Délmagyarország, 1989. november (79. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-08 / 265. szám

4 1989. november 1., szerda Nem rövidítették meg a pedagógusokat Kovács Károly né, a .33. számú választókerület tanács­tagja az 1989. november 2-i tanácsülésen az ügyben inter­pellált, hogy a város pedagógu­sainak körében elterjedt az a hír, hogy a tanács a költségve­tésben oktatási célokra elő­irányzott pénzösszegeit átcso­portosította, s ezáltal a pedagó­gusok fizetésemelési lehetősé­gei csökkentek. A városi tanács 1989. október 19-i ülésén mó­dosította az ezévi fejlesztési cé­lokra jóváhagyott kiadási elő­irányzatait. A módosításra ke­rült tételek között szerepelt a kulturális ágazat középiskola építésére jóváhagyott 30 millió Ft-ja is, amelyből 26 milliót más fejlesztési célokra csopor­tosítottak át. Az október 19-i tanácsülést kővetően pedagó­gus körökben olyan vélemény is kialakult, hogy a tanács feles­leges pénzeszközeit ide-oda csoportosítgatja ahelyett, hogy azt a pedagógusok béremelé­seire fordítaná. Kovács Ká­rolyné interpellációjában azt kérte, hogy a félreértések elke­rülése végett pontos tájékozta­tást adjunk a pedagógus társa­dalomnak e témakörben a sajtó nyilvánossága útján. A pontos információt mi is fontosnak tartjuk, mert tudomásunk van arról, hogy a megyei szakszer­vezeti testületi ülésen is pontat­lan tájékoztatás hangzott el e témakörben. A félreértések miatt indokolatlan vád érheti a tanács, ezen belül a tanács pe­dagógus tagjait is. Az 1989. október 19-i tanács­ülés az egységes tanácsi pénz­alapon belül csak a fejlesztési célokra jóváhagyott bevételek és kiadások módosításáról dön­tött. A módosítás a költségve­tési bevételeket és kiadásokat nem érintette. Több, vagy ép­pen felesleges pénze nem kelet­kezett a tanácsnak. Ismeretes, hogy az ez évi fej­lesztési tervében a tanács a Ró­kusi 20 tantermes szakközépis­kola építésére 30 millió Ft fej­lesztési alapot irányzott elő. A kiviteli tervek az év közepén elkészültek, a beruházás indí­tására árajánlatot kértünk kivi­telező vállalatoktól. A beérke­zett árajánlatok mindegyike 400 millió Ft körül mozgott. Mivel sem a jövő évi, sem pedig az azt követó évek fejlesztési lehetőségeit nem ismerjük (új önkormányzati törvény és költ­ségvetési reform elótt állunk), a várható bekerülési költség nagysága miatt javasoltuk a tes­tületnek. hogy a kivitelezés megkezdésére vonatkozó dön­tését halassza későbbre, azaz arra az időpontra, amikor vala­mennyien egyértelmű és pon­tos információ birtokában le­szünk. A testület ezt a javasla­tot elfogadta. és hozzájárult ah­hoz, hogy a középiskola ez évi 30 millió Ft-os előirányzatának maradványát, azaz 26 millió Ft­ot más, folyamatban lévó beru­házások gyorsítására használ­juk fel. Az így befejeződő beruházá­sok jövó évi pénzügyi üteme feleslegessé válik, s kedvező döntés esetén ez az összeg a középiskola-építés fedezetéül szolgálhat. Fontos ismerni még azt is, hogy a fejlesztési alap az adott év előirányzata, amely­ből csak annak az évnek a fel­adatait kell és lehet megvalósi­rani. Olyan célokra nem hasz­nálható föl, amelynek a követ­kező évekre is kihatása van. Ezekből egyértelműen követ­kezik. hogy sem a városi tanács művelődési osztálya, sem a ta­nácstestület nem rövidítette, mert nem rövidíthette meg a város pedagógus társadalmát. Matusik Sándor osztályvezető [38.00] • 9té | T1PITY JÁNOS lankadatlan szorgalommal, nagy mesterség­beli alázattal és rendkívüli következetességgel dolgozza fel Szeged város építészeti értékeit. A múzeum kiadásában megje­lentetett, vasmúvességet bemutató almanach után most több Hírek, információk Elkészült az Aradi vértanúk terc —Április 4. útja—Hunyadi János sugárút közötti jelzőlám­pás csomópont, melyet az elmúlt hét péntekén helyeztek üzembe. (Több jelzés érkezett a cso­mópont városképi megjelenésével kapcsolatban A témára a közeljövőben visszatérünk!). A forgalomba helyezéssel megváltozott a Lenin krt —Április 4. útja csomópontban a korábbi elsőbbségadási szabály oly módon, hogy a Le­nin krt-on haladóknak biztosítják az áthaladási elsőbbséget. A változásról a közlekedőket a közúti jelzéseken kívül figyelemfelhívó táblák is figyelmeztetik. Az üzembe helyezéssel egyide­jűleg az Alsó rakparton kialakult átmenő jellegű teherforgalmat megtiltották, oda csak a célfor­galmú járművek hajthatnak be. A változásról a nagyobb teherszállító váiralatokat áíílféiéfc'eselt értesítették. Az ifjúsági Iroda programajánlatából: — Zenés női torna a sportszékházban a Dó­zsa György u. 2. s*ám alatt (T.: 12-818) minden hétfón és szerdán este 7-tól 8-ig. Havi díj 250 •forint. —. Videovctítcs az Ifjúsági Irodában (Deák Ferenc u. 28 — 30.). Legközelebb november 13­án. este 7-kor: Szelíd motorosok. Belépés díjta­lan. — Orvos válaszol az Ifjúsági Irodában! Ha nem mered megkérdezni; Ha megkérdezed, de nem tudják; Ha szégyclltcd. hogy még nem tudod, akkor keresd fel a párkapcsolati és egész­ségügyi tanácsadást. Kérdéseidre írásban vagy személyesen is kaphatsz választ. Keddenként délután 4-tól este 7-ig vár minden ifjú érdekió­dót Dr. Dillmann József. — Étkezési tanácsadás minden csütörtökön délután 4-tól este 7-ig az Ifjúsági Irodában. Minden olyan érdeklódót várnak a szervezők, akik változtatni szeretnének táplálkozási szoká­saikon. akik igyekeznek könnyíteni súlyukon. A tanácsadáson a csontozat alapján megállapít­ják az ideális testsúlyt, s tanácsokat adnak arra vonatkozóan, milyen étkezési és életmódbeli változtatásokra lenne szükség az ideális testsúly elérésére, és megtartására. — Progresszív zenei klub következó prog­ramja: november 14-én este 7 órakor a Deák Ferenc utcai Ifjúsági Irodában John Henry Bar­bcc — Them (Lemezbemutató: Art Enscmble of Chicago — Les Stanccs A Sophie Nucle­us-We 11 Talk About - ItLatcr. — Párkapcsolat és házasság áz elóadás és beszélgetéssorozat következő programja no­vember 14-én este fél 8-tól az Ifjúsági Iroda Dózsa György utca 2. szám alatti klubjában. Szerelem és házasság a Biblia szemszögéből. mint 200 városépítészeti érték precíz rajza van birtokában: épületek, ornamensek, kapuk, épületdíszek, stukkók, részletraj­zok. Valamennyi egy mozaik e város hiteles képéhez. A gazdag anyagból mutatunk be ízelítőként egy rajzot. Pályázat korszerűsítendő lakásokra A szegedi városi tanács V B. Hivatala lakás-és helyiséggaz­dálkodási osztálya pályázatot hirdet 8, korszerűsítésre szoruló lakásra. A pályázati hirdetmény a részletes költségvetéssel meg­tekinthető a lakás- és helyiség­gazdálkodási osztályon (Lenin krt. 63.) és az ügyfélszolgálati irodában (Széchenyi tér 11.). Benyújtási határidő a föntebb megjelölt hivataloknál kapható nyomtatványokon 1989. decem­ber 8. A pályázaton csak nyil­vántartott lakásigényléssel ren­delkezők vehetnek részt. Aláb­biakban közöljük a pályáza­tokra kijelölt lakásokat: 1. Kelemen u. 11. II. em. 22. 3 szoba komfortnélküli, 91 m: 272 500,-Ft. 2. Londoni krt. 24. udv. 2.1 szoba félkomfortos 25 m2 63 700,- Ft. 3. Tolbuhin sgt. 35. fsz. 2.1 szoba félkomfortos 43 m: 45 600,- Ft. 4. Lenin krt. 73. I. em. 1. 2,5 szoba összkomfortos 90 m: 294 300,-Ft. 5. Odesszai krt. 36. XIV. 103. 1,5 szoba összkomfortos 45 m: 143 300,-Ft. 6. Battyhány u. 12. fsz. 1. 1 szoba félkomfortos 51 m: 141000.- Ft. 7. Mikszáth K. u. 24.1 szoba komfortos 45 m2-es lakás alakítható ki az IKV által elkészített tervek alapján 143 600,- Ft. 8. Rákóczi u. 35. fsz. 3.1 szoba komfortnélküli 31 m: 29100,- Ft. HATVANÉVES Palcsó Sándor (sz. 1929) kétszeres Liszt­díjas operaénekes, kiváló művész, az Ope­raház tagja. HETVENÖT ÉVE halt meg Alessandro D'Ancona (1835-1914) olasz irodalomtörténész. 1893-ban megalapította a ma is fennálló, jelentós olasz irodalomtörténeti lolyóiratot, a La Rassegnát NYOLCVANÉVES Madarassy Walter (sz. 1909 ) Munkácsy­díjas szobrászművész. Szegeden Kiss Fe­rencről. „a szegedi erdők atyjáról* készült és Újszegeden a Fekvő nó cimú szobra áll. kisszInhAz 20 órakor: Antigoné (bérletszünet) MOZIK Korzó: délelőtt 10 órakor: Pink Floyd: A (al (szines angol zenés lilm. IV. helyér!) délután fél 4 órakor: Tilos a szerelem (ma­gyar film.) 1. háromnegyed 6 és 8 órakor: Mamba (szines. amerikai film IV. helyár!). Fáklya: fél 3 órakor: Holdlakók titka (szi­nes (randa rajzfilm) háromnegyed 5 és 7 órakor: Zsarolás (szines. m. b. szovjet lilm. ll. helyár!). Kamaraterem: 3 órakor: Bérletes elő­adás. negyed 6 órakor: Süsü. a sárkány (színes bábjáték.) 7 órakor: Csonka-bereg i—II. (magyar film ). Balázs Béla Fllmtéka: fél 4. fii 6 és léi 8 órakor: Zabriskie Point (szines amerikai film Csak 16 év9n felülieknek!). Belvárost: 3 órakor: Nindzsák harca (szines, japán kalandfilm IV helyár!) ne­gyed 6 ós fái 8 órakor: Plnk Floyd A fal (szines. angol zenés film. IV helyár!) Kiakórössy Halászcsárda: (video­mozi): délután 4 és este 8 órakor USA­akció (színes, m. b. amerikai akciófilm). Éva presszó: este 8 órakor: Kukkoló (amerikai erotikus bűnügyi film). ÜGYELETEK GYÓGYSZERTAR: Klauzál tér 3. szám (13/57-es) Esle 8 órától reggel 7 óráig. Csak sürgós esetben! BALESETI. SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTEL: Ma a balesetet szenvedeti szenielyekot a II. Kórház (Tolbuhin sgt 57.) vaszi tel. sebészeti felvételi ügyeletet az I sz. Sebészeti Klinika (Pécsi u. 4.) urológiai leivéleli ügyeletel a II. Kórház tart. A BALESETET SZENVEDETT GYER­MEKEKET a kórház baleseti sebészeti osztályán, az egyéb sebészeti gyermekbe­tegéket a sebészen klimkan látják el. ÉJSZAKAI ORVOSI: Este léi 6 órától reggel fél 8 óráig a felnőtt lakosság részére. Hunyadi János sgt 1 sz alatt. Telefon: 10­100. GYERMEKORVOSI: Munkanapokon 13 órától másnap reggel léi 8 óráig, szomba­ton. vasárnap ás munkaszüneti napokon reggel fél 8 órától másnap reggel fél 8 óráig a Lenin krt. 20. sz. alatti körzeti gyermekor­vosi rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása GYERMEK FÜL-ORR-GÉGÉSZETI ÜGYELETEK: Ma este 19 órától holnap reggel 7 óráig az Újszeged! Gyermekkór­házban (Szeged, Odesszai krt 37., telelőn 22-655) FOGORVOSI ÜGYELET: Hétfőtől pén­tekig 22 órától reggel 6 óráig, szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig: Sze­ged. Zöld S. u. 1 -3. Telefon: 14-642 CSALÁDVÉDELMI TANÁCSADÁS: Hétfőn délután 14 és 17. csütörtökön dél­előtt 9 és 12 óra között a Szent Mihály utca 1. szám alatt, telefon: 13-740. S. O. S LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT: Mindennap 19 órától reggel 7 óráig. Tele­fon: 11-000 IFJÚSÁGI DROGTELEFON: 54-773. Minden munkanapon 8—16 óráig hívható. ijr Mi? Hol? Mikor? CJ T r 0 Teve 1989. NOVEMBER 8. SZERDA — NÉVNAP: ZSOMBOR A Nap kel 6 óra 38 perckor, nyugszik 16 óra 18 perckor. A Hold kel 13 óra 47 perckor, nyugszik 0 óra 09 perckor. VlZÁLLAS A Tisza vízállása Szegednól kedden plusz 113 cm (áradó). BUDAPESTI. 9 00: Képüjság 9.05: Tévétorna nyugdíjasoknak 9.10: Eddy Toussaint balettegyüttese ­Kanadai film — ism. 10 05: ZOOM - Your English Magazin 10 35 Stúdió '89 - A Televízió kulturális hetilapja — ism 11 20 Képújság 17.15: Hirek 17 20: Déli videóü|ság — A szegedi kör­zeti stúdió műsora 17.30: Správy — Hirek szlovák nyelven ­A szegedi körzeti stúdió műsora 17 35: Legyen a vendégem - Rátonyi Róbert műsora 18.10: Betűreklám 18.15: Új Reflektor Magazin Érdekvédelmi riportműsor 19.10: Reklám 19.05: Esti mese - Kacor kalandjai ­Kacor köszörúkövet szerez — Csehszlovák razjfilm 19.20: Reklám 19.30: Hiradó 20.00: Reklám 20.05: Az öreg - NSZK bűnügyi tévéfilm­sorozat - Az ismeretlen a játékban 21 05 Reklám 21.10: Új Világ - Külpolitikai képes kró­nika 21.55: Zenés Tv Színház — Holminov— Csehov: Lakodalom — A vigopera lévéváltozata 22.50: Hiradó 3. BUDAPEST 2. Tv 2 Sugár Ágnessel és Dómsödi Gáborral 17 00: Képúiság 17.15: Tv 2 - Benne: Reklám — Riportok - Időjárás - Zene 17.45: BUMM!!! - Telefonos játék 18 00 Telesport 18.25: Gyerekeknek' + 1. Drágalátosok — Szovjet kisfilm — 2. Népek me­séi — Halewin — Belga rajzfilm 18 45 Tv 2 19.00: Az idő ós a szél - Brazil tévéfilm­sorozat — XI/8. 19.50: Tv 2 - Benne: Hat Ász - A NIVO KFT és a RÁKÓCZI hanglemezki­adó- ós menedzseriroda közös mű­sora 20.30: Főszerepben a színész - JaCk Lemmon — Amerikai film 2100: Híradó 21.20: Tv 2 2130 Napzárta 22.15: Mozart: Adagio K 261. 22.25: Tv 2 - Benne: Élet helyett órák ­Riport-dokumentumfilm 22.50: Felkínálom Kb. 23.35: Tv 2 KÜLFÖLDI TÉVÉADÖK MÚSORAIBÖL ÚJVIDÉK 17.15: Híradó. 17.35: Gyermekeknek filmsorozat. 18.05: Román nyelvű mű­sor. 18.30: Az önigazgatás folyamatai. 19.00: Rajzfilm. 19.30: Híradó. 20.00: Mo­dern idők - játékfilm. 22.30: Hiradó. 22.45: Mé* tévéállomésok műsorából. BELGRÁDI. 16.30: Hfradó. 16.45: A világ úttalan utal. 17.18: Hiradó. 17.35: Gyérmékműaof. 18.05: Ötös stúdió. 18.20: Rajzfilm. 18.25: Fekete doboz — dokumentum­film. 19.10: Rajzfilm. 19.30: Hiradó. 20.00: Játékfilm. 22.00: Híradó. 22.25: Éjjel is. nappal Is — a műsor tartalmá­ból: A rendőregység — amerikai komé­diasorozat — 2. — Az 5 B stúdió — amerikai tévéfilmsorozat - 6. - Holly­wood története — angol dokumentum­sorozat. 8ELGRÁD2. 15.15: Éjszakai program ism. 17.15: Rajzfilm. 17.30: Körzeti műsor. 18.00: Belgrádi műsor. 19.30: Az Újvidéki Tele­vízió híradója. 20.00: MESAM 1989. ­Aranysláger. 21.30: Huszonnégy óra. 21.40: Tudományos fórum. 23.10: ME­SAM - Aranysláger. SUPER 16.30: Élö telefonos műsor. 18.30: Fiatal zenei tehetségek. 19.30: Idölánc. 20.00: SUper vakációk. 20.30: Der Spiegel — Tv-magazin. 21.00: India arcai. 21.30: A világ ma. 22.10: Europalia. 22.15: Üzleti hírek. 22.45: Nemzetközi hírmagazin. 23.15: Hírműsor. TV 5 17.10: Varieté, 17.30; Konyhelitkok. 18.00: Vetélkedő. 18.20: Gyermekmű­sor. 19.00: Hegymászók magazinja. 19.40: Magazinműsor. 20.00: Közterület. 21.30: Kanada kétkeréken - útifilm. 22.30: Varieté. KOSSUTH 8.20: Eco-mlx — Gazdasági magazin ­Ism. 8.50: Külpolitikai tigyelö. 9.00-11.00: Napközbén (Éló). 11.0$: Népdalkörök és citerazenekarok. 11.36: Szép remények — Folytatásos rádiójá­ték Charles Dickens regényéből (1980). 12.45: Törvénykönyv — A becsület vé­delmében. 13.00: Klasszikusok délidő­ben — Zenekari muzsika. Középhullá­mon: 14.05: A 137. zsoltár - Örkény István novellá|a — Felolvassa: Kálmán György. 14.29: Beszélni nehéz - Ism. 14.39: Részletek Vladimír Cosma: Dub­lin rózsái című filmzenéjéből. URH-si­von: 14.00—15.00: Körkapcsolás baj­noki labdarúgó-mérkőzésekről. 15.00: Zengjen a muzsika - Az amatör zenei mozgalom hiradó|a. 15.30: Udvardy Ti­bor operettfelvételeiböl. 16.00: Tizenhat óra — Hírmagazin. 16.15: Éneklő Ifjúság — A budapesti Martos Flóra Gimnázium kórusa énekel. 16.27: Amikor én majd... - Városi Krisztiánnal beszélget Palotás Ágnes. 17.00: Olvastam valahol. 17.20: Beszélgessünk zenéről — Újfalussy Jó­zsef műsora. 17.40: Mi lesz veled Buda­pest? — Dr. Radó Dezsővel beszélget Tarnay Márta. Középhullámon: 17.55: Ipargazdák. 18.05: Láttuk, hallottuk, ol­vastuk — Művészet- és müvelödéskrl­tika. URH-sévcn: 17.55-19.15: Körkap­csolás bajnoki labdarúgó-mérkőzések­ről. 19.40: Háttérbeszélgetés. 19.50: A külpolitikai rovat műsora. 20.10: Zene­szerzők a mikrofon előtt - Bozay Attilá­val Varsányi Zsuzsa beszélget. 20.55: Rádiódokumentumok — 1956. — Válo­gatás a Magyar Rádió archívumából. 22.00: Hírvilág. 22.30: A kilencvenes évek. 22.40: Fiatalok atúdló|a - Pálya­kezdő magyar Írók és költők hangos folyóirata. 23.10: Mérték - Művészeti magazin. PETŐFI 8.05: Rivaldafényben: George Gersh­win. 9.05: Böngészde a zenei antikvári­umban. 10.05: Hajszálgyökerek - Régi falusi temetók - Ism. 10.20: A Rádió Dalszínháza — A varázshegedű — Of­(enbach operettjének rádióváltozata. 11.05: Családi tükör - ism. 11.40: Nyisd ki, asszony... - Óvodások műsora. 12.10: Nótamuzsika - Tasnády László szerzeményeiből — Lakatos György ze­nekarának felvételeiből. 13.05: A tegnap slágereiből. 14.00: Boldog születésna­pot! 15.05: Pihenőidő (Felvett!) - Zenés délután nyugdíjasoknak. 17.05: Kölyck­rádió. 17.30: Ötödik sebesség. 18.30: Pop-regiszter. 19.05: Garázs. 19.35: Egy hajóban — Verebes István útitársa: Demszky Gábor. 20.05: Albumajénlat. 21.05: Közkívánatra. 22.05: Az l«|úségl Rádió bemutatója - Ne féllünk a (árkáé­tól! Farley Mowat könyve rádióra alkal­mazva. 23.20: A dzsessz története ­80//52. rész - MItes Davis felvételeiből. 0.14: Virágénekek. BARTÓK 9.08: Új lemezeinkből. 10.30: A magyar nyelv századal — Otrokocsl Fórls Fe­renc irodalmi és nyelvészeti művei. 10.45: A kutya — Birkás Endre novellája — Felolvassa: Mécs Károly. 11.03: Cl­marosa: Pygmalion — Egyfelvonásos opera. 11.34: Kamarazene. 12.44: Az Orosz Állami Énnekkar énekel. 13.00: Ardablola, a csodanövény - Jevgenyi| Jevtusenko regénye rádióra alkal­mazva. 13.50: VII. Debreceni Nemzetközi Katonazenekari Fesztivál hangversenye — VI/1. rész — A Francia Fegyveres Erők Légierejének Zenekara játszik. 14.18: A Berlini Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye a Berlini Filharmónia hangversenytermében. 16.05: Hangver­senyek Moszkvából - VII/3. rész - Gá­lakoncert az Orosz Tél Művészeti Feszti­válon a Csajkovszkij teremben. 17.42: Zenekari muzsika. 18.30: V materlns­kom |azyku - A Magyar Rádió szlovák nyelvű nemzetiségi műsora Szegedről. 19.05: Törd a fejed! - Ism. 19.20: Bio­szféra expedíció — A mindennapi ke­nyér felfedezése. 19.35: Mendelssohn: d-moll trió. 20.05: Kapcsol|uk a Buda­pest Kongresszusi Központot (Éló) - A Magyar Rádió és Televízió énekkarának és szimfonikus zenekarának oratórium­estje. közben: kb. 21.15: Helytörténeti múzeum Debrecenben, kb. 21.35: A hangversenyközvetítés folytatása, kb. 22.30: Új Kompakt-lemezeinkből — Csaba Péter Britten-műveket vezényel az Ú| Stockholmi Kamarazenekar élén. kb. 23.10: Parliták és intrádák - A Lip­csei Rádió archaikus hangszeregyüt­tese valamint a Budapesti Rézlúvós­együttes játszik. 23.20: Nlkolaj Gjaurov operaáriákat énekel. SZEGED Szeged 94.9 MHz - Szentes 66.29 MHz 1989. november 9., csütörtök 5.55: Műsorismertetés, hirek, meteoro­lógia. útlnform. 6.00: Krónika (Kossuth). 6.15: Hirek, tudósítások a Dél-Alföldröl — az ügyeletek jelentik. 6.30: Hírek, lap­szemle (Kossuth) — Miról ir a Békés Megyei Népú|ság, a Petőfi Népe, a Csongrád Megyei Hírlap és a Délma­gyarország. 6.45: Reggeli párbeszéd. 7.00: Krónika (Kossuth), sport. 7.25: Körzeti Időjárás-jelentés. 7.30: Dél-al­töldl hírek, tudósítások, programajánlat. Műsorunk tartalmából: - Bemutató Bé­késcsabán a Jókai Színházban. — Film­levél — Ifjúsági klub az egyházról. ­Ujjlenyomatok a kenyéren. (Szerkesztő: Polgár Gyula)

Next

/
Oldalképek
Tartalom