Délmagyarország, 1989. szeptember (79. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-02 / 207. szám
2 1989. szeptember 2., szombat Japántól Négyszázmilliós kormánygarancia A Toldó (MTI) interjú mondanivalója az, Japán 400 millió dolláros hogy Washington rendkívül kormánygaranciával kíván- kényes helyzetbe került, és jiu ösztönözni a japán tőkebefektetéseket és az exportot Magyarországon, egyebek között erről tájékoztatja Kaiíu Tosikl miniszterelnök George Bu&ht, az nagyon megfontolt álláspontot kell kialakítania a kelet-európai reformokat illetően. A kérdésekben is megmutatkozó, a támogatást sürgető, erős Japán nyomásra Egyesült Államok elnökét reagálva, a kutatónó ki fej— közölte címoldalon pén- tette, hogy miközben Wateken a The Daily Yomluri shingtonnak támogatnia kell című japán lap. u „hősies lengyel és magyar A kormányfő közvetlen reformerőfeszítéseket", tekömyezetéből származó in- kintettel kell lennie a jelenformációra hivatkozó San legi jó amerikai—szovjet Fronciscó-i tudósítás a viszonyra is. pénteken sorra kerülő ome- A tokiói külügyminisztérikai—japán csúcstalálkozó riumhan ez MTI tudósítójánapirendje ismertetésének nak, Trom Andrásnak megrészéként közölte a hírt. erősítették és pontosították Hasimoto Goro ós Macuda a pénteken napvilágot látott Eizo tudósítók ezt is tudni hfrt arról, hogy a japán vélik, hogy Kaifu arról is kormány 400 millió dollátájékoztatja majd Busht, ros kerethatárú hitelgananhogy Magyarország 16,2 mii- ciát kíván nyújtani a maliárd dolláros külföldi adós- gyarországi beruházásokra sága következtében ugyan és a hazánkba irányuló jauz ilyen garanciákat idáig pán export ösztönzésére. Az nagyon visaafogták, azon- illetékesek elmondása szeban a legutóbbi demokratl- rint, a terven a külkereszálódási törekvések láttán kedelmi és ipari minisztéJapán úgy döntött, hogy 400 rium (MITI) dolgozik. A millió dollóra emeli a kor- hitelgaranciának ez a formánygarancia keretét. mája a japán vállalatok A Jomiurj Simbun — a számára biztonságossá tenjapán nyelvű „anyalap" — né a magyarországi beruhászintén pénteken interjút zások ellenértékének a megközölt Kate Holderral, az kapását, illetve a devizaíimerikai CSIS kutatónőjé- hiánnyal küzdő magyar vei a lengyel és magvar vállalatok Japánból szárfejlemények egyesült álla- mazó importjának a fedezemokbeli megítéléséről. Az tét. Üdvözlő távirat Nyers Rezső, az MSZMP elnöke, Grósz Károly, az MSZMP főtitkára, Straub F. Brúnó, az Elnöki Tanács elnöke, és .Németh Miklós, a Minisztertanács elnöke a Vietnami szocialista Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából táviratban üdvözölte Nguyen Van Linht, a Vietnami Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkárát, Vo Chi Congot, a VSZK Államtanácsának elnökét és Do Muoit, a VSZK Minisztertanácsának elnökét. Szűrös Mátyás, az Országgyűlés elnöke ugyancsak táviratot intézett partneréhez az évforduló alkalmából. ^ — L _ _ . jegyzéke Grósz Károly látogatása Grósz Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt fótitkára a Finn Köztársaság kormányának meghívására {vasárnap Helsinkibe utazik. Horn Gyula Belgrádba utazik Horn Gyula külügyminiszter vasárnap Belgrádba utazik, hogy a kormány megbízásából részt vegyen az el nem kötelezett országok szeptember 4-én kezdődő csúcskonferenciáján. Rövidesen „humanitárius akció"? „Magyarországon egyértelműen ikőzölték velem: egyetlen itt-tartózkodó NDKpolgárnak sem kell akarata ellenére elhagynia az országot. Azoknak az NDK-polgároknak pedig, akik Magyarországról az NSZK-ba kívánnak távozni, rövid időn belül lehetőségük nyílik majd erre, egy egyszeri, humanitárius jellegű akció keretében" — jelentette ki pénteken, Budapestről való hazautazása előtt, az MTI és a Magyar Rádió munkatársának adott nyilatkozatában Karsten Voigt, a Német Szociáldemokrata Párt parlamenti frakciójának elnökhelyettese. A nyugatnémet demokrata politikus Karsten Voigt nyilatkozata az SPD parlamenti frakciójának elnökhelyettese, és hozzátette: ez tovább növeli az NSZK-ban a Magyarország iránti rokonszenvet. Voigt egyúttal felszólította az NDK vezetését: támogassa, vagy legalább ne akadályozza ezt a humanitárius magyar lépést. A nyugatszociál- német politikus reményét Nyers fejezte ki, hogy a magyar Rezsővel, az MSZMP elnö- eljárás nyomán Berlin nem kével, a magyar külügymi- fogja korlátozni az NDK és risztérium illetékeseivel, Magyarország közötti szavaiamin* •« Magyar Szociál- bad személyforgalmat, demokrata Párt vezetőivel nilr)-r_.,i m,,„h„7A,A™ találkozott (Budapesten. „^^Xar^f^S A keletnémet menekülők megerősödött az a meggyőügyével kapcsolatban Voigt ződés, hogy Magyarország — a magyar illetékesekkel tovább folytatja nyugatvaló megbeszélései nyomán európai nyitási politikáját. — elmondta: a szóban forgó Emlékeztetett arra, hogy a egyszeri, humanitárius jel- magyar kormány — állandó legű akcióra „rövid időn be- meghívottként — már jelen lül, a szabadságolási időszak van az Európa Tanácsban, végével, a hűvösebb őszi Az első szabad választások időjárás beállta előtt" kerül után - Magyarországnak telsor. Karsten Voigt különö- jes jogú tagságot kell kapsen örvendetes, pozitiv nia ebben a testületben — gesztusnak nevezete azt, jelentette ki a Német Szohogy — magyar tájékoztatás ciáldemokrata Párt nevészerint.— az érintett NDK- ben. Az SPD vezető politiállampolgárok saját maguk kusa szólt Magyarország és rendelkezhetnek tulajdo- a Közös Piac viszonyáról is. nukkal, igy például gépko- Ügy vélekedett, hogy a már esi jukkái: eladhatják azt, megkötött együttműködési de magukkal is vihetik, megállapodás csak az első Voigt nyomatékosan hang- lépés: szerinte szükség ésleaúlyozta: kizárólag a ma- hetőség van Magyarország gyár szervek hatáskörébe és az Európai Közösség kapeső, szuverén döntésről van csolatainak dinamikus fejBZÓ — olyan egyszeri megöl- lesztésére. dásról, amelyre a rendkívüli Az SPD azt is inditvákörülmények miatt kerül nyozza, hogy töröljék el a vízumkényszert az NSZK és • Magyarország között. A jaKarsten Voigt megragadta vaslat már a Bundestag biaz alkalmat, hogy az SPD zottsága előtt fekszik, s a nevében köszönetet mond- töfvényhozásnak még ebben Jon a magyar kormánynak, a periódusban döntenie kell a magyar segélyszerveze- róla — mondta Voigt, ám teknek és a magyar népnek emlékeztetett arra, hogy ezt SL^S^t^ « kérdést még az NSZK gyár lépés Jelzi azt, hogy - f Budapest olyan politikát szomszédaival is meg kell folytat, amely előtérbe he- beszélni. Voigt derűlátóan nyillatkozott a magyarországi reformfolyamatok további alakulásának, s ezen belül a szociáldemokrata mozgalomnak az esélyeiről. Kijelentette: biztos abban, hogy a magyar szociáldemokrácia egységes lesz, és a szeptember végén tartandó ori a illn,, „ „ szágos értekezletén a prog1 ásókat - allapította meg ramalkotás szintjén tef fog készülni a választásokra. lyezi az emberi jogokat és az emberiességi megfon toA Külügyminisztérium- alaptalan minősítés aggó- tói, hogy érdekeiket kozoban pénteken átadták a bu- dalmat kelt a magyar fél- sen, együttes erőfeszítéssel dapesti csehszlovák nagy- ben az iránt, hogy milyen és méltó módon hangolják követség ideiglenes ügyvi- együttműködési készségre össze. vőjének a magyar kormány számíthat a közös létesít- A jegyzék rámutat arra válaszát a csehszlovák kor- mény üzemeltetése során a is, hogy a dunakiliti mederjövőben esetleg felmerülő áttöltés előkészítésének felproblémák megoldásában. függesztésével összefüggésA magyar kormány ismé- ben csehszlovák részről kitelten kezdeményezi a ma- látásba helyezett esetleges gyar javaslatoknak a cseh- műszaki ellenintézkedéseket gezve a "július ÍÍÖ-ai magyar szlovák kormány részéről a magyar fél a vízlépcső—csehszlovák miniszterei- történő komoly megfontolá- rendszer létesítéséről és üzenöki tanácskozás eredmé- sát. és sürgeti azokra az ér- meltetéséról szóló egyeznyeit, sajnálattal állapítja demi választ. Kezdeményemeg, hogy a kormányfői ta- z>. hoev a tervbe vett, solálkozón átadott javaslatait ron következő kormányfői a csehszlovák fél mind a mánynak a bős—nagymarosi vízlépcsőrendszer építésével kapcsolatos augusztus 18-ai jegyzékére. A magyar jegyzék, össze mai napig nem értékelte. A magyar fél a vízlépcsőrendszer felépítésére vonatkozó egyezményes dokumentumok egészéből, valamint abból indul ki, hogy a közös létesítmény valamennyi haszna és esetleges anyagi veszteségei, a természetbe való beavatkozás kockázatai, azok megelőzésének, illetve elhárításának terhei közösek. Ezért nem látja megalapozottnak a csehszlovák fél kártérítési igényét, és nem tudja elfogadni azok tárgyalások nélküli, összegszerű meghatározását a jelenlegi felfüggesztési időszakban. A magyar kormány felhívja a csehszlovák kormány figyelmét arra, hogy megítélése szerint mindkét ország ökológiai szükséghelyzetben van. és a két kormány cselekedeteit csak ezen keresztül lehet megítélni. A magyar, fél nem talál magyarázatot a csehszlovák félnek az ökológiai garanciák és optimális üzemrend megtárgyalása előli merev elzárkózására. Bízik abban, hogy a csehszlovák fél változtatni fog ezen a felfogáson, és részt vállal az elfogadható megoldás keresésében. A jegyzék határozottan visszautasltja az augusztus 18-ai csehszlovák jegyzék azon kitételét, hogy a magyar fél lépései kétségessé teszik megbízhatóságát a vízlépcsőrendszerről folytatott tárgyalásokon. Ez az találkozót érdemi szakértői tárgyalások, vagy minisztermény megsértésének tekintené. Figyelmeztet az ilyen lépéssel járó súlyos nemzetközi jogi konfliktusokra, valamint arrá. hogy ezek minelnok-helyettesi konzultáció den következményéért, es készítse elő. E bonyolult Magyarország érintett terüprobléma népeink előtti tisz- leteinek ökológiai veszétázása és a jövő generáció- lyeztetéséért kizárólag a jáért való felelősség most csehszlovák Jelet terhelné a azt kívánja a két kormány- felelősség. (MTI) Területfejlesztési alap Mire költötték a pénzt? Az Állami Fejlesztési In- kahelyre 152 ezer forintot tézetben összesítés készült fordítanak a támogatásból, a területfejlesztési és szer- Négy pályázó forráshiányvezési, . valamint a foglal- ra hivatkozva időközben koztatási alap első félévi visszalépett. Volt olyan jefelhasználásáról. Üjdon- lentkezö is, akinek a kérelság, hogy ezúttal már ma- mét azért utasították el, gánvállalkozók is folyamod- mert olyan árut kívánt előtak — eredménnyel — az állítani, amelyből elegendőt alap által nyújtott tamoga- készítenek a regebbi gyártásért. tók. Többen azért nem volA területfejlesztési és szer- í?k sikeresek a pályázatuk...... , , „ „ kai, mivel kiadasaikrol nem vezesi alapból az év első 6 hónapjában 28 pályázó igényelt állami támogatást. A bírálóbizottság kilenc pályá- . , ., ... __ „,", , tol; ilyen eset pl., amikor zatra összesen 35 millió fo- Zálogjog intézményének ne Végre-valahára: négyütemű Trabant Ezek a példányok — amint az MTI tudósítója is meggyőződhetett róla — külső megjelenésüket tekintve nem sokban különböznek a nálunk is jól ismert 601-es modelltől. A műanyag elemekből összeállított karosszéria alatt azonban számos újdonság lapul. A kísérleti darabok járatása újabb tapasztalatokkal segíti a gyárat a Trabant 1,1 névre keresztelt új típus esetleges gyermekbetegségeinek orvoslásában. A lényeges újdonság a motortérben található. • Az új Trabi erőforrása egy 1050 köbcentiméter lökettérfogatú négyütemű motor, amelyet egy Kari-Marx-Stad t-i üzem gyárt a nyugatnémet Annyi kósza hír, meg nem erősített, illetve cáfolt értesülés után végre hivatalos bejelentés hangzott el Berlinben az egyik legnépszerűbb szocialista kisautó jövőjéről: 1990 májusában beindul a négyütemű motorral szerelt Trabantok sorozatgyártása a zwickaui gyárban. Már az idén, mintegy ezer darab négyütemű „Trabi" hagyta el, illetve hagyja el a KarlMarx-Stadt megyében levő gyárat, közölte a gépjárműgyártásért felelős IFA-kombinát vezérigazgatója. Volkswagen Művek licence alapján. Az NDK a motor- ros, a mellső tengelyen tárral együtt az üzemanyag- csa-, a hátsó kerekeken dobellátó berendezés és a kipu- fékekkel. A gyár új, csavarfogórendszer gyártási enge- rúgós felfüggesztésű tenge- tett az „extrákkal" délyét is megvette. A motor lyeket fejlesztett ki a Tra- reit Trabant-változatokról is automata szivatóval rendel- hant 1,1 számára. A szociakezik, és teljesen szinkroni- lista országokban gyártott ~ ezek «8yebek kozott autozált négyfokozatú nyoma- autók közül utolsóként vég- ,mata biztonsági övekkel, tékváltón keresztül hajtja a re a Trabant is botváltót ködfényszórókkal és kitámellső tengelyen levő kere- kap — vagyis a sebességvál- masztható hatso ablakokkal keket. Teljesítményé a ko- tó kar a kormányoszlopról lesznek fölszerelve —, ám rábbi 26 lóerőről 40-re nőtt. lekerül az első két ülés köEzáltal lényegesen javul a zé. A jármű fődarabjainak kocsi gyorsulása, míg a vég- élettartama a gyár- szerint sebesség 125 km/óra lesz. 150 ezer kilométerre emelAz alighanem a Volkswa- kedik. gen Polo modelljéből szár- Mtet a vezérigazgató elmazó négyütemű motor ter- mondta, a Trabant 1,1 gyármészetesen vízhűtéses és tásának beindítása jelentős kevesebbe — vagyis egy béelektromos ventilátorral fel- népgazdasági ráfordításokat kebeli, kétütemű Wartburg szerelt. Fékrendszere kétkö- tett szükségessé. Az alvállal- alapárába. volt megalapozott a kalkuláció. Mások megriadtak a szerződés egyes pontjaiban rögzített követelmények a rint támogatást ítélt meg A lüdUk "eígeTlentó. vagyis fejlesztések kozul mindosz- m.m voltak kepesek, vagy sze kettő tekinthető na- „em akartak zálogtárgyakat gyobb erteku ipari vállalko- kijelöln. arra az esetre, ha zásnak, a többinek csak ki- számonkérnók tőlük a válsebb jelentősege van egy- lalkozáshoz szükseges hiteegy térség ipan szerkezeté- lck fittesének esetleges élnék korszerűsítésénél. Az maradását alapból finanszírozott beru- A pályázók között számos hazasok reven összesen 230 a magánvállalkozó, ami újembernek lelesitenek uj donságnak számit. Közülük munkahelyet; egy-egy mun- Ahányan alkatrészgyártásra vagy gombatermelésre állnának be. Többen igyekeznek olyan vállalkozást kialakítani, amelyhez már a külföldi vevőt is megkeresték, és erről a megfelelő iratokat is csatolták. A foglalkoztatási alapból az év első felében 116 pályázó igényelt támogatást. A döntések eredményeként az Állami Fejlesztési Intézet 84 munkahelyteremtőberuházás megválasitásához összesen 590 millió forint kölcsönt javasolt számukra. Ebből az összegből csaknem négyezer ember foglalkoztatására nyílik lehetőség. A Borsod-AbaújZemplén megyei vállalkozók kapták a legtöbb támogatást, 111 millió forintot, ennek, valamint a saját anyagi fedezetük felhasználásával több mint 800 munkahelyet alakíthatnak ki. Jelentős támogatásban részesültek Békés és Szabolcs-Szatmár megyei vállalatok, szövetkezetek és magánvállalkozók. A területfejlesztési, illetve a foglalkoztatási alap . . y.t/auin elnyert összeg a beruházások költségeinek legfeljebb 30 százalékát teheti ki, a többit a vállalkozóknak kell saját forrásból, illetve hitelből biztosítaniuk. Ezeket a Világbank is támogatja: 1989—90+ben 15 millió dollárral járul hozzá a létesítmények megvalósításához. A benyújtott pályázatok többsége ipari tevékenység folytatására szolgál, emellett igen jelentős a mezőgazdasági, ezen belül az élelmiszeripari termékek gyártására igényelt összeg. Az utóbbiak közül igy valósulhat meg több folyékonyműtrágyát előállító, baromfifeldolgozó, illetve gyümölcslékészítő-üzem. kozók mintegy 340 új alkatrészt szállítanak az új zwickaui modellhez, s ezek nem csekély hányada új, illetve részben importból származó berendezéseken készül. Alighanem részben ennek következtében nem tartható tovább a kétütemű modelleknél megszokott ár sem. Míg a 601-es modell limuzinjának alapára pnost U 315 márka, addig a négyütemű motorral felszerelt Trabant 1,1 alapmodelljének ára kis híján 20 ezer márka lesz (egészen pontosan 19 865). Kérdés, vajon a mintegy 80 százalékos áremelkedésért vigasz-e a helybeli vásárlónak az a körülmény, hogy ez az alapkivitel már radiálgumikat, fűthető hátsó ablakot és fejtámlákat is magában foglal,.. A vezérigazgató szót ejfölszeárukról nem nyilatkozott. Mindenesetre a mostani kétütemű Trabant 601 luxusváltozata árából (14 150 márka) következtetve a négyütemű extra modell aligha kerülhet 23 ezer márkánál