Délmagyarország, 1989. augusztus (79. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-23 / 198. szám
62 1989. augusztus 17., csütörtök A torony dől.. A VÁROSI TANÁCS HETI TÁJÉKOZTATÓJA. Az ötödik Ötödik száma jelent meg a múlt évben indult Szeged címú városi folyóiratnak. A most napvilágra került összeállítás legnagyobb terjedelmű anyaga az Árvízi emlékmű és a Tisza-szobor közötti partszakasz és városrész építészeti, kultúrtörténeti, művészeti kérdéseivel foglalkozik. Kass János fantáziaképében szabadidőközpont jelenik meg, a Délterv egyik kollektívájának pályadíjnyertes tervében kibomlanak e terület rejtett értékei. Iván Mónika a Dóm tér épületegyüttesének törtértetét dolgozta fel, egy másik írásban Borvendég Béla az Oskola utcai „olajos-ház" építésének hiteles történetével ismertet meg bennünket. Szinetár Miklós a vele készült interjúban többek között elmondja, hogy annak adná a szabadtéri igazgatói kinevezését, „Akinek elég ereje és hitele van ahhoz, hogy átépítse ezt a színpadot, fölépítse végre a mobil nézőteret — azt a korszerű szabadtéri játszóhelyet, ahol méltó módon lehet színházat csinálni. " Az írások kísérőjeleként jeles szegediek fejtik ki véleményüket a Dóm térról és környékéről — meglehetősen egybehangzóan. Szó van manapság Szeged régi címerének visszaállításáról. Ehhez hasznos adalék Szegfű László történész elemző írása Szeged címereiről. Közli a lap a város teljes műemléki kataszterét, folytatódik Lengyel András sajtótörténeti sorozata és Váróné Tomori Viola szabálytalan emlékiratainak második része is megjelent. Többek között... Az augusztus 31-ei tanácsülés napirendjén . városi tanács komolyan gondolja, hogy a tájékoztatás szélesítése és demokratizálása napjaink egyik legfontosabb közéleti feladata. A társadalmunkban meglévő tendenciát mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy az elmúlt évben mintegy 100 település indított — jórészt a helyi tanácsok által mecénált — lapot. Ez nem lehet véletlen. Az MSZMP sajtója mellett újak születnek, fórumot keres az erősödőben lévő helyi önkormányzat is. Mind több információra van szüksége a lakosságnak, és egyre inkább létkérdése a tanácsi vezetőknek, testületeknek és apparátusoknak, hogy munkájuk folyamatos kontroll alatt legyen, döntéseik meghozatalához társadalmi segítséget kapjanak, elképzeléseik megmérettessenek a város polgárainak gyülekezetében. Azzal is tisztában vagyunk, hogy a városi polgárok presztízse csak ágy állítható vissza, és csak akkor apellálhatunk személyes felelősségükre, városalakító szerepükre, ha minél többet tudunk a torony alatti munkáról, ha hitelesebb és pontosabb információkkal látjuk el őket. A tanácstestület legutóbbi ülésén foglalkozott a tömegtájékoztatási szervek és a tanács kapcsolataival. Az elemzésekből kiderült, hogy pluralizálódó viszonyaink közepette a nyíltan politizáló, különböző pártprogramok mellett agitáló, a közéleti versenyben részt vevő lapok mellett szüksége van a város lakosságának egy, elsősorban szolgáltató jellegű, á friss információkat precízen szállító, a mindennapjainkat érintő kérdésekben felvilágosító városi újságra. Amíg feltételei ennek megteremtődnek, sem ülhetünk babérjainkon. Jelentós fejlődés előtt áll a Városi Televízió, elismerésre méltó, igényes tartalommal jelent meg immár 5. száma Szeged című folyóiratunknak, ezennel — a Délmagyarországgal kötött szerződés alapján — útnak indítjuk A torony alól... címú, hetente jelentkező tanácsi rovatunkat. Anyagaival mindenekelőtt szolgálni és szolgáltatni szeretnénk, de nem mondunk le arról sem, hogy párbeszédre hívjunk, vitára serkentsünk. Mert ha igaz, hogy az információ napjaink egyik leghatékonyabb fegyvere, akkor a kölcsönös bizalom alapján létrejövő informáltság a város jelentós fejlődésének reményét hordozhatja. Csonka István, tanácselnök Mi? Hol? Mikor? Környezetvédelem városunkban környezetszennyezés, környezet- és természetvédelem immáron nem szűk szakmai problémák. Politikánk, közéletünk sarkkérdései. Nem lehel véletlen, hogy Szeged környezetvédelmével az elmúlt években sokféle szerv, szervezet foglalkozott. A városi tanács legutóbb 1987-ben mérte fel ez irány ú feladatait, a Szeged című várospolitikai folyóirat 3. és 4. száma pedig a közelmúltban széles körképet nyújtott c témakörben. A Szegedi Városi Tanács 1989. augusztus 31-ei tanácsülése napirendjén ismét szerepel Szeged általános környezetvédelmi helyzete, különös tekintettel a közterületek tisztaságára. Immár hagyomány, hogy a tanácstestülct elé kerülő fontosabb témákat az Ifjúsági Iroda klubjában (Dózsa Gy. u. 2.) várospolitikai fórumon ismerhetik meg az érdeklődők. A környezetvédelmi témában készített, s a vb által már elfogadott jelentés megtekinthető az Ifjúsági Irodában (Dák Ferenc u. 28—30.). A várhatóan széles érdeklődésre való tekintettel az alábbiakban közöljük az építési és közlekedési osztály által készített anyag fontosabb megállapításait. Szeged környezeti állapota az utóbbi években megtett intézkedések és azok nyomán elért eredmények ellenére sem k ivező. Ebból adódóan a társadalomban fokozódó igények, az egészségvédelem, a természeti értékek megőrzése és a gazdasági lehetőségek mérlegelése alapján ismételten fontos a környezetminőség romlásának fékezése, egyes súlyponti problémák végleges megoldása. 1. Földvédelem Az elmúlt 10 évhez képest a megművelt terület 3,3%-ka! csökkent, ennek jó része az olajbányászai területén hasznosult. Az erdós vidékek 0,86%-kal gyarapodtak, s halastavak létesítésével csökkent a rossz termőképességű földterület aránya. 2. Vízvédelem Az elmúlt évtizedben a Szegedet érintő Tisza és Maros vi/e jelentősen szennyeződött, a Maros érkező vize általában rosszabb minőségű, mint a befogadó Tiszáé. A Holt-Maros területén szükségessé válik a szennyvízbekötések lekapcsolása. a meder megtisztítása, a folyamatos vízcsere és a vizutánpótlás biztosítása. A talajvíz-védelem tekintetében alaphelyzet, hogy a város vonzáskörzetében található községek csatornázatlanok, és Szeged jelentós területein is hiányzik a csatornázás. A városban a csatornázási arány 60%-os. mely az országos átlaghoz képest nem rossz, de a tisztán számszerű adatok torz képet nyújtanak. A csatornázatlan területeken a telkenkénti szennyvízszikkasztás az általános, évente mintegy 3 és fél millió köbméter szennyvíz rontja a talajvíz minőségét és emeli annak szintjét. A talajvíz vízminőség-vizsgálata több helyen elszomorító, előfordultak olyan mérések, amelyek szerint a talajvíz szennyvízhez hasonló töménységű. Ez veszélyezteti az ivóvízhálózat vezetékrendszerét. egy esetleges csőtörés igen komoly fertőzés okozója lehet. A város több helyén, az alápincézett épületekben száraz időben is megjelenik a talajvíz. Ez a jelenség — szakemberek szerint — oda vezethet. hogy ezen területek altalaja olyan mértékben telítődik. hogy mocsarasodási tünetek jelentkeznek. 3. Levegőtisztaság-védelem Szeged levegőjét a kéndioxid, a szénmonoxid és a porszenynyezódés határozza meg. Bár nem tartozik a súlyosan veszélyeztetett települések sorába, de az egyes ipari üzemek sajátos technológiája, a motorizáció rohamos növekedése következtében jelentős légszennyező helyek — a felmérések 21 ilyen szennyezőforrást tartanak nyilván — alakultak ki. Az ülepedő és szálló por az elmúlt 10 évben csökkent, s alacsony a város levegőjének koromtartalma, nitrogén- és kéndioxid szenynyezettsége. A légszennyező ipari létesítmények az elmúlt 3 évben mintegy 0.75 millió forintnyi bírságot fizettek. 4. Zaj- és rezgésvédelem A megtett intézkedések nyomán az ipari üzemek zajkibocsátása folyamatosan csökkent. A lakosságot elsősorban a lakótelepeken szétszórtan elhelyezkedő futóművek a megengedettnél nagyobb éjszakai zajszintje irritálja. A Városgazdálkodási Vállalatnak több mint 7 millió forintnyi költséget jelentettek az eddig elvégzett zajcsökkentő munkálatok. A közlekedési eredetű zajok szinte a város minden pontján magasabbak a megengedettnél. Ezek csökkentése viszont csak a gépjárműpark korszerűsítésével érhetó el. 5. Élővilág-védelem A tájképi, növény- és állattani értékek pusztulása pótolhatatlan veszteséget jelent. A Szeged környékén található tájvédelmi körzet, két, fokozottan védett természetvédelmi terület, és 4 megyei védettségű terület a veszélyek ellenére is jelentós értéket képvisel. A közel 10 éve készült zöldövezeti terv — mely kétezer hektár erdő telepítését irányozta elő — nem valósult meg. Ráadásul a körtöltés körüli erdők is gondozatlanok, kipusztulófélben vannak. Komoly problémákat jelent, hogy a városban lévő parkok faállománya rohamosan pusztul részben az elöregedés, részben a növekvő urbanizáció ártalmainak következtében. Egyre sürgetőbb a zöldterületek rekonstrukciójának beindítása. 6. Veszélyes hulladékok Az emberi környezetet közvetve vagy közvetlenül veszélyeztető termelési hulladékok ártalmatlanítása, tárolása a termelő kötelessége. A Minisztertanács rendelete tartalmazza, hogy a veszélyes hulladék nem kerülhet kommunális hulladék közé. A kommunális hulladék kezelése viszont tanácsi feladatkör. Központi elképzelések értelmében Magyarországon kiépül a veszélyes hulladékok telepeinek országos hálózata. Megyénkben e hulladékkezelő telep valószínűleg Hódmezővásárhely térségében lesz. A veszélyes hulladék intézményes elszállítása és ártalmatlanítása megoldatlan, nincs kijelölve külön lerakóhely az 56 veszélyes hulladékot termelő üzemnek, így fennáll a veszélye, hogy nagy számban használják a különböző hulladéklerakó bázisokat. 7. Településtisztaság, közterület-fenntartás A környezetvédelem egyik legközvetlenebb és leginkább érzékelhető területe a település tisztasága, az utcák, járdák, közterületek állapota. Ez meglehetősen komplex, hiszen magába foglalja a folyékony és szilárd települési hulladék szállítását és elhelyezését, a lerakóhelyek működtetését, az utak, gyalogjárdák, megállóhelyek tisztán tartását. A kommunális folyékony hulladék Gyálai út mentén lévő lerakóhelye kedvezőtlen adottságú, nincs meg a kelló védőtávolság. A Csongrád Megyei Településtisztasági Szolgáltató Vállalat napi 200220 köbméter mennyiséget mindössze 2 kijelölt helyen ürítheti közcsatornába. A tervekben szerepel egy űj központi bázis, mely szervesen illeszkedik egy majdani szennyvíztisztító tervébe. Az elmúlt években javultak a köztisztaság tárgyi és személyi feltételei (központi szeméttelep. új lerakóhelyek, 40 közterületi konténer, közterületfelügyelet stb.). de a kívánt színvonal még távoli. Függ ez nemcsak a Városgazdálkodási Vállalat munkájától, de a tanács pénzügyi lehetőségeitől, az ellenőrzés színvonalától és a lakossági moráltól is. A város területén 7 legális (Gyálai út mentén, Algyön, Szentmihalytelken, Kiskundorozsmán, Szóregen, Tápén, Ságváritelepen) lerakóhelyet jelöltek ki, sajnálatos, hogy az intézkedések sem csökkentették a 6 legnagyobb illegális lerakóhelyen történő szemételhelyezést. Szükségesnek látszik ezen illegális lerakóhelyek felszámolása. egyúttal a központi szemettelep hétvégi nyitva tartása. 1981-ben a Városgazdálkodási Vállalat egy négyzetméter takarított területre 10 forintot költött, az elmúlt évben már több mint 24-et. 1989. AUGUSZTUS 23. SZERDA — NÉVNAP: BENCE A Nap kel 5 óra 50 perckor, nyugszik 19 óra 44 perckor. A Hold kel 22 óra 23 perckor, nyugszik 14 óra 08 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednól kedden plusz 122 cm (apadó). KILENCVEN ÉVE született Albert Calude (1899-1983) belga származású Nobel-díjas amerikai sejtbiológus A fiziológiai Nobel-díjat 1974ben nyerte el (megosztva Duve-vel és Palade-vel) a sejt strukturális és funkcionális szerveződésével kapcsolatos kutatásaiért MOZIK Korzó: délelőtt 10. délután 1, háromnegyed 6 és 8 órakor: Vasmadarak (színes, amerikai film. IV. helyári) fél 4 órakor: Rokonok (magyar tilm). Fáklya: léi 3 órakor: A bátor lovacska (színes, argentin rajzfilm), háromnegyed 5 és 7 órakor Szuperhekusok (színes, olasz bűnügyi filmvígjáték). Belvárosi: 3. negyed 6 és fél 8 órakor Szuperhekusok (színes, olasz bűnügyi filmvígjáték V helyár!). Kamaraterem: 3 órakor: Riki. Tiki, Távi (színes, szovjet-Indiai mesefilm), negyed 6 órakor Kandúr kalapban (színes mesesorozat). fél 8 órakor Mississippi szirénje (színes, francia film. III helyár!) Balázs Béla Fllmtéka: fél 4 órakor: Régi idók focija (színes, magyar filmvigjáfék). fel 6 és fél 8 órakor Bíborszín I- II. (színes, m. 0. amerikai film Dupla helyár!) Kiskóróaay halászcsárda, (videmozi) délután 4 és este 8 órakor: H-bomba (színes, hongkongi kalandfilm). Kiakórössy halászcsárda, kart: este 10 órakor Krokodil Dundee II. (színes, m. 0. amerikai film. IV. helyár!). Kertmozi: A rémület éjszakája (szfnes amerikai horrorfilm V. helyári Csak 18 éven felülieknek!) Éva presszó: este 8 órakor A csendőr New Yorkban (szines francia vígjáték). ÜGYELETEK GYÓGYSZERTAR: Klauzál tér 3 szám (13/57-és) Este 8 órától reggel 7 óráig Csak sürgós esetbem BALESETI. SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTEL: Ma a balesetet szenvedett személyekel a II. Kórház (Tolbuhin sgt 57.) veszi fel. sebészeti felvételi ügyeletet az Idegsebészeti Klinika (Pécsi u. 4 ), urológiai felvételi ügyeletet a II. Kórház tart A balesetet szenvedett gyermekeket a kórház baleseti sebészeti osztályán, az egyéb sebészeti gyermekbetegeket a sebészeti klinikán látják el. ÉJSZAKAI ORVOSI: Este fél 6 órától reggel tél 8 óráig a telnóttlakosság részére Szeged. Hunyadi János sgt 1 sz alatt Telefon 10-100 GYERMEKORVOSI ÜGYELET: Munka napokon 13 órától másnap reggel tél 8 óráig, szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel fél 8 órától másnap reggel fél 8 óráig a Lenin krt 20 sz alatti körzeti gyermekorvosi rendelőben történik a sürgós esetek orvosi ellátása GYERMEK FÜL-ORR-GÉGÉSZETI ÜGYELETEK: Ma reggel 7 órától holnap reggel 7 óráig a Fül-Orr-Gégeklinika (Szeged. Lenin krt 111 ), telefon 10-233/1265 FOGORVOSI ÜGYELET: Hétfőtől péntekig 22 órától reggel 6 óráig, szombaton reggel 7 órától hóltó reggel 7 óráig: Szeged. Zöld S. u 1 -3. Telefon 14-642 CSALÁDVÉDELMI TANÁCSADÁS: Héttőn délután 2 és 5. csütörtökön délelőtt 9 és 12 óra között a Szent Mihály utca t szám alatt, teleion: 13-740 S. O. S. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT: Mindennap este 7 órától reggel 7 óráig. Telefon 11-000 IFJÜSÁGI DROGTELEFON: 54-773 Minden munkanapon 8—16 óráig hívható. C j Tévé 20 05: Tv 2 - Benne: Elsó a Föld Küzdelem az ausztráliai őserdők megmentéséért - Ausztrál dokumentumfilm 2100 Híradó 2 2120 Tv 2 — Benne : A rock gyermekei— A könnyűzenei utánpótlás műsora 22 00 A Gondolkodó arcképcsarnoka Vallomások Lukács Györgyről Szobor a pantheonban kb. 22.25: Tv 2 — Napzárta KÜLFÖLDI TÉVÉADÓK MŰSORÁBÓL BELGRÁDI. 15.40: Éjszakai program Ismétlése. 17.40: Híradó. 18.05: Számok és betűk. 18.25: Dokumentumműsor. 19.10: Rajzftlm. 19.30: Hfrsdó 20.00: Forró ájszaks — Francia—olasz film. 22.05: Hiradó. 22.30: Éjszakai program: benne: Benny Hlll-show. - Törvény Los Angelesben — sorozatfilm. - Forma 1. BELGRÁD 2. 17.00: Híradó. 17.20: Zenés közjáték. 17.30: Tévétombola. 18.30: Belgrádi műsor. 19.30: Hiradó. 20.00: Zenei est 21.30: Huszonnégy óra. 21.40: Fltoterápls — tudományos műsor. SKY 15.45: Szeretni - vlgjátéksorozat. 16.15: The Lucy Show - vlgjátéksorozat. 16.45: Rajzfilm. 17.00: Rockshow. 18.00: Eurosport. Benne: Biliárd Világbajnokság. 19.00: Autó- motorsportmegazln. 20.00: Trlatlon Világbajnokság. 21.00: Alpesi Sí Világkupa. 22.00: Úszó, Műugró es Vízilabda Európa Ba|nokság. 23.00: Atlétika. SUPER 16.30: Telefonos kívánságműsor. 18.30: Körkép a brit zenei klubéletről. 19.30: Lenny Henry — vlgjátéksorozat 20.00: A testmetszo - horrorfilm. 21.30: Eurómagazln. 21.50: Vllághiradó. 22.00: Burka törvénye — bűnügyi sorozat. 22.55: Barnaby Jones - bűnügyi sorozat. 00.00: Hirek. TV 5 16.05: Az évszázad menete. 18.10: Gyermekműsor. 19.00: Játékos vetélkedő. 19.30: A világ állatai. 20.00: Híres hegymászások. 20.50: Jazz In. 21.15: Visszhangok. 22.00: Tv-hiradó. 22.35: Svá|c ás a háború. 23.20: Egyetlen dalört. 00.10: Komolyzene. Rádió BUDAPESTI. 9 00 Képújság 9.05: Tévétorna nyugdijasoknak 9.10-10 00 SZÜNIDEI MATINÉ 9.10: Smith - Angol filmsorozat — VIII/5 - Egy kis falat - (ism ) 9.35 Változatosság és alkalmazkodás az állatvilágban — Angol ismeretterjesztő sorozat - XIII/11 - Elrettentés és harc 10.00 Tabi László Fortélyos asszonyok - (ism ) - FF 11.00 Képújság 17 10 Hírek 17.15 Déli videoújság — A szegedi körzeti stúdió műsora 17.25: Správy - Hirek szlovák nyelven — A szagedi körzeti stúdió műsora 17 30: A tarvanú - NSZK ismeretterjesztő rövidfilm 18.00: Betúreklám 18.05: A Román Szocialista Köztársaság Nemzeti ünnepén 18.25. Műsorajánlat 18.30 Adj Uram Isten - Máté Ottilia műsora 19.05 Reklám 19 10. Esti mese — A két feketerigó — Hogyan épített metrót Ignác és Ábrahám? - Csehszlovák rajzfilm 19.20 Reklám 19.25: Közlemények Műsorajánlat 19 30: Híradó 2000: Reklám 20.05: A csodálatos trampli - Gombaszögi Ella válogatott filmszerepei 2100 Reklám 21.05: Vers mindenkinek — Sulyok Vince Elégia 21 10 Gian Maria Volonte-sorozat — A hél Cervi fivér — Olasz Ilim 22.50 Hiradó 3 BUDAPEST 2. Endrei Judittal és Déri Jánossal 17 25: Képújság 17.35: Tv 2 - Benne: Reklám — Riportok — Időjárás — Zene 18 00: Telesport 18.25 Gyerekeknek! — 1 Kalandok a malomvölgyben — Madárijesztő Lengyel kisfilmsorozat — 2 A két kópé — Mama - Csehszlovák rajzfilm 18.47: Torpedó - Telefonos játék 19.00: Jókai Mór. Szerelem bolondjai — Tévétllm - 11/1. rész (1977) (ism) KOSSUTH 8.20: Eco-mlx - Gazdasági magazin. 9.00-11.00: Napközben - Zenét délelőtt (Élő). 11.00: Tárealgó - Ötvenöt perc Irodalomkedvelőknek. 12.45: Törvénykönyv — A lelkiismereti szabadságról. 13.00: Klasszikusok délidőben — Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. 14.10: A magyar nyelv századai — A világi azín|átszás kezdetei 14.25: Operaslagerek. 15.00: A Népzenei Hangos Újság melléklete. 16.00: Tizenhat óra - Hírmagazin. 16.10: Szfvesen hallgattuk - Kard és kocka - Történelmi anekdota 1705-ból. 17.00: Támasz — Riport. 17.30: Beszélgessünk zenéről. 17.50: Éneklő Ifjúság. 18.00: PrózalMK. 18.02: Újraolvasva - Ady Endre: Ú| versek. 18.15: Hol volt, hol nem volt... — Mamala. Tűz és méz. Román népmesék. 19.15: A Román Szocialista Köztársaság nemzeti ünnepén — A műsorban elhangzik: - A keresztelő : Marin Sorescu drámájának rádlóváltozata. 20.12: Magyarországi román népzene. 20.30: Hírek, érvek, vélemények. 21.00: Magyar zeneművészek a nagyvilágban — Peskó Zoltán karmester. 21.50: Gong. 22.00: Hírvilág - Hirek - tudósítások - kommentárok - sport. 22.30: Van még remény - Új műtéti eljárások a szegedi Szájsebészeti és Fogászati Klinikán. 22.45: Operaest. 22.35: Ludwlg Gürtler trombitán játszik. PETŐFI 8.05: Kölyök rádió - szünidőben. 8.45: Táborélet. 9.05: Idősebbek hullámhoszazán — Dallamok, emlékek. 9.50-11.00. Rivaldafényben: Zenés filmek. 11.10: Térkép és útravaló. 11.30: Balatonrádió. 12.10: Nótacsokor. 13.05: Ide nekem a rádiót! — avagy: Téma variációkkal. 14.00: Az öttorony városa — Dr. Nádor Tamás műsora Pécsről — 11/2. rész. 15.05: Zenerulett (Élö) - Szórakoztató zenés délután. 17.05: Nyárldő. 17.30: Ötödik sebesség - Ifjúság — politika — kultúra. 18.30: Pop-regiszter. 19.05: Tudósítás a kajak-kenu világbajnokságról 19.05: Garázs. 19.30: Albumajánlat - A „Nlght ol the Guitar" c. album második része. 20.35: Esti kitekintő - a bajai csillagvizsgálóban. 21.05: Hét szűk éviized - Epizódok Tatay Sándor önéletrajzi regényéből. 21.28: Boccaccio — Részletek Suppé operettjéből. 21.50: Az élő népdal - Béres János műsora. 22.00: „A szobrok elindulnak..." Portré Károlyi Amy költőről. 23.15: „Mikor az éjszaka leszáll". .i SZEGED Szentes 66.29 MHz - Szeged 94.9 MHz 1989. augusztus 24.. csütörtök 5.55: Műsorismertetés, hírek, meteorológia, útlnform. 6.00: Krónika (Kossuth). 6.15: Hirek, tudósítások a Dél-Alföldröl — az ügyeletek jelentik. 6.30: Hírek, lapszemle (Kossuth) - Miről ir a Békés megyei Népújság, a Petőfi Népe, a Csongrád Megyei Hírlap és a Délmagyarország. 6.45: Reggeli párbeszéd. 7.00: Krónika (Kossuth), sport. 7.25: Körzeti Időjárás-jelentés. 7.30: Dél-altöldröl hirek, tudósítások, program ajánlat. Műsorunk tartalmából: — Ülésezik Békéscsaba Városi Tanácsának V6greha)tó Bizottsága. — Tártadalomorvostudoményl Kongresszus Szegeden. - Fllmlevel. (Szerkesztő: Vajda Horváth Páter)