Délmagyarország, 1989. szeptember (79. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-19 / 221. szám
8 1989. szeptember 19., kedd Kerékpárok Csepelről Előkelő vendég érkezett hozzánk a világ egyik távoli szögletéből. Fiatal korában, még mint ágrólszakadt földönfutó, kivándorolt a tengerentúlra, és mesés vagyonra tett szert. Évek múltán aztán elfogta a honvágy, és elhatározta, hogy hazalátogat Nagy reményeket fűztünk a látogatásához. Abban bíztunk, hogy (két kézzel szórja majd a pénzt, mert hát háború előtti villamosok zötykölődtek városunkban, jól jött volna egy új iskola is. és szennyvíztisztító telepet akartunk építeni. Meg se kottyan neki az a pár százezer dollár. Rendelkezésére bocsátottunk egv tapasztalt idegenvezetőt, hadd nézelődjön. Csak hát már az első reggelinél méltatlankodni kezdett a szállodában, mondván, hogy a zsemle olyan kemény, mint a kö. — Tele vagyunk gonddal-hajjal! — tárta szét kezét tanácstalanul az étterem vezetője. — Nincs elég feldolgozó kapacitása a sütödének. — Mije nincs? — hüledezett a vendég. — A pékségnek ízletes kenyeret kell sütnie, ahelyett, hogy holmi kapacitás után kajtatna. Ostoba fajankó, fittyet hány különleges adottságainkra! Kisváros Séta közben heverésző fiatalokra lett figyelmes a parkban, és látta, hogy kézről kézre adogatnak egy borosüveget. Ha nem dolgoznak, honnan van pénzük alkoholra? — Leszázalékolt szüleik tartják el őket — világosította fel nyájasan az idegenvezető. A vendég lefényképezte a naplopókat, és odébbálltak. Ezután a bezárt üzletek keltették föl érdeklődését. — Az üzletek bérlói nem hajlandók dolgozni, mivel keveslik a bevételt — ütötte meg a fülét. — Dolgozzanak többet, és több pénz üti a markukat; — Szó sem lehet róla! Nálunk alapelv, hogy mindenkinek egyforma fizetés dukál. A vendég alig tudta kibetűzni, mi volt az egyik utcai elárusítóbódéra írva: Betegst-g miatt zárva. — Hallatlan! — kiáltott fel. — Mi közöm hozzá, ha valakinek valami nyavalyája van. — Nálunk világszínvonalon áll a társadalombiztosítás... — mondta az idegenvezető, és kidüllesztette a mellét. Később elmentek a városi tanácsra. Az egyik ajtón a kővetkező felirat díszelgett: Reformértekezlet! Az. ügyfélfogadás ma szünetel! — Mi a szász az. a reform? — kérdezte a vendég értetlenül. — Nagy vonalakban — próbált kibújni az idegenvezető a válaszadás alól — a jobb, hatékonyabb munkavégzést jelenti. — És mindezt üres fecsegéssel akarják elérni? Mondja csak. honnan veszik ezt a rengeteg papírt ezekhez a feliratokhoz. melyekbe lépten-nyomon belebotlik az ember? És teljesen kijött a sodrából, amikor kilenc óra előtt nem akartak szeszes italt felszolgálni neki az étteremben. — Van itt valami normális dolog? — kerdezte, haragjában toporzékolva. — Hogyne volna — az idegenvezető pulykavörös lett. — A bolondokháza. Fcliks Derecki Az egészségesebb életmódot segíti a Csepelen megalakult Srhwinn (USA)—Csepel Kerékpárgyártó és Forgalmazó Kft., ahol kemping-, sport- és gyermekbicikllket gyártanak. idén 250 ezer darabot. Termékeik minőségére jellemző, hogy 5 év garanciát vállalnak az itt készült Folytatódik a nyári idő Előrejelzés az ország területére ma estig: Folytatósporteszközökre. amelyek egyre keresettebbek a ny ugat- miíeeTdó" Foltokeurópai országokban is lhan ;köd képzödl,k A váUo_ zó irányú szél nagyreszt mérsékelt marad. A legalacsonyabb reggeli hőmérséklet 11 és 16 fok között, a A/ IDEG-ELME AZ ŰJ KLINIKA ÉPÜLETÉBEN CÍMZETES EGYETEMI TANÁR A Budapesti Műszaki Egyetemen tegnap, hétfőn legmagasabb nappali hőA fővállalkozó Medinvest címzetes egyetemi tanári cí- mérséklet 24 és 29 fok kömet adományoztak Vágás zött alakul. Távolabbi ikiláIstván mernöknek, az Alsó- tások szerdától szombatig: — az elmúlt hét pénteken — átadta a SZOTE rektorának az új klinikai tömb működéséhez szükséges valamennyi hatósági engedelyt. Az első részleg — az idegelme klinika — tegnap, hétfőn megkezdte az átköltöTisza-vidéki Környezetve- Túlnyomóan derült idő várdelmi és Vízügyi Igazgató- ható. A hajnali, reggeli órákban párás, helyenként ködös lesz a levegő. A légmozgás gyenge lesz. A legalacsonyabb hajnali hómérság főmunkatársának. KOMFORT NÉLKÜL Karbantartási munkák zést az új klinika épületé- miatt szerdától, előre látha- séklet általában 10, 15 fok be és a Jövő héttói -szép- tólag október 15-éig nem között, a legmagasabb napott közlekedik a Komfort kocsi pali hőmérséklet eleinte 24, a Szeged—Budapest Nap- 29, majd 22, 27 fok között fény expresszen és a Buda- alakul. Jelentős mennyiségű , ,. pestről fel 3-kor induló (legalább napi 5 mm) csaHugó szedi gyorsvonaton. padék nem várható. tember 25-étől — már fogadja a betegeket. ÖNGYILKOSSÁGKUTATÓK TANÁCSKOZÁSA Köztudott tény, hogy szűkebb hazánkban — Csongrád megyében — a legmagasabb az önkezű halált választók száma, lényegesen •több, mint a Tiszától nyugatra . fekvő megyékben Ezért is vállalta a SZOTE Ideg-Elme Klinikájának öngyilkosságkutató munkacsoportja annak a tanácskozásnak a megszervezését, mely a nagy különbségek okainak felderítését, a regionális kutatások koordinálását, az összevethető paraméterek megteremtéset szolgálja. A szakmai megbeszélést tegnap, hétfőn tartották a magyarországi öngyi-Ikosságkutatok a SZAB székházában. Mi történik ? MA szedi áldozatait öt halálos áldozatot követelt eddig az utóbbi évtized legnagyobb erejű hurrikánja, a Hugó. A legújabb jelentések szerint a Guadeloupe karibi szigeten pusztító vasárnapi viharban legalább negyvenen megsebesültek, s több mint négyezren váltak hajléktalanná. A 225 kilométeres óránkénti sebességgel dühöngő hurrikán hatalmas rombolást végzett Guadeloupe szigetén. Martinique szigetéről, valamint Dominikából is érkeztek jelentések anyagi károkról. A Hugó hurrikán előrejelzések szerint hétfőn érte el Puertó Ricót. A szigeten óvintézkedéseket tettek: a várhatóan 4-6 méter magas hullámok elől más kikötőkbe irányították a közelgő hajókat, kiürítették, majd lezárták a repülőtereket, s felkészültek* 15 ezer ember kitelepítésére. Szakemberek szerint nyolcvan kilométeres sávban kell rendkívüli pusztítással számolni Puerto Ricőn, amennyiben a Hugó teljes erejével száguld végig a szigeten. 81 AIDS-ES BULGÁRIÁBAN A ibotgár orvostudományi akadémia AIDS-programtanácsának legfrissebb adatai szerint az immunhiánybetegség vírusaival megfertőzött bolgár állampolgárok száma 81. Közülük eddig hárman betegedtek meg, a betegek közül ketten meghaltak. A kérdéssel foglalkozó szakemberek ezt nagyon jó aránynak tartják, hiszen az AIDS-tesztet az országban már több mint 2 mllltló emberen végezték el. (Bulgáriában program készült, amelynek értelmében minden 16-65 év közötti felnőttnek át kell esnie az ATDS-szűrésen Ez szinte példátlan a világ egészségügyi gyakorlatában Lopások, betörések a hétvégén Eseménydús szeged és környékének hétvégi fekete krónikája; 26 esetben intézkedtek a rendőrök, volt ahová időben érkeztek, máshol már bottal üthetnék a tettes(ek) nyomát. Mórahalom belvárosában, Szegeden a Cső utcában, a Tolbuhin sugárúton próbálkoztak lakásbetöréssel. Föltörték a Szabadkai úti élelmiszerboltot, Bordányban hétvégi házban jártak hívatlanul. A városban parkoló autókat és motorokat fényes nappal sem tudhatták biztonságban a tulajdonosok. A Tisza úszóház előtt például egy motor tartozékait szerelték le, egy autóból pedig a magnót vitték el. A Deák Ferenc utcában \2 ezer forintot tartalmazó táskát loptak el, álló tehergépkocsiból, a Bartók téren öt fiatalkorú egy taxit próbált kirámolni, míg másik három autóemblémákat gyűjtögetett. ABC — Es miben balt meg szegény férje? — ABO-ben. — Talán TBC-t akart mondani, nem? — Nem. ABC-t mondtam. Vagyis: alkohol. babák, cigaretta... Fehér üveg Nincs ráírva a halotthamvasztó falára, hogyan kezdődött annak éoitése: a földmunkagép szinte a legelső mozdulatával eltaposod egy emoei v. aa.mlal indult a halotthamvasztó épitése. Mondható: stílusosan. De a tragédia sajnos igaz volt, nem tréfa. S mindig eszembe jut az eset, amikor markológépet látok, pedig a nehézkes masina semmiről sem tehetett Az emberek mozogtak vele és körülötte vigyázatlanul. Mikor vigyázatlan az ember leginkább? Szerintem különösen akkor, ha iszik. Minap láttam valamit, és nem vagyok képes hallgatni róla: eszembe jutott megint az a tragédia. Az a „stílusos". Markológép jelent meg lakóházunk közelében. Valamelyik építővállalaté lehetett. Túrni kezdte a földet nagy kupacokba, majd teherautók jöttek, amelyeket megrakott. Körülötte emberek dolgoztak, ők is a talajegyengetéssel foglalkoztak. De valami feltűnt a nézőnek. Mint valami röpgyülésre, időnként összegyűltek a kubikosok egy közeli fánál. Az odatámasztott kerékpárok egyikéről, csomagból fehér üveg került elő, amely körbejárt. IV tak belőle valamit a munkások, majd visszaballagtak u dühösen sürgölődő markolóhoz dolgozni. Ott mozgolódtak körülötte, mint. .. akkor, régen, a hamvasztó építésének kezdetén. Ez a „röpgyúlés", amint megfigyelhettem, gyakran ismétlődött, amiből arra következtettem, hogy abban a fehér üvegben, ott a munkahelyen, aligha ivóvíz lehetett Olyan katonásan, egyszerre valamennyi jelenlevő nem sorakozik fel, nem hagyja abba a munkát a munkáscsapat, hogy ugyanabból a fehér üvegből hozzálásson félóránként vizet inni. Nem tudom, mi volt a fehér üvegben. A fejem tenném rá, hogy víz nem. Igy tehát a saját kobakom máris biztonságban érezhetem. A markoló körül dolgozgatókéról viszont nem mondható el ugyanez. Pedig a veszélyes gép mellettük mozog. Avval se tud számolni, hogy melyiküknek az elemózsiás pakkjában lapul egy-egy fehér üveg. Benne a vigyázatlanság, esetleges okozójával. Kaczúr István Szaktanfolyamok A Kiosz Oktatási és Szakmafejlesztési Központ Szegedi Kirendeltsége a közeljövőben a következő szaktanfolyamokat indítja; videofelvétel-készítő, számítástechnikai műszerész, pedikűr, manikűr, frissítő masszázs, alapfokú szabás-varrás, filmnyomó és szitakészítő, valamint nemzetközi gépjárművezető (TIR). Felvilágosítás és jelentkezés; Szeged, Horváth Mihály u. 3. Iemelet 6-, telefon: 13-984. (X) Kazánkezelő tanfolyam indul 1990. január hónapban kazánfűtő képesítéssel rendelkezők részére a GTE Szegedi Szervezete szervezésében. A tanfolyam elvégzése 30 to/h teljesítményű kazánok kezelésére ad jogosítványt. Jelentkezési nyomtatvány átvehető az MTESZtitkárságon (Szeged, Kígyó u. 4- I- em. 11.). Jelentkezési határidő 1989. október 20. Az MTESZ Csongrád Megyei Szervezete szeptember —október hónapban a következő tanfolyamokat indítja: gépkezelői és IBM PC—DOS tanfolyam, — hálózati operációs rendszer használata kezdőknek és haladóknak, — BASIC-programozás az IBM XT-n, —, szövegszerkesztés — táblázatkezelés. Jelentkezni lehet szeptember Végéig Virosnénál a 11-511es telefonszámon Jogatanfolyam indul délután 5 órától a Bartók Béla Művelődési Központban Császárné Benke Mária vezetésével. Jelentkezni lehet a helyszínen. Emberközpontú építészet címmel nyílik kiállítás délután 6 órakor az Észak-niagyarországi Tervező Vállalat (Miskolc) építészeinek terveiből, fotóiból, makettjeiből a Bálint Sándor Művelődési Házban (Újszeged, Odesszai krt. 42). A kiállítás egy hónapig tart nyitva, ez idő alatt iskolásoknak és előre bejelentkező csoportoknak videofelvételeket vetítenek. Jelentkezni lehet a 17-781-es telefonon. Délután fél 6 órakor a Juhász -Oyula Művelődési Házban,'a Volán klubjában beszélgetés lesz Miklós Károly művezetővel, az MSZMP kongresszus megválasztott küldöttjével. HOLNAP Napközis Nevelók Klubja délután fél 6-kor tartja első foglalkozását az Úttörő vizitelepen, rossz idő esetén a Zrínyi általános iskolában. A Szociáldemokrata Ifjúsági Mozgalom alakuló ülést tart nyilvános fórummal szerdán este 6 órakor a JATE Károlyi Mihály Kollégiumában (Kossuth Lajos sgt. 72,13). Kémiai előadást rendez a Magyar Kémikusok Egyesülete Csongrád Megyei Csoportja délután 4 órai kezdettel a SZOTE dékáni tanácstermében (Zrínyi utca 9.), ahol Prof. Marcial Mo-v reno-Manas (Autonóm Egyetem, Barcelona, Spanyolország). Fémkatalizátorok használata szerves szintézisekben című, angol nyelvű előadását hallhatják az érdeklődök. Raffay Ernő országgyűlési képviselő este 7 órakor várja választóit Tápén, a Művelődési Házban, a Magyar Demokrata Fórum szervezésében. Country klub lesz a tanárképző főiskola klubjában este 8 órától. Citeraiskola indul kezdőknek és haladóknak a Megyei Művelődési Központban (Közép fasor 1—3.). Gyermekek és felnőttek jelentkezését váriák. A képzés időtartama 3 hónap. A foglalko-. zásokat szerdán délutánonként 4 órától tartják. Jelentkezni lehet szeptember 22-ig az 53-144-es telefonon, vagy személyesen. KONDITORNA Tartásjavító és kondicionáló testnevelés indul a Tömörkény István Gimnáziumban kicsiknek — így például óvodásoknak — és nagyoknak egyaránt. A foglalkozásokra határidő nélkül folyamatosan lehet jelentkezni az iskolában keddi és csütörtöki napokon délután 5 órától. - Nem csodálatos érzés, hogy végre már nem kell törődnünk az árcédulákkal? DÉlMA6YAR0RSZfl6 Politikai napilap Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes: Bőié István, Szávay István Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kispál Antal. — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztársasag útja 10., Sajtóház 6740. — Telefon: 24-63.3. — A laput nyomja: Szegedi Nyomda. Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 28. 6720. Igazgató: Surányi Tibor. — Terjeszti a Magyar Posta. Llolizelheló a postahivataluknál és kézbesítőknél. ElőFizetési díj egv hónapra 101 Torinl. — ISSN 0133—025x