Délmagyarország, 1989. november (79. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-10 / 267. szám

1989. november 10., péntek 5 Megszólított értelmiség A busz sehol, pedig már tíz perce el kellett volna indulnia. Csak az öregebb, bátyus, nagykosaras nénikék, és a fiatal iskoláslányok tereferélnek nyugodtan. A férfiak arca merev, rezzenéstelen tekintettel merednek a kényszerű várakozás pillanataiba. Ezeket az arcokat nem a türelem, hanem a fásultság simítja a Marx tér nyüzsgő adok-veszek világába. A busz késik, a várakozók tömege percről percre nő, a hirtelen jött, kavargó hideg mégis mind szűkebb járatokat talál az önkéntelenül összébb szoruló testek között. „Te? Te vagy az, Mariska?" — szól ki egy néni váratlanul a „centrumból" a „szél" felé. „Én, én!" — bólongat vissza az aszszony, s míg beszélgetni kezdenek családról, életről, kukoricáról és malacokról, elgondolkodom, milyen ritkán hallani manapság ilyen közvetlen, a tévedés lehetőségét is bekalkuláló megszólítást, hogy egyre kevésbé tudunk megszólítani, és a megszólításra is mindinkább alkalmatlanabbá válunk. Az igazi szakadék fölött nem száll át az emberi szó. Nem gondoltam volna, hogy ez a látszólag jelentéktelen epizód köszön majd arra a mórahalmi író-olvasó találkozóra, hová éppen igyekeztem, s ami az értelmiség felelősségéről szólt Pálfy G. István újságíró, a Demokratikus Magyarországért Mozgalom egyik alapítótagjának előadásában. A találkozó előtt az volt a kérdés, miképp lehet megmozdítani a fiatal város értelmiségét. Mert a dolog szükségességét senki nem vitatta, ha a módszer kérdéses is volt. A kommunista párt, miképpen megyeszerte a hasonló jellegű településeken, atomjaira hullott. A politikai vákuumot egyelőre a bénultság és a csalódottság erősíti. Az emberek várnak, miközben bizalmatlanul méregetik a felgyorsult eseményeket. Egy ilyen szituációban megnő a kisvárosi értelmiség felelőssége; majd mindent — az öndefiniálástól, egy több megbecsüléssel és kezdeményezőkészséggel együtt járó szerep elsajátításáig — újra kell tanulnia. Mórahalmon pedig lőn, ha nem is csoda, de igen szép eredmény. Szűcs Julianna, a városi könyvtár vezetője cirka 140, személyre szóló meghívót küldött szerte a város értelmiségének. A meghívó alján pedig ez állt: a könyvtár dolgozói. E meghívás kollektív jellege finoman tapintott az érintettek érzékenységére és társadalmi önbecsülésére. Az eredmény nem maradt el. A megszólítottak m^jd minden harmadika, negyven ember hallgatta Pálfy előadását kedden este a könyvtár olvasótermében. Egy jól felkészült, politikailag tájékozott, határozott elképzelésekkel kiálló, bár az SZDSZ-re felettébb ingerült előadó beszélt az értelmiségellenes politikáról, a nemzeti tudat eltorzításáról, a politikai kulturálatlanság jelenségeiről. A vitára ingerlő előadás után a hallgatóság visszafogottsága mindazonáltal nyilvánvaló volt. Mégis, úgy tűnik. Mórahalmon megindult valami: az értelmiség rápillantott arra a helyre s szerepre, amit előbb-utóbb be kell töltenie. Ez a pillantás a kezdet csupán. A következő lépésként talán el kellene hinni ama, az előadáson is elhangzó mondatot, miszerint most a fejlődés igazi letéteményese a vidéki értelmiség lehet. Lehet: olyan feltételes mód ez, amit csak ezen est megszólított hallgatósága bonthat le. Mert hiába lazulnak a téglák, a fal még ott magasodik a cselekvő szellem előtt. Darvasi László Á Nemeskürty-jelenség Zöldi László könyv© Csernobil áldozatai Már toÜb mint kétszázötven ember halála hozható kimutathatóan összefüggésbe a csernobili atomerőműben három évvel ezelőtt történt szerencsétlenséggel — írja a Moszkovszkije Novosztyi tudósítója a „Csernobil-szövetség" nevű társadalmi szervezet tevékenységéről szóló riportjában. A hivatalosan elismert emberveszteség ezzel szemben 31 fő. A cikkből nem derül ki, honnan nyerte írója az új adatot, de valószínű, hogy a „Csernobil-szövetség" nyilvántartásából. A szerző szerint senki sem tudhatja, hogy „milyen számlát nyújt még be Csernobil". A „Csernobil-szövetség" a cikk szerint már megkezdte gyakorlati munkáját. Független sugárszintméréseket végez a szovjet atomerőművek környékén. Hozzálátott a sugárfertőzéstől megbetegedett emberek adatbankjának a létrehozásához. Mintha... Két nyugdíjas beszélget a trolin, szörnyülködve emlegetik: januártól itt a szabadár. Nem mondják minek a szabad ára, mindenki tudja: az alapvető élelmiszereké. Mintha igazuk volna-, a mostani békebeli, hatósági áras „olcsó" húsból is nagyritkán tudnak megvenni húsz dekát, vagy éppen félkilót. Félelmük iszonyatos, az utolsó hússzeletüket érzik veszélyben. Mintha a kormánynak is igaza volna, üres a kincstár, miből támogassa a húsipart, hogy épp annyit tudjon adni a termelőnek a portékájáért, hogy az ne is hagyja abba a hizlalást, de véletlenül se gazdagodjon meg. Mert akkor itt a vég, hónapok alatt túllépi a mennyiség azt a keretet, amire telik a szubvencióból. Mintha a hizlalónak is igaza lenne, ha nem csak annyival szeretne többet kapni a disznójáért, mint amennyivel drágábban kapta a tápot. Ha darabonként marad 400 forint haszna — inkább munkabére — akkor is az a 400 forint három éve többet ért, mint most. Ez már kevés az üdvösséghez. Mintha igaza lenne a takarmánykészítőnek : azért drágább a takarmány, mert a búzáért, kukoricáért többet kért a paraszt. A gabonatermesztő, az üzemanyag, a műtrágya, a traktor, és egyéb ipari anyagok drágulására apellál, ha jól belegondolok, mintha igaza lenne. Az iparnak is mintha ... nem folytatom. A szabadár nem szabadna hogy mumus legyen, hisz a cipőt, a tévét, vagy a hűtőt is megveszi az ember, s a piacon is egyik nap nyolc a krumpli, máskor meg tiz. Semmi más gond nincs ezzel, csak a trolin üldögélő két nyugdíjasnak, a villamoson zötykölődő munkásnak, vagy tanárnak, a malacot nem tartó falusinak legyen anhyi pénze, hogy megfizesse. Arában, értékében. Ha nem kap ennyi jövedelmet, talán a malactartó és a hentes tehet róla? T. Sz. I. A két D nem ugyanaz A Fidesz szociálliberális köre és az SZDSZ szociáldemokrata köre nyílt levélben kéri a művelődési minisztert: „Azonnali hatállyal mondják ki az iskolákban a kisdobos- és az úttöröszervezetek megszűnését, és ezek alakuljanak át önkéntes részvételen alapuló szakkörökké." Tehát nem a gyerekek, szülök, pedagógusok véleménye a fontos, hanem egy felülről jövő, egy hivatalos szerv, intézmény parancsa. Ismerős ez a módszer és program. De mit is mondanak még? „Ne kelljen gyermekeinknek többé egyenruhába bújni, ötágú vörös csillaggal ékesitett ruhadarabokat hordani." Vajon a Fidesz szociálliberális körének és az SZDSZ szociáldemokrata körének tagjai mikor voltak a „gyerekeik" kisdobos- vagy úttörő-összejövetelein utoljára? Vagy egyáltalán, mostanában voltak-e? Hol és mikor láttak olyan úttörő- vagy kisdobos-egyenruhát, amire a vörös csillag fel van tűzve? Milyen jó lenne, ha a Fidesz és az SZDSZ ilyen irányban gondolkodó tagiai két alapdolgot figyelembe vennének. Egyik: a két D betű nem ugyanaz. Ha a nevükben ott szerepel a Demokrata szó, akkor annak megfelelően gondolkodjanak és cselekedjenek is. Mert ez a kifejezés, hogy „Azonnali hatállyal mondják ki ..", egy másik D betűs fogalomnak, a Diktatúrának módszere. A másik: ha valamiről kialakul a vélemény, akkor a? első és alapvető lépés a pontos.'korrekt tájékozódás és ismeretszerzés lenne. Ezt követné második lépésként az érintettekkel való találkozás és az alkotó véleménycsere. Mert a rombolások helvett épiteni is kellene valamit. Mondjuk, egy új nemzedéket. Közösen, együtt. Korom István városi úttörőelnök Menekültügy A BM Menekültügyi Hivatala a letelepedési engedéllyel rendelkezők munká hoz, lakáshoz, szálláshoz segítése érdekében olyan vállalatok, intézmények, ma gánvállalkozók jelentkezését várja, akik, amelyek munkahelyet, alkalmazás esetén szállást, szolgálati lakást tudnak ajánlani. Kéri azok jelentkezését is, akik lakást, családi házat bérbevételre vagy megvételre kínálnak a menekültek, lete lepedési engedéllyel rendelkezők számára. Az ajánlatokat a következő címre kérik eljuttatni: Menekültügyi Hivatal központi információs csoportja, 1089 Reguly utca 57—59. Ügyintézők: Varga Mária, Komárominé Csányi Éva. Telefon: 13-44-500/188 és 198-as mellékek Nemeskürty István 1925. május 14-én született, Budapesten. 1934-ben elhunyt honvéd őrnagy apja nyomdokain, elvégezte a pécsi katonai középiskolát és a honvéd műszaki főiskolát, tisztté avatták, és 1945-ben hadnagyként tért haza, amerikai hadifogságból. 1950-ben a pesti egyetemen magyar—olasz, később orosz szakos tanári oklevelet, szerzett; tanított; 1956-tól a Magvető Könyvkiadó szerkesztője, 1959-től a Budapest Filmstúdió vezetője, 1972-től a Budapest Filmvállalat, 1985-től a Magyar Filmintézet igazgatója, nyugdíjba vonulásáig, 1987-ig, Kispesti tanárként 1956-ban diákjaival előadatta Bornemisza Péter Magyar Elektráját. Klaniczay Tibor fölfedező cikke indította el pályáján. 1957-ben Bornemiszáról írott értekezésével szerezte meg az irodalomtudomány kandidátusa fokozatot, 1966-ban filmtörténeti könyveivel az akadémiai doktorságot. 1971-ben Balázs Béla-díjat, 1979-ben József Attiladíjat kapott. Hírnevét mégis Ez történt Mohács után címmel 1966-ban megjelent történeti eszszéje. nem utolsósorban viharos fogadtatása alapozta meg. Az irodalomtörténész és filmtudós a történetírás mezején keresett magának fölfedezni való „fehér foltot". Üj okleveleket ugyan nem lelt, de az ismert adatokat új nézőpontból másféle összefüggésbe hozva, meglepő eredményre jutott. Nem Mohács volt] a vész, hanem az ezt követő évtizedek. Az ország urai ekkor tékozolták el a középkori magyar államiságot. Nem 1526, hanem 1541 az igazi korszakhatár, a török hódoltság kezdete. Sőt: Fráter György meggyilkoltatásáig, 1551-ig még számos lehetőség adódott az ország egységének megteremtésére. A céhbeli történészek eleinte hallgattak könyvéről, később kiigazítgatták tárgyi tévedéseit, zajosan Vitatták fölfogását. Az olvasók véleményét a mű többszöri újra kiadása jelezte. Nemeskürty a történészeket akarva-akaratlanul rákényszerítette a mohácsi csatával, a török uralommal való behatóbb foglalkozásra. Megtermékenyítette a kutatást új eredményekre ösztönözte a hivatásos történetírókat. ő magát ezután sem tartotta történésznek, tudósnak is csak irodalomtörténészként. ám jobban szerette, ha írónak minősítik. „Rossznak vagy jónak, mindegy, de írónak." Nem maradt nyugton. 1972-ben kiadta Requism egy hadseregért, 1977-ben „Kik érted haltak, szent Világszabadság" című könyveit, s ezekben ismét a történészektől elhanyagolt tárgyakat állított az érdeklődés középpontjába. A séma hasonló volt: elhallgatás, cáfolat vita. majd új kutatás, Nemeskürty nézeteinek legalább részleges elismerése... Az eleinte deheroizálássa! vádolt esszéíróról kiderült, hogy a 2. magyar hadsereg doni katasztrófájának merész föltárásával, az 1848— 49-i szabadságharc hőseinek föltámasztásával az igazabb hazafiság táplálója volt. Ezt szolgálta számos tévéjátékával, antológiájával, tanulmánygyűjteményével. Zöldi László 1945. november 24-én született, Dunapatajon. Középiskoláit Kecskeméten, egyetemi tanulfnányait Debrecenben végezte. Ott volt tanára — példaképe — Ránki György (1930—1988), a kiváló gazdaságtörténész, századunk történelmi folyamatainak nagy talentuma föltárója. Ö vette szárnyai alá Zöldit az Akadémia Történettudományi Intézetében. Az ifjú kutató azonban megfutamodott a tudományos pályától, újságíró lett, a Magyar Ifjúság, az Élet és Irodalom munkatársa, majd ez utóbbinak helyettes főszerkesztője, idén februártól a Népszabadság főszerkesztő-helyettese. „Nem írószemmel látom a társadalmi-szellemi mozgásokat,. hanem a történelemmel kacérkodó publicista módjára. Huzamosabb ideje araszolok tehát a történettudomány és az irodalom határmezsgyéjén...";Ezért támadt föl érdeklődése a Nemeskürty-jelenség iránt. Többször is írt müveiről. Le sem tagadhatná: ő lett a másik példaképe. Első könyvében (Az ÉS vitái, 1987) az Élet és Irodalom három évtizedének történetét tárta föl, most pedig A múlt prófétája címmel, A Nemeskürty-rejtély alcímmel, a Magvető kiadásában megjelent tanulmányában a föntebb vázolt folyamatot elemzi szintén a gazdag vitairodalom tükrében, értelmezve Nemeskürty jellegzetes fölfedező szenvedélyét, vitát kihívó, a történettudományt ösztökélő magatartását. A cim is Nemeskürtytől való: az ő Szekfü Gyuláról, mesteréről szóló kiadatlan tanulmányának címe. Ö mondja. hogy a történész visszafelé tekintő próféta. Zöldi szerint Nemeskürty viszont előretekintő történész. Rejtély pedig nincs: Nemeskürty sokoldalú tudós és író, nemzetnevelő. Szembeszáll Kölcsey Himnuszának soraival: nem igaz, hogy megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt; nem menthetjük föl magunkat előre elkövetendő vétkeinkért. S még inkább vitatja, hogy történelmünként mindent a balsorsra, a végzetre háríthatnánk. Az als ob bölcselete, a „mi lett volna, ha ..." kérdésföltevése persze történetietlen, de mégsem árt, ha az események emberi mozgatórugóinak elemzésével értelmezzük a történelmet. Hátha mégis igaz, hogy a történelem az élet tanítómestere ... Péter László Ruszt-ügyben: levél- és hibaigazítás „Szeged színházért kiált... 3 3 Az „ügy" természetesen nem tud lekerülni túl gyorsan a napirendről, a szerkesztőségünknek nincs oka, hogy ne adjon helyet azoknak, akilf véleményüket nyilvánossá akarják tenni. Mátyás T. István, aki az ország — és Szeged — színházait járó ember, négy oldalon írta meg gondolatait. Írásából terjedelmi okok miatt részleteket közlünk: „Szeged színházért kiált, a színház pedig vezetőért. Olyan színházi emberért, aki az épület ékszerdoboz szépségét is túlragyoghatná rendezői remekléseivel, izgalmas műsortervének megvalósított sikereivel, a modern, korszerű színjátszásban tehetséges színészek szerződtetésével, a társulat oly régóta várt felvirágoztatásával ... Megvalósító most, hosszú idő után először, akadt végre. Ruszt József. De vajon hagyják-e? ... Tarthatatlan, hogy évek óta sem szegedi előadás, sem szegedi színész véletlenül sincs a szakma, a kritika által díjazottak sorában! Nincs, nem volt ,az évad előadása Szegeden' nem volt ,az évad legjobb fő- vagy mellékszereplője' sem. Ruszt Mohácsa és Learje az első két nagyszínházi előadás, amelyet már színháznak lehet nevezni... Nem véletlen, hogy itthon is, és a világon mindenütt az igazi nagy színházak nagy rendezőegyéniségek körül alakultak ki. Itthon Kaposvárott Babarczy, Ascher, Ács János körül, a Katonában pedig Székely és Zsámbéki körül... Hogy Szegeden mértékadó, szeretni érdemes színház jöjjön végre létre, ahhoz itt és most Ruszt József kell... Egyike azoknak, akiket ma Magyarországon nagy rendezőegyéniségeknek nevezhetünk... Ha nem vigyázunk és engedünk a színigazgatók kiválasztásánál is megszokott (40 év óta hol nem?) kontraszelekció torzító erejének, könnyen Ruszt József — és ieazi "ínház — nélkül maradunk! Németh József, a népszerű baritonista telefonált; kérte, igazítsam ki a tegnapi rendkívüli társulati ülésről szóló tudósításomat, két ponton. Amikor Ruszt hívei, több mint húsz színész kivonult, éppen hozzászólásába kezdett Németh József. Valóban mondta, hogy „világos, kik azok, akik kimentek", de semmi mást nem; igaz, helytelenítette, hogy Ruszt távolmaradt, és mondta: „otthon könnyű megfogalmazni egy szép levelet" de ez nem dehonesztáló. Készséggel elismerem, a jelző . o-ő— ->h Szerepelt aztán a tudósításban Imre Zoltán koreográfusnak, a balettegyüttes művészeti vezetőjének állítása, miszerint Németh József annak idején, mint párttitkár, beleegyezett, hogy Bokor Roland együttesvezetőnek ne újítsák meg a szerződését. „Ez nem igaz, se szóban, se írásban nem egyeztem bele" — mondta a telefonba az operaénekes. Egyszersmind elismerte: a balettvitának, ami a szerdai társulati ülésen támadt, nem sok köze volt a valódi témához. Hacsak az nem, hogy a nehezen érthető vezetői döntések sorozatába illik a balett-irányítás körüli huzavona is... Mindezek után már csak egyetlen megjegyzés.- egyre inkább az igazolódik, okuk volt a kivonulásra a színészeknek; a szerdai társulati ülés nem az a fórum volt, ahol a „Ruszt-ügyet" érdemben lehetett volna megbeszélni. S. E. Pmutpólóanyog-vásár! Barna, keki-. mustár-, fekete és más színekben. 160cm széles 250 Ft/m. „Tilda" Hajnóczy u. 29.