Délmagyarország, 1989. július (79. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-05 / 156. szám

198Ü. július 5., szerda 3 Sárgarépa, paszternák.. Szerényen növekvő zöldségtermelés A hazai zöldségtermelés az elmúlt 3-4 évben csak s/erény emelkedést mutat; ezen belül a kistermelés szerepe egyre növekvő, a nagyüzemeké pedig csökkenő jellegű — ezt mutatja a Központi Statisztikai Hivatal nemrégiben közzétett összeállítása. Az 1981—85. évek átlagos 96 ezer hektáros zöldségtermő területe 1988-ban 109 ezer hektár volt. A betakarított termények tömege ugyanezekben az években az 1,83 millió tonnáról 2,25 millió tonnára emelkedett. A termelt áru 1988-ban az előző évit 1 százalékkal, a tervezettet 12 százalékkal baladta meg. A termés 90 százalékát tavaly is ugyanaz a 11 zöldségféle adta, mint a megelőző években, .vagyis a termelés szerkezeie nem változott. A fontoisabb zöldségfélék közül több termett fejes káposztából, sárgarépából, petrezselyemből, vöröshagymából, zöldborsóból és csemegekukoricából. Jellemző, hogy az összes zöldségféle közül mintegy 3 százalékot képviselő csemegekukoricából tavaly az előző évinél 10, az 1981—85-ös ével: átlagánál pedig 100 százalékkal több termett. A keresett termék eladása, illetve hűtőipari feldolgozása és értékesítése az átlagosnál nagyobb eredményt hcyjott a gazdaságoknak és a kereskedő vállalatoknak. Majdnem 50 százalékkal több vöröshagymát is betakarítottak a gazdák, és ez az értékesítésben meglehetősen nagy gondokat okozott, jelentős eladhatatlan készlet halmozódott fel. Az eddigi meleg, csapadékos'. nyári időjárás következtében ezúttal valószínűleg nagyobb az esélyük a görögdinnyét, paradicsomot, zöldpaprikát, fűszerpaprikát termelőknek, mint egy évvel korábban volt, amikor az aszály miatt a korábbi éveknél lényegesen kevesebb termést takarítottak be. Már nem is feltűnő, hogy a kistermelők szerepe az elmúlt évben tovább nőtt. A munkaerőgondok és más tényezők is arra ösztönözték az állami gazdaságokat és a termelőszövetkezeteket, ho?y a kistermelők minél szélesebb körét vonják be a kézimunka-igényes zöldségfélék termesztésébe. Nemcsak a háztáji és illetményföldeken, hanem az egyre nagyobb mértékben bérbe adott, vagy átmenetileg más címen „juttatott" területeken találkozhattunk a kistermelőkkel és családtagjaikkal. A „kívülállók" népesedő tábora egyre több szakma képviselői közül került ki. A kistermelők a zöldségtermelésben az 1976—80-as évek átlagához viszonyítva csaknem megkétszerezték eredményüket. Az ország zöldségtermelésének 1988-ban már 73 százaléka a kisgazdaságoktól származott. Figyelemreméltó az is, hogy a zöldségfélék mintegy 70 százaléka az alföldi megyékben termet": meg. A termésnek több mint a felét öt megye gazdaságai adták; közülük Bács-Kiskun 14, Csongrád 13, Békés, Hajdú-Bihar és Pest megye 9—9 százalékkal részesedett az össztermelésből. (MTI) Szomorú tanúság Képek, sorok a Széchenyi téri platánokról Ha mást nem tehetünk, jó órában szóljunk a Széchenyi téri platánok sorsáról. Tombol a nyár, olvad a flaszter, hová is menekülhet a Belvárosban csatangoló polgár röpke pihenőre, ha nem a platánok hűs árnyéka alá. Némi malíciával megjegyezhetném, ez még ingyen van (a nyugdíjas is birja ...). De nemcsak financiális okok miatt éltetjük, éltetnénk a lombos fákat. Jó kiülni tavasszal is alájuk, szemlélni rajtuk újjászületését a természetnek — őszönként meg elmúlását idézik. Valóságos kincseink a beton- és téglatenger közepén, szigete a csöndnek, nyugalomnak. Az állandóságot, a folytonosságot jelképezik. Szépfalussy József lelkes környezetvédő ismer olyan megsárgult fotókat, melyeket a nagy árvíz előtt örökített a téren a fotográfus; vékony, kis ígéretes csemeték még a platánok, két sorban ültetve. Hallottam egy anekdotát is róluk. Egy korabeli városatya a tanácsházával szemközti részre nem engedett ültetni belőlük, hogy jobban látszék a városháza. Később egy másik másként gondolta, tán a házból való kitekintést fontosabbnak tartva, az üres közökbe hársakat rakatott. Mára már azok is dúsak, virágzáskor illatosak. Végignézve a széles sétányt szegélyezte fákon, látszólag minden rendben. Kivéve a belső sort, ahonnan 23 matuzsálem platán hiányzik. Üresen maradt fakeretek tanúsítják, nemrég még fák álltak ott is. Szakemberek szerint, csupán idő kérdése meddig bírja a töbNagy László felvételei Egyszer mementó lesz a kép. Nőjön itt fű vagy virág? bi, mert a belső sor halálra ítéltetett. Az ember tamáskodva nézi a Széchenyi tér lepedönyi térképét. A platánokat szimbolizáló kis karikák majdhogynem láncfüzért mutatnak, oly közel vannak egymáshoz. Tehát elrontották a telepítést. Legalább 8—12 méternyi távolságban kellett volna ültetni őket az öt méter helyett. Vagy sakktáblaszerűn, a két sorban, váltakozva. De ha már nem így történt, még a 30-as, 40es években sem lett volna késő a ritkításuk. Am, ki gondolt azokban az esztendőkben Szegeden a platánokkal? A háború nem éppen faápolásra alkalmas idő; az újjáépítéskor pedig minden épen maradt növénynek is örülni kellett. Így aztán, mi lehetünk tanúi szakszerűen kifejezve az öngyérítés megindult folyamatának. A külső sor koronája elveszi a napfényt a belsőtől. Ennek esett áldozatul már 23 fa. Mert egyébként mindegyik ép, egészséges, Egyszerűen nincs mód a többi megmentésére sem. Ha a külsők koronáit csonkítják, azok csúnya torzókká válnak, s ki tudja a belsők alvó rügyei közül hány aludt el örökre? Most már késő, a század elején elmulasztott ritkításuk is. Kovács János kertészmérnök elmondta, a 80-as évek elején próbáltak újakat ültetni az elsorvadt platánok helyébe, sikertelenül. Vagy kiszáradtak, vagy csak vegetálnak az újonnan telepített fák a régiek árnyékában. A városgondnokság, a tanács szakemberei nagy szenvedéllyel tiltakoztak még a fölmerült gondolat ellen is: „élő fához nem nyúlunk"! Csak a szükséges ápolási munkákat végzik, gallyaznak, permeteznek a recés poloska, szövőlepke és a platángnomónia ellen, s hogy meddig élnek a platánok? Csak reménykedhetünk, még bírják sokáig. Tanakodni afölött lehet, mi legyen az üresen maradt fakeretekkel? Füvesítsék be? Ültessenek oda virágot? Díszcserjéket? Bontsák föl a betont, és alkalmanként nyissák egybe a földkockákat? Mozdítható virágtartókkal próbálkozzanak? A tanács építésügyi és közlekedési osztálya és a városgondnokság szívesen veszi ötleteinket, várja észrevételeinket. Mint hangoztatták, nélkülünk, helyettünk nem akarnak dönteni. (Lehetőleg minél olcsóbb megoldást válasszunk.) Volna máris egy: legalább a helyüket hagyják meg, ne betonozzák le! Ha már így alakult a platánok sorsa. Mag Edit A kultuszminiszter stratégiáia Glatz Ferenc az értelmiségképzésről a bürokratákról, az „ejtőernyősökről Szegeden tölti mai munkanapját az új művelődési miniszter, Glatz Ferenc. Elmegy a dómba is, hogy tisztelegjen Klebelsberg Kunó sírjánál. A történész-miniszter Klebelsberg kultúrpolitikájáról előadást tartott az elmúlt hét végén Vásárhelyen. Ott készült az alábbi interjú. — Miniszter úr, nem hagyott kétséget előadásában afelől, hoyg gróf Klebelsberg k unó ku tuizmini zteri tény kedése inkább példaadó az ön számára, mint közvetlen elődeié. Miért kényszerül rá ma a magyal kultuszminiszter, hogy ugyanúgy. mint Klebelsberg. koncepciózusán gondolja végig a kultúrpolitikát? — Azt mondtam az elciu adásomban, hogy Klebelsberg értelmiségpolitikáról, társadalom- és szociálpolitikáról cikkezett, vagyis valóban végiggondolta, mit keil csinálni — aztán meg is csinálta. 1949 óta nálunk a pártközpont emberei cikkeztek, a minisz.ter meg rohangált, hogy megpróbálja végrehajtani, amit mondtak neki. Az iskolapadból épphogy kikerült, fiatal emberek ugráltatták az akadémikus minisztert, s a hétfői ertekezleteken számon kérték, hogy miért nem csinál már rendet a Tiszatájnál, meg a többit Szerencsére, ez a világ múlóban. Meg kell tehát találni a kultúrpolitika új helyét a kormányzati politika egészében; stratégiai célokat kell kialakítani. és azokhoz kell igazítani az intézményrendszert. Az ezredforduló Magyarországára és az azutáni országra kell gondolni, hiszen ha valamelyik, akkor a kulturális ágazat az, amelyiknek a lépései igazán hosszú távra szólóak. A vállalati vezetőket lecserélhetik, mint ahogy megtették '49-ben, de a munkásokat nem lehet leváltani; hogy milyen az általános és a szakmai műveltségük, azt a kultúrpolitika hosszú távon hatást kifejtő intézkedései határozzák meg. Mármost, az a társadalom, amelyet én elképzelek a '90-es évekre, egy decentralizált, autonómiákban élő. sokszínű kultúrájú társadalom, amelyben az emberek valódi értékeket preferálnak. Például, a jólétet nem szimplán úgy gondolják el, hegy fogyasztanak, sört, autót meg egyebet; hanem a gondolkodásban a kulturáltságot feltételező tolerancia, az életmódban az egészségesség megbecsült érték számukra. Ellenőrző és direkt irányító funkciókat betöltő kultuszminisztériummal nem érünk el ilyen országba. A moszkvai mintájú modellt tehát fel kell váltani egy menedzselő, a társadalom szellemi-kulturális életének folyamatosságát biztosító, értékeit mentő és alakító kultúrpolitikával, amelynek eredményei intézmények létrejöttében is mérhetők. — Ambícióit máris több változás mutatja, köztük olyan látványos intézkedések, mint a cenzúra eltörlése, a kötelező orosznyelvoktatás megszüntetése. Ezek az igények benne voltak a levegőben. vagyis népszerű intézkedések. De mi a jelentőségük a kultuszminiszter stratégiája szempontjából? — A mi Európához csatlakozásunk attól is függ, milyen idegen nyelvű kultúrát tudunk kialakítani. Hogyne lenne része a nyugati nyelvek tanulása-tudása a stratégiának? A cenzúra: amíg nem törlöm el, fölösleges beszélni kulturális autonómiáról, sokszínűségről. De más feltételeket is szabtam, amikor elvállaltam a miniszterséget. Az egyház, a nemzeti kisebbségek, a a sport ügyeinek tárca szintű kezelése, egyáltalán, a minisztérium jellegének megváltoztatása nem egyszerűen azért szükséges, mert én le akarom bontani a sztálini modellt. Hanem azért, mert az általam elképzelt Magyarország kulturáltságát a régitől eltérő típusú kormányzati politikával lehet csak elérni. — Mi lesz a következő lépés? — Az oktatás felülvizsgálata. a kisdedóvástöl a posztgraduális képzésig. Sajnos, nem történt meg eddig, hogy valaki végiggondolta volna a műveltségszerzés szervezett formáit — hároméves kortól az emberi élet végéig. őszre készülünk el vele. Sok vonatkozásban jónak tartom az oktatási törvényt, de amit az értelmiségképzésről, a felsőoktatásról megfogalmaz, nem kielégítő. Felsőoktatási törvényt szükséges tehát alkotni, amely a Parlament ellenőrzésével teszi kötelezővé a mindenkori kormánynak, hogy az értelmiségképzésben bizofiyos normatívákat betartsori. Mi körülbelül a felét iskolázzuk be a 18—24 éves korosztálynak, mint a fejlett nyugati államok. A duplájára kell emelnünk az egyetemi-főiskolai 'hallgatók számát. — De hová ültetik le őket? — Hat ez aZ; ezért kell nekem olyan harcias, gyors ember, mint az új miniszterhelyettes. Mannhertz Károly. Épületeket kell szerezni. a felvételi rendszert meg kell változtatni. — Nyitott egyetem? — Abban én nem hiszek. Nem lehet mindenkit odaengedni a sebészkéshsz. De abban hiszek, hogy erős állami érettségi alapján lehet válogatni. Ha nem a helyi tanároktól függ a felvétel. Mert most Nunci néni, meg Lunci néni beírja a jelest a Jancsikának, hiszen tovább akar tanulni; aztán megjelennek a gyerekek Karakószörcsögről 60 ponttal, és fele annyit tudnak, mint a hármasok a Trefortból. akiket persze nem veszünk föl a hármasukkal az egyetemre Ráadásul itt a tesztrendszer! Ami a közepes képességű, szürke embereknek, és főként a hölgyeknek jelent óriási előnyt. Mert korábban érnek, már 18 évesen képesek magukat fegyelmezett munkára fogni, fölkészülni a tesztekre. A fiúk pedig 20-21 évesen még egyszer olyan jók. mint az azonos korú lányok. Tudom a szemináriumaimról. — Ki segít a miniszternek. ha véletlenül nem tud valamit, vagy ne adj' isten, rosszul tudja? Az apparátusa, amelyet szintén erőteljesen átalakít? — A szakapparátust nem egyszerű kiépíteni, de muszáj ! Meggyőződésem, hogy nem egyetemi tanároknak kell a minisztériumokban ülni, hanem jó igazgatási szakembereknek. A jó bürokratákat én nagyon szeretem, és sajnálom, hogy nálunk sokan lebecsülik őket. Nagyon tanulságos az '50-es évek tapasztalata: miközben mindenki harcolt a bürokrácia ellen, a bürokraták száma a többszörösére emelkedett. Hangsúlyozom, nekem nagy szükségem van hozzáértő igazgatási szakemberekre; hogy magam 'kultúrpolitikával foglalkozhassak. — Európában kétfélék a miniszterek: vagy politikusok, akik c szakterülethez egyáltalán nem értenek; vagy szakemberek. A mi többpártrendszerünkben is előfordulhat majd. hogy valamelyik párt kapja, meg a n kultuszminisztériumot. Mi a véleménye? — A szakembert, a dolgozó minisztert tartom a kétezres évek politikusának. Európában a 19—20. században pártpolitikának gondolták el a politikát A 21. században szerintem ez szakirányú tevékenység leoz, amelyet profiknak kell művelni. Az egy tragédia, ha valamely szaktárca élére csak azért kerül valaki, mert győzött a pártja, s aztán mást sem csinál, csak aláír, fogad, reprezentál. Én utálom a reprezentációt elveszett idö az életemből. Ha tehát ilyen rendszer lenne, azonnal mennék vissza az intézetembe. De szeretnék visszatérni egy előző kérdésre, hogy ki segít a miniszternek : akik kontrollálhatják. A parlamenti képviselők. — Vagyis, nem pusztán gesztus értéke volt, hogy minisztériumának új főtisztviselőit bemutatta a parlamenti bizottságnak? — Mindig elmesélem a tanítványaimnak, amit 25 éves szerkesztői praxisomból tudok: akinek nem javítom a kéziratát, azt hiszi, szeretem; akinek kijavítom, .megsértődik. Pedig mi a valóság? Akit 'kontrollálok, azt szeretem, a másikról meg hadd tudja meg a világ, milyen gyenge... Az összes eddigi vezető funkciómban mindig vigyáztam, hogy legalább 2-3 olyan ember legyen mellettem, akik örökké a hibákat keresik abban, amit csinálok. A Parlamentben, szerencsére, egyre több hangos képviselő ül; ki ellenőrizzen engem, ha nem ők? Talán a pártközpont? Azt azért már mégse. Mint történész és mint politikus, meg vagyok győződve: az a jó a társadalomnak, ha választott emberei ellenőrzik a kormány embereit. Ilyen meggondolásokból is kértem, legutóbb, hogy kérjék számon rajtam a Grassalkovich-kastély ügyét. És majd a többit Hiszen törvényalkotó munkánk lesz, az eddig említettek mellett készül a közgyűjteményekről, a kutatás szabadságáról szóló törvény, amellyel a Parlament ellenőrzése alá helyezzük és kötelező érvényűvé tesszük az összes kulturális emlékanyag gyűjtését és kutathatóságát tehát nem kell a miniszternek közelharcot vívnia más tárcákkal és a helyi autonómiákkal azért, hogy a nemzeti érdekek szerint viselkedjenek ezen a téren. — A helyi tanácsok, ahogy nevezi, az autonómiák jogkőre — pillanatnyilag. és nyilván a jövőben is —, hogy állást létesítsenek, mendjuk, egy múzeumban ... — ... A Koncz-ügy jön? Nem ismerem Koncz Jánost személyesen, de általában azt mondhatom: nem az „ejtőernyősöktől" féltem a kulturális intézményeket, hanem a rossz munkaerőtől. Van, aki 20 éve ül egy állásban, és nem csinál semmit. Kétségtelenül van alapja a mostani MSZMP- és vezetöellenességnek. de óriási túlzások is vannak ebben. Nem kell azt hinni, hogy aki az elmúlt években kívülmaradt az volt itt az okos és a jó. aki nem, az volt a hülye. Anyám mon,degatja mindig, hogy könynyú a csúnya lányoknak tisztességesnek maradni ... Általában rossz dolognak tartom, ha valaki a pártállása jogán került valamilyen állásba. De teljes nyitottsággal fogadom a megfelelő szakembert, attól függetlenül, hogy egyik, vaey rrásik pártnak szolgált, vagy szolgál. Sulyok Erzsébet