Délmagyarország, 1989. november (79. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-17 / 273. szám

Diétás lisztpótló Az Egyesült Államokban né­. hány kutató emészthetőbbé, jobban hasznosithutóbbá akar­ta változtatni a kérődzők takar­mányát, s erre irányuló munká­juk során végül is olyan liszt­pótlót fedeztek fel, amely nem hizlal. A tehenek és más kérődzők összetett gyomrukban jól hasz­nosítják a növények cellulóztar­talmát; ez a fő táplálóanyaguk. Csakhogy a szalmának 40—50 százalékát lignin (faanyag) teszi ki, s mert az az állat számára megemészthetetlen, mint táplá­lék kárbavész. Ezt a lignint akarták a kutatók híg hidrogén­peroxiddal a cellulóz mcllól el­távolítani, hogy a takarmány­ból több hasznosulhasson. Ilyenformán búzaszalmából, illetőleg cukorrépaszelet bői olyan porózus cellulózt kaptuk, amelyről kiderült, hogy kitűnő lisztpótló. Ezt a kutatók cellu­lózpehclynek nevezték el. Ami­kor e készítményt 40 százalékos arányban hozzákeverték a való­di liszthez, majd a keverékből csokoládés süteményt sütöttek, ezt 15 gyakorlott kóstolómester közül egyetlen egy sem tudta megkülönböztetni a pusztán lisztből sütött készítménytől. Az új adaléknak az a haszna is megvan, hogy a nedvességet jól megköti. A liszthez kevert cellulózpe­helynek nincs táplálkozási ener­giatartalma, ellenben rosttöme­gével segíti az emésztést, ezért kiváló — a fogyni vágyók szá­niára jótékony! diétás rost­anyag. Felsőfokú végzettséggel rendelkező, agrár pályán jártas szakembert keresünk. „Menedzser V 29" jeligére a DM Press hirdetésfelvevó irodájába (V. Hugó u. 5.) TSZKLK I. sz. Gyáregysége, Daks gépjármű­árverést tart. Árverés helye: üaks, TSZKLR Hűtőház Ideje: 1989. november 20-án, 10 órakor. Az SZKMV Vaj háti Kendergyára kenderpozdorját ajánl megvételre 100 Ft/q egységáron + ÁFA. Érd.: Bagi Csaba üzemvezetőnél, a 67-0% vagy 67-290-es telefonon. A DOMET Ecsetgyár keres felvételre jó kereseti i lehetőséggel jól képzett lakatosokat faipari automata gépek beállításához, egy műszakos munkakörbe. * * * Jelentkezés: Cserzy Mihály u. 35. munkaügyi osztály V 22-355. Aprócskák ADÁSVÉTEL Eladó egy Koloniál könyvszekrény új állapotban. Érdeklődni: 30-682-es telefonon. Rendszám nélküli Simson motorke­rékpár, olajradiátor, vezetékes gáz­tűzhely eladó. Érdeklődni: Dé­kányné, Deszk, Béke u. 31/B. Hitachi képcsöves Super Color iv igényesnek eladó. Telefon: 21-413. Tápkockás salátapalánia holland eladó. Szőreg, Mályva u. 22. Kiadó nagyméretű Kencia és Főnix pálma. Zsombó, Móra F. u. 42. Kiadó E 400/1000 esztergapad. Te­lefon: 53-306. 6—12 V akkutöltő trafó eladó. Ér­deklődni: 16 óra után. Kiss Tibor, Balástya, Gajgonya 221. sz. MTZ Stl-cs erőgép és RK 180-as fű­kas/a eladó. Érdeklődni: Zsombó, Dózsa dűlő 99. Telefon: 82-272. 125-ös CEZET-t vennék. Ajánlato­kat a 27-22l-es telefonon 18 óra után kérek. MORA fali gázkazán és ITT 70 cm­es nyereménytévé olcsóbban eladó. Telefon: 18-641. Százhetven kg-os fehér hússerlés el­adó, december eleji vágásra. Kör­töltés u. 27. Commodore 64 .számitógép floppy­val, monitorral és programokkal el­adó. Telefon: 24-029. Vállalkozók figyelem! Eladó, vagy bérbeadó. 5 db fóliahá/ plusz 7000 db-os csirkeház. Csere is érdekel. „100»'o-os haszon 170930" jeligére a Hirdetőbe. Znldsövény nck vcsszős fagyai cse­mete olcsón eladó 3—5,50. Érdek­lődni: Hidverö u. 39. Telefon: 27-512. Commodore M-es (irányár: 14000 Ft), Commodore VIC-20-as (irány­ár: 4000 Ft) eladó. Érdeklődni: 17 óra után, 13-785-ön. Kifogástalan állapotú 500-as nor­tonszekrényes esztergapad, 600-as vasmarógép. háromsúlyos ingaóra eladó. Megtekinthető: Fürj u. 45. Kiadó faesztergapad. Érdeklődni: a 81-359-es telefonon. Tápkockás salátapalánia eladó. Szeged. Nyíl u. 55. Jó állapotban levő bór ulógartiitura eladó. Telefon: 15-839. Holkó. Egy db Sofa ablak 90x |20-as, fali liősugár/ó, 2 db 3,80 m-es áthidaló, 250-es régi Jaaa motorkerékpár el­adó. Érdeklődni: Halász Zoltán, Szeged, Rókusi krt. 21. 6/35. Négy darabos, vegyes hifitorony 100 W-os hangfalakkal 55%-os áron, és kétkazettás, távrákérdezős lelefon-Uzeneirögzitő garanciával sürgősen eladók. Telefon:62/77-147 Hosszú, fekete fókabunda vékony alkatra eladó. „Megegyezünk V/139" jeligére a Victor Hugó ut­cai DM PRESS hirdetőbe. Háromajtós fehér szekrény, Sop­ron garnitúrából, eredeti csomago­lásban eladó. Telefon: 53-008, este. Kiadó 5—600 db termoton tégla, és nikecel, 20 zsák perli!, 24 db üveg­tégla. Érdeklődni: Tápé, Árvácska u. 8. OTR légbefúvós kazán olajégövei és automatikával eladó. Telefon: 84-068, 18 óra után. Siesta gázkályha, majdnem új, el­adó. Érdeklődni: a 20-526-os tele­fonon. Nutría félbunda 50-es méret eladó. Érdeklődni: 28-228-as telefonon 16 óra után. Peugeot 204-es személygépkocsi, valamint Zaporozsec felújított mo­torral, mórahalmi tanya, 800 négy­szögöl, olcsón eladó. Érdeklődni munkaidőben a 22-088/392-es mel­léken, Darvas. JÁRMŰ Toyota Corolla DX 1300-as, ezüst ­mctál eladó. Szeged, Ncmestakács u. 6. Telefon: 21-178. Eehér Lada Samara 900 km-rel el­adó. Érdeklődni: egész nap, a 11-587-es telefonon. UAZ. parancsnoki, sátras személy­gépkocsi jo állapotban, első kézöől eladó. Megtekinthető: Hódmező­vásárhely, Arany J. u. 10., esti órákban 1500 S Lada 6 éves, 59000 km-rel eladó. Érdeklődni: 29-322-cs tele­fonon. UO-s 6993 S 100-as Skoda garázs­ban tartott, megkímélt állapotban eladó. Érdeklődni: Bordány, Rá­kóczi u. 31. SIMSON motorkerékpár alkatré­szenként eladó. Érdeklődni: a 20-272-es telefonon. OPEL OMEGA 1,8-cs, 87-es, kata­lizátoros személygépkocsi extrák­kal eladó. Érdeklődni: (62)75-265, 4 éves Trabant 31 000 km-rel eladó. Etelka sor 8. IV/10. 3,5 éves Nissan 5 ajtós, első kézből eladó. Érdeklődni: (65)12-098-as telefonon, este. Eehér Honda Jazz személygépko­csi, 1986-os évjáratú eladó 365000 Ft-ért. Telefon: 1643-61 í. 18—20 óra között. Nissan Sunny 1,5 OL kombi keve­set futott, 4 éves. különlegesen megkímélt állapotú, eladó. Érdek­lődni: 11-081, este. Opel Kadett 29-711. eladó. Telefon: Volvo 345 GL. automata gépkocsi eladó. Telefon: 19-900. Érdeklőd­ni: délelőtt 10 órától. KÁBX 15 kistruktor eladó. Érdek­lődni: i 6-521 -cs telefonon 14 óra után. 250-es dízel Mercedes 2,5 éves, ki­tűnő állapotban, kevés kilométerrel eladó. Érdeklődni: 61-947-es tele­fonon este. Skoda 120 L KS frs/.-ú 21 000 km­rel eladó. Érdeklődni: Szeged, Te­leki u. 9., 17 óra utan. Kifogástalan allapotban levő 82-es MTZ, egy 3,5 tonnás pótkocsi, egy egytengelyes állatszállító és ,egy csővázas eke eladó. Érdeklődni: Gárdián Ferenc, Mórahalotn, 2. kcr. 37. GX-es Polski FIAT 126-os meg­kímélt állapotban eladó. Telefon: 13-957. 1200-as Zsiguli egyben vagy bont­va, és Babetta eladó. Érdeklődni: Hont F. u. 14 A 5/15. Moszkvics 2140-es, kettő éves el­adó. Érdeklődni: 29-790, Árvái. Ifi/el Opel Kadett kombi 60000 km-rel eladó. Telefon: 19-779. Éj Nissan dízel gépkocsimat lakás­ra cserélném vagy eladnám. Érdek­lődni: 25-368-as telefonon. Friss műszakival 9 személyes Bar­kas eladó. Érdeklődni: Algyő, Bar tók B. 39., 67-362. Kas/nisérült karambolos Trabant eladó. Érdeklődni: Lomnici u. 27/B III/7. Ötéves Nysa termosz kisteherautó 3 éves műszakival eladó, vagy 1600­as Ladát beszámítok. Telefon: 23-932. Dacia TI.X 1,5 éves, 2 hetes taxifeh szereléssel eladó. 27-771, Szt. Mik­lós u. 3. III/3. Lada 1500-as ZR frsz.-u eladó. Irányár: 98000 Ft. Érdeklődni: 56-74l-es telefonon este 19.30-tól 21-tg­Lada 1500-as (1990. evt) kiutalás es 60 literes mélyhűtő eladó. Szt. Mik­lós u. 3., Micstk. Telefon: 27-771. ÁLLATOK Elveszett nov. 10-én, Újszegeden sárga spániel kiskutya. Megtaláló magas jutalmat kap. 19-378-as tele­fonon. November 10-én elveszett egy 2 éves dalmata kan, fehér-fekete pettyes. A becsületes megtaláló ju­talom ellenében hozza vissza Ba­logh Tibornéhoz, Szeged, Baktói sor 24. alá. Óriás schnauzer kölykök fajtagyőz• tes kantól eladók. Szeged, Lówy S. U. 64. Hitelre, maximum 50 fillérért vehet azonnal biogilisztát, humusz visszavásárlási szerződéssel. Tojó és nyúlketrec eladó. Érdeklődni: (62)15-382. Törzskönyvezeti szülőktől foxter­rier kiskutyák eladók. Érdeklődni: 61-777-es telefonon este 5 után. Eladó törzskönyvezett, 8 hónapos, drótszőrú foxterrier szuka. Tele­fon: 21-320, délutáni órákban. Hároméves félsodrott pej paripu ló eladó. Megtekinthető: Dobó László, Mórahalom, Kisvasút út 6 ALBÉRLET Gázfűtéses magánházban szoba ki­adó 2 diáklány részére. Érdeklődni: 24-595-ös telefonszámon. LAKÁS Másfél szobás, 47 m2-es, erkélyes, OTP-lakást cserélnék tanácsi gáz­fűtéses hasonlóra. Marx tér kör­nyéke előnyben. Érdeklődni: Sáro­si u. 3/B 4. emelet II. sz. Hóbiárt basa utcában 3 szintes, 150 m2-es, angol rendszerű, telefonos társasházrész garázzsal eladó. Ér­deklődni: hétköznap este 7 óra után a 28-085-ön, napközben 8— 10-ig az 54-198-as telefonon, hétvé­gén egész nap. Telefonos, 2,5 szobás, OTP-s lakás az Északi városrészben kp + OTP­át vállalással eladó. Érdeklődni: 26-508-as telefonszámon 19 órától lehet. Makkosh&zi két és fél szobás, 61 m2-es lakás eladó. 950 eFt készpén­zén. Érdeklődni: 56-085-ös telefo­non. 49 m2-es megvásárolható tanácsi la­kást cserélnék két kisebbre. Egyik komfort nélküli is lehet. Érdeklőd­ni: 22-294-es telefonon. Veszprémi 1 + 3-as lakásomat elcse­rélném szegedire. Minden megoldás érdekel. Érdeklődni: Makkosházi krt. 13. 2,5 szobás, társasházi lakás eladó. Kert, garázs van. Érdeklődni: Al­győ, Bartók B. u. 50. Éjszegedi 3 szoba hallos, telefonos, emeletes, ikerházrész eladó. Észak­újszegedi 2 szobás, telefonos lakást beszámítok. Érdeklődni: Bérkert u. 57/A. Telefon: 30-663. Másfél szobás OTP-s III. emeleti, lakásom eladnám. Telefon: 16-336­os reggel, 8—10 óráig. Székesfehérvári nem panel, I szo­bás, felújított, tanácsi lakást cseré­lek szegedire. Sósné, Székesfehér­vár, Mórié; u. 6. fszt. I. Sürgősen eladó 1,5 szobás, OTP-s lakás, készpénz + OTP. Nyitra u. l/A 111/8. Belvárosi 73 m2-es. 3 szoba-étkezös lakás garázzsal, fizetési kedvez­ménnyel eladó. Somogyi u. 5., Fenyvesiné, 17-148. 1 + 2-«s. telefonos lakás eladó. Ér­deklődni: Tabán u. 6. 11/4., este. Épülő társasházi lakás eladó. Tele­fon: 25-322. Csány i Sándor I. eme­let. Kisteleken kétszobás, OTP-s. 55 m2-es, gázfűtéses lakás garázzsal el­adó vagy szegedire cserélhető, Ér­deklődni: Kistelek, Ifjúság tér 2. fsz. I. Telefon: 64-045. Gát u. ll/B 3. cm. 7. sz. alatt 3 szobás, 69 m2-es OTP-s lakás el­adó. Érdeklődni: 56-298 vagy sze­mélvesen. Puiz utcában 4 szobás társasházi la­kás eladó. Érdeklődni: a 18-202-es telefonon. Étiőrő térnél cgyszoba-hálófülkés egyedi gázfűtéses, 50 m2-es lakás 21000 Ft/m:-ért eladó. Telefon: 29-473. INGATLAN Mánélvi üdülőtelek építési engedély­lyel eladó. Telefon: 30-104. Tiszaszigeti üdülőtelepen lábakon álló faház eladó. Vlz, villany van. Érdeklődni: 26-673, egész nap. Tiszaszigeten, Dózsa Gy. u. 1. sz. alatt családi ház I kh. kerttel eladó. Gáz, víz, villany van. Érdeklődni: Kossuth u. 23. újszeged, Tiszavirág u. 7, sz. alatti ingatlan eladó. Érdeklődni: 53-483­as telefonon. 3 szobás, gázfűtéses, kertes családi ház eladó. 6753 Tápé, Törökverő u. 13. Érdeklődni: minden nap 9—14-ig. Építési telek 1012 m2-es, lebontan­dó régi házzal, a Szóregi út elején eladó. Érdeklődni: 12 óráig a 27-026, este a 30-205-ös telefonszá­mon. Eladó Rúzsa, József A. u. 46. sz. alatti gázfűtéses magánház mellék­helyiségekkel, termő szőlővel és gyümölcsössel. Érdeklődni: mun­kanapokon a 10-644-es telefonszá­mon, Oltványi. Égy kai. hold szántóföld bérbe, több évre kiadó. Szőreg, Makai u. 105 Kert eladó Szatymaz mellett faház­zal, vízzel, villannyal. Telefon: 19-728. Sürgősen eladó új magánház, Sán­dorfalva, Rigó u. 13. Érdeklődni: ugyanott, este fél 6-tól. Kis magánházat, vagy 2—3 szobás társasházi lakást vennék. „Újszerű 170926" jeligére a Hirdetőbe. Komfortos tanyai ház nagy gazda­sági épületekkel és kertészkedésre alkalmas földdel eladó. Érdeklőd­ni: Örcjögh József, Csólyospálos tanya 301. Sziksóstón 1186 m2-es (kb. 300 négyszögöl) közművesített kiskert közvetlenül a tó mellett eladó. Ér­deklődni: Szeged, Csongrádi sgl. 85. VII/41. naponta 18—19-ig. Tanyaközpontban, nagy ház sürgő­sen, olcsón eladó. Szegedtől 24 km­re, bolt, buszmegálló közelében, ásott-fúrott kúttal. Érdeklődni: 26-358-ax telefonon, hétköznap 8-15-ig. Baklói hétvégi telkem, építési lehe­tőséggel elcserélném lakásra. Víz, gáz, villany van. Telefon: 27-020. Garázs eladó Római krt. 40. szám alatt. Érdeklődni: II-288-as telefo­non. Kiskundorozsmálól 6 km-re, Kuli­pintyónál jó állapotban levő tanya eladó. Érdeklődni telefonon; 61-177, 61-593 16 óra után, a 61-271-cn 8—16-ig. 240 négyszögöl zártkert Bordány­ban eladó. Víz, villany, pince van. Ugyanitt 220-as áramkörre beton­keverő, három hektós nagy prés, szalagfűrész eladó. Érdeklődni: 24-937, 16 óra után. Eladó Sziksóson zártkert vezetékes vízzel, tervrajzzal, építőanyaggal. Érdeklődni: Kiss Jánosné, Hont F. u. 22/B 1/3. MUNKAALKALMAK Takarítást, szónyegtisztitást válla­lunk magánszemélyeknek és közü­leteknek. Jelentkezni: 23-»77-es te­lefonon. A Csongrád Megyei Tanács Tüdő­kórház-Gondozóintézet állást hir­det orvosi könyvtárába könyvtárosi állásra. Idegen nyelv tudása elő­nyös. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni: Deszk, Alkotmány u­36. reggel 9—12 óráig a Főigazga­tó-főorvosnál. A Bebrils Lajos Szakközépiskola felvételre keres: cserépkályha fűtőt (időszaki gázkazán fűtőt K2-<»), asztalost, udvarost, anyagkönyve­lőt (könyvelói képesítéssel, határo­zott időre). Érdeklődni; Szeged, Marx tér 14. gazdasági vezetőnél 21-433/17, Pannónia Szórmekikészitó Konfek­ció és Kereskedelmi Vállalat III. gyáregység azonnali belépéssel fő­könyvi könyvelőt keres. Jelentkez­ni lehet: Török Miklósné főköny­velő, Szeged, Attila u. 17—19. Szerződéssel, hosszabb időre 8 órás takarítót felveszünk. Szeged, Gu­tenberg u. 25. (általános iskola) kárpitost felveszek állandó munká­ra. „Gyakorlattal rendelkezzen V 110" jeligére a Victor Hugó utcai DM PRESS hirdetőbe. Perfekt gyors- és gépíró titkárnőt keresünk tárgyalóképes német nyelvtudással kreatív munkakörbe. „Kiemelt bérezés V 118" jeligére a Victor Hugó utcai DM PRESS hir­detőbe. Fiatal nő bármilyen munkát vállal. „Négyórás V 146" jeligére a Vjctor Hugó utcai DM PRESS hirdetőbe Vállalkozási részleggel is rendelke­ző társadalmi szervezetek, egyesü­letek, szakcsoportok teljes admi­nisztrációs munkáját vállalom la­kásomon. Telefon: 27-123. Érettségizeti elszámoltató könyve­lőt felveszünk. Szeged, Brüsszeli krt. 6/B. Nehézkonfckciós munkái bedolgo­zóként vagy társként is vállalnánk, akár külföldre is. Varrógépcink vannak. Érdeklődni: 30-077-es tele­fonon egész nap. 39 éves. agilis férfi jogtanácsos, bí­rósági és közigazgatási jártasság­gal, jó kapcsolatokkal jól fizető munkahelyet keres Szegeden vagy környékén. „21+21 V 161" jeligére a Victor Hugó utcai DM PRESS hirdetőbe. .Szövőnőt, rongyválogatót és rongyvágót keresünk felvételre. Szeged-Kiskundorozsma, 48-as u. 6-8. Felveszünk mérlegképes könyvelői képesítéssel belső ellenőri munka­körbe, számviteli ismeretekkel pénzügyi-könyveiéi munkakörbe, továbbá közgazdasági szakközépis­kolai végzettséggel előadói munka­körbe pénzintézeti feladatok ellátá­sára dolgozókat. Számítógépes is­meretekkel rendelkezőket előnyben részesítjük. Jelentkezéseket írásban „Takarékszövetkezet" jeligére no­vember 27-lg kérjük leadni a Victor Hugó utcai DM PRESS hirdetőbe. EGYÉB Sokszorosítás, filmnyomás min­denfajta alapanyagra, textilnyomás ót szinig. Szeged, Batthyány u. 19. Üzlethelyiség kiadó a belvárosban (Dugonics tér környékén) 16 m2-es, magántulajdonú, összkomfortos, telefonos. 1500 Ft m2/hó. 1990 V/84 jeligére a Victor Hugó utcai hirdetőbe. Érettségire felkészítő angol, ma­tematika tanárt keresek, aki laká­somon oktat. „Sürgős V/92" jel­igére a Victor Hugó u. 5. alatti hir­detőbe. 10 férőhelyes 3 szoba összkomfor­tos, telefonos lakás, Újszegedi ma­gánházban kiadó. Vállalatoknak is. Telefon: 55-464 16 órától. Körtöltésen kívül 70 m2-es műhely ipari árammal kiadó csendes tevé­kenységre. Érdeklődni: 12-351-en 7-15 óráig­Szegedtől 7 km-re, csirketartásra berendezett tanya kiadó (12 ezer fé­rőhely). Érdeklődni: 55-401-es tele­fonszámon. Német nyelv tanulásához egyete­mista vagy főiskolás fiút keresek. Telefon: 27-748, 17 órától. Nyíregyháza-Sóstón nyaraló kiadó közületnek is. Érdeklődni: 54-732, egész nap. A Wiskundorozsmaj videotékába 50 új filrn érkezett! Kiskundorozsma, 48-as utca I. Telefon: 61-373. Manöken, butikban eladói állást vállal. „Megegyezünk V/125" jel­igére a Victor Hugó utcai DM PRESS hirdetőbe. karácsonyi bevásárlás Bécsben. Minden hétfőn, részvételi díj: 500,— Ft. Jelentkezés: Puczkóné, József A. sgt. 41. Telefon: 23-356. Tüzelőanyag- és építőanyag-szállí­tás megrendelhető 20*7o kedvez­ménnyel. Telefon: 19-327, este. 25 éves, jó megjelenésű, zenét sze­rető és művelő, zárkózott, de em­berszerető fiatalember barátot ke res. Olyan meleg természetű, barát ságos férfi levelét várom, akivel nemcsak örömünket, hanem bina tunkat és legintimebb lelki gondja­inkat Is megos2hatnánk. Bemutat­kozó — lehetőleg fényképes — le­veledet „Segítsünk egymáson V99" jeligére a Victor Hugó utcai DM PRESS hirdetőbe kérem. Egyetemista lány, magyarból taní­tást vállal. Telefon: 24-169. Kotátorok, kertápolási cikkek, ve­tőmagok kaphatók a Gyapjas Fái u. 51. sz. alatti gazdaboltban. Tele fon: 13-685. Olasz nyelv tanítását vállalom ol csőn. Clm: Brüsszeli krt. 2I/B. Mérnök-orvos gyermekes házaspár háztartási munkához és gyermek­gondozáshoz segítséget keres. Cim: Szeged. Retek u. 21/B 11/6. Tele fon: 18-165. IBM PC-vel Turbó Pascal, Dbase, Clipper, Basic nyelven programok készítését, ill. oktatást, valamint adatrögzítést vállalok. „Korrekt V 177" jeligére a Victor Hugó utcai DM PRESS hirdetőbe.

Next

/
Oldalképek
Tartalom