Délmagyarország, 1989. június (79. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-09 / 134. szám

DM-PRESS Állati dolgok 1988. június 9. Tudományos kishírek Hangyák háziállatai Számos hangyafaj levéltetűt, mjzstetűt stb. tart magának „házi­illatként", rendszeresen lefeji an­íak édes váladékát. Cserében a tangyák megvédik „háziállatai­kat", sót „istállókat" is építenek izámukra, esetleg együtt laknak ve­lük. Olyan hangyákat is felfedez­tek, amelyek annyira ragaszkodnak védenceikhez, hogy alapítandó új telepükre óket is magukkal viszik. Egy dél-görögországi fenyőerdő­ben megfigyelték a Plagiolepis nevű hangyafaj rajainak a sziklák fölött röpködő és nászra készülő hímjeit és nőstényeit- Repülés közben minden nőstény egy-egy bfborlevél­tetű lárvát tartott a rágói között. Párzás után a nőstények a lárvával együtt a talajba fúrták magukat, s új bolyt alapítottak, igy amikor az új hangyanemzedék egyedei kikel­nek, rögtön ott vannak az őket édes váladékkal ellátó „háziállatok". Guruló nyugágy Érdekes járműre kapott szaba­dalmat egy angol feltaláló (csak ép­pen az nem derül ki a szabadalmi igénybejelentésből, hogy mire akar­ja használni járművét). A jármű váza műanyagból vagy fémből ké­szül, és olyan formájú, mint egy nyugágy, a két végén nagy gömb alakú kerekekkel. A vezető fekszik a nyugágyban, és a lábával — vagy a kezével — irányítja a járművet a forgó keréktengelyekre ható rudak­kal. Éles kanyarokban a megfelelő irányba dőlve lehet segíteni a for­dulást. A gömbök fölfújható mű­anyagból vagy gumiból készülnek, s lágyan rugózik rajtuk a guruló nyugágy. Daganat ellen — hővel Ismeretes, hogy bizonyos daga­natos sejtek 42—44 °C fokon el­pusztulnak. Ahol ezt a jelenséget a gyógyítás szolgálatába állítják, ott a daganatos sejteket a test felülete felől igyekeznek fölmelegíteni. így azonban a mélyebben megbújó szerveknek a daganatai nem válnak elég forróvá, miközben a hó — nemkívánatos módon — az egész­séges szövetekre is ráterjed. Ilyenkor hasznosul jól az a Ja­pánban kifejlesztett, Endoradio­therm 100 A jelű eszköz, amelynek besugárzó csövét a nyelócsövön át a fölhevítendő daganathoz vezetik, s az a testfelületre helyezett elekt­ród irányában rádióhullámokat bo­csát ki magából. Ily módon csupán a beteg testtáj melegszik fel. A biztató eredmény láttán e ké­szülékkel nemcsak a nyelőcső daga­natait, hanem más, mélyen rejlő — köztük emésztőszervi és nőgyógyá­szati daganatokat is igyekeznek majd gyógyítani. Fénykeverő Világ-újdonság a Polaroid 660 AutoFocus fényképezőgépbe épí­tett „fénykeverö", amely szélsősé­ges fényviszonyok közepette is gon­doskodik a helyes megvilágításról. Önműködően keveri a nappali fényt és a beépített villanóberende­zések fényét, vagy rossz megvilágí­tás esetén a villanóberendezés teljes fényerejével „tüzel". A már ismert ultrahangos „szonár" önműködően méri a távolságot. A gép valóban teljesen önműködő — tulajdonosá­nak a téma megkeresése után csak a gombot kell megnyomnia. Bonyo­lult elektronika gondoskodik az au­tomatizált működésről. A kétlábúak után most már a négylábúak következnek... A kutyavilág ugyanis a terroriz­mus, a túszrablás nyugtalansá­gának légkörében él — írta a Le Monde, angliai tudósítóját idézve, aki már pontos kifeje­zést is talált a jelenség leírására: dognapping. Kutyarablás. A Scotland Yard szakemberei a megmondhatói, hogy hosszú, szinte reménytelenül kitartó munkára van kilátás a bűnüldö­zés során, hiszen az áldozatok vallomása a megtalálás esetén is használhatatlan. Marad tehát néhány nyom. Megmérgezték a kutyakiállítás 5000 fontos favo­ritját. Aztán eltűnt Sukky, a verseny előestéjén, s kóbor eb­ként találtak rá a Themse part­ján. Ezután Kivi, a terrier kö­vetkezett volna, ám őt a zsaroló levél kézhezvétele után nyom­ban Spanyolországba menekí­tette a gazdi. Aki viszont nem tehetett ilyen óvintézkedést, az a kiállítási kutyaól mellett hált. Akadt leleményes ember, aki álruhába öltöztette a túszjelöl­tet. Szóval a Crust's, a nagyhí­rű brit kutyavásár kiállítói hihe­tetlen trükköket találtak ki a kütyaarisztokrácia védelmére. A szervezők ugyanis — jobb hí­ján — csak az untig ismételt megoldásokra vállalkoztak, megmotoztak minden gyanús látogatót. Ha a kutyák megjegyzést fűz­nének a helyzethez, nyilván azt mondanák: hű, de emberül mennek a dolgok! Az UTASELLÁTÓ Vállalat Szeged-Nagyállomáson üzemelő éttermébe pályázatot' hirdet üzletvezető és helyettes munkakörök betöltésére. Személyes jelentkezést várunk a Szeged, Somogyi B. u. 11. szám alatti igazgatóságon. Hasonlító házaspárok A hosszú idő óta együtt éló há­zaspárok arcvonásai hasonlóvá vál­nak, legalábbis ezt valószínűsíti a michigani egyetemen (USA) elvég­zett alábbi kísérlet. Többen azt a feladatot kapták, hogy nagyszámú arckép közül próbálják összeválo­gatni az egymáshoz legjobban ha­sonlító férfiak és nők képeit. A fényképek között voltak olyanok, amelyeket 12 házaspárról az egybe­kelésük idején, majd 25 év múlva — az ezüstlakodalom évében — ké­szítettek. A kísérleti személyek jó­val több időskori felvételt párosí­tottak helyesen, mint fiatalkorit; ezeké csak a statisztikai átlagnak megfelelő mértékben vol.t sikeres. A kísérletet végző pszichológus sze­rint valószínű, hogy az együtt élő párok arcvonásait hasonló élmé­nyeik, gondolataik és érzelmeik ha­sonlítják egymáshoz, de erre vezet­het a házastárs arcjátékának tudat­talan utánzása is. JEGYEZZEN >: • '••' 1 KEDVEZŐ FELTÉTELEKKEL ^ CÉLRÉSZJEGYET a Szőreg és Vidéke Takarékszövetkezet által kibo­csátott célrészjegy részesedésének biztosított mértéke: Évi 18%, nettó évi 14,4% A célrészjegy bármikor felmondható, ,részesedést ebben az esetben időarányosan számoljuk el! A Takarékszövetkezetünknél már megkötött cél­részjegy-megállapodásokra az új feltételeinket 1989. január 1-től alkalmazzuk! Forduljon hozzánk bizalommal! Keresse fel egységeinket: SZŐREG, RÖSZKE, TI­SZASZIGET, KÜBEKHÁZA, DESZK, ÚJSZENT­IVÁN, MIHÁLYTELEK, GYÁLARÉT, ÚJSZE­GED, Odesszai krt. 32., SZEGED, Oroszlán U. J., SZEGED, Szabó János u. 1. Kiemelt bérezéssel szakképzett élelmiszer eladókat és pénztárosokat felveszünk új működési formában üzemelő ABC-áruházunkba! Kollektívák jelentkezését is várjuk! Feltétel: hiánymentes elszámolást tanúsító működési bizonyítvány. Érdeklődni: személyesen a helyszínen a vezetőnél. Szőreg, Hősök tere 9. Telefon: 55-232. Bérbe adó a Partfürdőn 80 m2 alapterületű üdülőépület. ÉrdeklOdni: munkanapokon 8-14 óra között a Dógáz jogi osztályán. Tel.: 62/14-722 175-ös mellék. Nem kell készpénz június 24-ig hitelre 5000 Ft-tól 50000 Ft-ig ELŐLEG BEFIZETÉSE NÉLKÜL vásárolhat a Szeged Nagyáruház emeleti osztályain. A DOMET Ecsetgyár 1 jó kereseti lehetőséggel betanított faipari gépmunkásokat keres felvételre. Jelentkezés: Légrády Ede üzemvezetőnél. Telefon: 22-355/33-as mellék. Angol, német, francia, olasz nyelvtanfolyam és napközi, szabás-varrás tanfolyam a Megyei Művelődési Központban. Közép fasor 1—3. Telefon: 53-144. Elő kövület Az élővilág hosszú fejlődési utat tett meg kialakulásától napjainkig, és természetes, hogy a több milliárd éves fejlődési úton sok állat- és nö­vénycsoport kipusztult, a sárkány­gyíkoktól az őspáfrányokig. Szen­zációt mkább az jelent, hogy itt­ott, elvétve ma is élnek még olyan állatok, amelyeknek már régen ki kellett volna pusztulniuk. Az őscsi­gáktól, óskagylóktól a polipokig számos ilyen állat ismert. Érdekes az egyik ilyen ősállat felfedezése. 1938-ban Dél-Afrika keleti part­vidékén bennszülött halászok egy addig sohasem látott zsákmányt fogtak. Amikor fenékhálójukat az óceán nagyobb mélységéből felhúz­ták, ott hánykolódott a megszokott halak között egy ismeretlen külse­jű, másfél méter hosszú acélkék szí­nű hal is, amely erős állkapcsaival veszedelmesen kapkodott feléjük. Kénytelenek voltak ezért agyonüt­ni, de szerencsére jelentették a fél­mázsás hal fogását a dél-afrikai Eást-London múzeum kutatójá­nak, Latimer kisasszonynak, aki nyomban a helyszínre sietett. A nagy hőség miatt a hal akkorra már megromlott. A kutatónó ennek el­lenére felismerte a páratlan lelet tu­dományos értékét, és sikerült leg­alább a hal bőrét megmenteni. Vé­gül a hal a fokvárosi egyetem állat­tani intézetébe került, J. B. L. Smith professzorhoz. Amikor Smith professzor a kül­deményt megpillantotta, mindjárt KÖZLEMÉNY Dr. Kurasa Emma magánrendelése június 8—22-ig szünetel. féltűnt neki, hogy a hal páros mell­és hasúszói a törzsből kinyúló erös végtagnyeleken ültek, és rojtos vé­gűek voltak. Mintha csak kezdetle­ges rövid lábak lettek ' volna. Az ugyancsak rojtos végű hátúszóka­réjokon kívül különös volt még a három karéjrészes farokúszó for­mája is. Ilyen úszóik csak a kövüle­tekebői ismert, a paleontológusok szerint a krétakor végén kipusztult bojtosúszó őshalaknak voltak. Ezek egyik nemzetségének képvise­lője, az Eusthenopteron nevű boj­tosúszó tüdöshal hagyta el mintegy 300 millió éve — a devon kor végén — elsőként az óceánt. A bojtosúszó őshalak e csoportjával kezdődött el tehát az elsó négylábúak útja a szá­razföld meghódítására. A jószemű kutatónó méltán érdemelte ki, hogy az egyedülálló állatot róla nevezzék el Latimeria chalumnae-nak. Tizennégy évvel később, 1952­ben Madagaszkár északi csúcsánál kézre került a második bojtosúszó hal is. Egy matróz vette észre egy halárusnál. Ezt a példányt sikerült konzerválni. Két évvel késóbb elő­került a harmadik ilyen állat is. A Szegedi Fészek . Áruházban minden olasz padlólapot 1989. június 30-ig. 300 Ft/m2 árengedménnyel árusítunk. Széles választékkal állunk kedves vásárlóink rendelkezésére. Aprócskák ADÁSVÉTEL Jfaüuá Dácia TX kiutalás és Polski Fitt eladó. Telefon: 25-573. Karaiét használt PA-s 2140 tlp. Moszkvics eladó. Érdeklódni: 55-343-as telefonon. Snper Color 2,5 éves színes tv eladó 17000 Ft. Alföldi u. 22. I/A. IV. 17. Vemhes mangalica kocák, mala­cok, kisfias és vemhes üszők el­adók. Telefon: 20-105. 18 órától. Építkezésből kimaradt szarufák, bajai ablakok, E-gerendák, áthida­lók eladók. Telefon: 13-861. Dada eladó, 14 hónapos sok extrá­val, alapáron. Esti órákban tele­fon: 62/56-235. KNAUS 475-ös lakókocsi kifogás­talan állapotban eladó. Telefon: 62-72-027. Tápkockás Alba-Regia paprikapa­lánta eladó. Érdeklódni: Kujber István, Kistelek. Móra F. u. 33. alatt. Egész nap. Eladó „Garzon" szekrénysor és két gyermeknek komplett bútor. Tele­fon: 30-204. TLX 2 évet, MZ motorke­rékpár eladó. Zákányszék, Kiss u. 26. Amerikai trágyagiliszta továbbte­nyésztésre eladó. A szaporulat el­adása nincs korlátozva. Érdeklód­ni: a Generál-Coop Kisszövetkezet helyi fogadónapján, pénteken 15—18 óráig, Alkony u. 4/C, IIJ. emelet 22. PD-a Dacia friss műszakival, kitű­nő állapotban eladó. Telefon: 13-402, 17 órától. Háromhónspos, törzskönyvezett drótszőrű német vizsla kiskutyák eladók. Lékai u. 12. Eladó PF-es Lada 1500-as, telefon: 25-448, 17 órától 22-260, Deák. Jó állapotban levő pótkocsis IFA­szerelvényt vásárolnék. Telefon: 19-261, este. Robnr tehergépkocsi friss műszaki­val eladó. Szőke József. Budapesti krt. 30/B. Törzskönyv nélküli, fajtiszta, né­met vizsla kiskutyák eladók. Alsó­város, Szécsi u. 21. Fűrészelt fenyőlécek, parkettaszegő keményfából, korongecsetek, má­zolóecsctek, virágdézsák kaphatók. Szent István tér—Imre utca sarok. Háztartási bolt. LAKÁS 47 m2-es lakás garázzsal eladó. Csaba u. 46/A. Illés. Azonnal beköltözhető, kétszobás­hallos telefonos, igényesen átalakí­tott lakás eladó. Telefon: 24-517. 56 m2-es lakás sürgősen, kedvezmé­nyes áron eladó. Telefon: 22+90. Kétszobás OTP-s lakás kedvező áron eladó. Rókusi krt., 9/A. 1/2. Első emeleti garzon eladó. Érdek­lődni: Kukovecz utca 12. Pri­belszki. Felső Tisza-parti 75 m2-es parkettás lakás eladó. 18 órától, telefon: 24-048. Ha valaki üres lakásról tud, bárhol, kérem értesítsen. „Gyermekvéde­lem L 129" jeligére a Sajtóházba. 47 m2-es szövetkezeti lakás 750000 Ft-ért eladó. Bimbó u. 1/B III, 8. Belvárosi 70 m2-es öröklakás 1990­es átadással eladó. Tel.: 15-145, 7 órától. Belvárosi, nagyméretű, gázfűtéses, tanácsi bérlakást öröklakásra cseré­lek. Dr. Ferenczy, 4600 Kisvárda, Szőlőskert köz 2. Makkosházán 1 + 2 fél szobás lakás eladó, 950000 kp. Gyöngyvirág u. 20/A. VI. 17. Felsővárosi, 55 m2-es, 2 szobás, er­kélyes, II. emeleti lakásunkat ked­vező áron, gyorsan eladnánk. Ér­deklődni: 24-022/73. Bakonyi Géza. Olcsó telekkel, L7 000 Ft/m2 73 és 101 m2-es lakások leköthetők. Tele­fon: 56-343. Belvárosi másfél szobás lakás tehermentesen eladó. Telefon: 16-594, 19—21 óráig. Ács utcai, 55 m2-es, I. emeleti, ga­rázsos, telefonos, igényes, OTP-s lakást azonnal beköltözhetően el­adom. Érdeklődni: 18 óra után. Telefon: 26-985. A Szegedi Közlekedési Vállalat fel­vételre Veres forgalmi és különjára­tos autóbuszvezetőket. A helyi já­ratosok évente 25000 Ft munkakö­ri pótlék juttatásbán részesülnek. Jelentkezni lehet a gépjármű-üze­meltetési osztályvezetőnél szemé­lyesen vagy a 13-211/42-es telefon­számon. Szeged, Külső Pulz u. 2. sz. alatt. II. szinten egyszobás, hallos, erké­lyes 40 m2, kp + OTP, vagy teher­mentesen eladó. Telefon: 13-618. A Szegedi Közlekedési Vállalat fel­vételre Veres forgalmi és különjára­tos autóbuszvezetőket. A helyi já­ratosok évente 25000 Ft munkakö­ri pótlék juttatásbán részesülnek. Jelentkezni lehet a gépjármű-üze­meltetési osztályvezetőnél szemé­lyesen vagy a 13-211/42-es telefon­számon. Szeged, Külső Pulz u. 2. sz. alatt. Eladó kétszobás lakás. Csaba u. 50. III. 10. Kocsis. A Szegedi Közlekedési Vállalat fel­vételre Veres forgalmi és különjára­tos autóbuszvezetőket. A helyi já­ratosok évente 25000 Ft munkakö­ri pótlék juttatásbán részesülnek. Jelentkezni lehet a gépjármű-üze­meltetési osztályvezetőnél szemé­lyesen vagy a 13-211/42-es telefon­számon. Szeged, Külső Pulz u. 2. sz. alatt. Eladó kétszobás lakás. Csaba u. 50. III. 10. Kocsis. Kisiparos kőművesek, segédmun­kások jelentkezését várja. 55-612-es telefonon, 18 óra után. Kernek legalább 1 + 2-«s, téglablok­kos lakást garázslehetőséggel. „1,5 millió í 70807" jeligére a Hirdetőbe. Kisiparos kőművesek, segédmun­kások jelentkezését várja. 55-612-es telefonon, 18 óra után. Kernek legalább 1 + 2-«s, téglablok­kos lakást garázslehetőséggel. „1,5 millió í 70807" jeligére a Hirdetőbe. Cs. M.4 Zöldért szatymazi kiren­deltsége felvesz zöldség-gyümölcs felvásárlásban jártas raktárost, ad­minisztrátort, gépkocsikisérőt. Je­lentkezni lehet szatymazi kirendelt­ségen vagy a 73-322-es telefonon. 1 + 2 fél szobás, 56 m2-es, I. emeleti lakás garázzsal eladó. Érdeklódni: 25-131-es telefonon. 17 óra után. Cs. M.4 Zöldért szatymazi kiren­deltsége felvesz zöldség-gyümölcs felvásárlásban jártas raktárost, ad­minisztrátort, gépkocsikisérőt. Je­lentkezni lehet szatymazi kirendelt­ségen vagy a 73-322-es telefonon. 2 szobás, újrókusi lakás tehermente­sen eladó. „Június 170801" jeligére a Hirdetőbe. Cs. M.4 Zöldért szatymazi kiren­deltsége felvesz zöldség-gyümölcs felvásárlásban jártas raktárost, ad­minisztrátort, gépkocsikisérőt. Je­lentkezni lehet szatymazi kirendelt­ségen vagy a 73-322-es telefonon. 2 szobás, újrókusi lakás tehermente­sen eladó. „Június 170801" jeligére a Hirdetőbe. A Szegedi Postaigazgatóság Gazda­sági Irodája azonnali belépéssel személyi számitógépkezelőt keres felvételre. Bérezés: kollektív szer­ződés szerint. Jelentkezés: Lenin krt. 43. 11. emelet, Gazdasági iro­da, bérosztály. MUNKAALKALMAK A Szegedi Postaigazgatóság Gazda­sági Irodája azonnali belépéssel személyi számitógépkezelőt keres felvételre. Bérezés: kollektív szer­ződés szerint. Jelentkezés: Lenin krt. 43. 11. emelet, Gazdasági iro­da, bérosztály. Szerződéssel felveszünk gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírót, esetleg 6 órában is. „ROBOT­RON S 6011 DMP/55" jeligére a Sajtóházba. A Szegedi Postaigazgatóság Gazda­sági Irodája azonnali belépéssel személyi számitógépkezelőt keres felvételre. Bérezés: kollektív szer­ződés szerint. Jelentkezés: Lenin krt. 43. 11. emelet, Gazdasági iro­da, bérosztály. Szerződéssel felveszünk gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírót, esetleg 6 órában is. „ROBOT­RON S 6011 DMP/55" jeligére a Sajtóházba. A FAVORIT Kft. felvételre keres ács, kőműves, víz-, gáz-, kp.-fűtés­szerelő szakmunkásokat. Jelent­kezni lehet: Szeged-Tápé, Honfog­lalás u. 44. Telefon: 25-338. A kisteleki „Kukta" Gyorsétkezőbe keresünk vezető, vezetőhelyettesi munkakörbe munkavállalókat 1989. június 15-i belépéssel. Érdeklódni le­het: Egység Afész vendéglátóipari osztályvezetőnél. Cím: Kistelek, Pe­tőfi u. 2. sz. Telefon: 64-755/10-cs mellék. A FAVORIT Kft. felvételre keres ács, kőműves, víz-, gáz-, kp.-fűtés­szerelő szakmunkásokat. Jelent­kezni lehet: Szeged-Tápé, Honfog­lalás u. 44. Telefon: 25-338. A kisteleki „Kukta" Gyorsétkezőbe keresünk vezető, vezetőhelyettesi munkakörbe munkavállalókat 1989. június 15-i belépéssel. Érdeklódni le­het: Egység Afész vendéglátóipari osztályvezetőnél. Cím: Kistelek, Pe­tőfi u. 2. sz. Telefon: 64-755/10-cs mellék. A HÓDCÉP Vállalat sándorfalvi gyáregysége azonnali belépéssel fel­vesz: szak- és betanított hegesztő­ket, előkészítő lakatosokat, eszter­gályosokat, festő-fényezöket. Kere­seti lehetőség 40—60 Ft-os órabér. A kisteleki „Kukta" Gyorsétkezőbe keresünk vezető, vezetőhelyettesi munkakörbe munkavállalókat 1989. június 15-i belépéssel. Érdeklódni le­het: Egység Afész vendéglátóipari osztályvezetőnél. Cím: Kistelek, Pe­tőfi u. 2. sz. Telefon: 64-755/10-cs mellék. A Petőfitelepi Időskorúak Szociális Otthona, Szeged, Acél u. 1. felvé­telre keres szakképzett és szakkép­zetlen ápolókat, kiemelt bérezéssel. Alkalmazok villanyszerelőket. Je­lentkezni: Csorba u. 8/A. Szentesi, 17 órától. A Petőfitelepi Időskorúak Szociális Otthona, Szeged, Acél u. 1. felvé­telre keres szakképzett és szakkép­zetlen ápolókat, kiemelt bérezéssel. A Szeri Csárda munkatársakat ke­res felszolgáló, pultos, szakács munkakörökbe. Érdeklődni lehet: a helyszínen az üzletvezetőnél, vagy a 75-165-ös telefonszámon. Cím: ópusztaszer, Pusztaszeri major 111. Az Anivet Kft. állatorvosok és ál­lattenyésztők Szegeden júliusban nyiló szakboltjába üzletvezetőt és 6 órás kisegítőt keres. Telefon: 831-190. Kőműves szakmunkást, segédmun­kást alkalmazok. Juhász Gy. u. 37. Kőműves kisiparosnál. A Gutenberg u. Altalános Iskola érettségizett iskolatitkárt keres. Ügyes kezű diáklányokat és 1 ven­déglátó szakmával rendelkezőt bü­fébe felveszek. Csongrádi sgt. 114. VIII. 48. este. A Csongrád Megyei Tanács Szako­sított Szociális Otthona (volt Va­kok Otthona) Szeged, Torontál tér 1. szakképzett és szakképzetlen ápolókat keres. A Szegedi Postaigazgatóság köz­gazdasági osztálya felvételre keres mérlegképes könyvelói végzettség­gel rendelkező munkavállalókat utókalkulátor-Uzemelszámoló, könyvelési ellenőr, számlaellenör és pénzügyi előadó munkakörökbe. Bérezés: szakmai gyakorlattól füg­gően 7—10 ezer Ft. Jelentkezni le­het: távbeszélőn 12-212, személye­sen: Lenin krt. 41. IV. emelet 415. sz. A MOHOSZ Intézőbizottsága kö­zépfokú végzettséggel előadót ke­res. Jelentkezés: személyesen, Bocskai u. 2.

Next

/
Oldalképek
Tartalom