Délmagyarország, 1990. március (80. évfolyam, 51-76. szám)

1990-03-12 / 61. szám

12 1990. március 11., vasárnap prMl? HOL? MIKOR? 1990. MÁRCIUS 12., HÉTFŐ — NÉVNAP: GERGELY A Nap kel 6 óra 05 perckor, és nyugszik 17 óra 44 perckor. A Hold kell 9 óra 10 perckor, és nyugszik 6 óra 05 perckor. VIZALLAS * A Tisza vízállása Szegednél vasárnap plusz 186 cm (apadó) HETVENÖT ÉVES F«|es Tóth László (sz. 1915) akadémikus. Kossuth- és állami di|as matematikus, az MTA Matematikai Intezetének tanacsadója Szeged szülötte MOZIK Korzó: délelőtt 10 órakor Egyik kopó. másik eb (szines, m. b. amerikai filmvígjá­ték V helyár!) délután 1. léi 4. háromne­gyed 6 és 8 órakor Rémálom - Freddy visszavág (színes, m, b amerikai horrorfilm V helyár'Csak 16 éven felülieknek!). Fáklya: léi 3 órakor Micimackó (színes magyar film). 4 és 8 órakor Dolgozó lány (színes, m b amerikai filmvígjáték IV. hely­ár!). negyed 7 órakor Lovasünnep (színes magyar film. III. helyárl). Belvárosi (volt Szabadság mozi): 3. ne­gyed 6 és léi 8 órakor: Egyik kopó. másik eb (színes, m. b. amerikai filmvígjáték. V. hely­ár!). Kamaraterem. (Belvárosi mozi): 3 óra­kor: Gyöngyvirágtól lombhullásig (szines magyar természetfilm), negyed 6 és lói 8 órakor: A kutya éji dala (szines magyar film Csak 16 éven felülieknek!). Balázs Béla Fílmtéka (volt Szabadság mozi): tél 5. tél 7 és fél 9 órakor: Chaplin-hót (programja külön műsorfüzetben III hely­árl) Klskorössy halászcsárda (videomozi) délután 4 és este 6 órakor: A nindzsa szinrelép (m. b. amerikai akciófilm). Bálint Sándor Filmszínház: este 7 óra­kor: Emmanuelle (színes francia szexfilm VI helyárl Csak 18 éven felülieknek!). ÜGYELETEK GYÓGYSZERTÁR: Klauzál tér 3 szám (13/57-es) Este 8 órától reggel 7 óráig Csak sürgós esetben' BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓ­GIAI FELVÉTEL: Ma a balesetet szenve­dett személyeket Szegeden a SZOTE Trau­matológiai Önálló Osztálya (Pécsi u. 4.) veszi lel, sebészeti és urológiai felvételi ügyeletet a II Kórház (Tolbuhin sgt. 57.) tart A GYERMEKSÉRÜLTEK ÉS GYER­MEKSEBÉSZETI betegek ellátása a Gyer­mekklinika gyermeksebészeti osztályán tör­ténik ÉJSZAKAI ORVOSI: Este tél 6 órától reggel tél 8 óráig a telnóttlakosság részére Szeged. Hunyadi János sgt. 1. sz alatt Teleion 10-100 GYERMEKORVOSI: Munkanapokon 13 órától másnap reggel tél 8 óráig, szomba­ton. vasárnap és munkaszüneti napokon reggel fél 8 órától másnap reggel fél 8 óráig a Lenin krt 20. sz alatti körzeti gyermek­orvosi rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása GYERMEK FÜL-ORR-GÉGÉSZETI ÜGYELETEK: Esle 7 óratói reggel 7 óráig a Fül-Orr-Gégekllnika tart ügyelelet. Szeged, Lenin krt. 111 , teleion: 10-233 - 1265-ös mellék. FOGORVOSI ÜGYELET: Hétfőtől pénte­kig 22 órától reggel 6 oraig. szombaton reggel 7 órától héttő reggel 7 óráig: Szeged, Zöld S u. 1 -3. Telefon: 14-642 CSALÁDVÉDELMI TANÁCSADÁS: Héttőtől délután 14 és 17, csütödökön dél­előtt 9 és 12 óra között a Szent Mihály utca 1 szám alatt, telefon: 13-740 S. O. S. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT: Mindennap este 7 órától reggel 7 óráig Teleion 11 -000 IFJÚSÁGI DROGTELEFON: 54-773. Minden munkanapon 8-16 óráig hívható BUDAPESTI. 9 00: Képújság 9 05 Tévétorna nyugdijasoknak 9.10: A nyugdíjasnak sosincs ideje ­NDK tévéfilmsorozat - XIII/10 rész — A szökevény — FF — ism. 9.35: A HÉT - (Ism.) 10 35: Delta - Tudományos híradó — (ism.) Pamuípólóanyag­VÁSÁR! Keki, lila. banán, fehér, fekete és más színekben. Tilda bolt. Szeged, Hajnóczy u. 29. 11 00. Képújság 16 30: Képuiság 16 40 Deli videoujság - A szegedi körzeti stúdió műsora 16 50 Stiri - Hírek román nyelven - A szegedi körzeti stúdió műsora 16 55 Tizen Túliak Társasága 17 45: Szám-adás - Gazdasági negyed­óra 18 00: Kalendárium 1990 — Ismeretler­jeszló magazin 18 45 Reklám 18 50: Esti mese — Az én kis állatkertem— A pingvin — NDK gyurmafilm 19 00 Cimbora — Jókai Mór A kószivú ember fiai 1920: Reklám 19.30: Híradó 20 00 Reklám 20.05: ... padam, padam, padam " - Ze­nés portré Kútvölgyi Erzsébetről 20.55: Reklám 21 00: Választási vitaműsor 22.00: Panoráma — Világpolitika percről percre 22.45 Híradó 3 BUDAPEST 2. Tv 2 Sugár Ágnessel és Déri János­sal 17 00 Képuiság 17.15: Tv 2 - Benne Reklám — Ripodok - Időjárás - Zene 17 45: Mozaik — Teletonos játék 18 00; Héttőn hatkor 18 25: Gyerekeknek! - Praclilalva lakói ­Amerikai rajzfilmsorozat - Az arany sólyom — (ism) 18 46 Tv 2 19 00: Szimfónia — Francia tévéfilmsoro­zat - XVIII/10 rész 19 52 Tv 2 20.00: Körzeti tévéstúdiók músora — Bu­dapest - Pécs — Szeged 20 55: Tv 2 2100: Híradó 2. 21.20: Tv 2 21.30 Telesport Kb 23 00 Tv 2 - Napzárta KÜLFÖLDI TELEVÍZIÓK MŰSORAIBÓL ÚJVIDÉK 16.15: Híradó. 16.25: Gyermekműsor. 16.40: Musorkalauz. 17.00: Híradó. 17.25: Sportkrónika. 17.45: Dokumentummű­sor. 18.15: Szlovák nyelvű műsor. 19.15: Rajzfilm. 19.30: Híradó 20.00: Napjaink. 21.00: Zenés műsor. 21.35: Délkörök. 22.05: Híradó. 22.25: Játékfilm. BELGRÁDI. 8.45: Gyermekműsor. 9.00: A Zágrábi Televízió oktatómusora. 9.15: Hogyan nézzük a képet? 9.30: A zene történelmé­ből 10.00: Az irás alakulása. 10.35: feko­latelevizió. 17 00: Híradó. 17.20: Valami több. 17.50: Erdei rendezvények. 18.05: A tücsök napfényt keres 18.20: Rajzfilm. 18.30: Börzejelentés. 18.45: Dokumen­tumműsor. 19.15: Ra|ztilm. 19.30: Hír­adó. 20.00: Branislav Nuslc komédiáiból - tévéfilm. 21.45: Délkörök. 22.25: Hír­adó. 22.40: É|szaka Önökkel - Álom az Alomban — Ismeretterjesztő magazin ­Freddy rémálmai — horrorsorozat. SUPER 8.00: Egyveleg. 16.00: Forró drót. 17.00: Hullámhosszon — zenés műsor. 18.30: Kéké|. 19.30: Hírek. 19.45: Idólánc. 20.00: Supervakáclók. 20.30: India arcai. 21.00: A környezet kilátásai. 21.30: Q. E D. ­Riportok. 22.00: Hírek. 22.15: Vad Dél ­természetfilm-sorozat. 22.45: Thaiföldi panoréma. 23.15: A nagy korallzátony. sat1. 8.35: Szomszédok. 9.05: Szeretethajó ­filmsorozat. 9.50: Utazási Magazin. 10.05: Music News — magazin. 10.30: Ágyúgolyó futam — amerikai játékfilm. 14.05: Rajzfilmsorozat. 14.30: Háztartás. 14.40: Szeretethajó — filmsorozat. 15.30: Boldog napok. 16.05: Dániel Boona ­westernsorozat. 17.10: Szomszédok. 17.35: ötletek természetbarátoknak. 17.50: Édea méreg — szórakoztató soro­A Baksi Magyar—Bolgár Barátság Mgtsz gépárverést tart 1990. március 13-án, 15 óra­kor a növénytermesztési köz­pontban, Baks, Tiszai út 1. Töltsön három éjszakát Isztambulban Időpont: 1990. március 24-29. Elhelyezés: 2 ágyas szállodai szobákban. Ellátás: félpanziós. Utazás: autóbusszal. Részvételi díj: 7800 Ft/fó+vízum. Költópénz: 3500 Ft. Kirándulás a gansendotfi Szafarí-parkba Időpont: 1990. április 13-14. Utazás: autóbusszal. Részvételi díj: felnótt: 2100. gyermek: 1800 Ft. Utazás a fáraók földjén Idópont: 1990. május 20-24. Elhelyezés: szállodában, 2-3 ágyas szobákban, teljes ellátással. Utazás: repülővel. Részvételi díj: 25990 Ft/fó+vízum + költópénz. Üdülés a makarskai Riviérán Időpont: 1990. június 15-22. Utazás: autóbusszal. Részvételi díj: 6250 Ft/fó. Költópénz: 5600 Ft/fó. Jelentkezés, fel világosítást UTAS TOURS Szeged, Zrínyi u. 10. Telefon: 24-144. zat. 19.05: Szerencsekerék. 20 00: Tór­veto John — kórhézsorozat. 21.00: A azomszéd kertje - NSZK Játékfilm. 23.25: Tv-tükör. 23.55: A kasztllliak ­amerikai—spanyol történelmi film. 01.25: Vallásos szemszögből. RTL PLUS 11.00: Rajzfllpi. 11.05: Mindig van egy holnap — amerikai játékfilm 12.30: Klasszikusok délidőben. 13.00: Telebu­tik. 13.30: Kaliforniai klán. 14.15: A Springfleldek története. 15.00: Kedves Bili bácsi! 16.30: A hatmillió dolláros férfi. 17.10: Játékshow. 18.00: A doktor kórháza - amerikai sorozat. 19.05: Időjá­rás. 19.15: A 214-es repülőszázad ­amerikai sorozat. 20.10: A főnők — krlmL sorozat. 20.15: Csata Mldwayért - ame­rikai film. 23.30: Kulturális magazin. 00.10: Férfimagazin. Rádió KOSSUTH 6.20: Pártok választási felhívása. 7.20: Pártok választási felhívása. 8.05: Hang­szemle. 8.20: A hét zenemüve - Erkel: Ünnepi nyitány. 8.50: A hét költője: Eőrsí István - ism. 9.00-11.00: Napközben (Élö). 11.05: Hagyományápolók. 11.35: Utazás a koponyám körül — Karinthy Frigyes regényét felolvassa - Gáti Jó­zsef. 12.50: Hazunk tája - A Falurádió műsora. 13.00: Klasszikusok délidőben - Magyar előadóművészek albuma. 14.05: A tolerancia forradalma — A mik­rofon előtt: Niederhauser Emil és Vadász Sándor történészek. 14.25: Egy lélegzet­nyl oxigén. 14.35: Kóruspódium. 15.00: Beszélgetés Barlay ö. Szabolccsal az erdélyi reneszánsz Irodalom kutatásáról. 15.30: Lehoczky Éva operetttelvételel­ból. 16.00: Tizenhat óra — Hírmagazin. 16.15: Zeneiskolásoknak - Zeneiskolá­sok muzsikálnak. 16.25: A Nyltnikék pos­tája. 17.00: Eco-mix — Gazdasági maga­zin. 17.30: Századok muzsikája — A Mu­slca Antiqua Hungarlca együttes játszik. 17.55: Ipargazdák. 18.05: Láttuk, hallot­tuk. olvastuk — Művészet- és müveló­déskritika. 19.40: Népdalok - Dévai Nagy Kamilla énekel. 19.50: Gong. 20.00: Agora. 21.00: A Rádiószínház 1989. évi dokumentumpályázatának díjnyertes műsora I. díj. — A Nagy Imre-per tanács­vezetó bírója voltam. 21.50: Geiger György trombitán játszik - Hárfán köz­reműködik: Maros Éva. 22.00: Hírvilág. 22.30: Ml a titka? - Frltz Busch művé­szete — Ism. 23.33: Barangolás régi hanglemezek között - Loulse Klrby Lunn operaáriákat énekel. PETŐFI 8.05: Rivaldafényben — Fats Domino. 8.50: Délelőtti torna. 9.05: Bakaruhában - Hunyady Sándor novelláját felolvassa Mácsal Pál. 9.35: Sanzonpódium - Ma­gyar költők megzenésített verseiből. 10.00: Magyarén szólva - Ism. 10.15: Operettparádé. 11.05: Hogy tetszik lenni? — Nyugdijasok műsora. 11.35: Népszerű fúvósmuzsika. 12.10: Nóták. 12.53: Kis magyar népra|z. 13.05: Sláger­múzeum. 14.00: Kettőtől ötig... (Élö). 17.05: Kölyökrádló. 17.30: Ötödik sebes­ség. 18.30: Pop-regiszter. 19.05: Vissza... - Válogatás ifjúsági műsorokból. 19.35: Mese-zene gyerekeknek. 19.50: Senki többet? Harmadszor! — Szellemi árverés a 20-as stúdióból - Műsorvezető: Szilá­gyi János. 21.05: Sikerlemezek CD-n. 21.55: Rólunk van szó! 22.00: Ez bot­rány?! - Bányai Gábor krónikája. 23.10: Sporthíradó. 23.20: Az éló népdal - ism. 23.30-0.14: Gitármánia - Mlchael Schenek felvételeiből. SZEGED Szentes 66.29 MHz - Szeged 94.9 MHz 1990. március 13., kedd 5.55: Műsorismertetés, hirek, meteor., útlnform. 6.00: Krónika (Kossuth). 6.15: Hirek, tudósítások a Dél-Alföldról - az ügyeletek |elentik. 6.30: Hírek, lapszemle (Kossuth) - Miről ir a Békés Megyei Népújság, a Petőfi Népe, a Csongrád Megyei Hirlap és a Délmagyarország. 6.45: Reggeli párbeszéd. . 7.00: Krónika (Kossuth), sport. 7.25: Körzeti Időjárás­jelentés. 7.30: Dél-alföldi hírek, tudósítá­sok. programajánlat. — Műsorunk tartal­mából: A szociális foglalkoztató létreho­zásának kérdőjelei Makón - avagy mit tehetünk az értelmi fogyatékosokért? — Gyógy-ldegenforgalom — Kötvény. 16.00-18.00: RÁDIÖ SZEGED A Magyar Rádió Szegedi Körzeti Stúdiójának szol­gáltató műsora. A Szegedi Móra Ferenc Tsz ELADÁSRA KÍNÁL húscsirkét 55 Ft/db egységáron. Érdeklődni: munkanapokon 7-12 óráig, telefon: 61-074. (Nívó Ktsz mögött). I. üzem­egység Szeged, Külterület 4. A Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem gazdasági igazgatóságának munkaügyi főosztálya PÁLYÁZATOT HIRDET az idegennyelvi képzésben részt vevő külföldi hallgatók diákszállásának gondnoki teendőinek ellátására. Az állás betöltéséhez angolnyelv-tudás szükséges. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Szeged, Zrínyi u. 9., dékáni hivatal. Házasság Tóth László és Nagy Margit, Ráczi Dezsó István és Marosán Katalin, Szigeti András és Rácz Andrea Angéla, Balogh Róbert ós Bárkányi Anikó, Simon Árpád Zol­tán és Hódi Éva, Nagylaki Kálmán Zsolt és Tamási Rita házasságot kötöttek. Születés Korom György Sándornak és Laurinyecz Margit Magdolnának Sándor Mihály, Császár János­nak és Frank Irénnek Ágnes, Himmelsbach József Jánosnak és Szabics Erika Annának Mó­nika, Farkas Miklósnak és Prónai Mária Ilonának Miklós, Évinger Józsefnek és Kollár Ildikó Veroni­kának Ágnes, Temesvári János­nak és Bokor Beatrixnek János, Fodor Istvánnak és Szunyogh Jo­lánnak Alexandra Éva, Kiss László Istvánnak és Ornyik Mári­ának László, Hegedűs Attila Imré­nek és dr. Nagy Ágnesnek Ádám, Koszta Józsefnek és Hamar Zita Helgának Márton, Herédi László­nak és Király Ilonának Brigitta Zsanett, Babarczi István Tibornak és Sebők Rozáliának Mónika. Kalmár Józsefnek és Vőneki Márta Juliannának Rita Krisztina, Kollár Tibor Sándornak és Balogh Idának Dávid, Ocskó Péternek és Kerepeczki Anikónak Zsolt, Tül­kös Andrásnak és Magony Irén Rebekának Lilla Júlia, Kovács Lászlónak és Palásti Évának Ádám, Bartucz Zsoltnak és Ju­hász Ildikónak Ákos, Kocsis Györgynek és Tóth Ágnes Margit­nak György Gergely, Karkus Ist­vánnak és Pogrányi Zsuzsanná­nak Krisztián, Kiss István Ernő­Családi események nek és Varga Ilonának Barbara, Bereczki Sándor Péternek és Kiri Erikának Krisztián, Kucsora Sán­dornak és Kapás Gizellának Zsolt, Varga Ernőnek és Bozsóki Ilonának Krisztián János, Szeke­res Istvánnak és Csányi Margit­nak Gábor Ernó, Dudás Zsolt Jó­zsefnek és Jakus Ildikó Máriának Brigitta Ildikó, Kiss József Attilá­nak és Szécsi Klárának Tímea, Toldi Mihálynak és Szabó Gabri­ellának Krisztina, Micsik József Miklósnak és Tóth Katalinnak Anita, Dukai Károlynak és Éva Ilonának Krisztina, Kiss Istvánnak és Simity Beátának Nóra, Maróti Dávidnak és Vincze Krisztinának Dominika, Nyalesznyák József­nek és Csurgó Máriának Miklós Mihály, Bálint Zoltánnak és Kókay Andrea Katalinnak Nikoletta, ör­dögh-Deák Tibornak és Kassai Klárának Dóra, Szekeres Imré­nek és Gyenes Irénnek Evelin, Dékány Péter Istvánnak és Boros Ibolyának Csilla, Majláth János­nak és Szerencsés-Fekete Iloná­nak János, Terhes Antalnak és Szekeres Piroskának Antal, Pa­ragi Ferencnek és Szabó Ágnes Veronikának Zsanett, Kovács Zoltánnak és Lampert Katalinnak Ádám, Gulyás Jánosnak és Ste­phán Erikának Kitti, Agócsy Vik­tornak és Vígh Julianna Magdol­nának Bálint, dr. Márkos Zsolt Endrének és dr. Keresztes Rita Máriának Rita Krisztina, Buolla Sándornak és Gyuris Évának Éva, Sere Kálmánnak és Illés Er­zsébetnek Szabolcs, Berg Jó­zsefnek és Makovits Máriának Katalin, Tóth Andrásnak és Egri Évának Cecília nevű gyermeke született. Halálozás Máté-Tóth Sándor, Bugyi Mi­hályné Dobó Ilona, Tőrök Já­nosné Orosz Mária, Nagy Ká­rolyné Pintér Ilona, Dankó Ró­bertné Polyák Anna, Egri Sándor, Majoros Jánosné Ábrahám Mar­git, Kocsis Julianna, Vass Antal, Ördög György, Bán István, Pasz­ternyák Péterné Bodonyi Rozália, Kalmár Ferencné Jójárt Mária, Farkas Lajosné Paplógó Viktória, Tóth Istvánné Szabó Aranka, Ju­hász Mária, Kormányos Albert Istvánné Erdélyi Ilona, Börcsők Károly Lajos, Barna Istvánné Bata Rozália, Csiszér Gyula, Áb­rahám József, Sánta István Pál, Keresztes Sándor, Mészáros Ist­ván, Velich Vilma Franciska, Bör­csők Lajos, Sós Sándorné Bakró­Nagy Anna, Vastag Józsefné Viszmeg Mária, Mellár Pál, Tari Imre, Tóth István, Rabi István, Lajtár Péter Pál, Kovács András, Pestalics György, Kovács István, Hegedús Ferdinándné Ördögh Anna, Tóth László, Horváth Zol­tán, Szabó-Czibolya István Mi­hály, Farkas Andrásné Takács Etelka, Gyapjas János, Bo­donszki József, Lajkó Iván, Ig­nácz János, Szelgárd János, Ko­vács Péter Pár, dr. Jármay Pár, Ács József, Sója Imréné Terézia, Lojkó György Ödön, Szabó Ist­vánné Horváth Margit, Molnár László, Csányi Ferencné Osvald Mária meghaltak. CSALÁDI ÉS TÁRSASHÁZAK GENERÁL­KIVITELEZÉSÉT — építőanyagok beszerzésével is — VÁLLALOK SÁRKÁNY TAMÁS kőművesmester kisiparos Szeged, Kikindai u. 4/B. Telefon: 53-260, du. 4-6 óra között. A Szegedi 2. sz. Munkaközösség MÁRCIUS 12-ÉN személygépkocsi-, motorkerékpár-, segédmotor­tanfolyamot indít Olcsó árak! Részletfizetés! Tankönyvkölcsönzés! Kolozsvári tér 3/A. Telefon: 19-055. Az SKR Stúdió Üzletkötés című kurzust indít, március 16-án, Szegeden. Felvilágosítás, jelentkezés a 62/26-120-as telefon­számon Bálint Juditnál. Várjuk megrendeléseiket! Különféle típusú tehergépjárművekhez motorok, hengerfejek, vízszivattyúk, kuplungok, kuplungtárcsák, fékbe­rendezések. — rövid határidőn belüli — felújítása garanciával. Nagy teljesítményű tehergépjárművek, autóbuszok műszaki mentése, vontatása. Teherméretú gumiabroncsok futózása 8.25—20-tól 11.00 - 20 méretig. Minden típusú akkumulátor üzembe helyezése, javítása, felújítása. Gépjárművek diagnosztikai vizsgálata, szervizelése, hatósági műszaki vizsgára való felkészítése, vizsgáztatása. Tisza Volán Karbantartó és Ipari Üzemegység Szeged, Bakay N. u. 48. Telefon: 62/23-322/186 v. 330. Telex: 082-242. Figyelem! 1. Felajánljuk szabad kapacitásunkat nehéz- és túlméretes áruk fuvarozására speciális tréler szerel vénnyel. 2. A Teherforgalmi Üzemegység értesíti tisztelt megbízóit, hogy megkezdte bányahomok értékesítését, szállítással együtt. Kedvező feltételek. Érdeklődés és megrendelés: Teherforgalmi Üzemegység (I. üzem) Szeged, Dorozsmai út 35. (mindennap) Telefon: 62/61-922; 62/23-322/194. Gazdálkodók, magánmegrendelők, figyelem! Rendkívüli ajánlat: 6 t feletti tehergépjárművek javítása, felújítása, szervizelése, gumicentírozás 280 Ft/óra, rakodógépek javítása 350 Ft/óra. Rendkívüli árkedvezmény: 6 t alatti tehergépjármű 260 Ft helyett 210 Ft/óra. Vegye figyelembe azt, hogy az alkatrészellátás minden típushoz, csak nálunk biztosított! Várjuk megrendeléseiket.' Szerződéskötés esetén további kedvezményt is adunk! Tisza Volán Karbantartó és Ipari Üzemegység Szeged, Bakay N. u. 48. sz. Telefon: 62/23-322/186 v. 330. 6724 SZEGED, BAKAY N.U.48. TEL.: (62) 23-322* TX.82 242 A TISZA VOLÁN JÁRMŰ- ÉS ALKATRÉSZ SZAKÜZLETE gépjárműárverést tart 1990. március 22-én, 9 órakor. Helye: Szeged, Ybl Miklós u. 1. Telefon: 62/21-956. ÁRVERÉSRE KERÜLNEK: Dizil, Vozifa, IFA, Tátra 148-as típusú billenős tehergépkocsik, valamint E-5, HL 60 -02, KP 206 típusú pótkocsik és 1 db Castor rakodógép, dízeltargonca. Letéti díj: 10000 Ft. Az Alföld Tours Utazási Iroda ajánlatai: 1. Koncert Budapesten. Látogatást szervezünk 1990. már cius 21-én a Budapesti Fesztivál Zenekar koncertjére. Vezényel: Fischer Iván. Részvételi díj: 500 Ft/fó. 2. Kirándulás Velencébe, április 24-28. Részvételi díj: 8300 Ft/fó, költópénz: 2100Ft. 3. Kirándulás Isztambulba (5 na­pos). Utazás: egyénileg vagy au­tóbusszal. Elhelyezés: fürdőszo­bás szobákban. Ellátás: félpan­zió. Turnusok március 7-étől jú­nius 13-áig, minden szerdán in­dulnak. Részvételi díj: 3800 Ft (egyénileg), 6800 Ft (autóbusszal)+vízumdíj + 2100 Ft költőpénzt biztosítunk. Részletes felvilágosítás, jelentkezés: Alföld Tours Utazási Iroda Szeged, Jókai u. 7. sz. Telefon: 62/12-070.

Next

/
Oldalképek
Tartalom