Délmagyarország, 1989. július (79. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-05 / 156. szám
198Ü. július 5., szerda 5 Elhunyt Szetei József Dr. Szetei József, az MSZMP Csongrád Megyei Oktatási Igazgatóságának közelmúltban elhunyt igazgatóhelyettese 1936. július 16-án Szegeden született. Általános iskolai tanári, középiskolai tanári képesítést, bölcsészdoktori címet és felsőfokú politikai végzettséget szerzett. 1963-ban lett az MSZMP tagja, a munkásmozgalomban 1950 óta vett részt. Súlyos betegség után 1989. július 2-án, váratlanul halt meg. Temetéséről később történik intézkedés. Az MSZMP Csongrád Megyei Bizottsága saját halottjának tekinti. MSZMP Csongrád Megyei Bizottsága Párt legyen, vagy ne ? mint az MDF-nek, mint politikai pártnak egyidejű működéséhez szükséges szervezeti, technikai és politikai feltételeket. E bizottság tagjai: Antall József, Csoóri Sándor. Csurka István. Für Az MDF választmányának La{os4 Az MDF nyilatkozata június 24-i határozata, amely a tagság véleményé- .., . . _ .... . nek kikérése után született nok^n,€.ku E nyilatkozat A bizottság 1989. július 17-én tesz. jelentést az elmeg, s bejelentette az MDF ^f^L-Zt^ párttá válásának szándékát, amely párttá válást végső fokon az országos gyűlés, hivatott kimondani, sajnálatos módon ellentétes indua bizottság kiküldésében az elnökséget az vezérelte, hogy megőrizze az MDFnek, mint a magyar társadalom legnagyobb független latokat kavart fel az MDF szervezetének, jövendő párttagságában. lana* szellemi mozgalmanak hatékony mukődeseEzért az elnökség az hez feltétlenül szükséges erMDF szellemi és mozgalmi kölcsi egységét, egységének és békéjének Az elnökség 1989. szet>megőrzése végett, bizottsá- temberére összehívja az got küldött ki azzal a fel- MDF második országos gyüadattal, hogy dolgozza ki az lését. MDF-nek, mint szellemi-po- Az MDF litikai mozgalomnak, vala- Országos Elnöksége Meghosszabbították a SZOTE rektorának megbízatását A Minisztertanács további három esztendőre nevezte ki a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem rektorának Szilárd János egyetemi tanárt, az Ideg- és Elmegyógyászati Klinika igazgatóját. A József Attila Tudományegyetemen 11)19. július 1-jei hatállyal a művelődési miniszter egyetemi tanárnak nevezte ki Csetri Lajost (I. sz. Magyar Irodalomtörténeti Tanszék), Anderle Ádámot (Középkori Egyetemes és Latin-Amerika Története Tanszék), Nóvák Mihályt (Általános és Fizika Kémiai Tanszék), Hatvani Lászlót (Analízis Tanszék) és Bor Zsoltot (Optikai és Kvantumelektronikai Tanszék). Egyetemi docensek lettek a JATE-n: Széles Klára (II. sz. Magyar Irodalomtörténeti Tanszék), Berta Árpád (Altajisztika Tanszék), Z akar András (Pszichológia' Tanszék), Raffay Ernő (Üj- és Legújabbkori Egyetemes Történeti Tanszék), Csirikné Czachesz Erzsébet (Neveléstudományi Tanszék), fenyvesi István (Orosz Nyelvi és Irodalmi Tanszék), Fábricz Károly (Orosz Nyelvi és Irodalmi Tanszék), Gyémánt Iván (Elméleti Fizikai Tanszék), Visy Csaba (Általános és Fizikai Kémiai Tanszék), Szente Magdolna, Bárányi Attila és Toldi József (mindhárman összehasonlító Élettani Tanszék), Krisztin Tibor (Halmazelméleti és Matematikai Logikai Tanszék), Erdöhelyi András (Szilárdtest és Radiokémiai Tanszék), Vermes Domokos (Analízis Alkalmazásai Tanszék), Mécs Imre (Biotechnológiai Tanszék), Maroy Péter (Genetikai Tanszék), Várnay Ernő (Közgazdasági Tanszék), Kanyó Ferenc (Politikaelméleti és Jelenkortörténet Tanszék) és Bollobás Enikő (Angol Nyelvi és Irodalmi Tanszék). A Semmelweis-napi ünnepségsorozaton a lapunkban korábban közöltek mellett Kiváló Orvos kitüntetést kapott Bodosi Mihály egyetemi tanár (Idegsebészeti Klinika), Kiváló Munkáért kitüntetésben részesült Papái Mihályné asszisztens (SZOTE); Jamniczky Jenöné laboratóriumi asszisztens (SZOTE Központi Izotópdiagnosztikai Laboratórium) pedig Miniszteri Dicséretet kapott. Orgonahangverseny a dámban Virágh András, a székes- Az est énekes közremő- A műsort Marcel Dupré egyház hétfő esti vendége ködője Szonda Eva volt, variációi zárták, két dolgot nemcsak kitűnő orgonista akinél a legnagyobb pozití- bizonyítva: hogy ugyanis a kvalitásairól adott bizony- vum a negációk sorából szerző és az előadó egyaránt ságot — ezúttal felnőtt és adódik: nem a bevált sab- mestere az orgonának. Bászép számú hallgatóság előtt Ionok szerint választja mű- 'mulatós színek szólaltak hogy /sorát (például nem az meg, erő és elegancia az agyonénekelt schuberti Ave alapul vett karácsonyi ének Mariát, hanem Dvorák gvö- bensőséges vonalára szabva —, hanem arról is, helyhez és időhöz tudja szervezni, alakítani műsorát. A hét számból álló nyörű Üdvözlégyét énekel- Ezen az esten az orgona (kvázi hídformában elrendezett) program olyan darabokat vonultatott fel, mete), nem csúszkál, ntm is kitett magáért: a hangvibrálja túl a dallamvona- szerek királya engedelmelakat, és nem él az énekes sen szolgálta a művész képlyek egy nyáresti, javarészt előadás filléres manírjaival. zeletét. turistákból álló közönség Ezzel szemben szép, kiszámára a napi nézelődés, egyenlített hangon énekel, forgolódás után felvillanyo- szolid tartással, az orgona zó élményt jelentettek, és adta közegbe simán merülnem olcsó népszerűségre tö- ve. Kár, hogy ez a közeg a rekedve, hanem úgy, hogy kelleténél egy csipetnyivel nagyszerű szerzőktől nagy- vaskosabb volt — egy öszhatásű darabokat — attrak- tövérebb „felrakás" jobban tív módon — szólaltatott szolgálná a vokális Bach és meg. Persze a dóm hang- Hándel ügyét. A János-passzeréhez és hangzásteréhez sióból és a Dettingeni Te alkalmazkodva, amelyen és Deumból hallottunk egy-egy nhol a karakteresen és erő- áriát, majd később a négy 'teljesen eltérő színek, a dal révén újra felfedeztük fenséges hangmasszák kü- Dvorákot, a nagy dallam•lönleges és egyedi értékű teremtőt. Mert a továbbiMeszlényi László Az egyházpolitika megújításáról A magyar egyházpolitika állami irányításának, az állam és az egyház viszonyának újragondolását jelzi, hogy július 1-jei hatállyal megszűnt az Állami Egy- — Szükség van az egyhá- nöki Tanács elnökének elóházügyi Hivatal. Ugyanakkor zak és az állam együttmű- zetes hozzájárulása kellett a — elsősorban a kapcsolatok ködésének rendezettségére vallási vezetők kinevezésészabályozásának feladatá- azért is, mert számos olyan hez. val — a közeljövőben meg- jogi, pénzügyi kérdés me- Schőner Alfréd végezetül kezdi munkáját a Minisz- rült fel naponta, amelyek megosztotta gondolatait az tertanács Egyházpolitikai tisztázása, megoldása csak újságíróval arról is: vajon a Titkársága, valamint az egy- állami hivatalok közremű- továbbiakban melyik szerv házak és az állam közötti ködésével lehetséges. Ezek vállalja fel az egyházak, fekontaktusban felmerülő koordinálása jelentós fela- ékezetek gazdasági ügyeit, problémák megvitatására az dat. Az egyházak érdeke, az államsegélyekkel, vagy az Országos Vallásügyi Tanács, hogy ennek rendezett for- alapítványokkal kapcsolaEz utóbbi testület vezetésé- mái legyenek — állapította tos intézni valókat? Megítére a miniszterelnök vállal- meg Tóth Károly. — Ki- iése szerint ugyanis ma még kozott, titkára a művelődési emelkedő terület az egyhá- meghatározatlanok a feladatminiszter, s tagjai a külön- zak szociális tevékenysége: körök, nem rajzolódtak ki böző egyházak, vallási fele- ma valamennyi magyaror- a konkrét elképzelések. Az kezetek képviselői. A hiva- szági vallási közösség ko- új intézmények részéről csutal megszűnésével, illetve a moly szociális munkát vé- pan tapogatózást tapasztalkét új intézmény létrehozá- gez. Részt vesznek az öreg- tak a vallási közösségek, sával kapcsolatos vélemé- és csecsemőotthonok fenn- A Katolikus Egyház képnyek iránt érdeklődött több tartásában, szellemi fogyató- viseletében Bíró Imre kanovallási vezetőtől az MTI kosok gondozasaban, je- noktó, érdeklődött az üj_ munkatársa. lentős társadalmi tevékenyTóth Károly református ^^TISI^JÍ^ ^'maU arra, hogy generáságíró. Az egyházi személyipüspök nagy jelentőségű változásként értékelte a döntést, amelynek hatásait azonban még nem lehet felmérni. A gyakorlatban mutatkozik majd meg, hogy az elképzelésekből mi válik valóra. Megítélése szerint a döntés mögött az az elvi állásfoglalás húzódik meg, amely most a kormányzat politikáját is jellemzi, s cigányok körében. EHsme- SúzugÍ^H.Saf^ létlt resre melto a nemzetközi ___„ , ' •.,,. ' amellyel az elmúlt évtizedekben kapcsolatot létesített, s közvetítő szervként ismerte el a pápa is. Most . . . , . , . , a pontikai, társadalmi fejlőJl^Zt dé£ olyan szakaszhoz érkekapcsolatok ápolása: a magyar egyházaknák széles körű kontaktusaik vannak a határokon kívül is. Mindez lásfelekezetek részt kívánnak venni a magyar nemzet megbecsülésének, tekinté^nek növelésében, s ezt amelynek* céija az autonóm Valtósüg^^nácsloördináí testületek onallosaganak zett, amikor az egyház — és az azt körülvevő társadalom —, valamint az állam közötti viszonyt ezentúl visszaállítása. — Nincs szükség az múlt 40 felemlegetni, arra azonban érdemes emlékeztetni: a magyar egyházpolitikát kintik. Az egyuttmukodes • D. , . . „ . _ . , ..... i "i . . ja. Biro Imre ugy fogalmaegy további területe az ok- 1 . w zott: e szerv hatékony tevékenysége a jó együttműkötatás, a közművelődés, az isis szükség az el- kol amelynek ügyintézése J* ^C'ZZT, esztendő sérelmeit EevházDolitikai Titkár- des feltetele- s ennek W0" ?L ,S í mán várhatóan még közvetsag feladata lesz. . , . , , , . lenebb lesz a kapcsolat az — Az egyházakat egyenlő egyházi és az állami vezetők alapjában különböztette meg partnerként elfogadva, el- között. Az egyház ezentúl is a többi szocialista országé- ismerve legyen koordináló, jelen lesz a társadalom életói, hogy felismerte, a pár- s nem utasító, irányító sze- tében, s hogy hatékonyan beszédes módszer, a dialógus repe a két új testületnek, tudja végezni küldetését, eszközével kell a problémá- segítve az egyházak, illetve keresi a jó viszonyt azokkal, kat megoldani, a konfliktu- a vallási közösségek és az akiken ez múlik. A Vallássokat — amennyire lehetsé- állami intézmények közötti ügyi Tanács "rffegalakításáee- — elkerülni, s az együtt- dialógus megteremtését,- val, véleménye szerint, elsőműködést biztosítani az új folytatását — vélekedett sorban az emberek szolgálatársadalom intézményei és Schőner Alfréd főrabbi, a ta került előtérbe, amelyaz egyház között. Ezek meg- Magya'r Izraeliták Orszá- nek célja jólétünk kiteljesevalósítása minden hiba és gos Rabbitanácsának elnö- dése, békés életük, előrevisszaélés ellenére is nagy- ke, aki a beszélgetés elején jutásunk biztosítása, részt sikerült — hangsúlyozta e'mondta: az elképzelések- _ Betöltötte történelmi Tóth Károly, majd a továb- ről hivatalosan semmilyen küldetését az biakban kijelentette: — Az tájékoztatást nem kapott Hivatal új helyzet új módszereket még, ezért az új intézmékíván. Ezért a Református .nyekkel kapcsolatban csuEgyhaz azt várja a Vallás- pán kérdéseit tudta megfő- ™ditókí."Tanwúügyi Tanácstol, hogy az al- galmazni, amelyek tiszta- , hQgy gz Egyházpoli. lam és az egyház viszonya- zasra varnak. Azt azonban Uka. Titkársági valamint az nak minden elvi kérdését maris: kijelenthette: a ma- 0rszágos Vallásügyi Tanács megvitatja, bevonja a mun- gyarorszagi zs.do felekezeten létrehozása lé nagy várako_ kájába az" egyhazak, feleke- belül is a megujulas van ^ j tekintenek a kisebb zetek, vallasi közössegek napirenden, s ennek'erdeke- egyházakhoz, vallási felekekepviseloit is, így garantal- ben minél szelesebb korú zetekhez tartozóit. Elmondva azt. hogy tudtukkal. resz- kapcsolatépítésre van szuk- ^ kevég információval ren. vételükkel, közremuködé- ség Leszögezte azt a reme- delkezik az üj testületekkel sükkel születnek meg a don- nyet, hogy megszűnik az al- kapCSolatos elképzelésekről, tések elvi kérdésekben. A lam es az egyház viszonyara Amennyiben azonban elsőtitkársag megitelesunk sze- eddig jellemző paternalista b tanácsadó szerepet rint ügyintéző funkciót lat- szemlelet, s a felekezetek, vállalnak érzése szerint a hat el. (Ez a korábbiakhoz egyhazak valóban autonom vaüási közössé k bátori_ viszonyítva jelentós valto- modon dönthetnek saját ^ kaDnak további tevé_ zást mutat, ugyanis az Egy- ügyeikben. Kijelentette: tul- kenvség'ükhöz házügyi Hivatal ideológiai haladta az élet azt a gyakor- * alapon politizált.) latot, amely szerint az El- Kun Erzsébet Egyházügyi állapította meg Viczián János, a Magyarországi Szabadegyházak Tahatással alkalmazhatók. •akban a romantika világába Bach e-moll preludium és léptünk. Mendelssohn szofúgája máris úgy indult, nótájában nem annvirr a hogy Virágh látszólag sza- mesékben álmodó, mint inbadjára engedte a szelleme- kább a bachi ösvényt kereket, de közben éreztük, hogy só költő jutott szóhoz. Liszt erős kézzel és tervező aka- Funerailles ügyében pedig rattal uralkodik a fenséges egyetértek a lelkes és felseregen. Ebben a hangzás- készült műsorvezető — Zevilágban olykor úgy tűnik, linka Tamás — véleményémintha a darab barokk vei: ez a darab valóban ordisszonanciái modern hang- gonán szólal meg a legmélzatokkal is elegyednének, tóbban. A gyász jajszava, a hiszen a hangok több má- meditáció bensőségessége, a sodperces utóélete révén felhorgadó indulatok vihaidegen harmóniák is össze- rai olyan közegben jelentszólnak, sajátos élményben .keznek, mely egyébként részesítenek, ám a íúga (tiszt szuverén sajátja: hivégére ?. szertekalandozó szen kedvvel, gyakran és szólamok hazatérnek, meg- értőn nyúlt maga is az ornyugszanak, kisimulnak a gonához. Az eredeti zongofényes E-dúr hangzat jóté- ramű átirata Koloss István kony öblében. munkája. Szél fújta templomtornyok Súmagyl Kirölvni felv-kító Merről kapja a legtöbb esőt? Nincs Ikönnyű helyzetben a görögkeleti egyház. A vallásukat gyakorló hívők száma fogyóban, egyre kevesebbet tudnak áldozni parókiájuk fenntartására. Papjaik az egyházközség adományaiból élnek, templomaikra már nem jut pénz. Még akkor sem. ha ezek olyan értéket képviselnek, amelyek nem mehetnek veszendőbe. Környezetünkben két ilyen templom is van: az egyik a város szívében. a másik valamivel messzebb, Szőregen. Állapotuk csöppet sem szívderítő. A dóm „árnyékában" áll a görögkeleti szerb templom, amelyet a gyerekek szeretett Mikulásának, azaz Szent Miklósnak szenteltek. Barokk ikonosztázát. tornyán --jr-tó keresztjét sokszor megcsodáltuk. Sebei miatt, amelyeket az ide ejtett rajta, már csak szomorkodhatunk. Teteje beázik, freskóit pusztítja az esővíz. Külső falairól néha ijesztő méretű vakolatdarabok csapódnak a földre. A múlt században villám sújtotta. Háromszor ra-taurálták, legutóbb 1960-ban Időszerű lenne tehát, hogy óira gondjaikba vegyék az erre illetékesek. Bízzunk benne, hogy így is lesz: néhány hete Szegeden járt az' Országos Műemléki Felügyelőség vezetője, és tárgyalt a város vezetőivel. Pénzszerzésben egyelőre ötleteik voltak.. . A szőregi templom valamivel szerencsésebb helyzetben van, noha a műemlék jellegű épület utolsó állagmegőrző felújítása 1912-ben volt. A nedvesség okozza ott is a fő gondot, alulról-felülről egyaránt áztatja a falakat. A külső vakolat sem viseli már el a megpróbáltatásokat, meglátszik, merről kapja a legtöbb esc't. Tornyát alaposan megtépázták a viharok, a szél a bádogozást is kikezdte A tető sok helyen foghíjas, a padlás galambok lakóhelye. A várcní tanács egymillió forintot biztosít a külső felújításra. A költréfvet'a szerint még egyszer ennyi kellere. Ha megvalósulnak a tervek, idén ö'zre elvégzik a bádogozási munkákat, és a toronyra is új vörösréz burkolat kerül. Naev szükség lenne a további támogatásra is. mert a szakvélemények szerint, a teljes felújítás sem várhat öt évnél tovább. Ny. P.