Délmagyarország, 1990. február (80. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-01 / 27. szám

1990. február 1., csütörtök 7 Nő az adósság A Magyar Nemzeti Bank tájékoztatója A Magyar Nemzeti Bank. tájékoztatta az MTI-t a gazdaság fejlődésének 1989. évi pénzügyi folyamatairól. Az előzetes adatok szerint a dollárelszámolású folyó fizetési mérleg hiánya 1,4 milliárd dollár volt Az év végére az ország bruttó adóssága, az, előzetes adat szerint, elérte a 20,7 milliárd dollárt Ugyanakkor rubelelszámolású viszonylatban az év folyamán 1,6 milliárd rubel ideiglenes folyó fizetésimérleg-többlet keletkezett Gyorsult az infláció üteme, anvi arra kónyszeritette a Magyar Nemzeti Bankot hogy a forgalomban levő pénzmennyiséget és a jegybanki hitelkínálatot erőteljesen korlátozza, vagyis az infláció üteménél jóval kisebb mértékben bővítse. A pénzszűke által kiváltott feszültséget fokozta, hogy a jegybanki hitelek többlete csak részben jutott a kereskedelmi bankokon keresztül a vállalatokhoz és a lakossághoz, tetemea részét ugyanis elszívták az állami költségvetésnek, a költségvetési intézményeknek és a nagyberuházásokat finanszírozó Állami Fejlesztési Intézetnek nyújtott hitelek Nőttek a váltalatok fizetési nehézségei. Alacsony volt — nem utolsósorban az infláció gyorsulása miatt — a lakosság megtakarítási hajlandósága és képessége; a takarékbetétek reálértékben csökkentek., A negatív jelenségek egy része — például a külföldi adósságok utáni magas kamatteher — a múltbeli gazdaságpolitikai hibákból következett. más részük kedvezőtlen külső körülmények miatt állt elő, például a KGST-partnereink szállítási nehézségei következtében. A feszültséghez egyes hibás kormányintézkedések is hozzájárultak, például a bevásárlóturizmus kezelése. Pozitív jelenség volt ugyanakkor, hogy az importliberalizálás ellenére a kiegyensúlyozott árfolyampolitika, a hazai kereslet kor. iátozása és az exportösztönző intézkedések együttes hatására valamelyest javult a dollárelszámolású kereskedelmi mérleg egyenlege. Továbbá az; hogy a pénzügyi folyamatokat, ezen belül az inflációt sikerült még kezelhető keretek között tartani. Az előzetes adatok szerint dollárelszámolású külkereskedelmünkben 1989-ben az exportbevételek az előző évi 5,662 milliárd dollárról, folyó áron, 5,5 százalékkal. 5,975 milliárd dollárra növekedtek. az importkiadások 5,167 milliárd dollárról, 5,1 százalékkal, 5,435 milliárd dollárra emelkedtek. így mintegy 540 millió dollár kiviteli többlet jött létre, ami valamelyest javított a fizetési mérlegen. Ez azonban távolról sem tudta ellensúlyozni azt az egyenlegrontó hatást, amit a kamatfizetési terhek növekedése, és az idegenforgalmi mérlegnek — a bevásárlóturizmus hatására kialakult — nagyfokú kiadási többlete váltott ki. így ,a dollárelszámolásé folyó fizetési mérlegben 1,4 milliárdos hiány alakult ki. ami a bruttó társadalmi termék közel 5 százalékával egyeruő. A nettó adósságállomány az év végén. az előzetes adatok szerint, mintegy 15 milliárd dollár volt, ami a 20,7 milliárd dolláros bruttó tartozás és 5,7 milliárd dollár követelés egyenlegeként alakult ki. A rubelelszámolású fó»yó fizetési mérlegben — jelentős részben az áruforgalom kiviteli többlete miatt — 1989-ben 1,6 milliárd rubeles aktívum keletkezett. Ennek folytán nettó rube.követeléseink a múlt év december 31-édg közel 1,7 milliárd rubelre nőttek. elvonva mintegy 47 milliárd forintnyi árut — a bruttó társadalmi termék közel 3 százalékát — a belső felhasználástól. Vágtába kezd az infláció ? A januári drasztikus árés díjemelések következtében jelentősen megnőtt a súlyos megélhetési gondokkal küzdő családok száma, de azoké is, amelyek csupán fogyasztásuk még elviselhető mértékű csökkentésére kényszerülnek. Meglehetősen vékony a társadalomnak az a rétege, amely zavartalanul folytathatja korábbi életmódját. Olyan háztartás már csak nagyon kevés lehet, amelyik ne érezné a fenyegetettséget: a gazdasági válság terheinek áthárítása előbb-utóbb őt is utolérheti. Nem önmagától van Nyilvánvaló ugyanis, hogy erről van szó, nem pedig spontán inflációról: a katasztrofálisan eladósodott költségvetés törekszik kiadásainak mérséklésére, bevételeinek növelésére. Csupaszon mutatkozik meg ez a szándék akkor, amikor olyan fogyasztási cikkek árát emeli, mint a benzin, a cigaretta , az q2etett szeszes ital vagy a személygépkocsi. Ezek jellegzetesen olyan áruk, amelyek árában hatalmas a költségvetési lefölözés aránya, és drágításuk révén ez az arány tovább nő. Csupán az említett termékcsoportok árának emelésével évi több 10 milliárdos bevételhez jut a kincstár.' Nem ilyen egyértelmű az indítéka a lakbérek emelésének. Egyfelől azért nem, mert az így képződő többletbevétel egyharmadát az állam támogatás címén visszajuttatja a lakosság legszegényebb rétegeinek: a komfort nélküli lakásokban lakóknak. az öregeknek, a rokkantaknak és a nagycsaládosoknak A megmaradó kétharmadból pedig tekintélyes — pontosan nem ismerhető — összeget kénytelen az új lákbérrendszer bevezetésére fordítani. Még homályosabbak az indítékai az élelmiszerek áremelésének. A hivatalos indoklás szerint erre azért volt szükség, hogy mérsékelhessék a költségvetés kiadásait: a mezőgazdasági termelés támogatását és a fogyasztói ártámogatást Ezt, mint törekvést az értékarányos árak kialakítására. akár reformlépésként is felfoghatnánk, ha nem állna fenn számos zavaró körülmény. Mi zavarta az árhivatal elnökét? A közvéleményt mindenekelőtt az zavarja, hogy tudomása szerint a színtiszta piacgazdaságokban ás élvez több-kevesebb állami támogatást a mezőgazdaság. De vajon mi zavarta az Országos Anyag- és Árhivatal elnökét, aki keréken megtagadta az engedelmességet, és nem vállalta az élelmiszerek árának felszabadítását? Találgatásokra kényszerülünk, mert ez elnök erről nem, vagy csak igen szűkszavúan nyilatkozik. Ami szavaiból kivehető, és ami sejthető: meglehetősen ellentmondásos következményekkel jár az árak felszabadítása ott, ahol nincsenek piaci viszonyok, ahol a termelésiben monopóliumok vannak. Az új, „ajánlott" fogyasztói árakat ugyanis az élelmiszeripar több ágában — például a sütőiparban, a húsiparban — nem az egyes termelők, hanem azok különféle egyesületei hirdették meg. Magyarán: az iparágak egységes árakat alakítottak ki, amit a piacgazdaságokban árkartellnek neveznék ts törvényben tiltanak. Az árkartell általában teljességgel kizárja a versenyhek még a lehetőségét is — éppen ez a célja. A piacgazdaságok története számos példával tanúsítja, milyen kíméletlenül tud a kartell eljárni a Játékszabályokat megsértő cégék ellen; gyakran képes azokat csődbe juttatni. Magyarországon valószínűleg még messze nem ilyen éles a helyzet, de kiéleződésének veszelye annál nagyobb, mivel a kormány az engedetlen árhivatal helyett a MÉM-et — az elfogulatlannak nem minősíthető főhatóságot — bízta meg az árhatósági teendők ellátásával. A kecskére bízta a káposztát. A mezőgazdasági lobby győzelme Ha mindezt a körülményt számításba vesszük, akkor talán nem túlzás az állítás: a kormány úgy tett messzemenő engedményeket az erejéről mindig híres volt mezőgazdasági lobbynak, hogy abból kevés haszna származott. Hiszen a költségvetési támogatást szerényebb engedményekkel is megvonhatta volna a mezőgazdaságtól, akár hasonlóan diktatórikus eszközökkel is, amint megvonta a lakosságtól a fogyasztói ártámogatásokat. Ügy látszik, az ezer sebből vérző államnak nem volt mersze szembeszállni az agrárlobbyval, s kiadásainak csökkentése érdekében még arra sem volt tekintettel, hogy a szabad árakhoz hiányzik a szabad verseny. Az áremelés valamelyes ellensúlyozását ismét csak a legszegényebb rétegeknél vállalta magára. Tanúsítson bár az állampolgár a lehető Qegmegértőbb magatartást az ereje fogytán levő kormány, és a végzetesen eladósodott államháztartás iránt, viselje bár zokszó nélkül a válság terheit, e lépések következményei miatti aggodalma súlyos és alapos. Ha az alapvető élelmiszerek és a benzin árát drasztikusan emelik — márpedig emelték —, akkor csupán e két árucsoport drágulása is úgy hullámzik végig a gazdaság minden szféráján, hogy újabb és újabb áremeléseket indukál. Mindebből pedig következik, hogy az infláció most vágtatásba kezdhet, és teljességgel irányíthatatlanná, ellenőrizhetetlenné válhat. A kiszolgáltatott fogyasztónak — ha egyáltalán a keresők kategóriájába tartozik — egyetlen önvédelmi eszköze marad: a bérkövetelés, a sztrájk. Ha a munkáltatók engednek a bérkövetelésnek, akkor az infláció méginkább gerjed, hiszen annak egyedüli fékje ma a fizetőképes kereslet korlátozott volta. Ha a sztrájkok elharapóznak, akkor annyit sem képes a gazdaság megtermelni, amenynyit ma. Egy sztrájkoló társadalom önmagát éhezteti ki. G. Zs. Politikai kiskáté kezdőknek és tipródóknak — avagy: kell-e nekünk többpártrendszer? A dühös magyaroknak — ha addig bírják idegekkel — március 25-én dönteniük kell, hogy választanak-c, vagy sem. Ha a választást választják, rá kell lelniük „szívük pártjára". 1. A sztálini modéd — amelynek nem a létrejötte a különös, hanem hogy ilyen sokáig fenn bírt maradni száguldva fejlődő világunkban — lebontására, demokráciával való felbontására a történelemben még nem volt végig vitt péida. Természetesen, ebben is mi. magyarok járunk az- élen — mi már 1953 óta fészkelődünk. Mivel tehát ez az első kísérlet, minden recepttel, mintával, jÓGlattal csínján kell bánni. Vonatkozik ez a következő summázatokra is. 2. A többpártrendszer kialakulása, újraéledése — kiváltképp a pártoskodásban évszázadok óta jeleskedő magyarok körében — hatalmas pártburjánzással járt. A pártszaporulatot az is fokozza, hogy a 43 évvel ezelőtti, félszabad választásokra visszaemlékező öregemberek történelmi e.égtételre vágynak, nosztalgiából is saját pártot akarnak. Ha valaki kimarad egy megalakult part vezérkarából, szinte biztos, hogy pártalapítással vigasztalja magát. Vannak törpe pártok, álpártok, félpártok, pártkabátba bújt lobbyk. A választások után részben újraasztódások, -oszlások és pártfogyatkozások várhatók. A I;QSSZ emlékek* miatt fenemód ügyelni kellett a demokráciára, később azonban valószínűleg szigorítani kell a pártbejegyzés feltételeit. A pártok és pártocskák esetenként kicsinyes cirkuszait tekintsük fejlődési rendellenességnek, vagy múló betegségnek. Csapjunk le a konkrét viszszás megnyilvánulásra, s ne legyintsünk mindjárt az egészre. 3. A többpártrendszer csúnya. A pártok, természetüknél fogva, egy kicsit hamiskásak. Az emberiség fejlettségének mai fokán jobbat viszont még nem találtak ki. (A bolsevikok próbálkoztak a pártok számának csökkentésével, a sztálinisták még azt a maradék egyet is szétverték ,. . Nem állíthatnánk a legnagyobb jóindulattal sem, hogy sikersorozat lett belőle.) Végre túl vagyunk az egypártrendszeren, tragédia lenne, ha most általában elfordulnánk a pártoktól. A többpártellenes demagógia nagyon veszélyes! Mindig kutatni kell, milyen érdek, milyen társadalmi gond áll mögötte! 4. A pártok „tülekednek, tusakodnak a hatalomért", „nyúlnak a koncért", majd felborítják az egyre hústalanabb fazekat. Bármennyire tagadják is, mindegyiket a hatalom érdekli. A pártot az teszi párttá, hogy a hatalom megszerzéséért, befolyásolásáért. ellenőrzéséért küzd. A kérdés tehát nem az, hogy akarja-e a hatalmat, hanem az, hogy: a) hogyan, milyen eszközökkel; b) kinek az érdekében; c) kinek a bevonásával; d) milyen programmal stb. 5. A pártok mindig a szebbik arcukat mutatják. (Némelykor persze, a harc hevében. elüvöltik, vagy elszólják magukat.) Óvatosan hallgassuk önvallomásaikat, de figyeljünk rájuk. Ha a programjuk túl szépnek látszik, szembesítsük ígéreteiket a valósággal. Az sem baj, ha jó a memóriánk. 6. A választások előtti ígéretek nem feltétlenül arra valók, hogy elhiggyük, és hogy megvalósítsák őket, hanem hogy növeljék a szavazók táborát. Ha a házasságok sorsa a jegyes kori szerelmes ígéretek beváltásától függne, egy sem érné meg az első évfordulót. 7. Az egyik párt a másikról vagy roszszat mond, vagy semmit. A kölcsönös minősítéseket fogadjuk gyanúperrel! Sokkal gyanúsabb és természetellenesebb, ha két part folyton £sak egymást dicséri — emögött vagy valami gonosz paktum áll, vagy csak taktikából vannak külön. Ne hagyjuk viszont, hogy a pártversengés kimerüljön a kölcsönös szitkozédáshan, sárdobálásban. Kérdezzünk rá, hogy mit is akar voltaképpen. Ha a veszekedő végképp javíthatatlan, bosszúból szavazzunk a harmadik pártra. Óvakodjunk a révült, üveges tekintetektől, a habzó szájaktól, az üvöltözőktől. 8. A hús ára magas, a nyugdíj nyomorúságos, ez mégsem lehet a [Jártok megítélésének alapja Ne csak a pártok működésére fordított milliókra gondoljunk, hanem arra is. hogy ezt most közlik velünk. A többpártrendszer kevesebbe kerül, mint az egypártrendszer, már csak azért is, mert a pártok éberen figyelik egymás költekezését. A társadalomnak nem az a drága, ha a költségvetésből pénzt kapnak a pártok, nem is a képiviselők „magas" fizetése, hanem, az az: igazán drága, ha rassz döntések születnek, ha pazarlás, ha élösködés folyik. Nem is beszélve arról, hogy a demokrácia hiánya miatt, tévedésből éveket csücsülhettünk fizetéstől, asszonytól, csapolt sörtőt távol. A nagymarosi vízlépcsőre elköltött milliárdokból fél évszázad magyar parlamentáris demokráciáját, többpártrendszerét finanszírozni lehetett volna. 9. A többpártrendszer időigényes. Persze, egy kialakultabb politikai rendszerben már nem kell ennyi amatőrnek politizálnia. A békés átmenet nagyon sok családi veszekedéssel jár. A férfiak már egyre nehezebben bírják, a feleségek pedig még kevésbé tűrik az országra szakadt politizálási őrületet. Ha sikerül elkerülni az .asszonyi visszarendeződést", tapasztalni fogjuk: a dtmokráciára fordított idő százszorosan megtérül a megalapozottabb döntésekben. 10. A többpártrendszer zajjal jár. A nyilvánog veszekedésekre azonban mégis csak jobb fórum az Országház, a tévé, mint a polgárháború, a lincselés. Egy jó kis parlamenti csetepaté mégis csak üdítőbb, mint a hosszú, ütemes taps. Azt a feszült csendet se vágyjuk vissza, amelylyel tíz-tizenot lumbágós öregember közti vita végkimeneteiét várta az ország. Az éjszakában inkább plakátle- és -átragasztó fiúk ólálkodjanak, mint fekete autós ember begyűjtők. 11. A többpártrendszer nem ér semmit, ha nem kapcsolódik össze a nyilvánossággal. A pjolitika nem szűkülhet le vezérek) közötti suskusra, kulisszák mögötti alkudozásokra. Erre nemcsak az állampárti „belső egyeztetések" örökölt reflexe, hanem az úrikaszinós politizálás évszázados magyar hagyományai miatt is ügyelnünk) kell. Másik oldalról: mint ahogy a jogállam sem hozza nyilvánosságra külföldi kémeink névsorát, úgy a [ártok politizálásának is vannak intim páholyai. 12. A többpártrendszer nem válhat a budapesti értelmiségi elit olyan kirekesztő játékává, melyhez a vidéki értelmiség csupán asszisztál, a dolgozóknak pedig csak rácsodálkozás, a rendelésre felvonulás szerepe jut. 13. A többpártrendszer önmagában nemi sokat ér. ha nincs erős önkormányzat, erős szakszervezeti mozgalom, ha nincsenek érdekszervezetek, lobbyk, ha az emberek nem tömörülnek sokszínű egyesületek. egyletek ezreibe. A bér, a járda, a bekötő út „kijárása" a jövőben ezek feladata lesz, nem a Parlamenté. 14. Ha már alaposan körülnéztünk, válasszunk magunknak egy pártot. Annak: viszont alaposan és folyamatosan nézzünk a körmére. Ha mégsem tudrárk választani, nem kell mindenáron, azonnal új pártot alapítani. A kiválasztott pártba sem muszáj azonnal belépni. vagy első mérgünkben rögtön kilépni Ha egy év leforgása alatt nyolc-tíz párttal is kalandunk van, akkor rendeliürk el egy kis pjolitikai szünetet magunknak. Tumó Alajos Hideg—meleg téma Aludjunk a plafonon! Ezt bizony így kell csinálni Enyhe a tél, nem fagynak a •faágakhoz a varjak. A távhőszolgáltatás pedig alkalmazkodik az időjáráshoz, már ahogy tud. Ha néhány napig magas az átlaghőmérséklet, kevesebbet fűtenek. Fázós és okvetetlenkedő lakó persze mindig akad. Hideg, szélső lakás. Rossz a szigetelés (van egyáltalán?). Befúj a szél az ablakrésen. Még éjszaka is vacog. És akkor, mintegy varázsütésre, becsönget egy ifjú hölgy, és azt mondja, ellenőrzi a hőmérsékletet. Soha jobbkor! — kiált föl a lakó, és teátrális mozdulattal mutat a szobahőmérőre: 15 fokon áll a színes folyadékszál. A hölgy azonban előhúzza saját, hitelesített hőmérőjét, és a feje fölé tartja. Ezzel alapos meglepetést okoz. Kicsit olyap ebben a pózban, egyik kezében a felírótömbbel, másikban a magasba emelt hőmérővel, mint az amerikai Szabadság-szobor, az ő eredménye 20 fok. A lakó értetlenkedésére elmagyarázza, hogy ezt bizony így kell csinálni. Hogy a mennyezet közelében melegebb van? istenem, aludjunk a plafonon; Ny. P.