsó érlelódés kellett a lényeg megértéséhez: Jézus Krisztus nem ideológia, hanem személy, közösség. Az egyházi intézmények: iskolák, hit oktatás, sajtó, mindez nem egyik napról a másikra „tesz rendet", neveli meg a „neveletleneket"... De mindez nem szabad, hogy elkedvetlenítsen bárkit is. Á keresztény nem varázsló — a papot sem arra küldi Krisztus —, hanem testvér, testvérei közt. Minden eszközt — így a tömegtájékoztatás minden eszközét — szeretnénk használni, hogy tisztességgel és igaz módon tájékoztassunk. Ebben is példát ad a sokszor idézett cikk: ,.A' sajtó korlátai megszüntetvék. Mi lapjainknak legkevésebbé sem akarunk olly érdekességet 's olly tartalmi jelességet tulajdonítani, hogy azok által mindenkit kielégíthetőnek hinnénk." Á szabadsággal élni felelős kötelesség. Legalább annyit meg kell tenni, hogy becsülettel tájékozódjunk: „Mert kinek éppen a' mit sem olvasás és ennek következtében előbb-utóbb okvetlenül bekövetkező, mit sem tudás a' kenyere: az a katholikus egyháznak ezentúl nemcsak tehetetlen, és méltatlan, hanem elvetendő 's káros, mert a' religio' szent ügyét lelkiismeretlenül eláruló, közönyös tagjául tekintendő". Kétségtelenül „kemény beszéd" ez: sem 1848-ban. sem napjainkban a szabadság nem a hirdetöoszlopokon megjelenő plakátok szövegének változásában, hanem kinek-kinek bensőjében végbemenő megújulásban áll. „Mi friss, életre való ágat hajtani, 's gyümölcsöt hozni nem képes, az a" kivágatást várhatja magára". A szabadság csak azt „fenyegeti", aki nem él vele. „A katholikus egyház honunkban is élni akar. még pedig az eddiginél erőteljesebb, mert szabadabb, életet. E szabadság „kihívás", „történelmi lecke", amelyet nem elegendő felmondani: „Minden, magában jóra való szándékot és erőt érző katholikushoz azon fölhívás van. az e'kor-, és a jövendőnek boldogság-magvát kebelében hordozó egyház által intézve, hogy: siessen használni szabadságát a'jóra". DR. SÁVAI JÁNOS