Délmagyarország, 1989. július (79. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-06 / 157. szám

1989. július 6., csütörtök 3 Új palackozógépsor Exportnövelő beruházásként új, olasz gyártmányú palackozógépsor üzemi próbája folyik a Balatonbogiári Mezőgazdasági Kombinát borászati üzemében. A húszmillió forintos beruházással létrehozott gépsor borból,'illetve szénsavas italokból óránként háromezer nagyméretű — másfél literes —, vagy kisméretű — két deciliteres — palackok töltésére alkalmas. A nagyméretű palackokba töltőit minőségi borok után az USA-ból, a kisméretű palackok után viszont a Malév és más légitársaságok részéről van jelentős megrendelésük Átalakulás — buktatókkal „Korlátolt" a bürokrácia is! • .Az átalakulási törvény hatályba lépésének napjára — július elsejére — tervezte korlátolt felelősségű társasággá alakulását a Procontrol Számítástechnikai Kisszövetkezet. Hiába várták ugrásra készen ezt a határnapot, az átalakuló •közgyűlés meghiúsult. Többek között • erről is kérde?.tük a leendő kft. ügyvezető .elnökét. Kovács Károlyt. — Elsőként éltek volna az új törvény adta lehetőséggel. Nem sikerült a félkészülés? — Nem erról van szó. A törvény előírja a vagyonmérleg-készítést, amely a cégbírósághoz benyújtandó társasági szerződés alapja. Ezzel a zárással a kisszövetkezet! formának vége, a kft. viszont csak a cégbíróság bejegyzésének napjától él. A vagyonmérleg időpontjától a bejegyzésig — egy-két hónapig — elvileg semmilyen gazdasági tevékenységet nerh folytathatnánk, hiszen a kft. csak a közgyűlés által elfogadott vagyonmérleggel indulhat. — Úgy tudom, az alakuló kft-knél a bejegyzés visszamenőleges hatályú ... — Az újaknál ez valóban így van, az átalakulóknál •azonban a törvény a működés folyamatosságára akarja helyezni a hangsúlyt. Megfelelő szabályozás hiányában ez a segítő szándék nem tud érvényesülni, a ihelyzet egy kicsit a róka fogta csuka esetéhez hasonlít. — Ha jól értem, a „szűr letésnapra", vagyis a bejegyzés napjára egy új vagyonmérleget kellene készíteni. — Pontosan ez a helyzet. Legalábbis mi így értelmezzük. — Merre lehet lépni ebből a patthelyzetből? — A Pénzügyminisztériumtól azt a választ kaptuk, hogy a közeljövőben meg fog jelenni az átalakulás részletes szabályozása. — önök tehát türelmesen várnak. Mit szólnak ehhez a leendő partnerek? — A külföldiek — részesedésük harminc százalék feletti — értetlenül szemlélik tétovázásunkat. Nem mindegy a Komplett Ruházati Vállalatnak sem, ők Kinek jé? A Szent István téren a napokban ismét gépjármű-vezetői tan- és vizsgapályát nyitottuk, pedig a néhány éve ott működő MHSZ-tanpályát korábban már „kitelepítették", örültek is a környékbeliek. Emlékszem, gyermekkoromban mi, Leehner tériek, szívesen versengtünk a rivális Szent István téri csapattal, amíg volt kivel, mert az ottani srácok lassan kiszorultak a víztorony tövéből. A piac terjeszkedett, s az egyre több gépkocsi közé a szülők nem engedték le gyermekeiket. A belvárosiak pedig nap mint nap tapasztalhatták a gépkocsik ontotta benzinbűz növekedését Most érthetetlennek tűnik. hogy miközben más városokban korlátozni igyekeznek a belváros forgalmát ezzel is javítva az ott élők közérzetét, nálunk miért engedélyezték. ihogy a piac mellett újra tanpálya működjék. Az ok nyilvánvaló: a „lengyel piac" áthelyezésével felszabadult terület üresen, kihasználatlanul állt, tehát a piacrendészet számára nem hozott hasznot Ezért mikor a 2. Sz. Gépjárművezető-képző Munkaközösség a terület bérlésének igényével megkereste az illetékeseket, ók szívesen fogadták az ajánlatot és szerződést kötöttek. A munkaközösség a vizsga- és tanpálya bérletének fejében minden vizsgázó után meghatározott összeget fizet. A szerződő felek talán jól járnak, a környéken lakók és a piacon vásárlók) kevésbé, s nem hiszem, hogy a kofákat nem zavarja majd a „konokon s monoton" áradó szmogfelhó. mely észrevétlen belepi majd friss portékáikat: Varga Iván apportként a Széchenyi téri üzlethelyiségüket hoznák a vállalkozásba. — A nyár végén az elektronika „fellegvárát" tervezték itt megnyitni. Mennyit fog ez csúszni? — Nagyon bízom benne, hogy legfeljebb két hónapot. ősszel mindenképpen nyitunk. — Közber. ts élesedik a verseny az elektronikában, a számítástechnikában. — Valóban, ez az a terület, ahol, már látszanak a kínálati piac jelei. Az a növekvő rés, amely u hazai és világszínvonal különbségeként oly sok területre jellemző, itt csökkenni látszik. Az- állam a liberalizált import lehetőségével versenyezteti a gyártókat és a forgalmazókat. E gazdaság? ipolitika eredményességét, az árszínvonal látványos csökkenése is bizonyítja. — Ki részesülhet a liberalizált import „kegyeben"? — Ez ma már nem anynyira adomány, hiszen az önálló külkereskedelmi jpg Viszonylag könnyen megkapható. Szelektívebb hatású az a kitétel, amely a tervezett import forintellenértékét letétbe helyezteti. A mai sorbanállásos világban csak a valóban tőkeerős szervezetek élhetnek ezzel a lehetőséggel. 20-25 százalékos kamat mellett hitelből itt már senki sem rúghat labdába. Sajnos, nemcsak a társa-, ságok, a bürokrácia is „korlátolt". Legfeljebb csak reménykedhetünk abban, hogy előbb-utóbb a valóságban is elengedi a róka a csukát... K A. Fajtabemutató a GKI-ben Durumbúza és társai Durumbúza, étkezési száraz bab, csicseri borsó, trigonella vagy görögfű, napraforgó étkezési célra és madáreleségnek, szója, lóbab, száraz borsó és tavaszi árpa — e növényekkel foglalkozik az 1983-ban létrejött Agrotricia GT, amely épp e hónap elején vált kft.-vé. Ebben a szervezetben a termelés egészét átfogó kutató-, vetőanyagelőállitó, felvásáriÓT, marketingtevékenységet folytató és felvásárlóegységek, termelőüzemek, és a fehérjenövényeket menedzselő közös vállalatok egyaránt közreműködnek. A tegnap, szerdán, a Gabonatermesztési Kutatóintézetben megtartott tudományos tanácskozáson és fajtabemutatón elmondták, a durumbúza és a lóbab jelentette a kezdeteket. Az előbbi magas fehérjetartalma és más előnyös tulajdonságai miatt a tésztagyártás fontos alapanyaga, míg az utóbbi a takarmányozásban használt import fehérjék részleges hazai kiváltására alkalmas. Mint minden más növény esetében, az elterjedésük a gazdaságosság függvénye. Kezdetben például a durumbúzát nemesítő GKI-ben is elsődleges szempont volt a legnagyobb termésátlagú fajták előállítása. A minőségi követelmények mostanában kerültek előtérbe, természetesen a gyakorlatban ez akkor valósulhat meg, ha a felvásárlási árak is híven tükrözik a különbséget. Jelenleg 10 ezer hektáron termelnek Magyarországon durumbúzát, felmérések szerint a kereslet ennek megduplázását indokolja. A szükséges vetőmag megvan hozzá. A szántóföldi termesztés szegényes palettáját színesitik ezek az „alternatív" növények. A hagyományos termékekből feleslegek vannak a tőkés piacon. Talán a növényi fehérjék az egyedüliek, melyekből NyugatEurópában is hiány van. Ha erősíteni akarjuk pozícióinkat e térségben, akkor a különleges, kis tételű és speciális cikkekkel lehet leginkább beférkőzni. Az elmúlt években a termelési technológia elfogadható szintre jutott. A tagsági és tulajdonosi körében megváltozott kft.-nek, érzésem szerint az értékesítés és az ezzel összefüggő termeltetés jelenti a hatékonyabb munka legfőbb szán terét T. Sz. I. Megállapodás a kormány és a VOSZ között A kormány öt minisztere és a Vállalkozók Országos Szövetsége között megbeszélésre került sor 1989. július 4-én. Ennek során megállapodás született arról, hogy a kormány a továbbiakban bevonja a VOSZ-t minden olyan kormányzati munkába, amely a vállalkozókat érinti, igyekszik a véleményt munkájában figyelembe venni, és a vállalkozók számára megfelelő, esetenként kompromiszszumos megoldásokat találni. Amennyiben nem sikerül megállapodni bármely kérdésben, úgy a kormány a VOSZ különvéleményét kötelezően mellékelni lógja előterjesztéseihez. Vigyázat, demagógia! H

ónapok ótu hallom, ráadásul egyre többször, hogy „rendezni" kell a lakbéreket, hogy akár visszamenőleges hatállyal is. föl kell emelni a kedvezményes lakáshitelek kamatait az üzleti kamatlábaik színvonalára. Nos, a hallottaknak addig sem örültem, amíg' csupán azzal támasztották alá maradék életszínvonalunk megnyirbálásának e szándékát, hogy az államháztartás immár végképp nem bírja el a lakóknak nyújtott kedvezményeket. Ebben ugyanis van némi igazság, de sokáig úgy véltem, nem eszik olyan forrón a kasát, s amíg csak az államháztartásról van szó, amelynek azért még — így, vagy úgy — telik veszteséges beruházások és vállalatok finanszírozására, addig a lakásbérlók és -tulajdonosak legalább valamelyest alkudozhatnak majd egy viszonylag kisebb mértékű áremelés tisztes reményében. Ujabban azonban a különböző nyilatkozatok immár bevetették a csodafegyvert. Az ókori romaiak ezt úgy fogalmazták: Oszd meg, és uralkodj! Manapság, szirr plifikálásra hajló korunkban viszont legszívesebben demagógiának nevezném az. újonnan fölmerült indokokat. Hogy miről is van szó? Kormanyzati berkekből egyre gyakrabban állítják azt, hogy a fiatalok lakásgondjait csakis akkor lehet megoldani, ha megszüntetik a már lakók támogatását Vagyis, piaci lakbéreket vezetnek be, és piaci kamatlábakat a kedvezményes OTP-lakáshitelekre, visszamenőleges hatállyal is. A kormányzat az igy fölszabaduló milliárdokból ígéri a fiatalok lakásgondjainak megoldását. De szép is lenne — mondom magamban. Csakhogy... Egy olyan országban, ahol szinte semmi nem működik még piaci alapokon, miért mindig a lakosság terheit kívánják először piacosítani? Miért nem; — mondjuk — a jövedelmeit? Elismerem, ezen. szónoki kérdésem valódi demagógia. Vissza is vonom, s inkább visszalépek a társadalomnak javasolt, s azt megosztani igyekvő, szinte az egész társadalom nyakába jókora terheket varrni kívánó lakásreform területére. Amely „reform" jegyében azt ígérik, hogy a lakbérek és a kamatok emelése következtében fölszabaduló összegeket a kormányzat a fiatalok lakásgondjainak megoldására fordítja majd. Tetszetős ígéret, csakhogy ... Csakhogy számoljunk! Az eddig oly „kedvezményes" lakbéreket sem tudják megfizetni családok százai itt, Szegeden, mert bérviszonyaink is igencsak „kedvezményesek". Igaz, aki kénytelen-kelletlen lakást vásárolt, szidta a bérlakásban lakót eddig is, „olcsó" lakbéréért. Csakhogy, van aki ezer forintot fizet egy lepusztult panellakás bérleti dijáért, míg a szomszéd házban ugyanazért a lakásért a másik négyszáz forint OTP-törlesztést havonta, ráadásul van egymillió fölötti vagyona. Ez is, az is tűrhetetlen! - hallom egyre több helyről, azzal a recepturával, hogy emelni kell a már lakók terheit, hogy a még nem lakóknak majd lakásról gondoskodhassunk. Es bejön a piaci kamatláb varázsos formulája. Jó, számoljunk. Mondjuk, van egy kétgyermekes átlagos magyar család, amelyik maximális OTP-hitelre nemrégiben kinyögött valahogyan egy lakást Ha a piaci kamatlábat alkalmaznák náluk .holnaptól kezdve, a havi kamattörlesztésük meghaladná a 6 ezer forintot úgy, hogy a kölcsönből még egy vasat sem fizetnének vissza! Ugyanis ennyit jelentene a 3 és a mondjuk 18.5 százalékos kamat közötti különbség. (Es akkor még hol van a törlesztés, a rezsi és a megélhetés?) Jó-jó, de náluk az egyik gyerek maja örökölheti mind a másfél-két és fél szobát. (Igaz, ennek legföl' iebb az. unoka veszi hasznát, hisz a szülők életében általában már családot alapítanak a gyerekek, akiknek lakásbeugróját eddig is a szülők perkálták össze, hu fog csikorgatva is.) De a bérlakásban lakóktól — jelentős lakbéremeléssel összekötve! — még azt az. elemi jogot is meg kívánják vonni, hogy a lakásban élő gyermek folytathassa a bérleti jogviszonyt, vagy netán egy nagyobb bérlakást a kiöregedő sz.ülő kisebb magántulajdonúra cseréljen, hogy valamit hagyjon az unokának is. Minderre természetesen elövehetők az érvek, hogy a már lakók terheit növelve, ..támogatásukat" csökkentve. az állam a fölszabadult eszközökből megoldhatja a még nem lakók lakasgondjait. Csakhogy negyven éven át mást sem ígért az. állam, mint hogy a tőlünk elvont össz.egekböl majd megoldja gondjainkat. Gondoskodik egészségünkről, oktatásunkról, lakásunkról, és kj tudja, még miről. De hát, ígéret szép szó... És én attól félek, hogy az „oszd meg', és uralkodj" ! ősi trükkjével valahogyan sikerül kijátszani a már lakókat a még nem lakókkal szemben és viszont, a la: kásbérlőket a tulajdonossá kényszerűen lettekkel szemben és viszont. Míg minden, már lakónak úgy megnövekednek a havi terhei — ha csak nem. szupergazdagon vett, építtetett tehermentes házat-lakást —. hogy fityingje sem marad a gyermekei számára, azok lakásbeugróját usszerakosgatni. Közben pedig' az államkaszsza újabb bevétclmilliárdjait ismét csak föleszik a veszteséges iparágak és nagyberuházások, hogy majdan újra az immár végképp kifosztott szülőkre mutogassunk: teremtsék elő ók gyermekeik — akkor már jóval magasabb — beugróját. Ha pedig erejüket megfeszítve újra megteszik, megint bekövetkezik a lakbéremelés, s a? infláció indokolta kamatnövelés... S így tekeredik a végtelenségig a spirál. M

i a megoldás? Nem tudom. Legföljebb csak azt, hogy a piac vagy szervesen, történetileg fejlődik, vagy csak óvatosan, egyenlő feltételeket biztosítva lehet létrehozni, a megrázkódtatásokat elkerülendő. Mert az eddig hallott érvek és megoidási jóslatok arra vallanak, hogy ismét csak az apákat készülnek nehéz helyzetbe hozni, fiaik és unokáik terhére. S ami a legfájóbb, az „oszd meg, és uralkodj" ősi trükkjének ügyes alkalmazása révén, ínég szabad kezet is kaphat mindehhez a kormányzat. Az álpiaci megoldásokhoz, amikkel mindenki rosszul jár. Hiába, minálunk mindenki gyanakodva szemléli a másikat. És lehet, annak fogunk örülni, hogy van, aki rosszabbul járt, mint mi Szávay István