Délmagyarország, 1990. február (80. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-19 / 42. szám

1990. február 21., szerda 3 N

yirkos, borongós hajnal. A víztoronynál fiatal anya álldogál, karján bebugyolált kisgyerek. Fejét a mama vállán pihenteti, az a párna, s most ölelés csak a paplan. Keze-lába lóg szegénynek, olyan, akár egy rongybaba. A kép lehetne egy ihletett művészi pillanat is. de valahogy — ilyenkor pirkadatkor — aligha láttukra mintázná meg akárki a boldogság szobrát. A buszra szállva esetük-botlik a gyerek feje, kicsordult nyála ott fénylik az anya sálján, majd hirtelen riadtan néz szét az utasok között. Aztán helyét és helyzetét fölfogván, teljesen adekvát módon értékeli azt: egetverő üvöltözésbe kezd. A szemközti ülésen laposakat pislogó, hátitáskás sorstárs szemében egy pillanatra fölcsillan az értelem fénye, talán az irigységé is: lám. neki, a bölcsódésnek még szabad bömbölve tiltakoznia. Ezt azért mégsem teheti egy kilencéves iskolás! Hát még a lyukasztót támasztó tini. aki feszülő farmerjében azért tartja magát, bár arca nem képes leplezni mély világmegvetését. Panaszkodik az édesanya: harmadikos kislányának hetente egyszer nulladik órája van. Ilyenkor a gyerek már 4 órától gyújtogatja a villanyt, nehogy elaludjon. így aztán egy „mozgalmas" éjszaka után, karikás szemekkel ül be az iskolapadba, ahol aznap hét (!) órát tölt el. Kilencéves gyermek, akitől elvárjuk azt, amit egy családfenntartó fölnóttő! — pénzért. Sót többet! Hiszen ennek a gyereknek végig kell dolgoznia a 7 órái. Figyelnie kell, hisz bármikor fölszólíthatják. Nincs lazítás, kikapcsolódás, csevegés és kávézás! Dehogy! Tóle elvárják, hogy fegyelmezze magát: ne szóljon közbe, ne izegjen-mozogjon. ne akkor menjen WC-re, amikor szükségét érzi, csak akkor beszéljen, ha kérdezik. De ezzel még nincs vége: odahaza folytatás következik. Feladatok, amelyeket másnap számonkérnek. A legszükségesebbek mellett még szorgalmiak is, mondjuk fiókos szekrény készítése gyufásdobozokból. Anyukának. így aztán anyuka dobozol az éjszakában, hogy meglepje önmagát, mert hogy a gyerek nyolc óra tájban elbóbiskolt az asztal mellett, ruhástól. Anélkül, hogy aznap játszott volna valamennyit is. Azon senki nem gondolkodik, hogy a heti 3 testnevelésóra egyetlen „sétálóórájának" hiánya talán kevésbé lenne életbevágó, mint ennek a nulladiknak a léte. így kínozzuk tehát gyermekeinket az alsó tagozatban, majd, e téren példásan betartva a fokozatosság elvét, középiskolás korukra a heti 5 munkanapból már négyen hajnalban ültetjük őket a „munkapad" -ba, akár a szalagon termeló gyári munkást. Az életkor és a terhelhetőség összefüggéseivel sem törődik senki többet, mint mondjuk egy felnőtteket foglalkoztató üzemben, hiszen a hét órai munkába „belefér" akár 1-2 dolgozat is. S hogy délután se legyen idó a lazításra, a kötelező olvasmány több száz oldala Az elrabolt gyerekkor mellett készülni kell a másnapi órákra. Egy-egy edzés vagy nyelvóra már teljesen feje tetejére állítja a napirendet, éjfélt ütvén az óra, kiesik a gyerek kezéből a könyv. S mi a hajnali ébredéskor az elsó érzés? A szorongásé: vajon elvégzett-e mindent, amit tóle várnak. S ha nem: jogos-e a lelkiismeret-furdalás, hiszen ennél több aligha fér a nap 24 órájába — és egy serdülő energiaraktárába. Gondoltak a szakemberek arra: vajon föltétlen szükséges-e a kötelező óraszámot növelni — az e készségeknek híján lévó diákok számára is — a rajz-, az ének- és a technikaórákkal. Miért ne lehetnének ezek választható tárgyak? Itthon a kutya nem kérdezi: és hol maradnak az ifjúkor szépségei, a vicces, mókás közös rendezvények, a versenyek, a szórakozás, a mozgás, a tánc öröme. Mindezek nálunk anakronisztikus kérdések. Mert a fiatalnak itt fáradtan, szenvedve-gyötródve, világfájdalmas képpel illik küzdenie, életre-halálra. Mivé is lennénk, ha az ifjúság itt üde lenne, mosolygós és életvidám, ha frissen és könnyedén venné az akadályokat? Igazán nem tudom, mivé lennénk... Angliában például a 9 éves diák fél kilencre megy az iskolába, és délután 4 óráig szívja magába a szellemi táplálékot. Délelőtt kötöttebb, délután játékosabb, szabadabb formában. A füzeteket, könyveket ezek után haza sem kell vinnie, hiszen az otthoni órákat kcnyc-kedve szerint töltheti el, szülőkkel, barátokkal, önfeledt mozgással. És hiszik-e vagy nem: önként is ír. rajzol, színez, számol, no meg „dobozol" szabadidejében a gyerek, hiszen kötelezettség bilincse nélkül is munkál benne a kreativitás szelleme. Csakhogy ez az öntevékeny munka boldoggá is teszi, és megismerteti vele az alkotás örömét. Ahelyett, hogy egy életre megutáltatná a mindig csak kényszerrel végzendő munkát. S milyen a középiskolás élete az NSZK-ban? 15 éves diák a hétnek mind az 5 munkanapján háromnegyed nyolcra megy iskolába, s a stresszmentes, ritka számonkérést, a lelkiismeretes magyarázatot nemigen fűszerezik a tanárok „lélekölő" helyzetekkel. A tudást fóként dolgozatokkal ellenőrzik, ezeknek a dátumát azonban tárgyanként és osztályonként már az év elején közlik a tanulókkal. Az esedékes dolgozat előtti héten egyetlen, más tárgyat oktató tanár sem terheli őket számonkéréssel, hogy nyugodtan fölkészüljenek a nagy napra. A tanítás minde'nnap egy óráig tart, noha 6 órán vesznek részt a tanulók. Ez úgy lehetséges, hogy csak két szünetet tartanak, egy 20 és egy 10 perceset. Ezáltal olyan hosszú marad a délután. hogy a tanulás mellett jut idó pihenésre, kikapcsolódásra és sportolásra is. Amerika állami iskolái sem terhelik meg úgy a diákokat, mint a mieink. Ott általában 8 óra körül szedi föl a gyereket a sárga iskolabusz és fél 9-re viszi őket az iskolába. A kabinetrendszerú oktatásban ki-ki maga választhatja ki, melyik 6 tárgyat szeretné tanulni és milyen fokon abban a félévben. így aztán az órarend minden áldott nap azonos. A déli egyórás ebédszüneten kívül csak a teremről teremre vándorlás percei szakítják meg a tanítást, amely egyébként délután 4 óráig tart. A tanárok arra törekszenek, hogy főként az iskolában sajátítsák el a diákok a tudnivalókat. Egy-egy feladat elvégzése pedig heti kötelezettség, nem rögtön másnap kéri számon a tanár. A diák maga osztja be az idejét. A számonkérés egy magyar gyerek számára a csodával határos. Noha naponta írják a teszteket, izgalomnak, stressznek, megszégyenítő szituációknak nyoma sincs az amerikai iskolában. Érdekes, hogy ennek ellenére — vagy épp ezért? — több információja van a tanárnak a diákról, amikor hathetenként, majd félévkor és év végén pontszámok alapján értékeli tudását. Az ilyen iskolai légkör oldottabbá teszi az egyéb, tanításon kívüli rendezvényeket is: a sportversenyek, szellemi vetélkedők, teadélutánok, bálok iskolájára büszke közösséget kovácsolnak öszsze. Vidám, mókás diákévekkel ajándékozva meg a növendékeket. A világban vannak hát nálunk is hasznosítható tapasztalatok. S aligha érthető, miért nem függesztjük már föl gyerekeink „kínzását", hiszen hazai kutatások Ls figyelmeztetnek a vészhelyzetre. Szóké Katalin vizsgálata szerint az órarend, a napirend és az évirend nem felel meg a fejlődő szervezet igényeinek. A 6—10 éves gyerekeknek hosszúak a 45 perces órák, a nagyobbak nem bírják a nulladik és 7. órákkal súlyosbított tanítási napokat. Az ötnapos tanítási hét miatt egy-egy nap is túlzsúfolt, a szombatok és vasárnapok „lötyögéssel telnek el". A tanulók túlnyomó többsége keveset alszik, gyakori körükben az egy-, másfél órás alváshiány. S hogy klasszikusokra is hivatkozzam: Platón írta, Szókratész mondta: „...a fáradtság és az álmosság ellensége a tanulmányoknak." F

élek, ágyból korán kirángatott, kialvatlan. fáradt gyerekeink egyszer bosszút állnak. Bosszút azért a kegyetlenségért, amellyel a „gondjukat viselő" felnőttek társadalma megfosztja őket az édes álom ízétől, attól az élménytől, amelyet a pihent test és szellem képes nyújtani napközben az ember legfogékonyabb korában. Félek, visszavágnak azért, mert elraboltuk tőlük a pótolhatatlant: a gyerekkorukat. Attól méginkább félek, hogy ez már nem nekünk fog fájni: egy ország szenvedhet tóle, több etnberöltón át. Chikán Ágnes A valóságos hulladék képében kincseket dobunk ki naponta úri gesztussal, mondván: hiszen csak szemét... Álmaink Amerikájában egy centet fizetnek minden összegyűjtött üres sörösdobozért. Idézhetjük a szállóigévé vált kérdést: ilyen gazdagok vagyunk? Gazdag a szemét! Mielőtt bárki valamiféle irigy és személyeskedő kijelentésre gondolna, tisztázzuk: a hulladékról van szó, amit mi válogatás nélkül lökünk félre. A nálunk sokszorta gazdagabb országok közel sem ilyen nagyvonalúak: még a szemétből is tudnak pénzt csinálni. (Sót, nem csak abból...) Hogy mi mindent dobunk ki nap mint nap, hasznosítható és nem szemétre való dolgokat, magunk tudjuk a legjobban. „A szilárd települési hulladék", vagyis a „házi szemét" városunkban egy év alatt 300 ezer köbmétert is kifesz. Benne másodnyersanyagként hasznosítható dolgok: papír, textil, fém, üveg stb. És szerves anyagok. amelyeket akár a kizsigerelt. agyonvegyszerezett Egy cent egy sörösdobozért Kukázzunk módszeresen! Képzeljük csak el: a sárga lámpás kukaautó, a log a napfény. A kukaautó prüszkölve-fújtatva gyerekek kedvence, kipufogógáz-felhőt fújva szabadulni készül terhétől. De valami varázslat odatolat a szemétgödör szélére. A többméteres folytán nem a konténerekből összegyűjtött személységben gy űrött papírdarabok virítanak, ro- mét potyog a gödörbe, hanem lebegő, zöld hasú hadt krumplihéj illatozik, üvegcserepeken esi)- ezresek hullanak alá, táncot lejtve a szélben. termőföldbe vissza is lehetne juttatni. Aki veszi a fáradságot, és kiválogatja belőle azt. aminek „piaca van", nem jár rosszul. A legendák milliomos kukázókról beszélnek. Miért ne követnénk hát a példájukat? Ha nem is személyesen — egyelőre —, de módszerekben és akár nagyüzemi módon! A színes vödrök utópiája Pénztelen jelenünk — és közeljövőnk — aligha enged megvalósulást olyan álomnak, amely komplex hulladékválogató és -hasznosító üzemet képzel például a sándorfalvi úti nagy szeméttelepre. Pedig erre is szükség lenne. Van azonban olyan elképzelés is, amely egészen csekély befektetéssel — bár sok önfegyelemmel, ami viszont nem kerül pénzbe — látványos eredményeket mutatna föl, Ha már a háztartásokban megkezdődne a hulladék szétválogatása, ez lehetővé tenné a későbbi hasznosítást. Ehhez csak annyi kellene, hogy egy szemétvödör helyett mondjuk háromba dobálnánk a háztartási hulladékot. Egyikbe az üveget, másikba a papírt, harmadikba a többit. Ha különböző színűek a vödrök, könynyebb a válogatás. Ehhez persze nagy szükség lenne arra az erényre, amelyet annyit emlegetnek manapság. Ez nem más, mint az „állampolgári fegyelem". Lehet, hogy egyre nehezedő viszonyaink közepette utópia erre apellálni. Pedig éppen szegénységünkön enyhíthetnénk valamit. A városi tanács építési és közlekedési osztályának közeljövőre vonatkozó elképzelése, hogy egy központi és egy lakótelepi városrészen megkísérli a szelektált szemétgyűjtés bevezetését. A lakosság jószándékú támogatására lenne szükség ahhoz, hogy ez a terv sikerüljön. Szerencsére már jó példa is akad a hulladék hasznosítására — méghozzá nem is a távoli Nyugaton, hanem itt. Szegeden. A lyukas lavór titka Néhány éve a béketelepi, régen lezárt szeméttelepen, regFinn kitüntetés magyar veteránoknak Az 1940 februárjában Finnországért harcot vállaló csaknem 350 magyar önkéntesre, s a márciusig e szolgálatra jelentkező több tízezer önzetlen magyar emberre emlékeztek szombaton Finnország budapesti nagykövetségén. Az ünnepi fogadáson emlékérmet adtak út a „téli háború " 19 magyar veteránjának. „Fenéklemezen billentve" Fog-e a lejtőn az Ikarus fékje? A szocialista kereskedelem rejtelmeiben lehetetlen eligazodni. A legfőbb ok, hogy ezt nem is lehet kereskedelemnek nevezni. Államközi szerződés; cégek magánjogi szerződése; támogatás és lefölözés különkülön bugyrokban; felszaporodott aktívum; a „meghitelezett" szállításokat úgy tekinti a Nyugat, mint a tóle kapott hitelek átjátszását — mindegyik egy jellemző momentum, csak épp e mozaikok nem illeszthetők egymáshoz. Mindebből nem adódhat más, mint a tendenciájában várható, de konkrétságában mégis váratlan kényszerlépések sora: előbb az elkedvetlenítő, büntető jellegű szabályzók, majd a szállítások adminisztratív tiltására alkalmas egyedi engedélyezésmódszer. Az Ikarus-buszok legnagyobb hányada hagyományosan a Szovjetunióban,talált eddig vevőre. Most is Szükségük van e járművekre, hisz december közepén 4500 buszra kötötték meg az egyezséget, mégpedig zömében elsó félévi szállításra. A termelési tervet, az anyagrendelést eszerint alakították. Az alkatrészeket gyártó szegedi leányvállalatnál ezt és más rendeléseket, így a tőkés exportra menő egyedi és kisszériás buszokat is beszámítva január elején még úgy túnt, 15 százalékkal nó a feladat az elsó hat hónapban. Ehelyett mától két műszak helyett csak egyben termelnek. Pénteken reggel még úgy hallottam a rádió hírműsorában. hogy a Csepel Autógyárban a buszok fenéklemezét gyártó üzemrészben s az Ikarus minden gyárában kényszerszünetet tartanak. Ezek után felkerestem Telihay Lászlót, a leányvállalat igazgatóját, aki pontosabb információkkal szolgált. gelizó munkások szalonnát sütöttek. Ebben még nem lenne semmi különös, de ezt egy lyukas lavór fölött tették, amelyből úgy lobogott a láng, hogy nem tettek alá tüzelőanyagot. A talajból feltörő „biogázt" gyújtották meg. Ami ott kicsiben megtörtént, az a Szegedi Városgazdálkodási Vállalat jóvoltából harmadik hónapja nagyban is működik. Rókus városrész 5 -6000 lakását látják el meleg vízzel a sándorfalvi szeméttelepről kitermelt biogáz segítségével. Csöveket fúrtak és fektettek a ..szemétpaplanba", a rothadó szerves anyagokból keletkező gázt sűrítik és elégetik. Körülbelül 2000 köbméter 5000 kalória fútóértékú gázt nyernek naponta (az algyői gáz fűtőértéke 8— 9000 kalória). A VG V saját ötlete és 30 millió forintos befektetése — a becslések szerint — 50—80 évig biztosít hasznosítható gázt erről a telepről, mintegy 1200 köbméter földgázt takarítva meg naponta. így is lehet csinálni. A 30 millióhoz képest két új szemétvödör nem is kerülne olyan sokba. Nyilas Péter — A leállás nem azonnali. A nagyvállalat szerelősorain a készleten lévó alvázak felhasználásával minél több kész buszt gyártanak, s felkínálják értékesítésre. Az értük járó pénzre nagy szükség van. Emellett a kisebb, USA-ba szánt szériát is elkészítik. Ez eltarthat a hét közepéig. Nálunk e határidó még tovább tolódik. Először ezekhez szállítjuk le az alkatrészeket, majd a pótalkatrészek gyártásához fogunk. Az újrainduláshoz is megfelelő készletekkel töltjük fel a raktárunkat. Azokat a termékeket, amikkel lemaradásban vagyunk, most pótoljuk. Egy-két hét egy műszakos munkarendre valahogy összekaparjuk a tennivalókat. S akkorra itt van március elseje, ameddig a csepeliek jelezték a leállást. Ha akkor sikerül kiszállítási engedélyt szerezni és az Ikarus elmúlt évi nyereségére apellálva hitelt kapni, s rendezni a tartozást Csepellel, már indulhatunk is, mielőtt „szabadságra" kellene mennünk. — Sa rosszabbik változat? — Ha hiba csúszik e számításba, akkor először az elmúlt évről áthozott szabadságokat adjuk ki. Előfordulhat a részmunkaidős foglalkoztatás. A sajtolóüzemben dolgozó nók kérték e lehetőséget. A bérmunkacró foglalkoztatását megszüntetjük, a vgm-ek munkáját a nyolc órába csoportosítjuk át. A kiszolgáló területeket, műhelyeket megerősítjük. Csütörtökön a napi helyzet ismeretében tájékoztatjuk dolgozóinkat a továbbiakról. Ekkor már az esetleges leállás is felmerülhet. Először az időarányos szabadság kiadását kezdeményezzük, csak ezután kerülhet sor a fizetett állásidőre. — Hosszabb távon mi várható? — Azzal számolunk, hogy az újraindulás után is marad az egy múszak, a korábbi feladatok 70-80 százalékánál többre nincs esély. — Ez létszámcsökkentést jelent? — A stabil, belsó gárdát mindenképp meg akarjuk tartani. Ezért a beszállító kooperációs partnereinktől visszaveszünk több munkát, s magunk csináljuk meg azt. Emellett a korábban említett bérmunkaerő leépítése és a kiszolgáló területek megerősítése véglegessé válhat. Talán a raktárra termelést is megkockáztatjuk egy ideig, hisz vagy fél évre való alapanyag már úgyis a gyárkapun belül van. Számítunk arra is, hogy a nemrég megkötött 1200 darabos török üzlet lendítóleg hat. — A buszalkatrészeken kívül másra nem gondoltak? — Vannak kezdeményezéseink, de ezek még nem jelentkeznek a gyakorlatban. Például egy kerti gép mintadarabja elkészült, de még nem tudjuk, lesz-e igény a sorozatgyártásra. A sok egyéb próbálkozás is csak a jövő ígérete, s nem a jelen valósága. A biztos jövő ma még álom. Nem hiszem, hogy csak az Ikarus számára. T. Sz. I.