Délmagyarország, 1990. február (80. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-14 / 38. szám

14 1990. február 16., péntek % SFORT » Szegedé a pálma Igmrrrtex. hogy az ifjúsági fiu röplabda KB-srlrJtrzóit május 2». ^s Június 1. kliziitt bonyolítják lo hazánkban. Nemrég dolt cl, hogy r rangos tornát Szeged rendezheti meg, a pályázatot elbírálok Kalocsa, Salgótarján és Nyíregyháza ellenében a Tisza-parti várost találták érdemesnek arra. hogy ellássa a házigazda szerepét. \ „vézérkar" tegnap Szegeden Járt, hogy szemrevételezze a mérkőzés helyszínét, tájékozódjon a szállás- és edzéslrhetósegekriil. A stáb — dr. Dávid László, a Magyar Röplabda Szövetség elnöke. Slnka László tótitkár és Szálai László, a Nemzetközi Röplabda Szövetség Játékvezetői bizottságának tagja, az. esemény főszervezője — a „bf járás" után elégedetten nyugtázta a tapasztaltakat. Igaz, apró. de lényegtelen hiányosságokra felhívták a házigazdák figyelmet, ám ahogyan elmondták, aligha lesz akadálya a sikeres rendezesnek. Arról Is nyilatkoztak, miért Szegedre esett a választás. Elmondták, nem utolsó szempont, hog\ a helyi Epilók SE fiataljai közül négyen tagjai a válogatott keretnek, a város egyik fellegvára a sportágnak, és ami ugyancsak nem mellekes. Szeged Jelentós szerepet tölt be a honi röplabdázás életében. Az MRSZ. a városi Ifjúsági és sportosztálv. valamlnl a Szegedi Cpliók SE által közösén rendezendő esrménvriék máris négy támogatója van. úgymint a városi tanács, az Cpitnk SE, a Délröviköt és az Egévé. Ami ugyancsak eldöntött tény. a Jelzett Időben naponta ket mérkőzést Játszanak a lila iskolában, s mindig délután lesznek a talalkozok. A továbbjutásért — két csapat kerül az augusztusi döntőbe — Magyarország. Svédország, Hollandia. Csehszlovákia és Ciprus válogatottja kilzd majd. Győzött a jobbik Strungul Arad—Szeged SC 1-0 (0-0). Tisza-parti stadion, edző páiya, 150 néző. V.: Aczél T. Arad: Czipa — Szél. Tircu, Streie, Bmini — Míuhhl, Zöllncr, Üjvári — Laru, Jurái, lancu (Moran). Edző: Ivan Patrazseu. Szögöd: Tóth — Hegyeshalmi, Bogdán, Szabó Gy., dr. Tóth — dr. Kovács, Kovács, Takács — Barna, Kanalas, Bárány. Edző: Kovács Ferenc. Jó iramú mérkőzésen az adódó egyetlen helyzetét gólra, váltotta a vendégcsapat. A , hazaiak számos Jeheiőseget hagytak kihasználatlanul. A szegedi együttes — készülve az FTC ellen — nem játszatta Ieboniczkités Kunt. A mostani időjárás miatt nem akartak kockáztatni. Egyébként a találkozó jól szolgálta a bajnoki előkészületet. A román játékosak — egyébként a csapat szintén NB 11-es, és az 5. helyen áll — .sokkal keményebbek és erőszakosabbak voltak, mint a hazaiak. így győzelmük -megérdemelt. Góllövö: Üjvári. Labdarúgás Hagyomány már, hogy a Sándorfalvi SK labdarúgószakosztő'.va a tavaszi idény kezdete előtt, a felkészülést segítendő, kupatornát rendez a község pályáján. A háromnapos eseménysorozat holnap, pénteken kezdődik, és vasárnap ér véget. A torna műsora. Péntek: Szegedi DózsaCsongrád, 13 óra. Tápé— Sándorfalva, 15. Szombat: Tápé—Csongrád, 13. Sz. Dózsa—Sóndorfalva, 15. Vasárnap: Sz. Dózsa—Tát>é, 13. Sándorfalva—Csongrád, 15. A szombati és vasárnapi mérkőzések szünetében tombola lesz, amin értékes nyereményeket sorsolnak. A versenybizottság különdíjat ad a legjobb kapusnak, mezőnyjátékosnak, a legtöbb gólt rúgó focistának, és a legsportszerűbb csapatnak. r Érteni és jól is csinálni Egy óra dr. Faragó Tamással, a junior vízilabdaválogatott kapitányával A sportág egyik vitathatatlan klasszisa dr. Faragó Tamás, aki 1970 és 1981 között 235 alkalommal szerepelt a válogatottban, annak és a Vasasnak is a legeredményesebb játékosa volt. A BVSC-ben kezdett pólózni, majd a Vasasban folytatta ahol 1975—77 és 1979—83 között nyolcszor nyert bajnokságot csapatával. Olimpiai világ- és Európa-bajnok, de gyűjteményében megtalálhatók a versenyek ezüst- és bronzérmei is. Miután befejezte a vizilabdázást, öt évig állatorvosként dolgozott, majd az NSZK-ba, Düsseldorfba szerződött profinak, ahol három évet játszott. Onnan az útja az olaszországi Arenzanóba vezetett, ott két évet töltött, az utolsót játékos-edzőként. Tavaly nyáron jött haza, azóta az OSC szakvezetője és a juniorválogatott kapitánya. A napokban Papp István, a Szeged SC vízilabdacsapatának technikai vezetője csörrent rám telefonon, ha kimegyek az uszodába, olyan témát találok, amely megér egy „misét". Nem kellett kétszer mondania, máris indultam. A medence partján nem más, mint a szálfa termetű Faragó „Tonó" sétált síppal a szájában, zászlóval a kezében. Edzőmeccset dirigált ... Amint végeztek, Pozsgay Zsolt „rezidenciájába" vonultunk, ahol egy röpke órát kötetlen beszélgetéssel töltöttünk. — Korábban nem volt divat, hogy a válogatott csapatok vidékre járjanak gyakorolni. Erre jól Faragó Tamás, majdhogy munkálkodása kezdetén, szakít egy megkövesedett szokással, és úgy dönt. kilépnek a főváros bűvös köréből... — Nézd, morálisan nem tartom helyesnek, ildomosnak, hogy mindig a vidéki játékosok menjenek Pestre, és a fárasztó utazások után vállalják a bizonyítást: ők is megfelelnek a követelményeknek! — ecsetelte döntését jellegzetes „Tonós" mosollyal. — Szeretném megosztani az efféle terheket, ezért egyszer Pesten, egyszer Szentesen, Szolnokon vagy Egerben edzőtáborozunk. Illik végre tudomásul vennünk, hogy az igazán komoly nevelöegyesületek Szegeden, Szolnokon, Szentesen vannak, és az OB I-ben ezáltal a főszerep már nem a Vasasé, a Dózsáé, az FTC-é! — Jó ezt hallani! Sajnálatos viszont, hogy csak Te, a nem is oly rég érkezett, „messziről jött" szakember látja, hangoztatja ezt. Apropó, hazatérés ... Sportolók, edzők kifelé tartanak, Faragó Tamás pedig visszajött . :. — Játékosként gondolnom kellett a folytonosságra, vagy külföldön pólózok, vagy abbahagyom, mert 37 évesen nincs értelme a hazai OB I-ben veszekednem. Amíg a vállam engedte — sajnos, másodszor is kifordult — játszottam, de most már nincs tovább. Edző lettem, így aztán nem fontos az előbb említett folyamatosság. Ügy gondoltam, ha elfogy a pénzem, netalán Magyarországon nem hajlandók támogatni a sportot vagy egyéb szörnyűség történik, barátaim segítségével itthon, esetleg külföldön biztos találok csapatot. — Belecsöppentél a nagy magyar valóságba, ahol a vízilabdasport éppen kapitányválsággal küszködött. Nem kis meglepetésre nem pályáztad meg azt a tisztséget. Miért? — Azért, mert úgy látom, Magyarországon most a sport mellett sok egyéb, nagyon fontos dolgot kell helyretenni. Krónikus pénzhiá-( nyunkból eredően nincs elegendő uszodánk, sportpályánk, és még sorolhatnám, mi minden hiányzik. Kapitány meg akkor szeretnék lenni, amikor én és nem a szövetség óhajtja! Meg kell találnom, ki kell várnom a megfelelő időpontot! Ez az egyik. A másik, hogy nem kettő, hanem négy évig akarom betölteni azt a posztot. Felkészületlenül semmiképpen sem állhatok oda, ezért először a junioroknál próbálkozom. Nevelni akarok, mégpedig olyan játékosokat, akiknek többségével a nagy válogatottnál is nyugodtan dolgozhatok, mert képesek továbbvinni, megvalósítani elképzeléseimet. Tehát akkor leszek kapitány, ha nyerhetek! Lehet, hogy megbotránkoztató, mégis őszintén bevallom, engem a fejlődés úgy nem érdekel, hogy a kilencedikből harmadik helyezett csapatot formálok. Ez is szép, de számomra az jelent valamit, ha a harmadikból olimpiai bajnokot faragok! — Vízilabdázásunk, csakúgy, mint a többi labdajátékunk, zuhanórepülésben van. Milyennek Ítéled a sportág jövőjét? — Annyira azért nem tragikus a helyzet, mint amilyennek lefestik. Egyik nagy probléma, hogy — szerintem — nem értjük a mai vízilabdázás követelményeit. Jó lenne, ha edző és játékos egyaránt tudomásul venné, mindenkitől lehet tanulni! A nagyképűsködést, az erre utaló magatartást gyorsan felejtsük el. Abból induljunk ki, hogy most a világrangsorban mi vagyunk a kilencedikek, akik előttünk állnak, azoktól is muszáj tanulnunk. Hogy mi vagyunk a vízilabdázás „őshazája", ma már rémálom csupán. — Térjünk vissza csapataidhoz, az OSC-hez és a juniorokhoz. Ha jól tudom, mindkét feladatot örömmel vállaltad... — Mindenképpen dolgozni akartam, az OSC volt az egyetlen lehetőség részemre. Hihetetlen, pedig igaz, Faragó Tamást nem várták tárt karokkal a vízilabdázóknál. Még rosszabb a helyzet az állatorvosi pályán, ahol egyáltalán nincs állás. Persze nem mondok le róla, de ha nem megy, hobbiként fogom föl. Igyekszem a sportban megteremteni egzisztenciámat, mellette ingyen praktizálok, de ott és akkor, ahol és amikor én akarom. Ami az edzösködést illeti, lehet, hogy játékosként menő voltam, ám edzőként csak erre építeni — téveszme! Szakvezetőként még nem bizonyítottam, de remélem, sikerül. Tanítványaimmal mindenképpen megpróbálom elfogadtatni: ezt a játékot érteni fontosabb, mint hibátlanul csinálni! — Magamnál vagyok, nincs semmi bajom. Arról van szó, ha a partról is lehet észlelni, érzékelni, hogy csapatom a játék valamenynyi mozzanatát érti, mit miért csinál — nem baj, ha közben hibázik —, az nekem már dicsőség! Kimaradhat négyméteres, helyzetet lehet elpuskázni, de a törvényszerűségeket tudni kell. tehát elméletileg nincs hibázás. A klasszis persze eltérhet a „szabályoktól", de azokat neki is tudnia kell! Magyarán, ha a pólósom érti, és jól is csinálja, amiről itt most beszéltem, több mint tökéletes! Ezt a munkát fiatalokkal szabad elkezdeni, ezért dolgozom nagy-nagy örömmel a juniorokkal. — Mi a véleményed a kerethez tartozó szegediekről? — A városban kultúrája, iskolája van a vizilabdázásnak, nem véletlen, hogy olyan tehetségeik vannak, mint Szabó, Török Tibi, Bolya és Csapó, akik velünk készülhetnek az Európa-bajnokságra. Rajtuk is mérhető a szakosztály színvonalas, jó munkája, az, hogy jugoszláv csapatokkal mérhetik össze felkészültségüket. Ez is bizonyság arra, hogy most már -— és ez egyáltalán nem baj — a fővárosiakkal futhatnak a vidékiek után. — Ahogy magyaráztál a medence szélénél, és most szavaidat figyelve rá kellett jönnöm, ez nem az a Faragó Tonó, aki annak idején, az eszközökben sem válogatva, képes volt igazáért senkitől és semmitől sem visszariadva vitatkozni. Ez a Faragó Tamás pedig higgadt. kiegyensúlyozott, nyugodt ember benyomását kelti... — Nincs mese, tudomásul kell vennem, már nem vagyok „a" játékos, aki edzőtől, eredménytől, mindentől függetlenül is elismert, jó vízilabdázó. Ezt nem hagyhatom figyelmen kívül, mint azt sem, hogy most nagyobb szükség van egy igazán jó pedagógusra, mint edzőre. Hogy más volnék? Ha úgy tetszik, fejlődtem! És annak nagyon örülök, hogy nem rekedtem meg egy bizonyos szintnél. Mert nem biztos, hogy az voltam az igazi én. Most más oldalról közelítek a vízilabdázáshoz, tehát egyéniségként — anélkül, hogy belső énem, hitvallásom alapvetően változna — kötelező alkalmazkodnom. Ennyi, és nem több ez a változás... Gyűr ki Ernő Városatyák kezében a döntés Csütörtökön a Szeged Megyei Városi Tanács megvitatja a település költségvetési és fejlesztési tervét. Ekkor osztják-szorozzák a komolyan megnyirbált pénzösszeget. Tudja azt mindenki, hogy akár egy forintnak is ezer helye van. Bizonyára figyelembe veszik a városatyák, hogy az élet bizonyos területei igen szorult helyzetbe kerültek. Ide tartozik a sport is. Horváth András, a sztgedi ifjúsági és sportosztály vezetője egy úgynevezett válságköltségvetést állított össze, ha a tavalyinál néhány millióval nem kapnak az iden többet, akkor a megyeszékhelyen országos hírnevet kivívó sportágakat kell megszüntetni. — Komoly bajban van Szeged sportja — mondja az osztályvezető. — Ha most a tanácsülés résztvevői nem értik meg, akkor például a Szeged SC több szakosztályát meg kell szüntetnünk. így sem terveztünk luxusaolgokat, csak a mindennapos edzésekhez és a rendszeres versenyeztetéshez szükséges pénzt szeretnénk megkapni. A tanács eddig is a költségvetésének alig több mint egy százalékát fordította sportra. Ez durván, mindennel együtt (diák-, szabadidósport, a jégpálya, az újszegedi Sportcsarnok, a Kisstadion, a Bajcsy-Zsilinszky utcai sportszékház fenntartása, az összes bér), 30 millió forintot sem tesz ki. Tudjuk, a tanács költségvetése is válságos állapotot tükröz, de a sport egyértelműen mélypontra jutott. Napvilágra kerültek már a Szegedi Dózsa és a Szeged SC gondjai.1 Ez a sor még nem végleges, szerintem valamennyi szegedi egyesület nagy bajba juthat. — Hogyan képzelik el, a képviselők első hallásra megértik a sport válsághelyzetét? — Sajnos, az 1985-ös választásnál megfeledkeztek a sportbizottság létrehozásáról. Hiányát megérezzük. A közelmúltban egy ad hoc bizottságot hívtunk össze. A találkozóra meghívtuk a nagy egyesületek képviselőit, s néhány tanácstagot. Nem árultunk zsákbamacskát, mindenki .őszintén elmondta a jelenlegi, kritikus állapotot. — Ügy gondolják, hogy a hiányzó pénzt teljes egészében a tanács egyenlítse ki? — Nem mindent tanácsi pénzből akarunk fedezni, vannak más elképzeléseink is. A diák- és a szabadidősportra ötszázezer forintot kérünk. Ezt, az előző évek gyakorlatának megfelelően, a különböző pályázatokon gyarapítani tudjuk. „Egészséges Szegedért", ötszázezer forintos alapítványt szeretnénk létrehozni. Az előzetes szándéknyilatkozatokat ismerve, az ősszeg előteremtése nem lehet gond. A Zöldért eddig is támogatta a diáksportot, a szabadidősporthoz pedig a Dégáz járult hozzá. A rendelkezésünkre álló pénz az alapítvánnyal megduplázható, s így — anélkül hogy koldulnánk — legalább ötszáz-, hatszázezer forint hozadékot fordíthatnánk ettől az évtől kezdve a sportra. — A felétlenül szükséges tizenegy és fél millió forintot hogyan tervezik felhasználni? — Ifjúsági feladatokra 2 millió 380 ezer forintot költünk. A versenysport rendezvényeire 2.2 millió forint feltétlenül kell, ugyanis városunk a nemzetközi sportrendezvények vénkeringésében egyre nagyobb szerepet játszik. Ha valahonnan kivesszük a lábunkat, soha nem léphetünk vissza. Szeretnénk tisztességesen megrendezni a 34. nemzetközi maratoni versenyt, a tavaly nagy sikert aratott motorcsónak Világ Kupát, de mi adunk otthont az idén az ifjúsági röplabda Európa-bajnokság egyik, selejtezőcsoportjának. A világkiállítás évében pedig motorcsónak-világbajnokságot tervezünk Egyesületi támogatásra 5,7 millió forintot kérünk, ez kétmillióval több, mint tavaly volt, de ha az árváltozásokat figyelembe vesszük, akkor ez csak a szinten tartást biztosítja. A diák- és szabadidősport területén a hosszabb távú, biztonságos működtetés feltétele, hogy a tanácsi intézmények létesítményeit térítésmentesen lehessen igénybe venni. A szabadidősport legalább ötven százalékos kedvezményt kapjon. Amennyiben a sportlétesítmények igazgatósága a reális bérleti díjak alapján számított bevétellel (4,5 millió forint) számol, akkor az a vízilabda- és az úszósportág megszűnését jelentené. Közel ötmillió forintja ugyanis nincs a Szeged SC-nek bérleti díjra. Eddig ezt az összeget a tanács vállalta. Ha pedig a létesítmény nem hozza a bevételi tervét, akkor az ott dolgozók béremelését nem lehet végrehajtani. A rendkívül alacsony bérek miatt a működtetésihez szükséges dolgozói létszám nem tartható meg. Ugyancsak aggasztóan rossz a szegedi sportlétesítmények állaga. Az uszodában tízéves üzemeltetése alatt semmit sem csináltak A Sportcsarnok beázik. A jégpálya korszerűtlensége állandó témát ad a sajtónak. Nem akarom tovább szaporítani a szót, Szeged sportja a február 15-i tanácsülés kezében van. Ha nem kapjuk meg a kért támogatást, akkor legelőször a vízilabda- és az úszósportágat temethetjük el Szegeden — mondta Horváth András. Közös német csapat? A legfelsőbb szintű politikai megnyilatkozásokhoz igazodva napról napra változik az NDK álláspontja a közös német olimpiai csapat ügyében. Mint ismeretes, a múlt héten a nyugatnémet olimpiai bizottság elnöke, Willie Daume azt nyilatkozta, hogy a NOB nem fog akadályokat gördíteni egy esetleges közös német olimpiai küldöttség részvétele elé az 1992. évi barcelonai olimpián. Ezt a bejelentést éles ellenkezéssel fogadta keletnémet részről Günther Heinze az NDK olimpiai bizottságának elnöke. Heinze kifejtette, hogy a közös csapat terve túl merésznek tűnik és sportolóik a keletnémet küldöttség tagjaiként készülnek Barcelonába. Ezzel a véleménnyel szemben vasárnap első alkalommal ismerte el egy magas rangú keletnémet sportvezető. hogy a közös barcelonai fellépés lehetségesnek . tűnik Georg Zorowka, az NDK olimpiai bizottságának alelnöke Bonnban, az úszó Világ Kupa helyszínén a Reuternek adott nyilatkozatában kijelentette: „Az események olyan gyorsasággal zajlanak, hogy előfordulhat, a közös csapat terve még Barcelona előtt megvalósul. Mi, sportemberek ezt csak közvetett módon, a márciusi politikai választásokon adott voksainkkal befolyásolhatjuk. Ügy érzem, jól meg kell fontolnunk lépéseinket." A bejelentéssel kapcsolatban Bonnban megszólalt az angol úszóvélogatott edzője, Doug Cambell is. „Ijesztő ebbe a lehetőségbe még belegondolni is. Épp azokban a számokban gyengék a nyugatnémet úszók, amelyekben a keletnémetek erősek. Ily módon minden versenyszámban éremeséllyel léphetnének a Tajtkőre, de a váltókban például verhetetlenek lennének."