Délmagyarország, 1989. augusztus (79. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-24 / 199. szám
4 1989. augusztus 24., csütörtök Ro és kontra " jain és demokratikus pártszerE rovatunkban olvasóink írásai- vezcsi megoldásain szeretném nak adunk helyet. Olyanoknak újjáépítve látni." Barabás nviis amelyekkel nem értünk ]atkozatából még egy momene9Ve' tumot emelnék ki. Árra a kérdésre. hogy az MSZMP — az alapvetően szociáldemokrata (?) beállítottsága mellett • #• ' • / i i j x . mely bolsevik, kommunista érSzocializmus es szocialdemokracia felelte: a cselekvokészseget es a gondolati bátorságot. Ez a válasz meglehetősen sugallja a marxista —leninista tankönyvek szájízét, melyben a szocdem a megalkuvó, gyáva és csak a kommunista az igazán haladó, tettrekész. aki fogékony az újra. Nos. kérem ezt a hamis beállítást szembeállítani a történelmi tényekkel: melyik mozgalom volt bátor lepaktálni a fasizmussal, melyik párt segített táborokba gyűjteni, kínozni. kivégezni a másképp, sőt azonosan gondolkodókat? (Rics István. Justus Pál és Rajk László, Kun Béla sorsára elég gondolni). Remélem, kérdéseimre választ.fognak adni az MSZMP és MSZDP öszi kongresszusai és a letisztázott pártprogramok. Szerencsés György MSZDP szegedi titkár, országos pártvezetőség tagja Augusztus 19-én hozta nyilvánosságra az MSZMP programnyilatkozatának tervezetét. Á másnapi Hét műsorában már hallhattunk is friss értékeléseket a különbözö politikai szervezetek részéről. Több véleményben próbálták jelezni azokat a gondokat, amelyek a ..szocializmus" szó használata körül adódnak. Ez a kérdés akkor is felvetődik, ha politikában tájékozott ember olvassa a tervezetet, de talán még jellemzőbb a tisztázatlanság. ha olyan gondolkodik cl rajta, akit igazából nem érdekel a politika. (Megjegyzendő, hogy ez utóbbi véleménye talán még fontosabb a mai helyzetben. amikor a híradásokban lépten-nyomon találkozunk a „hallgatag többség" emlegetésével.) A kifejezések értelmezéséhez Konrád György gondolatait idézem: „Áz autonómia kísértésé"-ból. (Érdekes módon, ezeket a kétségkívül baloldali gondolatokat egy olyan politikai szervezet mai tagja írta korábban, amely szervezetet ma sokan sematikus. egyszavas megjelöléssel jobboldalinak minősítenek.) ..Fejlett szocializmusról nem akkor beszélhetünk, ha az egy főre jutó nemzeti jövedelem meghatározott szintet ér el. A fejlett szocializmushoz nem az kell. hogy mindenkinek autója legyen. Á fejlett szocializmushoz az kell. hogy legyen olyan parlamenti demokráciánk, mint a Nyugatnak, s ráadásul olyan önigazgatói demokráciánk. amilyen még senkinek sincs." Nyugat és Kelet szembeállítása helyett Konrád György külpolitikai állásfoglalása a következő: „Európa politikai fejlődésének legkedvezőbb változata az lenne, ha nyugaton a szociáldemokrácia. keleten pedig a szocialista demokrácia modellje épülne ki, és ezek vitatkoznának egymással. Ezt a vitát elég civilizáltnak képzelem. Csúnyább a kép. ha egyik oldalon egy konzervatív liberális kormányzat. a másikon pedig egy ncosztálinista tckintélyuralom néz farkasszemet egymással." Visszatérve az MSZMPprogramnyilatkozat tervezetére Azt a gyanakvást, mely vegyesen jelentkezik az elvárásokkal. bizakodásokkal — részben az a „radikális" változás okozza, mely a 40 évig kizárólag kommunista „értéket" hirdető mozgalomban felmerülő szociáldemokrata eszmények kapcsán látszik bekövetkezni. Hiányzik az egészből a hitelességnek az a foka. amely mellett a tömegek ezt a lényegi hátraarcot mindenfajta proletárdiktatúrának. prolctárinternacionalizmusnak. osztályharcnak. kizsákmányoláscllenessegnek és mindenfajta szociális demagógiának. Tehát nem elsősorban Pozsgay. Nyers. Szűrös személyének hitelessége a kérdéses, hanem ez a hirtelen demokratikus centralista módon vezényelt hátraarc. Szinte bizonyossá vált így a Magyar Szocialista Munkáspárt jövőbeli névváltozása. Amennyiben tartósan úgy tervezi. hogy Magyar Szocialista Part néven politizál, akkor Magyarország azon ritka országok közé fog tartozni, ahol egyaránt működik szociáldemokrata és szocialista párt. Amikor választási programba is belekerülnek ezek a tézisek, nem csupán a hitelesség hiánya okozhat szavazatvesztést. Ázokra is gondolnia kell egy ilyen program megfogalmazóinak, hogy világosan cl lehessen különíteni az egyes politikai pártok meghirdetett célrendszerét és állásfoglalását. És most ajánlom figyelmébe mindenkinek a Magyarországi Szociáldemokrata Párt januárban közzétett felhívását: „Mit akar a Magyarországi Szociáldemokrata Part?" Ezt követően, március l-jén került országos vitára az MSZDP programnyilatkozata. Ezekkel a szövegekkel oly sok a közös vonás, hogy ha irodalmi alkotásokról lenne szó, talán még szerzői jogi problémák is felvetődnének. Az MSZMP-nek nem ez az első „hasonmás kiadású" fogalmazványa. A korábbi címe ez volt: „Mire törekszik az MSZMP?" A szövegben hiába keresünk olyan utalásokat, amely tisztázná a marxizmus—leninizmushoz való viszonyát. Nagy ívben kerüli az olyan javaslatokat is. amely konkrét megoldást kínál az olyan aktuális gondokra, mint például békés átmenet a többpártrendszerre. tulajdonosi reform. A tisztázatlanságok között jelentősnek tartom azt a befejező mondatot, mely szerint az MSZMP együttműködik a radikális baloldali irányzatokkal. Amennyiben itt azokra gondol, akik a mai folyamatokat az „imperializmus ügynökeinek aknamunkájával" magyarázzák. akkor ez újra az egész hitelességét kérdőjelezi meg. Befejezésül, szeretnék utalni arra az interjúra, melyet a Délmagyarország készített Barabás jánossal. a július 25-i számban. A szövetségi politika hitelességére utal Barabás kijelentése: az MSZMP-t elsősorban a modern — tehát nem a magyar, hanem a modern — szociáldemokrácia értékalapReflexiók egy sztrájkra Hallgatom a rádiót, s felkapom a fejem. Egy angol közvélemény-kutató intézet a hivatalos magyar szakszervezetek iránti bizalmat az utolsó helyre sorolta. Biztos, hogy az értékelés még az augusztus 18-i húskészítmény-áremelés elleni figyelmeztető sztrájk előtt készült. Nem tudom, most is hasonló lenne-e a bizalom, vagy netán több? Egy biztos viszont, hogy túl vagyunk egy — 1956 óta legnagyobbnak minősített — figyelmeztető sztrájkon, amiről később még disszertációt írhatnak politikusok, szociológusok. A tanulságok? Tapasztalatlanok vagyunk sztrájkügyben (is). Sztrájk volt ez, úgy magyar módra, elkapkodva. elhamarkodottan, akarva is. meg nem is. Lehet, hogy a cél rosszul lett megválasztva. áremelés ellen sztrájkolni? Bérért, ellentételezésért inkább. Lehet — sőt biztos —. hogy a figyelmeztető sztrájk szervezése elkapkodott voít. Talán elegendő lett volna 5 percre is leállni, valószínű tömegesebb is lett volna. Jól látta Németh Miklós miniszterelnök. a húsáremelés valóban ürügy volt a szakszervezeteknek a tiltakozásra. Bármi más is. ami dolgozó tömegeket sújt. hasonlóan ürügy lett volna. Igaza van a miniszterelnöknek abban is. hogy a szakszervezetek vissza akarják szerezni a tagság bizalmát, vagy némán birka módon vegyünk minden nyomorúságot tudomásul? Akkor vagyunk jó partner szakszervezetek. ha helyeselünk? Németh Miklós is utalt rá. hogy a szakszervezet a múltban támogatta a párt és a kormány hibás elképzeléseit, s kárhoztatta ugyancsak a szakszervezeteket. hogy részesei voltak a döntésnek. Most meg az a baj. hogy nem támogatja a kormányt? Hogy is van ez? Bizonyára a kormánynak most is az lenne a kényelmes, hogy amint azt korábban megszokta, szúk körben, zárt ajtók mögött rendezzék dolgainkat. A figyelmeztető sztrájkra tett miniszterelnöki reflexió az „egy pohár ecet..." megelégedéssel tölthette el a „bürokratikus apparátusok ellenzőit". Nagy kérdés: csak saját maga elavult, bürokratikus struktúráját védte a szakszervezet a figyelmeztető sztrájkfelhívással? Bizonyára a létükért is küzdenek a SZOT-hoz tartozó szakszervezetek és az apparátusaik is. De azt bízvást leszögezhetjük. nem most tudatosult a tagság körében sem. hogy lejárt a bólogató szb-titkárok ideje. Bizony minden szinten sértődöttség nélkül bele kell törődni abba. hogy a szakszervezet fellép (felléphet) a dolgozók érdekében. Lehet, hogy ezt nem szakszerűen teszi mindenkor. Lehet, hogy a kormány átalakítási elképzeléseinek nem felel meg egy-egy szakszervezeti lépés. Lehet, hogy fékezi is — de most már nem hatalmon belül — hanem kívülről bírálva, kritizálva — az átalakulás kormány diktálta formáit. De ilyenkor is a megegyezésre kell törekedni. Egymást nyílt színen indulatok nélkül kell meggyőzni. Sokáig csak elméletileg esett szó Magyarországon a sztrájk lehetőségeiről. Voltak szórványos munkabeszüntetések — szemérmesen szólva — vagyis sztrájkok az utóbbi időben egy-egy vállalatnál, de sosem kerültek igazából az érdeklődés homlokterébe. Nem volt divat a sztrájk. De nem azért, mert ma inkább dolgozni kell, mint sztrájkolni. Ugyan! Hát hány órát dolgozzon ma egy munkás, hogy eredménye legyen? Hogy önmagát és családját a sokat emlegetett európai módon el tudja tartani? Sok mindent lehet mondani erről az augusztus 18-i sztrájkról. Azt. hogy felülről indították, hogy szervezetlen volt, hogy szociális demagógia jellemezte stb. De egy dolgot nem tehet senki, nem kezelheti le azt a tömeget, aki szót emelt a tömeges elnyomorodás újabb stációja ellen. Horváth Károly az szmt vezető titkára yr Mi? Hol? Mikor? 1989. AUGUSZTUS 24. CSÜTÖRTÖK - NÉVNAP: BERTALAN A Nap Kel 5 óra 52 perckor, nyugszik 19 óra 42 perckor. A Hold kel 23 óra 09 perckor, nyugszik 15 óra 25 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél szerdán plusz 120 cm (apadó), 24,5 °C KILENCVEN ÉVE született Jorge Luis Borges (1899-1986) Nobel-díjas argentin író, költő, kritikus, egyetemi tanár MOZIK Korzó: délelőtt 10. délután 1. háromnegyed 6 ós 8 órakor A légy (színes amerikai horrorfilm V helyár1 Csak 16évenfelülieknekl) fél 4 órakor Megszállottak (magyar film) Fáklya: fél 3 órakor: Szaffi (színes magyar rajzfilm.) háromnegyed 5 és 7órakor Schimansky kelepcében (színes, m. b. NSZK bűnügyi film III. helyár1 Csak 16 éven lelulieknek!). Belvárosi: 3. negyed 6 és fél 8 órakor James Bond. a magányos ügynök (színes, angol bűnügyi film. V. helyár! Csak 16 éven felülieknek!). Kamaraterem: 3 órakor A dzsungel könyve (színes, m. b. amerikai rajzfilm), negyed 6 órakor A csodaszekér (színes mesesorozat) fél 8 órakor Üvegszív (színes. NSZK film. II. helyár') Balázs Béla Filmtéka: fél 4. tél 6 és fél 8 órakor. Lidérces csodák (színes, m. b amerikai film II helyár!) Kiskőrössy halászcsárda, (videomozi) délután 4 és este 8 órakor Kacér táncosnők (színes, m b spanyol fílmvigjáte:o Kiskőrössy halászcsárda, kerl: este 10 órakor A cápa bosszúia (színes, m. b. amerikai tilm. V helyár!) Kertmozi: este 9 órakor A nindzsák harca (színes, (apán kalandfilm. IV. helyár'). Éva presszó: esle 8 órakor A csendőr New Yorkban (színes francia vígjáték). ÜGYELETEK GYÓGYSZERTÁR: Klauzál tér 3. szám (13/57-es) Este 8 órától reggel 7 óráig Csak sürgős esetben' BALESETI. SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTEL: Ma a balesetet szenvedett személyeket az Idegsebészeti Klinika (Pécsi u 4 ) veszi fel. sebészeti és urológiai felvételi ügyeletet a II. Kórház (Tolbuhin sgt. 57) tart A gyermeksérultek ós gyermeksebészeti betegek ellátása a Gyermekklinika gyermeksebészeti osztályán történik ÉJSZAKAI ORVOSI: Este tél 6 órától reggel fél 8 óráig a felnőttlakosság részére Szeged. Hunyadi János sgt 1 sz. alatt. Telefon: 10-100 GYERMEKORVOSI ÜGYELET: Munkanapokon 13 órától másnap reggel fél 8 óráig, szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel léi 8 órától másnap reggel fél 8 óráig a Lenin krt 20 sz alatti körzeti gyermekorvosi rendelőben történik a sürgós esetek orvo9i ellátása. GYERMEK FÜL-ORR-GÉGÉSZETI ÜGYELETEK: Ma reggel 7 órától holnap reggel 7 óráig az Uiszegedi Gyermekkórház. Odesszai krt. 37 Teleion 22-655 FOGORVOSI ÜGYELET: Hétfőtől péntekig 22 órától reggel 6 óráig, szombaton reggel 7 órától héttő reggel 7 óráig: Szeged. Zöld S. u. 1 - 3 Telefon 14-642 CSALÁDVÉDELMI TANÁCSADÁS: Héttón délután 2 és 5. csütörtökön délelőtt 9 és 12 óra között a Szent Mihály utca 1 szám alatt, telefon 13-740 S. O. S. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT. Mindennap este 7 órától reggel 7 óráig Telefon 11-000 IFJÚSÁGI DROGTELEFON: 54-773. Minden munkanapon 8—16 óráig hívható ' i - * leve NÉMETH MIKLÓS MINISZTERTANÁCS ELNÖKE BUDAPEST TISZTELT MINISZTERELNÖK ÚR! A mi keserű — és sajnos, úgv érezzük hatásában eredménytelen — jelzésünk is közte volt a vasasszakszervezet elnöksége által megfogalmazott és közzétett országos felhívásnak, melyhez csatlakozunk. Keserű a jelzésünk, hiszen a több évtizedes, területileg elkülönült bérgazdálkodás hatásaként, béreink alatta vannak az országos átlagnak, megélhetési lehetőségünk is ennek negatív hatásait érezteti. A tervezett hús-, húskészítményáremelés csak része és kiváltója, de nem elsődleges meghatározója tiltakozásunknak. Tiltakozunk az állandósult és ellenőrizhetetlenül megjelenő áremelések emberi tényezőket figyelmen kívül hagyó hatása ellen. Nem elfogadható számunkra, hogy az árintézkedések mindig csak a bérből és fizetésből élőket, valamint az említett, területileg elkülönült bérgazdálkodás hatásaként alacsony jövedelmű nyugdíjasainkat sújtja. Úgy érezzük, hogy a kormány által ellenőrizhetetlenné. megfoghatatlanná vált az árak alakulása. ugyanakkor a személyi jövedelemadó progresszív hatása nem ad lehetőséget az életszínvonal megközelítő szinten tartására sem. Nem tudjuk elfogadni a kormányzati szervek magyarázatát u tervezett árintézkedésekre, hiszen pontosan a népi ellenőrzés támasztotta alá a húsipari feldolgozó vállalatok jövedelmezőségét. A hús. húskészítmények nagy tömegű kiszállítását (y kishatárforgalom keretein belül) külföldre ily módon megakadályozni komolytalan intézkedés lenne. Tiltakozásunknak e levélben és aláírásunkkal adunk hangot, nem mondva le a sztrájkhoz való jogunkról. A mi kollektívánk azonban a tisztességes munka híve. és elsődlegesen olyan jövedelemből akar megélni, amely mögött teljesítmény van. Éppen ezért mi tisztességes munkáért, tisztességes megélhetési lehetőséget kérünk és akarunk. A tisztességes megélhetés lehetősége azonban egyre távolodó képnek tűnik a mai gazdaságpolitikai környezetben. Igényeljük a kormány és a szakszervezet közötti egyeztető tárgyalás azonnali megkezdését, az egyenrangú partneri viszony alapján. Kerüljön kidolgozásra olyan csomagterv, amely biztosítékot ad az életszínvonal további romlásának megakadályozására. szociális biztonságunk, helyzetünk javítására. Hódmezővásárhely, 1989 augusztus 18. A HÓDGÉP VÁLLALAT DOLGOZÓI 21 20: Tv 2 21.30 Folyton folyvást folytassa! — Angol filmsorozat — 12. rész 2155 Tv 2 22 00 Mit akarsz Johnny? - Ausztrál tévéfilm (ism.) kb 23.30: Tv 2 - Napzárla . KÜLFÖLDI TÉVÉADÓK MŰSORÁBÓL BELGRÁDI. 15.40: Éjszakai program Ismétlése. 17.40: Híradó. 18.05: Stúdió. 18.25: A Guldenburg család - NSZK filmsorozat - 5. rész. 19.10: Rajzfilm. 19.30: Híradó. 20.00: Politikai magazin. 21.05: Városnézőben. 22.20: Hiradó. 22.45: Ráadás: ALF — Drága John — Törvény Los Angelesben. BELGRÁD 2. 17.10: Hiradó. 17.30: Művelődési műsor. 18.00: Körzeti műsor. 18.30: Belgrádi műsor. 19.30: Híradó. 20.00: Szórakoztató zenés műsor. 20.45: Huszonnégy óra. 20.50: Művelődési műsor. 21.20: Művészeti est. 22.40: Zenés műsor. SKY 15.45: Szeretni - vig|étéksorozat. 16.15: The Lucy Show - vlgjátéksorozat. 16.45: Rajzfilm. 17.00: Rockshow. 18.00: Eurosport. Benne: Biliárd Vllágbajnokság. 19.00: Széllovas magazin. 20.00: Atlétikai lf|ús«gl Európa Bajnokság. 21.00: Alpesi Sf Világkupa. 22.00: Labdarugó Világbajnokság. 23.00: Biliérd Világbajnokság. SUPER 16.30: Telefonos kívánságműsor. 18.30: Nlno Flretto zenés műsora. 19.30: Allo, Allo - vígjátéksorozat. 20.00: Földrablók - amerikai westernfllm. 21.50: VIlághlradó. 22.00: A Lónak hívott férfi győzelmei — amerikai westernfllm. 00.00: Hírek. TV 5 16.05: Hirés hegymászások. 17.20: Visszhangok. 17.50: Jazz In. 18.10: Gyermekműsor. 19.00: Vetélkedő. 19.30: Horgász-vadász magazin. 20.00: Ha ez örömet okozhat önnek... - francia film. 21.30: Magazinműsor. 22.00: Tvhíradó. 23.50: A bikaviadalról. ® Rádió BUDAPESTI. 9 00 Képújság 9.05 Tévétorna nyugdíjasoknak 9.10 Az emberi test — Angol rövidlilmsorozat - XXVI/16 - A légzés ism 9 35. Tollbamondás — Francia tévéfilmsorozat — V/3. — Az ifjú tanító (ism.). 10.30 Mozgató - Tévétorna mozgáskorlátozottaknak 10 35 Képújság 17 25: Hirek 17.30: Pannon Krónika — A pécsi körzeti stúdió híradó műsora 17.40: Vijesti — Hirek szerbhorvát nyelven - A pécsi körzeti stúdió műsora 17 45 Műsorajánlat 17.50 A nevünk Zengó együttes 17.55 Négy nap tévéműsora 18.00 Bébi és társai — Angol ismeretterjesztő rövidfilmsorozat - XV/1. 18 25 A tankokat hazaviszik ugye? — Dokumentumfilm 18.55: Műsorajánlat 19 00 Reklám 19.05 Esti mese - Linda mesél — A furfangos Cintula - Magyar mesefilmsorozat 19.15: Lottósorsolás 19 20: Roklám 19 25: Közlemények — Műsorajánlat 1930 Hiradó 20 00 Reklám 20.05: Szomszédok - Teleregény - 61 fejezet 20.35 Reklám 20.40 Hirháttér - Nezetek. vélemények közérdekű kérdésekről 21 25 Verdi Attila - Opera három felvonásban (ism.) — FF — Helyszíni felvétel a Kolozsvári Állami Magyar Operaházból 23 10: Hiradó 3 BUDAPEST 2. Sugár Ágnessel és Dómsödi Gáborral 17 25: Képuiság 17.35: Tv 2 - Benne Reklám — Riportok - Idő|árás - Zene 18 00 Telesport 18 25: Gyerekeknek! — A hetedik út titka - holland filmsorozat - XIII/12 „Zőldhaj" 18.49 Torpedó - Telefonos játék 19.00: Lengyel utak - Lengyel filmsorozat - XI/8. - Hovatartozás nélkül - (ism ) 20 30: Tv 2 20 40: A Rockhaión a Mihi együttes 21.00' Hiradó 2. KOSSUTH 8.20: A Szabó család - (A keddi adás Ism). 9.00-11.00: Napközben (Élő). 11.00: Zenés délelőtt. 11.00: Peres, poros Iratok - Örökvéltsági szerződések. 11.10: Labirintus - Zenei rejtvények fiataloknak. 11.25: A Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének énekkara Bartók-kórusokat énekel. 11.34: Az oroszlános kert — Mohás Lívia regénye folytatásokban. 12.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.00: Klasszikusok délidőben - Puccini operáiból. 14.10: Útonállók Tóth Endre elbeszélését felolvassa az író. 14.25: Zenei Tükör. 15.00: Szóról szóra - Zenés Irodalmi magazin. 16.10: Szívesen hallgattuk — Legenda a nyúlpaprikásról — Kát kaland Tersánszky Józsi Jenő regényéből rádióra alkalmazva. 17.00: A belpolitikai rovat műsora. 17.25: Ipargazdák. 17.30: Beszélgessünk zenéről. 17.57: Kritikusok fóruma, 18.12: Hol volt, hol nem volt... - A legcsodálatosabb történet. — Japán népmese. 19.15: Lottósorsolás! - Közvetítés a 34. heti sorsolásról. 19.23: Alvilág — dokumentumműsor — 1. rész. 20.33: Örökzöld dallamok. 21.20: Azok a 30-as évek... 21.45: ..Hajszálgyökerek" - Tevan Andor, a könyvművész. 22.00: Hírvilág - Hírek - tudósítások - kommentárok - sport - lottó. 22.30: András Béla teld.: Molnár Anna — népballada. 22.48: Az állam én vagyok? - ... a ez mennyibe kerül nekem? 22.58: A Rádió lemezalbuma. PETŐFI 8.05: Kölyökrádló - szünidőben. 8.45: Táborélet. 9.05: Operettkedvelőknek. 10.00: Rivaldafényben: Sztárok a múltból. 11.05: Világújság. 11.10: Térkép és útravaló. 11.30: Balatonrádió. 12.10: Népzenei hangarchívum. 13.05: Ide nekem a rádiót! avagy: Téma variációkkal. 13.43: Próza MK. 14.00: Lelátó - Sportmagazin. 14.30: Szórakoztató antikvárium. 15.05: Nosztalgiahullám - A Shlrelles együttes. 15.45: Törvénykönyv — a lelkiismereti szabadságról — (Ism.). 16.00: Hesvy metál magazin. 17.05: Nyárldő. 17.30: Gordiusz - Magazin töprengóknek - korhatár nélkül. 18.30: Pop-regiszter. 19.05: Tudósítás a kajakkenu, a kötöttfogású birkózó- és a kettesfogat-hajtó világbajnokságról. 19.15: Jut eszünkbe. 19.40: A Poptarlsznya dalaiból. 20.20: Egy ha|óban - Verebes István útitársa: Farkas Bertalan. 21.05: Hét szűk évtized - Epizódok Tatay Sándor ónéletra|zl regényéből. 21.24: Török Ádám és a Mini együttes játszik. 21.50: A Kattogó kabaré különkiadása — Színházi élet anno... - 8. rész. 23.15: ..Rockmobil" — A Rózsaszín Bombázók együttes hangversenye. 23.50: Zenés látekokból. SZEGED Szentes 66.29 MHz - Szeged 94.9 MHz 1989. augusztus 25.. péntek 5.55: Műsorismertetés, hírek, meteorológia. útinform. 6.00: Krónika (Kossuth). 6.15: Hírek, tudósítások a Dél-Alföldről - az ügyeletek |elentlk. 6.30: Hírek, lapszemle (Kossuth) - Miről Ir s Békés Megyei Népújság, a Petőfi Népe. a Csongrád Megyei Hírlap és a Délmagyarország. 6.45: Reggeli párbeszéd. 7.00: Krónika (Kossuth), sport. 7.25: Körzeti Időjárás-jelentés. 7.30: Dél-alföldi hírek, tudósítások, programajánlat. Műsorunk tartalmából: — Nyári tapasztalatok a kereskedelmi ellátásról és a kozegészsegugyrol. — Mezőgazdasági körkép. — Növényanatómiai szimpózium Szegeden. — Könyvajánlat. - Hétvégi sport- és programajánlat. (Szerkesztő: Vágási Kálmán)