Délmagyarország, 1989. június (79. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-17 / 141. szám

2 1989. június 24., szombat 260 A nemzeti gyász napja (Folytatás az 1. oldalról.) dalmi bizottságok, munkástanácsok nevet. Külföldről hazahozott, lyukas zászlók alatt lépkednek ősz emberek és a gyerekeik. Van nemzeti zászló, amit fekete szövettel foltoztak be. Amerikából, Chicagóból tért haza az a kivágott közepű zászló is, amely a forradalom alatt a Parlamenten lobogott, és most az ismeretlen, forradalmár üres koporsóját borították be vele Fél egy előtt pár perccel az egykori har­costárs kért bennünket, hogy rójuk le ke­gyeletünket Magyarország kivégzett mi­niszterelnöke, Nagy Imre és vértanú társai, GimcE Miklós, Losonczy Géza, Maiéter Pál, Szilágyi József és a forradalom leverését követő megtorlás több száz áldozatának ravatalánál. Konduljanak meg a harangok, szólaljanak meg a gyárak kürtjei, álljon le egy percre az országban a munka. „Honfi­társaim, emlékezzünk!" — szólt Göncz Ár­pád, s a tömeg néma csöndben várta a ha­rangszót, ulana együtt elénekeltük a Him­niczt, és Nagy Imre hangja szólt hozzánk a hangszórókból. 1056. október 30-i beszédé­ből hallottunk egy részletet. Őrizzük meg október vívmányait — hangzott a Hösök terén, s utána a ma különösen megszívle­lendő felszólítás: „Ne folyjon testvérvér hazánkban!" Fél kettő előtt 5 perccel elindultak a ravatalhoz a halottszállító autók. Húszat állított ki belőlük a temetkezési intézet, s összesen 60 embert, itt a téren s kint, a 301-esben. Egy AJ-s Lada vezeti a gyász­autók konvojét. Az elsőkbe csak a koszo­rúkat teszik, az. utolsó hatba a nevtelen mártírt, Nagy Imrét és négy társát. Két óra előtt elindulnak a rákoskeresztúri új köztemetőbe, a Kozma utcába, ahonnan idehozták őket. Széled a tömeg. Aki eddig nem tehette, most elhelyezi virágait a lép­csőkön. Néhányan csokrot kötnek a szem­közti jugoszláv nagykövetség vaskerítésére. A Dózsa György úton frissen legalizálódott, tegnapi szamizdadokat ártónak Magnóka­zettán '56-os rádióműsort vásárolhatunk. A Kozma utcai köztemető 301-es par cellájában nem is oly rég nem lehetett megjelölni a sírokat. Az idén a kivégzettek „előjöttek" az illegalitásból. Vadonatúj kopjafák törnek a júniusi égnek, alattuk kőlapokon a nevek. A fiatalkorú Mansfeld Peteré például, 1941-ben született, 15 éves volt '50 októberében. És körülötte a többi­ek" Réniás Pál, 1930; Szendi Dezső, 1925; Szabó Pál, 1915; Somogyi Tibor, 1935. Mel­lettük egy másik kopjafán nincs név. A fekete szúrni és a nemzetiszínű szalag ta­lán a testvér látogatását őrzi: ..Születésna­pod megemlékezésére, István." fo> a sok is­meretlen! Őket apró cölöpök jelölik És a korábbiak... A parcella még gondozat ­lan részében az 1950-ben, '51-ben kivég­zettek keresztjei. Az egyiken gondosan le­kalapálva B név. Ez a pénteki nap — meglehet — sokkol­ni fogja a magyar népet. Milliók a televízió egyenes adásából tudták meg, hogy mi tör­tént, mi folyt körülöttünk. A Párizsban megjelenő Irodalmi Üjság 1983/l-es száma irt arról, hogy a rákoskeresztúri temető déli sarkában, az elhagyott rész után, a főbejárattól gyalog félórányira négy sáv: két keskenyebb az 1956-ban és 1959-ben meggyilkoltaké, két széles az 'ö7-eseké es az '58-asoké. Az Irodalmi Újság e cikké­ben. nem emlékezett meg a később, '00­ban, 'Cl-ben, '62-ben kivégzettekről. Hiszen nem járt mindenki úgy, mint Mansfeld Péter, akit 16 évesen akasztottak föl. A többi fiatalkorú a siralomházban várta ki tizennyolcadik születésnapját, amikor érett­nek találták a hóhér kötelére. A halálra Ítélteket a Kozma utca 13.-ba, a gyűjtőbe szállították, ahol az úgynevezett kisfogház magánzárkáiban tartották őket fél koszton. Se cigi, se olvasmány, se csomag, se levél. A „jog"-€rössé vált halálos ítélet után, reggel 6 előtt két erős fegyőr kisérte az el­itéltet a vesztőhelyre, fején gázmaszkkal, hogy ne kiabálhasson. Este a kisfogház melletti hátsó kapu kinyílt, kijött a gumi­kerekű, zárt lovas kocsi, bakján két fegy­őr, ts átvitték a halottat a gazos parcel­lába — így a párizsi Lap. Ezt a cikket Nagy Imre kivégzésének 25. évfordulóján kevesen olvashatták. Akkor még elkobozták a határon, a postán az Irodalmi Újságot is. Zárt anyag volt a tör­ténelmünk. A sírokba, amiket Nagy Imre miniszterelnöknek és sorstársainak ástak, ma belenézett a nemzet, és egy pillanat alatt vált felnőtté. Nehogy túl erős legyen a mai sokk. A kivégzett miniszterelnök sírja a 301­es. parcellában van, ott, ahová 1961-ben, kivégzésé után majdnem három évvel te­mették. Mellette az ismeretlen forradalmár jelképes hantja. Négy társa a 300-as par­cellában kapott örök nyughelyet. Mostan­tól kegyeleti park van itt, a temető végé­ben, nem messze a betonkerítéstől. Autó­út és forgalmi táblák vezetnek ide. Párizs­ban tavaly avatták fel a mártírok síremlé­két, Budapesten tegnap, vidéken mikor? A papok sírtól sírig jártak. Követték őket a hozzátartozók, a felekezetük hívei. Az öt nagy dísztemetés mellett körben mindenütt temettek tegnap délután a 301­esben. Sok család végre megtarthatta, har­minc év után, a temetést. Oszlanak a le­gendák. Még a szegedi Bibó-tanácskozáson is úgy hittük, hogy Mansfeld Pétert fiatal­korúként végezték ki. Tegnap, a délután vége felé megtudtuk a Kozma utcai teme­tőben, hogy az ö tizennyolcadik születés­napját is türelmesen kivárta a hóhér Budapest, 1989. június 16. Zelei Miklós A nyitott sírok felett Gimes Miklós újságíró sirhamtjánál az egykori új­ságíró kolléga az Irodalmi Ujsag 1956 előtti szerkesztő­je, a ma Svájcban élő Mol. nár Miklós mondott búcsú­beszédet. „Utján, közös tévutainkon is az a kívánság vezette, hogy emberibb, szabadabb és igazságosabb társadalom­ban élhessenek honfitársai. Amikor felismerte, hogy zsákutcába jutott minden társánál következetesebben vonta le a tanulságot, halá­láig hű volt a felismert igazsághoz. Miklós senkinek sem tartozik számadással. Fiatal élete árán számot ve­tett és számot adott min­denről, de hűtlen lennék hozzá, ha elhallgatnám, hogy nem a vezeklés óhaja, nem valami öntépő bűnhődés ke­resése vezette, mint egye­sek hittek róla es mondot­ták is. Az igazságot kereste, az igenyes elme és a kriti­kus lelkiismeret szigorúságá­val Gimes Miklós az utolsók között volt akik még ak­kor — az 1956-os forrada­lom után — egy gyertyánvi fényt gyújtottak az éjszaká­ban. Illegális lapot indított, amelynek az Október 23. címet adta. Béke hamvaid­ra, Miklós! Kisérje emlé­kedet hiven az, ami az élet­ben vezérelt: a szellem és a szerelem!" Losonczy Gézától, Nagy Imre kormányának egykori államminiszterétöl a család és a régi barátok nevében Gyenes Antal búcsúzott „Tobb mint három évti­zed után állhatunk itt, hogy tisztességgel búcsút ve­gyünk tőled. Háborgó szí­vünk ezért megnyugszik — de nem nyugodhat meg ha népünk és hazánk sorsára gondolunk. Mégis bíznunk kell azokban, akik őszinte elkötelezettséggel harcolnak ezért a népiért, a válságból való kilábalásért Bízunk a népben, hogy felismeri azo­kat, akik érte harcolnak őszintén, tettel és nem csak szóval. S bízunk abban a nemzedékben, amelynek tag­jai most olyan idősek, mint mi voltunk, amikor össze­találkoztunk. s amely nem­zedék tagjai megvívják sa­ját harcukat meggyőződé­sükért. és tenni fognak né­pünkért." Maiéter Pál vezérőrnagyot, honvédelmi minisztert — a család kérésének megfelelő­en — evangélikus egyházi szertartás mellett helyezték végső nyughelyére. Nagy Imre koporsója mellett először Méray Tibor mondott búcsúbeszédet: — Nagy Imre, Magyaror­szág törvényes miniszterel­nöke négy évtizede — Nagy Ferenc száműzetésbe kény­szerülése óta —, az első és az egyetlen, akit 1956-ban nem külső parancs és belső diktatúra, nem előre meg­hamisított választás hanem a nép akarata emelt tiszté­be. Magyarország szabadsá­gának és függetlenségének vértanúja! Eljöttünk ide, hogy még egyszer találkoz­zunk veled és búcsút ve­gyünk tőled. Nagy Imre, a Parlament egykori elnö­ke, aki székfoglalójában azt mondotta: — „A de­mokrácia híve vagyok, s legnagyobb vívmányának, a szólás szabadságanak vigyá­zó öre leszek." Az egészen újjászülető parlamentáris demokrácia, a szabad . vá­lasztások, a többpártrend­szer hívei eljöttek ide, hogy leróják kegyeletüket sírod­nál. — Nagy Imre, aki kitár­tad a börtönök ajtaját, aki megszüntetted az internáló táborokat, a kitelepiteseket, a kuláklistákat. itt vannak az elmúlt 40 év meghurcolt­jai, megalázottjai, ess a bün­tetlenül büntetettek, akik neked köszönhették, hogy újból felemelhették a fejü­ket. Nagy Imre, aki 1954­ben egy beszédedben a fia­talokról szólva először me­részelted kiejteni azt az eretnek szót, hogy kisma­gyarok. Itt állnak most ko­porsód mellett azok, akik­nek bölcsője halálod után ringott itt áll az ifjúság, a magyar jövő. — Imre bácsi! Drága sze­retett mesterünk! Szemünk felnyitója! Nem vezérünk, de atyai vezetőnk az ön­kény elleni harcban! Fiatal életünk, legszebb éveink Imre bácsija! Eljöttünk er­re az utolsó találkozóra rni, akiknek megadatott, hogy ismertünk, hogy híveid és küzdőtársaid, olykor vitázó partnereid lehettünk. aki­ket bizalmaddal megtisztel­tél. őrizzük kézfogásod me­legét, hangod mély zengését, hangsúlyod somogyi dalla­mát, bajuszpödrő kézmodu­latodát, szemed kömor vil­lanásait és felengedő moso­lyát. Ismertük és ismerjük elveid és céljaid tisztaságát, makacs kitartásodat, mint ahogy ismertük habozásai­dat és tévedéseidet is. De éppen így voltál ember, egész ember, emberi ember azok között, akik a többi ember fölött állóknak kép­zelték magukat. Húsz-har­minc évvel voltál idősebb legtöbbünknél. . — A nemzet tudja, a vi­lág tudja és a hatalom mai birtokosainak is tudniuk kell, hogy mindaz, ami az elmúlt hónapiokban történt, kihantolásotok a jeltelen sí­rokból, a niai ünnepelyes temetésetek nem a rendszer ajándéka. Mindezt a nép vívta lká, a ma egy éve, ki­végzésed 30. évfordulóján még rendőri erőszakkal szétvert magyar ifjúság vívta ki. A nemzetközi köz­véleménynek, az Egyesült Államok konzervatív és a Portugál Köztársaság szo­cialista elnökének, az Euró­pai Parlament liberális el­nökasszonyának, Párizs pol­gármesterének, a legkülön­bözőbb országok képviselői­nek szenátorainak. 27 No­bel-díjasnak, az Emberi Jo­gok Nemzetközi és Magyar Ligájának összefogása kényszerítette ki. A te életed a hibáival is tanit. 1953->ban és 1956-'ban is túl könnyen hittél a bá­ránybőrbe bújt farkasok­nak, akik az elsó alkalom­mal "kimutatták a foguk fe­hérjét, és részt vettek a szétszaggatásodban. Meg­tanultuk a sorsodból, hogy ne tékozoljuk a .bizalmun­kat, hogy ne a szavaknak, hanem csak és kizárólag a tetteknek higgyünk. — Imre bácsi, a sírodat, e sírt, ahol a nemzet nem süllyed el, hanem ahonnan újjászületése kezdődik, e sírt népek veszik körül, s az embenmilliók szemében nemcsak gyászkonny ül, de ott villog benne a tisztelet, a csodálat is. — A Szovjetunió sokszo­rosan nagyobb és hatalma­sabb nálunk. Ha akar, megint eltiporhat minket. De űj vezetőinek az elmúlt 33 év történetéből megkell tanulniuk, minél mélyebbre tapiosnak másokat, ők ma­gúik kétszer olyan mélyre süllyednek Legyenek végre őszinte, békés és egyenran­gú barátaink! Őszinte, békés es egyenrangú barátokra fognak találni bennünk. — Nagy Imre és mártír­társai lettek légyen bár kom­munisták, nem kommunisták vagy antiko'mmunisták, nem olyan Magyarországért ad­ták az életüket, és a túlélők sem olyan Magyarországért vettek részt a forradalom­ban, ahol a máris többmül­ónyi szegények még szegé­nyebbek lesznek, s ahol pöf­fetegen hivalkodhatnak a könnyű pénzszerzés ügyes­kedői. Márpedig ez a ve­szély fennáll. Legyen ir a sebre az, hogy ma osztozik gyászotokban 15 millió magyar és az egész civilizált világ. Legyen ír az, hogy Nagy Imre neve, amíg magyarok élnek a földön, e nép hálájában és emlékeze­tében halhatatlanul, kitö­rülhetetlenül élni fog." Kopácsi Sándor, Budapest egykori rendőr-főkapitánya, a Nemzetőrség országos pa­rancsnokának helyettese is búcsúzott Nagy Imrétől. — Hiszem. hogy Nagy Imre politikai programja és végakarat támadt fel ezen a napon, és ez az, ami kive­zetheti országunkat a vál­ságból. Az újrakezdés, a megújulása, az éfetakarat programja. Június 16-át, az 56-os for­radalom és szabadságharc gyászünnepének tekintjük, melynek a megbékélés nap­jává kell magasodnia. A bűnbak-keresés és a bosszú­állás helyett a megbékélés szellemére, társadalmi bé­kére van szükség. Ez nem­csak nemzeti érdek, de ezt követeli egyre növekvő hí­rünk, nevünk is a világban. Miért ne a magyar nemzet legyen ebben is példamutató, amely oly elszánt és nagyvo­nalú tudott lenni forradal­maiban. jelesül az 1956-os októberi napokban is. A család akarata, hogy Nagy Imre a 301-es parcellában, az egyszerű harcosok között találjon végső nyughelyet. Jelképe ez annak a szolgá­latnak és áldozatnak, ame­lyet a magyar népért, a jö­vőért hozott. Szilágyi József sírjánál Lőcsei Pál újságíró, a Ma­gyar Tudományos Akadémia Szociológiai Intézetének nyugdíjasa mondott búcsú­szavakat. Szilágyi József ko­porsóját mindmáig az elle­ne elkövetett bünok átlát­hatatlan sötétsége borítja — mondotta. Jogi képzettségé­vel hozzájárulhatott volna a törvényalkotás és a tör­vénykezés európai ihletésű űj rendjének felépítéséhez. Felnőttként szerzett tudá­sával részese lehetett vol­na a mezőgazdaság műszaki korszerűsítésének. A végére értek a kivég­zettek névsora felolvasásá­nak, „1956 minden hősi ha­lottja és mártírja" előtt tisztelegtek. A fáklyatartók minden fáklyát kioltottak, majd az ismeretlen forra­dalmár üres koporsóját Nagy Imre koporsója mellé vitték. Itt Forgács Ferenc (Politikai Foglyok Szövet­sége) mondott először be­szédet. Harminchárom ev választ el bennünket a véres, tra­gikus eseményektől. — Ez idő alatt nem egy drága barátomnak voltam utolsó útitársa, akinek, át­ölelve őket, mondtam egy utolsó isten hozzádot. Egy sem volt köztük gyáva. Mindegyik bátran ment éle­te utolsó útjára, ahonnan soha többé nincs visszatérés. Mindnyájan elbúcsúztak szeretteiktől, és fennhangon kiáltották a rideg börtönfa­lak között döbbenetesen ha­tó szavakat: a hazámért ha­lok meg! Mártírhalált halt bajtársaim szavai hagyaték­ként maradtak ránk, me­lyek köteleznek bennünket, elsősorban arra, hogy méltó búcsút vegyünk tőlük. Ezután Fónay Jenő, a Politikai Foglyok Szövet­ségenek elnöke mondott bú­csúszavakat. Ezt követően lerakták a jövendő emlékmű alapkövét. Ezután külön egyházi szer­tartáson búcsúztak Szegedi Flóriántól, Czakó Andrástól, Kása Páltól es Szelepcsényi Istvántól, akik még jeltelen sírokban nyugszanak. Végül a különböző felekezetek papjai ökumenikus imát mond lak, és megáldották a 301-a> parcellát. A szertar­tás befejezéseként a Szózat hangjaira Nagy Imre, Gi­mes, Miklós. Losonczy Géza. Maléter Pál, Szilágyi József és az ismeretlen forradal­már koporsóját egyidejűleg engedték le a sírgödrökbe. * A behantolas után a sírokat elbontottak az emlékezés, a kegyelet koszorúi, virágai. A családi gyászszertartást kö­vetően megnyíltak a rákos­keresztúri ú.i köztemető ka­pui. Az esti órákban sokan hozták el Nagy Imre es mártírtársai frissen han­tolt sírjaihoz a megemléke­zés virágait. Az MDF köszönete A Magyar Demokrata Fórum országos elnöksége köszönetét és elismerését fejezi ki helyi szervezetei­nek, és mindenekelőtt az MDF azon háromezer tag­jának, akik a rendezés, a rendfenntartás felelősségtel­jes munkáját válalták, és kiválóan elvégezték 1989 június 16-án a Hősök terén, az 1956-06 magyar for­radalom "és nemzeti felkelés mártírjainak búcsúzta­tásán. Az MDF orazagos elnöksége ugyaniakkor köszö­netet mond minden résztvevőnek, aki méltóságteljes magatartásával és megértésével segítette a rende­zőket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom