Délmagyarország, 1989. november (79. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-28 / 282. szám

4 1989. október 28., kedd Babits is tanította a „stréber" Rákosit 1S47 ószén Szegeden nemzeti polgári iskolát létesítettek, mely 1851-tól alreáltanoda né­ven folytatta munkáját. Ez évet, 1851-et tekintik azon is­kola alapítási időpontjának, mely késóbb — különböző el­nevezéssel, például: M. Kir. Állami Főreáliskola, Baross Gábor Gimnázium stb. — Sze­ged városának híres középisko­lájává vált, egészen 1951-ig, amikor az iskola fönnállásának jubileumi, százatlik esztendejé­ben (Móra Ferenc általános gimnázium néven működött ekkor) megszüntették, mint gimnáziumot. Azóta az épület­ben a Vedres István építőipari technikum (ma: szakközépis­kola) működik. 1875-ban egyébként az akkor Állami Fó­reáltanoda nevet viselő intéz­mény a mai Dugonics tér 13. alá (a JATE és SZOTE jelen­legi központi épületébe) költö­zött; ezt a teret egyébként ak­kor, három évig — a Dugonics­A " Baross Péter László új könyvéről szobor felállításáig — Tanoda térnek hívták. Péter László, aki maga is diákja, majd tanára volt ennek az iskolának, történeti alapos­sággal, imponáló adatgazdag­sággal dolgozta fel a „Baross" történetét megalapításától fel­oszlatásáig. A szegedi főreális­kola, elődei és utódai című munkájában, amely a Móra Ferenc Múzeum kiadásában jelent meg, a „Szeged művelő­déstörténetéből" sorozat ré­szeként. Az iskola profilját, va­laha volt igazgatóinak munkás­ságát, a legnevesebb és legna­gyobb hatásű tanárok, jeles diákok tevékenységét kíséri végig. Ennek során nagyon sok. Szeged tudományos és kö­zéletében a közelmúltban, il­letve jelenleg is fontos szerepet játszó tanár- cs tudósegyéniség névével találkozhatunk, mely bizonyítja, hogy fennállásának száz éve alatt milyen jelentós szerepet játszott ezen intéz­mény Szeged, s a régió szellemi életében; s hatással van a je­lenre is. „A Baross Gábor fő­reáliskolában tanulni már ma­gában is rangot jelentett" — emlékezik egy hajdani diák. Érdekességként néhány közis­mert tanár, tudós nevét említ­hetjük — a teljesség igénye nélkül —, akik a harmincas, negyvenes evekben itt sajátí­tották cl a tanítás tudományát: Grassclly Gyula, Szókefalvi­Nagy Béla, Tandori Károly akadémikusok: Greguss Fái, Guba Fcrcnc, Huhn Pctcr, Madáesy László, Surányi Já­nos, Szátleczky-Kardoss Samu egyetemi tanárok, s mások. Mint ahogy azt a Vedres épü­letének falán lévő emléktábla hirdeti, Babits Mihály is itt ta­nított 1906 és 1908 közt - erről is olvashatunk Péter László ta­nulmányában. Kapaszkodjunk meg: Rákosi Mátyás is szere­pelt a költó tanítványai közt, akiről a következőket jegyezte fel magának Babits: „Legjobb tanuló. Stréber." Alig hiszem, hogy e megjegyzéshez további kommentár szükséges... A „Baross-adatbank" szá­mára továbi tárgyi és írott do­kumentumokat vár Péter László a 6701 Szeged, Pf. 441 címre. 1991. június S-ára, a reális­kola megindulásának 140. év­fordulójára egyébként találko­zót szerveznek az egykori diá­kok. Sandi István HÁZASSÁG: Dávid Gyula cs Bunkóczi Mária Tünde, Bozsak János cs Lambcrt Szil­via, Kis Emó József cs Gera Éva Edina, Aradi Attila cs dr. Kolonicz Me­linda, Olci Sándor cs Kálmán Mária, Bartha István cs Jágor Erzsébet, dr. Tóth Tamás cs Andrakovics Etelka Irma, Jóga-Szabó Gábor cs Nagy Má­ria, Pál János és Pászti Julianna, Berta Mihály és Szarvas Katalin, Borbcnyi Csaba és Farkas Éva Gizella, Dávid Józsct és Hegedűs Andrea, Kerepesi László és Kuns Eva Zsuzsanna, Arvai Ferenc és Vári Julianna, Ajtai János és Rácz Zsuzsanna Eva, Ábraham-Tan­dari József és Balogh Andrea, Csillik Róbert és Gyánti Stefánia házasságot kötöttek. SZÜLETÉS: Kuczora Ernőnek és Ofella Rozá­liának Péter, Vékony Dávidnak a To­mesvári Gabriellának Dávid, Hódi Ta­másnak és Juhász Ildikónak Timea, Pintér Lászlónak és Pócsa Irénnek Andrea, Koncz Györgynek és Tóth Editnek Andrea, Farkas Zoltánnak és Cseréb Edinának Richárd, Födi Ti­bornak és Tóth-Kovács Gabriella Ildi­kónak Bence, Kakuszi Györgynek és Tóth Erzsébet Annának Zsolt, Tóth Jánosnak és Kovács Zsuzsannának Norbert Zoltán, Hegedús Tibornak és Takács Márta Erzsébetnek Nóra, Rapcsányi Gábornak és Szúcs Ibo­lyának Ádám, Tajmanov Alckszandr Grigorjevicsnek és Vörös Ildikónak Mónika, Putnoki Gyózónek és Vas Családi események Évának Krisztina, Benzid Zine Eddi­nének és Lajkó Anikónak Zina Dja­mila, dr. Varga János Attilának és dr. Horváth Helgának Ákos János, Gyu­ris Dánielnek és Czékis Erika Erzsé­betnek Dániel Csongor, Ocskó Fe­renc Sándornak és Berta Juliannának Mónika. Daróczi László Istvánnak és Vági Magdolnanak Krisztina, Gyuris Imrének és Szekeres Irénnek Dávid, Banvölgyi Lászlónak és Pergel Anita Erikának Gergely, Böröcz Józsefnek és Balla Ilonának Attila, Tasi Gyulá­nak és Csúcs Ildikó Máriának Ágost Gyula, Hegyi Istvánnak és Pigniczki Edit Máiiának István, Hegyi Árpád­nak és Ternai Andrea Évának Olivér, Szanka Lászlónak és Joó Ildikó Eri­kának László, Szalma Antalnak és Simon Évának Eszter, Szalma Antal­nak és Simon Évának Ádám, Budai Lászlónak és Szegcdi Rozáliának Renáta Edit, Gárdian Lajosnak és Csiszár Erzsébetnek Anett Zsu­zsanna, Balogh Tamásnak és Torna Éva Erzsébetnek Ádám, Badényi Já­nosnak és Andula Gyöngyinek Já­nos, Barta Gábor Lászlónak és Ajtai Jolánnak Lilla Mária, Ollmann Attila Józsefnek ós Lovászi Ágnesnek And­rea, Kopasz Imrének és Varga Ilona Máriának Péter, Kádár Mihálynak és Slnka Máriának Márta Mária, Tolnai Károlynak és Szatmári Ibolyának Ta­más, Tóth Józsefnek és Szőke Zsu­zsannának József, Pálinkó Imrének SZÁZHATVAN ÉVE született Anion Rubinstein (1829-1894) orosz zeneszerző, karmester és zenepe­dagógus. a 19. század nagy zongoraművé­sze. 1840-ben Párizsban Liszt Ferenc ta­nítványa leli. Hangversenykörútja során 1842-ben Pesten is hangversenyezett; 1847-ben Sopronban, Pozsonyban. Gyö­rött is fellépett. 1858-ban, 1867-ben. 1870­ben és 1875-ben is vendégszerepelt Ma­gyarországon. 1858-tól Petervárott műkö­dött mini udvari zongoraművész, az orosz zeneegyesület igazgatója, s a pétervári konzervatórium alapitója, illetve igazga­tója. NAGYSZÍNHÁZ 19 órakor: Rigoletto (Juhász—Jancsó bér­let). KISSZ1NHÁZ délelótt tél 11 órakor: A Félőlény (nyugdíjas bérlel). 19 órakor: Körmagyar (Llray 1. bérlet). MOZIK Korzó: délelótt 10 órakor: A kis csábító (színes, francia filmvígjáték. IV. helyári), délután 1, háromnegyed 6 és este 8 órakor: Ökölharcos (színes amerikai film. V. hely­ári), délután tél 4 órakor: özvegy menyasz­szonyok (magyar film). Fáklya:tél 3 órakor: Sókirályfi menyasz­szonya (színes csehszlovák mesefilm.) délután 5 és este 7 órakor: Figyelem (szi­nes. m. b. olasz tilm. III. helyári 16 éven felülieknek r>. Kamaraterem: 3 órakor: Ludas Matyi (színes magyar film.) negyed 6 órakor: A kakas és a bojár (színes szovjet mese soro­zat) léi 8 órakor: A rajzoló szerződése (szines, angol film. III. helyári). Balazs Bela Filmtéka: léi 5, léi 7 és 9 órakor: Örökmozgó (szegedi filmmúzeum). Belvárosi: 3. negyed 6 és léi 8 órakor: A kis csábftó (színes, trancia filmvígjáték. IV. helyár I). Kiskoróssy halászcsárda: (videomo­zi): 4 és este 8 órakor: Az ördög hatalma (színes, m. b. amerikai bűnügyi film. Csak 18 éven felülieknekI). Éva presszó: este léi 9 órakor: Folytas­sa Jack (angol film). ÜGYELETEK GYÓGYSZERTÁR: Klauzál tér 3. szám {13/57-es). Este 8 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben! BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓ­GIAI FELVÉTEL: Ma a balesetet szenve­dett személyeket Szegeden az Idegsebé­szeti Klinika (Pécsi u. 4.) veszi tel, sebé­szeli és urológiai felvételi ügyeletet a II. Kórház (Tolbuhin sgt. 57.) tart. A GYERMEKSERÜLTEK ÉS GYER­MEKSEBÉSZED betegek ellátása a Gyer­mekklinika gyermeksebészeti osztályán Iónén*. J 0 0 Leve és Herpai Zsuzsannának Dávid, Vass Tibornak és Bacsa Ágnesnek Tibor, Horváth Zoltán Józsefnek és Tóth Franciskának Renáta, dr. Tubák Vil­mosnak és Simon Editnek Tamás, Magony Mihály Antalnak és Czink Andreának Szabolcs, Kónya Gábor­nak és Huszta Rózsának Gábor, Baráth Jánosnak és Pósa Ilonának János, Vass Balázsnak és Molnár Gabriella Ildikónak Balázs, Vass Ba­lázsnak cs Molnár Gabriella Ildikó­nak Roland, Kardos Imrének és Ko­vács Enikőnek Dóra, Takács Miklós Csabának és Pálmai Juditnak Réka, Beretka Lászlónak és Sánta Ibolyá­nak Péter, Németh Lászlónak és Papp Teréziának Anna Livia, Nagy István Ferencnek és Szikora Csilla Hajnalkának Evelin Leila, Jakabo­vics Jánosnak és Fa Piroskának Pé­ter, nevü gyermeke született. HALÁLOZÁS: Tóth Istvánné Tóth Margit, Kispál Jánosné Pataki Margit, Lajkó Fe­renc, Vörös György, Öri Ferenc, Vi­lonya Sándor, Locskai Mihály, Gyu­ris Sándorné Ábrahám Anna, Sziráki Mihály, Kuklis Jenőnc Horváth Juli­anna, Deák Vince, Árokszállási Jó­zsef, Ormándi Vilmos, Varga Ist­vánné Kovács Erzsébet, Dobó Ilona, Kószó Imréné Szanka Mária, Moór Ferenc, Balogh Sándor, Tóth Jó­zsef, Fodor János, Farkas Mártonná Petrovics Anna, Gyenes Sándor, Csonka Ignácné Mayer Anna, Ko­vács Sándorné Kiss Erzsébet, Joó Lászlóné Borbély Piroska, Kovács Mihályné Szeles Etelka, Batik Ká­rolynó Imre Jusztina, Pakai Antal, Márkus Mihályné Török Anna, Nagy Károly, Zöldi Józsefné Hódi Anna, Török Ferenc, Ábrahám Jenöné Bordács Julianna, Bakri Sándorné Becker Ilona. Pesti-Palócz Mihályné Kispál Julianna, Szász Ferenc Jó­zsefné Mityók Zsófia, Tanács György, Abonyi Lajos, Fürtön Lász­lóné Engi Ilona, Berta Bálint, Vojná­rovits Lászlóné Vedres Gizella, Czinkóczi János Ferenc, Gurbó Já­nosné Engi Rozália, Puskás Mihály, dr. Engelhardt Józsel Istvánné dr. Pappa Judit, Böröcz Pál, Ábrahám József, Rácz István, Kiss Sándorné Vig Etelka, Molnár Péter Pálnó Kó­szó Rozália, Huszka Lajos, Pap­Ferenc Ferenc, Hegedűs Antal, Ta­nács István, Halász Károly, Osváth Károly Mihály, Maróti Jánosné Mo­nostori Anna, Weiszenbergcr László Mihály, Kovács Fcrencné Csóti Ka­talin, Szilágyi Lajos, Pestuka Fc­rencné Gogó Ilona, Moldován Fe­renc, Ginga János József, Orbán János, dr. Tóth Ágoston, Bajkári Béla, Nagy Gábomé Turi Mária, Tombácz Ferencné Hős Katalin, Szabó János Józset, Konkoly Béla Menyhért, Harmath Lajosné Kapás Mária, Révész György, Toldi Ála­josné Sztolárszki Mária, Szilágyi Györgynó Kovács Margit meghal­tak. ÉJSZAKAI ORVOSI: Este tél 6-tól reg­gel tél 8 óráig a lelnőttlakosság részére Szeged. Hunyadi János sgt. 1. sz. alatt. Teleion: 10-100. GYERMEKORVOSI: Munkanapokon 13 órától másnap reggel fél 8 óráig, szomba­ton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel tél 8 órától másnap reggel tél 8 óráig a Lenin krt. 20. sz. alatti körzeti gyermek­orvosi rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása. GYERMEK FÜL-ORR-GÉGÉSZED ÜGYELETEK: Ma 19 órától holnap reggel 7 óráig az Újszegedi Gyermekkórház (Odesszai krt. 37. telefon: 22-655). FOGORVOSI ÜGYELET: Héttőtől pén­tekig 22 órától reggel 6 óráig, szombaton reggel 7 órától héttő reggel 7 óráig: Sze­ged. Zöld S. u. 1-3.. teleton: 14-642 CSALAOVEDELMI TANACSADAS: Héttőtől délután 14 és 17 óra. csütörtökön délelőtt 9 és 12 óra között a Szent Mihály utca 1. szám alatt, telelőn: 13-740. S. O. S. LELKISEGELY-SZOLGALAT: Mindennap este 7 órától, reggel 7 óráig. Teleton: 11-000. IFJÚSÁGI DROGTELEFON: 54-773. Minden munkanapon 8—16 óráig. idT BUDAPESTI. 9.00: Képújság 9.05: Tévétoma nyugdíjasoknak 9.10: Szép hangok özöne — Angol film­sorozat — VI/2. — A szimlónia története — Beethoven — ism. 10.40: Panoráma — Világpolitika percről percre — ism. 11.25: Mozgató — Torna mozgáskorláto­zottaknak 11.35: Képújság 17.05: Hirek 17.10: Pannon Krónika — A pécsi körzeti stúdió híradó műsora — Dél-dunán­túli hírek, információk, események 17.20: Nachrichten — Hírek német nyel­ven — A fiécsi körzeti stúdió mű­sora 1725: Nasa obrazovka — A szegedi kör­zeti stúdió műsora 17.55: Szép magyar dal — Baross Gábor feldolgozása: Rákóczi László szo­morú históriája 18.00: RTV Közönségszolgálat 18.05: Szám-adás — Gazdasági negyed­óra 18.20: A tenger - IV/1. rész: Sziget az óceánban 19.05: Reklám 19.10: Esti mese — Mirr-Murr — Leszállí­tott árú dinnye — Magyar bábfilm 19.20: Reklám 19.30 Híradó 20.00: Reklám 20.05: A korona ékköve — Angol tévéfilrrv sorozat — XIV/14. rósz: Osztozko­dás 20.55: Reklám 21.00: Stúdió '89 - A Televízió kulturális hetilapja 21.45: Kovbojok — Ookumentunifilm — 111/1. rész 23.05: Híradó 3. BUDAPEST 2. Tv 2 Kudlik Júliával és Déri János­sal 17.00: Képújság 17.15: Tv 2 - Benne: Reklám - Riportok — Időjárás — Zene — Teledoktor — Orvosi tanácsok — Az asztmáról 17.45: KérdezzlFelelek — EyriJánosmú­sora 18.00: Telesport 18.25: Gyerekeknek! — Alvin és a móku­sok — Amerikai rajzfilmsorozat — 1. Hűi volt, hol nem volt sapka — 2. Autókanyaró 18 48: Tv 2 19.00: „W" időpont — Lengyel dokumen­tumdráma 20.18: Tv 2 — Benne: Közönség elölt ­Angol zenés film 21.00: Híradó 2. 21.20: Tv 2 21.45: Napzárta 22.30: A gagman — Csehszlovák komé­diasorozat — VI/3. — A sztár 23.00: Gondolkodó - ATelevízió tudomá­nyos lolyóirata Kb. 23.45: Tv 2 KÜLFÖLDI TÉVÉADÓK MŰSORAIBÓL ÚJVIDÉK 16.25: Műsorismertelés. 16.30: Híradó. 1. — magyarul. 16.45: Ismeretierjesztés. 17.15: Híradó 1. - szerbhorvátul. 17.35: Gyermekeknek. 18.05: Ruszin nyelvű műsor. 18.30: Alkotóműhely. 19.00: Rajzfilm. 19.30: Híradó 2. — magyarul. 20.00: Lottó. 20.05: Testvérek anyai ág­ról — drámasorozat — 1. 21.05: Költé­szet 21.50: Híradó 2. - szerbhorvátul. 22.10- .2" — trancia — algír játékfilm. BELGRÁDI. 7.00: Reggeli műsor. 8.30: Gyermekek, nek. 9.00: Oktatás. 10.30: Hirek. 10.35: Színházi szótar. 11.05: Rajzfilm. 11.10: Építészet. 11.35: Jugoszlavia természet­rajza. 12.05: Rajzfilm. 1210: A savakról. 12.30: Gyermekjátékok 12.45: Hirek. 14.00: Iskolatévé — (ism.) közben: 15.30: Hirek. 16.20: Hirek alban nyelven és magyarul. 16.45: Időszerű orvostudo­mány. 17.15: Híradó 1. 17.35: Gyerme­keknek. 18.05: ismeretterjesztő maga­zin. 18.20: Rajzfilm. 18.25: Tudományos grafitto. 19.15: Rajzfilm. 19.30: Hiradó2. 20.00: Lottó. 20.05: Testvérek anyai ág­ról — 1. 21.05: A Bonaca énekegyüttes műsora. 21.45: Híradó 3. 22.05: Bátor­ság — amerikai játékfilm. 00.20: Hirek angolul. 00.25: Éjjel is, nappal is: A fogyatékos panzió — 5. — Visszatérés — (angol tévéfilmsorozat) — Tehar­kovsky - dok.-film - 2. - 2.40: Hirek. BELGRÁD 2 14.40: Híradó albán nyelven. 15.00: Éjjel is, nappal is — ism. 17.15: Rajzfilm. 17.30: Körzeti műsor. 19.00: Dokumen­tumműsor. 19.30: Híradó.20.00: Beetho­ven: V. zongoraverseny. 20.45: Hirek. 20.55: Kutatasok - 4. 21.50: Vidám kedd. 23.00: Tudósilónk jelenti. EUROSPORT 7.00: Gyermekeknek. 10.00: Automo­torsport. 11.00: Jéghoki Liga. 13.00: Mi­csoda hét. 14.00: Csodalatos bonmérkö­zések. 15.00 Dubai Biliárdbajnokság. 18.00: Röplabda vb. 19.00: Micsoda het. 20.00: Tollaslabda vb. 21.00: Díjugratás. 22.00: Si Világkupa. 23.00: Pankráció. 00.00: Micsoda hét. SUPER 8.00: Egyveleg. 10.55: és 12.55: Beszá­molo a belgiumi művészeti fesztiválról. 14.30: Könnyűzenei show. 16.30: Elő teleton. 18.30: Nagy zenészek egy órá­ban. 19.30: Idölánc. 20.00: Ultrasport. 2200: Hirek. 2210: Ultrasport. 00.10: Hírek. 00.20: Egyveleg. 01.20: Idöláne. 01.50: Egyveleg. Álldogálni veszélyes! Rcnata Huch zürichi profesz­szornó vizsgálatai szerint, ha elő­rehaladott terhességben a leendő anya nem ül vagy fekszik eleget, ellenben sokat áll, a vénáiban a vér nehezen áramlik, s emiatt a szíve, de a magzaté is gyorsabban ver. A következmény: az anya­méh összehúzódhat. Ezért a ter­hesség hattxlik hónapjától kezdve a leendő anya ne álljon, álldogáljon sokat. Ellenkező esetben károsodhat a magzat fej­lődése, sa baba esetleg nem kellő súllyal, illetőleg idő előtt jön a világra. w Reklámáras ajánlatunk VENDEGLATÓ-IPARI ASZTAL 80x80 cm 1500 Ft, 80x120cm 1700 Ft. THONFTT HINTASZÉK 20%-kai olcsóbban, amíg a készlet tart. Házhoz szállítás, hitelügyintézés, valutavétel, színes filmek előhívása, másolása, nagyítása, fénymásolás. SZEGED NAGYÁRUHÁZ Szeretne még az idén ÚJ LAKÁST VÁSÁROLNI? Van egy jó ajánlatunk: KERESSE FEL A DÉLÉPET! Vállalatunk jelenleg Hódmezővásárhelyen, az Ormos Ede u. 12—14. sz. alatt, 2 szobás, étkezőkonyhás, 50 és 55 m2-es, kulcsrakész lakásokat kínál eladásra azonnali beköltözéssel. Ugyanitt, a lakásokhoz tartozó 18 m2-es GARÁZSOK is megvásárolhatók. A szociálpolitikai kedvezmények és az egyéb kedvezmé­nyes hitelek vásárlóink részére biztosítottak. Felvilágosítás és ügyintézés: Szegeden: Délép központi irodaház Bocskai u. 10—14.1. emelet 119-es szoba. Telefon: 23-122. 22-133. 221-es mellék Hódmezővásárhelyen: Délép Epitésvezetőseg Vörös Csillag u. 7-9 Teleion: 45-677. 1989. NOVEMBER 28., KEDD — NÉVNAP: STEFÁNIA A Nap kot 7 óra 07 perekor, és nyugszik 15 óra 58 perckor. A Hold kel 7 óra 30 perckor, és nyugszik 15 óra 26 porckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél hétfon plusz 154 cm (áradó) TV 5 16.05: Hírek. 16.10: Új világ - (ism.). 17.10: Esély a daloknak. 17.30: Konyha­titkok. 18.00: Vetélkedő. 18.20: Gyerme­keknek. 19.00: Horgász vadász maga­zin. 19.30: Hirek. 19.40: Csillogó papi­ros. 20.00: Jelenidö. 21.00: Sportmaga­zin. 22.00: Tv-hrrado. 22.30: Az évszázad menete. 0.30: Fúziók. O G Rádió KOSSUTH 8.20: Szonda — Tudományos magazin — ism. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.00-11.00: Napközben (Elo). 11.05: Nemzetiségeink zenéjeböl. 11.39: Szo­botka Tibor novelláiból — Dadogás — Cipó — Külvárosi kávéház. 12.45: Inter­mikrofon — Zenes szomszédolás. 13.00: Klasszikusok délidőben. 14.05: PAF-músor. 14.35: Dzsesszmelodiak. 14.55: Az ebredes himnusza — Keszthe­lyi Zoltán versei — ism. 15.0C: Ezredfor­duló — A Rádiószínház Dokumentum­műhelyének músora — Pályamódosí­tás. 15.28: Népdalok. 16.00: Tizenhat óra — Hírmagazin. 16.15: Muzsikáló termé­szel — Bagotyritkasagok. 16.20: Kertie­tek valamit? — A Gyermekrádió kíván­ságműsora. 17.00: Tudományos mozaik — Izraelből. 17.30: A Szabó család 16.05: Láttuk, hallottuk, olvastuk — a zeneról. 19.45: Beres János népi kama­raegyüttese játszik. 20.00: Tudomány és gyakorlat. 20.30: Hollywood-i tilmslége­rek a 30-as, 40-es évekből. 21.00: Hú­szas stúdió — „Aki szegény, az a legsze­gényebb". 21.25: Kiválasztottak es be­avatottak. 2200: Hírvilág. 22.30: Kap­csoljuk a 6-os stúdiót (Elő) — Onczay Csaba gordonkazik. Gulyás Márta zon­gorázik. kb. 23.30: Régi hires énekesek műsorából — Jósé operaáriákat énekel. PETŐFI 8.05: Rivaldafényben — Magyar lemez­újdonsagok. 9.05: Társalgó — Ötvenöt perc irodalomkedvelőknek. 10.05: Ope­retlkedvelóknek. 11.05: Helykereső — Esélyekről, lehetőségekről — fiatalok­nak. 11.20: APRÓ-CSEPRŐ - gyerekek­ről. 11.40: Ki kopog? — A Gyermekrádió músora. 1210: Asztali muzsika. 16.05: Popzene sztereóban. 14.00: Iránytű — Szórakoztató magazin világjáróknak és otthon ülőknek. 15.05: Csúcsforgalom (Éló). 17.05: Tárcsázz! 17.30: Helyke­reső — Esélyekről, lehetőségekről — fiataloknak. 18.30: Pop-regiszter. 19.05: Táncház) muzsika. 19.30: Daráló - Foly­tatásos ifjúsági történet — ism. 20.00' A Rock Gyermekei Klubja. 21.05: Tükörké­pek — A legszilárdabb intezmenyek?! 21.15: Rólunk van szól 21.20: Nepdalkö­rök pódiuma. 21.50: Alison Moyet és a Stendhal trió felvételeiből. 22.20: Ván­dormotivumok az irodalomban: a hall­galas. 23.20: A dzsessz törtenele — 80/54. resz — Miles Davis felvetelei. 24.00—0.14: Virágénekek. BARTÓK 9.08: Ernest Blane és Marcella Pobbe operaáriákat énekel. 9.54: Felejthetetlen hangversenyek — A Juilliard vonósné­gyes Beethoven hangversenye a Zene­akadémia nagytermeben (1985. novem­ber 10.) közben: 10.40: Mivé lesz jó erőnk, mivé? — Rutebeul verseiből vá­logat ás bemutatja: Szabics Imre — ism. 11.11: A hangverseny-közvetítés folyta­tása. 1205: Századunk fúvós kamaraze­néjéből. 12.29: Jugoszláv kórosok ene­kelnek. 13.00: Rádiószínház - Elesettek — Sámuel Beckett hangjátéka. 14.13: Zenekari muzsika. 15.29: Fiatalok mu­zsikainak — Reszletek a Concertino Prága '89 nemzetközi iljúsagi zenei ver­seny magyar résztvevőinek műsorából. 15.45: Labirintus — Zenei rejtvények fiataloknak. 16.05: Busoni: Doktor Faus­tus — Opera hat képben — 11/2 17.44: Soproni Józsel müveiből. 18.30: Na ma­ternjem jeziku — A Magyar Rádió szerb­horvát nyelvű nemzetiségi músora Pécsről. 19.05: In der Mutterspraché — A Magyar Rádió német nyelvű nemzeti­ségi műsora Pécsről. 19.35: Kapcsoljuk a Budapest Kongresszusi Központot (Éló) — Beethoven: IX. szimfónia, kb. 21.00: Új lemezeinkből — Liszt: Tizenkét transzcendens etűd — Jorge Bolet zon­gorázik. kb. 2218: Operaáriák. 22.37: Nyelvrokonaink zenéje — Balti linnek — Finnek — 2 rész. 23.01: .De ugart kell törnünk és mi ugart törünk..." — Emlé­kezés Szenteleky Kornélra. SZEGED Szeged 94,9 MHz - Szentes 66.29 MHz 1989. november 29., szerda S.55: Műsorismertetés, hirek, meteoro­lógia, útinform. 6.00: Krónika (Kossuth). 6.15: Hírek, tudósítások a Del-Altóldrol — az ügyeletek jelentik. 6.30: Hirek, lap­szemle (Kossuth) — Miről ír a Békés Megyei Népújság, a Petőfi Népe, a Csongrád Megyei Hírlap és a Délma­gyarország. 6.45: Reggeli párbeszéd. 7.00: Krónika (Kossuth), sporL 7.25: Körzeti idó|aras-|elentes. 7.30: Del-al­löldi hirek, tudósítások, programajánlat. Műsorunk tartalmából: — Nyugdíjakról a nyugdíjasok. — SZBK-napok '89. — 80 éves Szabó Miklós operaénekes. — Hív­juk a hallgatót. (Szerkesztő: Lang Já­nos) 16.00-18.00: RÁDIÓ SZEGED. A Magyar Rádió Szegedi Körzeti Stüdiójá nak szolgáltató műsora.

Next

/
Oldalképek
Tartalom