Délmagyarország, 1989. augusztus (79. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-19 / 195. szám

8 1989. augusztus 19., szombat DM| magazin A1 xTLi környezetvédelem nem foglal el központi helyet a katoli. kus szociális doktrínában (a pápák sem szenteltek neki külön enciklikát) de XXIII. Jánostól kezdve valamennyi szociális cnciklika és a II. Vatikáni Zsinat is foglalkozik vele. és a katolikus társadalomtanítás legalapvetőbb tételeit érinti. A környezetvédelem kérdéskörén belül elsősorban a természet, a környezet átalakítása kap hangsúlyt a doktrínában, önként adódik az első kérdés: Milyen alapon nyúlhat bele az ember az isten által teremtett világ rendjébe, alakíthatja azt át. vonhatja uralma alá. és állíthatja szolgálatába? A kérdés megválaszolásánál az ősforrásokig nyúlhatunk vissza. A Bibliában, a Teremtés Könyvében a következőket olvashatjuk: Isten újra szólt: „ Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá. Ók uralkodjanak a tenger halai, az ég madarai, a háziállatok, a mezei vadak és az összes csúszómászó fölött, amely a földön mozog." Majd miután megteremtette őket. így szólt hozzájuk: ..Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá. Uralkodjatok a tenger halai, az ég madarai és minden állat fölött, amely a földön mozog." (Teremtés Könyve 1, 26-30) Ugyanezt a gondolatot fogalmazza meg Isten Noénak is a vízözön után: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok és töltsétek he a földet. A föld minden állata, az ég minden madara, a föld minden csúszómászója és a tenger minden hala féljen és rettegjen tőletek; a kezetekbe adom őket. Minden ami él és mozog szolgáljon nektek eledelül, mindent nektek adok..." (Ugyanott 9. 1-3.) A Bölcsesség Könyvében pedig a következő idézet található: És bölcsességeddel alkottad az embert, hogy uralkodjék a teremtményeken, amelyeket alkottál, és igazgassa a világot szentségben és igazságban, és egyenes lélekkel tegyen igazságot." (Bölcsesség Könyve 9,2-3.) A birtoklás, az uralom, a használat jogát, melyek egyúttal kötelességet is jelentenek, az ember tehát istentől kapta. De van-e lehetősége az embernek az isten által teremtett világ átformálására? Egyáltalán van-e szükség erre, hiszen a szentírás szerint is: „Isten látta, hogy nagyon jó mindaz amit alkotott." (Teremtés Könyve 1,31.) A két kérdésre együttesen adhatjuk meg a katolikus tanítás alapján, az igenlő választ. Mégpedig azért, mert a tanítás szerint a világ dolgait isten csak csírájukban teremtette, és azok emberi közreműködéssel kell. hogy kifejlődjenek, megvalósuljanak. A katolikus tanításban ily módon az emberi munka rendkívül fölértékelődik, az ember a teremtés részese, pontosabban folytatója, mivel a dolgokat kifejleszti, a világ teremtését folytatja. (Lásd E. Muhler: Die Siziallchrc der Pápste; A környezetvédelem és a katolicizmus München 1957. 72. old.) Ahogy II. János Pál pápa is költőien megfogalmazza: „Az ember ugyanis mint Isten képmása a többi dolgok fölött áll, mert a Teremtőjétől kapta a parancsot. hogy hajtsa uralma alá a földet. Az emberben pedig, bárki emberfia legyen is az. a mindenség Teremtőjének cselekedete ragyog föl." (Laborem exercens //.//, 13.) A katolikus tanítás szerint az ember uralkodói hatalma, cselekvési szabadsága azonban nem korlátlan. Az a korlátozás, amelyet a Teremtő kezdettől fogva maga rendelt el, jelképesen benne van a Teremtés Könyvében: „Az Úristen parancsot adott az embernek: A kert minden fájáról ehetsz. De a jó és rossz tudás fájáról ne egyél, mert amely napon eszel róla. meghalsz. "(2,16—17.) Az ember látható világ fölötti uralmának és cselekvési szabadságának. az isten iránti föltétlen engedelmesség szab határokat, mely az örök isteni törvényben (lex aeterna) nyert megfogalmazást. Ez a mi vonatkozásunkban azt jelenti, hogy arra használhatja a világot, amire a teremtője szánta, ez pedig végső soron az isteni dicsőség szolgálata. Átalakító munkálatainak pedig az szab határt, hogy a teremtő által lefektetett lényegrendet, csírarendet vagy természeti rendet nem szabad megsértenie. Végezetül a tcrmcszetátalakító és elsajátító ténykedésnek közvetlenül az emberi személyiség kiteljesedését, tökéletesedését és isten felé irányultságát kell szolgálnia. Az ember tehát természeti (biológiai) és erkölcsi követelményeknek van alávetve. Az előbbi a látható világot alkotó teremtmények tiszteletét követeli meg. Tehát a különböző (élő vagy élettelen) teremtményeket nem használhatjuk fel büntetlenül pusztán saját tetszésünk szerint és saját gazdasági követelményünknek megfelelően. „Ellenkezőleg, figyelembe kell vennünk minden egyes teremtmény természetét és kölcsönös kapcsolatát egy olyan rendezett szisztémában, amilyen a kozmosz" — írja II. János Pál a Sollicitudo rci socialis kezdetű enciklikájában. (IV/34.) Másodszor, a korlátozott erőforrásokat, főleg azokat, melyek nem regenerálódnak, nem lehet úgy használni, mintha kimeríthetetlenek lennnének. Harmadszor, nem lehet figyelmen kívül hagyni azokat a következményeket. melyekkel a fejlődés (iparosítás) vagy a tcrmészetátalakítás az élet minőségére gyakorol (környezetszennyezés). (Ugyanott.) Az erkölcsi követelmények nem kevésbé fontosak. Ennek alátámasztására csupán a II. Vatikáni Zsinat határozatából idéznek: „Az ember az által értékes, ami ő maga, nem pedig az által amije van. Ezért a technikai haladásnál többet ér mindaz, amit az emberek a nagyobb igazságosság, a szélesebb körű testvériség és a társadalmi viszonyok emberibb rendje érdekében tesznek. A technikai baladás ugyanis csak az anyagi alapot adhatja meg az ember felemelkedéséhez. egymagában azonban semmiképpen sem valósíthatja meg azt. Ennek következtében az emberi tevékenység alapszabálya az, hogy — Isten tervéhez és akaratához igazodva — legyen összhangban az emberiség valódi érdekével, és tegye lehetővé az ember mint egyed enciklika is szól a feladatok megvalósításának nehézségeiről, mivel az ember: „Gyenge és bűnös lévén gyakran teszi azt, amit nem szeretne, és nem teszi azt, amit szeretne. " (III. 114.) Következménye, hogy az ember cselekedeteiben eltér az isten által a világba lefektetett rendtől — az eredmény: rendetlenség és zűrzavar a világban. Milyen konkrét természetátalakítási problémákról szólnak az enciklikák? és mint a társadalom tagja számára teljes hivatásának szolgálatát és betöltését." (Gaudium et spes III. 135.) Az ember az isten által eléje állított feladatokat — melyek a természetjogtan szerint természetebe vannak írva és értelmével ismeri föl — erkölcsi felelősségben valósítja meg. (Lásd: J. Messncr: Das Naturrecht; Innsbruck. Wien 1950, 52. old.) Hogy a megvalósítás a bűnbeesés miatt fájdalmas és nehéz lesz, arra már a Szentírás is utalt: „Mivel hallgattál az asszony szavára és ettél a fáról, jóllehet megtiltottam, hogy egyél róla, a föld átkozott lesz miattad. Fáradsággal szerzed meg rajta táplálékodat életed minden napján. Tövist és bojtorjánt terem számodra. A mező füvét kell enned. Arcod verítékével eszed kenyeredet, amíg vissza nem térsz a földbe, amiből lettél. Mert por vagy és a porba térsz vissza." (Teremtés Könyve3, 17—19.) , A Redemptor hominis kezdetű Ment»meg, Uram, a félig olvasott könyvektől. a félig értett nőktől. a félig épített házaktól, a félig kifizetett munkáktól, a félig mondott imáktól, a félig írt könyvektől. a félig élt életektől. a félig irt újságoktól, a félig mondott beszédektől. a félig sült kenyerektől, a félig lakott országoktól. a félig kiutalt mennyektől, félhazugságoktól, félígéretektói. a féltől, a fél tói. SZENTMIHÁLYI SZABÓ PÉTER mert félek a féltől. SZENTMIHÁLYI SZABÓ PÉTER félistentói, félembertói, Fél félállattól és félidőtől — fél-Ámen. A Redemptor hominis kezdetű enciklikában írja II. János Pál pápa, hogy korunk emberi létének drámája, hogy az ember szüntelen félelemben él. Termékei, főleg azok, melyek magukon viselik az ember zsenialitásának és kezdeményezőkészségének nyomát — radikális módon ellene fordulhatnak. „Az embernek saját termékei által okozott veszélyeztetett állapota különböző irányokban és különböző intenzitással jelentkezik. Egyre inkább tudatára ébredünk annak, hogy Földünk kincseinek kiaknázása ésszerű és becsületes tervezést igényel. Ugyanakkor az a tény, hogy az említett kincseket nemcsak ipari, hanem katonai célokra is fordítjuk, és a műszaki fejlődés nem ellenőrzött egyetemes és autentikusan humanisztikus terv keretébe illeszkedik, oda vezet, hogy veszélybe kerül az ember természetes környezete, az ember és a természet kapcsolatában elidegenedés áll be, az ember elszakad a természettől. Az ember gyakran a környező természetnek csak azokra a tényezőire figyel fel, amelyek közvetlen felhasználásra és fogyasztásra szolgálhatnak. Pedig a Teremtőnek az volt az akarata, hogy az ember „gazdája", okos és nemes őrzője legyen a természetnek, nem pedig felelőtlen „kizsákmdnyolója" és „pusztítója". (III./15.) A másik nagy problémát okozó tényezőt II. János Pál pápa abban látja, hogy a gazdasági, technikai fejlődés mögött egyre inkább lemarad az erkölcsi és etikai elet fejlődése, így jogos nyugtalansággal tehetjük föl a kérdést: „A haladás, amelynek szerzője és megvalósítója az ember, valóban humánusabbá teszi az ember életét a Földön? Vajon az ember, mint ember, a haladás következtében valóban jobbá válik, vagyis szellemileg érettebbé, jobban tudatára ébred saját emberi méltóságának, fejlődik felelősségérzete, nyíltabbá válik másokkal szemben, és különösen a nélkülözőkkel és a leggyengébbekkel szemben, készségesebbé válik arra, hogy segítséget nyújtson másoknak?" (Ugyanott) A pápa, e szempontból, nagyon komor képet fest századunkról: „Századunk eddig eltelt szakasza nemcsak anyagi, hanem erkölcsi, sót főként erkölcsi tragédiák és pusztítások századának bizonyult" (II l. 17.) , A harmadik problémáról, melyet kiemelnék, VI. Pál és II. János Pál is tesz említést. Lényege, hogy az ember elveszíti primátusát a dologi világgal szemben. VI. Pál pápa az Octogesimo adveniens-ben így fogalmaz erről: „Tanúi vagyunk annak, hogy az ember, aki megtanulta racionális módon leigázni a természetet, maga is fogoly lesz. • •" II. János Pál pápa részletesebben kifejti e gondolatot: miközben az ember egyre nagyobb mértékben növeli uralmát a dologi világ felett, elveszti uralmának lényeges vezérfonalait, olyannyira, hogy embersége különböző módon is a dologi világ uralma alá kerül, s maga is a gyakran közvetlenül nem is észlelhető számos manipuláció tárgyává válik, a közösségi élet egész szerve-. zete, a termelési rendszer, a tömegkommunikációs eszközök preszsziója révén. Az ember nem mondhat le önmagáról, sem a látható világban őt megillető helyről; nem válhat a dolgok rabszolgájává, a gazdasági rendszerek, a termelés, saját termékei rabszolgájává." (Redemptor hominis IIII16.) A negyedik problémakörrel VI. Pál Popularum progressio kezdetű enciklikájában találkozunk. Lényege, hogy a gazdasági haladás, a civilizáció, gyakran megnehezíti az Istenhez való eljutást, mivel az ember túlságosan belebonyolódik a földi vi(ág dolgaiba (3/41.) Pedig már Máté evangéliumában Jézus így figyelmeztette tanítványait: „Mi haszna van az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de lelke kárát vallja?" (16/26.) Korunk e problematikus jelenségei mellett, az egyházatyák arra a pozitív jelre is fölhívják a figyelmet, hogy az emberekben mindjobban tudatosulnak a környezet problémái, az ember egyre jobban rádöbben felelősségére. „Az ember hirtelen rádöbben: a természet meggondolatlan kizsákmányolása azzal a kockázattal jár, hogy az ember lerombolja a természetet, és maga is a rombolás áldozatává válik. Nemcsak az anyagi környezet válik állandó fenyegetéssé — szennyeződések és hulladékok, újabb betegségek, totális romboló hatalom —, de itt van még az emberi összefüggés is, amelyen az ember nem képes úrrá lenni többé, s így elviselhetetlenné váló környezetet teremt magának. Széles körű társadalmi probléma ez, amely az emberiség egész nagy családját érinti. A keresztény embernek figyelmét e távlatok felé kell fordítania, hogy a többi emberrel együtt vállalja az, immár közössé vált sors felelősségét." (Octogesimo Adveniens 21.) A Sollicitudo rei socialis-ban pedig II. János Pál pápa így fogalmaz: „A jelen pozitív jelei közé kefl sorolni a rendelkezésre álló alapanyagok korlátozottságának éber tudatát is; továbbá annak tudatát is, hogy ügyelnünk kell a természet épségére és ütemeire, és figyelembe kell vennünk a fejlődés tervezésénél, anélkül, hogy feláldoznánk őket bizonyos róla szóló demagóg felfogásoknak. Mi ezt már úgy nevezzük a környezet gondja." (III. 26.) A katolikus szociális doktrínában megfogalmazott alaptételek, és belőlük levont elvek, tehát minden jó szándékú, az emberiség sorsáért, jövőjéért aggódó ember számára nemcsak biztosítják, hanem kötelezővé is teszik a munkálkodást a természet átalakításáért, de egyúttal felelősségteljes védelméért, az emberi faj létfeltételeinek biztosításáért, fennmaradásáért, PÁL JÓZSEF