Délmagyarország, 1990. február (80. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-08 / 33. szám

2 1990. február 8., csütörtök Chikán Ágnes riportja Kórházi átvilágítás Állapota súlyos, de nem életveszélyes T. Aranka, nyűgös. Nyűgös, mert beteg. Nem tetszik neki a kórházi koszt, rossz odabenn a levegő, lapos a párnája, horkol az ágyszomszédja, Zs. doktor durván szúrta bele az injekciós tűt, és Lujza nővér nem jött elég gyorsan az ágytálért. „Csőd ez az egész" — morogja akkor is, amikor kéthetes ápolás után gyógyultan sétál ki a kapun. A nővér elégedetlen, mert kizsákmányolt: agyonhajszoltan is keveset keres. Mert úgy érzi, takarításhoz, ablaktisztításhoz nem szükséges a szakértelme A fiatal orvos régi álmai összeomlóban: ennyi tanulás után megesik, hogy fizetése alatta marad az ápolónőének. Amivel odakinn, az egészségügyi gyakorlatban találkozott: az értékrend csődje. S amitől beteg, gyógyító, ápoló és gazdasági szakember egyaránt szenved: az egészségügyhöz méltatlan környezet. A szemetes lépcsőház, a hámló vakolat, a beázó mennyezet, a higiéniát nélkülöző, burkolatlan fürdőszoba, a zsúfoltság... Ennyi keserves tapasztalat után már csak a bűnbak hiányzik. A kórház-rendelőintézet elégedetlenjei nem is kutattak túl messze: közvetlen közelükben meg is találták. Pedig olykor érdemes a látószöget kissé szélesíteni, vélik azok, akik a kórház-rendelőintézet üzemeltetésének gondjait, a gazdálkodás, a gyógyítás anyagi nehézségeit nap mint nap megszenvedik, s a legcsekélyebb eredményt is értékén megbecsülik. Ha benyújtják a számlát — A szegedi kórház-rendelőintézet igen „szép" karriert futott be a sajtóban. Ügy érezzük azonban, hogy a személyes ügyekről szóló fekete krónikák mellett valahogy elsikkadt a tényszerű tájékoztatás — mondta Baradnay Gyula professzor, az igazgató-főorvos általános helyettese, nem minden célzatosság nélkül, amikor fölkerestem. A „hallgattassák meg a másik fél is" elve alapján természetesnek vettem, hogy ezúttal a' panaszokra adott feleleteket, magyarázatokat hallgatom meg és továbbítom. A kiindulási alap — ama bizonyos látószög tágításaként — elfogadható: miként a politikában, a gazdaságban átmeneti időszakot élünk, ugyanúgy átmeneti kor ez országszerte az egészségügyben is. — Evek óta támadások érték az integrációt... — ... nem eredménytelenül. A szóvá tett kötöttségek 1987 óta oldódtak. Az anyag- és eszközgazdálkodásban külön keretszámokat határoztak meg, így — elvben — igény szerinti ellátás valósulhat meg — tájékoztatott Tamás Gáborné, az igazgató gazdasági helyettese. — Tavaly augusztustól az üzem-egészségügyi szolgálat, a rendelőintézetek maguk határozzák meg, kit alkalmaznak, önállóan végzik a „béralkut", és önállóan gazdálkodnak a bértömeggel. — A fizetési aránytalanságok miatt tehát nem föltétlenül transzparenseket kell írni, hanem elég kopogtatni is a főnök ajtaján? — Olykor igen, de a múltkori tüntetés követelményeivel mi is egyetértünk. — Sok szó esik az egészségügyi és költségvetési reformról is, bár kevesebb, mint a fizetésekről. — Erről sem beszélni kell, hanem csinálni — szúrta közbe Baradnay professzor. — Januártól konkrét lépések történtek: a vegyes finanszírozási rendszer lépett életbe. A működési költségeket a Társadalombiztosítási Főigazgatóság fedezi, a beruházásokat továbbra is a tanácsok finanszírozzák. Jövő év januárjától lép életbe a teljesítményarányos támogatási rendszer, amely biztosítási alapon működik majd. — Ojabb zűrzavar forrása. Fölkészültek erre? — Központi tájékoztatást nem kaptunk. Egyes kijelölt intézetekben végeznek fölméréseket, emellett mi magunk is utánanézünk az inflációnak, hogy miként lehet mérni a végzett munka ellenértékét. Saját szakállunkra készülünk a rendszer fogadására. — Megvannak az ehhez szükséges számítógépeik? — A rendszer kiépítéséhez hozzákezdtünk. A korábbi két Commodore 64-en kívül ma három munkahelyes Novell-hálózatunk van, 12 telepített munkahelyen IBMgépek. Mindezt központi segítség nélkül valósítottuk meg. Olyan adatbázist kell teremtenünk, amely egyszerre képes a szakmai gyógyító tevékenységet kiszolgálni és nyilvántartani, illetve a gazdasági információt is kezelve, az intézmény munkáját napra készen nyomon követni. A kettő ütköztetéséből jön létre a betegszámla. Az a számla, amely föltünteti, mennyibe kerül mondjuk egy szívinfarktusos beteg kezelése. Az összeg természetesen magasabb lesz, ha az infarktus szövődménnyel társul. A gyógyintézetek közti szakmai, minőségi eltérésekre azonban nem lesznek tekintettel az árak: ugyanannyi költséget térít a biztosító annak a kórháznak is, amelyik hét napig kezeli az epeköves beteget, mint amelyiknek ehhez három hétre van szüksége. Márpedig ez függ a szakmai ismeretektől, a tapasztalatoktól, a gyógymódtól és a fölszerelésektől is. Nem véletlen, hogy míg a magyar anyák hét napig pihenik a kórházban a szülés fáradalmait, a nyugati országokban három nap elteltével már családi körben örülhetnek a jövevénynek. Az intézeteket kényszeríti a biztosítási rendszer, hogy minél rövidebb idő alatt minél sikeresebb és hatékonyabb legyen a gyógyítás. Ezek után — illetve, ilyen minőségi változások előtt — alig érthető, hogy a kórháznak saját költségvetésből és vállalati adományokból kellett számitógépeket vásárolnia. Merthogy, a tanács pénzügyi osztálya megkérdőjelezte az információrendszer szükségességét: játékszernek minősítette azt. Itt gyógyul, otthon fürdik A leglaikusabb ember is elhiszi, hogy az orvosláshoz manapság nem elegendők a századeleji, falusi doktor fölszerelései. Az meg talán jó is — legalábbis lelki békénk érdekében —, hogy kevesen tévedünk (kényszerülünk) be egy-egy nyugati kórházba. Elég, ha legképzettebb orvosainkat önti el a sárga irigység, látván az ott megszerezhető, működő, újabbnál újabb, és egyre okosabb diagnosztikai berendezéseket. A szegedi kórház-rendelőintézet tavaly 28 millió forintot költött műszerekre. Működik már a 10 milliós értékű Hitachi ultrahangberendezés, amely szív, has+üregi szervek, nőgyógyászati betegségek, keringési zavarok fölfedezésére, az emlő és a pajzsmirigy vizsgálatára alkalmas. A tápcsatorna különböző szakaszainak vizsgálatára alkalmas űj laboratórium fogadja — csaknem egy éve — a beutaltak mellett a város járóbetegeit is. A b?leseti sebészet fölújított műtőjében az utolsó számításokat végzik, mintegy 6 millió forintból. A napokban kerülnek be a műtőasztalok, s szerelik a lámpákat. Hódi Miklós, a belgyógyászati osztály vezető főorvosa örömmel mutatta be a vadonatúj koronáriaörzőt, ahová olyan infarktuson átesett betegek kerülnek, akik nem igényelnek ugyan intenzív ellátást, de fokozott megfigyelésre van szükségük. Agyuk mellett pulzusés EKG-görbe regisztrálására alkalmas monitor álf, amelynek jelzéseit speciálisan képzett nővérek figyelik a központi regisztrálóban. — A koronáriaőrzö 3 mil.lióba került. Talán nem vitatja senki, jól tettük, hogy ezt a pénzt inkább erre, mintsem szép csempékre költöttük — mondta a főorvos, és kénytelen voltam egyetérteni vele. Pedig történetesen éppen az ő osztályán láttam azt a minősíthetetlen fürdőszobát, ahonnan megeshet, egyenesen a sebészetre szállítják a beteget. — Anyagi lehetőségeink oly szűkösek, hogy ha kevés pénzünk van, azt műszerekre költjük. Ha hiszi, ha nem, én fölajánlottam a betegeimnek: aki mozgásképes, hazamehet fürödni. Elhiszem és megértem, hogy nincs gusztusuk . a beázott,, málló tapétájú (!) zuhanyozóban tisztálkodni. — Nem is tervezték, hogy mégis rendbe hozatják? — Dehogynem. Elkészült a felújítási terv, tavaly azonban pénzhiány miatt belese kezdtek a munkába. Ha széppé nem is, de legalább biztonságossá kellene tenni azt a helyiséget. Az idei tanácsi költségvetés a kórház-rendelőintézet felújítására azonban 0, azaz nulla forintot irányzott elő! S nem csupán ez az egyetlen gond az épületek körül. Az intézménynek nincs központi raktára. Húszmilliós készletüket 13 helyiségben tárolják. Az egyszer használatos steril észközöknek nem kimondottan alkalmas környezet a nyirkos, dohos pince. Életbevágó szükségük lett volna arra, hogy a tüdőgondozó fölé költöztessék a raktárat: a kezelői jogot azonban a pulmonológiai tanszék megalakulásával, megvonta tőle a decemberi vb. A kórházi mosodát egyetlen szóval így jellemezte a gazdasági igazgatóhelyettes: „szégyenfolt". Két gépe amolyan uraságtól levetett holmi. még 1972-ben selejtezte ki a SZOTE, azóta toldozzák-foldozzák, a többinek 60 százaléka is elavult. A mosoda felújítására még 1984ben elkészítették a tervet, 50 milliót szántak volna a megvalósításra, de hát, azóta is zeng a régi nóta: nincs rá pénz. Egy rendelő végnapjai Van azonban forintunk valami másra. Netán kidobandó is. Itt van például a bőr- és nemibeteg-gondozó épületének esete. Jutányos áron, 28 ezer forintért statikai szakvéleményt készített az Áfész—Terv Vgmk, amely szerint a Honvéd téri régi ház életveszélyes. Annak rendje, s módja szerint az épületet tavaly kiürítették. — Az eljárás jogosságát, a szakértők állításait megkérdőjelezte a városi tanács — berzenkedett Tamás Gáborné, miközben elmesélte a történetet. — Kötelezte a kórházat, ismét végeztessük el a vizsgálatokat az általa javasolt vállalattal. Több százezer forint árán újból kaptunk egy papírt arról, hogy a ház valóban életveszélyes. Elrendelték a lebontását. November óta azonban hivatalos válasz nem érkezett az egészségügyi osztálytól. De nekünk se beruházási, se fölújítási keretünk nincs... A ház meg egyszer csak összedől. Gondolja csak el, arra járnak gyalogosok is, ott közlekednek a buszok... — Le kellene bontani... — De miből, pusztán a bontás költsége is milliós nagyságrendű. — Csak úgy mellesleg: most hol fogadják a bór- és nemibetegeket? — A Lenin körúti rendelőintézet igazgatói szobáját ürítették ki... — ... és ezzel megfelelő körülményeket teremtettek az esetleg Jertőzö betegeknek? — Korántsem. Az előírások szerint el kellene különítenünk a rendelőt. — Valamelyik volt pártház nem alkalmas erre? — Fölajánlották a Földvári utcai épületet. A 160 négyzetméteres alapterület kicsi, az előírások szerint nem szeparálható. Megpályáztuk ugyan a munkásőr laktanyát, ideális megoldás lenne: külön női és férfikezelőt lehetne kialakítani, és laborokat, a fegyverraktár kórházi raktárnak is jó lenne ... Eddig nem született döntés róla. Reményeink halványak: a bíróság is pályázott. „Segíts magadon, s az Isten is megsegít." A kórházrendelőintézet ' is egyre inkább a saját erejében bízhat. Tavaly decemberben létrehozták a Pozsonyi Ignác Alapítványt. Honnan fúj a viharos szél ? Ha valahol, hát az egészségügyben nem mindegy, kinek, kiknek a keze közé kerülünk. Ezt divatos kifejezéssel úgy mondjuk: létkérdés itt az „emberi tényező". Hivatástudatra apellálni manapság illetlen dolog, csaknem ízléstelen, Somogyi KAroJyné felvétele A belgyógyászat büszkesége, a koronáriaőrzö könnyen megkapja az illető a választ: vegyen azon kenyeret. Afelől azonban minden potenciális beteg és éppen szenvedő ember biztos szeretne lenni, hogy a szakmát jól ismerő orvosok ápolók kezelik. Hódi Miklós főorvos, úgy is, mint tanulmányi felelős, efelől győzött meg: — Az osztályvezető főorvosok fele tudományos minősítést szerzett. Szakterületük elismert művelői. A kórház egyes osztályai a SZOTE oktatóbázisai. A főorvosok közül többen rendszeresen tartanak egyetemi előadásokat, az asszisztencia pedig részt vesz a gyakorlati képzésben. Az idén szeptembertől a Bevezetés az általános sebészetbe című tárgyat a kórház sebészeti osztálya oktatja. S ha már személyi kérdésekről esett szó, nem állhattam meg, hogy nem feketekrónika-íróként ugyan, meg ne kérdezzem: mi az oka annak, hogy olyan viharos a légkör az igazgató, és az új igazgatói pályázat körül. A válaszra Baradnay professzor vállalkozott, hangsúlyozva, csak saját véleményét mondja: — Bánfalvi Géza igazgató-főorvos körül nézetem és információim szerint a rendelőintézetnek egy szűkebb csoportja kavarja a vihart. Egzisztenciálisan sértett emberek, akik úgy érzik: többre lettek volna hivatóitak, ezért elevenítenek föl régi sérelmeket. A kórház-rendelőintézetnek azonban 1700 dolgozója van ... A pályázatról: amikor 1987 decemberében lejárt az igazgató négyéves mandátuma, a pártbizottság javaslatára az újabb négy helyett csak két évre szólt a meghosszabbítás. — Ez akkor pozitív vagy negatív ítéletnek minősült? — Volt, aki úgy fogalmazott, „fúrják a pártnál." — Letelt ez a két év is, és kiírtak ismét egy pályázatot. Ügy tudjuk, hárman jelentkeztek. — Igen. Bánfalvi Gézán kívül a volt városi főorvos, 'aki jelenleg Győrben végzi munkáját, és egy másik orvos. A 28 tagú főorvosi kar azonban titkos szavazáson, egyöntetűen kinyilvánította, hogy továbbra is a jelenlegi igazgatóval kíván dolgozni. — Indokuk? — Bánfalvi Géza a kor követelményeinek megfelelő menedzserigazgató. A jelenlegi instabil helyzetben nem lenne szerencsés, ha új ember venné át a vezetést. — Alacsonyabb beosztású egészségügyiektől hallottam, az igazgató a főorvosi fizetések emelésével állította a maga oldalára a kart. — Erre csak azt felelhetem: egy 120 ágyas kórházi osztályt vezető főorvos fizetése — több mint 30 éves diplomával — nem éri el a bruttó 20 ezret... Egyébként a főorvosi értekezlet döntését csak részben vette figyelembe a decemberi vb, kikérte a minisztérium személyzeti főosztályának véleményét is. — Az eredmény? — Félhivatalos információm szerint a kétéves kinevezést törvénysértőnek tartják, s érvényt kívánnak szerezni a négyéves meghosszabbításnak. Eszerint további két évig Bánfalvi Géza lesz a kórház-rendelőintézet igazgatója. * Átvilágítottuk hát a beteget. Valóban többet tudunk róla, mint annak előtte a mendemondák és felszínes ismeretség alapján. Hogy mit mutat a röntgenkép? Egy fejlődésében visszamaradott medicinát. Olyat, amely megrekedt valahol a hatvanas évek szintjén. Olyat, amely hordozza magában a régi gócokat, újabb fertőzések legyűrésével küszködik, s közben depressziós a meg nem valósult álmok miatt. Állapota súlyos, ám egyelőre nem életveszélyes.