Délmagyarország, 1990. február (80. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-22 / 45. szám

1990. február 22., csütörtök 5 SZABÓ MAGDOLNA RIPORTJA Sablonjaink szerint, ha azt halljuk, nyugdíjasklub, képzeletünkben néhány üldögélő, beszélgető, újságolvasó vagy tévét néző, azaz tétlen idős ember jelenik meg. Cselekvőképes; tettre kész, a maga ügyeit aktivan intéző, rendszeresen programokat csináló, s azokon száz-kétszáz fős „tömegben" megjelenő, egymást számontartó klubtagság véletlenül se igen jut eszünkbe, ha öregedő emberekről esik szó. Pedig van ilyen; Csak Kistelekig kell elmenni, hogy rájuk találjunk. Azokra az emberekre, akik egy egész város szociálpolitikájának legfontosabb elemét, az idősekről való gondoskodást „klubkeretben" valósítják meg. * Már a művelődési ház felé haladva „gyanús" nekem a helyzet, hétköznap délután három óra előtt pár perccel sok idős ember ballag velem azonos irányba. Az előtér, a folyosó olyan, mint valami iskolai zsibongó — igaz, itt nem stikában cigarettáznak. Kell még pár slukk, ugyanis a „klubszobában" nincs bagózás. — Mert ahhoz ott túl nagy a tömeg — mondják az előtérben pöfékelők. — Ugratnak — gondolom. — Biztosan több az asszony a klubtagok között, mint a férfi, s nőuralom van dohányzásügyben (is). Aztán amikor Papp István. a klubvezető betessékel a tetthelyre, kiderül: a tömeg valódi. Arca csak később lesz, amikor a meglepetésből már magamhoz térek, s István bácsi „felvezető szavainak" hallgatása közben szét tudok nézni a teremben. A város szociálpolitikai ügyeinek talpraesett hozzáértő intézője Wischt Istvánné szavai k-riadnak be agyamba a klubtagokat látva. . „Van közöttük minden rétegből, az egyszerűtől, a fejkendőstől a kalapos nagyságáig." Ez utóbbiakból persze igen kevesen ... Négymillió és ingyenpatika Kérdésből, panaszból annál több van. Mondják minden formaságot mellőzve. Azazhogy az „elöljáró", Papp István megkapja a lehetőséget arra, hogy a messziről jöttnek bemutassa röviden a „népét". Megtudom, hogy ez a kisteleki klub két éve alakult, 5 a város közel 2300 nyugdíjasából mintegy kétszázan tagjai. Jól szervezett kia csapat mozgatja őket, egymást érik (főleg a munkátlanabb téli hónapokban) a programjaik: az előadásoktól a mozivetítéseken át a kirándulásokig, tapasztalatcserékig. Előttem például egyik körzeti orvosuk, dr. Szurgent József volt a klub „vendége" s tartott egészségügyi előadást. „Jó jász gyerek — mondta róla egy kalapos bácsika a cigarettaszünetben. — Meg vagyunk vele elégedve." Mi tagadás — s engedtessék meg az újságírónak ezúttal ennyi szeHogy könnyebben éljenek.. mélyeskedés — engem is valamiféle elégedettség töltött el, amikor a program végén a vendégkönyvbe, egykori jászapáti gimnáziumi padszomszédom, Szurgent Jóska sorai alá kanyaríthatom a magam mondatait. Addig persze még állnom, azaz ülnöm kellett — s megválaszolnom is illett volna — egy sor kérdést, kifogást, „hogyan lesz"-et. Mert az ugyan tény, hogy a helyi tanács a klub segítségével a lehető legjobban igyekszik támogatni a nyugdijasokat Kisteleken, de gondjuk mégis van bőven. Akkor is, ha évente mintegy 4 millió forintot adnak segélyként a rászorulóknak. Akkor is, ha közös erőfeszítéssel, a nyugdíjak emelésének állandó forszírozásával elérték, hogy az utóbbi években a havi járandóságok a nyugdijasoknak körülbelül 70 százalékánál emelkedtek méltányossági alapon 200— 600 forinttal többel, mint az országosan kötelező kvóták. Igazság és kegyadomány? Szorongásuk, gondjuk, hoc"— Megint rebesgetik a gyógyszeráremelést, az nekünk nem lesz jó. Nem lehet mindenki közgyógyos, ugye. Mi lesz azokkal, akik nem kapnak ingyenpatikát? — Es az életszínvonalcsökkenés meddig megy még? Már a háború előtti szinten vagyunk. Felbolydul kissé a teremnyi ember. Papp István közben rákérdez a felmérést végző segítőtársára, mennyi is most a kisnyugdíjas: kiderül, a kétszáz főnyi klubtagság fele, — Nem igazságos, ez a mostani nyugdíjrendezés sem. Annak minek már egy-két plusz százas, akinek húszezren felül van havonta a nyugdíjszelvényén? — A kisnyugdij ettől csak még rosszabb. £s olyan kegyadomány ízű ... — A gyereknevelésért meg nem jár pénz. Én hadiözvegyként magam felneveltem hármat, s most a téeszjáradékot kaphatom csak. — Es az tán igazság, hogy a téeszből kiléptetett nőknek nem jár nyugdíj, csak az a kevéske járadék? — És az nincsen sokszor még hatezer forint se. Pedig az a „segélyplafon." Ha egy él belőle, ha kettő„ Fene érti az ilyen egyenlösdi rendelkezéseket. — Más meg húzza a segélyt akkor is, ha fiatal. Némelyik szinte utazik a munkanélküli-segélyre hónapokig. — Mi meg még most, vénségünkre is azt keressük, hol végezhetnénk egy kis idénymunkát, hogy könnyebben éljünk. „Ellenvélemény" is jön: — Akinek nem kicsi a nyugdíja és mégis hajtja magát, az már az örökösöknek teszif magára vessen. Kicsit követhetetlen uita alakul ki a gyerekek szülői tamogatása, illetve az örökösök szülő- és rokonsegítő kötelességei körül. Elhangzik egy-két továbbgondolásra érdemes javaslat is: — Ösztönözni kellene a fiatalokat jobban arra, hogy ne hanyagolják el, ne használják ki a szüleiket. Éljenek együtt a generációk, mint régen. — Énrajtam ha állna, bevezetném, hogy kevesebb örökösödési illetéket fizessen az, aki gondozza az öregeit. Felkarolni a tsz-nyugdíjasokat! A nyugdíj, az örökösödés, az eltartás a központi téma. Egyértelműen kiderül, hogy a mostani nyugdíjemelés, illetve az áremelések újabb gondokat vetettek fel ennél a társadalmi rétegnél. Különösen a kispénzű téesznyugdíjasok és az özvegyi nyugdíjasok szenvednek hátrányt. — Teljesen igazságtalanul — mondja Wischt Istvánné, akit mint a városi tanács szociálpolitikusát, „nyugdíjasfelelősét" keresek meg. — Éppen ezért most nagyon azon leszek, hogy az ő ügyüket karoljuk fel, őket segítsük. Mert a legtöbbet ők dolgoztak, ők művelték verejtékkel a közös földeket, és nekik jut /ncijt a legkevesebb. Persze azzal is segítenek, hogy igen jó a házi gondozás. Az Öt szakképzett (!) gondozónőre sajnos sok munka hárul, 20— 20 főt gondoz mindegyikük. A tíz tiszteletdíjas betegápoló mindegyike 2-3 főt lát el. Kocsival a tanyákra is eljutnak naponta. Az öregek napközi otthona rettentően kicsi, 30 helyes csak. Pedig még lenne vagy 150 idős ember, aki igénybe venné. Nagyon-nagyon kellene egy nagyobb napközi, és az a mintegy 500 főre főző konyha, amit a téesszel közösen akarnak most létrehozni. Gondozás, teherviseles, orokosodes Kiderül az is, hogy öntevékenyen is keresik a szociális pénzügyi keretek tágításának lehetőségét. Láttam egy levelet, aminek címzettje az egészségügyi miniszter lesz. Többek között arról van benne szó, hogy: „Az 5/1982. V. hó 28. Eü. számú rendelet 1. paragrafusa hatályon kívül helyezte a 23 69. Eü. K. 9. Eü. M. számú utasítás 4. paragrafusát, mely kimondja; ha rendszeres szociális segélyben, illetve vakok rendszeres szociális segélyében részesített személy halála után olyan ingó vagy ingatlan vagyon marad, melyből a részére kifizetett segély összege részben vagy egészben visszatéríthető, a követelést hagyatéki teherként az illetékes közjegyzőnél be kell jelenteni ... Ezen paragrafus hatályon kívül helyezése nem helyes ... Sokan örökölnek ugyanis ennek következtében állami eltartottak után érdemtelenül, úgy, hogy az elhunytat nemhogy nem gondozták, de kapcsolatot sem tartottak vele." ' Ügy vélik, ezzel a „jelzálog"-eltörléssel az állam milliárdokat veszít' évente — „amit elvisznek nevető örökösök", pedig a szociális kiadásokra egyre több és több pénz kell. Hallottam a kisteleki tanácsnál javaslatot arra is, hogy a szociális otthoni gondozási díjakat is időszerű lenne felülvizsgálni. S például „nyugdíj hányadosan" megállapítani. Mert most az is 2050 forint gondozási díjat fizet, akinek nincs nyugdíja, az is, akinek hatezer forintja van. Az elmeszociális otthonban pedig minden bennlakó után 1470 forint a havi „kezelési költség". Az államnak pedig havonta hétezrébe kerül egy idős, beteg ember gondozása. Kérdések és kívánságok Kisteleken is azt tapasztalni, hogy nehezedik az idős emberek helyzete. Megvallom, nem tudtam válaszolni arra a kérdésükre, hogy: — Mikor lesz már egy kicsit könnyebb? Arra se, hogy: — Hány pártházat látott már maga, amiben most nem új pártok vannak, hanem, mondjuk szociális otthon? — Es itt nálunk, mikor és hol lesz épület, ami olyan napközi lesz az öregeknek. ahová ebből a nyugdíjasklubból mindenki befér, aki csak akar? Biztatni tudtam csak őket — pedig hejj, de szívesen tennék értük többet is! —, hogy tartsanak ki ebben a klubban. Jó erősen kapaszkodjanak egymás és a tanácsiak feléjük nyújtott segítő kezébe, közösen lehet talán könnyebb; lehet talán teremteni ennek a tagságnak egy olyan klubot, amit mindannyian, s a hét minden napján látogathatnak. Hívhatják persze ezt majd akár öregek napközi otthonának is. A lényeg azonban — s ezt tiszta szívből kívánom a klub valamenynyi tagjának, a város minden idős emberének —, hogy akkor se legyen náluk semmi sablon szerint való; hanem olyan „rendhagyó" és eleven, mint a mostani. Nem marad föld parlagon A mezőgazdaság, az ottani tulajdon és föld napjaink politikai csatározásainak fő színtere. Nincs is ebből gond, ha közben az érintettek teszik a dolgukat. A fejleményeket nem lehet karosszékben ülve, és pipázva kivárni. Az őszi gabona a földben, a tavaszias télben a trágyázást, szántást és egyéb talajmunkákat időben el lehet végezni. A gazdasági szorítások, a szemléletváltozás a nagyüzemekben az adott jogi keretek között, a helyi igények szerint kézzelfogható változásokkal járnak: itt és most. Az Ásotthalmi Alkotmány Szakszövetkezetben az áremelés hatására az idén mennyiségben 25-30 százalékkal kevesebb műtrágyát használnak fel. A tagi gazdaságokban még nem érezhető a csökkenés igaz, a nitrogén-műtrágyát és a szerves trágyát jórészt megvásárolták az év végén. A szerződéskötésekben nem érzékelhető megtorpanás. A paradicsomra több üzem is igényt tart, a fűszerpaprika ismét a táj növénye, noha a „fénykorban" ültetett terület egytizedén. A bébiételnek való sütőtök nem kell, de helyette egy más fajtából az NSZK-export továbbra is él, tízvagonos nagyságrendben. Az idén nem marad föld parlagon. A jövedelmezőségi viszonyok változatlansága vagy romlása esetén jövőre elképzelhető, hogy a legrosszabb minőségű földeken csak a kötelező tárcsázást végzik el, s hagynak fekete ugart. Nincs akadálya, hogy a tagok nevén levő földet egyéni művelésre kiadják a közösből. Sokan élnek e lehetőséggel. A megváltott föld sorsa köztudottan a nagypolitikában fog eldőlni, ma még nem vihető ki. Azonban, aki termelni akar a megváltott örökség jogán, megteheti. Haszonbérbe megkaphatja egy évre a futóhomok holdját ezer, a jobb minőségűét 1500 forintért. Hetvennyolc érdeklődő írta már alá az igénylést az 1—3 hektáros parcellákra. A szakszövetkezetben úgy látják, ezzel nem csúszik ki a talaj a talpuk alól. Az alapvető feladatuk megmaradt, sőt növekszik. A területen csak egy maszek traktor dolgozik, gépért, eszközökért ide jönnek az emberek. A megtermelt nagy tömegű áru biztos, helybeli felvásárlása megoldott. Ha a krónikus csapadékhiány nem okoz különösebb galibát, nem lesz törés a gazdálkodásban. S az állattenyésztésben a háztáji sertéstartás a meghatározó. Az áralku pozícióját itt kissé egyoldalúnak ítélik meg. A közös az ártámogatások zömét kifizeti a tagnak, s így válik a 65 forintos árból 68,50-es. EgyMálenkij robot, avayy a múlt idő súlya Hogyan nézzünk dokumentumfilmet? Valahogy úgy, hogy bántódásunk ne essék, de' azért mindenre emlékezzünk, hogy a feltárt anyagot egyszerre kezeljük tényként, és ha már film, akkor adjunk helyet művészi érzékelésünknek is. Ügy gondolom, minimum ennyi bevezetést igényel a Gulyás testvérek legújabb filmje, a Málenkij robot, melynek témájáról csak annyit, hogy a Magyarországról kitelepítettek ügyét szolgálja, őket szólaliatja meg, tehát riportfilm egyben, ahogyan megszoktuk a rendezőktől. Most már kezdeném érteni a filmszemle kritikusainak elfogultságát, mely nem tünteti fel jó színben a dokumentumfilmjeink túltengését a filmgyártásban. Az embernek az az érzése támad, hogy a múltunk, mely valóban súlyos terheket^ cipel, egyszerűen nem bir már el több fölemlítést. A tények és azok kimondása szinte fáradtságot okoz, és valahogy eltörli a szépirodalmat és a szép filmművészetet. Hatalmas súlyával rá telepiszik a kimondásra, bár a sorsok, melyek alóla s belőle nőttek, félelmetesek, megítélésük mindannyiunk bántását idézi, de a film nem lehet csupán ennyi. Nem lehet a szöveg és az arc egyszeri egyensúlyából felépíteni a múlt időt: az, sokkal rehezebb és fájdalmasabb. P. Sz. DM—Forrás „Mi fán terem a székely?" A látszólag játékos cím mögött komoly kérdések húzódnak ... Sandi István, a Délmagyarország főmunkatársa az újszegedi Forrás üdülő vendégei előtt kérdezi majd Páska Imre történészt, aki 1989 nyarán települt át Temesvárról Szegedre. Jelenleg a JATE szociológiai tanszékén tudományos kutatóként dolgozik; odaát, a Kriterdon Könyvkiadónál két kötete jelent meg. S mivel ma esti vendégünk Kezdi vásárhelyen született, Kézdiszentléleken és Málnásfürdőn (a háromszéki és csíki medence határán) nevelkedett, Korondon kezdte nevelői pályafutását és Temesváron újságíróként dolgozott, történelmi ismeretei és szociológiai érdeklődése révén széles a rálátása a „székely kérdésre". A ma 18.30 órakor kezdődő beszélgetésre Szeged és Újszeged érdeklődői előtt is tárva tartja ajtaját a Forrás üdülő. előre tart még az olcsóbb áron bespájzolt takarmány. Ha nincs is nagy haszon a sertésen, a nélkülözhetetlen trágya miatt még kitart a termelő. Hogy meddig, az függ a partnerek józan ítélőképességétől. Ásotthalom másik közös gazdaságában, a Felszabadulás Tsz-ben a tavalyinál jobb vetésállomány ad okot ^ bizakodásra. A költségekben nem jelenik meg teljes súlyában a műtrágya-áremelés, az előrehozott vásárlások miatt. Az adminisztráció csökkentése érdekében az idén áttértek az egyszerűsített számvitelre. A szarvasmarhatelepet, a fóliaházakat, a szállítás—műhely —traktor ágazatot különböző vállalkozási formákba adták ki. Fejlesztésre nemigen jut pénz. Traktor és öntözőberendezés vásárlására a még létező megyei forrásokra számítanak. A föld itt sem „mozdulatlan". A háztáji nagyságát most növelték 1,2 hektárra. Az idén 300—500 hektár közötti területet adnak ki a jogosult egyéni gazdálkodóknak. Részesművelés keretében az eddigi burgonya és csemete mellett paradicsomot és paprikát is termelnek. A beművelési kötelezettség még él, így a legrosszabb talajokon a szárazságtűrő napraforgót és kölest termesztik. A felvásárlás és kereskedelem fejlesztése elsőrendű cél, ezért kértek külkereskedelmi jogot. * Rúzsán, a Népszabadság Tsz-ben az az alapelv, hogy februárig foglalkoznak földügyekkel, azután legközelebb ősszel. Közben dolgozni kell a megélhetésért. Eddig két tag lépett ki a földjével együtt, míg hatvanan a tagsági viszony megtartásával .vittek ki egyéni művelésre kisebbnagyobb területet. A bespájzolt műtrágya itt is elég ebben a félévben. A gazdálkodást leginkább befolyásoló kérdések: a mezőgazdasági termékek ára, a partnerek tartozásainak behajtása, s a konzervipar gondjaiból adódó várható igényés árcsökkenés. A kenyérgabona ígért 600 forintos árát a mai állapotnak megfelelőnek ítélik, s a napraforgóéval is kibékültek. A termelői ár és a költségek sz'nkronjának hiánya elsősorban a sertés-, baromfiés szarvasmarha-tartásban égető. A hétről hétre egyezkedés nem teremt hosszabb távú biztonságérzetet. A vetésszerkezet nem módosult jelentősen. A roszszabb földek zömén már korábban erdőt telepítettek. Hogy a 700 hektár gyarapodni fog-e, az a költségprés szorításától függ majd. A fennállás óta legmagasabb nyereségből adódóan itt még a fejlesztés sem torpant meg. Tízmillió forintot költenek gépekre, s az öntözési lehetőségeket is maximálisan kihasználják. A kétéves, 50 hektáros őszibarack-telepítés biztos hozama érdekében az idén rrteghonosítják az izraeli mintájú csepegtetőöntözést. A külkereskedelmi terveiket egyelőre a túlzott adminisztrációs kötelezettségek napolják el. A tavasz előtti „mintavétel" természetesen nem teljes, de tendenciájában jelzi, a szorítások egyelőre nem okoztak összeomlást. A mezőgazdaság nem lehet oka egy rosszabb élelmiszer-ellátásnak. Mindez csak az időjárás és az exportigények ingadozásának függvénye. Az utóbbi közgazdasági ráhatásokkal még mederben tartható. T. Sz. I. 0