Délmagyarország, 1989. szeptember (79. évfolyam, 206-231. szám)

1989-09-13 / 216. szám

1989. szeptember 13., szerda 5 EAST-fesztivál Zörejek, csattanások, dallamok... A szófiai „Könny és mosoly" színház előadása Az EAST keretében, a hétfői nap — nyugodtan mondhatjuk — szenzációja a szófiai színház Ding-dong című előadása volt. A szó igazi értelmében kísérletező színház az övék, hiszen elő­adásuk mozaikjai pontosan megkomponált test játék-ele­mek bői és hangeffektusok­ból épültek fél. majd egy furcsa, groteszk, ironikus egésszé álltak össze. Az elő­adás egy pontján bekapcsolt videón figyelhettük meg azokat a gyakorlatokat, helyzetjátékokat, melyeket hosszú, türelmes munkával kísérletez ki az együttes, s épít előadásaiba. Ami a né­zőt első látásra megfogja, az a harmonikus és diszharmo­nikus hangeffekítusok és mozgások szokatlan, várat­lan hullámzása. A skála a harmónia egészen csöndes, fojtott suttogós, dudorászós, csettenős zörejeitől és lágy mozgásától egészen a káoszt megjelenítő, üvöltő, sátánian kacagós. egzaltált ritmusig terjed. Néhány hangszeren kivül a színészek valódi „hangszerei": a testük és a hangjuk. A néző egy olyan sajátos álomvilágba csöp­pen, melynek figurái a fan­tázia szülte meghökkentőié­lekre hasonlítanak. Az áloni szuggesztív képekből tevődik össze, amelyekben a hagyo­mányos gesztusrendszerekre is ráismerhetünk, vagyis ön­nön világunk elé is tükröt tartanak a szereplők, hogy felismerhessük abszurd lét­helyzeteinket. (Erre utalnak A MAI PROGRAM 9 óra, ifjúsági hotel: tréningek, szakmai értéke­lések. 11 óra, alula, Dugonics tér: EAST-konferencia. 18 óra, aula: Modern Dance (NL). 18 óra, Klauzál tér Atarassia (I) Az erőszak archeológiája. 17 és 19 órakor, a Kisszínházban: Kimbri (DK) Álmatlan. 20.15 és 23.15 óra, auditórium maximum: JATE 8.15-ös csoport: Ebla. 21 óra, Bálint Sándor Művelődési Ház: Group Atman (PL): Indiai zene. 21 óra, JATE-klub: Rollo (SF). 23 óra, Bartók'művelődési központ: Gundula Weimanns Group (DDR): A király. 23 óra, Bartók művelődési központ, pince: Magda Banach (ARG/PL): Ikarus zuhanása. 23 óra, JATE-klub: Zene (Yard Blues Band, Faktor). az Örkényi egypercesekből szőtt hang- és hangulatfosz­lányok is.) A színészi jelen­létnek köszönhetően, a já­ték végig sodró és szuggesz­tív erejű. A színészek töké­letesen uralják testüket és hangjukat, úgy formálják mindkettőt, mint egy szob­rász az anyagát. Az önreflexión túl. egy­mással és a közönséggel is képesek egy olyan erős, fe­szült kapcsolatot teremteni, amelynek végső feloldása­ként a nézői taps ritmusa is igazodik a koppanó, csusz­szanó hangokhoz, furcsa testhelyzetekhez és viszont. Az, hogy egy ilyen jellegű látványszínházban (néhány­szor Bosch-víziókra emlé­keztető alakzatokkal) a pro­dukció egyetlen percre sem tűnik esetlegesnek és meg­isrr.ételhetetlennek. interfzív összjátékot és pontos kom­ponálást feltételez. Az elő­adás tehát a rendezőt és a színészeket is egyaránt di­cséri, még akkor is, ha úgy éreztük: a játék és a moz­gás hevülete szinte kinövi a JATE-klub szűk termének a kereteit. A bolgár színház bemutatkozása meglepetés volt, és azt bizonyítja, hogv a híres műhelyszínházak mellett kitűnő, és ma már nem is annyira ismeretlen csoportok léteznek még sokhelyütt, országhatárok­tól és politikai régióktól függetlenül. Nagy Márta ÉH iReflex Zavarock ? Úgy ültem szombat este a tévé előtt, mint egy kis angyal. Mint az igazi, vérbeli rock és heavy ze­nék jókora imádója, vár­tam a Rockstúdió adását, hogy egyszerre gyönyör­ködtessem látásomat és hallásomat, ám inkább a szaglásom körül kezdtek körvonalazódni a dolgok. Hogy ugyanis itt valami bűzlik. Olybá tűnt a kül­földi és magyar zeneka­rok közt a különbség: mint ahogy nem érik utol a jó cipó illatát semmiféle müzlik. Van a külföldi heavy és rock zenékben valami eredendően egyéni, amit talán a hangszerelésnek, a használt technikáknak, vágy csupán az angolszász nyelvnek köszönhetünk. Az egyik magyar csapat vezetője meg is jegyezte, hogy ők azért énekelnek angolul, mert hát ez a rockzene nyelve. És való­ban, sokkal élvezhetőbb, sokkal inkább profinak! nevezhető zenét nyomtak, mint a többi magyar, akikről az jutott eszem­be, hogy jópofa kölkök bohóckodnak, némi zenei aláfestéssel. Magatartásuk semmi más, mint ahogy a régi nagyok fetrengtek az extázisban. Különbség: ezek a jópofa gyerekek) úgy csinálnak magukból sztárt és olyan magabiz­tossággal nyilatkoznak, mintha tényleg tudnának zenélni. Na, meg ha még jobban meg akarunk döbbenni, akkor lássuk a techniká­kat. Az egyik nyugati ze­nékar koncertjén a dobost emelvényestül egy szerke­zet beemeli a nézők fölé, és — mint valami rabló­húst — megforgatják a levegőben; fejjel lefelé is pont olyan jól csörömpöl a cineken, meg a kifeszí­tett kutyabőrökön, mint amikor még érte a lába a földet. Aztán a fénytech­nika szinte végigsöpört a tomboló nézőseregen; min­den tökéletes természetes­séggel működik. És a mi kis zenekarjaink homok­buckákon zörögnek, ug­rándoznak; szinte rosszul­esik ez a play-back. A fénytechnika: fölvonultak a köztisztasági vállalat szemétgyűjtő járgányai, és villogó sárga fényükkel el­árasztották a szombat es­ti zenészeket. Amikor egy zenei pro­dukció mellé, mely tekint­hető szent dolognak, egy ennyire hétköznapi, „sze­mét" és profán jelensé­get kapcsolnak, az már megér egy szociológiai ta­nulmányt, mert pontos tükre annak az értékza­varnak, ami kis nyomorú­ságunk mellé társul. Aztán jöttek a veterá­nok, Benkö Laci: aki egy­re jobban hasonlít nagy­apámra, ami még nem is volna baj, de a harmadik szólólemeze legalább olyan unott közönyt váltott ki, mint az első, Molnár Gyuri, aki őszinte meg­nyilatkozása ellenére se1 valami igazán jót produ­kált első szólólemezén. Ugyanazok a zenei fordu­latok, melyeket az utóbbi tíz-egynéhány évben uná­sig hallgathattunk. Vala­hogy az volt az ember ér­zése. hogy ők már elhúz­ták a saját nótájukat. Vi­szont kellemes meglepe­tést okozott Frenreisz Károly, aki az eddig meg­szokott, Diros bőrzakója helyett újat öltött magára, így számomra ő hordozta magában a műsor átütő ereiét. Tanulság nincs.'Ha volt is valamikor, már rég' el­múlt. Podmaniczky Szilárd Uj tanszékek a JATE-n (1.) H Megkettőződött !í a kísérleti fizikai intézet A JATE Természettudo­mányi Karán eddig két fi­zika tanszék működött, az elméleti fizikai és a kísér­leti fizikai tanszék. Ez utób­bi az egyetemi tanács dön­tése értelmében kettévált, s a kísérleti fizikai tanszék mellett optikai és kvantum­elektronikai tanszék léte­sült. amelynek vezetőjévé — pályázat útján — Bor Zsolt egyetemi tanárt (40 éves), a fizikai tudomány doktorát nevezték ki. — A kísérleti fizikai tan­szék, amelynek korábban olyan kiemelkedő vezetői voltak, mint Budó Ágoston és Ketskeméty István, vi­szonylag nagy, népes okta­tó- és kutatógárdát foglal­koztató egysége volt ajz egyetemnek — mondja Bor Zsolt. — Hevesi Imre egye­temi tanár, a jelenlegi tan­székvezető maga kezdemé­nyezte a kettéválást; ő is úgy látta, hogy ezáltal ha­tékonyabbá válhat a mun­ka. Véleményem szerint az­zal, hogy immár három fizi­kai tanszék működik az egyetemen, a fizika szakte­rület — amely más egyete­mekhez képest alulrepre­zentált volt a különböző egyetemi testületekben — ezután tényleges súlyával arányosabban képviselhető. — Hogyan osztották meg a helyiségeket, az előadáso­kat, a kutatói és hallgatói csoportokat? — Helyileg sem váltunk teljesen szét; bár a kutató­laboratóriumokat elosztot­tuk, s lényegében a hallga­tói laboratóriumokat is, ugyanakkor közösen működ­tetjük a műhelyt. Az első­és másodéves hallgatók szá­mára közösen tartjuk az alapkollégiumot; ezentúl hozzánk tartozik a fizikus­képzés „gondozása", míg a „régi" tanszék elsősorban a fizikatanár szakos hallgatók elméleti és módszertani ok­tatását végzi. Előadásokat tartunk programozó mate­matikus és vegyészhallga­tók számára is. Ami a ku­tatásokat illeti: azok témája szerint már régebben is el­különült a lézerekkel és a különböző lumineszcencia­jelenségekkel foglalkozó, valamint a szilárdtest-fizi­kai részleg. — 1973 óta dolgozik a Magyar Tudományos Aka­démia — „helyileg" Szege­den, a JATE-n működő — lézerfizikai tanszéki kutató­csoportjában, egy éve annak vezetője. Ügy tudom, hogy a pikoszekundumos lézerek kifejlesztésében elért alap­vető jelentőségű felfedezé­seikért, eredményeikért e szakterület nemzetközi élvo­nalában tartják számon önöket. Gondolom, ez meg­határozza az új tanszék ku­tatásainak fő irányát. — Igen, továbbra is e té­mával foglalkozunk, szoro­san együttműködve az NSZK-beli, göttingeni Max Planck Intézettel, amellyel államközi szerződésünk, gyümölcsöző kapcsolatunk van. Ennek sikeres voltát a tizenegy év alatt az elért eredményeikről megjelent 64 tudományos közlemény és 45 konferencia-előadás bizonyítja. Munkatársaim — felváltva — állandó vendég­kutatói a göttingeni intézet lézerfizikai részlegének, ma­gam is (megszakításokkal) hat évet töltöttem ott. — Milyen „alapállással" és tervekkel kezdi meg az új tanszék vezetését? — Meggyőződésem, hogy a hallgatók felnőtt emberek, akként kell kezelni őket. Az oktatóknak is a lehetőség nyújtotta legnagyobb sza­badságot kívánom biztosíta­ni. Tovább fejlesztjük kap­csolatainkat az SZBK Bio­fizikai Intézetével, melynek számára kutatócsoportunk korábban már készített lé­zereket, s közös kísérleteket is végeztünk. Az 1977 óta élő és igen eredményes NSZK-beli kapcsolat mellett együttműködést kezdemé­nyeztünk a vilniuszi egye­temmel és egy észt akadé­miai kutatóintézettel; mind­kettő igen komoly eredmé­nyekkel büszkélkedhet a lé­zerfizika területén. A balti­kumi népekkel való kapcso­lattartást egyébként is lé­nyegesnek tartom. Az igen színvonalas NDK-beli, jénai egyetemmel is kapcsolatban állunk; egy hallgatónk nem­régiben részképzésben vett részt náluk. Megjegyzem, hogy például az NSZK-ban természetes, hogy a hallga­tók tanulmányaik során né­hány szemesztert más egye­tcm(ek)en töltenek el. Fon­tos és hasznos ez tudomá­nyos szemléletük, képzettsé­gük, nyelvismeretük szem­pontjából egyaránt. Jó vol­na. ha ez a lehetőség itthon is, legalább a legtehetsége­sebb hallgatóink számára nyitva állna. Magam is azon a véleményen vagyok, ame­lyet Cáákány Béla, egyete­münk rektora tanévnyitó beszédében hangsúlyozott: arra kell törekednünk, hogy minél inkább közeledjünk — szervezetileg, módszerek­ben és szellemiségben — a nyugat-európai egyetemek jól bevált gyakorlatához. Sandi Islván r Támogatás az átképzéshez Orosztanárok figyelmébe Az orosztanárok intenzív átképzésére jelentkező pe­dagógusok közül csak ke­veseknek van lehetősége ar­ra, hogy már az idén is részt vegyenek az emelt szintű tanfolyamon — véli 3 Szegedi Diákok és Peda­gógusok Szövetsége. Ezért anyagi és szervezési segítsé­get szeretnének nyújtani azoknak, akiknek az át­képzést egyénileg kell meg­kezdeniük. A szövetség elhatározása a következő: azoknak a taná­roknak, akik beléptek a szö­vetség valamely szervezeté­be, továbbá mái- jelentkez­tek valamilyen nyelvtanfo­lyamra, a diák- és pedagó­gusszövetség a részvételi dí­juk kétharmadát magára vállalja. A nem szövetségi tagok a tanfolyam dijához 400 forint támogatást kap­nak. Fontos tudnivaló még: kellő számú jelentkező ese­tén külön csoport szervezé­sét is vállalják. Részletesebb információ­kért a 21-103-as telefonszá­mon fordulhatnak az érdek­lődők, jelentkezni pedig sze­mélyesen kell a szövetség Kálvin tér 7. szám alatti irodájában. Határidő: szep­tember 20. m m Ötven éve történt A Magyarországi Bem Jó­zsef Kulturális Egyesület megemlékezéseket rendez ezekben a napokban a II. világháború kitörésének és a lengyel menekültek Magyar­országra érkezésének 50. év­fordulója alkalmából. Mi­után Hitler megtámadta Lengyelországot, több mint százezer lengyel, életét mentve, Magyarországra me­nekült. Elismeréssel szól­tak arról, hogy annak ide­jén a magyar kormány, se­gítséget nyújtva számukra, hivatalosan is megnyitotta határait előttük. Ezek az emberek legális szervezete­ket alkothattak a hitleri Né­metország ellen, a magyar hatóságok tudtával szerve­zetten hagyták el Magyar­országot, és csatlakoztak a francia földön újjáalakult lengyel hadsereghez. A ma­gyar nép is támogatta, ön­zetlenül befogadta, élel­mezte, gondozta a lengyel embereket. A menekültek közül so­kan Magyarországon tele­pedtek le. Napjainkban mintegy 12-15 ezer lengyel, illetve lengyel származású ember él Magyarországon. Egyesületük — amely 1958­ban alakult — rendszeresen tartja a kapcsolatot a mene­kültekkel, és azok leszárma­zottaival, ápolja a lengyel hősök emlékét. Életképek '89 Szegény szegények Zs-né szuszogva győz­ködte a szerkesztőségbe ve­zető lépcsőfokokat, majd fáradtan huppantotta le nehéz testét a karosszékbe. Szatyrát, retiküljét, nejlon­zacskóját lába elé rendez­gette, majd ölébe ejtve ke­zét, belekezdett: — ROSSZAK az embe­rek, aranyos szerkesztőnő. — Rosszak. És IRI­GYEEK! — No, csak nem bántot­ta valaki? — Rosszak az embe­rek ... — ismételte, s te­kintetével fürkészni kezdte az ablak sarkából betévedt egyetlen szál napsugarat. — De hát mi a baj? — Kicsi kis pénzemből nyitottam egy boltocskát. Ügy egy éve. Egyedül csi­nálok én ott mindent, nem sok haszonnal. De hát eny­nyi idő alatt a fa se terem. Meg hát ROSSZAK az em­berek — mélázott el ismét a távolba. •? — Egyik nap bejön egy glancos-flancos dáma a boltba, utána a pereputtya. Adidas-cipő, Nike-trikó, meg minden rajtuk. Török­ből jöttek. Nem mondom, én is jártam „Törökbe" — ott tanultam, hogy lufit meg mindent ki kell rakni az utcára —, szóval csak úgy rítt róluk a pénz. Né­zelődnek, fintorognak, egy­szer csak azt kérdi a nő: „Egyforintos rágó nin­csen?" Így: „EGYFORIN­TOSRAGÖNINCSEN?!" — nyafkásította el a hangját, majd némi hatásszünet után folytatta. — És hogy kell vigyázni! A gyerek bejön, ugrál, kap­kod ide-oda, egyszer csak látom, hogy egy lufi a mar­kához ragadt. Persze, mert a szülő nem vesz neki játé­kot. Itt vannak ni ezek a famozdonyok — veszi elő a mutatóba hozott apró, pi­rosra festett példányt. — Olvastam, hogy most me­gint ez a módi járja. Járja a fenét! A kutyának se kell. Hát már 70 forint is pénz a gyerekért? Itt ma­radt a nyakamon az egész ... Meg aztán, ne higgye, hogy még mindig megy a nagy spay-zés ... Á, dehogy; Csak úgy hébe­hóba. Alkalmakkor. Nem fogy a desodor sem. Ha még csak az, de a szappan se! Na jó, nagy ritkán vesz valaki egy szagosat, oszt spórol vele, legyen, ha is­ten ne adj, orvoshoz, kór­házba kell mennie ... Mint nekem. A vesémmel kezel­tek. Tizenhétezer forintom ment rá. Nézze, hogy össze­szurkáltak, majd szét dur­rannak az ereim — mutat­ja kékülő vénáját. Kegyet­lenek az emberek, az orvo­sok is, szerkesztőnő kedves, KEGYETLENEK. A piros famozdonyt el­nyeli a nejlonzacskó, Zs-né sóhajt egy mélyet, mint aki nagy igazság kimondására részül, aztán: — Hol is tartottam? — gondolkozik el. — Ja: a szappan. Meg mikor kell még a szappan az ember­nek? Randevú előtt. Egy vén pasas — aki mellesleg nem is vett semmit —, azt mondja a múltkor; hagy­jam az üzletet, foglalkoz­zam inkább férfiakkal. Hát írjam ki ide — mutat végig széles mellkasán — hogy van valakim, hogy azért néha-néha megláto­gatnak engem is ... Nem mondom, ha fiatalabb lett volna, talán azt mondom, gyere apám... De vén is, meg az egyik vevő szerint valami csóró nyugdíjas munkás. Persze ránézésre nyugdíjas mérnök is lehe­tett volna ... Na, de ilyen ajánlatot tenni! Hát bizony mondom, rosszak az embe­rek... ROSZ-SZAK! Ugye, igazam van? — néz mélyen a szemem közé. — Kedves zs-né — mon­dom —, az emberek való­ban lehetnének jobbak. De azt hiszem, nagyobb baj, hogy SZEGÉNYEK — sze­gények. Chikán Ágnes

Next

/
Oldalképek
Tartalom