Délmagyarország, 1989. július (79. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-21 / 170. szám
79. évfolyam, 170. szám 1989. július 21., pcntek A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT SZEGEDI LAPJA Havi előfizetési díj: 101 forint Ara: 4,30 forint SÍI A téma: ismét a vízlépcső találkozott Az MSZMP a munkások, parasztok, értelmiségiek érdekei mellett a vállalkozók érdekeit is képviselni kívánja — mondotta Nyers Rezső, az MSZMP elnöke azon a megbeszélésen, amelyen párttag kisiparosokkal találkozott csütörtökön, az MSZMP KB székházában. Ezzel Nyers Rezső le kívánta zárni azt a vitát, amely egy korábbi kijelentése kapcsán keletkezett. Most a legfontosabb elvi és gyakorlati kérdések tisztázására találkozott a Kiosz MSZMP-alapszervezetek szerkesztőbizottságának képviselőjével. A másfél órás megbeszélésen ismertette a kisiparosok képviselőivel a párt álláspontját a vállalkozásokkal kapcsolatban. Kifejtette: az MSZMP számít aktív támogatásukra. Mint mondotta, a Magyar Szocialista Munkáspárt nem akar osztálypárt lenni, a néppárttá való átalakulás kezdetén tart. Ezért vállalja a különböző érdekek képviseletét. A társadalmi élet demokratizálásának alapfeltetele az állampolgári jogok biztosítása. Ebbe beletartozik a vállalkozás szabadsága is. A vállalkozók párton belüli szerepével kapcsolatban Nyers Rezső azt mondta: korábbi kijelentésének meglogalmazása pontatlan volt. és ezért félreertésre adott okot. Tovabbra is számítanak mindazokra a kisiparosokra, akik az alapvető szocialista értekeket magukénak tekintik. A párt olyan konkrét javaslatokat vár ettől a szektortól, amelyet be tud építeni programjába. Csütörtökön reggel Nemeth Miklós miniszterelnök meghívására baráti munkalátogatásra hazánkba érkezet; Ladislav Adamec, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormányfője, akit elkísért Pavel Hrwnák, a szlovák kormány elnöke, Járomi: Juhanes külügyminiszter, valamint Vlastimil Ehrenberger, Csehszlovákia budapesti nagykövete, Budapesten csatlakozik a küldöttséghez Vladimi: Lokvcnc, a bös—nagymarosi vízlépcső csehszlovák kormánybiztosa. A csehszlovák vendégeket a Ferihegyi repülőtéren Németh Miklós, Medgyessy Péter miniszterelnök-helyettes, Horn Gyula külügyminiszter és Barity Miklós, Magyarország prágai nagykövete, valamint a magyar és a csehszlovák tárgyalócsoport képviselői fogadták. A csehszlovák miniszterelnök most Budapesten vitázott Nyers Rezső, a Magyar Szocialista Munkáspárt elnöke az MSZMP KB székházában csütörtökön fogadta Ladislav Adamecet. A baráti légkörű eszmecserén a tárgyalófelek támogatták, hogy a nap során a további megbeszéléseken tekintsék át a kétoldalú kapcsolatok több területét. A bős-nagymarosi beruházással kapcsolatban egyetértettek abban, hogy a magyar lel réködés széles körű továbbfejlesztésében mindkét fél érdekelt. Hangoztatták: kölcsönösen kell törekedni kielégítő megoldás, az eltérő álláspontok közötti kompromisszum keresésére, hiszen a két szomszédos állam vezetői egyaránt felelősséggel viseltetnek saját országuk iránt. Nézetazonosság volt abban is, hogy a helyzet megoldását nem segíti a túlzó igények és nézetek széről felmerülő problémák hangoztatása. A megbeszémiutt kerül sor a kérdés újravizsgálására. Mindez azonban nqm lehet kedvezőtlen hatással a két ország kapcsolataira. Az együttműlés során érintették a két országban élő nemzetiségek helyzetét, szerepét. Hangsúlyozták: ezt a kérdéskört nem lehet alábecsülni. Elsődleges szempontként kezelik ez ökológiai kérdéseket vóbeni törekvésekről tárgyaltak. A nagymarosi beruházásról szólva rámutatott, hogy a miniszterelnöki találkozót előkészítő háromnapos tuA Béla király úti vendégházban először a kormányfői, miniszterelnökhelyettesi, illetve külügyminiszteri megbeszélésre, majd a plenáris ülésre került sor. Ezt követően a két dományos tanácskozáson kormányfő tájékoztatta a néhány elvi kérdésben konmagyar és a csehszlovák új- SZenzusra jutottak a tudóságírókat a tárgyalás eredmenyeiről. Németh Miklós elmondta: beható eszmecserét folytatott Ladislav Adameccel a bős—nagymarosi beruházás kérdéseiről, a delegációk pedig — a miniszterelnökhelyettesek, a külügyminiszterek vezetésével — sok, de több más nagyfontivitásra kell törekedni, hiszen a veszélyekben, kockázatokban a Duna két partján élő népeknek közös a felelőssége, elhárításukban közös az érdekeltsége. Németh Miklós rámutatott: mindkét féj ismertette saját javaslatait. E javaslatokat az objektív alapokon tosságú problémát, igy az nyugvó vizsgálati eredméökológiai veszélyeket, koc- nyeket kölcsönösen és gonkázatokat, a talaj vízellátá- dosan mérlegelik a végső sát, a vízminőség védelmét, állásfoglalás kialakitásáa vízkészletek megóvását il- iS- Szükség van a tudósok letően lényeges vélemény- további tárgyalásaira is. A különbségek vannak még a magyar és a csehszlovák csehszlovák és a magyar kormányt egyaránt köteletudósok között. A minisz- zlk a parlamentjeik dönté politikai kérdé- terelnöki gazdasági, sekről, az együttműködés megállapodtak abban, hogy tapasztalatairól és a jö- a lehető legnagyobb objekmegbeszélesen figyelembe kell vennie mindkét félnek. A „Fölélénkítettük a város vállalkozási piacát... — Mi volt az összevonás célja, s az azóta eltelt másfél év miként igazolta a döntés életrevalóságát? — kérdeztük Csonka Miklós osztályvezetőt. — Az összevonást elhatározó testületi döntés célja az volt, hogy az új osztály elsősorban mint szervezőerő vegyen részt a város gazdaságfejlesztésében; hatósági, s más eszközökkel csak indokolható esetben avatkozzék a folyamatokba. Mindazonáltal több területen a már bevált, hagyományosnak mondható munkamódszerekkel dolgoztunk. — így például? — Lazítottunk a boltok nyitva tartásának merev hatósági kötöttségein — jórészt lakossági-társadalmi fórumokkal, s az érintett vállalatok képviselőivel Mint ismeretes — annak idején írtunk is már róla —, a városi tanáes a tavaly februárban három korábbi tanácsi osztály összevonásával létrehozta a kereskedelmi és termelési osztályt. tőszerviz-telepítés, a látszerészi tevékenység bővítése, a Jókai-tömbnél elhelyezett pavilonsor... és még sok más is. Zöldség-gyümölcsárusítás céljaira pedig új, ideiglenes elárusitóhelyeket jelöltünk ki. — Kedvezőtlen jelenségek mindemellett érzékelhetők. tási idő csökkentése. Az élelmiszer-kereskedelem alacsony jövedelmezőségéből fakadó, a nehéz fizikai munkával párosuló alacsony keresetek ma már néha az egesz város kereskedelmi ellátását is veszélyeztetik. — Tehát új módszereket is alkalmazni kellett. .Mik ezek? — A tanács vállalkozásait elősegíteni, a város vállalkozási piacát pedig élénkíteni igyekeztünk. Irányítottuk a Cserepes sori kft. létrehozását, az új piac kiépítését. Az újabb kereskedelmi, idegenforgalmi, szolgáltatási beruházásokban vállalkozási alapon veszünk részt. Közreműködünk a rendezvények szervezésében, összehangoljuk ezek bel- és külföldi kereskedelmi kapcsolatait. — Az általános társadalmi elégedetlenség a kereslet Részt veszünk tobb száz egyeztetve. Tejet, kenyeret csökkenésében (ruházati ke- zártkerti földrészlet eladáújabban csak ott kell áru- reskedelem, vendéglátás, ja- sában; a lakóházak földsítani vasárnaponta, ahol vítószolgáltatások); az ide- szinti kereskedelmi-szolgálerre valóban szükség van. genforgalmi és szolgáltató- tató helyiségeinek fölújítását ágazatok növekvő kihaszná- elősegítjük ... E munkákon latlanságban (szállodák, au- kívül persze hatósági, tetójav(tók) mutatkozik meg. rületpolitikai, s egyéb fölMindez erősen gyengíti a adatokat is ellátunk; az gazdálkodószervezetek piaci osztály új típusú, szinte helyzete*, a kedvezőtlen fo- „menedzser"-jellegű tevéáruk értékesítő hálózatának lyamatok tehát fölgyorsul- kenysége azonban a dolog bővítése. Konkrét támogatá- tak — ilyen például a pe- természetéből adódóan minsokkal serkentjük a szolgál- remkerületek élelmiszer- denekelőtt gazdasagi téren tató hálózat fejlesztését — boltjainak, ABC-áruházai- figyelhetők meg. megemlíthető e téren a hű nak bezárása, a nyitva tar V. Cs. Segítettük az új, gazdaságos, a lakosság igényeivel találkozó tevékenységek terjedését — ilyen például a valutásboltok nyitva tartása, a használt cikkek, olcsó magyar Parlament elé döntésre alkalmas variációkat kívánnak előterjeszteni, és addig fontos, hogy visszafordíthatatlanságot eredményező műszaki, vagy az ökológiai veszélyek elhárítását megakadályozó léDésekre ne kerüljön sor. Október 31-éig még egyszer találkoznak a magas szintű tárgyaló delegációk, ennek formáját es időpontját később egyeztetik. Ezen a megbeszélésen ismételten tájékoztatják majd egymást. Ladislav Adamec kiemelte: nemcsak a magyar fél, hanem Csehszlovákia is elsődleges szempontként kezeli az ökológiai kérdéseket. Tudatában van annak, hogy az életkörnyezet bármilyen romlása a jelenlegi és a jövő generáció szempontjából elfogadhatatlan. Megerősítette: e kérdések megvitatásában — a kormányfői találkozót megelőzően — az akadémikusok, szakértők nem jutottak egységes álláspontra. Mivel a víz problematikájáról, szeizmológiai és okológiai kédésekről van szó, a csehszlovák fél nem akarja ezek súlyát alulértékelni. A továbbiakban rámutatott: nem látják szükségesnek az aláirt megállapodások módosítását. Magyar— csehszlovák közös műről van szó, s az együttes erőfesztítés függvénye a mű hatékonysága. A tárgyalásokat és rövid városnézést követően a csehszlovák tárgyalócsoport délután elutazott Magyarországról A Ferihegyi repülőtéren a vendéglátók búcsúztatták a csehszlovák kormányfőt és kíséretét. DM-EXKLUZÍV A miniszterelnök még nem válaszolt a Magxar Epítömu* eszek Szövetségének májusi levelére. A v|. lágkiállítás helyszínét nem dönthetik el sárosrendezők. Kifutnak az időből? Ki számít magyar származásúnak? Sikerélmény lesz, vagy „vízlépcsővé torzul" a világkiállítás? Tények és kérdések, melyek a mai lapunk ötödik oldalán — Tétova kapkodás címmel — közölt interjúból valók. A DM-Exkluzív vendége Borvendég Béla, az építészszövetség elnöke. Ki lesz az új képviselő? Választási tudnivalók Szombaton reggel hat órától este hatig 22 ezernél kétháromszázzal több szegedi választónak kell eldöntenie, ki képviselje Algyö, Tápé. Baktó, Petöfitelep és Felsőváros népét a Parlamentben. Az 1. számú országgyűlési választókörzet minden szavazásra jogosult állampolgára kapott választási értesítőt. (Mindazok, akik 1U. életévüket betöltötték és az adott körzetben állandó lakosok.) Ha netán valaki kimaradt a névjegyzékből, azért meg persze szavazhat. A választási elnökseg minden szavazó figyelmébe ajánlja: személyazonossági igazolványt és az értesítőt vigye magával! (Természetesen a voksok csak személyesen adhatók le, 12 helyszínen, 31 szavazókörben.) Mint arról a jelólőgyűléseken már tájékozódhattak ennek az öt városrésznek a lakói, Dobozy Levente és Raffay Ernő a két jelölt. Egyikük akkor lesz a körzet képviselője, ha a választásra jogosultak ötven százaléka él állampolgári jogával, s a leadott érvényes szavazatok ötven százalékát plusz egy voksot kap. (Ha történetesen nem kap ilyen többségi szavazatot egyikük sem, akkor két hét elmúltával mind a jelölőgyűléseket, mind a választást meg kell ismételni.) A választási elnökségtől kapott információnk szerint a szavazatok összeszámlálása után az eredmény holnap este 10 óra körül várható. A választásról hétfői lapunkban tudósítunk. Nemcsak a mondatok változnak! A „félszabud" lengyel választásoknak abban a szakaszában, amikor a LEMP jelöltjeire lehetett volna szavazni, a választópolgároknak csak a 30 százaléka adta le a voksát. Miért juthat eszünkbe ez a tény — egy nappal a hazai időközi választások előtt? Mert nem alaptalan az aggodalom: lehet, hogy a magyar választópolgárok. seír, mennek el szavazni .. . Miért támad az aggaly? Egyszerűsítve: bárha több mint 40 év után (majdnem) valódi korteshadjáratok zajlottak az elmúlt hetekben, (majdnem) valódi, politikai érvek, elvek és programok ütközhettek az ennek megfelelő hangulatú jelölőgyűléseken — ez a majdnemhelyzet számos választó passzivitását is indokolhatja. Sokakban' fogalmazódik a kérdés: érdemes-e? van-e valódi tétje a szavazásnak? tényleg választunk? Benne van termeszetesen a kételyben tobb nunt négy évtizednyi lehangoló tapasztalat, benne van a mai politikai erőviszonyok tisztázatlansága, viszonylagos áttekinthetetlensege; es benne a remenynye- elegy bizonytalansag. amit sokan megint csak kérdésben fogalmaznak: lehet, hogy demokráciában fogunk élni? A mostani időközi választások, ellentmondásosságuk, felemás jellegük ellenére, minden bizonynyal rendkívüli jelentőségűek — legalább egy szempontból, arra gondolok, most eldől, kiben mennyi hit és cselekvő erő maradt és lett, ki mennyire maradt és lett öntudatos állampolgár, ki mennyire képes érzekelni — az eszével, az érzelmeivel, a zsigereivel —, hogy saját sorsát alakítani képes. Mennyien vannak a jogaikat és felelőssegüket „nyilvántartó" állampolgárok? Amikor majd pontos adatokkal válaszolhatunk, 22-én este, akkor majd nyerünk némi alapot, hogy eldönthessük: a reményünk, vagy a bizonytalanságunk erősödik-e; s a fönti — demokráciában fogunk élni? — kérdőmondat megnyugtató kijelentő mondattá válhat. Ez valódi tétje a szombati szavazásnak! A szegedi l-es országgyűlési választókerület két jelöltje írásbeli felhívást juttatott el szerkesztőségünkbe, melyben a választáson való részvételre szólítják fol a lakosságot, arrr. hivatkozva, hogy az eredménytelenseg „hallatlanul nagy többletmunkát ró" a választás valamenynyi közreműködőjére. Nos, természetesen lehet a választópolgárok belatására is apellálni; ám merjünk végre bizonyosak lenni afelől, hogy az ember akár egyik napról a másikra képes „viselkedni" a demokráciában, merthogy ilyen a természete. Ahogy ama 200 évvel ezelőtti francia nemzetiségű európaiak mondták: az ember szabadnak születik. — és az is marad S. E.