Délmagyarország, 1990. február (80. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-20 / 43. szám

^90. február 20., kedd 3 Gyűrjük a selyempapírt... Valamikor tíz éve. első egyetemi előadásaim egyikén hallottam: jó a magyar élelmiszer-gazdaság termékeinek minősége, csak hát a... Ez a megállapítás ma is igaz. ugyanakkor az eladási, exportálási kényszer a korábbinál sokkal nagyobb. Európaihoz valamelyest közelítő csomagolási kultúra nélkül esélyünk sincs az előrejutásra Postai minipántológép csattan, tűzőgép szisszen, félautomata dobozgyártó görgősora csörren, önjáró nyújtófóliás bálacsomagoló suhan a napokban az MTESZ Kígyó utcai székházában. Egy mini csomagolóüzem költözött másfél hétre Szeged belvárosába. A Minipack Kft. indulása akár szokványos is lehetne, de az 5,5 milliós törzstökébe az előd kisszövetkezet és egy pénzintézet mellett a témával foglalkozó kutatóintézet is „beszállt". Csomagolóanyagokkal, gépekkel kereskednek, ezeket gyártják, gyártatják. .Legnagyobb külföldi partnerük a Gigant Verpacking, az osztrák piac tízes „toplistájáról". ök tartják a kapcsolatot az olasz, svájci, nyugatnémet gyártókkal, s rajtuk keresztül olcsóbb a beszerzés. Közvetítővel, mégis kevesebb pénzért? A magyarázat egyszerű. A nagyobb cég az évi 40-50 gépet akkora engedménnyel kapja a gyártótól, hogy olcsóbban ajánlhatja a magyaroknak, mint ahogy .ők azt — egy-két gépért kopogtatva — közvetlenül beszerezhetnék. A magyar külkereskedelmi vállalatok közbeiktatása már korántsem ilyen eredményes. Néha négyet-ötöt is meg kell keresni, mire összeáll az üzlet. Az egyiknek pénze van, a másiknak engedélye, a harmadiknak készsége, a negyediknek pedig fuvarlehetösége . . . Nem mindig az olcsó csomagolási módszer a valóban költségkímélő. Drága selyempapír tonnáit gyűrjük, gyömöszöljük értékes műszerek, törékeny porcelántárgyak köré, amikor gyorsabb és olcsóbb eljárások tucatjai léteznek már. Gyakran prémiumfeladat a csomagolás költségeinek csökkentése, a kézenfekvő magyar módszer pedig, egyszerűen elhagyni valamit! Mondják, kézzel csomagolunk, mert olcsó a munNajry Liszté fölvétele kaerő. Ezzel a megállapítással Nagy Sándor ügyvezető igazgató nem ért feltétlenül egyet, hiszen egy átlag magyar munkás ma évente körülbelül 200-250 ezer forintba kerül a munkáltatónak. Ugyanez a költség az osztrákoknál 300 ezer schilling/év. Ott, a csomagolási vonalon maximum 3 éves amortizációs idővel számolnak, az egy ember „kiváltására" alkalmas gép tehát nem kerülhet többe 900 ezernél. Nálunk 5 éves amortizációval számolnak . .. illetve, a legnagyobb baj, hogy csak nagyon kevesen Számolnak. Viszont annál többen csomagolnak ... K. A. AIDS-stratégia II kór játékszabályai Magyarországon, a világ számos országához hasonlóan a '90-es években az AIDS - fertőzés edd i gi nél nagyobb terjedését valószínűsítik; a kór terjedésének megfékezése érdekében a továbbiakban a felvilágosítás-oktatás munkája a fokozott veszélyben levő közösségekre tevődik át — mondotta dr. Jonathan Mann, az Egészségügyi Világszervezet globális AIDSprogramjának igazgatója, aki a Szociális és Egészségügyi Minisztérium meghívására tartózkodik hazánkban. A magyar egészségügyi tárca szakemberei tovább bővítik kapcsolatukat, kidolgozzák azt a középtávú stratégiát, amely segít megfékezni az immunhiányos betegség terjedését. Sikeres* nek, s egyben befejezettnek minősítette az ún. magyar AIDS-program első szakaszát, amely a járványról szóló ok tatást-képzést-felvilágosítást tekintette alapvető feladatának. A második szakasz legfontosabb teendője: eljutni a leginkább veszélyeztetett rétegekhez. Bár jelenleg Magyarország az enyhén fertőzött európai országok közé tartozik (az AIDS megjelenése óta 31 a nyilvántartott AIDS-beteg, közülük 20-an halták meg, s 199 az ismert fertőzött személyek száma), feltételezhetően fokozódik a fertőzés veszélye a kábítószer-fogyasztás, a prostitúció, a szexuális, a szociális magatartásformák változásával. Mamutcégek lassú halála? Negyedelés a Déltervnél Bizonyára kevés ember van széles e hazában, ki ne látná: egyre szorongai'óbb gazdasági szükségszerűség a veszteségesen működő üzemek, vállalatok leépítése, fölszámolása. illetve ugyanúgy szükségszerű a létszámcsökkentés ott, ahol a további gazdaságos működés csak így biztosítható. A „leépítés", „létszámcsökkentés" szót igen könnyű leírni, kimondani, ám sokkal összetettebb folyamatok, nem egyszer kisebb-nagyobb emberi tragédiák, de legalábbis súlyos csalódások húzódnak a háttérben. A Déltervtől 47 ember távozott az elmúlt időszakban. Köztük van, aki a cég felmondását megelőzendő maga mondott föl, van, aki talált magának helyet, s áthelyezéssel távozott, és 26-an felmondólevelet kaptak. Sokan csupán január 31-én tudták meg, hogy február l-jétől nincs rájuk szükség. Pedig a munkaügyi jogszabályok szerint, ha egy cégtől egyszerre tíz embernél többet küldenek el, azt három hónappal korábban jelezni kell a munkaközvetítő irodának. Más kérdés, hogy semmiféle szankcióval nem jár, ha az illető cég nem tesz eleget e kötelezettségének. A Déltervtől — ha nem is három, csak másfél hónappal előbb — jelentették a létszámot. Csak az elbocsátandóknak nem szóltak. Takács Máté igazgató szerint akkor még név szerint nem is tudták, kit küldenek el, ám ezzel veszélyes is lett volna foglalkozni. * „A negyedik negyedév a tervező vállalatoknal botzasztó feszültség közepette telik el. Ezt még fokozni azzal, hogy hozzuk létre a ma már létrehozott új vállalati felépítményt, s állítsuk öszsze azoknak a listáját, akit elküldünk — egyenlő lett volna azzal, hogy .lemondunk a tervünk teljesítéséről, es veszteséggel zárjuk az évet. Mint ahogy most, amikor kiderült, kinek kell menni, az érintettek rögtön eldobták a ceruzát — nyilván akkor is így lett volna." Ez is méltányolható érv, bizonyos szempontból. Ám az emberek személyes boldogulását nézve, nehéz megérteni, miért nem intézte korrektebbül a vállalat a szükségszerűen bekövetkezetteket. Iván Mónika, az elbocsátott mérnökök egyike dátumszerűen idézi az elmúlt hónapok lényeges történéseit: november 14-én összehívta a vállalat vezetősége a fiatal mérnököket, akikkel közölték, lesznek elbocsátások, de őket ez nem érinti, kell a mérnökutánpótlás. Amikor a január 12-i többletbérosztásnál harmadát kapja a beosztásával arányos pénznek, már kezdi sejteni, mi következik, utóMír — kételyekkel és kísérletekkel Négyéves a Mir, a nyolcadik szovjet űrállomás. A száraz tényt az évfordulóhoz kapcsolódó szokásnak megfelelően lenyűgöző adatok követik. Ez idő alatt 29 űrhajó csatlakozott az űrállomáshoz: 10 személyszállitó (köztük 19 88 májusában egy pilóta nélküli, a kísérleti Szojuz TM) és 19 teherszállító. Huszonkét űrhajós dolgozott a fedélzeten, köztük négy külföldi: a második szovjet—bolgár, illetve szovjet—francia, s az első szovjet—afgán és szovjet —szír közös expedíció tagjaként. Jelenleg a hatodik állandó személyzet dolgozik az űrállomásán, amelynek parancsnoka, Anatolij Szolovjov már másodszor tért vissza a Mirre. Az űrhajósok már csaknem hétezer tudományos icisérletet hajtottak végre a csillagászati, erőforráskutatása, orvos-biológiai, technológiai és fizikai kutatási programok keretében, s egyes területeken már a gazdasági haszon is érzékelhető. Megközelítőleg száz órát töltöttek a nyílt világűrben, s az űrséták időtartama már meghaladja az ót órát. Az űrállomáshoz két speciális modul csatlakozott: 1987 áprilisában a Kvant röntgen csillagásza ti obszervatórium, 1989 novemberében pedig a saját zsilipkamrával rendelkező, tehát űrsétákhoz felhasználható Kvant—2 szervizmodul. Ez utóbbi vitte magával az „űrbiciklinek" vagy „repülő karosszéknek"- becézett, az állomáson kívüli önálló mozgást lehetővé tevő űrjárművet, amelyet az űrhajósok már sikerrel kipróbáltak — akárcsak az 1938ban kapott új típusú, francia közreműködéssel készült űrruhát. A modulok segítségével az űrállomás eredeti, 21 tonnás tömege és mintegy száz köbméteres lakható térfogata több mint kétszeresére nőtt. Ezeket az adatokat az évfordulóról megemlékező írások mind felsorakoztatják, de — mint általában a szovjet űrkutatással foglalkozó cikkekben — az eredmények mellett mind nagyobb teret kapnak a viták, a problémák. A közvéleményt először megdöbbentette Vlagyimir Satalov altábornagynak, az űrhajósok kiképzőközpontja vezetőjének tavaly májusi nyilatkozata. Satalov az akkor több m'int 3 éve keringő űrállomást „elhúzódó építkezésnek" nevezte, elmondása szerint a£kor a berendezéseknek, tudományos műszereknek, mintegy a fele gyakorlatilag használhatatlan volt, s az űrhajósok többet foglalkoztak javításokkal, mint tudományos kísérletekkel. — A felbocsátáskor a tudósok az állomások „új generációjáról" beszéltek, mivel a Mlrnek hat dokkolÓ6zerkezete van; csak azt nem árulták el, hogy ezek közül csak kettő működik — mondta az altábornagy az Izvesztyija munkatársának. A hibák, gondok ellenére azonban a program, ha le is lassult, folytatódik, a várhatóan az 'idén már anyagi hasznot is hoz. A tervek szerint tavasszal bocsátják fel a félvezetők és különleges gyógyszer-alapanyagok gyártására alkalmas Kristály technológiai modult, majd — talán az év végén — a Medilab orvos-biológiai egységet. A M'ir a jövőben is vendégül ját külföldi űrhajósokat: a következő 2 évben egy-egy brit, osztrák ós japán kutató kap lehetőséget az űrmunkára. lag pedig jól látja; egy elbocsátandónak minek is fizetnének érdemei szerint... Ám közvetlen főnöke meg január 26-án is úgy tájékoztatja Iván Mónikát; a vállalat nem akar megválni tőle. Aztán három nappal később még e csoportvezető is csodálkozik azon, hogy beosztottját elküldik. Az igazgató viszont úgy nyilatkozik; a csoportvezetők dönthettek el, kivel akarnak együtt dolgozni a jövőben ... Hajdú Mária, aki földolgozóként dolgozott a tervezők mellett, azt kifogásolta, olyan tervező mellett is meghagytak két földolgozot, akinek erre az évre még egy fillérnyi megrendelése sincs, őt viszont, akinek még bz utolsó napokban is rengeteg munkája volt — elbocsátották. Mellesleg: pénteken délután még úgy vált el közvetlen főnökétől — szükség van rá. Hétfőn reggel már azzal jött be a főnök: nem maradhat. Vajon mi történt közben a hétvégén? * Szélpál József gépkocsivezető volt a vállalatnál. Immár rá, és két kollégájára sincs szükség, az autókat is eladja a cég. Nemrég meg heten voltak a sofőrök. A kérdés az (is): vajon akkor voltak szükségtelenek az autók és vezetőik, vagy most került lehetetlen (szükség)helyzetbe gépkocsik híján a Délterv? Szélpál József egy levelet tesz elém. Munkahelye „búcsúlevelét". Utolsó mondatai: „elhelyezkedésének támogatására a szükseges és lehetséges lépéseket a vállalat megteszi. A vállalatnál végzett jó munkájáért ezúton is köszönetemet fejezem ki." Tudja mennyit segítettek nekem az elhelyezkedésben? — kérdezi tőlem a férfi, majd választ sem várva folytatja: — „Amenynyit maga!" Azaz semmit — teszem én hozzá. Jópeti Istvánt ugyancsak sofőrként bocsátották el. Pedig sok olyan munkát is elvégeztek, ami nem is a gépkocsivezetők dolga lett volna — meséli keserűen —, s most még a két éve kapott sofőrbunda „kihordási idejének le nem töltött részére eső értékkülönbözetet", úgy ötezer forintot is levontak tőlük. Turcsányi Anna gyermekét egyedül nevelő anya. Kézbesítő volt a Déltervnél, szakképzettsége nincs. Ezért is keseredik el, amikor kiderül, bár az átképzések idejere százszázalékos bért fizet a társadalombiztosítás, de csak azoknak, akiknek szakmája van. Enélkül súlyos ezrekbe kerül az átképzés, ráadásul arra senki nem vállal garanciát, hogy új képzettségével foglalkoztató tudják az illetőket. Ilyen oizonytalansággal viszont ki vállal 1-2 év tanulást felnőtt fejjel? A munkaközvetítéssel, munkakereséssel kapcsolatban amúgy is árad az emberekből a panasz. Nagyon sok álláshirdetés már az újságbeli megjelenéskor nem aktuális, ha igen, s szóba állnak a munkát keresővel, amint kiderül, hogy munkanélküli, mindjárt a legalacsonyabb fizetést ajánlják neki. Aki álláslistát kap a munkaközvetítőtől, segélyre csak akkor jogosult, ha igazolja, sehol nem tudják foglalkoztatni. Turcsányi Anna 19 munkahely címéből álló listát kapott. Feléről telefonon kiderítette, hogy az állás betelt., De el kell menni személyesen is, leigazoltatni — nem tudják ,fogadni. Egyik cég Dorozsmán, másik Szőregen, harmadik Alsóvároson — lehet talpalni, s ha összegyűlt a 19 nem — kap egy új listát a munkanélküli... Azzal, hogy az utolsó pillanatban szereztek tudomást az emberek az elbocsátásukról, még kiszolgáltatottabb helyzetbe kerültek. Egyöntetűen vallják, ha hamarabb tudják sorsukat, könnyebb lenne a helyzetűt Takács Máté igazgató úgy fogalmazott; amiatt is nehéz tervezniük a létszámot, meit év közben is vontak vissza megbízást egyes cégek, pénzügyi nehézségekre való hivatkozással. Bár az egyértelműen látszik a Rózsa Ferenc sugárúti Délterv-székház már megépülésekor túlméretezett volt, mégis, öt éve még a négyszáz dolgozónak is volt elég munkája. 1989-re ez a létszám felére csökkent, s mostmár ez is sok. Az épületnek viszont már csaknem fele bérbe van adva... * A bennfentesek azt mondják, mindezzel együtt lenne elég munkája a vállalatnak, ha a tervezések nagy részét nem „maszekban" vállalnák a mérnökök. Takács Máté nem vitatja, hogy van igazság ebben a megállapításban, de megjegyezte; az érvényes rendelkezések ezt nemhogy tiltanák, inkább segítik. Hisz a megbízók is jobban járnak, ha maszekban terveztetnek, mintha a vállalattal. A közeljövőben megjelenő jogszabályok talán javítanak ezen a helyzeten. Ha már a jogszabályoknál tartunk, érdemes megemlíteni: az elbocsátott dolgozóknak végkielégítés, pénzbeli segély adható. Többüknek az volt a gondja: kisujját sem próbálta mozdítani érdekükben a vállalat. Anyagi nehézségekre való hivatkozással. Pedig több ingatlan kezelői jogával rendelkezik, ott vannak a már emlegetett gépkocsik, arról nem is beszélve; az, hogy a vállalat behajtja-e egy ezerforintos köpeny kihordási idejének le nem töltött részére eső árat, vagy az ötvenforintos, mondjuk öt éve eltűnt vonalzó árát — nem igazán a vállalati mérleget meghatározó ügy, még nehéz pénzügyi viszonyok között sem. Bár az érintetteknek mindezek komoly kérdések, a lényeg mélyebben van, a felelősség pedig jobban megoszlik, mint azt a látszat mutatná. Ott kezdődik ugyanis, hogy 1984-ben már nem szabadott volna ilyen óriásnak számító, rugalmatlan céget működtetni, iszonyú pénz és működtetési költséget igénylő irodamonstrumot fölépíteni. S ott folytatódik, hogy egy cég, vállalat érdekében nemigen lehet odaadó munkát várni mérnököktől, ha a szabályzók arra ösztönöznek: jobb maszekban. Arra viszont nem ösztökélnek, hogy számítógépet vegyen a cég. s azzal tervezzen a mérnók, hisz ott vannak (voltak) a földolgozók, rajzolók. Megszűnőben ez a világ is. A péshátrány azonban már óriási. Áldozatok pedig — azok a kiszolgáltatott emberek, akik most utcára kerültek. Munkaadójuk nem bánt velük túl könyörületesen, de ha erre konkrét szabályok nem kötelezik — csodálkozni sem lehet rajta. Inkább sajnálni, hogy államilag dotált, késleltetett bukás — az emberek éveit rabolta. Balogh Tamás