Délmagyarország, 1989. december (79. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-08 / 291. szám
^U'bo /> w '„y DÉLMAGYARORSZÁG ibo 79. évfolyam, 291. szám 1989. december 8., péntek POLITIKAI NAPILAP Havi előfizetési díj: 101 forint Ára: 4,30 forint Litván szakítópróba Beadta a kulcsot a zsilipkapu; Jakest kizárták a pártból Németh Miklós a Szentföldre készül — Változások előszele Nagyfán 1989. december 7. Néhány esztendeje vezető külpolitikai hírek, érdekességek — földcsuszamlásszerű politikai változásokról — szinte kizárólag a tőlünk földrajzilag távoleső térségekből érkeztek. Az utóbbi hónapokban ez a tendencia az ellenkezőjére változott: az újságolvasó számára lassanként már teljesen megszokott dologgá kezd válni, hogy közvetlen szomszédainkról és a tágabb értelemben vett keleteurópai térségről naponta több olyan eseményről találhat tudósítást, amelyek külön-külön a „régi" időkben szenzációszámba mentek volna, most azonban — így együttesen — szinte kioltják egymást. Márpedig jutott a tegnapi napra is világszenzáció, nevezetesen az egyik balti köztársaságból, Litvániából, ahol a legfelsőbb tanács törölte az alkotmányból a kommunista párt vezető szerepét. Kérdéses, hogy e döntésük precedenst teremt-e a Szovjetunióban? Csehszlovákiában lemondott Ladislav Adamec miniszterelnök, akit pedig korábban az ottani ellenzék az egyetlen „tárgyalóképes", funkcióban levő politikusnak tartott. Többnapos késéssel tájékoztatták Prágában a közvéleményt arról, hogy december 2-án a bősi vízlépcső építkezésén súlyos baleset történt. A Berlinből érkezett legfontosabb hír szerint ott is megkezdődtek az ellenzék és a koalíciós pártok közti kerekasztal-tárgyalások. Charles Haughey. az Ír Köztársaság miniszterelnöke Dublinban megbeszéléseiken biztosította Horn Gyula külügyminisztert: a kelet-európai változások történelmi jelentőségének teljes tudatában veszi át az elnökséget az Európai Közösségek e hét végi, strasbourgi csúcsértekezletén, és a következő fél év folyamán betöltendő elnöki tisztében elsőbbséget kíván adni a Magyarországgal való kapcsolatok fejlesztésének. A hazai témájú hírek közül élre kívánkozik az a két bejelentés, mely szerint a hét végén nemzeti csúcstalálkozók sorozata kezdődik, valamint hogy Németh Miklós nemsokára Izraelbe látogat. Ez utóbbi tény jelentősége nyilván túlmutat a két ország közti kapcsolatok magasabbszintreemelkedésén, fontos nemzetközi esemény lesz. Mark Palmer, az USA budapesti nagykövete derűlátón nyilatkozott a várható, és gazdaságunk számára oly anynyira szükséges amerikai gazdasági injekciókról. Budapesten bejelentették, hogy ma, pénteken tartja alakuló gyűlését a Magyarországi Kommunisták Pártja i.. Két miniszterhelyettes látogatott Nagyfára; az ottani értekezleten minden résztvevő egyetértett abban, hogy az eddigi formában — gyógyításnak álcázott büntetéssel — nem működhet tovább a Munkaterápiás Alkoholelvonó Intézet. Sandi István Többpártrendszer Litvániában is Történelmi, s a szovjet köztársaságok történetében eddig példa nélkül álló döntést hozott a Litván Legfelsőbb Tanács csütörtök délben: törölte az SZKP vezető szerepéről szóló cikket a köztársaság alkotmányából. A hatodik cikkelyt újjal helyettesítette, amely egyenlő jogokat biztosít a pártoknak és társadalmi szervezeteknek, amennyiben azok tiszteletben tartják a litván alkotmányt, a köztársaság törvényeit. A „pártok" szó — többes számban — egyértelműen arra utal, hogy Litvániában ezentúl az alkotmány szavatolja a többpártrendszert. Az MTI moszkvai tudósítójának a litván Sajudis népfrontmozgalom hírügynökségétől, a SIA-tól szerzett információ szerint a litván parlament 342 képviselőjéből 283 vett részt a szavazáson, s 243-an szavaztak a módosítás mellett. A litván parlament módosította az alkotmány hetedik cikkelyét is, amely a szakszervezetek és a kommunista ifjúsági szövetségről rendelkezett. Helyettük a társadalmi szervezetek jogait fogalmazták meg ebben a paragrafusban. A Litván KP az alkotmány hatodik cikkének módosítása után furcsa jogi helyzetbe keveredett, hiszen a működéséhez szükséges formalitásoknak nem tett eleget, nem volt bejegyezve a Legfelsőbb Tanács Elnökségénél. Ezért a parlament külön rendeletet adott ki, ravasz jogi húzással törvényesítve a Litván Kommunista Pártot: a szöveg szerint működő politikai pártnak tekintik a Litván KP-t, mivel azt a kommunista pártot már bejegyezték 1940. június 25-én, s a jelenlegi pártot az elődpárt jogutódjának tekintik. A nagykövet ezután arról szólt, hogy az Egyesült Államoki kormánya 60 millió dollárt ítélt meg a magyar magánvállalkozások segítésére. Ebből az ipari szövetkezetek is részesedhetnek, feltéve, ha az ipari szövetkezet vagyona valóban a tagok birtokában, illetőleg tulajdonában van, és azzal szabadon rendelkezhetnek. Az alapítvány felhasználásáról a Független Beruházók ... • • teni; a szervezetnek egyébként magyar résztvevője is lesz. Mark Palmer ezután kérdésekre válaszolva elmondta, hogy az amerikai gazdasági támogatás nemcsak technológiák magyarországi meghonosítását segíti, hanem számos más területre is kiterjed. Így például menedzserképző központot működtetnek, a magyar egészségügyi ellátás színvonalának javításához kívánnak segítséget adni, programot dolgoznak ki a munkanélküliség elkerülésére. Ennek érdekében egyébként felméréseket készítettek a borsodi térségben, ahol szerintük a legsürgetőbb a megoldás. Felvetődött az is — mondatta a nagykövet —, hogy Magyarország gazdasági fellendítését jól segítené, ha egy-egy megyét egyegy nyugati ország karolna fel. Az ötlet fogadtatása azonban vegyes — tette hoZzá Mark Palmer. * Lawrence Eagleburgert, a külügyminiszter első helyettesét bízták meg a Kelet-Európának, nevezetesen Lengyelországnak és Magyarországnak szánt amerikai támogatás, a segély, és csereprogramok hazai és nemzetközi összehangolásával. jelentette be szerdán a Fehér Ház. Az amerikai támogatás célja, hogy hozzájáruljon a demokratikus intézmények, a politikai pluralizmus fejlődéséhez, valamint segítse a szabad piacgazdaság kialakulását, mondja a közlemény. A . ••• f rr I nemzet jovojerol — zárt ajtók mögött Nemzeti csúcstalálkozók sorozata kezdődik meg pénteken, majd szombaton és vasárnap is folytatódik — a Parlament egyik tanácstermének zárt ajtaja mögött. A párbeszéd az Országgyűlés és a kormány, illetve politikai pártok és érdekképviseleti szervek vezető tisztségviselői között zajlik, a nemzet jövőjét alapvetően befolyásoló legsürgősebb tennivalókról. A politikai párbeszédsorozat célja az ország kormányozhatóságának megőrzéséhez szükséges minimális konszenzus megteremtése. Ennek jelentőségéről — a belpolitikai helyzetet elemezve és a gazdaság állapotát nyíltan feltárva — szólt Németh Miklós miniszterelnök az Országgyűlés novemberi ülésszakán. A miniszterelnök ekkor azt mondta: az előzetes konzultációk alapján reményt Csehszlovákia lát arra, hogy az Országgyűlés, a kormány és a pártok vezetői párbeszédet folytassanak a választások időpontjáról;- az addig terjedő időszak politikai menetrendjéről, a gazdasági alkotmányosság megteremtésére és intézményeinek kiépítésére irányuló legfontosabb gazdasági sarkalatos törvényekről, a gazdaság működőképességének, külső és belső pénzügyi egyensúlyának fenntartását és megszilárdítását alátámasztó rövid távú konkrét akciókról, továbbá a szociális intézményrendszer olyan korszerűsítéséről, amely alkalmas a tömegessé váló szegénység enyhítésére. Az MTI értesülése szerint az Országgyűlés és a kormány — a párbeszéd kezdeményezői — a hét végén zajló tanácskozásokat lényegében előzetes konzultációknak tekintik. Adamec távozott Amerikai mosoly A forint legutóbbi, 10 százalékos leértékelése ellenére a magyar gazdaság számára a dollárért kínált, amerikai eredetű áruk — viszonylag — még mindig olcsók a nyugat-európaiakhoz képest, s ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni, főként most, amikor folyamatosan javulnak a magyar—amerikai kereskedelmi kapcsolatok — mondotta Mark Palmer csütörtökön, az Ipari Szövetkezetek Országos Tanácsának ülésén. Csütörtökön benyújtotta lemondását Gustáv Husák köztársasági elnöknek Ladislav Adamec csehszlovák szövetségi miniszterelnök — közölte egy prágai kormányszóvivő. Gustáv Husák csehszlovák köztársasági elnök Marian Calfa eddigi miniszterelnökhelyettest kérte fel az új szövetségi kormány megalakítására, Ladislav Adamec lemondását követően. A CSKP Központi Bizottságának elnöksége csütörtöki ülésén megfosztotta párttagságától Milos Jakest és Miroslav Stepant. A CTK által kiadott közlemény szerint Jakest és Stepant, „a társadalmi feszültség és különösen a november 17-i események megoldásakor elkövetett durva politikai hibákért" zárták ki a pártból. A CSKP vezető szerepének alkotmányos törlése nyomán Csehszlovákiában is előtérbe került az a kérdés, vajon működjenek-e a politikai pártok a munkahelyeken? A CSKP szóvivője csütörtökön kijelentette, hogy a munkahelyeken az egyenlőség elve alapján minden pártnak lehetővé kell tenni, hogy szervezeteket alapíthassanak. Josef Hora megjegyezte, hogy ezt az álláspontot képviseli a Kommunisták Demokratikus Fóruma elnevezésű platform is. Ezzel szemben (Folytatás a 2 oldalon ) Á „pokoli torony" alatt is Körmagyar Bármennyire hétköznapivá vált újabb időkben, hogy szokatlanságok történnek „a torony alatt", a tegnapi vbülés közvetlen előzményei, mégis meglepőnek mondhatók. Mint megtudtuk, már reggel 8 óra után levelek és küldöttségek árasztották el a tanácselnök-helyettest, aztán meg, hogy fél 9-kor megkezdődhetett volna az ülés, Müller Józsefné közölte a meghívottakkal: fáradjanak ki a folyosóra, bizonyos vizsgálati anyagok sorsáról ugyanis zárt ülésen kíván dönteni a vb. Mivel mi nem szeretnénk titokzatoskodni, rögtön elmondjuk; a folyosón annyit sikerült megtudnunk, hogy a Pénzügyminisztérium, a főügyészség és a megyei tanács vizsgálati anyagairól van szó, korábbi és újabb keletű ügyekről szólnak, s a zárt ülésen arról döntöttek, ezeket milyen módon vigyék a december 14-ei tanácsülés elé. Ami pedig a leveleket és küldöttségeket illeti, kétfélék voltak; részint szegedi felsőoktatási intézmények vezetői és hallgatói írtak, illetve jártak a torony alatt egy régóta elhagyatottan álló épület ügyében, másrészt pedig színészek — a Ruszt-ügyben. Egy drága ház gazdát talált Mindezek után haladjunk napirend szerint; a vb előtt szereplő előterjesztések közül elfogadták azt, amelyik a Szegedi Erdély" Kör tagjainak lakótelkek kijelölését indítványozta abból a célból, hogy „házilagos kivitelezésű" családi házak építésével oldhassák meg lakásproblémáikat a menekültek. Ezután mindjárt a reggeli petíciózók ügye következett; a Hámán Kató utca 8. (Bem utca 2.) házszámú ingatlanból az ott lévő 24 lakást 1980-ban kiürítették — az előző évben készült statikai szakvélemény alapján. Mivel környezetének meghatározó eleme, városképi jelentőségű az épület, s megtartását igényli a lakosság, azóta a legkülönfélébb cégeknek és szervezeteknek ajánlotta-föl a tanács felújítás, illetve tovább hasznosítás céljából. Készültek is tervek, de mindegyikből az derült ki, hogy rettentő drágán lehet felújítani, ezért a cégek rendre visszaléptek a kezelésbe vételtől. Történt az idén augusztusban, hogy a József Attila Tudományegyetem rektora jelentkezett a tanácselnöknél; 500 ezer forintért kezelésbe venné az épületet az egyetem, és elvégezné a felújítást. (Mivel tízmillió forintban állapítottak meg az épület forgalmi értékét, az ajánlat kedvezőtlennek tűnhet; viszont az egyetemi oktatás támogatása szép dolog, egyszersmind évtizedes városrendezési problémák is megoldódnának a felújítással.) Ám a dolgot megneszelte a város két másik felsőoktatási intézménye; tegnapelőtt Szilárd János, a SZOTE rektora, és Békési Imre, a tanárképző főiskola főigazgatója is levelet írt Müller józsefnének, s ez utóbbi intézményből 1800 nappali tagozatos hallgató képviseletében megérkezett reggel a küldöttség: hadd legyen az övék az épület. Ebben a pillanatban a három intézmény közül egyiknek sincs pénze a fölújításra, de mindhárman abban reménykednek, hogy a Művelődési Minisztérium támogatását elnyernék. A vb dilemmája nemcsak az volt, hogy valamelyik jelentkező a jelképes összegért megkapja-e az épületet, hanem az iá; ha igen, akkor melyik? Meglepő módon nem az volt a fő kérdés, hogy kivel tegyenek jót, hanem az, kit büntessenek? A magyarázat: az eddig elkészült tervek szerint a felújítás négyzetméterenként 40-50 ezer forintba kerül. A verdikt; az épületet kapja a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola, abban az esetben, ha a minisztérium pénzügyi garanciát ad a fölújításra. Fizetésképtelen a kórház Különös névsort kaptak az ülés résztvevői; kimutatást arról, hogy kiknek van Szeged temetőiben díszsírhelyük. Az apropó: itt az ideje, hogy szabályozzák, kiket tisztel meg a város' ezentúl ilyen módon is. a válasz: azokat, akik Szeged, és a lakosság érdekében huzamos időn át példamutató eredményességgel dolgoztak társadalmi, gazdasági, tudományos, közművelődési vagy egyéb téren, maradandó alkotásaikkal segítették a város fejlődését. Vagy az utolsó, vagy az utolsó előtti, vagy az azelőtti — nem sikerült kideríteni, pontosan hányadik — „tehós anyag" is tegnap került a vb elé. Elfogadták, hogy az életveszélyes algyői művelődési ház fölújítására az összegyűlt tehót kipótolja a tanács majdnem 15 millióval, mert — egy ügyes köztes megoldással — ez a pénz elég lesz az algyői tanácsháza ugyancsak esedékes fölújitására is; az udvarán, a meglévő épülethez kapcsolva 300 fős nagytermet építenek. Pénzszűkében a kiadások rangsorolása okozza a legtöbb fejtörést. Majdnem 5 millió kell a családi intézetnek arra, hogy a Római körút 4/B. alatti ingatlant átalakítsák, s ott sokszorosítóüzemüket, a dolgozók irodáit elhelyezzék, és maradjon hely új szolgáltatások bevezetésére is. Többen sokallták a milliókat, de elfogytak az ellenérvek, amikor kiderült, hogy az intézet másfél-két éve megvásárolt, szintén több milliós értékű sokszorosítógépei jelenleg a tanács raktárában várnak sorsukra, originál csomagolásban. Ha működhetnének, nyereséget termelnének az intézetnek, a tanács pedig értékesíthetné a családi intézet mostani, „kinőtt" helyiségeit. A pénzt megszavazták. A következő vita megint a forintok körül tört ki, s közben kirajzolódott a kórházrendelőintézet drámai helyzete. A történet ott kezdődik, hogy egészen októberig különféle pénzügyi akciókat bonyolított a pénzügyi osztály abból a célból, hogy így nem tervezett, vagyis többletbevételhez jusson a tanács és segíthessen a működési nehézségekkel küzdő intéz(Folytatás a 3. oldalon.)