Délmagyarország, 1990. február (80. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-03 / 29. szám

12 1990. február 3., szombat Két följelentés nyomán Bíróság dönti el: mi igaz a cikk állításaiból Bár régen volt, talán emlékszik az olvasó: december közepén jelent meg egy riport lapunkban, mely a Szeged SC-nél kipattant botránnyal, illetve annak szereplőivel foglalkozott. Az írásnak szolkatlan helyen, a bíróságon „íródott" a folytatása, ugyanis két szereplő is kifogásolta — más-más okból — a cikk tartalmát. Első felvonás Czifra Lászlóné a Szeged SC gazdasági elnökhelyette­se. Feljelentésében azt ki­fogásolta: a cikkben leír­takkal ellentétben, ellene orgazdaság miatt nem in­dult eljárás. A feljelentés tartalmának megismerése után ellenőriztem a dolgot, s rájöttem, Czifránénak iga­za van. A félreértést az okozta, hogy a bűnügy dosz­sziéján a Czifra Lászlóné és társai, orgazdaság és más bűncselekmények felirat sze­repelt, ám a gazdasági el­nökhelyettes ellen csupán hűtlen kezelés és magánok­irat-hamisítás gyanúja mi­att indult eljárás, amit ké­sőbb, a közkegyelem folytán, a rendőrség megszüntetett. A tárgyaláson készséggel elismertem tévedésem, s mi­után azt is kijelentettem, a baki helyrehozása érdeké­ben kifizetem az ötszáz fo­rint feljelentési illetéket, Czifra Lászlóné visszavon­ta feljelentését. A pénzt ott helyben át is adtam a gaz­dasági elnökhelyettesnek. Védője, Molnár Imre arról is beszámolt ezután, hogy a tévedés azért is volt igen kellemetlen Czifráné szá­mára, mert vezető beosztású férje ellen munkahelyén alá­írásokat gyűjtöttek. Ezúton tehát a munkatársakat is meg kell nyugtatnom: szó sincs arról, hogy orgazda lenne az asszony, a már megszüntetett eljárás csupán hűtlen kezelés és magán­okirat-hamisítás miatt in­dult. Második felvonás A rövid úton véget ért első tárgyalás után mind­járt jött a második —, ami sokkal bonyolultabb menet­nek ígérkezett. Trényi Imre, aki mindmáig a Szeged SC atlétikai szakosztályának igazgatója, hét pontban so­rolta föl a cikkel szembeni éles kifogásait. Kijelentet­te, az írás tartalmával el­lentétben, volt munkahe­lyén, az APEH-nél nem in­dult ellene fegyelmi eljá­rás. A bíróság megkeresé­sére az APEH-től érkezett válasz ennek ellenkezőjét bizonyította (bár Trényi doktor ezt továbbra is ta-1 gadta, a dolog ezután nem tartozik jelen ügyhöz). Második kifogás: „A bűn­ügyi aktában jeíenleg nem szerepel Trényi Imre neve" mondat Trényi doktor sze­rint becsületsértő. A bíró­ság előtt azonban tisztázó­dott: hogy jelenleg nem sze­repel — ez tényszerű meg­állapítás. A följelentő harmadik pa­nasza a decemberi cikk azon részét kifogásolja, melyben fölvetettem az APEH igaz­gatójának : az akkor még ná­luk dolgozó Trényi kedve­zőbb eljárást ígért-e a vele hivatali kapcsolatban (is) álló vállalatoknak, ha azok az általa vezetett atlétikai szakosztálynak pénzbeli tá­mogatást adnak. Az igaz­gató a cikkben úgy fogal­mazott: Bízik benne, hogy nem volt ilyen. Miután a Trényi doktor által kifogá­solt mondat kérdés és nem állítás, ez a tétel is ki­esett a panaszsorból. A további négy pontban viszont tartotta magát a följelentő Trényi az állás­pontjához. Igy arra vonatko­zóan, hogy valóban köz­pénzen utazott-e Ameriká­ba versenyezni az 59 éves Trényi Imre, volt-e köze a kiválóan dolgozó gyaloglóed­ző, Kéri Ferenc eltávolításá­hoz, rosszindulatú megjegy­zés-e az, hogy „a vizsgálat tisztázza, szabályosan vet­te-e föl Trényi idős csa­ládtagja a reklámszervezési jutalékot", s hogy Kovács Kálmán szakosztály-igazgató idejében, tényleg saját ma­gát akarta-e premizáltatni Trényi — szóval, mindezt a „valóságbizonyító" eljá­rás tisztázza majd ezután a bíróságon. (Egy adalékot ad­dig is sportoldalunkon is ol­vashatnak az ügyhöz.) Bár az ügy lényege szem­pontjából nem fontos, de érdekes lehet a feljelentés indokának megértéséhez, hogy Trényi Imre védője. Molnár Imre (Egyetemi Ok­tatók 4. Számú Jogi Képvi­seleti Munkaközössége) in­dulatosan jelentette ki: Aki negyven éven át ilyen önfel­áldozóan, odaadóan dolgo­zott Szeged város sportjá­ért —, mint védence — az­zal felháborító dolog így bánni az újságban. „Mi a rágalmazás, ha nem ez?" — tette föl a szónoki kér­dést. A választ a bíróság — ta­núkihallgatások után — márciusban adja meg. Balogh Tamás Ifjúsági Dij A Minisztertanács felha­talmazása alapján a műve­lődési miniszter Ifjúsági Dí­jat adományoz március 15-e alkalmából azoknak a ma­gyar állampolgároknak, kö­zösségeknek, akik kiemelke­dő szerepet vállalnak a gyermekek és fiatalok ne­velésében, segitik társadal­mi beilleszkedésüket, tisz­tes életpályára juttatásukat, részt vállalva gondjaik eny­hítésében, illetve munká­jukkal hozzájárulnak a gyermekek és fiatalok egész­séges életviteléhez, szemé­lyiségük gazdagításához, s ahhoz kiemelkedő példát szolgáltatnak. Az Ifjúsági Díj azok el­ismerésének jelképe, akik a társadalmi munkamegosz­tásban elfoglalt helyüktől függetlenül a gyermekekért és a fiatalokért élnek, em­berhez méltó életükért és jövőjükért fáradoznak. A miniszter felkéri a gyer­mekek és fiatalok- közös­ségeit, szervezeteiket és fó­rumaikat, valamint az ér­tük és érdekükben működő társadalmi és érdekképvise­leti szervezetek, intézmé­nyek munkaközösségeit, hogy tegyenek javaslatot az 1990-ben adományozható kollektív vagy egyéni Ifjú­sági Díjra. A javaslatokat — részle­tes indoklással — a Csong­rád Megyei Tanács elnöki hivatalához, dr. Pesti Judit ifjúsági titkárhoz 1990. feb­ruár 12-ig lehet eljuttatni. A javaslatokat megyénként és országosan kuratóriumok rangsorolják a döntést meg­előzően. Negy ven ev Fazont vált a ruhagyár Létezik olyan negyven év is, amit megünnepelnek, még akkor is, ha ez egy gyár életében is sikerek és ku­darcok folyományaként pergett le. Abban, hogy ezt a nyilvánosság előtt — esetünkben a Hungária Szállóban — tették, az is benne foglaltatik, hogy nincs miért szé­gyenkezniük. Kezdjük a történelemmel: 1950. januárjában vált ön­állóvá a Szegedi Ruhagyár jogelődje. Az az évtized a szervezett nagyüzemi ter­melés kialakításáé volt, méghozzá az egven- és munkaruházati termékek biztos piacával. Ezután fo­kozatosan bővítették a ská­lát, egészen a férfi szövet­öltönyökig. A hatvanas évek az exportra termelés nyitá­nyát jelentették. A külpiac az ár- és modellverseny ré­vén lendületet adott a gyár­tás- és gyártmányfejlesztés­nek, a minőségjavításnak. Amint szaporodtak a fel­adatok, a gyár kinőtte, saját „zakóját". Üj üzemeket hoz­tak létre, hét környező tele­pülésen, s az egyszerűbb munkákat termelőszövetke­zeti melléküzemágaknak ad­ták ki. A könnyűipar országos rekonstrukcióján túl a kon­fekcióiparban elsőként va­lósították meg a mintaüze­meket, s alkalmaztak kor­szerű szervezési módszert. A géppark világcégek már­káival gyarapodott, melyek­hez a számítógép éppúgy hozzátartozik, mint a szériá­zó és terítékrajz-készítő be­rendezés. Ez napjaink való­sága, s az 1,2 milliárd fo­rintos termelési érték hátte­re. Említésre méltó, hogy a konvertibilis export néhány év alatt többszörösére nőtt. Negyven évnek kellett ah­hoz eltelnie, hogy mára ne a közületi ruházat büszkél­kedjen a legjelentősebb ter­mékcsoport „kitüntető" mi­nősítéssel. A múlt évtől kezdve oly mértékű a ren­deléscsökkenés, hogy idén a korábbi mennyiség fele is elég. Emellett a munkaru­hák iránt is gyérebb az ér­deklődés. A rubeles export az anyagárak emelkedése és a támogatások számottevő csökkentése miatt gazdaság­talanná vált, így az idén felhagytak vele. A ruházati kereskedelemben nem a ru­ha a hiánycikk, hanem a vásárló. E felsorolás rosszat sejtet, bizonytalanságot su­gall: szükség van egyáltalán az „ünnepeltre?". A kényszerítő körülmény nem mindig jelent kataszt­rófát, lehet, hogy épp a he­lyes irányba billent. A val­lalat a stratégiai váltás ko­rát éli. Keresik a külföldi tőke bevonásának legcélra­vezetőbb formáját, s azt a profilt, amely egyértelműen konvertibilis exportot növel, s leköti a kapacitásokat. Nő a gyárak, gyáregységek ön­állósága, érdekeltsége, s erő­sítik a kereskedelmi tevé­kenységet is. Hogy mindez nem általá­nosság, arra maga az ün­nepség volt a példa, melyet a Magyar Divat Intézettel közös termékbemutatóval színesítettek. T. Sz. I. Sok vita lesz még Bős—Nagymaros és a kártérítés Konzultációt rendezett az Építési Vállalkozók Orszá­gos Szakszövetsége pénte­ken a Magyar Gazdasági Kamara székházában, hogy tisztázzák, miként kaphat­ják meg a bős-nagymarosi beruházásban részt vevő magyar vállalatok vesztesé­geikért a kártérítést. A ta­nácskozáson az Oviber kép­viselője bejelentette: első­sorban a már elvégzett, de még eddig ki nem fizetett, illetve a kárelhárítás, az ár­vízvédelem, a helyreállítás miatt feltétlenül fontos fel­adatokra fordítják az idéne célra rendelkezésre álló ma­ximálisan 3 milliárd forin­tot. A magyar vállalatok egy része az Oviberrel kötött szerződést az elvégzendő munkákra, mintegy 10-15 milliárd forintos értékben, másik részük az osztrák fő­vállalkozó Donaukraft­werke céggel, mintegy 1,3­1,4 milliárd schilling értekú megbízásokra számítva. A kamarai tanácskozáson több vállalati vezető kifogá­solta, hogy túlságosan las­san bírálják el a már régen beadott kártérítési, illetve az elmaradott haszonra is vo­natkozó kártalanítási igé­nyeiket. Az Állami Fejlesztési In­tézet képviselője szerint csak a nagymarosi munkák leállításáról hozott végleges döntést követően, tehát a múlt év októbere után volt értelme, hogy megkezdőd­jön a kártérítési igények részletesebb feldolgozása. Ez a munka tehát most fo­lyamatban van. Nyilván sok vita lesz még az intézet és a vállalatok között, mert iga­zolást kérnek tételenként. A tanácskozáson határoz­tak arról is, hogy a vitás kérdések könnyebb rendezé­sét segítve a kamarai szer­vezet — vállalati jogi szakértők segítségével — egységes elszámolási el­vekre tesz majd ja­vaslatot. Ismét a menedékhelyről Megdöbbenve értesültek... Lapunk, tegnapi számában hangot adtunk az Árboc utca környékén élők tiltakozásának. Az új híd szegedi hídfőjénél lakók, a közelben dolgozók és az'ottani isko­lákban tanuló fiatalok 1562 aláírással hitelesített be­adványban emelték föl szavukat az ellen, hogy a tervezett helyen, a posta Tisza-parti barakképületében nyissák meg a város menedékhelyét. Közöltük azt is, hogy a városi vb csütörtöki ülésén elfogadta a lakosság érveit, és más, a célnak jobban megfelelő épület után néz. Ezzel kapcsolat­ban irta meg véleményét Szirtesi Zoltánné, a Menedék­hely-alapítvány igazgatója és Farkasinszky Teréz, a ku­ratórium elnöke. „A Menedékhely-alapít­vány vezetése megdöbbenés­sel értesült a DM cikkéből, hogy a városi tanács által biztosra ígért, hajléktalanok számára kijelölt épületet mégsem kapja meg. Két dolgot kifogásolunk. Az előzetes tárgyalások so­rán a tanácsi vezetők részé­ről voltak ugyan olyan jel­zések, hogy az Árboc utcai környék lakói tiltakozó meg­jegyzést tesznek a menedék­hely telepítése ellen, ennek mértékét azonban nem ítél­ték nagy fajsúlyúnak. A Menedékhely-alapítvány vezetése elvárta volna, hogy arra a vb-ülésre meghívják, ahol a menedékhely ügyét is tárgyalják. Ez azonban nem történt meg, holott az egészségügy vezetőjével tör­tént január 31-i délutáni tárgyalás során azt az in­formációt kaptuk, hogy a városi tanács gondnoka feb­ruár l-jén a déli órákban fogja átadni a kulcsot. Már akkor problémát jelentett, hogy az ödegklinika által adományozott bútorokat ho­gyan tudjuk a menedékhely­re szállítani. Igy szervezé­sünk a semmibe fulladt. Ha a vb-ülés után már azonnal tudhattuk volna a döntést, a megfelelő intézkedéseket még időben megtesszük. Nem értjük a városi tanács­nak ezt a magatartását, holott az alapítvány minden lépéséről, elképzeléséről tá­jékoztatjuk a tanácsot, for­dítva azonban ez nem mondható el. Erőteljesen kifogásoljuk az idézett újságcikk kifeje­zetten elmarasztaló, antihu­mánus jellegét, mely a tár­sadalom perifériájára sod­ródott embertársainkkal kapcsolatos. Nyomatékosan visszautasítjuk a cikk han­gulatkeltő, a döntéshozók­kal -egy követ fúvó- hang­nemét. Az állandóan fennen han­goztatott demokrácia egyik feltétele éppen a tolerancia kellene hogy legyen. Véle­ményünk szerint nagyon is itt az ideje, hogy a társada­lom és a hivatalos vezetés is végre komolyan vegye a hazai szegényekkel, nyomo­rult körülmények közé ke­rülő emberékkel való ér­dembeli törődést ds. Mivel a vb-ülésen nem vettünk részt, a reszteteket nem ismerjük. Ügy tűnik, azonban, hogy nem több le­vél érkezett, ihanem szerve­zett aláírásgyűjtés történt. Szeretnénk, ha az aláírás­gyűjtés szervezői is vállal­nák a nyilvánosság megmé­rettetését. Az egyre súlyosabbá való gazdasági nehézségeink kö­zött, amikor az emberek tű­rőképessége a végső hatá­ron van, nem tartjuk sze­rencsésnek az ilyen jellegű megnyilatkozásokat. Vélemé­nyünk szerint, ha a hajlék­talanok fedelet, emberi se­gítséget, törődést kapnak, éppen nem a cikkben felso­rolt negatív eredményekhez vezetnek. Sokkal inkább fennáll a veszélye ezeknek, ha továbbra is az utcán ma­radnak és önmaguk próbál­nak — ahogyan tudnak — segíteni nyomorult helyzetü­kön. Ezt a választ többek között azért is írtuk, mert szeretnénk megnyerni em­bertársainkat, Szeged város lakosságát az eddiginél megértőbb, segítőkészebb magatartás tanúsítására." A lapunkat ért bírálattal kapcsolatban megjegyezzük: A menedékhely ügyét az első pillanattól kezdve támogat­tuk, sót a szállás mielőbbi létrehozását sürgettük több cikkünkben is. Az antihumánus jelzőt pedig határozottan visszautasítjuk. Miközben ugyanis az éjjeli menedékhely haladéktalan .megnyitását szorgalmazzuk és amikor egy békés, sűrűn lakott, rendezett környék lakóinak nyugal­mát védjük, egyaránt az emberiesség vezeti tollúnkat. Véleményünk tehát továbbra is az, akár a levélíróké: „ ... a hajléktalanok fedelet, emberi segítséget, törődést" kapjanak, de a fölsorolt esetleges „negatív eredmények" nélkül. Ch. A. Helyreigazítják a vendégrendezőt Tegnapi lapunkban kö­zöltük Zilahy Tamás szín­házi rendező Jevelét, mely­ben az Olivér vendégren­dezője bejelenti: a februá­ri előadások előkészítésé­ben lelkiismereti okok mi­att nem kíván részt ven­ni. Levelere válasz érkezett a Szegedi Nemzeti Szín­házból. Horkits Erzsébet művészeti titkár néhány ponton helyreigazítja a rendezői levél tartalmát — a következőkben: , „Színháziatlan állapot — Helyreigazítás Zilahy Ta­más vendégrendező nyi­latkozatához. 1. A Szegedi Nemzeti Színház Olivér előadásá­val kapcsolatban minden esetben a színház kereste meg Zilahy Tamást, ezek­nek a megkereséseknek alapján jött le Szegedre. 2. Zilahy Tamás január eleji megbeszélésünkkor nem tiltakozott a darab műsorra tűzése ellen, csak kérte, hogy a változó sze­replőkkel várjunk a ja­nuár 25-i tanácsülésig. 3. Mivel január 25-én nem volt tanácsülés, ismét megkerestük Zilahy Ta­mást, hogy most már a le­hetséges szereposztással megbeszéljük a próbalehe­tőségeket. 4. Zilahy Tamás vállal­ta, hogy lejön a január 30-i, 31-i és február 1-i próbákra, az új szereplők beállítására. 5. Zilahy Tamás egy ba­rátja által január 29-én telefonon üzent a színház művészeti titkárának, Van­csó Mariann mamájának, hogy a próbákon nem kí­ván részt venni." Nyugdíjemelés — késve Türelmet és megértést kér a posta A Magyar Posta Vállalat közlése szerint a Nyugdíjfo­lyósító Igazgatóság a január hónapra esedékes nyugdíj­emelés ősszegét — technikai okok miatt — külön utalvá­nyon csak január 29-én tud­ta átadni a postának. A pos­tahivatalok az utalványok kézbesítését a feldolgozást követően azonnal megkezd­ték, azonban a nagy mennyi­ségre való tekintettel azok kifizetése — a havi nyugdíj­utalványokhoz hasonlóan — több napot vesz igénybe. A szóban forgó utalványokat február 12-éig valamennyi érintett ügyfél megkapja, ad­dig is szíves türelmüket és megértésüket kéri a Magyar Posta Vállalat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom