Délmagyarország, 1990. január (80. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-27 / 23. szám

1990.január 27., szombat DM1 MttffMin reci vegyész, főiskolai tanárnő szélsóbalos nézeteiről hírhedt. Sajnos azonban nincs egyedül, sőt az internacionalista munkásmozgalomra (pl. Antoniewicz Roland) is szép hatással van. Arra a kérdésre pedig, hogy pótolhatatlan-e Gorbacsov, azt válaszolta: „Közismert, hogy pótolhatatlan ember nincs. Ha a helyzet úgy kívánja, megtalálják az arra alkalmas vezetőt, mint ahogyan az nemrégiben Kínában is történt." És ezen a ponton elszakadás ide vagy oda, már bennünket sem hagyhat hidegen a gorbacsovi politika sikere vagy bukása, hisz egy ilyen kínai fordulat könnyen felélesztheti a Brezsnyev-doktrínát, ami veszélybe sodorhatja a Közép-Kelet-, és Délkelet Európában végbemenő fordulatot. Andrejeva tanárnő személye-önmagában még nem jelentene veszélyt, de az új leningrádi vezetés, kiváltképp a pártvezető Gidaszpovra sem az a jellemző, hogy a desztalínizált peresztrojka jegyében fogant volna. Bár Gidaszpov maga büszkén vallja, hogy ó az első szovjet pártvezető, aki tárgyal az ellenzékkel, nem árt ha ismerjük az Argumenti i fakti jellemzését. Ézt (rják róla: „...feltűnése és programja a peresztrojka-ellenes kozervativ támadás harmadik és eddig legveszélyesebb hullámát jelenti." Ez a veszély természetesen közvetlenül érintheti a Baltikumban végbemenő elszakadási folyamatot is. Mihail Gorbacsovnak — aki ma már tulajdonképpen konzervatív vezetőnek számít ebben a térségben, mert elveti a többpártrendszert (bár épp a hét végén tett erre egy javaslatot — Litvániában) a piacgazdaságot, erőszakosan fenn akarja tartani a KGST-t, a Varsói Szerződést, aki semmilyen jobboldalli elhajlást nem tűr meg egyik köztársaságban sem, aki a történelemből ismert diktátorokhoz hasonlóan maga az állam, a párt, a hadsereg első számú és egyetlen vezetője — tulajdonképpen, ezek a folyamatok, lehetőségek, személyek lehetnek a fő buktatói. Engednie kell a szorításon, mert a világ és Európa sem nézné tétlenül egy új diktatúra létrejöttét. Márpedig, ha nem enged az önállósulási törekvéseknek, akkor csak ez az egy alternatívája marad. Vagy egy borzasztóan laza konföderáció, teljes politikai, gazdasági és vallási autonómiával. És a Szovjetuniónak ma már egy ilyen megváltozott szemlé- , letú Gorbacsovra van szüksége. Mert a politika nemcsak külügyekből áll. Főleg nem egy-ekkora országnál. Egy világbirodalomnál. CSÚRI ÁKOS NAGY LÁSZLÓ FOTÓI Sorsok és udvarok Van aki azt állítja, szép az elmúlás is. A rozsda mélyvöröse megindul a vaskorláton, együtt csavarodik a virágmotívumokkal s mint a lián, befonja a hasas ereszeket is. Tudjuk jól, gazdagság volt itt egykoron. Látjuk az avarból kinövő udvari kutat is, mondják, Gonda néni használta utoljára. Gonda néni férje katonaember volt, s minden áldott reggel, még a zúzmarás januári reggeleken is ott mosakodott a körfolyosón. Már fél hét, fordult ilyenkor a másik oldalára Klein Gerzson, a Galíciából jött órásmester, hallva a trüsszögést s a nagy tenyerek csapkodását a szőrös mellkason. „Ébredjen, Klein úr! Folytatódik az élet!" — kiabálta Gonda százados. Mert az udvar: eredendő élettér. Megannyi kis eldugott sziget a városban, hol szeszélyes áramlatok az utcák és a körutak, de itt, a tűzfal árnyékában megáll egy pillanatra, s elmélázik az idő a gazdag romlás fölött. Gonda százados mindkét lábát levitte egy akna. Ott ült aztán a folyosón, felesége reggel kitolta, este betolta. Egy őszi délután úgy tett, mint aki elszunnyadt. Gonda néni megállt fölötte, s azt monda a folyosóra kilépő Klein úrnak. „ Tudja, Gerzson, ezt az udvart ó látta utoljára." DAL. Tagköztársaságok. Miért is akarnak kiválni a Szovjetunióból? Nyelvi játékra egyszerűsítve azért, mert nem tagok, hanem köztársaságok. S kiváltképp nem szocialista köztársaságok. A napi politika egyik legnagyobb akut problémája a totalitarizmus ellen küzdő, különböző függetlenségi szervezetek által vezetett Baltikum elszakadási törekvése. Sztálin 1940-ben jó üzletet csinált, amikor a Szovjetunióhoz csatolta a fenyegető német veszélyre hivatkozva, a világ elsó szocialista államánál sokkal fejlettebb és szabadabb Észtországot, Lettországot és Litvániát. Az annektált Litvánia azonban nem adta meg egykönnyen magát. Jó tizenhat éven keresztül, egészen 1956 őszéig fegyveres partizánakciókkal zaklatta a megszálló szovjet-orosz csapatokat. A XX. kongresszus után ez a fegyveres ellenállás passzív rezisztenciába, politikai ellenállásba csapott át. Ennek is megvoltak a maga következményei. A többi csatolt köztársasághoz képest az eloroszosításos központi politika itt csak kisebb mértékben érvényesült. A lakosságnak csak mintegy 20%-a orosz. Ily módon teljesen kudarcra volt ítélve a Molotov —Ribbentrop paktum titkos záradéka. Ennek a politikának a levét azonban Gorbacsovnak kell meginnia! Tudniillik, a brezsnyevi éra után meghirdetett liberálisabb politikáját a litvánok nagyon komolyan vették. Mégalakult, majd legalizálta magát a Sajudis. különböző szellemi és politikái irányzatoknak helyet adó mozgalom. Ebben a szervezetben egymás mellett megtalálhatók a vallásosak, a kommunisták és más pártok tagjai (Szociáldemokrata Párt. Litván Demokrata Párt, Helsinki Csoport, Litván Függetlenségi Liga, Fiatal Litvánia a Függetlenségi Szövetséghez tartoznak!). A parlamenti választásoknál a 42 képviselői helyből 36-ot elnyertek a Sajudis tagjai. Az általuk szervezett tömegdemonstrációkon, sztrájkokon, éióláncokon több százezer ember vett részt. Ezen fejlemények csúcspontja volt a Litván KP kiválása az anyapártból. Ez a felgyorsult folyamatoknak vqlt köszönhető, hisz kezdetben a litván kommunisták önállóságukat a Szovjetunió keretein belül képzelték el.'Ma azonban már ez is a múlté. Most már egész Litvánia csak bizonyos gazdasági kapcsolatot tud elképzelni- a gorbacsovi Szovjetunióval. Grúzia. Egyszer már létezett egy Grúz Köztársaság, melynek visszaállítását békés úton képzeli el a grúz nemzeti mozgalom. Ez a mozgalom, Reformerből konzervatív? GORBACSOV BELSŐ HARCAI A legújabb szovjet vezető széke a legutóbbi időben alaposan megingott. Ennek az ingadozásnak nagyon sok összetevője van. Mindenekelőtt a Szovjetunió, úgy ahogy van. Ezen belül pedig a tagköztársaságok, a gazdaság és az egyre növekvő számú Nyina Andrejevák. De haladjunk csak szépen soijában. Georgij Gacsecsiladze titkár szerint, kezdetben a grúz kultúra ápolására alakult. Ma azonban már hivatalosan is elismerik, hogy 1921-ben Grúziát szabályosan elfoglalták a szovjet-orosz csapatok. Az április 9-i tüntetés véres tragédiája azonban már rávilágít arra a feloldhatatlannak tünó ellentmondásra, mely szerint a jélenlegi grúz kormányt nem a grúzok választották, így ez csak diktatórikusán, katonai úton tudja hatalmát ideig-óráig megőrizni. Csakhogy ezzel párhuzamosan kész ténnyé vált, hogy ha ténylegesen kiírják a Grúzia függetlenségéről szóló népszavazást, akkcrr a referendum eredménye nem lehet más, mint a Szovjetunióból való kiválás, a szakítás.- Ezt a referendumot, még nem legitimnek tekintett grúz kormány sem ellenzi. És még egy gyors visszakanyarodás az áprilisi eseményekhez, amely szintén egy gorbacsovjzmus ellenes tendenciát mutat. A helyi ellenzéki aktivisták felszólították a grúzokat a katonai szolgálat megtagadására. Ennek alapjául a szovjet hadseregben eluralkodott grúzellenes hangulat szolgált. Az áprilisi tüntetés leverésekor volt olyan katona, aki ütései közben ezt kiabálta: ezt Sztálinért kapod, ezt Berijáért. Tudjuk, hogy mindkét hírhedt vezető grúz volt. Gorbacsov azonban nyilván nem örül egyik legfontosabb rendszerének a katonaságnak szabotálásáért. Ukrajna. Ebben a körzetben egy egészen más jellegű sztálini nehezék zuhan Gorbacsovra. A marxizmus egyik alapdogmájának, az ateizmus halálának lehetünk szemtanúi. A probléma itt ugyanis vallási eredetű. Az ukrán görög katolikus egyházról/ van szó. Az események elindítója a lvovi unitusok egy csoportja volt, mely fogta magát, és elfoglalta a Szent György-székesegyházat. Az épület az 1946-ös zsinatig az unitus felekezet tulajdonában volt, akkor azonban kimondták az ukrán katolikusoknak azt az „óhaját", hogy egyesüljenek az orosz ortodox egyházzal, így hamarosan átkerült a kijevi exarchátus kezébe. Ezen előzmények ismeretében és az időzítés miatt kapott talán még a maximálisnál is nagyobb jelentóséget Gorbacsov látogatása a pápánál. A két világvezető kézfogása azonban valószínűleg nem oldja meg egy csapásra a Szentszék és a moszkvai patriarchátus nemzeti érzelmekhói is fűtött ellentéte, és ez a parola tulajdonképpen csak arra volt jó a szovjet vezetőnek, hogy a pápát is a liberálisabb egyházpolitikája hívei közt vonultathassa fel. De ugyanakkor Gorbacsov újból padlóra eshet a két szék között, hisz nem oldhatja meg kénye-kedve szerint a görög katolikusok kérdését anélkül, hogy a reformok iránti elkötelezett pravoszláv egyházat magára ne haragítsa. A kérdésben megoszlott pravoszlávok azonban nem túlzottan lelkesednek a gorbacsovi elgondolásért, hisz a nyár végén, kora ósszel Filaret kijevi és galíciai metropolita több ízben kijelentette: „Ne adja Isten, hogy az ukrán katolikus egyházat legalizálják!". Moldávia. A román forradalom után vált újból kiemelt jelentőségű tagállammá. Tudjuk, hogy már a forradalom napjaiban nagy létszámú tömegtüntetéseken követelték a Romániához való visszacsatolásukat, de ezzel párhuzamosan Magyarország is követelhetné Erdélyt és újból beindulna a területi-etnikai lavina... És még egy pár szót az iszlám bombáról. Ez a genetikai bomba minden eddiginél nagyobb csapást mérhet a Szovjetunióra. Arról van szó ugyanis, hogy az iszlám vallásúak elképesztő módon szaporodnak, és nem kizárt, hogy az ezredfordulóra a szovjet hadsereg felét már ók alkotják. Ez az ismert azerbajdzsáni feszültségek miatt komoly aggodalommal töltheti el a Krelmben ülésezgetóket. Tudjuk jól, hogy a nemzetiségi ellentétek szitása olyan politikai rendszerek fó stratégiája volt (Románia, Csehszlovákia, Bulgária stb.), amelyek a belső - főleg gazdasági — bajokról akarták így elterelni a figyelmet. Csakhogy ez a módszer ma már a Szovjetunióban nem tud érvényesülni. Két okból. Először is mindenki egyet akar — kiválni a Szovjetunióból. A másik ok szintén az egész országra érvényes. Az emberek megelégelték a dumát — enni szeretnének. Az infláció pedig egyre nő, a transzferábilis rubel csődöt mondott, a KGST bomlófélben, a „baráti" országok zömében jobboldali polgári liberális kormányok alakulnak, melyeknek céljai a Szovjetuniótól, és az általa létrehozott szervezetektől való függetlenség, Gorbacsov idővel kénytelen-kelletlen tárgyalni fog majd Bush-sal bizonyos gazdasági-kereskedelmi segélyekről, engedményekről. Bár erről Éduard Sevamadze még hallani sem akar: „Kérem, felejtsék el a kifejezést: Segítség a peresztrojkának. A gazdasági nehézségekkel küzdő Szovjetunió megsegítéséről folyó szóbeszédek sértik nemzeti büszkeségünket". Nagyon szépen hangzanak ezek a gondolatok, de több mint valószínű, hogy Gorbacsov inkább enged kevélységéből, mintsem elvessze pozícióit és megbukjon. De vajon miért haladt ennyire lassan a gazdasági struktúra átalakítása? Magyarázata rendkívül egyszerű. Többek között a még mindig vagy 18 milliósra becsült apparátus hozható fel érvként. A családtagokkal együtt mintegy 60 milliós réteg az ellenőrizhetetlenség miatt könnyedén áthághatja-a felülről jövő utasításokat. A ködösítés elkerülése végett egy konkrét példa. 1988-ban központi döntéssel megszüntették a kötelező termelési tervelóírásokat, részben azért, hogy csökkentsék a minisztériumok közvetlen beavatkozási lehetőségeit. A helyi főhatóságok azonban nem jöttek zavarba, onnantól kezdve „kötelező megrendelések" formájában kötötték le a vállalati termelési kapacitások legnagyobb részét. Ez csak egy példa az egyre csökkenő népszerűsége „Gorbi" belső gazdasági buktatói közül. És végül nem árt megállni Nyina Andrejeva személyénél. A petrodvov