Délmagyarország, 1989. október (79. évfolyam, 232-258. szám)

1989-10-10 / 240. szám

1989. október 10., kedd 3 Alapszabály, programnyilatkozat, szavazás ság mekkora része válik rr.eg párttagságától. Meg­győződésem, hogy az MSZMP-tagság zöme vállal­ja az MSZP-t is — hangsú­lyozta Nyers) Rezső. Hozzá­tette: apparátusában egyéb­ként kisebb párt leszünk, de működőképes szervezettel kell rendelkeznünk, és az a szándékunk, hogy ezt a mű­ködőképességet a csekélyebb anyagi eszközökkel is meg­felelő szinten tartsuk. Ké­sőbb a párttagdíj mellett jelentős arányban egyéb be­vételekre is törekedve, épp­úgy. mint a nyugati de­mokratikus országok párt­jaiban, amelyek nem fonód­tak össze az állammal. A magyar közvélemény egy része az MSZP-t távol akarja tartani az ilyen jelle­gű bevételektől, ám ez kép­telenség. A pártok sehol a világon nem tudnak csak tagdíjakból megélni; A választási esélyek iránt érdeklődő kérdésre kifejtet­te; — A remények valamit nagyobbodtak. Világosan el­szakadtunk azoktól a múlt­béli rekvizítumoktól, ame­lyek mar idejét múlták, és a Magyar Szocialista Munkás­párt gyakorlatában, helyen­ként politikai megnyilvánu­lásaiban is még jelen voltak. Meggyőződésem, hogy a ma­gyar társadalomnak van olyan rétege, amelyik foko­zott érdeklődéssel fordul a Magyar Szocialista párt fe­lé. Az MSZP-nek a kongresz­szus utáni legfontosabb fel­adatairól szólva kijelentette: — Egész feladatcsomag áll a pártvezetés előtt. Az appará­tust újjá kell szervezni, az alapszervezeteknek létre kell hozni vidéken koordinációs testületeiket. A régi értelem­ben vett közép-irányító szer­veket megszüntetjük, ez te­hát a szervezet átalakítását is jelenti. A propagandánkat is újra kell teremteni. Ezt már rnegkezdtük, most azon­ban mindenben modernebb­nek és hatékonyabbnak kell lenni. Ez a párt tényleges, felhasználható vagyonát, technikai eszköztárát tekint­ve ma a szegényebb pártok közé tartozik. Az új pártok — részben külföldi segítség­ből — sokkal korszerűbb technikával rendelkeznek, mint mi. Hogyan alakul az MSZP kormányzatot irányító-befo­lyásoló tevékenysége? kérdezte az MTI. A pártel­nök leszögezte; — kormányt nem a párt, hanem az Or­szágyűlés irányítja. A párt­frakcióhoz tartozó képvise­lők az Országgyűlésben je­lentós erőt képviselnek, ezért nagy befolyásunk lehet a kormány politikájára. Igyekszünk ezt jó értelem­ben felhasználni, olyan érte­lemben kormánypárt lenni, hogy támogatjuk a kormányt a reformtörekvéseiben és Gorbacsov távirata Mihail Gorbacsov, az tok az együttműködés ta­SZKP KB főtitkára hétfő pasztalataira fognak tó­este táviratban üdvözölte maszkodni, arra az együtt­Nyers Rezsőt: Tisztelt Nyers Elvtárs! Fogadja őszinte üdvözle­temet és jókívánságaimat a Magyar Szocialista Párt el­nökévé történt megválasz­tása alkalmából. Engedje meg, hogy kife­jezzem meggyőződésemet: a pártjaink közötti kapcsola­müködésre, amely mindig fontos szerepet játszott a Szovjetunió és Magyaror­szág közötti kapcsolatok­ban, s kétségkívül a to­vábbiakban is szolgálja majd a béke és a szocializ­mus ügyét és népeink ér­dekeit. Mihail Gorbacsov fogva Nyers Rezső megvá­lasztását támogatta. A kongresszus munkáját értékelve hangoztatta, hogy a párt legfelsőbb fóruma el­végezte a legfontosabbat: új párt alakult, s a prog­ramnyilatkozatban, illetve az alapszabályban lefekte­tett elveket remélhetőleg hi­telesíti majd az új vezetés. Az MSZP nem régi arcok­kal lép a társadalom elé; ezt jól tükrözi az új vezető­ség első „csoportképe". A Magyar Szocialista Párt olyan szellemben jött létre, amely biztató, a korábbinál is nagyobb esélyeket ad szá­mára a háromoldalú politi­stabilizációs törekvéseiben, a véleményem — a törté­de egyúttal — mozgalomként nelmi tapasztalatok alapján kai egyeztető tárgyalásokon. — az összekötői híd szerepét —, hogy a szocializmusnak Pozs&ay Imre a vezetőseg is be kívánjuk tölteni a kor- mindig volt és mindig lesz egységet firtató kerdesre , , , ITALNNTALIFRI /YI TVICFCFRI manyzati politika es a min- tomegbazisa. Ezért törté­dennapi emberek igényei kö- nelmi pártalapításnak te­válaszolva elmondta; koráb­ban a különbségek nagyob­zött. Tehát a nép véleményét kintem a mostanit, s meg- hé"örf azonban közvetítjük a kormány felé. győződésem, hogy tömeg- kozeledtek a nezeleK­— A problémákkal való párt lesz az MSZP. Tömeg­bátrabb, keményebb szem- pártot akarunk, nem szűk benézést ígérünk. Szociálpo- elitet — hangsúlyozta vé­litikai érzékenységünket nö- gezetül a pártelnök. vélni kell. A gazdasági ne­hézségeket nem szabad a szociális ellátás rovására megoldani. Ebben az MSZP bátran fellép, igényli a kor­mánytól a megoldást, még ha tudatában is van annak, Az esti plenáris ülés kez­dete előtt a hazai és a nem zetközi sajtó Pozsgay Imrét, az köztársasági elnök jelöltjét faggatták a zárt ülésen tör­hogy a kormány lehetőségei téntekről, a kulisszatitkok­korlátozottak. De a szűkös föl, nézeteiről. Szólt arról, A munkahelyi alapszer­vezetek működésére vonat­kozó vasárnapi szavazással kapcsolatban úgy fogalma­zott, hogy az eredmény — amely továbbra is lehetővé teszi működésüket — nem képviselői lepte ' meg, a kisebbségben IViszp maradás nem törte le. E kérdésben egyébként az ál­láspontok már korábban is­mertek voltak —tette hozzá. körülmények között is ke­resni kell a viszonylag elvi­selhető megoldásokat. Töb­bet nem tudunk ígérni. Én azt remélem; a churchilli ígéretből — vér, könny és verejték —, hogy a vér sem­miképpen sem "folyik majd. Remélem, minél kevesebb könny hullik, de verejték, az lesz. — Az MSZMP több pártra szakadásának lehetőségéről Nyers Rezső így vélekedett: — Az előzetes várakozásunk és szándékunk az volt, hogy váljanak le a pártról mind­azok, akik ideológiailag vagy politikailag szemben állnak a demokratikus szocializ­mussal. Ugyanakkor a levá­lás valószínűleg nagyobb arányú lesz, mint amit mi szeretnénk. A kettéválásnak pedig nem volt politikai alapja, csak a Reformszövet­ség egy nagyon kis része akarta ezt. Ók bennmarad­tak — s örülök, hogy benn­maradnak — a pártban, konstruktív radikalizmusuk erjesztő szerep lehet tovább­ra is. De derékba törni az MSZMP-t — ez a magyar demokráciának okozott vol­na nagy kárt, természetesen ilyet nem terveztünk. Sze­rencsére ezt sikerült elke­rülni. Azt azonban, sajná­lom, hogy egyszerű emberek el fognak válni tőlünk — tette hozzá. Nem állítom, hogy a Ma­gyar Szocialista Párt örökké együttmarad, hiszen a ma­gyar társadalomban ma minden párt az egyesülés és bomlás dialektikus válto­zásának fázisában van. Az hogy köztársasági elnökké jelölése nagy megtiszteltetés számára, s ez egyben új fe­lelősség kezdetét jelenti. A kongresszus a késő éj­szakai órákban folytatta munkáját, s valószínű, hogy Elmondta: volt némi alapja befejezni ma, kedden a haj­annak a híresztelésnek, nali órákban tudja a felvál­hogy őt is javasolták az MSZP elnöki tisztére, mert akadtak, akik így gondol­kodtak, és ezt a vélemé­nyüket fogalmazták meg, de végül is Nyers Rezső volt az egyetlen jelölt. ö maga egyébként kezdettől lalt munkát, melynek során a pártvagyonról, a munkás­őrség további sorsáról és ok­tóber 23. politikai értékelé­séről volt szó. Olvasóinkat a holnapi számunkban tájé­koztatjuk a hajnali tanács­kozás eredményéről. Nemzetközi sajtóvisszhang MOSZKVA A Magyar Szocialista Pártnak meg kell találnia a válságból kivezető utat, saz ehhez szükséges vezetőket — jelentette ki az MTI tu­dósítójának nyilatkozva Roj Medvegyev. Az ismert tör­ténész, a szovjet parlament lagja az MSZP megalakulá­sa kapcsán annak a vélemé­nyének adott hangot, hogy Magyarországnak a saját gazdasági modelljét kell megtalálnia a jövő érdeké­ben. Noha az utóbbi időben nagyon lekötik őt a szovjet belpolitikai események, s ezért nem ismeri részleteiben • a magyar helyzetet, azt le­szögezte, hogy a Nyugathoz több szállal kötődő Magyar­ország szempontjából he­lyesnek tartja a Magyar Szocialista Párt megalakulá­sát. Az új párt megalakulá­sának fényében a magyar kommunista mozgalom tör­ténetére visszatekintve Med­vegyev úgy vélekedett, hogy a kommunista párt megerő­Az MSZMP-böl kizárt, majd a „visszazárásából" nem kérő Bihari Mihály politológust a különös for­galmú körfolyosón szólítot­tam meg, még azelőtt, hogy „sorstársával", Lengyel Lászlóval és Csoóri Sán­dorral együtt Pozsgay Imre vendégei és tárgyalópart­nerei voltak. — Az itt előterjesztett program sok mindent át­emelt abból, amit először ön irt le; érez-e némi elég­tételt? — Valóban megfelelnek a kongresszus dokumentu­mai az általam már jó ide­je képviselt demokratikus, szocialista modellnek. De nem a program a vízvá­lasztó, hanem a személyek. Vagy inkább úgy mondom, az a legfontosabb, kik lesz­nek a tagok és kik lesznek a vezetők a pártban. Első­sorban ettől függ, hogy új párt ez valóban, vagy csak „megújult" régi. Vízválasztó — Mondana neveket? Vezetőkét? — Pozsgay, Németh, Horn, Szűrös, Horváth Ist­ván. Belső meggyőződése szerint, úgy gondolom, Nyers Rezsó is, de vele az a gondom, hogy még min­dig azt hiszi; össze lehet egyeztetni, össze nem egyeztethető dolgokat. Túl szélesen akarja megszer­vezni ezt a pártot, és ezzel veszélyezteti a jövőjét. — Űj politikusokat nem lát a porondon? — Ha lesz egy európai értelemben vett baloldali párt, annak nemcsak a volt MSZMP tagjaiban, vagy vezetőiben kell gon­dolkodni, hanem mai pár­tonkivüliekben is, és más, lazább tömörülésekhez tar­tozókban, mint a Demok­ratikus Magyarországért Mozgalom, az Uj Márciusi Front, vagy akár az újjá­szerveződő népfront. Az európai baloldali szocialis­ta mozgalomnak hívei van­nak, a Magyar Demokrata Fórumban, az SZDSZ-ben is. Ha lesz egy hiteles új párt, amely nem bolsevista, nem a marxi ideológiát 'vallja, teljes mértékben el­határolja magát a diktató­rikus és kizsákmányoló szocializmustól — vagyis nem lesznek benne azok az emberek, akik a fölsorol­takhoz ellenkezőképpen viszonyulnak — akkor az új párt talán „nép, a nem­zet centrumában" lehet. — Es a tagjai között Bi­hari Mihály? — Ez a párt még nincs meg, a Magyar szocialista Párt pillanatnyi állapotá­ban nem ilyen. Én tehát várok... (sulyok) södése Magyarországon va­lójában mesterséges1, kívül­ről ösztönzött, s nem egy szerves folyamat része volt Azi ország felszabadulása után mindössze néhány ezer tagja volt. s ezután sem a legjobb erők kerültek az élére. Mindez ma már nem vá­lik a párt javára, s Medve­gyev szerint egyebek között ezért is szükségszerű volt a gazdasági válság közepettea párt jellegének, arculatának megváltoztatása, történel­mének és politikájának át­gondolása. PARIZS A magyar párt teljes vál­tozáson megy át. úi progra­mot fogad el, amely a de­mokratikus szocializmust tű­zi ki célul — jelentette ki hétfőn Jean-Jack Queyranne, a Francia Szocialista Párt szóvivője, a párt egyik tit­kárhelyettese. Egyebek között úgy véle­kedett, hogy a célkitűzések között olyanok szerepelnek, amelyeket a francia párt megelégedéssel fogad: így a szabad választásokat, a plu­ralizmust, a piacgazdaság megteremtését. KAIRÓ Egyiptomban a Magyar Szocialista Párt megalaku­lásáról elsőként a televízió szombat éjjeli híradóműsora számolt be a kongresszuson felszólalt Nyers Rezsőt mu­tató 30 másodperces film­anyaggal, hangoztatva, hogy „új rendszer" formálódik a pártállam helyett, erre szavazott a kongresszus óri­ási többsége. A hétfői napilapok a vi­lághírügynökségektől átvett tudósításokkal bőségesen, de saját kommentárok nélkül foglalkoztak a kongresszus­sal. Egyöntetűen azt emel­ték ki, hogy „Magyarország az első a keleti tömbben, ahol a kormányzó kommu­nista párt maga döntött a marxizmus—leninizmus, a proletárdiktatúra elveinek, és saját kiváltságos helyze­tének feladásáról, létrehoz­va helyette egy nyugati stí­lusú szocialista pártot, amely a demokráciát tűzi zászla­jára" Á Magyar Szocialista Párt programnyilatkozata Az. MSZP programnyilatkozata leszögezi, hogy a párt mindenekelőtt elhatárolja magát a sztáliniz­mus & a neosztálinizmus valamennyi változatától. Következetesen megőrzi azonban a szocialista és a kommunista mozgalom azon eszméit és értékeit, mint az emberi szabadság kiteljesedését, az alulról szerve­ződő társadalmi közakarat érvényesítését és az ön­kormányzatot, az igazi kollektivitást, a társadalmi szolidaritást és az igazságosságot, az esélyegyenlősé­get és a szociális biztonságot. A párt célja a demok­ratikus szocializmus, amelyet békés, népi demokrati­kus úton a társadalom és a gazdaság működőképes­ségét fenntartva kívánja elérni. A programi célul tűzi kj a demokratikus szocia­lizmus politikai intézményrendszerének megteremtését. Ennek jellemzői: a demokratikus jogállam, a közvet­len demokrácia intézményei, a kiegyensúlyozott ha­talommegosztás a különféle szervezetek és a hatalmi központok között, a szabadon választott, a főhatal­mat gyakorló és a népszuverenitást képviselő felelős parlament, a hatalmi ágak egyensúlyát megtartó közi­társasági elnök és a parlamentnek felelős kormány, önálló hatalmi ágként megjelenő igazságszolgáltatás, az állampolgári szabadság', a politikai szándékok ki­fejeződését szolgáló többpártrendszer, a különféle po­litikai szervezetek és irányzatok szabad versengése, önálló szociális érdekképviseletek és szakmai érdek­szervezetek, alkotmányos biztosítékok az; ország va­lamennyi kisebbsége védelmére. Az MSZP gazdaságpolitikai céljaként a piacgaz­daság kiépítését tűzi ki. Ennek egyik feltétele, hogy az alkotmány is1 garantálja a különböző tulajdonfor­mák (köztük a külföldi tulajdon) gazdasági jogegyen­lőségét ós a tulajdonlás biztonságát. A program le­szögezi. hogy a törvény adta lehetőségek közti va­gyongyarapodás nem sérti mások állampolgári jogait, s nem. jelent visszatérést a kapitalizmushoz. A piac­gazdaság kiépítésének feltétele a tulajdonreform. En­nek keretében sor kerül az állami tulajdon társadal­masítására. Az állam kezében összpontosuló vállal­kozói vagyon törvényekkel szabályozott és társadalmi­lag 'ellenőrzött módon kerüljön új tulajdonosaihoz — szögezi le a program. Meg kell akadályozni a nem­zeti vagyon elherdálását, a vagyon rövid távú, mun­kavállalói érdekek alapján történő felélését és a me­nedzseri hatalommal való visszaélést. A part célja olyan jövedelemelosztás kialakítása, amely hatékonyan ösztönzi a teljesítményeket, ugyan­akkor biztonságosabbá válik a megélhetés. A jöve­delemformák között a munkabér mellett megjelenik a tőke haszna, a vállalkozói nyereség, az innováció jutalma, az ügynöki és a 'közvetítői díj is. E jövedel­mek jogosságát is elismeri az MSZP. A szociálpolitika alapvető feladata a szélsőséges életszínvonal-különbségek mérséklése. Hatékony szo­ciálpolitikával is el kell kerülni a tömeges munka­nélküliséget. Munkahelyteremtő gazdasági stratégiá­val, oktatási, átképzési programokkal, vállalkozásélén­kítéssel, a külföldi munkavállalási lehetőségek kitá­gításával a lehető legkisebbre kell szorítani a mun­kanélküliek számát. A párt eltökélte, hogy aktívan fellép a szegénységet újratermelő gazdasági és társa­dalmi feltételek megváltoztatásáért. A program a párt jellegéről a következőket álla­pítja meg; az MSZP a többi párttal alkotmányosan versengő, platformok szövetségeként működő, modern szocialista politikai mozgalomként kíván tevékeny­kedni. Baloldali szocialista párt, amely a szocialista és kommunista alapértékek szintézisére törekszik. A nép pártja, mivel a társadalom, túlnyomó többsége — mindenekelőtt a munkájukból élő fizikai és szellemi dolgozók érdekeit képviseli. A reformok pártja is, mi­vel a strukturális reformokra és a demokráciára való békés átmenetre összpontosítja erőfeszítéseit. Az MSZP a nemzet pártjának és demokratikus pártnak — a tagság pártjának — deklarálja magát. A programnyilatkozat végül leszögezi: az MSZP független Magyarországot akar. Támogatni kívánja azokat a külpolitikai törekvéseket, amelyek már ed-, dig' is növelték Magyarország nemzetközi tekintélyéf. Magyarország nemzeti érdeke volt és marad a Szov­jetunióhoz fűződő zavartalan és kiegyensúlyozott vi­szony. A programnyilatkozat megfogalmazza: „Törek­véseink hasonlósága táplálja azt a reményt, hogy kapcsolataink a társadalmi berendezkedésüket szaba­don megválasztó országok önkéntes és egyenjogú együttműködésévé fejlődnek." Az MSZP arra törekszik, hogy a ma még létező szövetségi rendszerek viszonyát a szembenállás he­lyett a közeledés jellemezze. Magyarország a Varsói Szerződés tagjaként is önállóan, kezdeményezően kí­vánja előmozdítani a tömbök megegyezéseit, a biza­lom elmélyítését. A párt támogatja azt a gondolatot, hogy minden külföldi haderő távozzék az európai ál­lamok területéről, s a leszerelési folyamat részeként vonják ki a Magyarországon állomásozó szovjet csa­patokat is. A párt őszintén kívánja a Duna menti né­pek összefogását, a kapcsolatok javítását és elmélyí­tését. A Magyar Szocialista Párt világnézeti korlátok nélkül kész együttműködni minden demokratikus, Európa jövőjéért felelősséget érző politikai erővel, el­sősorban a reformok mellett elkötelezett kommunista, szocialista, szociáldemokrata és más baloldali irány­zatokkal. az új típusú környezetvédő, ifjúsági, béke­és nömozgalmakkal. Az MSZP meg kívánja őrizni sokrétű kapcsolatait a nemzetközi kommunista moz­galom pártjaival, keresi az együttműködés lehetséges területeit a polgári politikai erőkkel is. Megkülönböz­tetett érdeklődést tanúsít a szociáldemokrata tapasz­talatok iránt, melyet a közös hagyományok táplálnak — állapítja meg egyebek között a dokumentum. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom