Délmagyarország, 1989. december (79. évfolyam, 285-308. szám)

1989-12-27 / 305. szám

330 1989. december 23., szombat LEVELEZŐ­Nyugdíj — Köszönet Kábeltévé Nyugdíjas olvasónk, Szőri László egyik cikkünket ol­vasva fogott tollat. „A Délmagyarország 1989. december 16-ai számá­ban megjelent ÚJ MSZP-ta­gozat: Szeniorok — a nehéz helyzetről — című cikket fel­háborodással olvastam, pon­tosabban két utolsó monda­tát. Miért? A következők miatt: egyszer már jó lenne, ha tudatosodna a fejekben, hogy a nyugdíj nem könyör­adomány, nem szociális se­gély, hanem munkával és pénzzel megszerzett jogos járandóság. Az lenne az igazságos és jogszerű, ha a nyugdíjkiegészítés minden évben, a mindenkori infláció nagyságával azonos mérték­ben növekedne. Tehát az a megoldás, hogy az egyik nyugdíjastól a járandóságát — pótlékát — megvonom, a másiknak odaadom, egy­részt igazságtalanság, más­részt jogtalanság. Mivel a nyugdíj összegének a megál­lapítása jogszabályok alap­ján történik, így annak eset­leges irritáló nagysága he­lyett a nyugdíj megállapítá­sának alapjául szolgáló kere­setet kellene megkérdője­lezni. Ha az MSZP a kisnyugdí­jasokon mindenáron úgy akar segíteni, hogy elveszi attól, akinek több van, akkor eredményesebb megoldások is találhatók. Néhányat emlí­tek: az egymillió feletti pré­miumok szétosztása; a Bala­ton melletti luxusnyaralók értékesítése, szétosztása, a fizetések maximalizálása, il­letve egy határon felüli (pél­dául 30 ezer forint) elvonása, szétosztása. Félreértések elkerülése végett közlöm, hogy az én nyugdíjam még a tízezer fo­rintot sem éri el. Továbbá, örülök neki, ha az MSZP a kisnyugdíjasok segítségére siet, átgondolt, az igazságér­zetet és a jogot nem sértő programmal, javaslattal. Ez esetben én is támogatni fo­gom." Hogy a köszönömre is méltó a posta, nem csak az elmarasztalásra, bizonyítja nyugdíjas olvasónk levele, aki a Kereszttöltés utcából irta sorait. „Sok nyugdíjas nevében szeretném megkö­szönni a postának, hogy ké­résünket teljesítve, Felsóvá­roson három napon belül fel­szerelt ej»y postaládát a kö­zelben. Igy nem kell az idós embereknek a veszélyes, for­galmas úton átkelni". December 15-én, Szuper­svindli, Kj, mit mennyiért kap? címmel tájékoztattuk olvasóinkat a szegedi kábel­televíziózás anomáliáiról. A levél, amelyet Szabó Ferenc (Jókai utca7.) küldött, újabb adalék az ügyhöz. „A Sze­gedi Kábeltelevízió R(. még májusban közhírré lelte, hogy aki náluk befizet egy meghatározott összeget, az legkésőbb az év végéig egy tucat tv-műsor közölt válo­gathat. A külső városrészek­ben még csak tudták, tudják tartani az ígéretüket a vállal­kozók, de a Belvárosban an­nál rosszabb a helyzet. Egy konkrét eset. A Nagyáruház­nál lévó bérház lakói közül szinte mindenki igénybe kí­vánta venni ezt az új szolgál­tatást. Be is fizettek május 31-éig (a megadott határ­idóig) több mint 60 ezer fo­rintot. Aztán vártak. ígéret ugyan már volt augusztusra, de azért annak is örültek volna, ha csak ősszel tudják a műholdas adásokat nézni. Elmúlt az augusztus, elmúlt az ósz is, s megjött a tél, de még mindig semmi. Az rt.­vel természetesen folyama­tosan kapcsolatban álltak, ók pedig folyamatosan Ígér­gettek: hat (!) időpontot ad­tak, mint befejezési határ­idót. Ebből a két utolsó 100 százalékos garancia volt. In­dok persze bőven volt a kés­lekedésre: késón kezdődő tervezés, szakemberhiány, műszaki problémák, techni­kai akadályok, betegségek. A legutolsó érdeklődésre, sürgetésre Gulyás Gyula, az rt. ügyvezető igazgatója azt válaszolta: azért nem lehet ezt a szakaszt (a Dugonics tértói a Hunyadi János su­gárútig, a Lenin körűt nyom­vonalában) bekötni, mert: „csak". Még ez volt a legelfo­gadhatóbb ok a többi kö­zött... A ház lakói jól tudják, hogy a Belvárosban (másutt meg különösen) olyan laká­sokat is bekötöttek a kábel­televíziós hálózatba, ame­lyek lakói jóval később fizet­tek, mint ók. Azt is hallot­ták, hogy Tarjánban olyan házat is bekapcsoltak, amelynek lakói nem is kér­ték ezt, s így eddig még nem is fizettek. Azt sem értik, hogy miért nem lehet egy 200 méteres törzsvonalat üzembe helyezni. Akkor, amikor a városi tanács még az év elején e célra megsza­vazott 8 millió forintot. (Igaz, hogy ebből a Szelka — a pletykák szerint — csak 2 milliót kapott meg egy fiktív számlán). Most azon gondol­kodnak, hogy pert indítanak azrt. ellen. Mivel ilyen gond­jukkal nincsenek egyedül, valószínű, más belvárosi la­kóház is csatlakozik hozzá­juk. A pert minden bizonnyal megnyerik, hiszen az rt. vál­lalt kötelezettségét nem tel­jesítette. Az is valószínű, hogy addig — s ez legalább fél év — kábeltévéjük nem lesz. Tipikus patthelyzet. A megoldás kulcsa mégiscsak az rt. kezében van." Kamatadó OTP-közlemény Mint ismeretes, az Ország­gyűlés decemberi ülésszakán határozatot hozott a lakásgaz­dálkodás reformjáról. A tör­vény értelmében az 1990. év­ben az állampolgároknak adót kell fizetniük a kamatmentes vagy kedvezményes kamato­zású lakáscélú állami kölcsö­nök után. A törvény azt a pénz­intézetet kötelezi ennek az in­tézkedésnek a végrehajtására, amelyik a hitelt folyósította. Jóllehet, az Országos Takarék­pénztár nem adóhatóság, mint­egy kétmillió hiteladósával neki kell ezt a kamatadóügyet rendeznie. Már ezekben a napokban is az ügyfelek százai, ezrei érdek­lődtek személyesen vagy telefo­non központunkban és fiókja­inkban a rendezés tudnivalói iránt. Valamennyi érdekelt ügyfelünk tájékoztatására kö­zöljük, hogy az öt évnél ré­gebbi, évi 4 százalékosnál ki­sebb kamatozású kölcsönökre fennálló tartozást terheli a ka­matadó. Fiókjaink már most hozzáfognak a lebonyolítás elő­készítéséhez, és január közepé­től kezdődően mindenkit levél­ben tájékoztatnak az eljárás mi­kéntjéről, a tennivalókról. Há­lózatunk arra törekszik, hogy ez minél kevesebb utánjárással, minél egyszerűbben bonyolód­jon le. Tudjuk és megértjük, hogy az űj adó további megter­helést jelent a családoknak, de nagyobb erőfeszítést követel apparátusunktól is. Mindezek ismeretében kérjük megértésü­ket és a megoldást segítő közre­működésüket. Minderről érte­sítő levelünkben majd részlete­sen tájékoztatjuk ügyfeleinket. Ezekben a napokban több tí­zezren keresték fel fiókjainkat, hogy a kamatadó bevezetését megelőzően kiegyenlítsék tarto­zásaikat. (Erre addig van lehe­tőség — csekken is — amíg a rendelet a hivatalos közlemény­ben meg nem jelenik). A nagya­rányú munkatorlódás miatt a befizetések elszámolása, a hát­ralékok törlése heteket, esetleg hónapokat is igénybe vehet. Ezért adóértesítési levelet azok­nak az ügyfeleinknek is küldünk januárban, akik most kifizették összes tartozásukat. Kérjük őket, hogy azt tekintsék tárgyta­lannak, hiszen az abban foglal­tak rájuk természetesen nem vo­natkoznak. (MTI) Családi események Házasság Laczkó János és Kozma Éva, Nagy András és Huszka Krisztina Katalin, Bán Ottó és Fátyol Erika. Magony Sándor és Rácz Gyöngyi Eszter, Szabó Lajos és Horváth Ibo­lya Erzsébet, Szentistványi István és Molnár Ildikó Gyöngyi, Kóti László ós Haraszti Mónika, Czepek Miklós és Danka Csilla Anikó, Tóth Attila ós Berzák Bernadett Renáta, Kocsis­Savanya Vince Sándor és Budavári Gabriella, Benkó Gyula és Segura Zamora Elvis házasságot kötöttek. Születés Maróthi Lászlónak és Bense Judit­nak Tamás, Póth Istvánnak és Ta­kács Ilonának Csaba István, Tóth Sándornak és Baráti Zsuzsannának Zsuzsanna, Tácsi Tibor Györgynek és Gombos Etelkának Hajnalka, dr. Benyovszky István Jánosnak és dr. Szalma Ibolyának Flóra Laura, Gera Józsefnek és Szabó Erzsébetnek Petra, Aldrich Bentnek ós Kovács Erzsébetnek Karín, Kovács László­nak és Csehó Ildikónak Ildikó, Bárkai Lászlónak és Juhász Ildikónak Bri­gitta, Tajti Ferencnek és Tanács Irénnek Ferenc, Krekács Csabának ós Hasznosi Zsófiának Dávid, Makra Józsefnek ós Horváth Erika Ilonának Kornél, Malustyik Józsefnek és Deák Anitának Mónika, Deutsch Istvánnak és Gárgyán Annamáriának Anett, Kósa Jánosnak és Német Máriának Krisztián, Magyar Lajosnak és Tóth Katalinnak Katalin, Pál Attila Tibor­nak és Katona Máriának Alexandra, Kiss Lászlónak ós Tóth-Szeles Má­riának Anita, Zombori Eleknek és Váradi Erzsébetnek Szilvia, Kiss Gyula Józsefnek és Józsa Mariettá­nak Norbert Gyula, Koós Attilának ós Gyuris Erika Ilonának Balázs Attila, Szűcs Tamás Mátyásnak és Kósa Gizellának Annamária, Kiss Attilá­nak és Nyiry Gizellának Henrik Dá­vid, Császi Istvánnak és Tóth Mag­dolnának Tünde, Gyovai Antalnak ós Tóth Évának Antal, Paksi Pálnak ós Valjer Éva Zsuzsannának Adrienn, Ábrahám Józsefnek és Ocskó Éva Ilonának Krisztina, Saicz Bélának és Dinka Ibolyának Gábor, Tóth László­nak és Lukács Katalinnak Dániel, Kiss Árpád Bélának és Vida Katalin Zsuzsannának Petra, Varga Ferenc Gyulának és Fekele Piroskának Pi­roska, Vágó Tibor Péternek és Pal­iaga Krisztinának Judit, Tombácz Jó­zsefnek és dr. Ábrahám Mártának Kristóf, Zsemberi Ferencnek és Soós Ilona Emmának Gábor, Hévizt Mihály Istvánnak ós Kertész Eriká­nak Klaudia, Hegedűs Józsefnek és Toldi Klárának Zsuzsanna, Szecskó Gábor Ferencnek és Lukács Editnek Dániel, Juhász Jánosnak és Pig­niczki Mária Eszternek János, Mi­hály István Tibornak és Dudás Er­zsébetnek István, dr. Harsányi Géza Andrásnak és dr. Körmendy Máriá­nak Rita Mónika, Ábrahám-Tandari Imrének és Tornyai Irénnnek István, Ádám Barnabásnak ós Szász Zsu­zsannának Enikó, Gombos Károly­nak és Visnyei Máriának Tibor, Kon­koly Ferencnek ós Cseh Erikának Tamás, Rácz Istvánnak ós Gyuris Ilonának Gábor, Nagy Ferencnek és Kovács Ildikónak Krisztián, Németh Csabának és Barta Évának Viola Luca, Varga Ferencnek és Tóth Mó­nikának Ferenc, Török Istvánnak és Bencsik Zsuzsannának Eszter Anna, Gyüre Andrásnak és Szeme­rédi Erzsébetnek Enikő Mónika, Tóth Zoltánnak és Sisák Arankának Anita, Dagan Cornelnek és Szirbu Ecateri­rtának Lóránd, Temesvári Istvánnak és Ferenczi Magdolnának Zsolt, Szabó István Mihálynak és Dénes Erikának Gábor, dr. Bábinszki Gá­bornak ós dr. Rácz-Fodor Edinának Georgina, Joó Gábor Zoltánnak és Wolford Máriának Fanni, Rákóczi József Attilának és Kovács Ildikónak Attila, Németh Sándornak ós Vígh Valériának Bálint, Tari Lászlónak ós Fekete Juliannának Viktória, Fehér Lászlónak és Térjék Katalinnak Pé­ter, Berecz Józsefnek és Almási Gyöngyinek Éva, Király Illésnek és Homoki Ildikónak István Illés, Eszte­leczki Lászlónak és Joó Gabriella Elvirának Anikó nevű gyermeke szü­letett. Halálozás Vincze Erzsébet, Katona Antal, Terhes Istvánné Horváth Mária, Gyuris István József, Jójárt Sándor Ferenc, Király István, Berényi Antal, Török Mihályné Laczi Julianna, Makó Pálné Tószegi Anna, Farkas József Nándor, Csonka János, Schulter Józsefné Benkóczi Mária Irón, Taskovics Pongrácnó Kecskés Ilona, Tóth Gáspárnó Tóth Rozália, Rekett-Nagy Mihály, Tóth Istvánné Kovács Mária, Csordás Lajosné Kul­csár Katalin, Rovó-István, Vajda Má­tyásné Jámbor Mária, Cseh Lász­lóné Dobos Piroska, Szabó Má­tyásnó Tordai Ilona, Aradi János Pál, Körmendi György, Danda Mária, Sándor Lajosné Szabó Anna, Aranyi Imrérté Kovács Hona, Kois Józsefrió Czibere Terézia, Gallai Istvánné Lajkó Erzsébet, Kovács Istvánné László Veronika, Ács Istvánné Soly­mosi Julianna, ár. Csonka MikJósríó Horánszky Júlia. Vajner Sándor Má­tyásné Varga Mária, Réti Györgynó Vári Etelka, Podlovics Ferenc, Szüts Sándorné Dobay Anna Mária, Papdi Nándorné Fodor Julianna, Lengyet Péterné Czuth Klára, Lajkó Mária, Mátrai Andrásné Dinnyés Julianna, Szegvári Imre, Sulik István, Kovács Ferenc, Nagy István, Kádár-Német Zoltán, Virágh Józsefné Vecsernyés Ilona, Dombi Sándorné Horváth Juli­anna, Madár László, Csiszár Ist­vánná Méhes Erzsébet, Petrovics Matild, Szilágyi Józsefné Somogyi Veronika, Apró Mihályné Nagy Pi­roska, Bárányi Imre Károly, Kohajda Györayné Kovács Ilona, Bubori La­jos, Ordcgh Ferenc Dezső, Molnár László, Lovas Jánosné Halász Ilona, Miklós Jánosné Pósa Erzsébet, dr. Ritter László Józsefné Damásdi Ka­talin, Fekete Jánosné Veszelovszki Éva, Figura István Benő, Horváth András, Boros Mihályné Palacsik Er­zséDeL Bánhegyi Béla, Hajós Jó­zsefné Suhajik Piroska, Bíró Miklós, Sárkány László, Tapodi Mihály, Du­dás Lajosné Sziveri Mária meghal­tak. SZÁZHETVENÖT ÉVE hunyt el Kelemen László (1762-1814) színész. szJniQazgató. a magyar hivatásos színészet megindítója. NYOLCVANÉVES Henryk Jablonskl (sz. 1909) lengyel politi­kus. történész, miniszter. 1972-tóí 1965-ig az államtanács elnöke, áilamló HETVENÖT ÉVE halt mag Hermán Ottó (1835-1914) ter­mészettudós. néprajzkutató, politikus. 1879-tói Szeged, majd Miskolc, végül Tö­rókszeotmikiós függetlenségi párti képvi­selője volt Érdeklődését kiterjesztette a magyar ősfoglalkozások, a néprajz és a nyelvészet a régészet különböző területe­ire. Nevéhez Mzódfe a hazai ósemberkute­tás elindítása Is HATVANÉVES Kovács Gábor (sz. 1929) szívsebész, egyetemi tanár a szegedi Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem kardotó­gial tanszákének professzora HATVANÉVES Udvari Erzsébet (sz. 1929) Munkácsy-díjas testó, kiváló művész. MOZIK Korzó: délek* 10 és délután léi 4 óra­kor: A denevérember (Batman) (szines. m. b. amerikai Nm. VI. helyér!) 1. háromne­gyed 6 és 8 órakor: Ne hagyd aludni a zsarol (szines. kende bűnügyi üke. IV. helyér!) Fáklya: tél 3 órakor: óz. a csodák cso­dája (szines. m. b. amerikai mesefilm), háromnegyed 5 és 7 órakor: A Nap biro­dalma (szines, m. b. amerikai tilm. V. hely­ári) Befvéroei: 3, negyed 6 és fél 8 órakor: A denevérember (Balman) (színes, m. b. amerikai Mm. VI. hely ári) Kamaraterem: (belvárosi mozi) 3 óra­kor: A Pál utcai «űk (színes, magyar-ame­rikai film.) negyed 6 órakor: Farmy és Ale­xander I-d. (színes, svéd film.) Balázs Bála Filmtéka: léi 5. léi 7 és léi 9 órakor: Hazai (színes, törők Nm. II. helyéri) ÜGYELETEK GYÓGYSZERTÁR: Klauzál tér 3. szám (13157-ee). Este 8 órától raggal 7 óráig. Caak aűrgóa aaafbawl BALESETE SEBÉSZETI ÉS UROLÓ­GIAI FELVÉTEL: Ma a balesetet szenve­dett személyeket Szegeden a II. kórház (Tolbuhin sgt. 57.) veszi lel. sebészeti ter­vétek ügyeietet az I. sz. Sebészeti Klinika (Pécsi u. 4) urológiai felvételi ügyeletet a II. kórház tart A balesetet szenvedett gyerekeket a kór­ház baleseti sebészeti osztályán, az egyéb sebészek gyermekbelegeket a sebészeti klinikán látják el. ÉJSZAKAI ORVOSI: este fél 6-tól reggel tél 8 óráig a tekiótt lakosság részéra Sze­ged. Huny ad János sgt. 1. szám alatt. Teleion: 10-100. GYERMEKORVOSI: munkanapokon 13 órától másnap reggel fát 8 óráig, szomba­ton. vasárnap és munkaszüneti napokon reggel fél 8 órától másnap reggel léi 8 óráig a Lenin krt. 20. sz. alatti körzeti gyermek­orvosi rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása. GYERMEK FÜL-ORR-GÉGÉSZETI ÜGYELET: Ma 19 órától holnap reggel 7 óráig e Fűi-Orr-Gégeklinika (Szeged. Lenin körút 111.. telefon: 10-233 1265-ós mel­lék.) FOGORVOSI ÜGYELET: hétlótól pén­tekig 22 órától reggel 6 óráig, szombaton reggel 7 órától héttő reggel 7 óráig: Sze­ged. Zöld S. u. 1 -3. Telefon: 14-642. CSALÁDVÉDELMI TANÁCSADÁS: héttón 14 és 17 óra. csütörtökön délelótt 9 és 12 óra közölt a Szent Mihály u. 1. szám alatt Telefon: 13-740 S. O. S. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT: mindennap 19 órától reggel 7 óráig. Tele­ton: 11-000. IFJÚSÁGI DROGTELEFON: 54-773. Minden munkanapon 8 —16 óráig hívható. kjr Tévé BUDAPEST 1. 8.50: Képújság 8.55: Tévétorna nyugd(asoknak 9.00-9.50: Szünidei matná: 9.00: Kincskereső kisködmön - ifjúsági llmsorozat — VI/2. rész: A kincske­reső — ism. — FF 92ű: Miska meckó és a többiek — Szov­jet kisfilmsorozat — 11/1. rész: A viszontlátás 9.50: Hármas csatorna - A Irtok - IV/4. rész: tam. 1035: A jegesmedve Uradalma - Angol tamarattar)aaztó-flknaorazat ­Mi? Hol? Mikor? 1989. DECEMBER 27., SZERDA — NÉVNAP: JÁNOS A Nap kel A Hold kel 7 óra 31 perckor, és nyugszik 15 óta 59 perckor. 7 óra 19 perckor, és nyugszik 14 órs 59 perckor. VlZALLÁS A Tisza vizéHaaa Szegednél kedden plusz 423 cm (áradó) IH/1. rész: A megfagyott óceán — ism. 11.30: Delta - Tudományos hiradó ­ism. 11.55: Mozgató — Toma mozgáskorláto­zottaknak 12.05: Képű)ság 17.00: Hírek 17.05: Déli videoűjság - A szegedi kör­zeti stúdió műsoré 17.15: Správy - Hírek szlovák nyelven­A szeged körzeti stúdió műsora 17.20: Nasa obrazovka — A szegedi kör­zeti stúdió szlovák nyelvű nemzeti­ség magazinja 17.50: Betúreklám 17.55: A nevünk: Profén együttes 18.05: Loriot - NSZK szórakoztató lilm ­(Feliratos) 18.30: Információk a váilalkozókápző so­rozatról 19.00: Reklám 19.10: Esli mese - Kacor kalandjai ­Kacor eiúzl az egereket — Cseh­szlovák rajzfilm 19 20: Reklám 19 30: Híradó 20.00: Reklám 20.05: Életfogytiglan — Ausztrál kaland­filmsorozat — V/5, rész 21.20: Reklám 21.25: Unokáink sem fogják látni - avagy a városvédő Palias Athene kezéből időnként ellopják a lándzsát - Rá­day Mihály városvédő sorozata 22.05: Szemtől szemben 22.55: Híradó 3. BUDAPEST 2. Tv 2 Kudik Júliával és Aigner Szi­lárddal 1600: Képújság 1615: Tv 2 16.20: 17.16: 17.45: 18.00: 18.25: 18.46: 19.00: 19.55: 21.00: 21.20: 21.30: 22.15: Kb. 24. TS "89 — 111/1. rész: i»n. Tv 2 - Benne: Reklám — Riportok — Időjárás — Zene Kérdezzl Felelek - Egri János mű­sora Telesport Gyerekeknek! — 1. Én és a kutyám — Középkori fogorvos - 2. Rossz­csontok — Francia rajzfilm — 3. Népek meséi — Az aranyhal — Jugoszláv rajzfilm Tv 2 Fónix botrány - Csehszlovák tár­sadalmi ckáma — 11/1. réez: A tranz­akció Tv 2 - Benne: - ,.. élni és sze­retni tanft..." - Kiss Roóz Ilona és Pécsi Ildikó - Rockkalapács - A heavy-meta! rajongók músora ma­gyar és nemzetközi sztárok részvé­telével Híradó 2. Tv 2 Napzárta Teljes napfogyatkozás — Tévéjá­ték - (Csak felnőtteknek!) 00: Tv 2 TV 5 1615: Európa klub. 17.15: A montreali énekestalálkozó. 17.45: Konyhatitkok. 1615: Játékot vetélkedő. 18.35: Gyer­mekműsor. 19.00: Hegymászók maga­zinja 19.40: Csillogó papiros. 20.00: B­lenáflások - riport műsor. 21.15: Az épí­tők emléke. 21.30: Útifilm Kanadáról 22.30: Varieté. 23 55: Irodalmi magazin. RTL PLUS 15.00: Gazdag ember kerestetik — ame­rikai musical. 17.10: Játék show. 17.45: Pronto SaJvalóra. 18.00: New York őran­gyala — krimi sorozat 19.00: Az edző — csal ad sorozat 19.25: Autótotvajok. 20.15: Gonosztevők társaság* - fran­cia filmvígjáték. 22.00: Sztárügyvédek, trükkök, perek - Ogyvédsorozat 23.00: Broce Lee - A Halál játéka - hong­kongi karatefilm. 00.20: Bellamy — Ausztrál krimi sorozat o ® Rádió KÜLFÖLDI TÉVÉADÓK MŰSORÁBÓL BELGRÁD 1. 1615: Éjszakai program - tam. 1630: Magyar hírsdő. 17.15: Tv-napló. 17.35: A mai sport 20.00: MozFezem - Játék­film. 22.35: Tv-napló. 23.00: Éjszakai program. BELGRÁD2 17.05: Iskolatelevizió. 18.15: ZágráU pa­noráma. 18.30: Körzeti programok. 19.30: Tv-napló. 20.00: Zervei est 21.30: Hirek. 21.37: Időjárás. 21.40: Sdenba Yugoefávtee KOSSUTH 8.05: Hangszemle. 620: Eco-mix. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.00-11.00: Nap­közben - (Éló). 11.05: Népdalkör ök énekelnek. 11.35: A kígyó pillantása — Sauliut Tömet Korvdrotas regényt rá­dióra alkalmazva. 12.45: Törvénykönyv — A suszter és s kaptat*. 1300: Klatz­szikusok délidőben. 14.05: Tiszán innen - Dunántúl -11/1. rész. 15.00: Népzenei Hangos Újság. 15.40: Kurkó Gyártás igazság*. 16.00: Tizenhat óra. 16.15: Enekló ifjúság. 16.25: T*st-órtégen. 17.05: Poggyász. 17.30: Beszélgessünk zenéről. 17.50: Csendes élet - Petőfi Sándor versei — iem. 17.55: Ipar gaz dak. 18.05: Láttuk, hallottuk, olvastuk. 19.40: Farka* Ferenc: Partita all 'ungateaca. 19.50: Gong. 20.00: Ami a hírekből kima­radt.. 20.30: Liszt-operaétirataibóf Far­ra CÍO Busonf zongorázik. 21.01: Jelké­pes koporsók fölött 21.56: Radvoton­korongokróf! 22.00: Hírvilág. 22.30: Át­változások. 23.30: Haydn: C-dúr szimfó­nia. PETŐFI 605: Rivaldafényben: Zarkovrtz Béla melódiái. 9.06: Akár M-A, akár fwm_ 10.05: Hajazélgyőkerak. 10.20: A heavy metál kedvelőinek. 11.05: Családi tükör - ism. 11.35: Rólunk van szól 11.40: He én cica volnék... Óvodások műsor*. 12.10: Nóták. 13.05: A tagnap elágerei­bői. 14.00: Lelátó. 14.30: Az Illám nyo­méban... 15.05: Zene rulett - (Éló). 17.05: Kölyökrádió. 17.30: Ötödik se­beaeég. 18.30: Poptegiszler. 19.05: Ga­rázs. 19.35: Daráló - Folytatásos ifjú­sági történet — iem. 20.05: Albumajéniat - A Stone Rcses együttes nagylemeze. 21.05: Zené* kívánságműsor. 22 01: Re­beka lányai — Dytan Thomas regényé­nek rédióváhozata. 23.20: A dzsessz tör­ténet* - 80/56. rész - Milaa Davis felvételeiből 24.00—0.14: Virágénekek. BARTÓK 9.10: Magyar művészek operafel vételei­ből 10.30: A magyar nyelv századé. 10.45: Önéletrajz. 10.55: Barokk zene. 1205: Az Atben Berg vonósnégyes fel­vételeiből. 13.00: Botozgató — Szemel­vények az öregségről 14.00: Lemaz­bórz* helyett - különkiadás. 15.05: Sosztakowcs: Az orr — Három felvoná­sos opera. 17.00: Kapcsoljuk a 8-oa stúdiót - (Éló). Kb. 18.00: Monteverd­madrigálok 18.30: V matennskom Jazyku - A Magyar Rádió szlovák nyelvű nemzetiségi műsora Szegedről 19.05: Vetalius mester anatómtája — 475 áve született a modem bonclsn megalapítója 19.35: Új Kompakt-teme­.zeinkbot. 20.30: Purcell Dido és Aenea­aának háttere — Az angol színház zenés krónikája - VI/6 befejező rész. 21.00: Kántorlesztivéi a Dohány utcai Zsinagó­gában. 2204: Napjaink zenéja. 23.30: A Nemzetközi Rádióegyetam műsorából. SZEGED Szentes 66.29 MHz - Szeged 94,9 MHz 1989. december 28., csütörtök 5.55: Műsorismertetés, hírek, meteor, útinlorm. 6.00: Krónika — (Kossuth). 615: Hirek. tudósítások a Dél-Alt óidról - az ügyeletek jelantik. 6.30: Hirak, lap­szemle - (Kossuth) - Miről ir a Békés Megyei Népújság, a Petőfi Nép*, a Csongrád Megyei Hírlap ás a Delma­gyarorazág. 6.45: Reggeli párbeszéd. 7.00: Krónika - (Kossuth), sporl 7.25: Körzeti időjárás-jelentés. 7.30: Dél-al­földi hirek, tudósítások, programatsnlaL Szerkesztő: Kozó Attila 16.00-18.00: RÁDIÓ SZEGED. A Magyar Rádió Sze­gedi Körzeti Stúdiójának szolgáltató

Next

/
Oldalképek
Tartalom