Délmagyarország, 1989. augusztus (79. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-11 / 188. szám
• : DELMAGYARORSZÁG 79. évfolyam, 188. szám 1989. augusztus 11., péntek A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT SZEGEDI LAPJA Havi előfizetési díj: 101 forint Ara: 4,30 forint Felemás bevallás Szegényedünk. Ez*. mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy megyénkben 1988ban átlagosan mindössze négy forint borravalót számolhattak össze a taxisok egy-egy munkanap befejeztével. Legalábbis ez derül ki az elmúlt évi adóbevallások összesitőiből, — Nemcsak az adóhatóság, az állampolgár ir, tul van az első vizsgán. Milyen a bizonyítvány? — kérdeztük a megyei APEH igazgatóhelyettesét, Szeles Bélát. és Korbely Istvánt, az adófelügyelóség közgazdasági osztályvezetőjét. — Az adóbevallások nagy részét gyakorlatilag a munkáltatók készítették el. A közismert halványzöld nyomtatványokból mindössze 48 ezer érkezett be. Háromnegyedük magánszemélyektől, a többi a vállalkozóktól. A bevallást készítők közel fele igenyelt vissza kisebb-r.agyobb összeget, a jobbára pontosan kitöltött adóíveken. — Mennyi adói fizetünk? — Száz forint után átlagosan 14 forint 50 fillért. A széles körű kedvezmények és mentességek — például nagycsaládosok, nyugdíjasok — következtében a tényleges adózók viszont már 35 forintot fizettek. Ez az adóterhelés túlságosan magas. A költségvetés bevételét adottnak tekintve a kedvezmények minden további bővítése ezt a 35 százalékot emelné... — ... például a máig is eróser. vitatolt családi jövedelemadó. — Ez önmagában nem mérsékelné az adóterheket, sőt az egyedülállókat, a pályakezdő fiatalokat, a gyermektelen családokat és az időskorúakat kifejezetten kedvezőtlenebb helyzetbe hozná. Bonyolultabbá válna az adózási technika, a jelenlegi folyamatos előleglevonási és fizetési rendszer helyett a költségvetés csak az év végén jutna bevételeihez. — A jelenleg• szisztémában viszont sokan az alacsony jövedelem miatt nem tudják igénybe venni a három. gyermek után járó adókedvezményt. — Ez a probléma a szfcfmélyi jövedelemadó keretein belül is megoldható, az elképzelés szerint a kedvezményt kiterjesztenék az egy- és kétgyermekes családokra is. Alacsony jövedelem esetén pedig egyfajta járandóságkén: visszaigényelhető lenne a költségvetésből a kedvezmény öszszege. — Sok vitái kavartak a kis összegű, kétezer forint alatti kifizetések feltetelei. Van-g már végleges megoldás? — A pénzfelvevő nyilatkozhat adóztatásának módjáról. Választhatja az eddigi lineáris 20 százalékot, dönthet arról, hogy egyéb jövedelmeivel összevontan kívánja,-e adóztatni ezt a bevételét. Az utóbbi lehetőség az alacsonyabb jövedelműeknél jelent kedvezményt, adott esetben teljes korú adómentességet. Az egyszeri megbízásos szerződések száma nincs korlátozva, kizáró ok a tudatos rendszeresség. —• Egyik. kinyilvánított céljc. voli a személyijövedelemadó-rendszernek a valóságos jövedelemmel arányos teherviselés. Menynyi valósuli meg ebből? • — Továbbra is csak a kifizetőktől származó jövedelmeket tudjuk igazán nyomon követni. Az egyéb csatornákon folydogáló, ömlő jövedelmekről továbbra sincs valós képünk ... — Vagyis o lathatatlant nem sikerült láthatóvá tetjjni? — Eddig még nem igazán, de az ellenőrzési munka csak ezután fog, megkezdődni. Adataink szerint 36 ezer magánszemély adóbevallásának borravaló, hálapénz sorában összesen 25 millió forint szerepel, a 12 vállalkozónál ez alig haladta meg a 3 milliót. És ekkor még nem beszéltünk az egyre bővülő fekete munkáról. — Hallhatnánl: nehany közismert szakmarói konkrétabban? — Eddig csak a vállalkozók részletes összesítői készültek el. Az adóbevallók legnépesebb köre a fuvarózók közül kerül ki, több mint 1200 személy- és te+ herfuvarozó dolgozik a megyében. A bevallott éves borravalójuk nem éri el az ezer forintot, egy hónapra vetítve ez 80 forint. Igaz, hogy alig több mint egynegyedük vallott be pluszjövedelmet. Aki tehát erről számot adott, az háromszáz forintra taksálta az ilyen forrásból származó havi bevételét. A szoros költségelszámolást választó hetven-egynéhány orvos közül 30 szerepeltetett bevallásában" hálapénzt, egy hónapra vetítve 650 forintot. — Országos értékelés szerint a vállalkozók a szabályozás adta kedvező lehetőségeket kihasználva, olykor egészen alacsony jövedelmekről adtak számot. Megyénkben ez hogyan alakult? — Hasonlóan, mint országosan. A már említett fuvarozók 1988. évi bevallott átlagjövedelme 54 ezer, a szabóké 30 ezer, az építőipari kisvállalkozóké 68 ezer, a magánvendéglösöké 50 ezer, a butikosoké 71 ezer forint volt. Legmagasabb adóbevallásokat a maszek tüzépesek tették, 90 ezer forinttal. Ezek a jövedelmek a bérből és fizetésből élőkhöz viszonyítva nagyon alacsonynak tűnnek. — Még a jéghegy csúcsát sem sikerült láthatóvá tenni! Ez kicsit a pénzügyi kormányzat naivitását és az ellenőrzés korlátait is minősíti. — Ezek a bevallási adatok még csak az adozok vé+leményét tükrözik. Az ellenőrzésnek kell majd kideríteni es bizonyítani, hogy ezek a jövedelmek mennyire valósak. Az átlagszámok alapján történő minősítés azonban veszélyekkel jar. A nagy szóródás miatt minden adózó állampolgárt önmagában kell megítélni. Ha az előbbi átlagok a vállalkozások igazi jövedelempozíciói, akkor nem lenne érdemes vállalkozni, függetlenül az adózási rendszertől. A szabályozásnak törekedni kell a vállalkozások segítésére, de ehhez a vállalkozóknak is partnerként kell viselkedniük. Kovács András Segélyezésre szűkös e keret parkgondozásra kevés a vállalkozó Talán értetlenül szemléli az olvadó a városi tanács végrehajtó bizottságának tegnapi üléséről szóló tudósításunk címét, s azt kérdi magában, miért jelzünk — a gondolatjellel — összefüggést a két, önmagában egymástól igencsak távoli megállapitás között. Nem véletlenül tesszük: a testület, tárgyalta két beszámoló vitájából voltak leszúrhetők és párba állíthatók. A tanács szervezeteinél 1987. november elején bevezetett, rövidített ügyintézési határidők mai tapasztalatait összefoglaló anyagból ugyanis kiderült: legnehezebb tartani a határidőket a szociális segélyezésben, mert a pénzügyi keret szűkössége miatt alapos környezettanulmánynak kell megelőznie a gyorssegély kiutalását. így akinek igen-igen rövid időn belül, dc inkább azonnal kellene a pénz, sokszor késedelmesen kapja azt meg. Miért rászorult? Talán mert kicsi a nyugdija, és nem talal olyan könnyű munkát, pár órás elfoglaltságot, amivel kiegészíthetné azt. Azért nem talál, mert talán nem tudja, hogy a városgondnokság nagyitóval keres olyan parkőröket, akik egy-egy, eddig őrizetlen park. közterület locsolását, gondozását, a rendetlenkedók figyelmeztetését, a kisebb hulladékok összeszedését vállalnák. Pedig erre talán egy nyugdíjas Ls alkalmas volna. Nos. tudósításunk címének magyarázatául, elöljáróban ennyit. Tanácsülés augusztus 31-én A végrehajtó bizottság elé került további témák közül olvasóink figyelmébe ajánljuk, hogy lakástámogatásokról döntött a testület. Hozzájárult ahhoz, hogy a Marostői Garázsépítő és Fenntartó Szövetkezet 2,25 millió forintért megvegye a Hargitai—Pinty—Bagoly utca által határolt területen 150 garázs és 30 parkolóhely építésére alkalmas telkeket. Az időközben átszervezés miatt megszűnt szegedi beruházási vállalat Lenin körút 81. számú székházának bérleti jogát megvásárolja a tanacs, hogy aztán — a Jegolcsobb megoldást választva — az épület a szomszédos Zeneművészeti Főiskola régóta esedékes bővítését, egyúttal — a felújításkor, melyet a művelődési tárca finanszíroz — a fűtéskorszerűsítést szolgálja. A főiskola szándékai szerint egyébként új típusú, a szakközépiskolai oktatást és a hároméves főiskolai tanárképzést együttesen befogadó zeneoktatási bázis alakul ott ki. A végrehajtó bizottság a tanács 'következő ülesének idejet is kitűzte: augusztus 31-én reggel fél kilenctől — nyilvános ülésen — a város környezetvédelmét, s azon belül a köztisztaság helyzetét tekinti át, s az állam iránti tartozások teljesítéséről tájékozódik, majd előterjesztéseket, interpellációkat hallgat meg. Szegényedő szegediek Azon nemigen volt mit vitatniuk a vb tagjainak, amiről a vb-titkár jelentése számot adott. Hiszen 'korrekt, tényfeltáró elemzést készített arról, melyik osztály mely típusú ügyeket Intéz határidőre, illetve hol és miért „csúszik" el olykor. Az azonban, hogy milyen okokra vezethetők vissza a késlekedések, már inkább fölkeltette a testület figyelmét. Többen vélték úgy, hogy az 1987-es rendeletet felül kell vizsgálni, hiszen, ha az állampolgár úgy tudja, nyolc napon belül kellene választ kapnia, a tanácsi apparátust fogja hibáztatni két, tétlennek vélt hét után. Pedig lehet, hogy ügyének jellegéből fakad e hosszadalmasabb intézkedés. Legtöbb gondja az egészségügyi osztalynak van: a gyámügyek, a segeiyezések még létszámuk bővülésével sem pörögnek a kellő tempóban. A bevezetőben már utaltunk erre, most következzenek a számszerű tények: 1988-ban 32-38 milliós segélykeretet oszthattak el, az idén 61 rrtiUiót, s ebből már eddig 33,5 millió ment el. S a segélyre várók egyre szaporodnak, van úgy, hogy naponta 20-25-en jelentkeznek. (Évente egyébként négyszer kérhető segély, s csak a rugalmasságnak köszönhető, hogy a jogszabálylyal ellentétes ugyan, de ésszerűségből nem végeznek újra környezettanulmányt, ha nyilvánvalóan nem változtak a rászoruló körülményei.) Nem tűnhet hát túl abszurdnak a kérdés: lehet, hogy újra be kellene vezetni a szegénységi bizonyítvány háború előtti rendszerét... Ami pedig a másik, ügyiratokkal ugyancsak leterhelt lakásosztályt illeti, a talán mostanára csillapodó fluktuáció remélhetőleg érezteti majd hatását a közeljövőben — hallottuk a vb-ülésen. Azt is ott tudtuk meg, hogy a romániai menekültek ügyeinek intézésére augusztus elején menekültiroda szervezésébe fogtak a tanácsházán — érdemi tájékoztatást talán a jövő héten tudunk adni. Ha a szomszéd ml volnánk... Engedje meg az olvasó, hogy a városi és kiemelten az űj városrészekben parkok, fák gondozásáról készült összegező, helyzetelemző beszámoló ismertetese helyett — minden kommentár nélkül — egyetlen bekezdésnyi szöveget., de azt szo szerint idézzük. íme: „A lakótelepi lakásépítési beruházások során a parképítéssel kapcsolatban elkövetett mulasztások utólag jelentős többletfeladatot eredményeztek, melyek megoldására a tanács pénzügyi helyzete nem ad lehetőséget. Kedvező változást — kismértékben — a parkfenntar(folytatás a 2. oldalon.) Somogyi Káraimé felvételei Új aszfaltréteggel borítják a Kossuth Lajos sugárút megrongálódott úttestburkolatát. A Közútépítő Vállalat szakemberei és munkagépei hétfőtől dolgoznak a sugárúton, a villamossínek mentén marógépekkel gyalulják le a régi burkolatot. Sor kerül a Nagykörút autóbusz-megálló melletti útszakaszára is. E nagy forgalmú utakon fokozott filcmmel kell közlekedni a fölujitas idején. Felvételeink a Kossuth Lajos sugáruton készültek Húshiány-gazdálkodás Állok a Tisza—Maros Szög Tsz Marx téri husárudája elött. A sor clejcn egy férfi egy kicsontozott sertéscombra mutat. Majd ismét csak mutat, mivel nem tud magyarul. A jelbeszéd sikeres, eltűnik a hus a szatyorban. Közben a sor végén folyik a disputa: — Nekünk már nem fog jutni. Miért nem csinálnak a határon egy boltot, akkor a mi fél kiló oldalasunkért se kéne Itt taposAi egymást. — Szigorítani kellene a vámolást! — Ugyan már, nem korlátozni kéne, hanem a termelót ösztönözni, hogy mindnyájunknak elég jusson! Egyre több szó esik mostanság a húsról, összeállításunk a harmadik oldalon ehhez kívánja a inaga adalékai hozzátenni.