Délmagyarország, 1989. május (79. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-18 / 115. szám
6 1989. május 18., csütörtök 6 0 SPORT Elnökségi ülés a Szeged SC-nél Megbukott szakosztályi modell Tegnap délután elnökségi ülést tartott a Szeged SC, melynek egyik napirendi pontja volt a labdarúgó, szakosztály helyzete. Az elnökségi ülés után Széli János elnök. Farkas Zoltán elnökhelyettes és Könya Sándor ügyvezető elnök tájékoztatta az újságírókat. Ezek szerint a június 30-án lejáró egyéves kísérleti szakosztályi modell sem felépítésében, sem pedig személyi összetételében nem segítette, inkább gátolta a szakmai munkát! Egységes volt az elnökség álláspontja, hogy ezt a modellt meg kell szüntetni! Farkas Zoltán, a labdarúgásra felügyelő elnökhelyettes elmondta, hogy megújítva vissza kell térni a hagyományos szakosztályi modellre, de nagy társadalmi kontrollal. A tanácsadó testületet továbbra is működtetni fogják, de a labdarúgás szakmájában járatos, hozzáértő, profi sportemberekkel. Ez a testület június 15-éig javaslatot tesz az elnökségnek az új szakosztályi modellről, ezen belül a személyi kérdésekről is. . Kónya Sándor végül személyi változásokról tájékoztatott A női kosárlabdaszakosztály elnöke Kánitz Zoltán, a kisteleki Kábelgyár igazgatója lett. Az atlétikai szakosztály igazgatói teendőivel Trényi Imrét bízta meg az elnökség. Zsengellér Gábor Argentínába utazott Tegnap útnak indult a Zsengellér Gábor (MHSZ Szeged), Napkori György (MHSZ Hódmezővásárhely) és Maczkó Oszkár (Cavalloni SE) összeállítású repülőmodellező válogatott Argentínába, a szabadonrepülő modellek vllágbajnoksá. gára. Az 1985-ben világbaj. noki címet nyert válogatottak kilenc támogató szegedi vállalat segítségével, az MHSZ Csongrád megyei vezetősége és két klubja támogatásával. valamint saját zsebbe nyúlva teremtették. elő az utazás és a részvétel költségeit A ma. gyar sportolók május 31-én térnek haza. Temesvári jól kezdett A labdarúgó MNK-ban Honvéd-FTC dö Szerdán játszották le a 49. labdarúgó MNK elődöntőinek visszavágóit. A két fővárosi csapat közül < Bp. Honvéd idegenben lépett fel, és meglepetésre győzelmet aratott, döntőbe került: Bp. Honvéd—ZTE 2-1 (1-0). Zalaegerszeg, 4000 néző, vezette: Lázin. Gólszerzők: Gregor (4. p.), Kovács K. (58.), illetve Kámán (65). A küzdelmes eseménydús mérkőzésen a Bp. Honvéd hamar előnyt szerzett, s azután már magabiztosan fut. rw A Nápoly nyerte az UEFÁ Kupát ballozott. A hazaiak csak az utolsó félórában nyújtottak megfelelő teljesítményt, de kétgólos hátrányukat nem tudták ledolgozni. Ferencváros—Siófok 3 0 (1-0). Üllői út, 10 000 néző, vezette: Roxin. Gólszerzői;: Páling (11. p.), Aczél (53., öngól), Topor (80.). A továbbjutást a látottak alapján a jobb ferencvárosiak harcolták ki, teljesen megérdemelten. Június 14-én tehát a Ferencváros—Bp. Honvéd mérkőzés lesz a 49. MNK döntőjében. Kajak-kenu rangsorverseny A Petrovicsok két arany és három ezüstérme Schneider ezüsttriplája Stuttgartban tegnap este volt a két héttel ezelőtti UEFA Kupa mérkőzés visszavágója. Mint ismeretes, az első találkozón Nápoly-, ban .a Napoli 2-1-re verte nyugatnémet ellenfelét, ,i VfB Stuttgart együttesét Érthető, hogy óriási érdeklődés kisérte a találkozót, hiszen reménye lehetett a Stuttgartnak a kupa elhódítására. A kérdés az volt, jálszik-e Maradona. Ha játszik, akkor semmjt sem ér a hazai pálya előnye, a közönség fanatikus buzdítása. És bizony a Nápoly vezetősége nem merte megkockáztatni azt, hogy egy ilyen döntő fontosságú mérkőzésen nem szerepelteti az Isteni Diegót. Maradona tehát játszott és győzelemre seg:tette csapatát. Természetesen Miért természetesen ? Mert ahogy ő szervezi a já. tékot, ahogy osztogat, önzetlenül helyzetbe hozza társait, szóval azt tanítani kellene. De meg lehet-e ta nulni a zsenialitást. Ugye nem. A tegnap esti mérkőzésen vállára vette a „zongorát", cipelte, — pedig dundi alakját is mozgatnia kellett — és mégis bírta szusszal végig. A Nápoly megnyerte a kupát és ezzel történetének legnagyobb sikerét érte el: szinte hihetetlen, de még egyetlen euró pai kupában sem győzött eddig. A mérkőzés rövid krónikája: 19. perc: Careca—Alemao villámgyors összjátéka után Alemao biztosan 15 a hálóba, 1-0 a Nápoly javára. 27. perc: Klinsmann magasra felugorva a bal sarokba fejel, l-l. 39. perc: Maradona szöglete visszakerül az argentin csillaghoz, fejjjt Ferrara elé tálal, s 6 bombagólt lő, 2-1. 62. perc: Ma. radona utána szalad egy hosszan előrevágott labdának, egy csel után önzetlenül Careca elé játszik, aki megszerzi a harmadik gólt is, 3-1. 68. perc: De Napoli belenyúl egy lövésbe, mely a saját kapujába pattan, 3-2. 90. perc: könnyelműen hazaívelt Labdát Schmáler a bal fölső sarokba csúsztat, 3-3. T. J. Cselgáncs Szolnokon rendezték meg a kajak-kenusok A-kategóriás felnőtt rangsorversenyét, melyen a Szegedi Olajbányász SE sportolói kiemelkedően szerepeltek, hiszen az újonnan igazolt Schneider Imre három ezüstérmet nyert, a három Petrovics pedig két arany és három ezüstérmet. Arany, érmes lett Petrovics Béla -f- ezüst és Petrovics László Két ezüstérmet nyert Petrovics Kálmán. A szegediek eredményei: K—l 500 m,: 2. Schneider. K—2 500 m.: 2. Petrovics B. —Schneider. K—4 500 m.:, I. Szegedi Olajbányász SE (Petrovics L., Dömök, Goda, Szűcs). K—2 1000 m.: 1. Petrovics B.—Csipes (Sz. Olajbányász—Bp. Honvéd), 2. Petrovics K.—Schneider (Sz. Olajbányász). K—1 10 ezer m.: 2. Petrovics Kálmán. C—2 1000 m.: 1. Zala, Varga II. (FTC, Építők), a második helyet a szegedi páros Salánki György és Jakab Tamás szerezte meg, a versenybíróság azonban nagy vita után pályaelhagyás miatt kizárta a szegedieket. Ennek ellenére Vajda Vilmos 1 szövetségi kapitány a két szegedi kenust jeiólte a Rapcsinazkaja Kupára egy hét múlva utazó csapatba. Á Szeged SC az országban harmadik A Tisza Budo kupadiadala Hegszűnnek a 11-es rúgások, az NB l-es osztályozót is törlik Tanácskozott az MLSZ elnöksége és számos döntő fontosságú változádt határozott az 1989—90-es bajnokság versenykiírásában. 1. Ismét lesz döntetlen, me^szűxinek a 11-es rúgásoké A győzelemért 3, a döntetlenért l-l pont jár, a vereségért semmi. 2. Megszűnik az osztályozó, ezért jövőre az NB I. 13. és 14. helyezettje bent marad az első osztályban. 3. Az MNK-ban a nyolc közé kerülésért már odavissza alapon játszanak a csapatok. 4. Megszűnik az Országos Ifjúsági és Serdülő Kupa. A megyei serdülóválogatottak tornája viszont megmarad. Újra lesz NB l-es ifjúsági és serdülőbajnokság. Az NB II. 32 csapata — éppúgy, mint a felnőttek — a Keleti, illetve a Nyugati csoportban szerepel. 5. A teremtornát az MLSZ kiírja, de azon nem lesz kötelező a részvétel. 6. Bevezetik a doppingvizsgálatot! 7. Az MLSZ fegyelmi szabályzatát most nem módosítják. 8. A következő bajnokságban ugyanaz a hat szövetség rendezi az NB Ill-as bajnokságot. Az MLSZ jelölőbizottsága Zalka Andrást és Laczkó Mihályt javasolja az MLSZ elnöki tisztségére. Az or. szágos küldöttértekezlet június 9-én lesz. Tartják előkelő helyüket az országban a Szeged SC fiatal cselgáncsosai. A hét végén sem jöttek haza „üres zsebbel" Budapestről, az országos csapatbajnokságról. Előbb Körmöczi Lajos tanítványai léptek tatamira, és felléphettek a verseny végén a dobogó harmadik fokára. Ezután Vörös Zoltán küldte harcba a versenyző't, akik ugyancsak harmadikok lettek Magyarországon. Az 1977-ben született úttörő dzsúdósok a debrecenieket 8:l-re, a paksiakat pedig 9:l-re verték, csupán a Budapesti Spartacustól kaptak ki 4:3-ra. Az 1978-as korcsoportba a szegediek 8:1-re verték a debrecenieket, 8:2-re a paksiakat és kikaptak a Központi Sportiskolától 5:4-re. Az országos csapatbajnokság bronzérmesei a következők. 1977-ben születettek: Szemendri Zsolt, Tanács Péter, Rick István, Sípos Roland, Matuszka Roland, Sándor Attila, Berényi Gábor, Fodor Tamás, Kiss József, Gulyás Antal, Nagy Tamás, Hrivnák András, Tóth Tamás, Ferencz Dávid, Grezsa Krisztián, Vas Igor, Szécsi Antal, Újvári Béla, Nagy Zoltán, Sipos Róbert, Módra Miklós, Berta Lóránt, Bertók István, Vesmás Krisztián. 1978-ban születettek: Komlósi János, Nagy László, Gyóni Szabolcs, Polyák Péter, Gergely Gyula, Fodor Dániel, Mühelyi Péter, Acs S. Péter, Dóka Róbert, Tanács László, Tóth Ferenc, Nyári Róbert, Adám Péter, Gyetvai Gábor, Bán András, Juhász Imre, Hajós Attila, Bozóki Péter, Máthé Csaba. Sirián Zsolt, Jenei Levente, Wiegand Tibor, Szabó József, Sovány Csaba. A Megyeri úton megrendezett csapatbajnokság idei végeredménye: 1. Budapesti Spartacus, 2. Újpest, 3. Szeged SC (1977); 1. Újpest, 2. KSI, 3. Szeged SC (1978). A Tisza Budo SE versenyzői Szentlőrincen versenyeztek, és megnyerték az Ércbányász Kupát a Baja, a Pécs és a Paks előtt. Eredmények: Úttörő L: Nagy Imre és Rigó József első, Szántó László, Mészáros Tibor és Kovács Krisztián második, Kendi György és Kovács Gábor harmadik. Úttörő II.Í Hegyközi Bálint és Szabó Miklós első, Párizs Richárd második, Hegedűs Csaba harmadik. Úttörő III.: Kónya Tamás, Huszár László és Nyerges Gábor első, Czakó Csaba, Szögi László, Balogh Zsolt, Csomor Benny és László Dáöid második. Makra Zsolt harmadik, Bányai Tibor és Szabó Róbert ötödik. A lányok eredményei: Végh Eszter, Lévai Szilvia és Ballabás Éva első, Balogh Bernadett második, Kispál Brigitta és Nagy Ildikó harmadik. Edzők: Szabó Miklós, Kószó Tibor, Borda Tibor és Dávid József. Mindenfelől Csík János az új vezető Győzelemmel mutatkozott be Nyugat-Berlinben, a nemzetközi női teniszversenyen Temesvári Andrea. Az első fordulóban a 14. helyen kiemelt ausztrál Nicole Provis volt az ellenfele, t Temesvári 8:3, 6:3 arányban győzött. Csík János veszi át u világbajnoki ezüstérmes, olimpiai 4. helyezett magyar férfi ké^ilabda-válo. gátott irányítását A szövetség intézőbizottsága a kapitányi posztra azt követően kérte fel a mesteredzőt, hogy a jelenlegi szakvezető, Mocsaj Lajos júniustól az NSZK-ba, a TBV Lumgohoz szerződik. Madarász István főtitkár elmondta, hogy Csík János június l-jétől áll munkába, hosszabb távra szeretnék megnyerni, de a megbízatás időtartamáról egyelőre még nem döntötték. Csík azonban már rnost 6am tétlenkedik, a hétvégén — ha még csak a nézőtéren is — már ott lesz a Debrecenben és Nyíregyházán lebonyolításra kerülő iBarnevál Kupán, s egyidejűleg hozzálát a megfelelő segítő kiválás zitásához. * A 43 esztendő* Csík János a TFSE-hcn. majd a Vasasban kézilabdázott. s M-sxor szerepelt a válogatottban. Miután a Vaaas női együttesét nyolcsxor Is bajnoki első helyre veiette, több évig dolgozott a magyar női válogatott vezető edzőjeként. A hazai legjobbak az ő Irányításával lettek világbajnoki ezüstérmetek. Legutóbb az osztrák Hypobank SUdftádt rsapat.it vezette a női BEK döntő léig. de a finálé előtt •zeraödést bontott a bécsiekkel. Mocsai Lajos Debrecenben áz újságíróktól tudta meg' hogy az intézőbizottság kijelölte utódját. A választásról így vélekedett: — Örülök a döntésnek, ugyanis Csík János egyike volt azoknak, akiket en a kapitányi posztra javasoltam. A délutáni foglalkozás előtt a keret tagokkal is közöltem már, hogy Csík veszi át tőlem fölkészítésüket. Az első beszélgetésük alapján az derült ki, hogy kollégámat közelebbről nem isimerik, hiszen eddig mindig női együtteseknél dolgozott. Ugyanakkor szaktudását sokra tartják, eredménye) alapján félnéznék rá. Bízom benne, hogy Csjk János a férfiválogatott élén is képes lesz újabb sikerek elérésére LABDARÚGÁS: A RadnóU hétfők utolsó fordulójában a llarlrm és a Radnóti csapata Is gyózőll, így azonos pontaránnyal állnak a táblázat élén. A szabályok értelmében az első helv eldöntésé érdekében külön mérkőzésen kell összemérje erejét a két csapat. Erre hétfőn, május 22-én, 14.30 órakor kerül sor. A Delta csapata kiesett. Az utolsó forduló eredményei: Harlem —Erirra 3-0. UB 40—Ka-Villa 3-0, RadnóU—Delta 11-1, EmpromtU—Sörpatika 5-S, Alfa— szesz 5-1 KIRKÖZÁS. Dél-területi szabadfogású bajnokság, serdülő korcsoport, Kecskemét. A Szegedi VSE versenyzői közül nyolcan Jutottak az OB mezőnyébe. 47 kg:.., 3. Magyar Krisztián; 51 kg:... 2. Németh Róbert; 55 kg:... 3. Répás! Zoltán; 65 kg: I. Lux Gábor; 70 kg:,.. 2. Barna József; 76 kg: I. Tóth János: 83 kg:... 2. Galambos Titusz; -j-»3 kg:.,. 3. Kürti Dezső. KERKKPAR. A sportágat népszerűsítő kritériumversenyre került sor Gyulán. A Szegedi Építők-Spartacus versenyzői az alábbi hplyezeseket érték el — igazolt sportolók, 30 kra 123 induló): t. Molnár Péter 14 kilométeróra; szeniorok, 20 km (14 Induló): t. Gémesl Juzsrf. A Budapest—Telki hosszú távú területi bajnokságon — úttörők, 28 km (64 Induló):... 3. Kurtíts Péter; ifjúságlak, 115 km (52 Induló):... 2. Csorvásl Zoltán; junior-felnőttek, 140 km (42 Induló): 1. Molnár Péter — ezzel megszerezte az abszolút győztesnek kijáró elmet Is. Az Építők-Spartacus kerékpárosai május 20—21-én a lengyelországi I.pszno városában megrendezésre kerülő nemzetközi vetélkedőn Is részt vesznek. Az alábbi összeállítású csapat utazik: Ábrahám Gábor, Csorvásl Zoltán. Grenuuin Olivér, Molnár Péter és Szabó Attila. KICK-BOX KARATE. A Jugoszláviai Sefkertnben nemzetközi kung-fu-full-contact versenyt rendeztek. A magyar színeket a Kiss Emil vezette Szegedi Agro-PItneso SE sportolói képviselték, megszerezve rtszsz.etetthen az első helyet. Doktor Ottó (72 kg) és Németh Zoltán (Hl kg) K. O.-val nyert, mig Dékány Zoltán (65 kg) és Szekeres Csaba <4 94 kg) pontozással multa felül ellenfelét. Lehoczky Csaba (60 kg). Molnár Csaba (76 kg) és Kurunezi László (91 kg) pontozásos vereséget szenvedett. KAJAK-KENU. Miskolcon rendezték meg a diákolimpia vidéki elődöntőjét. A szolnoki döntőben való részvéte) Jogáért két szegedi sportegyesület fiataljai szálltak vízre. A Kender SE részéről az alábbi két leánynak sikerült döntőbe Juttató helyezést elérni — MK-1, II. kcs., 2000 m: 1. Ónea SzUvia; K—I, III. kcs., 500 m:... 4. Proksza Ágnes. A Szegedi Olajbányász 9 fiú hajóegysége ért el méltatandó teljesítményt, az alábbiak szerint: K—2. IV. kcs., |000 m:... 2. Kaltvoda Árpád—Nagy Attila; K—2, 111. kcs.. 1000 m:... 2. Svldró Mátyás—Hegedűs József; C—I, IV. kcs., 1000 m:... 3. Kovács András: c—2. III. kcs., 1000 m:... 3. Süli Gábor—Kreckot Tamas; C—2, IV. kcs.. 1000 m:... 2. Vécsi Viktor—Szalma Zsoll; 3. Sípos Tamás—Monl Norbert: K —4. II. kcs., 2000 m:... 3. Acs Attila—Szalma Roland—Papdi László—Veres Márcel. C—'t V. kcs., 1000 m: 1. Pajkó Zsolt, 2. Várhelyi Gábor. Szolnokon felnőtt rangsoroló vetélkedésre került sor. A Szegedi Olajbányász versenyzői az alábbi helyezeseket szerezték meg — nők, K—1, 500 m:.., |. Vltárls Mária; K—1; 6000 m:... 5. VItárls Mária. Kérflak — K—I. 500 m:... 2. Schneider Imre; K—2, 500 m:,.. 2. Schneider Imre—Petrovics Béla; K—4, 500 m: 1. Goda AtULa—Dömök Attila—Szúcs Attila—Petrovics László; C—2, 500 m: ... 4. Salánki György—Jakab Tamás; K—2. 1000 m: 1. petrovics Béla —Csipes Krrrnc; 2. Petrovics Kálmán—Scfineider Imre; K—I. ioooo m:... 2. Petrovics Kálmán. Totázóknak 20. HÉT Bundcsllga I. osztály I. Hannover (18.)—FC Kotn (2.) X 2 3. Hamburg (3.)—VfB Stuttgart (5.) 1 X 3. Dortmund (7.)—Uerdingen (9.) X 1 Bundesliga II. osztály 4. Bayreuth (16.)—Aachen (4.) X 3 5. Freiburg (5.)—Blau Weiss 90 (7.) 1 X 6. Hertha BSC (11.)—Darmstiadt (12.) X 1 7. Mainz 05 (19.)—Braunschweig (9.) 2 X Olasz A liga 8. Pesoara (13.)—Lecce (11.) X 1 9. Bologna (10.)—Internazionale (1.) 2 10. Atalanita (6.)—Sampdoria (5.) X 1 Olasz B liga 11. Avellino (6.)—Bari (1.) 2 X 12. Tananto (19.)—Mesdina (8.) X 1 13. Brascia (17.)—Sambenedettese (18 ) 1 X Pótmárkőzásek: i 2, x, X