Délmagyarország, 1989. augusztus (79. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-12 / 189. szám
A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT SZEGEDI LAPJA Boltokba kerülnek a tartalékolt húskészletek A Kereskedelmi Minisztérium a húsellátás javítására — elsősorban az idegenforgalmi szempontból fontos területeken — felszabadította a tartalékolt húskészletekét, hogy azok közvetlenül piacra kerülhessenek — egyebek között ez volt annak az intézkedéssorozatnak a része, amelyet a főhatóság az elmúlt nappkban tett, illetve jelenleg is végrehajtat az időszakos húshiány kapcsán A minisztérium, miközben csökkentette a sertésexportot, egyeztető tárgyalásokat is folytat a külföldi partnerekkel, hogy a sertéshús helyett részben fogadjanak marhahúst, hogy ezzel is javuljon a hazai sertéshúskínálat. A húsüzemeket felkérték a •termelés növelésére, valamint arra, hogy a húst elsősorban azokra a piacokra szállítsák, ahol hiány alakult ki (Ennek nyomán megszűntek a forgalmazás zavarai) A hűsipar fagyasztott sertéshúst is forgalomba hoz, elsősorban közületek számára A Kereskedelmi Minisztérium közölte az MTI-vel, amennyiben az intézkedések nyomán nem javulna' az ellátás, további lépéseket helyezett kilátásba. * A húsipari vállalatok a húsoscsontterméket megváltoztatott árakon kívánják forgalomba hozni, ami lehetőségeik, anyagi helyzetük miatt elsősorban az alacsony jövedelműek, nyugdíjas rétegek vásárolnak. A tervezett áremelés az egyébként is nehéz körülmények között élők megélhetési gondjait fokozná, így az áremeléssel a Fogyasztók Országos Tanácsa nem ért egyet, azt ellenzi. Egyelőre elegendő a magyar bauxitvagyon A Hévízi-tó, illetve a karsztvízvagyon védelmére •r- mint ismeretes — 1990. júniusáig véglegesen bezárják a nyírádi bauxitbányát. Itt több millió tonna bauxit kitermeléséről mond le a magyar alumíniumipar. Máshol is felfüggesztették a karsztvízszint alatti bauxitvagyon bányászatát, így Nagyegyházán,,ahol jó minőségű alumíniumérc található, a szén és a karsztvíz alatt. Az így kieső, összességében tízmillió tonnát is meghaladó bauxitot új lelőhelyek felku-2 tatásával kellene pótölni. Lesz-e elegendő bauxitja a Magyar Alumíniumipari Trösztnek? — érdeklődött Jámbor Árontól, a Magyar Állami Földtani Intézet főosztályvezetőjétől az MTI munkatársa. — Űj bányák nyitásával, s bizonyos mennyiségű importtal mintegy 10 évig még a jelenleg művelt területekről'is biztosan ellátható az alumíniumipar. A nagyobb gondok' inkább ezután jelentkezhetnek. A következő években a karsztvízszint felett, vágy a víztartalékok számottevő veszélyeztetése nélkül lényegében négy területről termelhető kí a bauxit. Egyrészt Nyírádon is vannak még -a karsztvíz veszélyeztetése nélkül hasznosítható kisebb bauxitlencsék. Az iszkaszentgyörgyi bánya ugyancsak termelhet, itt a korábban feltételezettnél jóval kevesebb karsztvíz .jelentkezik. A halimbai és a fenyőfői üzemek lényegében a karsztvízszint felett működnek, így a terület továbbra is művelhető. Ha viszont ezek a bányák is kimerülnek ... Jelenleg hol kutatnak és milyen eredménnyel? — Legígéretesebb a Fenyőfő—Iharkút, valamint a Tapolca—Nagyvázsony közötti terület, itt erőteljesebben az utóbbi években kezdtük a kutatómunkát, a Bauxitkutató Vállalattal és az Eötvös Loránd Geofizikai intézettel közösen Mindkét térségben jó minőségű bauxit található a karsztvízszint felett. Meggyorsítottuk a kutatást a Dél-Gerecsében, a Vértesben, illetve Bakonyoszlop környékén is. Ezeken a területeken már az 1950-es évek óta végezzük a kutatásokat, az 1970-es évek közepén viszont megtorpant ez a munka. Akkor Iharkúton a felszín közelében nagy mennyiségű, jó minőségű bauxitot fedeztek fel Igen kedvező bányaművelési körülmények között csaknem tizmilljó tonnát adott ez az üzem az 1980-as évek közepéig, sqkan akkor azt feltételezték, hogy Iharkút a jövőben minden gondot megold. Más tájegységeken háttérbe szorult a kutatás, a fejlesztés, s Iharkút vált az elsődlegessé, valamint a szintén ekkor felfedezett nagyegyházi terület. Amikor az iharkúti könnyen elérhető bauxitvagyont kitermelték, ismét erőteljes kutatások kezdődtek más területeken is. így például a már említett Dél-Gerecsében, a Vértesben, és a Bakonyoszlop környékén E térségekben viszont csak a bauxit előfordulások pereme van a karsztvízszint felett, vagy pedig kis mennyiségű, illetve rossz minőségű az itt található bauxit. Mivel manapság a bányászati nagy vízkiemelések már a statikus karsztvízkészleteket veszélyeztetik, a karsztvíz védelme valóban elsődleges feladat. Kutatási eredményeink alapján viszont állíthatom: nehéz lesz a karsztvízszint feletti bauxittal fenntartani hosszú távon a korábbi időszak évenkénti 3 millió tonnás bauxittermelését — hangsúlyozta Jámbor Áron 79, évfolyam, 189, szám 1989. augusztus 12., szombat Havi előfizetési díj: 101 forint Ara: 5,30 forint Csak adakozásból operáját ma este mutatják be a szabadtérin. A címszerepben Szvetlana Kotlenko bolgár művésznőt Játjuk-halijuk, Kalafot Dániel Munoz (Argentína) énekli, Liu: Tokody Ilona, Timur: Gregor József, a császár Szabó Miklós, a három miniszter: Gyimesi Kálmán, Rozsos István, Korcsmáros Péter, Mandarin: Szakály Péter. Az előadás olasz karmestere: Angelo Cavallaro. A díszletet Varga Mátyás, a kosztümöket Márk Tivadar tervezte. Közreműködik a Szegedi Szimfonikus Zenekar és a Vaszy-kórus, karigazgató Gyüdi Sándor. Az előadást Szinetár Miklós rendezte. A Turandot második előadása hétfőn este lesz a Dóm téren Vasárnap A mosoly országa című nagyoperett lesz a műsoron. A szoba, amelyre az első pillantás esik Szabó Elek osztályvezető főorvos kalauzol- végig „birodalmán". Nem kis büszkeséggel mutatja meg azokat a fejlesztéseket, amiket az elmúlt egy évben — az egészségügy sanyarú gazdasági helyzetében — sikerült végrehajtaniuk. A műtő előtti öltöző most már minden kívánalomnak megfelel. Hamarosan elkészülnek azok a szobák, amelyekben biztosítható a betegek intenzív figyelése. Ottjártamkor már csak a lapradiátorok hiányoztak a berendezési tárgyak közül a kettő kétágyas kórteremből Más szobákban az ágyak fölé korszerű világítótesteket és nővérhívókat szereltek, A frissen kialakított kezelőben akár két orvos is dolgozhat egymás mellett, itt elsősorban a járóbetegek ellátását végzik. A szülőszobában most már akár az apukák is meglátogathatják vajúdó feleségüket. Lehetségessé vált a szülő nők elkülönítése Miközben ennyi mindenre költötték, az osztályvezető főorvosnak is figyelnie kellett a munkák menetét. Sétálunk végig a folyosón, amelyre a kisiparos néhány napja ragasztott műanyag padlót. Produktuma nem nagy szakértelemről árulkodik. Bőven maradt levegő a műanyag alatt. A nehezen járó asszonyok bizony-bizony, nem örülnek a göröngyös felületnek. A botcsinálta mestert tegnap viszszahívták hibái korrigálására. Talált is eszközt a javításhoz — szikét és fecskendőt —, de nem sikerült helyrehozni a mulasztást. Saját erőből, csak tanácsi forrásokból nem sikerült volna ennyi minden újdonságot összehozni, ennyivel javítani a szegedi Il-es kórA szülőszoba elszeparált ágyainál az apukák is vendégek lehetnek ház szülészeti és nőgyógyászatán a gyógyítás feltételeit Százezrekkel járult hozzá a beruházáshoz a DélTisza Menti Áfész, a Taurus szegedi gyára, a Dégáz, a szegedi kábelgyár és az NKFV szegedi üzeme Más kollektívák kisebb összegekkel segítettek Lenne még helye a pénznek. Az osztály dolgozói szerint Szegeden égető szükség lenne egy centrális terhesgondozóra, ahol reggeltől estig tanácsadással és szakszerű vizsgálatokkal várnák a kismamákat. Jelenleg hetente egyszer van tanácsadás a körzetekben. A hazai népesség fogyása ellen többet tehetne az egészségügy akkor, ha a panasz jelentkezésének pillanatában elérhető közelségben lenne a szakértő orvos, Bizony, ehhez újabb százezrek kellenének, viszont költségcsökkentő té'nyező lehetne az, hogy a centrális terhesgondozónak biztos háttere lenne a Il-es kórház szülészete. Egyáltalán nem mindegy, hogy a második évezred utolsó évtizedében születendő gyermekeink milyen körülmények közöt"; élik első kilenc hónapjukat, mennyi-, re vigyáznak rájuk és édesanyjukra, milyen biztonságos körülmények között léphetnek ki a világba, hova vethetik első pillantásukat. A Il-es kórház szülészeti osztálya a jövőben sem számit „ingyen adományokra". Az itt dolgozó orvosok a segítő kollektívák nőtagjainak felajánlják: évről évre alapos, nemcsak rutinvizsgálatokból álló rákszűrést végeznek. B. I. Turandot Puccini Turandot című Nagy László felvétele