Délmagyarország, 1989. december (79. évfolyam, 285-308. szám)

1989-12-23 / 304. szám

1989. december 23%, szombat DM] [magazin ® Karácsonyok delmagyarorszag 1910-1956 A jóságot és szeretetet pedig beszél­ték. dalolták, zenélték és faragták és festették és játszották és az eröszakot, a hatalmat gyakorolták. (Juhász Gyula: Újszövetség - 1918.) EGY ÉJ A NYOMORTANYÁN A szegedi templomok elött tipikus koldusok állanak és ülnek naponkint. Mindegyik más-más típus, de mind­egyik hasonló egymáshoz a nyomor mi­att: mind szomorúan fásult arcú, mind kónyörgö szemű, de mind cinikus is. Annál jobban, mennél inkább idősebb és őszebb. Rendesen külön csoportban ülnek az asszonyok, míg a férfiak in­kább egyenkint könyörögnek. Mind panaszkodik. A kérdésünkre kivétel nélkül ugyanegyet mondanak. Hogy fösvények már nagyon az embe­rek. száz közül ha egy akad olyan, aki legtöbbször mérges arccal rézkrajcáro­kat dob. Megjegyzik, hogy ez azért van, mert olyan nagy a drágaság és az élhe­tetlenség. hogy a szegény embernek jobb volna, ha fölfordulna! (1910.) PÁRTHARCOK AZ ORSZÁG ÉRDEKEI KÖRÜL A vad pártszenvedély az ország sze­meláttára csinált legutóbb politikai ügvet egy tisztára gazdasági kérdésből, abból, hogy mikor lépjenek életbe az új adótörvények. A gazdasági kérdések­nek a politikai élet örvényébe való leci­bálását fölötte vészesnek tartjuk, mert hiszen ilyen esetekben pártérdekek istá­polására rántják eló a kereskedelem és az ipar érdekeit, amiket pedig nem szabadna odaadni korteszászlók kia­bálójelmondatának. (1912) * A város a sebesült katonáknak. A Szegeden fekvő sebesült katonák kará­csonyára a város ezer koronát szavazott meg. Ebből az összegből minden katona két szivart és cigarettát kapott, nemzeti­színű szalaggal átkötve. Ezenkívül meg­kapja minden katona Ditrói Nándor dr. hangulatos költeményét... (1914) KARÁCSONY ELÓTT játékoskedvü katonák hóembert gyúr­tak és kitették a drótakadályok elé őr­szemnek. Sapkát nyomtak a fejébe, az oldalához, karót tűztek, olyan délcegen állt ott. mintha ezen múlna a háború szerencsés kimenetele. Éjjel a sötétben készült az óriási méretű hóőrszem, az ellenséges lövészárokban. — pedig alig néhány lépésnyire volt — nem vettek észre semmit. A mieink éjjelenként szé­pítgették... Közben persze az ágyúk is dolgoztak... Félórai borzalmas tüzelés után hírhozó se maradt az ellenségből. A legénység ujjong, énekel, mikor a lelkesedés csillapodik, a zászlósnak eszébe jut valami. Odamegy a kapitány­hoz és tisztelettudóan megkérdezi: — Kapitány úr. jelentem alássan a legénység tudni szeretné, hogy honnan kapta az ellenség a géppuskatüzet hátul­ról. — A százados mosolyog és a fény­szórót a hóemberre irányíttatja. A hóember háta levált és a belsó üregből gépfegyver csöve kandikál eló. A géppuska tetején kis karácsonyfa, apró gyertyákkal, az egyik ágon jászol, benne a kis Jézus... (1915) Egy hétgyermekes anya kérelme. A következő levelet kaptuk. Tisztelt Szer­kesztőség, bocsánatot kérek, hogy bá­torkodom írni. de nagyon szegény va­gyok és nagy szegénységben vagyok hét gyermekemmel. Ha lenne szíves a te­kintetes Szerkesztőség részemre és gyermekeimnek egy kis jövedelmet szedni össze valami részről, hogy kap­nék egy kis tűzifára valót, hogy bírnék venni és szegénységemen segíteni. (1918) KARÁCSONYKOR NINCS VILÁGÍTÁS A szénínség még mindig nem enyhült és így a cseh szénszállítmányok megér­kezéséig Szeged továbbra is sötétben marad. A hatóság mindent elkövetett, hogy legalább a karácsonyi ünnepek alatt lehessen világítani a lakásokat, ez a törekvése azonban nem járt sikerrel, mert a karácsonyi ünnepekre tartoga­tott néhány vagon szenet is felemész­tette még az erősen korlátozott áram­szolgáltatás is. (1919) EMBEREK A RONGYOK KÖZÖTT (Fénykép a makói rongypiac hódításáról) A rongypiac a háború elött akkora volt, hogy egy főtéri ház frontja elött elfért A háborús években egyszerre Itd * tmmütMtmma KASS-szálloda \ Szinház-tér, Stefánia séta ry mellett. € Modern, minden komforttal berendezett 60 szoba, , j| központi fűtés, hideg és meleg vízvezeték minden % szobában. Villanyvilágítás, fürdőszobák. Külön ffir- || dők. lakosztályok 2-3 szobával. Városi és interur- || ban telefon. Safe-Dcposil. Hall, fényes télikert. Nagy hangverseny és bankett-termek. Elegáns tágas étterem. 0 Pilseni sörcsamok. Nagy elegáns kávéház. Nyári © helyiségek. Villamos megállóhely. Mérsékeli árak. - © A nagyérdemű közönség pártfogását kéri a tulajdonos © Kass János 1 © Utazó uraknak kedvezmény. gj © © ®©©®©©©©©©©©©©®®©®®©©®®®®©©©s®®®®©© sokasodni kezdtek a rongyok és az em­berek a rongyok körül... Ma tömegek­ben sodródnak ide az emberek. Nem­csak a vevők. hanem az eladók is... Az ócskapiacnak büféje van. A jobb sarkán sülttököt árulnak, a püspöki ká­polna felé esö szélén tökmagot. Két fillér egy fertály s kézmelegítés céljából egy fillérért lehet melegíteni a kezeket a szénparázs felett illatozó magvakban. (1933) A KARÁCSONYI SZERETET NYOMÁBAN A segélyesek száma különösen a ka­rácsonyi hétben szaporodott meg. Az állandó havi segélyezettek száma 905. népkonyhai ellátásban 57. menzai ellá­tásban ugyancsak 57 valamikor jobb időket látott személy részesül. Ezeknek gyógyszerrel való ellátása is a népjóléti ügyosztály feladata... A város mindent megtesz, amit sze­génysége s nagy küzdelmei mellett meg­tehet a nyomor enyhítése érdekében. Kitűnő és áldozatkész segítőtársakat kapott a családgondozó nővérek szemé­lyében. akik a Szeretetházat, az Árva­házat vezetik, valamint ellátják a köz­ponti népkonyhát, ezt a fontos szociális intézményt, amely naponta 400—500 szegény gyermeket juttat meleg ebéd­hez és tejozsonnához Szegeden. (1944) PÁRTHÍREK Az ünnepekre való tekintettel a szer­dai pártnapok elmaradnak. Káderveze­tói értekezlet az ünnepre való tekintet­tel hétfőn elmarad. (1945) HIRDETÉSEK Aranylánc, lópokróc, tábori ágy, ci­pöbör talpfáért, lisztért elcserélhető. Kövér kacsát vagy pulykát elcserél­nék pongyolaanyagért. Ebédlószékek. gyémántgyűrű, bőr­mellény élelemért elcserélhető. Keresek cserébe élelemért, esetleg sóért 16-os puskát és töltényt. (1945) * A dorozsmai piacon Rákosi elvtárs beszéde után. Rákosi elvtárs ébersége megint ke­resztülhúzta a nyerészkedők, ingyen­élók könnyű pénzkereseti lehetőségét azzal, hogy javaslatára a kormány eltö­rölte a jegyrendszert és szabadpiacot rendelt el... Persze, azt nem látják meg azok. akik még ma is a klerikális-, vagy kulákbefo­lyás alatt állnak, hogy Dorozsma mit kapott a felszabadulás óta... minden becsületes dorozsmai dolgozó saját sze­mével gyözödött meg arról, hogy ezalatt a pár év alatt községünk nagyobb fejlő­dést ért el. mint 200 éves fennállása óta. Ennyi ajándék után kötelességünk, hogy az állammal kapcsolatos felada­tunkat teljes egészében teljesítsük. hogy Rákosi elvtárs irányításával megvalósít­hassuk. a boldogabb életet. (1951) * A Rákosi-rezsim eltörölte a karácso­nyi ünnepek második napját — mint ahogy más hagyományos magyar ünne­peket is eltörölt. Az októberi megmoz­dulás egyik eredménye az is, hogy most valamennyien otthon lehetünk a fenyő­illatú szobában, szülőink és gyermeke­ink meghitt körében... rajtunk, dolgozó magyarok összefogásán múlik, hogy mi­nél előbb elűzzük a gondot, a bánatot és már jövőre boldogabb, békésebb kará­csonyunk legyen. (1956) ÜJ SZÖVETSÉG Majdnem kétezer év óta annyi gyűlö­lettel beszéltek és cselekedtek a szeretet nevében, hogy ideje volna már utána nézni, hogyan is gondolják azt a békét és szeretetet?... Háromszázhatvannégy napig egymást ölni, apró túszúrásokkal. a modern technika minden vívmányát igénybe véve és egy napon szépen oda­áHni az aranyfüstös fenyő alá, amely örökzöld, mint az emberi naivság és elhitetni a világgal, hogy az evangélium nem csupán ige. hanem vér és való­ság?... Egyszer már föl kellene ébrednie, öntudatra eszmélnie, önérzetre kapnia és hatalomra jutnia a jóságnak is, a szeretetnek is. az emberségnek is, amely nemes, dicső, szent és oktalan és szerencsétlen. (Juhász Gyula, 1918) Összeállította: KELEMEN MÁRTA és NYILAS PÉTER Nyújtsd a két kezed! „írnátok már valami szépet és jót, egy kis humánumot" — mondogatták ismerőseim e nyár derekán, amikor az újságok hasábjain javában tombolt a felszínre bukkant megannyi szenny. Humánumot? Ebben a kaotikus állapotában leledző országban, ahol egyik napról a másikra kiderült, hogy hazudtak éjjel, hazudtak nappal, hazudtak minden hullámhosszon, ahol értéknek kikiáltott hamis illúziók és még hamisabb emberek lepleződtek le, ahol egynéhányan sebtiben — az új időknek, új szeleikor — álarcot váltottak, ahol egykori elvbarátok válnak perlekedve, osztozkodva, mint egymást meggyűlölt hajdani szerelmesek, ahol valaha egy csónakban evezők döfnek egymásba, avagy köpnek vissza abba a fészekbe, ahonnan szárnyra keltek, ahol aljas és alantas akciókra énidegen a reakció, ahol a meghökkentés mértéke kikezdi a lélek tűrőképességét? A kevésbé harcosak pedig eloldalognak egymás mellett. A maguk lelki-fizikai nyomorába süppedve szenvednek, s ebből az önsanyargató, önemésztő, önsajnáló révületből legfeljebb a nagy tragédiák mozdítják ki őket, segítő karnyújtásra ösztökélve. A városszerte megdöbbentő hír néhány hete jelent meg lapunkban. Egy házaspár haláláról tudósított a szörnyű adalékkal: két árvát hagytak maguk után. akiknek nincs közeli hozzátartozója. Már a hír megjelenésének napján félszázán telefonáltak vagy jöttek személyesen a szerkesztőségbe azért, hogy azonnal örökbe fogadják a két gyermeket. A többség nem magánypótló önérdekből, hiszen gyermekes házaspárok is vállalták volna a két kis idegent. De hála a gondviselésnek — mint később kiderült — élnek a nagyszülők, és támogatásra készen az édesanya testvérének családja. A maguk három gyermeke mellett ók vállalják — közösen a nagyszülőkkel — az árvák felnevelését. Öt gyereket maguk körül tudni a legnagyobb boldogság, de a lélek melege mellett adni. mi csak pénzért vásárolható, már-már teljesíthetet­len kihívás. Az anyagi gondok enyhítésében azonban segít az édesapa egykori munkahelye, a Démász, ígéretük szerint mindaddig, amíg az árvák nagyko­rúvá nem íesznek. Telexen érkezett a kérés. Bizonnyal a világ valamennyi szerkesztőségé­ben lekopogták a gépek egy caarshaltoni kórházban fekvő, gyógyíthatatlan beteg kisfiú utolsó kívánságát, óhaját a halhatatlanságra, hogy bekerülhessen a Guiness rekordok könyvébe. Azt kérte az emberektől, küldjenek neki üdvözlőlapot azért, hogy ö birtokolhassa a világon a legtöbb, képeslapon érkezett jókívánságot. Hányan mozdultak a kérésre? Ki tudja, mint ahogyan arról sincs hírünk, a kisfiúnak volt-e még ideje örülni a neki küldött üdvözleteknek. Akadtak, akik nem tudtak beletörődni a megmásíthatatlanba, s az utolsó kívánság teljesítése mellett még megpróbálkoztak változtatni a változtathatatlanon. A hódmezővásárhelyi állati fehérjéket feldolgozó vállalat munkatársai nagy nehézségek árán szereztek Béres-cseppeket, bízva a csodá­ban — és a szer oly sokak által vitatott erejében —, és elküldték Angliába a kisfiú életét megmentendő. A most négy és fél éves Alexandra két esztendővel ezelőtt, karácsonykor betegedett meg. A jelentéktelennek tűnő kis influenzából agyhártyagyulladás lett, aminek következtében megsérültek a hallósejtek, s a kislány számára azóta csendes a világ. Hogy életben maradt, mindennél fontosabb, de egy szülőnek beletörődni a hangoktól megfosztás tragédiájába lélekgyötró próbál­kozás. kivált akkor, ha úgy tűnik, van még remény. Az NSZK-ban éló magyar sebészprofesszor. Bánfai Iván közel száz fülmútétet végzett már. amelyek során egy apró készüléket épít be a süket gyermek fülébe, felerősítendő a hangokat. Csakhogy ez az apró kis készülék 31 ezer nyugatnémet márka. A műtét és az utazási költség legalább 500 ezer forint. Magyarok számára megfizethetetlen összeg. Alexandra szülei mégis próbálkoztak, de nem remélték, hogy a Mai Nap-ban megjelent, adakozásra szólító cikk után hamarosan meglesz a pénz, amelynek 80 százalékát a szülők munkahelye, a Dégáz, valamint az Országos Kőolajipari Tröszt adta, de hozzájárult az Innovációs Bank és számtalan ismeretlen ember, akik a Mai Nap címére küldték el adományaikat. Az összegyűlt pénzből megvehető az a mikroszkóp és azok a műszerek, amelyeknek segítségével az NSZK-beli fülspecialista, — a Heim Pál Kórházban — elvégezheti a műtétet, s nemcsak a szegedi Alexandrán, hanem másik két sorstársán is. A Heim Pál Kórház professzora. Hirsberg Jenó — aki e műtéti technikát már korábban megtanulta, de műszerek hiányában nem gyakorolhatta — az össznépi adakozásnak köszönhetően Bánfai professzor magyarországi operá­cióbemutatója után — már maga is végezheti a teljes süketségtől megszabadító készülékek beültetését. Alexandra szülei szorongva várják a májust, az operáció idejét. Jóllehet, nincsenek magukra hagyva a várakozás nehéz hónapjaiban, hiszen az egészsé­günkért felelős minisztérium lelki együttérzéséről biztosította őket. Úgy tűnik, a hétköznapi humánum nem halt meg. Maradt még, legalább mutatóba. Hitem szerint ha kevesebb lélekölő nyilat lődöznénk egymásba, talán nemcsak a tragédiák idején jutna erőnk a segítő karnyújtásra. KALOCSAI KATALIN Karacsonyi ajandek Akkor már hetek óta tudtam, hogy meg fog halni. Ó maga mesélte. „Tudja. Tamás, nagyon megkönnyebbültem, amikor az a német orvos azt mondta: rendezze el a dolgait, nem sok ideje van hátra. És tudja, miért könnyebbültem meg? Mert még a halál közelségének bizonyossága is jobb, mint bizonytalanságban várni, meddig bírom még. Belül úgy is érzi az ember, hogy vége. akár meg­mondják neki, akár nem." Szorongva léptem minden alkalommal a kórte­rembe: vajon ott találom-e még az ágyán. „Jöjjön!" — derült fel szenvedésektói megöregedett, hetven­évesnek látszó arca, amikor meglátott. Pedig alig múlt még ötvenéves. „Képzelje, karácsonykor meghaltam" — mondta olyan hangsúllyal, mint aki valami érdekeset olvasott az újságban, s arról akar beszámolni. „Hetente háromszor visznek dialíziskezelésre. Akkor, karácsony reggelén nagyon rosszul voltam, elvesztettem az eszméletem is. Amikor magamhoz tértem, elkezdték a kezelést, még beszélgettem is az ápolókkal. Csak utólag tudom, pár perccel később megállt a szívműködésem. Rögtön riasztot­ták az újraélesztő csoportot, és pontosan két óra múlva érkeztem vissza ismét erre a világra. Tulaj­donképpen szerencsésnek mondhatom magam. Kevesen vannak, akiknek megadatik, hogy elme­sélhessék: hogy halnak meg. Fokozatosan sötétedett el körülöttem a világ, s ugyanilyen fokozatossággal halkultak el a hangok is. Nem volt teljesen sötét, csak szürkén homályos minden, amikor lebegni kezdtem. Úgy éreztem, hogy fölemelkedek néhány méter magasra, s ami­kor lenéztem, saját magam láttam a kezelóágyon. Körülöttem nyüzsögtek az emberek. Még azon is elgondolkodtam: ez képtelenség, hogy láthatnám saját magam. De tovább lebegtem. Aztán előttem fénykörök jelentek meg, sorban, egymás után. S a testem megindult ebben a kivilágított fényalagút­ban. Lassan haladtam előre, de közben még hallot­tam visszhangos hangokat. Egy idő után teljes csönd vett körül, s a fényalagút végén napkeltéhez hasonló, vakító világosság fogadott. Valahonnan ömlött a fény. de nem jutottam a közvetlen köze­lébe: lassan kezdtem visszasodródni. Amikor visz­szajutottam a fényalagút bejáratához, ismét a szürke homály vett körül, s egyre erősödtek a hangok. Nem értettem, mi történik velem, de kiáltozásokat hallottam magam körül. Ez kíván­csivá tett. s kinyitottam a szemem. Abban a pilla­natban diadalmas kiabálást hallottam. Egy dok­tornő azt mondta: jó reggelt, üdvözlöm a Földön! Lehet, hogy néhány bordáját eltörtük, de legalább életben van... Most már csak arra lennék kíváncsi, vajon más is így éli-e meg a halálát. Ez fájdalommentes volt. Talán jobb is lett volna, ha nem hoznak vissza. Ki tudja, sikerül-e még egyszer ilyen simán meghalnom. Egyébként a_ kezelés megkezdésekor a feleségem is benn volt. O vette észre a gép jelzéseiből, hogy megállt a pulzusom. Egyedül miatta nem sajnálom, hogy újból élek. Bár az újraélesztéskor kiküldték, annak a két óra küzdésnek ő is tanúja volt. így viszont tudtam neki adni valamit karácsonyra, ami­nek örült. Egy kis hosszabítást az életemből." Sokáig hallgattunk. Én azzal küzdök, hogy ó ne lássa a könnyeimet. Ö talán azon gondolkodik, mennyi időt tartogat még számára új élete. Nehe­zen szánom rá magam a távozásra, s fölteszem magamnak azt a kérdést, amit mindig, amióta tudom a megváltoztathatatlant: vajon most talál­koztunk utoljára? Hangsúlyosan mondom: viszont­látásra! — s az ajtó felé indulok. Már nyitnám, amikor utánam szól: „Tamás. ígérjen meg valamit! Ugye. eljön a temetésemre?" — kérdi, mintha csak arra kérne: kísérjem el a fogorvoshoz, mert egy kicsit tart tóle. Mázsásnak érzem a kilincset, ami­kor lenyomom. Áprilisban váltottam be az ígéretemet. BALOGH TAMÁS

Next

/
Oldalképek
Tartalom