Délmagyarország, 1989. november (79. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-21 / 276. szám

1989. november 22., szerda 47 Odógondoló Tízmilliós hiány — Töredező esztergakés Széna, számla nélkül Az adóztatás 1987-ig a helyi tanácsok hatáskörébe tartozott és döntően az illeték-, valamint az adómegállapitó hivatalokon keresztül zajlott. A megalakuló APEH-be az ..adómegállapítósok" nemigen kívánkoztak, hiszen ők néhány éve még az iparosok és a kereskedők érdekeit védték. Nem akartak „rablóból — pandúr" átváltozást, a tanácsi felügyelete, sokak által nem objektív adóztatás után egy független szervezet, az APEH jelent meg a színen. Az „eredmények" rövid idő után jelentkeztek. A Csongrád Megyei Adófelügyelőség 1988-ban 689 adórevíziót végzett, idén eddig mintegy hétszázat. Az 1988ban megállapított adóhiány meghaladta a 60 millió forintot. Az ellenőrzések tapasztalataiból a teljesség és talán a szakértelem igénye nélkül — átnyújtunk egy csokorra valót. A korábbi kiválasztási módszer hibája miatt egyes adózók „kimaradtak" az ellenőrzésből és ez a pénzügyi jegyelem lazulásához vezetett. Igencsak csodálkozott az adóhivatal, amikor harminc éve nem ellenőrzött ügyfél számláját böngészte. A kisiparost három év átvizsgálása alapján 15,7 millió forint adóhiány és felemelt adó megfizetésére kötelezte. Ezt a sokmilliót természetesen nem egyedül ette meg, a komáig is dolgozik, hátralékának egy jelentős részét ledolgozta már. Ellenőrzési módszerként Esetenként maga a jogszabály ad törvényes kibúvót az adózás alól. A tehertaxisokat nemigen lehet megfogni. Nekik a törvény kilométerenként olyan magas költségátalányt engerábbi „jóbarátoknak" az A revizorok közül sokan déshez amúgy szükséges APEH már túl nagy falatnak tisztelik a nemes ellenfelet, kisipari munkadijat is felbizonyult. Ami az ügyben to- olykor sakkjátszmához ha- tüntető — költségvetésről, vábbi tanulság, hogy ekko- sonlít az ellenőrzés. Egy ra összegű bírságtól sem le- na§y tételben dolgozó eszterhet tönkremenni, a kisiparos gályos kisiparos irdatlan mennyiségű speciális — több mint hatezer forintos esztergakést használt fel rövid idő alatt. A Csepel Műelfogadott gyakorlat, hogy veket felülmúló teljesítmény délyez, amely meghaladja a egy szakmára tervszerűen kapcsán hitetlenkedő revizor valós költségeket. A jogsza„szállnak rá" az adósok, és előtt három másodperc alatt bály alapján fizetett költségezt praktikus okból teszik, sikerült a mesternek eltörni térítés pedig mentes a szehiszen előzőleg nekik is bele egy ilyen kést. Ebben a tem- mélyi jövedelemadó alól. Nekell tanulniuk valamelyest. póban természetesen bár- hezebb helyzetben vannak az Papucsosok. Ennél a kör- mekkora felhasználás elkép- általában lényegesen kisebb nél sem tettek rossz lóra, 3-7 zelhető, a menetet tehát a jövedelmű szekérfuvarozók. kisiparos nyerte. Az adóhatóság munkáját nehezíti, esetenként bénítja a közületi adatok beszerzésének nehézkessége. Ez az adatmilliós adóhiányokat is meg állapítottak. A bizonyítás során rendszerint a felhasznált anyagból indulnak ki, és ha van jogalap, becsléssel állapítják meg az árbevételt. Az szolgáltatás ugyanis teljesen ellenőrzött években valahogy mindenki három réteg bőrből készítette a papucsokat, s értelemszerűen har- tehát az egyedüli megoldás, mad akkora árbevételt ért el. a saját adatbeszerzés. Mivel a revizorok két-három év eltelte után mindössze néhány pár egyrétegű, monogramos papucsot találtak, az ártatlanság vélelme alapján első fokon el is veszítették a pert. Az adóalap-megállapításkor sokszor vita van az adózó és adóhatóság között a fogyóeszközök felhasználásában. Különösen kiéleződik ez, ha a kisiparos nem, vagy nem teljes körűen rendelkezik bizonylattal a beszerzésről. Náluk nincs papír a szénáról, az abrakról, hiányzik a számla a patkolásról vagy a kocsijavításról. Ez persze mind szabálytalan, és a fuvarozót megbünteti az adóhatóság. Nincs szinkronban a jelenlegi adó- és a büntetőjog szabály. Gyakran tűnik teljesen feA gázkészülék-szerelőket leslegesnek a bírósági eljá1988-ban vizsgálták. A ne- rás. Konkrét esetben például vesített Dégáz-engedélyek az adójogszabály háromszázalapján sorra járták a meg- ezer forintra bünteti a jövemegszunt es az esetenkéntit sem szívesen teljesítik, időhiányra hivatkozva. Marad rendelőket, és rövid jegyzőkönyvek nyomán gyorsan összeállt a szerelést végző kisiparosok névsora és bevétele. A 45 mester közül 29nél találtak összesen 8 8 millió forint adóhiányt. Hasonló delemeltitkolókat, míg a hosszadalmas bírósági eljárás alig 13 ezer forintos elmarasztalással zárul. Ez akkor is így zajlik, ha az érintett elismeri a hiányt, és hajlandó azt kifizetni. Ebben az módon szeretné nyakon csíp- esetben nem a pénzbüntetés, ni az adóhatóság a kőműveseket is, de az OTP üzleti titokra hivatkozva nem ad felvilágosítást a kölcsönszerzőhanem a hosszadalmas eljárás hatása elrettentő, pedig a cél alapjában nem ez lenne. Kovács András A mozdony . füstje Szeged felé vonatozva, a fülkémben két, ravasz tekintetű öregúr beszélgetett. Csodálkozva osztoztam azon a híren, hogy a manapság vizsgázó mozdonyvezetőknek gőzmozdonyra is jogosítványt kell szerezniük. Erre persze felkaptam a fejem, mert ki tudja, mióta nem láttam üzemelő gőzöst. Utánajárva a dolognak, természetesen kiderült, hogy már nem kell gőzösre is vizsgázni. Egyébként, ha valaki úgy dönt, hogy mozdonyvezető lesz, és ráadásul valamely vasasszakmában dolgozott, akkor mindösze 20 hónap alatt megkaphatja a „jogosítványt". Viszont ha egy cukrász megy csődbe, és ő lát komoly perspektívákat a mozdonyvezetésben, akkor neki már 26 hónap kiképzési idő szükségeltetik. Viszont az is kiderült, hogy nem vesztek még ki teljesen a gőzmozdonyok, hiszen Hódmezővásárhely és Székkutas között, külön megrendelésre, szívesen járatják az úgynevezett nosztalgiavonatot. Aztán eszébe jut az embernek, hogy mi lesz vajon a nosztalgiázni kívánókkal, ha majd néhány évtized múltán senkinek sem lesz papírja a gőzösök üzemeltetésére. Mint kiderült, a MÁV szombathelyi igazgatósága mindenre gondolt, és egyszeri gőzmozdony vezetői tanfolyamot indított. Azt hiszem, „Akit a mozdony füstje megcsapott", nem elégszik meg holmi villamos. meg dízeles masinákkal — a nosztalgiázok örömére. Podmaniczky Szilárd Hétköznapi kálváriák Shakespeare Hamletje híres monológjában, a lét és nemlét kérdéseiről töprengve a halandóra mért gyötrelmek között említi a „hivatalnak packázásait". Ebből arra következtethetünk, hogy Erzsébet királynő világuralomra törő Angliájálem az IKV-nak: intézzék el a fölmentés megkérését. Válasz egy év alatt sem érkezett. Közben a nyugdíjas házaspár megveszi az új bojlert 23 ezer forintért. A gázosok kijönnek, mégsem szerelhetik föl — a kémény3. ban sem lehetett könnyű vizsgálati vélemény ^niatt. annak, aki az aktagyártó gépezet fogaskerekei » közé került. Ez némiképp vigasz is lehetne számunkra, amikor elkeseredve tapasztaljuk, hogy e téren nem sokat ment előre a világ. Vigasz lehetne — de nem az. Mert — miközben ide-oda labdáznak az ügyintézésben járatlan kisemberrel — aligha enyhíti gondjait, hogy másnak se jobb. Különösen, ha azt látja, a szomszédnak lehet, neki nem. És még hány esetet sorolhatnánk? Hányan vannak, akik nem panaszkodnak, inkább beletörődnek abba, amin — hitük szerint — „úgysem lehet változtatni"? Mekkora lehet — újkeletű A tiltó szabvány évek óta politikai zsargonnal élve érvényben van. Több szom széd ugyanakkor mégis kicserélhette a bojlerét, legutoljára idén januárban. A reménytelen körforgásba belefáradt hölgy sok mindent nem ért. Nem érti például, miért nem magyarázta el neki valaki mindjárt az elején világosan, mi hogy _ „hallgatag többség"? Hibát elkövetni természetesen csak az tud, aki dolgozik. Így a hivatal, amelynek olajozott munkájára kevésbé figyelünk, mint rossz döntéseire, néha hozhat olyan intézkedéseket, amelyek ellentmondanak saa csere akadálya, s akkor iát korábbi gyakorlatának, bele sem fog az egészbe A fölfedezett hiba azonban Nem költi el a 23 ezer fo- beismerhető és kijavítható a amit rintját, nem öli az energia- —.. természetesen csak 1. Mióta gyűlhetett a reménytelenség és a bizalmatlanság a nyugdíjas hölgyben, amíg végül úgy érezte, nem is akar már mást, csak legalább végighallgassa valaki a kálváriáját. Tavaly október óta járja hiába az illetékes hivatalokat „végelgyengülés" előtt álló gázbojlerének cseréje ügyében. IKV, városgazdálkodás, Dégáz — a több mint egyéves tortúra körforgásszerűen visszatérő állomásai. A történet röviden: a régi bojler tönkrement, csereigényét a Dégáz előjegyezte, de az előírásoknak megfelelően kérte a kéményvizsgálati szakvéleményt. A kilencemeletes ház építése óta megváltozott szabványok viszont nem engedik az új bojler bekötését a régi kéménybe. A városgazdálkodásiak javaslata: kérjen egyedi fölmentést a minisztérium főosztályától. Kéreját az egyéves hercehurcába. Nem érti továbbá azt sem, hogyan sikerülhetett szomszédainak — a tiltó szabványok ellenére —, ami neki nem sikerült. 2. szükséges jó szándék segítségével. A tisztességes bánásmódhoz viszont mindenkinek joga van, s ez még pénzbe sem kerül! Nyilas Péter Mesekönyvel kér az iskolai betörő Tanár urak, bocsánat! „Csabi" 15 éves, a fogdából ballag ki beszélgetni. Alacsony, törékeny alkatú cigánygyerek. Mintha arcvonásai korához képest fölnőttesebbek lennének, nagy kerek szemeiben nyíltság. Készséggel mesél, válaszol. Minden mondata oly őszintének tűnik, hogy az ember egy idő után nem is érti, miért is tartják előzetes letartóztatásban — csak amikor az asztalon nyugvó vaskos dossziéra pillant, akkor tér észre, vigyázat, ez a serdülő gyermek egy java korabeli fölnőtt bűnözővel, is kiállja az összehasonlítás próbáját. Végül is az őszi iskolai betöréshullám egyik résztvevője eddig 5 szegedi és 6 makói betörést vallott be. Társával ő járt a közelmúltban a Móra iskolában, a tanárképző főiskola pszichológia tanszékén, a Juhász Gyula Művelődési Központban és egyedül a rókusi l-es általános iskolában. A Makón szerzett zsákmányaival együtt, alig több mint 2 hónap alatt, 120-130 ezer forinthoz jutott. Rövid élete története jól ismert módon kezdődik. Szülei 2-3 éves korában váltak el. Mikor apjáról faggatom, visszakérdez, most melyikről is beszéljen? Mert az igazival hébe-hóba találkozik, a nevelő apját pedig nemigen szíveli. Az ugyanis „magyar" és mindig veszekszik az édesanyjával, pedig két másik gyerek is született együttélésük során. Szülőanyját nagy szeretettel emlegeti, jókora bűntudatot érez. Még az is lehet, mondja, miatta vitték el Kecskemétre, a börtönbe. Az már igaz, még ha akart, akkor sem bírt fiával, Csabival. Apró gyerek még, de lopni jár. Már nem is emlékszik, mi volt az első bűnös úton szerzett tárgy, talán egy kézi számológép. Ha az anyja rázárta az ajtót, kimászott az ablakon. A barátok után, mert azok vitték rossz útra. Csabi számára nem érv, hogy a rossz családi körülményeknek, a nehéz gyerekkornak rajta kívül még nagyon sok gyerek részese. Szerencsére nem mindegyikük keres vigasztalást sorozatos betöréses lopásokban. Vádolja az iskolát — történetesen a Rókus l-est, ahol elkezdte az elsőt. Nem volt kedve odajárni. Megverték a szünetekben, néha egész nap hozzá sem szólt senki, mert cigány. Pár hónap után át is rakták a kisegítő iskolába ... Onnan meg Kalocsára. A javíthatatlan kölyök ott szeretett. Két tanárára, Valter Józsefre és Ungvári Józsefre könnyek között emlékezik. Tiszta, jó emberek azok, ami tudást — papíron négy osztályt — összeszedett, valójában a betűvetést és az olvasást tőlük tanulta. Idén júniusban tartós szabadságra engedték Kalocsáról. Az anyját akkor már nem találta otthon. Igazából a Bal fasori nevelőotthonba vágyott, nem a Damjanich utcába (arra nem emlékszik, mikor vették állami gondozásba). Leginkább a szabadságra éhezett. Pénz nélkül pedig az sem teljes. Hát igy kezdődött. Miért az iskolákban kereskedett? Egészen véletlenül. Az elsőben a gazdasági (irodát) gazdagnak olvasta, miből arra következtetett, tele lehet pénzzel — a többi is. Elismeri, R. Andrással „csúnya munkát végeztek a Radnótiban", — nagyon keresték a forintokat. A lopott pénzeket felezték, míg kitartott, nyugton maradtak. Ahogy elfogyott, elindultak az éjszakába. Egészen véletlenül mindig összetalálkoztak. Mire költhette a lopott pénzt? A felét is számítva 60 ezer forint 2 hónapra. Ruhára nem. Nem vett újat, nehogy föltűnjön. Egy karórát és egy parfümöt vásárolt, de abból a legdrágábbat. Taxival járt, Sándorfalvára, meg Halasra is azzal vitette magát a diszkóba. Cigarettára, italra nem költött. Étteremben, ha evett, babgulyást, brassóit, rántott húst rendelt. Gyümölcsre sokat áldozott. Hát így ólt nagylábon. A fogda zártsága, rácsai egyre inkább megviselték idegeit. Már bánja, miért nem tisztes szándékkal járt az iskolába, Makón — ahová távoli rokonához költözött — beiratkozott a dolgozók esti iskolájába. Munkája, fizetése is lett volna ott. Ügy képzeli 4 ezer—4 ezer 500 forintból meg tudna élni. Azt ígéri, megváltozik, ha egyszer kikerül a „fogságból". Zokogva könyörög meséskönyvért, legyen mit olvasgatnia. A tanár uraknak meg üzeni, bocsánatot kér mindazért, amit tett, ha majd nagy lesz, megtéríti a kárt. (A szegedi iskolai betöréssorozatban tartó nyomozás még nem ért véget.) M. E. Egy idős bácsi hetek óta fázik a lakásában. Kéménye eldugult, a gázfűtést azonnal ki kellett kapcsolnia — elsősorban a saját érdekében. A kéményvizsgálókkal együtt jártak nála a házkezelés emberei is — megígérték, hogy csak a hét végét kell átvészelnie, és hamar megcsinálják a kéményt. Ennek negyedik hete. A türelmesen vacogó bácsi csak a harmadik héten ment panaszkodni a házkezelési osztályra, ahol nem is tudtak az ügyéről, mondván: még nem kapták meg a hivatalos értesítést. A bácsi tehát tovább fázik. Ha meleg vizet akar, mehei a szomszédba. A hivatalos papír meg csak eljut egyszer oda, ahova kell. Egy pecsét sorsa Fábry Pál, a második világháború utáni Magyar Köztársaság egykori diplomatája visszajuttatta a külügyminisztériun. egykori pecsétjét — az új Magyar Köztársaságnak. A bélyegző kalandos úton előbb a rodostói Kossuth Múzeumba, majd Amerikába került. Fábry Pál, aki ma New Orleansban él, a napokban ünnepélyes keretek, között adta át a köztársasági külügyminisztérium pecsétjét az űj Magyar Köztársaságnak. Mikor betértem hozzá, nem ismert meg. Kikoptam a megsárgult fotók, oklevelek, apró szögek, kaptafák-övezte emlékeiből. Kissrác koromban tágra nyílt szemekkel ismerkedtem műhelye titkaival, s az enyves bőrszag kábulatában hallgattam a múlt csodás meséit. Mikor már nagyobbacska voltam, régi vasgolyóbist kaptam tőle, hogy azt emelgetve, erősödjek. Több pihenőt kellett beiktatnom, mire a második emeleti lakásunkba cipeltem, hogy aztán szobám sarkában jon. Beszélni kezdtem, s le is tanultam hány szót. Már Berek bácsi mindhiába, mit kezdjen vele? A maradtam munka tisztessége, a porosodkésőn talán tőnéak-' kor öregember volt, nyolcvanéves. Most azt kérdezte, ki az apám — mondtam, korán meghalt. Nagymamámra, édesanyámra hivatkoztam, Idegen számára. Tanácstalanságomat rekedtes, nehezen beszélő hangja törte meg. Váratlanul — hisz tudta, ezért jöttem — ismét mesélni kezdett. Űjra megmutatta a titkos fiókok kincseit. Hatvan évig énekelt: tenorista volt, de hangja — mint a nedves suszterműhely elfelejtett eszközei — megrozsdásodott. Tíz éve, hogy élete párja, szeretett felesége itthagyta, számára már csak a munka maradt, s az ódon rádió dallamai. Olvasni? Lehet-e még számára újat mondani? A tévé? Túl sok benne a politika: ha 94 évig kibírta nélküle. ma család, a zene az, ami életben tartja. Hatvanévesen nyugdíjazni akarták: — Mit ér, ha nem tud dolgozni már az ember? Ma is napi négy órát cipészkedik. Csoportkép a falon: — valaha a harmincas években — saját kisüzeme volt. Fiatal, elégedett mesterember, kötényes tanoncok, segédek körében. A mai alagsori helyiségek akkor még földszintiek voltak. Az utcát azóta feltöltötték, a' szép emlékek félig betemetődtek a Madách utcában. Két háborút katonáskodott végig, nem dohányzott, nem ivott. Kodállyal többször találkozott, s mikor koccintottak, csak szájához emelte a poharat... Valahai mestere, mivel nem volt gyermeke, örökbe fogadta volna, úgy megszerette. Erről az időről egy repedezett, mázas kisinast formázó szobor tanúskodik. A szobrász őt mintázta meg. Kisiparosként minden lehetséges elismerést megkapott — ezt számtalan oklevél tanúsítja —, a második háború előtt a mester-vizsgabizottság elnöke volt. Berek bácsi végül leül a háromlábú székre, ölébe veszi a sorban váró cipők egyikét, és újra munkához lát. Mozdulatai évszázadosak. — Aki nem szereti a munkáját, boldogtalan ember — búcsúzik tőlem. A csukódó ajtó mögött egy teljes élet bizonyossága maradt. Varga Iván