Délmagyarország, 1990. február (80. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-13 / 37. szám

L i 1990. február 13., kedd Ki tűrje az érvágást ? Az Újszeged szót kimondv^ a fák. a méregdrága telkek, a villaszerű lakások jutnak először az ember eszébe. No meg az, hogy itt még a kiskertekbe is műút visz. s a gázvezeték is a komfort tartozéka. Igen, a legendás Traktor utca az, ami mára jelképpé hőtt Emlegetik is sorra, amikor valamely peremkerületben az önerős út-gáz-csatorna fejlesztés több tízezer forintra rúgó lakossági terheit kell megszavazni ahhoz; hogy az emberhez méltó környezet ne csak vágyálom maradjon. önerős gázvezetésiről szóló lakossági fórumon vettem részt a napokban, s akkor tudtam meg, hogy a Szőregi út északi oldalán lakók még nélkülözik ezt az áldást. Éppúgy, mint a normális, közlekedésre alkalmas járdát és a szennyvízcsatornát. S ez, is Újszeged. Az ember nem is érti, miért épp ezt a központi fekvésű részt hagyták ki annak idején a tanács által fizetett fejlesztésekből. Bezzeg, a Traktor utca — hangzott el több hozzászóló szájából. A tanácstagtól hallottak némi magyarázattal szolgáltak. Negyedszázados építési tilalom miatt szen. derült Csipkerózsika-álmába a környék. Két éve nagy nehezen sikerült az ébresztés, miután kiderült. nem lesz itt pénz jó ideig a kisajátításra. a nagyra törő tervek papíron maradnak. A szanálás árnyékában nem volt értéke itt az ingatlanoknak. Pedig szép, hosszú, és fóliasátrakkal gazdagon megspékelt telkek ezek. Közben a saját vagyonkájukat elherdálni nem akarókon is meglátszik, a közben eltelt negyed század; sok az idős ember. Azért is gondolják a2 itt lakók; a kényszerű sziesztáért kárpótlás, mai, 'aktuális kifejezéssel, rehabilitáció járna. Méghozzá a kött' ségvetés, a tanács forintjaiból épült gázvezeték formájában. Az igény jogosságát még a jelenlevő tanácsi ember sem tagadta. Jóhiszeműséget, segítséget ígért, de egyben kimondta a legfájóbbat is: kevés a pénzük. A gavalléria régi formája már a múlté. Amit tehetnek: tanácsi pénzből készül a terv, a tanácsi telkek előtt vállalják a rájuk eső „önerőt", s talán még a városrésznek „kiutalt", éves másfél milliós keretéből is leszakítható pár százezer. Már-már úgy tűnt, kompromisszumra hajlik a környék lakossága. De az ördög belebújt a részletekbe. Mivel a töltésen futó Szőregi út és a telkek között kicsi a távolság, itt már a víz- és elektromos vezeték mellé nem fér el. a gáz. A töltés tövében lelhetne az eddigi, rámpás lejárókat kiváltó üzemi utat kialakítani, a töltés oldalában futó. fél évszázados, hepehupás téglajárdát felváltani egy újjal, s a gázvezeték is elférne, ha ... mindenki lemondana a portája elején levő 15 méteres sávról. A tanács nem tudja kifizetni az értékét. No, ezt jól meg kell gondolni, a magántulajdonú föld egyre inkább érték. A telkek másik végébei is beleállt a „rontás", a hátulsó 50 méterre nem szűnt meg az építési tilalom. Ott majd utca lesz... valamikor. S bizony, tudja a polgár, közcélra szánt négyszögöleiért nem számíthat fizetségre. Szívhatják a fogukat a tulajdonosok: gáz helyett két végéről „ég" a talpuk alatt a birtok. A csatornázás sem könnyű ügy, csak akkor lehetséges. ha megépül a főgyűjtő. Mai áron kalkulálva, ez önmagában félmilliárd forint. Erre is lehet még várni egy ideig. Hát. röptében ennyi gondról, akadályról hallhattam e harminc portával kapcsolatban. Az emberek mindenképp gázt szeretnének, de nem. látjáki még, miféle kompromisszum az. ami elfogadható számukra. Itt, Újszegeden. T. Sz. I. »Úgy vigyáztunk Tőkés Lászlóra, mint a hímes tojásra..." Válogatott kiskatonák Szomszédoló Uton A közelmúltban Budapestről, az éjféli postavonattal indultam vissza Szegedre. Az egyetlen személyvagonban meglehetősen vegyes összetételű utazóközönség verődött össze a' 200 kilométer három órája alatt. Már az induláskor alig maradt ülőhely, összepréselődtühk, s kölcsönösen elviselni igyekeztünk egymást. Többségünk aludni próbált, többkevesebb sikerrel. A horkolás, a tömény cigarettafüst, a velünk utazó diákok pálinkás mámora ellen senki nem emelt kifogást. Cegléden azonban váratlan esemény adott okot a félálomba ringatott, törékeny fársadalmi béke mögött ugrásra készen megbúvó indulatok felkavarására. Hajnali egy órakor ugyanis .mintegy félszáz tagú cigánykolónia préselődött közénk, gyermekeik és csomagjaik szelíd összevisszaságával. Konfliktuskerülőn bújtam kabátom árnyékába: nem akaródzott összébb húznom magam. Fáradt voltam, nyűgös és egy napja mosdatlan (s egyéb kifogások) ... Nem keltem fel, s nem tettem szabaddá a mellettem maradt üres helyet, melyet táskámmal foglaltam. Hallottam szitkozódásukat, s értettem is valamelyest, hisz szláv szófoszlányok tarkították a pofátlanokra, azaz a rám, s a többiekre vonatkozó megjegyzéseket. Kérdezősködésükre — szabad-e ez, vagy az a hely, leülhetnek-e — többnyire durva elutasításban részesülhettek. Mit tehettek volna, az agresszivitás elől az ülések közé, a koszos padozatra menekültek. Csendben beszélgettek egymás között, én meg, miután kitapogattam pénztárcámat kabátom felső zsebében, megnyugodva ébredést színleltem, s átadtam magam a hajnali döcögő rácsodálkozásnak. Csapatostól jött útitársaink fáradt, nyugodt arca, a férfiak barna hajfürtjei, kislányaik formás szépsége, fiaik ravaszdi tekintete, a színes kendők keretezte mély ráncok, a női kéz arannyal tűzdelt kérges meséi számomra ismeretlen harmóniáról tanúskodtak. Megpróbáltam szóba elegyedni velük, közösségük titkait kutatva, de halk és mérhetetlen alázatuk szűkszavúságából csupán azt tudtam meg; ruszinok, esküvőre mennek, egyébként Franciaországban májusban a cigányok ezrei vonulnak a déli Saintes Maries de la Merbe, védőszentjeik, Sara és Maria szobrához, hogy elébük térdepelve imádkozzanak. Aztán az egyik fiatal cigánylány lovasok kíséretében a tengerhez sétál, s felkeresi azt a helyet, ahol — a hagyomány szerint — a védőszent annak idején európai földre lépett. Köszönetet mond neki, és kéri, hogy segítse népüket a jövőben is. (Képünk ezt a jelenetet ábrázolja.) Ungvár környékiek. Az ősz bajszú, nagyapóforma, pipázgató cigányember ritkán hallható, népies szépséggel formálta magyarságát. Elbóbiskoltam. „A cigánytábor az égbe megy"-ból ismert, csendőrök űzte szilaj lótolvajt idéztem. Félegyházánál már nem voltak köztünk, elnyelte őket a virradó hajnal. Megcsapott a huzat, szorgos kezek szellőztettek... * A cigányság Európa-szerte szétszéledve, vándorolva 500 éve él közöttünk, sajátos, többnyire zárt, nornád közösségeiben. Az urbanizálódott , társadalmak kitaszítottjaiként élő népcsoport kisebbségi státusát jogilag csupán a jugoszláv állam garantálja, nemzetiségként elismerve őket. Ahány ország, annyi fajta .cigányság, mert az ír cigányok csak azonosságtudatukban kötődnek spanyol vagy orosz társaikhoz. A cigánynyelvek és-rítusok gazdagsága a legfelkészültebb nyelvészeket és antropológusokat is zavarba ejtik. Egyes cigány klánok tagjai nem hajlandók olyan székre leülni, ahol előzőleg menstruáló nő ült. Más törzsek egészségtelennek tartják, és nem használják a fürdőszobákat. Megint más cigányok hagyományosan akár 15 ezer forintig terjedő díjat is fizetnek a menyasszony családjának az esküvő előtt, csecsemőkorú gyermekeket adnak-vesznek, amit ismét más cigányok rabszolgavásárnall tartanak. A cigányok egyébként vallásuk szerint is különböznek, hisz ortodox, római katolikus, mohamedán egyaránt van köztük. Most, hogy a belső határok Nyugat-Európában feloldódni látszanak, s megkezdődött a déli cigányok északra, a keletiek nyugatra vándorlása, az EGK és az Európa Parlament egyaránt szembesülni kénytelen azon, mindeddig jobbára elhallgatott problémákkal, melyek Európa legdinamikusabban népesedő etnikai csoportjával kapcsolatosak. Az EGKtagországok területén élő cigányok helyzete sem irigylésre méltó. Gyermekeik mindössze 30 százaléka jár rendszeresen iskolába. A kormányok többsége kevés figyelmet szentel a vándorló népcsoportok igényeinek. Most a közös gond — úgy tűnik — összefogásra sarkallta az Európa Parlament képviselőit; júniusban 65 tanárt küldtek közös továbbképző tanfolyamukra, hogy szakembereik segítségével készítsék fel őket a cigányok oktatásához szükséges ismeretekre. A kérdés csupán az marad: vajon a közel sem egységes cigányság igényt tart-e erre, elfogadja-e a felajánlandó segítséget, vagy legyint, s továbbáll, míg belevész a népek tengerébe. Varga Iván Fátyolfólia kistermelőknek Újfajta, úgynevezett fátyolfóliát hoznak forgalomba a kistermelők számára a Hermes Afész üzletei, valamint a nagyobb vetőmagboltok. A terméket — amelyet egy külföldi technológia alapján a Lőrinci Textilipari Vállalat kezdett el gyártani — a tavasztól őszig tartó teljes vegetációs időszakban hasznosíthatják a gazdák. A valóban fátyolv szerű, lyukacsos fólia hideg időben — a belőle készített sátor alatt — megfelelő védelmet nyújt a növényeknek a tél végi fagyok ellen, a kora tavaszi és a tavaszi fagyok idején pedig ugyancsak kedvező klímát alakít ki a növényzet számára. A fátyolfólia a zöldségfélék szabad földi termesztésénél szintén' hasznos lehet, megvédi például a fiatal növényeket a szél által felkapott talajszemcséktől, az úgynevezett homokveréstől. Végül pedig nyáron és őszszel is kellő védelmet nyújt az érésben levő szólőnek, gyümölcsnek. — Pofta buna, domnilor! Vagyis: Jó étvágyat, uraim! — a helyzet úgy kívánta, hogy ezzel a belépővel „vezessem fel" a román kiskatonákkal folytatott szegedi beszélgetésemet. Akik — eleget téve Tőkés Lászlónak a Kárpáti Ferenc magyar honvédelmi miniszter előtt kifejezett óhajának — baráti látogatásra Magyarországra érkeztek. Egyedi és eredeti, talán az elkövetkezendőkben követésre találó útról van szó... A „fegyverbarátság" így is értelmezhető. Amíg az előszobában levetettem a kabátomat, orosz csevegés ütötte meg a fülemet, s megszületett bennem a kisördög kikényszeríttette kérdés: Vajon a Varsói Szerződés „h.vatalos" nyelvén folyik a tanácskozás? Román nyelvű beköszöntőm azért nem • keltett meglepetést... — Raduica Marin hadnagy vagyok — mutatkozik be a rendhagyó „különítmény" vezetője. — Temesváron a Timotei Cipariu utca 1. szám alatti parókia és templom védelme volt a feladatunk december J22. óta. — Konkrétan: mit értsen az olvasó „védelem" alatt? — Minden ajándékszállitmányt ellenőriztünk, ami a tiszteletes úrnak volt címezve,. illetve minden személyt, aki őt felkereste. — Fegyverhasználatra sor került? — Szerencsére, nem. A többiről azonban inkább a kiskatonák beszéljenek ... Mindegyikük tizedesi ranggal büszkélkedhet. Hárman közülük már december 16. óta részesei voltak a parókia körüli eseményeknek ... Pistol Julius szerint: — Eleinte az utcát védtük. Később, 22-étől beköltöztünk a parókiát és templomot magába foglaló bérházba, és éjjel-nappal váltottuk egymást ... Pirnau Dant kérdezem: — Nem féltetek? — Eleinte remegett a lábunk, bevallom, most már bevallhatom, később magabiztosak és határozottak lettünk. At kellett esni a tűzkeresztségen — ilyen egyszerű a magyarázat. Simion Gábriel csöndes fiú. harapófogóval kell kihúzni belőle néhány szót: — Tizenegy hónap múlva szerelünk le... Az eljövendő szabad életre gondolok. Mi is megtettük a magunkét, ezt tartom fontosnak! Oprea Anton biztosította Tőkés László személyi biztonságát a városban megtett útjai alkalmával: — A tömeg szimpátiakitöréseitől kellett megvédeni a tiszteletes urat. Az asszonyok a kezét és ruháját csókolták, a testünkkel igyekeztünk "távol tartani őket... Azt hiszem, nekem volt a legnehezebb a feladatom, bár meg vagyok győződve, mindenki állíthat magáról valami hasonlót... Mindenesetre lesz mit mesélni harminc-negyven év múlva az unokáknak... Cretu Gheorghe és Cardas Dinu legnagyobb élménye a bukaresti út volt, ahová elkísérték a temesvári lelkipásztort. Négy mondatba foglalták a véleményüket: — Bukarest akkor még úgy viselkedett, mint Temesvár. Meg vagyunk győződve, hogy az egyszerű emberek ma sem változtak meg. Ez a mi közös reményünk. Különben úgy vigyáztunk Tőkés Lászlóra, mint a hímes tojásra... Végül a csoportot elkísérő hivatalos személy véleményét jegyeztem le, aki nem akarta felfedni kilétét. Tiszta magyarsággal fogalmazott: — Az ön kollégája, a nagyváradi Bihari Napló főszerkesztője véleményét szeretném idézni a romániai helyzet jellemzésére. A képletesen fogalmazó újságíró szerint mi a két nemzet történelme kapcsán még azon is hajba kapunk, hogy milyen neműek az angyalok ... Ami ugyebár, nem vezethető le sem a dák, sem a hun legendáriumból. Egyszer s mindenkorra túl kellene lépni ezen a vízválasztón — mindkét nép javára. Megnyugtató, ha ilyer. véleményeket hall az ember. Valóban: eljött az ideje, hogy egymás hiteles embereit idézzük. S mivel a kis- t ember is lehet az, a kiskatonáktól úgy búcsúztam el, mint akiket a sors hiteles emberekké „léptetett" elő. Pataki Sándor A litván út Február harmadikán már reggel 9-kar megtelt Vilniusban az ötezer emr ber befogadására alkalmas, modern sportcsarnok, pedig „A litván út" elnevezéssel meghirdetett, nemzetközi Sajudis-konferencia csak 10 órakor kezdődött. Pontban 10-kor fölcsendült Barakauskas „Vjltis" című oratóriuma, amivel a Sajudis, a litván függetlenségi mozgalom megkezdte kétnapos rendezvénysorozatát. Az előadók az első napon ismertették a SajudiS programját, amely mind célkitűzéseit, mind számos részletét tekintve, sokszor megszólalásig hasonlít egyes magyar ellenzéki pártok programjaihoz. Az egyetlen szembetűnő különbség. hogy a litván program a — terjedelmes — külpolitikai résszel kezdődik. aminek így hangzik az első mondata: „Litvánia függetlensége alapvető föltétele a litván nemzet fennmaradásának, valamint annak, hogy létrejöhessen Litvániában a demokratikus társadalom, és megvalósulhasson a jólét" Az első napra esett a Sajudis képviselőjelöltjeinek a bemutatása is, akiket a február 24-i parlamenti választásokon indít a szervezet, ezért ennek jegyében folytatódik a program, újfent hangsúlyozva a nemzeti függetlenséget. „A Sajudis által támogatott jelöltek a demokratikus és független litván állam helyreállítására törekszenek." A hatalmas betűkkel kinyomtatott jelmondat pedig így szólt: Litvánia újjászületése — függetlenség; Független Litvánia — demokrácia; Demokratikus Litvánia — népjólét. Számunkra a második nap még emlékezetesebb. A nyugat-európai, valamint az amerikai vendégeken és újságírókon kívül erre a napra meghívták a többi szovjet köztársaság függetlenségi vagy ellenzéki szervezeteinek a képviselőit, az örményektől kezdve az egyre nagyobb érdeklődést kiváltó, ukrán Ruhon keresztül, a másik két baltikumi szervezetig Az egész napos tanácskozáson jelen voltak a lengyelek, a csehek és a szlovákok is, Magyarországról peaig nem kevesebb, mint három, szervezet: a Fidesz, az MDF ési az SZDSZ képviselői. A plenáris ülésen iketten kaptunk szót a magyarok közül; a Fidesz budapesti képviselője orosz nyelven olvasott föl koszontót. míg az MDF részéről angol nyelven hangzott el előadás. V. Ladsbergis, a Sajudis elnöke a konferencia egyik szünetében látott vendégül bennünket, elfogadva a magyarországi meghívást, amit az MDF országos elnöksége nevében Kozma Huba nyújtott át. A kapcsolatok szempontjából talán még fontosabbnak tekinthető az a megbeszélés, amit az alelnök R. Ozolasszal folytattunk a plenáris és szekcióülések után. A viszonylag' igen fiatal Ozolast dinamikus, ugyanakkor megfontolt, reálpolitikusként ismertük meg: így komolyan kell vennünk minden kijelentését, beleértve mindazt, aminek nemcsak a Baltikum szempontjából van jelentősége, és amelyek között a legfontosabb: Litvánia még ebben a naptári évben deklarálni fogja függetlenségét. Pordány László