Délmagyarország, 1989. augusztus (79. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-04 / 182. szám

5 1989. augusztus 9., szerda „Az alkotókat nem fogadta kegyeibe az időjárás'' — ezzel az eufe-. misztikus közhellyel jól jellemezhetjük A mosoly országa próbakörülményeit, ha e szépítés az őszies hideget, az éneklésre kiváltképp alkalmatlan erös szelet, s az idöröl időre eleredő esőt jelenti. A frakkos urak még jobban jártak, a vékony tüllös hölgyek azonban dideregve játszottak estelente. Egy fényes bécsi bálra európai ruhában érkezik a távoli Kína nagykövete, Szu-csong herceg, azaz llosfalvy Róbert. Próba van csak, meg zord idö, igy nem mindig -teljes hangon, csak markíroz. A mikrofonok, s a mikroportok beállítását csak próbálgatják még, időnként kihagy a hangosítás, ám ez a fényes tenorhang ilyenkor is jól hallható a nézőtér távoli pontjain is, mintha nem is volna szüksége az elektromos technikára, hiszen van őneki énektechnikája. A lépcsőkön ruganyosan, könnyedén lépked, ki gondolná, hogy már 62 éves? — Igazán remek hangban van — állítok be öltözőjébe —. hogy tartja karban magát? Adottság ez, vagy tudatos tréning eredménye? — Az adottságait a szüleitói kapja az ember. Én édesanyámtól örököltem a kiegyensúlyozott, jó idegrendszeremet, édesapámtól a szerepelni vágyást. A hangomat talán mindkettőjüktől, hiszen mindketten kórusban énekeltek. Ugyanakkor egy énekesnek, s különösen egy tenornak, nagyon fontos, hogy hogyan ól. Fontos a testi kondíció, szinte sportszerű életmódot kell élArcok A mosolyból Szu-csong: llosfalvy Róbert ni; az éjszakázás nagyon káros. A másik nagyon fontos dolog hogy az ember mindig csak olyan szerepet vállaljon el, ami pályájának abban a szakaszában fejleszti, és nem megerőlteti. Ezt akkor a legnehezebb megtartani, ha valaki a kezdeti nehézségeken már túl van, s kap ajánlatokat, de a hangja még nem eléggé teherbíró. — ön mindig tudta, hol a ha tár? — Hogy idáig elértem,, s ma is énekelek, ez azt bizonyítja, hogy igen. — ön elsősorban operaénekes, de most egy operett főszerepében lép föl. Énekelte már Szu-csongot? — Hát persze! 1983 és '84 nyarán Pesten, a Zichy-kastély udvarán. Akkor Breítner Tamás vezényelt, és ugyancsak Pitti Katalin volt az egyik Liza. — Mennyiben más szabad levegőn énekelni, mint zárt teremben? — Egészen más. Most például kifejezetten hűvös van; vigyáznunk kell. Ám egyébként is, minden légáramlat befolyásolja a hang terjedését. Nekünk nehézséget jelent az is hogy rosszul „jön vissza a hang", nehezen tudjuk kontrollálni magunkat. Ebben a testmikroíon, a mikroport sokat segít. — ön olyan fiatalos, hogy meg kell kérdeznem, mik a tervei a jövőre? — Üj szerepem nem lesz a jövő évadban, tovább éneklem a régi szerepeimet: Otellót, Radamest, Bánk bánt. Sok helyen énekeltem már életemben, de a Szegedi Nemzeti Színházban még soha. Megkerestem Gregor Józsefet, és szó van róla, hogy Otellót és Radamest énekelek majd, vendégként. M. T. ff Lolo dikhlo... ff Honismereti tábor A Bartók Béla Művelődési Központ Gyálaréti Művelődési Centruma augusztus 14—19 között néprajzihonismereti tábort szervez, amelynek célja a SzegedGyálaréten még fellelhető tárgyi emlékek felkutatása, összegyűjtése, rendszerezése, a település múltjának hagyományainak feltárása. A tábor bentlakásos, helye: Szeged-Szentmihálytelek, Vörös Hadsereg u. 50. Az érdeklődők augusztus 10-ig jelentkezhetnek a •Bartók Béla Művelődési Központ portáján (Szeged, Vörösmarty u. 3.. telefon: 12-060). A résztvevők nyilatkozata Veszélyben a néptáncfesztivál? A fesztivál jövőjéért ér- zetközi Szervezete) rendez- rátság záloga, több száz zett aggodalmuknak adtak vényei sorába. A szegedi fiatal közös élménye, több hangot a július 20. és 30. találkozó sajátossága, hogy tízezer néptánc kedvelő érközött Szegeden rendezett a néptáncbemutatók mel- tékes szórakozása, amely XII. Nemzetközi Szak- lett olyan tematikus tánc- nemcsak saját kultúránk szervezeti Néptáncfesztivál játék születik, amely a ne- felmutatását, de más nemrésztvevői. A közel 600 pi hagyományokban fel- zetek hagyományainak táncos, koreográfus és szer- lelhető közös népszokások- megismerését is jelenti, vezö nevében fontosnak ra épül, s az .egyetemes ér- Épp ezért nemzetközi éa tartjuk az alábbiak közzétó- tékeket mutatja be a nép- nemzeti értékek egyaráni telét. zene és a néptánc nemzet- fűződnek a fesztivál megA szegedi nyár e rangoo közi nyelvén. Az egyedül- őrzéséhez. Amikor megköeseménysorozatáról — álló produkció alapját a szönjük a jelen fesztiválamely mind a külföldi, magyar folklóriskola te- hoz nyújtott anyagi és ermind a hazai résztvevők remtette meg, melynek út- kölcsi támogatást, felhíelismerését kivívta — is- törő módszerei az európa1 vünk mindenkit, aki ezért mét bebizonyosodott, hogy folklór fejlődését is elö- a nagyszerű ügyért tenni méltán került a CIOFF mozdíthatják. A fesztivál tud, és akar, hogy támo(Amatőr Néptáncosok Nem- ugyanakkor a béke és ba- gatásával segítse a XIII. Nemzetközi Szakszervezet' Megkérdeztük Hit kap (kér) vissza a katolikus egyház Szegeden volt iskoláiból? Néptáncfesztivál létrejöttét 1991-ben. Bízunk abban, hogy 1995-ben, a Világkiállításon ez a rendezvény képviseli majd a magyar néptánckultúrát. Nemzetközi Szakszervezeti Néptáncfcsztivál Rendezőbizottsága — Tudjátok-e, mit jelent ez a szó: nemzetiség? — Béke — mondja egy tizenegy éves forma, bogárfekete szemű fiú bizonytalanul. Gyűlés, gyülekező — vágja rá magabiztosan egy göndör hajú kislány a csapatból. — S mit jelent az: haza? — Az otthonunkat. Á házat, amiben lakunk —+ mondják néhányan. — Melyik ország a ti hazátok? — Magyarország — hangzik kórusban a válasz. — Szeretnétek-e, ha lenne Cigányország? — Igen, az gyönyörű lenne. Rengeteg szép házzal, sok-sok virágoskerttel — mondja álmodozva Ildikó. Mi építkezünk, és lesz nemsokára olyan vécénk is, amit le lehet húzni — dicsekszik egy dundi, szép arcú leányka. Az egyik kisfiú pedig büszkén meséli, hogy neki a szülei nemrég márványos farmeröltönyt vásároltak. Kiderül, hogy Zsuzsáéknak sok disznójuk van otthon, Pali anyukája pedig a Defagnál egész jól keres. Mindenki látott már ezerforintost, gyorsan el is mesélik, milyen színű és mi látható rajta. Én nem mennék hozzá magyar fiúhoz — mondja egy csikófarkas kislány, és megperdül, hogy a fodros szoknyája felperdül. Nekem csak egy gyerekem lesz — szögezi le egy másik hajadon, közben nagyot kuncog, mintha szégyellené, hogy ilyenekről beszélünk. Én már jártam Andreáéknál látogatóban, ök a városban laknak és gyönyörű lakásuk van. Hdzzánk nem szoktak eljönni az osztálytársaim, mert félnek, hogy megyerik őket a cigányok. Mi szoktunk templomba is járni — mondja a márványfarmeres kisfiú, majd összeteszi a kezét, letérdel, bemutatja, hogyan kell imádkozni. Kérésemre cigányul imádkozik mind a húsz gyerek, a dundi a Miatyánkból is citál magyarul néhány sort. Én nem tudok cigányul — mondja a kicsi szégyenkezve —, ezt a nyelvet már anyukám sem tudja beszélni. — A cigánytábort hetedik alkalommal rendeztük meg most itt Székháton, a Bartók Béla Művelődési Központ alkotóházában — meséli Hajdú Géza, a tábor vezetője. Javarészt ugyanazok a gyerekek jönnek el minden nyáron. Jobb híján olvasótábornak nevezzük ezt a tíznapos együttlétet, de bevallom, nem a cigány irodalommal, vagy nyelvvel foglalkozunk itt. Inkább a szociális létezés formáit gyakoroltatjuk a cigánygyerekekkel, a higiéniához kapcsolódó szokásokat próbáljuk velük megkedveltetni, a helyes viselkedésre igyekszünk őket megtanítani. — Ha vége ennek a tíz napnak, a gyerekek visszakerülnek ugyanabba a környezetbe, ahonnan jöttek. Vajon tudják-e ott folytatni az itt tanultakat? — Nem engedjük el a gyerekek kezét év közben sem. Cigányklub működik a dorozsmai művelődési házban. Minden csütörtökön délután eljönnek a gyerekek a klubfoglalkozásra. A lányokat főzni, varrni tanítjuk. Külön tusolói alakítottunk ki a cigánygyerekek számára, s ők egyre inkább igénylik, hogy rendszeresen tisztálkodjanak. — A szülőkkel milyen a kapcsolat? — Eleinte nem nagyon lelkesedtek sem a klubért, sem a táborért, nem értették, mit akarunk. Most már örülnek, hogy foglalkozunk a gyerekekkel. Egyik apukával néhány napja éppen amiatt volt konfliktusom, mert nem hoztuk el idén gyermekét a táborba. Lassan ott tartunk, hogy kiváltság ide eljönni. — Igyekeznek-e a táborvezetők azon lenni, hogy a cigányság a saját kultúráját megtartsa és ápolja? — Megmondom őszintén, egyelőre ez a bizonyos saját kultúra visszahúzó erőként működik az asszimilációban. Ügy gondolom, először meg kell tanítani ezt a nemzetiséget arra, hogyan kell a magyarokkal együtt élni. Aztán akik már kiemelkedtek addigi környezetükből, azok majd gondoskodnak arról, hogy a cigány kultúra hagyományait ápolják, tovább örökítsék. Sajnos, a viselkedési szokásaikról, sajátos törvényeikről le kell mondaniuk, különben sohasem fogadják be őket az itt élők. Akiknek, egyébként van lehetőségük, hogy belekóstoljanak a civilizáltabb életformába, azok közül sokan képesek rendezettebb körülményeket teremteni maguk és a családjuk számára. Az igényt erre már gyerekkorban el kell kezdeni kialakítani. Erre való többek között ez a tábor is. A szép új ruhába öltöztetett, csillogóan mosott hajú fiúk, lányok kérésemre búcsúzóul harsogva éneklik a dalt: „Lolo dikhlo, hoj, hoj, hoj / Tela leste varisoj" — ami magyarul valami ilyesmit jelent: „Piros kendő, mi, mi, mi / Van alatta valami ..." Pacsika Emília — E kérdésre most még nem tudok válaszolni — mondta Gyulay Endre, szeged-csanádi megyéspüspök. — Semmiféle megállapodás nincs még erről az egyház és az állam között, de csak készülőben van még az az egyházi törvény is, ami talán ezt a kérdést is szabályozza. Addig csak álmodozni lehet, de a hívek által fizetett havi húsz forint egyházi adóból amúgy sem lehetne az iskolákkal járó sokféle kiadást fedezni. A kérdés második része ugyanis az, hogy visszaadja-e az állam az épületeinket, vagy vissza kell vásárolni. Reálisan tervezni csak ennek ismeretében szabad. — Egyáltalán hány iskola működtetésével tudnának itt a városban megbirkózni? — Az iskolanővérek rendje egy leányiskolát, a piaristák egy fiú középiskolát képesek lennének működtetni. Annak ellenére, hogy egyének kezdeményezésére egy vallásos iskolamozgalom elindult Szegeden, jelenleg azt tartom megvalósíthatónak. amit Glatz miniszter it.jártakor mondott- világnézetileg semleges iskolákat kialakítani. Ebben a dologban a tankönyvek jelentik a legnagyobb akadályt. Mert a párt föladta ugyan a mindenkire kötelező materialista, ateista szemlélet kinyilvánítását, de a tankönyvek azért még ezzel vannak tele. Előrelépést ezen a téren kellene először kivívni. — Az állami iskolákban húszezer, az egyháziakban ezerötszáz forintjába kerül az államnak egy diák. Nyilván e tekintetben is igazságosabb elosztásra lenne szükség. — Ma a katolikus iskolákban tandijat kell fizetni, a kollégiumi és egyéb ellátás költségeit a szülők fedezik. A tanárok ugyanakkor az államosításkor megállapított fizetést kapják — a hivatalos anyagi ráfordítás tehát minimális. Más tekintetben is rettentő nagy különbség van a szerzetesi és a világi iskolák között. A világi tanár leadja az óráit, és hazamegy a családjához. A szerzetes é»iel-nappal a tanítványok között van, csak a tanításnak él, Istennek ajánlott szolgálatot teljesít. Ezt a — többek között erkölcsi, közösségbeli — többletet egy világi tanár nem képes megadni. — Püspök úr! Ha lesznek végül is egyházi iskolák, hol, milyen épületekben? — Építeni biztos nem iesz pénze az egyháznak, de nem is ez a megoldás. Jogilag kellene rendezni e problémát, hisz az iskoláinkat anélkül vették el, hogy erről a népet vagy bárkit megkérdeztek volna. Az alsóvárosi templomnál a Miasszonyunkról elnevezett szegény iskolanővérek rendjének olyan épülete működött, melyben az óvodától a tanítóképzőig minden megtalálható volt. A nővéreket egy éjszaka egy szál ruhában elvitték onnan, az épületet pedig — ami most a tanárképző iskolához tartozik — teljes fölszerelésével államosították. De ez csak egy példa, jóval többről van itt szó, akár csupán Szegeden is. Ezért mondom : átfogó, tisztességes rendezésre van szükség. Balogb Tamás Hosszú hónapok óta áll ismét az érdeklődés középpontjában a Hungarohemp Magyar Kenderipari Tröszt. A nagyvállalatot a stagnáló termelés, a csökkenő szocialista és konvertibilis export, az erőteljesen zuhanó nyereség már önmagában is reflektorfénybe állítaná. Mostanában azonban inkább „személyi" ügyek miatt figyeltek fel a cégre a szegediek. Közel fél éve megbízott vezérigazgató irányítja a vállalatot. A május végére ígért kinevezés azonban elmaradt, mert közben a megszületett átalakulási törvény módot adott rá, hogy a jövőben más formában^ — részvénytársaságként — üzemelhessen a súlyos problémákkal küszködő tröszt. A kiajakult áldatlan helyzetről szerettünk volna megtudni valamit — eddig hiába! Több, mint egyhetes „üldözés" után is szinte reménytelen asztalHová tűnt a „vezer f hoz ülni a megbízott vezérigazgatóval, SponnerJenővel. Nincs még hivatalos értesítés a kezében arról, hogy mi lesz a nagyvállalat sorsa, így minisztériumi papír nélkül „nyilatkozni" sem tud — tért ki többször is a kérés elől. A Kenderiparban, a nagyvállalat üzemi lapjában mindenesetre, ha nem is érdemi, de egyfajta „kortes" információt mégis csak találtunk: „... hiába mondják a minisztérium vezetői Sponner Jenő megbízott vezérigazgatónak, hogy cselekedjen úgy mindenben, irányítsa úgy a munkát, végezze úgy a soron következő feladatokat, mintha kinevezték volna, tudniuk kellene, hogy azért ez mégsem az igazi... Arra viszont jó, hogy lejárassa a trösztöt a bankok, a kereskedelmi partnerek előtt... A gondokból való kilábalás egyik fontos eleme éppen az lenne, hogy kifelé jó képet tudjunk mutatni magunkról..." De. miért csak kifelé? — kérdezhetnénk. Arról nem is beszélve, ennek nem éppen az a módja, hogy a tájékoztatást (többször is) kérő újságíró kérdései elől kitérünk! Ugyanis, minisztériumi levél ide, vagy oda, úgy gondoljuk, megbízott vezetőként is illik elképzelésekkel, tájékozottsággal bírni a vállalat jövőjét illetően. Az mindenesetre biztató, hogy a levél állítólag tegnap délelőtt megérkezett. Hogy mi áll benne? Azt csak a „vezér" tudja, mert átvéve a küldeményt, gyorsan eltávozott vidékre. A megbeszélt riportidőpont így érvénytelen — gondolom. Legközelebb hétfőn kereshetjük... ha ... ha nem adjuk fel! R. G.