Délmagyarország, 1990. január (80. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-09 / 7. szám
4 1990. január 9., kedd LEVELEZŐ Válasz a válaszolóknak A pártok után egy olvasói hozzászólást is közzéteszünk Gyulav Endre megyés püspök pártokhoz intézett levelével kapcsolatban. Mészárosné Sebők Lili levelének akár azt a címet is adhatnánk, válasz a válaszolóknak. Mindjárt kiderül, miért: „A nagy ünnepi 'semmittevésben' akadt pár percem újságolvasásra is. Nem kerülte el a figyelmemet Gvulay Endre megyéspüspök pártokhoz intézett levele sem. Ismerősöm hívta föl a figyelmemet, nézzem csak át a folytatást is. Elolvastam a két választ. A Nemzeti Kisgazda és Polgári Párt nevében kissé kenetteljesen bizonygatta Szeghö István, hogy ök bizony őszinték és jó szándékúak, míg Ökrös Tamás két szervezet „védelmében" (Fidesz, SZDSZ) kissé harciasabban tette ugyanezt. Tisztelt fent nevezettek és esetleg még ezután válaszolók! Valószínűleg jó néhány hozzám hasonló állampolgár nevében tudatom Önökkel, hogy egyáltalán nem bízom Önökben mint szervezetben. Teljes tiszteletem erkölcsileg feddhetetlen és jó szándékú tagjaiknak, de ugyan miért akarják nekem bemagyarázni, hogv nem a hatalom megszerzése a céljuk? Teljesen világos, hogy hatalom nélkül egy mégoly kitűnő program is csak írott malaszt marad. Ha körülnézünk a világban, mindenütt azt látjuk, hogy a pártok, szervezetek a nép nevében, a népért fellépve irányítgatnak több-kevesebb sikerrel, amíg ki nem akolbólítják óket, hogy azután más pártok, más szervezetek kerüljenek a helyükbe, 'természetesen' mindenkit biztosítva arról, hogy amit ők tesznek, az kizárólag a nép javát szolgálja. Mint „el nem kötelezett" magánszemély, jó adag malíciával figyelem, mint gazdagodik az eddig meglehetősen egyhangú magyar politikai élet, s minő öröm, aki a politikai palettán csak él és mozog, az mind az én érdekemben küszködik minden erejét (hangerejét) latba vetve. Lám, a jó szándékú püspök most érzékeny pontjukon érintette óket! Hogy védekeznek! Pedig még nem is a választási harcban érte őket a találat, csupán előzetes, jóindulatú figyelmeztetést kaptak, nehogy ők is elkövessék az eddigiek hibáit. Ebből a gyors 'kikérjük magunknak'-ból sajnos, már előre sejthető, miféle személyeskedésekkel, egymásra mutogatásokkal és rágalomhadjáratokkal számolhatunk a választási küzdelmek során. Jómagam, a bizalmatlan választópolgár egyben biztos vagyok: arra adom majd szavazatomat, akinek pártja nem a másik ellen indul, hanem a jól múködö gazdaságért, s ezt nem 'a nép nevében' szólamokkal akarja elhitetni, hanem talpraesett, adatokkal bőven alátámasztott tervekkel is bizonyítja. S ha ezt megtette, nem feledkezik meg arról sem, hogy a választók bizalma érdekében a hiteles embereket is 'felmutassa'. Ötletpályázat Magyarország a spanyol kormány meghívására 1992-ben részt vesz a Sevillai Világkiállításon. Ennek előkészítésére a magyar kiállítás kormánybiztosa, Beck Tamás kereskedelmi miniszter ötletpályázatot hirdet a magyar nemzeti pavilon és a kiállítás tartalmi és építészeti kialakítását szolgáló koncepció kidolgozására. A kormánybiztos megbízására a Hungexpo bonyolítja le a pályázatot. a Közlekedési. Hírközlési és Építésügyi Minisztérium, a Kereskedelmi Minisztérium és a Magyar Építőművészek Szövetsége szakmai támogatásával. A világkiállítás technikai vezérgondolata az Újvilág felfedezésének 500. évfordulójához, tehát a felfedezések korához és közvetve az emberi tudás és kultúra fejlődésének legutóbbi korszakához kapcsolódik. Indokolt, hogy a magyar kiállítás is méltóképpen adjon számot, miként járultak hozzá tudósaink, művészeink és feltalálóink az emberiség'fejlödéséhez, s bemutassa egyben: nyitottak vagyunk minden egyetemes érték befogadására is. Ilyen széles értelmezésben a külföldi látogatók részére kiállításunk mottója: Magyarország felfedezése. A bemutatkozás azonban nem lehet teljes körű, csak kíváncsiságébresztő, hogy a látogató kedvet kapjon hazánk felkeresésére is. Ezt segítse a Budapest —Bécs Világkiállítás erőteljes elópropagandája is. A pályázati kiírást és mellékleteit már átvehetik aj. érdekeltek a Közlekedési, Hírközlési és Építésügyi Minisztériumban, s a kész pályamüveket legkésőbb március 5-éig kell elküldeni a Hungexpo Sevilla Expo '92 (Budapest, 1101. Dobi István út 10.) címére. Családi események HÁZASSÁG Szeles Miklós Ottó és Tóth Lídia Katalin. Palatínus Ferenc és Jenei Irén, Somlai Zsolt Tibor és Nagy Éva. Kátai Dczsó és Bernáth Gabriella Magdolna. Zsifkó Zsolt és Katona Klára Anikó, Alföldi György és Varga Edina, Lakó László és Kocsis Ildikó házasságot kötöttek. 50 éves házassági évforduló alkalmával ismét szimbolikus házasságot kötött Kozári Lajos és Belső Mária. SZÜLETÉS Haraszti Györgynek és Pálus Erzsébetnek Anna, Molnár Mihálynak és Agócs Máriának Mihály Dániel, Pipicz Gábor Józsefnek és Cseke Erikának Attila, Lajos Zoltán Istvánnak és Karikás Anikónak Ramóna, Nagy Mihálynak és Fodor Piroskának Csilla. Szőri Istvánnak és Salamon Mária Rozáliának Mária. dr. Gyóry Andrásnak és dr. Molnár Máriának Judit Zsuzsanna. Jakó Csaba Istvánnak és Kis Magdolna Évának Mira Anna, Kotroczó József Istvánnak és dr. Szűcs Erzsébet Veronikának Tímea, Hajdú Lajosnak és Lele Évának Lujza. Farkas Istvánnak és Vuldman Piroskának Tamás. Béni Lászlónak és Vörös Éva Juditnak Máté .Erdei Lajos Lászlónak és Kovács Rita Erikának Balázs Gábor. Varga Zsoltnak és Rácz Irénnek Richárd Zsolt. Juhász Lászlónak és Haska Máriának László, Tanács László Jánosnak és Garái Ibolyának Gergely László, Fekete Istvánnak és Nagy Máriának Katalin, Sarnyai Róbertnek ésMuszták Katalinnak Kata. Kocsó Pálnak és Kócsó Anna Máriának Judit, Szereda Györgynek és Hegedús Éva Katalinnak György nevű gyermeke született. HALÁLOZÁS Laudisz Gyula, Nagy Józsefné Berta Rozália. Bányai László. Gyulai István, Dobó Balázs. Jantó Istvánné Kolompár Mária, Pintér Józsefné Boldizsár Julianna, Vass Mihály. Kispéter Zoltán, Radics Tibor, Csányi Sándor. Farkas Imréné Jenei Viktória, Nyári Lajosné Szécsi Rozália, Dudás György, Novak Ferencné Lengyel Viktória, Fekete József, Lénárt Imréné Kis Etelka, Szécsi Istvánné Papp Mária, Eölyüs István, Csóti Istvánné Ekmesz Katalin, Pásztói Lajos, Belovai Jánosné Berta Ilona, Patik Mihály, Illés Kálmánné Szalai Borbála, Pernyés György, Becker Tihamér László. Sóki Jánosné Kerekes Rozália, Bánfi Sándor, Hevesi Imréné Szabó Anna, Sáfrán Sándor, Mucsi Ferencné Bozó Anna, Lippai Flórián. Bodó Mihályné Boldizsár Eszter, Mátrai Györgyné Göttl Ilona, Rátkai Sándorné Gönczi Ilona, Császár Lajos Imre. Márta Antalné Terhes Mária, Bus Miklósné Megyes Ilona, dr. Bonkovich Istvánné Binóczi-Beskó Lujza, Tóth Tamás, Tóth Béláné Markovics Aranka. Perneki Ferencné Szél Anna. Patai József, Maróti János, Perjés János, Kiss János, Verók Vilmos, dr. Bolba Andrásné Márki Viktória, Horváth Lajosné Szabó Matild, dr. Gyetvai Andorné Bene Erzsébet, Tóth Ferenc meghaltak. Protein a fertőzés ellen Az AIDS-ellenes gyógyszer kutatásában új lehetőséget teremthet egy mesterségesen előállított protein, amely képes megakadályozni az AIDS-vírus elterjedését az emberi testben — közölték a tudósok a Londonban megjelent Nature című folyóiratban. A kutatók elmondták, hogy az Egyesült Államokban, Pennsylvania államban folyó kutatással sikerült négy mesterséges proteint előállítani, s közülük három működésképtelenné teszi azt az enzimet, amely az AIDSvírus terjedését válthatja ki. Ha ugvanis ez az enzim, amelyet az AIDS-vírus, a HIV-1 tartalmaz, nem működik, akkor a vírus kifejletlen állapotban marad, s a további fertőzés megszűnik. A tudósok hozzátették, hogy a kipróbált proteineknek valószínűleg elenyésző a mérgező hatásúié, ami alkalmassá teszi óket gyógyászati használatra. Magyar film amerikai sikere Nagy sikerrel vetítik az Egyesült Államokban Gazdag Gyula „Hol volt, hol nem volt" című filmjét. Az 1987-ben készített alkotást több, mint egy éve játsszák az amerikai mozikban, s a kelet-európai események nyomán megélénkült érdeklődés eredményeként a legutóbbi 26 hét alatt 110 ezer dolláros nyereséget hozott forgalmazóinak. A kritikusok figyelemre méltónak tartják, hogy az amerikai mozikban „Magyar tündérmese" címen vetített film, mintegy előre megjósolta az azóta bekövetkezett eseményeket. Rendezője, Gazdag Gyula — aki jelenleg a Los Angeles-i California Egyetem vendégprofesszora — az AP hírügynökségnek adott telefoninterjújában elmondta: nem is remélte, hogy „egy ilyen jelentéktelen, feliratos fekete-fehér magyar film ilyen hatást gyakorol az amerikai közönségre". A „Hol volt, hol nem volt" sikerét mutatja, hogy a Variety című tekintélyes filmművészeti magazin ötvenes sikerlistáján novemberben a 39. helyen állt. Mint a repedt fazék. A berlini fal omladozásával kedvezőbbre fordult a holland Trabant Klub és tagjainak sorsa is. Bart Stokot, a klub elnökét szomszédai korábban nem győzték szidalmazni úgymond „esetlen, otromba, füstokádó, ként lehelő ördögszekere" miatt, Stoknak azonban a „furcsa" autó iránt érzett szeretetét a legroszszallóbb tekintetek sem tudták lohasztani. Az NDK-ban bekövetkezett változások hatására Hollandiában azonban immár támogató helyesléssel bólintottak a primitívnek mondott gépkocsira, s ellenségeskedés helyett barátian viszonyulnak hozzá. Stok élete alaposan megváltozott. Trabanthóbortjának köszönhetően volt olyan hét, hogy fél tucat interjút kellett adnia holland és külföldi újságíróknak klubjáról és annak járműveiről. A holland Trabant Klub 70 tagot tömörít, ám nem mindegyikük a Trabant megszállottja, akad köztük Wartburgos és más kelet-európai gépkocsimániás is. Viszont az egyik tagnak húszf!) keletnémet gépkocsija, zömmel Trabantja van. Stok úgy érez gépkocsija, mint a sokgyerekes szülők legcsúfabb csemetéjük iránt, általában öt szeretik a legjobban, hiszen neki több gyengédségre van szüksége, az élet úgyis gyötri eleget. Á klubvezető meleg hangon meséli, hogy a kéthengeres, kétütemű Trabant úgy rázkódik és prüszköl, akár a kutya a fürdő után. hangja mint a repedt fazék, okádja a füstöt és a világ legrútabb járgánya. Egyesíti magán és magában egy kor minden lehetséges rosszát, s ezért egyfajta emlékműnek is tekinthető — mondja elmerengve Stok. Hollandia 1974-ben megtiltotta a Trabantok importját, mivel azok füstje már akkor a tízszerese volt a megengedett értéknek — folytatja a klubvezető. így aztán azok a hollandok, akik nem kaptak idejében észbe, később hiába is vágytak az NDK gépkocsira, az utakon legálisan csak a már addig bejegyzettek közlekedhettek. Áruk jelenleg 500-2Ó00 holland forint (250-1000 USA dollár) között mozog. A klubnak tagjain kívül van saját újságja is,' a Kék Füst. Bővelkedik javítási információkban. alkatrészhirdetésekben. A legnagyobb kincs a hangtompító. Stok Trabant-hobbija egyébként nem is oly régen, 1986-ban kezdődött, ekkor ugyanis Magyarországon járt, és mondhatni, tekintete szüntelenül Trabantokba ütközött. Hazatérvén újsághirdetés révén beszerzett egy törvényes holland Trabantot és az év végén megalapította a klubot. Stok — bármennyire szereti is 601-es De Luxe modelljét — szemlesütve vallja be, hogy csupán a klub összejöveteleire közlekedik vele. SZÁZ ÉVE született Karel Capek (1890-1938) cseh regény- és drámaíró, elbeszélő, publicista és műfordító Az 1930-as években a középeurópai antifasiszta szellemi front egyik vezéralakjaként tevékenykedett: megírta Harc a szalamandrákkal című művét, a tasizmus e nagyszabású szatíráját. SZÁZ ÉVE hunyt el Szluka Ágoston (1843-1890) ügyvéd, szegedi főkapitány, 1875—78 közt országgyűlési képviselő, Mikszáth baráti körének tagja. Szerepel Tömörkény és Móra írásaiban Is. KISSZlNHÁZ 19 órakor: Én ás a kisőcsém (Sajtóbemutató) MOZIK Korzó: delelőtt 10 órakor: Mélytengeri szörnyeteg (Deepstar 6) (színes, amerikai horrorfilm. V. helyarral! Csak 18 éven felülieknek!) délután t. fel 4. háromnegyed 6 és 8 órakor: Pánzmánia (színes, m. b. amerikai filmvígjáték. V. helyár!) Fáklya: fél 3 órakor: Asterix, a gall (színes. m. b francia rajzfilm.) háromnegyed 5 és 7 órakor: Kis Vera (színes, m. b. szovjet film. III. helyár!). Belvárosi: (volt Szabadság mozi) 3. negyed 6 ós fél 8 órakor: Mélytengeri szörnyeteg (Deepstar 6), (színes amerikai horror, V helyár!Csak 16évenfelülieknek!). Kamaraterem: (Belvárosi mozi) 3 órakor: Dumbó (színes, m. b. amerikai rajzfilm, III. helyár!) negyed 6 és fél 8 órakor: Vénuszcsapda (színes erotikus film. IV. helyár! Csak 16 éven felülieknek!). Balázs Béla Fllmtéka: fél 5, fél 7 és fél 9 órakor: Az amerikai birodalom hanyatlása (színes kanadai film. III. helyár! Csak 18 éven felülieknek!). Kiskörössy halászcsárda: (videomozi) délulán 4 és este 8 órakor Merenylet (színes, m. b. amerikai akciófilm). ÜGYELETEK GYÓGYSZERTÁR: Klauzál tér 3 szám (13/57-es) Este 8 órától reggel 7 óráig. Csak sürgós esetben! BALESETI. SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTEL: Ma a balesetet szenvedett szemalyeket Szegeden a SZOTE Traumatológiai Ónálló Osztálya (Pacsi u. 4.) veszi fel. sebészen és urologiai felvételi ügyeletet a II. Kórház (Tolbuhin sgt. 57.) tart. A gywmeksérültak és gyermeksebészeti bal agak ellátása a Gyermekklinika gyermeksebészeti osztályán történik. ÉJSZAKAI ORVOSI: Este fél 6 óralol reggel fél 8 óráig a felnőttlakosság reszé're Szeged. Hunyadi János sgt. 1. sz alatt Telelőn: 10-100. GYERMEKORVOSI: Munkanapokon 13 órától másnap reggel fél 8 óráig, szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel fél 8 órától másnap reggel fél 8 óráig a Lenin krt 20 sz. alatti körzeti gyermekorvosi rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása. GYERMEK FÜL-ORR-GÉGÉSZETI ÜGYELETEK: Ma este19 órától holnap reggel 7 óráig az Újszegedi Gyermekkórház tart ügyeletet (Odesszai krt. 37.). Telefon: 22-655 FOGORVOSI ÜGYELET: Hétfőtől péntekig 22 óratói reggel 6 óráig, szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig: Szeged. Zöld S. u 1 -3. Telefon: 14-642 CSALÁDVÉDELMI TANÁCSADÁS: Hétfón délután 14 és 17, csütörtökök délelőtt 9 és 12 óra kőzött a Szent Mihály utca 1. szám alatt, telefon: 13-740. S. O. S. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT: Mindennap este 7 órától reggel 7 óráig Telefon 11-000 Íyr Mi? Hol? Mikor? 1990. JANUÁR 9., KEDD — NÉVNAP: MARCELL A Nap kel 7 óra 31 perckor, nyugszik 16 óra 12 perckor. A Hold kel 13 óra 59 perckor, nyugszik 6 óra 13 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél hétfőn plusz 116 cm (apadó) 22.00: Tv-hiradó. 22.30: Te |ó ég, kedd van! - Aktuális társadalmi kérdések. 00.00: Kerevet. RTLPLUS 15.00: A főnök - ism. 16.00: Ultraman Titkos énem — akciófilm-sorozat 16.30: Komputerkölykők — családsorozat. 17.10: Játékshow. 17.45: Játssz velünk! 18.00: Baretta - krimisorozat. 19.15: Knight rider — akciófilm-sorozat. 20.15: A halemberek szigete — olasz horrorfilm. 21.45: Explosiv. 22.40: Kétségbeesett behatoló — amerikai krimi. O Tévé 17.55: 19.05: 19 10: 19 20: 1930: 20.00: 20.05: 20.50: 20.55: 21.40: Kb. 22. BUDAPESTI. 8 25: Képújság 8.30: Mozart: C-dúr oboaverseny — Csehszlovák film — ism. 8 50: Az öreg — NSZK bűnügyi tevéfilmsorozat — Az ismeretlen a játékban — ism. 9.50: Telelottó 9.55: A technika 7 csodája - NSZK ismeretterjesztő rövidfilm-sorozat — VII/1 rész: Torontó: A világ legmagasabb tevetornya — ism. 10.25: Panoráma — Világpolitika percről percre — ism. 11.10: Mozgató — Torna mozgáskorlátozottaknak 1120: Képú|ság 16.40: Képújság 16.50: Pannon Krónika — A pécsi körzeti stuc. ó híradóműsora — Dél-dunántúli hiiok, informáciok. események 17.00: Nachrichten — Hírek német nyelven — A pécsi körzeti stúdió műsora 17.05: Ecranul nostru — A szegedi körzeti stúdió román nyelvű nemzetiségi magazinja 17.35: RTV Közönségszolgálat 17,40; Szám-adás - Gazdasági negyedóra Sherlock Holmes és doktor Watson kalandjai - Szovjet tévófilmsorozat — VII/2. rész: A véres felirat. Reklám Esti mese — Frakk — Árulás — Magyar rajzfilmsorozat Reklám Híradó Reklám A klinika — NSZK tévéfilmsorozat — XI/3. rész: A vallomás Reklám Stúdió '90 — A televízió kulturális hetilapja Párhuzamos életrajzok - Dokumentumműsor 50: Híradó 3. BUDAPEST 2. Tv 2 17 00: Képújság 17.15: Tv 2 - Benne: Reklám - Riportok — Időjárás — Zene 17.45: Torpedó — Teleionos játék 18.00: Telespori 18.25: Gyerekeknek1 — Atomhangya — Amerikai rajzfilm-sorozat — 1 ÁlAtom Anti — 2. Az ebül jart sintér — 3. Hogyha kemény a sütemény 18 46: TV 2 19.00: Csábítás - NDK bűnügyi tóvéfilm 20.24: TV 2 20.30: Fejezetek az első világháborúból — Amerikai dokumentumfilm-sorozat - XXVI/3. rész: A tábornokok csatája — ism. FF 20.53: TV 2 21.00: Híradó 2.' 21 20: TV 2 21.40: Napzarta 22.25: Black Sabbath - NSZK film - Az NSZK zenés filmben fellép a 70-es évek ismert rock-zenekara 22.55: Gondolkodó — A Televízió tudományos folyóirata Kb. 23.40: TV 2 KÜLFÖLDI TÉVÉADÓK MŰSORÁBÓL ÚJVIDÉK 15.40: Délkörök. 16.10: Fenntartott Idő. 16.55: Műsorismertetés. 17.00: Híradó. 17.20: Gyermekműsor. 17.45: Bástya. 19.15: Rajzfilm. 19.30: Híradó. 20.00: Jelen-lét. 21.00: Zenés műsor. 21.50: Palberg utódja NDK játékfilm. BELGRÁDI. 8.30: Gyermekműsor. 9.00: Iskolatelevízió. 12.40: Tallózás. 15.10: Éjszakai program Ism. 16.30: Híradó magyarul. 17.15: Tévénapló. 17.35: Gyermekműsor. 18.05: Vetélkedő. 18.25: A tudomány világa. 19.13: Rajzfilm. 19.30: Tévénapló. 19.53: Sporthíradó. 20.05: Játékfilm. 21.40: Tévénapló. 22.00: Körkapcsolás. 23.30: Éjszakai műsor. BELGRÁD 2. 17.05: Tv-naptár. 17.15: Népiskola. 18.15: Zágrábi panoráma. 18.30: Körzeti stúdiók. 19.30: Tévénapló. 20.00: Komolyzene. 20.45: Hírek. 20.55: Dokumentumműsor. 21.40: Szórakoztató kedd. SUPER 16.00: Forró drót. 17.00: Telefonos zenés műsor. 18.30: Kék éj, magazin. 19.30: Idólánc. 20.00: Ultrasport. 22.10: Ultrasport. 00.20: Egyveleg. 01.20: Időlánc. 01.50: Egyveleg. TV 5 15.15: Új Világ. 1".15- A mjntreali énekestalálkozó. 17.45: Muskétások konyhája. 18.00: Számok és betűk — vetélkedő. 18.20: Inci-fincl fantázia — gyermekműsor. 19.00: Természetfilm-sorozat. 19.40: Csillogó papiros. 20.00: A rák ellen - eu. műsor. 21.30: Sportmagazin. O O Rádió KOSSUTH 8.05: Hangszemle. 8.20: Szonda. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.00-11.00: Napközben. 11.05: Népek zenéjéből — magyar előadókkal. 11.33: A kígyó pillantása — Saulius Tomas Kondrotas regénye rádióra alkalmazva. 12.45: Intermikrofon — Zenés szomszédolás. 13.00: Klasszikusok délidőben (Éló). 14.05: Családi számvetés. 14.35: Dzsesszmelódlák — Latin-amerikai ritmusok. 15.00: Ezredforduló — A Rádiószínház Dokumentummühelyének műsora. 15.30: Katonazene — 30 éves a Magyar Néphadsereg Zeneművészeti Tiszthelyettesképző Szakközépiskolája. 16.00: Tizenhat óra. 16.15: Muzsikáló természet — Őserdei ökörszemek. 16.20: Vesszőparipáink — A korcsolya. 17.00: Hangzavar az Ismeretterjesztésben. 17.30: A Szabó család. 18.05: Láttuk, hallottuk, olvastuk — szenéről. 19.44: Nepzenelfeldolgozások fúvósötösre. 20.00: Sokszemközt az egészségről. 20.30: Újdonságainkból — Népzenei felvételek. 21.00: Pörölve a széllel — összeállítás Füst Milán müveiből. 21.49: A Shadows együttes játszik. 22.00: Hírvilág. 22.30: Lemezmúzeum. 23.05: Zenekari muzsika. PETŐFI 8.05: Társalgó. 10.05: Operettkedvelöknek. 11.05: Helykeresó — Esélyekről, lehetőségekről — fiataloknak. 11.20: Apró-cseprő — gyerekekről. 11.41: Ki kopog? — A Gyermekiádió műsora. 12.10: Asztali muzsika. 13.05: Popzene sztereóban. 14.00: Akit érdekel... 15.05: Csúcsforgalom (Élö). 17.05: Tárcsázz! 17.30: Helykeresó - Esélyekről, lehetőségekről - fiataloknak. 18.30: Popregiszter. 19.05: Táncházi muzsika. 19.30: Daráló — Folytatásos ifjúsági történet — Ism. 20.00: ..Tiétek az életem" — Marlene Oietrich önéletrajza — zenével — II. rész. 21.05: Innen-onnan — Nagy Piroska riportja. 21.15: Rólunk van szól 21.20: Nótakedvelóknek - Muzeális felvételek. 22.20: Embertan - középhaladóknak — A rendről. 23.20: A dzsessz története — 80/57. rész. — Miles Davis felvételeiből. 24.00-0.14: Frankié Holllday gitározik. BARTÓK 9.15: Julius Caesar - Részletek Hándel operájából. 10.25: „A szivárvány Ittmaradt" — Dénes Zsófia emlékére. 11.00: Zenekari muzsika. 13.00: Rádiószínház — Júdás — Sőtér István drámájának rádióváltozata (1984). 13.56: I. Északi Kamarakórus Fesztivál — IV/2. rész — A Svéd Rádió énekkara énekel. 15.01: Versenymüvek. 15.45: Labirintus — Zenei rejtvények fiataloknak. 16.05: Giordano: Fedora — Háromfelvonásos opera. 17.45: Beethoven-müvek. 18.30: Na maternjem jeziku — A Magyar Rádió szerbhorvát nyelvű nemzetiségi műsora Pécsről. 19.05: In der Muttersprache — A Magyar Rádió német nyelvű nemzetiségi műsora Pécsről. 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét (Élö) Michel Béroff zongoraestje. Közben kb. 20.20: Nemzetiségi nyelvoktatás. Kb. 20.40: A hangversenyközvetités folytatása. Kb. 21.30: Basszusáriák. 21.44: Évszázadok mestermüvei. 22.30: A Yes együttes felvételeiből. 22.53: A félelem völgye — Anatollj Prisztavkin regénye rádióra alkalmazva. SZEGED Szentes 66.29 MHz - Szeged 94,9 MHz 1990. január 10., szerda 5.55: Műsorismertetés, hírek, meteorológia. útinform. 6.00: Krónika (Kossuth). 6.15: Hírek, tudósítások a Dél-Alfoldrol — az ügyeletek jelentik. 6.30: Hírek, lapszemle (Kossuth). Miről ir a Békés Megyei Népújság, a Petőfi Népe, a Csongrád Megyei Hírlap és a Délmagyarország. 6.45: Reggeli párbeszéd. 7.00: Krónika (Kossuth), sport. 7.25: Körzeti Időjárás-jelentés. 7.30: Dél-alföldi hírek, tudósítások, programajánlat. Műsorunk tartalmából: - Vizsgaidőszak általános iskolában — Hívjuk a hallgatót — Gazdasági évkezdés — Szerkesztő: Vajda Horvát Péter 16.00-18.00: RÁDIÓ SZEGED. A Magyar Rádió Szegedi Körzeti Stúdiójának szolgáltató műsora.