Délmagyarország, 1989. június (79. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-07 / 132. szám

1989. június 7., szerda 3 A KSH „szemével // Ujabb lyuk a nadrágszíjon? Tegnapi lapunkban a kő- zódik az építőipar helyzeté­zelmúltban elkészüli KSH- nek javulása, a szolgáltatás­jelentésből tallóztunk: mu. ban tevékenykedő rugalmas u termelői ágak elemze.se kis szervezetek ered menyes után, az életkörülmények sége és a mezőgazdaság számszerű adatait vesszük pénzügyileg sikertelenebb nagyító alá. éve. * * A reáljövedelmek csökke­nése a belföldi fogyasztás mérséklődésében is meg­nyilvánul. Az, hogy 17 szá­zalékkal több pénzt hagy­tunk a boltok pénztárainál. fejlesztése és (i tanműhely létesítése szerepel A Ró­asa Ferenc Szakközépiskolá­ban .3 új gimnáziumi osz­tályt indítanak. A mennyi­ségi hiányokat alagsor- és lakásátalakitással, konténer­tantermek felállításával próbálják enyhíteni. A pályakezdési esélyek javítása érdekében feltétle­nül szükség lenne a képzési profilok további szélesitése­re, illetve a munkáltatói igényekhez való igazítására. A középiskolát befejező, 1/)­[ntézményes leépítéshez kapcsolódó elhelyezkedési gondok ez idáig nem nehe­zítik a megye munkaerő­gazdálkodását, a betöltetlen álláshelyek száma alig csök­kent. A korábbi tendencia- elsősorban a 15 százalékos hoz hasonlóan, növekvő n kiskereskedelmi árindexnek szakmunkások, csökkenő a köszönhető. Déli szomszéda- vább nem tanuló fiatal igy több szakterület, vagyis munkalehetőség között vá­laszthatna. Feszültségek for­rása lehet a későbbiekben az, hogy a beiskolázás nem jövőorientált. Jelentősen csökkent a és. a száma 1088-ban. Tizenegyezerrel kevesebb néző, 10 százalék­kal kevesebb, összesen 387 előadás a tömör mérleg az elmúlt színházi évről. A költségek növekedése és az hiánya miatt kellett az elö­•svgédmunkások iránti igény, ink is besegítettek abba Elsősorban a munkanélküli- hogv valamelyest nőtt az segély bevezetésének kii- élelmiszerek, élvezeti cik­szönhetöen növekedett, ug- kek, valamint a vegyesipar­rússzerűen u munkaerő-köz cikkek forgalma. Az élét­vetítők ügy fél forgat ma az színvonal romlása azonban év elején. A tavaszra ez a valahol könyörtelenül meg­n.ijjz felbuzdulás már átla- jelenik, és ez a vendéglátás, gossá szelídült. A jogosultak valamint a ruházati cikkkek színházi előadások számának bővülésével, hó- forgalmában nyilvánul meg színházlátogatók napról hónapra növekszik a jól kiíapinthatóan. munkanélküli-segély címén kifizetett összeg, áprilisban ez 253 ezer forint volt. Az infláció fokozódásával összefüggésben. erőteljesen növekedett a lakosság főbb forrásokból származó pénz­bevétele. A pénzintézetek szerint ez 23 százalékkal A demográfiai csúcs ide­jén született gyermekek je­lenleg a középiskola első osztályaiba, illetve az álta­lános iskola felső tagozatára érdeklődés járnak. Mivel egészen az csökkenteni 1992—93-as tanévig számol- adásokat a megyei mozik­ni keid a középiskolás kor­magosabb az egv évvel ko- osztály létszámbővüléséve!, rabbinál. Az év első hónap- feszítő probléma a tonüe­jainak átlagkereset/; még remhiúnv és az iskolai éoü erőteljesen függ az 1988-as letek állapota. A tervekben évzárástól. Ebben is tükrö- 25 középiskolai tanterem Fóliázhatnék Megkérdeztem egy zá­kányszéki kistermelöt, Ju­hasz Jánost, .mit kéne ten­nem, ha mindenáron pri­mőrtermelésbö'l akarnék megélni? Meggazdagod­na mintának Juhász János gazdaságát tekinte­ném — és annaik tekinte­ném, mert jó gazdaság — ültetnem kellene 300 al­malát. Az almát ugyan nek-e, igen vagy nem, es manapság nemigen veszik, •ha igen, miért nem? Hogy- de én úgy okoskodnék, ha igen, azért nem, mert: hogy azt kell ültetni, amit N.incs például 12 e2er forintom arra a célra, hogy fóliát vegyek belőle, nem kevesebb, mint 720 négy­zetmétert. (Juhász János gazdasága ennyi fóliát igé­nyelt.) Szintén nincs 50 ezer forintom, 'hogy vas­csöveket vásároljak, ezeket összehegesztessem, to­vábbá kazánt vegyek és ajtókat. A mindenféle ki­egészítő fölszerelésekkel, s per pillanat inem vesznek. A téeszek most egyre­másra húzgálják ki az al­mainkat — világos, hogy •mire az én fáim termőre fordulnának, oly kevés lenne az alma, hogy ára az égnek szökne, én pedig elégedetten dörzsölget­ném markom. Az almafák közti helyet sem hagynám prédába veszni — oda krumplit vetnék, s ezt po­munkálatokkal együtt ez hkultúrának hívnám. Len­már több mint százezer fo­rint. A kazán olajjal megy, üzemeltetése szintén nem másfél fillér... Az tílaj­árak égnek szöktek, s rá­adásul az elektromos áramból származó energi­át is tigyelembe kell ven­ni, hiszen a ventilátor villannyal megy Kutat is kéne ásnom, víznyerosi céllal — ezzel talán nem lenne túl nagy baj, csak pár méter mély­nek kell lennie. A papri­ka, paradicsom ugyanis megkívánja, hogy az ön­tözővíz talajhömérsékletű legyen — nem szabad te­hát mélyről jövő, hideg artézi vízzel locsolni. Per­sze tavasszal, amikor a fölső talajréteg még nem melegedett át, gyalkrun melegebb a -24 méteres kútból származó víz, mint a magasabbról jövő. Ebből •pedig az következik, hogy 24 méteres kutamnak is kellene lennie, ami továb­bi gondokat okozna. ne szőlőm is, hogy ne kell­jen bort venni a vendé­geknek, ha ünnep van, meg disznóvágás. Ba­Tuokfáim is volnának; máris látnám, hogy szép termés ígérkezne, mert a fagykár az idén — kivéte­lesen — elkerülte földe­met. Amely egyébként pontban 7 hold lenne, s bár — mint láttuk — a fó­liaházak összterülete ebből aránylag kis helyet foglal el, mégis az hozná a fő hasznot. Almából 1 hol­dam lenne, barackból szintén, volna továbbá másfél hold rétem, szán­tóm. Allataim is lennének ugyanis, a takarmányt pe­<\g (igyekeznék magam megtermelni. De aztán az eladásnál fineszesnek kéne ám len­nem! Megeshetne például: a helyi fölvásárló csak 4 forintot ád a paprikáért — s kiderül, hogy a Marx té­ban. A háromezerrel keve­sebb előadás mellet valame­lyest növekedett az átlagos nézőszám. Pénzügyi gondok nehezí­tik a megoldást a Feszty­kórkép ügyében is. A res­tauráláshoz ét> a végleges elhelyezéshez szükséges, százmilliós nagyságrendű fe­dezet biztosítására a megyei tanács kötvényt bocsátott ki, valamint központi tá­mogatást kért. 1995-re talán n-.ár minden a helyén lesz Öpusztaszeren K. A. Levél Németh Miklósnak A Magyarországi Szociál­demokrata Párt szegedi szervezete teljes tagsága ne­vében tiltakozik a kínai fő­városban lezajlott véres ese­mények ellen. A kinai ve­zetés teljes csődjét jelenti a katonai erők brutális al­kalmazása védtelen tüntetők ellen. Követeljük a magyar kormánytól és annak mi­niszterelnökétől, hogy tilta­kozzon és ítélje el a kínai eseményeket. Biztosítsuk a kínai népet szolidaritásunk­ról. Hívja fel a demokrati­kus beállítottságú kormá­nyokat, hogy tiltakozzanak és bojkottálják a kinai ve­zetést, politikailag és gazda­ságilag is. Bízunk a magyar kormány es annak minisz­terelnöke, 'Németh Miklós úr demokratikus és a szenvedő néppel szolidáris gondolko­dásmódjában. MSZDP szegedi szervezőbizottsága Hibás, bűnbak vagy áldozat? A! z élet nem gond nélkül való, teg­nap sem volt, s ma sem az. A különbség az, hogy most már be­szélünk is róla Kézenfekvő, hogy vétkes­nek lennie kell. A mezőgazdasági üzem, hu milliókért traktort és munkagépet vesz, s az idő előtt felmondja a szolgá­latot, joggal érzi magát becsapva. Ha a Rába-gép vizsgázik silányul, akkor a Rá­ba gyár a felelŐ6. A kritikát több újság megírta már. Hál* istennek, ezzel sikerült felhergelni a nagy hírű céget. S ez biz­tató: van önérzetük. Bejelentkeztek a megyei téeszszövetséghez, egy tisztázó vitára. Az eredmény korántsem lebecsü­lendő: Körvonalazódott, miben hibásak, miben bűnbakok, vagy épp a helyzet ál­dozatai. Az üzemi szakemberek, a Csongrád me­gyei, a bajai és a Fejér megyei teszöv­képviselők jó két óra hosszáig sorolták konkrét panaszaikat. Például ilyeneket: a r.ehéz tárcsa levelei rétegesen elválnak, a kiemelöszerkezet és az oldalszárny rög- a műszaki fejlesztés gátja zítése gyenge. Egy Rába 250-es motorhá­rjo de akkor, hogy is néz ki a mostan­ság emlegetett importliberalizálás? A Rába 1963-ban vette meg a Mam,n­motor licencét, a hozzá tartozó tőkésgép­parkkal. A 13 ezres évi kapacitásra ter­vezett sorról e mennyiség duplája jön le. Kellene az új motor, hisz a mostani ko­ránál fogva is túlhaladott, akár a fogyasz­tást nézzük, akár a környezetszennyezést. A konstrukció megvan, a beruházást meg­csinálták volna már, de a kooperációs partnereknek is váltani kéne. S erre csak úgy hajlandók, illetve képesek, ha a Rá­ba ezt a fejlesztést is állja. Erre viszont már nekik sem telik. Tárgyalnak a Mann­nal, a Nissannal, a gyártócsarnok majd­nem kész, de hogy mikor jön onnan ki az új motor, nincs, aki megmondaná. A kooperációs alkatrészek importkiváltására ugyanis nem vonatkozik a liberalizálás. A teljesen kész importgépet viszont behoz­hatja a mezőgazdaság, ha meg tudja fi­zetni a jobb minőséget. Ez mindenképp zi felújítását követően egy óra munka után megszorult az új dugattyú, s ezt ki­javítva egy másik, majd több egyszerre. Egy '88-ban. vett traktor az „Isten is megverte" kategóriából: 22 kardánke­resztcsere, zörög a sebváltó, a kormány beszorul és balra köröz, folyik a fagyál­ló, az olaj. Nem folytatom, ízelítőnek elég ennyi is. Fgy teszövös összesítése szerint, 1987-ben országosan 60 millió forintnyi káruk volt a nem megfelelő gépek és al­katrészek miatt, csak ezzel az egy céggel összefüggésben Létezik ugyan a terme­lési rendszerekben szervizhálózat és al­katrész. De ha a tábla szélén romlik el a gép, nincs idő napokat várni rájuk. A Rába 27 milliárdos produktumából tavaly 4,1 milliárd forintot tett ki a me­zőgépgyártás. A választékbővítés ellenére, 1 milliárdot csökkent egy év alatt. Idén a gépforgalom tovább zuhant. Költői kér­dés: ha egy évben 60 traktorra futja csak a felhasználóknak, akkor mire fejlessze­nek? Ha az ezer eke gyártására képes so­ron 150 jön csak le. nem nehéz elképzel­ni, hogy tovább dráguljon a termelés, ör­döei kör, hisz a drágábbat még úgv sem tudja megfizetni az elszegényedett me­zőgazdaság. Ha az új agrárpolitika 6em hoz javulást a termelők jövedelmi hely­zeteben, akkor a kapacitáskihasználás kényszere arra hajtja a Rábát, hogy a szántani, vetni kell, a traktoros keresete mezőgépgyártást kihagyja a profiljából. is ezen múlik. Valahogy összeüti a házi szerelő, amennyire tudásúból és eszközei­ből, s u rendelkezésre álló alkatrészek­ből futja, s megy tovább a verkli. A ga­ranciális vagy szavatossági jog ily mó­A minőségi kifogások jelentős része adódik a licencvásárlás ellentmondásai­ból Ugyanis nálunk többszörösét végzi el egy gép annak a munkának, amit ott egy farmon. S nem két-három, hanem 8-10 év don nehezen érvényesíthető, s sokszor alatt tudják ujabbal lecserélni a gazda­nem marad rá energia. S emellett még ott ságuink. Emiatt, hogy itthon is elfogad­a tapaszlalatokból kikristályosodott érzés: ^ <efe" 3 konstrukció, tulajdonképp ........ . .. jobbat kellene gyártani az eredeanel. S nehez, bürokratikus huzavona utan cse- akkor Jön az újabb kérdéS) hol van eh_ kély az eredmény. hez a megfelelő anyag, s ki tudja a/t A Rába képviselője beismerte, meglepte megíizetni e panaszánadat. Hisz elméletileg minden- a Rába továbbra is a termelési rend­nek rendben kéne lenni. A mezőgépgyár- szerékre kivárt támaszkodni, de kéri a tást 1975-ben kezdték, s a termelőeszkö- termelöket, hogy ne csak panaszködju­zö értékesítési pályája 1982-ig kötött volt. nak, hanem érvényesítsék is jogaikat. Amint ez felszabadult, úgy döntöttek, Ehhez az kell, hogy az üzembe helyezés hogy a termelési rendszerekre bízzák a után valamelyik szervizbe jelentsék bp a kizárólagos forgalmazást. Az agrokerek gépet. S a gépkönyv katalógusát állandó­lehetőségeit, szakembergárdáját nem tar- an frissítsék fel az újabb, csereszabatos tották alkalmasnak e célra.'(Az agrokere- alkatrészek jegyzékével. Enélkül nehéz az seknek ez ma is fájó tüske, s egész más eligazodás. A Rábától származó alkatrész­okra gyanakodnak. Ugyanis annak idején ben mindenkor lennie kell cikkszámnak, nz előd Agrotröszt a 180-as traktorral ezzel lehet megkülönböztetni más, silány, kapcsolatban megnyert egy bírósági pert, „partizári'-gyártmányoktól. A rassz alkat­s utána jött a kizárás.) Félmilliárd forint réezt kötelesek visszavenni az eladás he­értékű, gyári tulajdonú alkatrész van a lyén. A szezonmunkák után célszerű a raktárakban, 42 helyen van szerviz, következő idényre szükséges alkatrészeket ahonnan háromszáz autó futhat ki a előrendelni, ezt lefoglalják a készletből, .s helyszínre. A szezonmunkák után az üze­melési tapasztalatokat a rendszerek kép­viselői ismertetik a gyári szerkesztőkkel. S ez alanján módosítják a konstrukciót, ha kell. E szisztéma szerint a rábások azt hitték, mindent tudnak, amire érdemes figyelni. Most kiderült, mégsem. A kér­dés, hogy hol tűnt el az információ? A Rábának ipen sok az alkatrész- és részegység-beszállítója. Elvileg neki azok munkájáért is felelni kell, s ennek alapja a szigorú ellenőrzés, minőségvizsgálat. Igen ám. de a monopolcégnek (a me­zőgazdaságban legalábbis így ítélik meg) a beszállítói is. monopol helyzetben le­vők. (Ezt meg a rábások látják így.) Eszi, nem eszi, nem kap mást alapon, kény­szerű kompromisszumok születnek. Az lóságot, importversenyhez meg a deviza hiányzik. csak akkor kell fizetni érte, amikor arra szükség van, és kihozták a raktárból. E z a termelési rendszer, a szerződés értelmében, 48 órán belül kötele­zett a hibaelhárításra. Bárki úgy látja, hogy az elvek sántítanak a gyakor­latban, a konkrét esetet azonnal jelezze a Rábánál. S akkor a gondok nagy részé­ről kiderül, hogy nem szükségszerű csak valahol trehányság csúszott az ügymenet­be S ha tényleg van a nagyvállalatnak önérzete, akkor ez az ígéret tartalommal is töltődhet. Majd meglátjuk. Addig ne­héz megítélni, hogy a címben feltett mi­nősítés kifejezései — Hibás, bűnbak, vagy áldozat? — milyen arányban fedi a va­Tóth Szeles István A palántát 5 forintért ren ugyanakkor hétért is lkéne megtermelnem dara- el lehet adni... Juhász bonként, s ez kellő szakér- Jánosnak bizonyára nem telem 'híján balul ütne ki. okozna gondot eligazodni Persze 5 Ft-ért akár meg is az árak között, de nekem vásárolhatnám a piacon —, jó 5deig valószínűleg igen. de hát akkor ikötéles len- Mindez persze teljesen nék mindent megvenni, tárgytalan — tekintve: egy iami a készletben van, nem talpalatnyi főid nem sok, szabadna válogatnom, hogy de annyim sincs, hogy el­ez szép, ezt megvesszük, kezdjek fóliázni. Így hát ez satnyácska, nem vesz- nem 400 darab paprikát szúk meg. 'Hirteleneben el eladni, hanem nyolcat-ti­se tudnám dönteni, ve- zet venni járok a piac­Á miniszter a kritikus pontokon mekotthon anyagi gondok­kal küzd. Megcáfolhatatlan lény, hogy ez az ország egyik legrosszabbul dotált egészségügyi intézménye, ahol jószerével már a gon­dozottak ágy- és ruhane­gyem, vagy termeljem? (Egyébként 1 tasak paradi­csommag nem kevesebb, mint 1000 forint, ebben ezer darab mag van.) ra ... Etlöl ugyan nem gazdagodom meg — vi­szont tönkremenni sem fo­gok. Farkas Csaba Mint arról már beszámol­tunk, a szociális és egész­ségügyi miniszter is jelen volt a vasárnap délutáni if­júságpolitikai fórumon. A szegedi meghívást arra is felhasználta, hogy ellátogas­son a város két kritikus helyzetben levő gyógyintéz­ményébe is. Nevezetesen: a Gladics utcai egészségügyi j gyermekotthonba, illetve az segítségével biztosítják, i épülő 410 ágyas klinikára. Az egykoron süllyedő kli­nikai tömb építésének, alap­megerősítésének és helyre­állításának történéseiről több-kevesebb ismerete majd minden szegedinek van. Arról már bizonyára lényegesen kevesebben tud­nak, hogy a súlyosan fo­gyatékos gyermekek gon­dozására, gyógyítására, ápo­lására hivatott szegedi Gla- tások szerint a mosoda ki- textíliára, dics utcai egészségügyi gyér- alakítására kellő 7 millió egyébként forint egy-két éven megtérülne. A szociális és egészségügyi miniszter, és az egészség­ügyi gyermekotthon veze­tője közötti' megbeszélésen ennek a beruházásnak a A mosodaépítés sem a megye belül anyagi támogatását, sem pe­dig a társadalmi segítséget nem nélkülözheti. Éppen a miniszteri láto­gatást megelőző napokban — pontosan május 31 -én — lett volna a 410 ágyas kli­nikai tömb átadásának — ki tudja már, hányadjára — zavartalan működéshez sem mény anyagi támogatását a ™<Josított határideje. Az elég költségvetésüket egy házi mosoda felépítésére. A atadas azonDan lsmet csu" műjét, mi több, tisztességes szükségességéről volt szó. étkeztetését is adományok Csehák Judit tökéletesen in­A dokoltnak tartotta az intéz­kiadási tétel még külön is nyomorítja. Tavaly 2 mil­lió 800 ezer forintot fizet­tek ki — négy különböző helyre — mosatásért. Ha sa­ját, az intézményükön be­lül működő mosodával ren­mir.iszter asszony bankok, vállalatok sponzori közre­működését helyezte kilátás­ba. Itt jegyezzük meg, hogy a Budapest Bank szegedi le­ányvállalat az, amelyik már ™ ..ma..uv­modositust, vagy az allami eddig ís tamogatta az in- . ... . ' . bJ. delkeznének, ettől a tetemes tézményt. Minden kérés Kolt-segve,es érvényesíti a szik. A miniszter asszony tájékoztatása szerint még most kezdődnek tárgyalá­sok arról, hogy elismerik-e az újabb — várhatóan egy­két hónapos — határidő­kiadástól legalább megsza- nélkül juttattak a Gladics kötbér vállalt összegét. badulhatnánalc, és a számi- utcába 400 ezer forintot ágy­K. K.

Next

/
Oldalképek
Tartalom