Délmagyarország, 1989. május (79. évfolyam, 101-126. szám)

1989-05-29 / 124. szám

r 1989. május 29., hétfő Gyermekvilág vonalkóddal • m Öröm Ünnepi évadzáró bemutatót tartottak Zsoldos Ildikó néptáncpedagógus gyermekcsoportjai. A vasutasszakszervezet Petőfi művelődési házának támogatásával tavaly • szeptemberben kezdhette újra, vagy inkább folytatta tánctanári munkáját a Szegeden jól ismert, szülők) és gyerekek körében igen népszerű pedagógus (mint köztudomású: korábban oroszlánrésze volt abban, hogy a Szeged Táncegyüttes az újjászervezése után viszonylag rövid idő alatt az ország tánccsoportjainak élvonalába került). A hétvégi bemutatón a Vasutasban működő két csoportja, az óvodásokat és alsó tagozatosokat befogadó kezdő, és a már korábban Zsoldos Ildikónál tanult felső tagozatosok haladó csoportja együtt lépett fel a Tabán-iskolásokkal. Ez utóbbiak a heti harmadik testnevelés óra helyett választhatták a néptánctanulüst; vagyis az iskola arra is példát adott, hogyan lehet a még mindig roppant merev tantervi kereteken lazítani, a gyerekek alkotóképességének tágabb teret adni. A gyermeknap előestéjén valódi ünneppé vált az évadzáró a fellépő 130 kisdiáknak. Hiszen a szokásos feszes és feszült vizsgalégkornek nyoma sem volt: játszottak, egyszeremind büszkén és fölszabadultan mutatták meg, hogy a rövid idő alatt mennyi lett a tudásuk. Klasszikus gyerniektáncok (főként György falvay Katalin koreográfiái) és népi játékok adják egyelőre a repertoárt; a szakszerűséget és a gyermekeknek való éLményszerűséget egyszerre garantálják. A hagyománynélküliség, a kulturálatlanság korában, amikor az érték száműzetése a mindennapi életből már-már megszokott — torokszorító élmény: ezekkel a kisgyerekekkel mégis sikerül idejében megéreztetni, hogy a teremtő és az emberies örömöket hozó mindennapok — az igaziak. Talán felnőttként csinálnak maguknak ilyeneket, gondolhatták a meghatott szülök, s megköszönték Zsoldos Ildikónak... Testvéreinek száma: hetvenöt A lóvé, mint a tenger... Burzsujok a bárban A felsőoktatás hallgatóinak egy része az ösztöndíjából el, azaz kizárólag vízzel, s a szájúba beszálló utcaporral táplálkozik, továbbá szellemi táplálékot fogyaszt — a hallgatók más része viszont bárokban dorbézol. Vannak titokzatos dolgok e földön, én például el sem tudom képzelni, hogyan kérnek ezek otthonról pénzt? Merthogy maguk nem keresnek egy huncut vasat sem — az kétségtelen ... Vagy kérniük sem kell, automatikusan küldi a szülő? Érthetetlen ... En már felsőoktatás-beli koromban is honoráriumból éltem; nem emlékszem, miként kell pénzt kérni otthonról, elfelejtettem ... Eszembe jut viszont valami. Gyereknek — szociológiai értelemben — addig nevezhető valaki, amíg jelentősen függ szüleitől. Ha az egyed megélhetése a felmenőkön all vagy bukik — nos, ott felnőttségről szó sem lehet. Nem értem, mire vágnak föl tehát az ifjú burzsujok az éjben — mert önbizalom, az van! — holott nem mások, mint eltartásra szoruló gyerekek. (Ezért is került be e róluk szóló írás a gyermeknappal foglalkozó összeállításunkba.) A másik... Mi lesz velük, ha a szülői támogatás valamilyen oknál fogva egyszer csak megszűnik? A végtelenségig ugyanis ez sem folytatható... Bizonyára más szponzort keresnek, e tevékenységet mindközönségesen tarhálásnak szokás nevezni. Az ekként kapott összegek egyébként korántsem túl jelentősek. Csupán a vékonypénzű évfolyamtársak nézik bűvölt szemekkel azt a néhány ezrest, mit az ifjú burzsuj otthonról kap, s szórakozásra költhet. Ez csak hallgatói körökben nagy öszszeg... Az ifjú burzsujok egyébként nem is tudnak túl sokat költeni az éjben... Vodkából, sorból jól menő éjszakai helyeken se lehet anynyit inni, hogy nagyon sokat költsön az ember — tán még akkor sem, ha meghív közben másokat —, a taxiszámla jattal együtt sincs több, mint egy százas, adottak a barátnők is, nem kell őket helyben beszerezni — egy este ezerotból, kettőből bóven ki lehet jönni. Ki lehetne jönni persze öt-tízézerböl is, de ehhez whiskyvel kell az estet kezdeni, s valamely fényes szemű bárcicávál befejezni, de erre az ifjú burzsujoknak nincsen igényük. Most igényük nincsen — később lehetőségük nem lesz, hacsak nem sül ki a szemük keresőként is pénzt kérni otthonról. Az ifjú burzsujoknak — érdekes módon — közös jellemzőjük, hogy alig akad köztük, aki adottságai révén értelmiségi pályán is jól meg tud élni, mivel nélkülözhetetlen. Tehát vagy dezertál az értelmiségi létből — ez esetben sok sikert neki! —. vagy szakképesítésének megfelelő pályára áll, s évtizedes vegetálásra rendezkedik be. Ifjúsága olyan lesz neki, akár egy álom... Bátortalan, gyönge hangon szaval egy kisgyerek: „Lesz sok pénzem nekem, hogyha majd nagy leszek, — Akkor anyukámnak szép nagy kertet veszek, — Hogy a poharába friss virágot tegyek — S számára minden nap Anyák Napja legyen..." — valahogy így. És anyuka megcsókolja kisfiát, Lacit, majd sorban a többit is. Mind a hatot. Az anyu: Balogh Erika, a gyerekek sorban: K. Imi, Móni, Adrién, János, D. László és Anikó. Négy testvér, plusz kettő — de most már mind a hatan testvérek. Fekete szemű, eleven kisfiú J. Zsolti. Dicsekszik, hogy neki sok testvére van ám! — Hogy mennyi? — Ez mind! — Mutat körbe, tizenegy csa-r Iád 75 gyereke a testvére. Hároméves a battonyai S. O. S. Gyermekfalu. Lakói már mind ismerik egymást. Akik annak idején az anyaszerepet vállalták, már sajátjukként nevelnek 6-8 apróságot. Hasonlóképpen élnek a többiek is a gondozott parkban épült szép családi házakban. A gyermekfalut gyakran és sokan látogatják — ám e látogatások néha rossz emlékeket ébresztenek, a régi családtagok sokszor fölkavarják e családok nyugalmát. De vannak ám ünnepnapok is! Várva várt régi ismerősök, barátok, akik vidámságot, jókedvet hoznak magukkal. Tegnapelőtt, a gyermeknapot megelőző szombaton a falu apraja-nagyja Szegedről érkező vendégeket várt, akik egész napos programot ígértek a kis lakóknak. Az Újszegedi Szövőipari Vállalat fiataljai kezdettől fogva látogatják a battonyaiakat, hozzájuk most már a Postaigazgatóság, a Szalámigyár és a Kőolajkutató Vállalat fiataljai is csatlakoztak. A zsúfolt autóbuszból zeneszerszámok kerültek elő, és már korán reggel hangos zeneszóval ébresztették a lakókat. A fiatalok sok ötletes játékkal tették emlékezetessé a gyereksereg napját. A szép kora nyári nap vetélkedőkkel, sárkányeregetéssel, ajándékozással, bográcsos főzéssel telt el. Az ügyesebbeknek aszíaltrajzversenyt is rendeztek és a szürke beton szép, színes képekkel lett tele. A képeken boldog gyerekarcok, szép házak, kedves és jó felnőttek mindenütt. A rajzverseny témája ez volt: „Milyen legyen a világ? ..." EMBERSÉGBŐL „NÉGYES" Kicsit csalfa a cim, hiszen valójában csillagos ötöst kellene írni. Hogy miért osztályozzuk le a segítséget? Ennek törtenete van. Sok mindent gyújt az ember, néhá egészen elképesztő dolgokat is. De hogy valaki levagja a fogkrémről, a csokiról, a filmek dobozairól a vonalkódokat, és azt gyűjtse, az első hallásra szinte megválaszolhatatlan furcsaság. Pedig nagyon fontos és emberséges dolgot művelnek mostanában a szegedi középiskolások. A Radnóti Miklós Gimnázium kapualjában néhány hete szerényen bújik meg egy plakát: „Gyerekek, segítsetek egy szerencsétlenül járt kislányon!" — kezdődik a felhívás. Két lábat es egyik karját veszítette el egy autóbaleset következtében. Az életét újrakezdeni alig van remény. Csak akkor, ha egy speciális tolókocsival közlekedhetne ezután. Ilyen pedig idehaza nincs. Jószívű emberek azonban akadnak a világ másik szegletében is. Egy nyugatnémet vállalkozó, hallva a tragédiát, felajánlotta, hogy furcsa módon, de ruíla „megvásárolhatják" a magyar gyerekek beteg társuknak a kocsit. Ezerhatszáz olyan vő,vj»|fc«Wrt ,-rti- •• ig 4-es számmal kezdődik. Ez ugyanis az NSZK száma. Hát ezért gyűjtik mostanában a gimnazisták a vonalkódokat! Aki segítem akar nekik, a Radnóli kapualjában levő kis papírdobozba maga is bedobhatja a vonalkódokat. Ezért ér most emberségből többet a négyes, mint az ötös. Elúszott óvodai — Nem értem, hogyan lehet az, hogy a tanács egyik kezevei ad, a másikkal ugyanazt elveszi! — morfondírozik Bodo Antal, a Lakóterületi Sportegyesület elnöke. — Hogyhogy? — Évi 100 ezer íonht támogatást kap az egyesület azért, hogy Szegeden megszervezze az úszóóvodát. Szívesen csináljuk, pedig ez nem igazán jövedelmező üzleti vállalkozás. A szülők önköltségi árat fizetnek, az egyesület lemond a bevételről, de a vízművek és fürdők, egy tanácsi vállalat, visszaveszi annak a nagyját. amit támogatásként kapunk. — Még mindig nem értem! — Pedig egyszerű. Azon már meg sem lepődünk, hogy évről évre emelik) a belépődíjat D«f az mégiscsak furcsa, hogy egy gyerek 25 forintos, felnőttbelépövel tanulhat úszni. — Van gyermekbelépő is! — Azt is kell váltaniuk a diákjainknak, de a vállalat még tíz forint vizfelülethasználatj díjat Ls megfizettet velünk. — Ha nem szervezetten mennének a gyerekek ... — ... akkor hivatalosan nem is használnák a vízfelületet! Akad persze más furcsaság is: a diplomával rendelkező oktatók oklevele mindenhová érvényes, csak u szegedi fürdőkbe nem. Ide íkülön engedély kell! — bosszankodnak az edzők. — Évi hatvanezer forint ráfizetést hoz így össze az egyesület. A városban senki sem foglalkozik a kicsik úszásoktatásával, csak mi. Pontosabban mi is csak foglalkoztunk. Egyelőre nem indítunk ilyen turnusokat. Tovább nem bírjuk már lenyelni a veszteséget. Furcsa, hogy az SZKV évek óta biztosít ingyen autóbuszt a gyerekek szállításahoz, hogy az oktatóink minimális bérért vállalják az óvodásokat, csak éppen a vízművek akar hastmot húzni a gyerekekből. , Kár ilenne, ha mindent az egyre szorongató gazdasági gondok oldaláról közelítenénk; meg. Még nagyobb kár lenne, ha néhány év múlva azt vennénk észre, hogy felnőtt Szegeden egv olyan nemzedék, amelvik nem tud úszni. amelyik nem szeret sportolni. Szűk gazdasági észjárással aligha lehet ezt mérni. Vállalkozni nem gyerekjáték! Olcsók vagyunk Gergő egyre határozottabban ragaszkodott ahhoz a kirakós játékhoz, mellyel az előbb már kipróbálta tudományát. Anyuka türelme elfogy óban volt, hiába mondogatta a gyereknek a jól ismert mondatot — „tudod, nincs több pénzünk" — Gergő nem tágított. A boltos néni megsajnálva anyukát és gyermekét, súgott valamit Gergő fülébe, papirt, ceruzát vett elő, s a játék viszszakerült a pultra. Mert Mezei Katalin, a Burattino játékbolt vezetője nemcsak kereskedő, hanem anya és pedagógus is. Beszélgetésünkből kiderül, életében és munkájában a gyerekek a főszereplők. — Igaza volt az anyukának, hogy nem vette meg Gergőnek a kirakóst 290-ért. A kisfiú napok alatt megun-, ta volna ezt a játékot, hiszen itt már pillanatok alatt megtanulta összeilleszteni a formákat. Azt ígértem neki, hogy küldök a címére egy kicsit olcsóbb játékot, ami ráadásul még érdekesebb is, mert az ő korához és ügyességéhez való. — Van ideje egy üzletvezetőnek arra, hogy a Vevő után küldözgesse az árut? — Azt nem mondanám, hogy rengeteg az időm, de szükség van arra, hogy kapcsolatot teremtsünk azokkal, akik tőlünk vásárolnak. Ez egyébként is különleges alkalom. Itt Szegeden, a November 7. művelődési ház dolgozói nagy szeretettel fogadtak minket a gyermeknap alkalmából, lehetőséget teremtettek, hogy igényes vevőkkel ismerkedjünk Pénteken délután pedagógusoknak mutattuk be a kollekciónkat. Borzasztóan örülünk, ha szakemberekkel beszélgethetünk játékainkról. — Hogyan indult ez a vállalkozás? — Nehezen. Egy üzletbe-: lyiséget bérelünk a IX. kerületben. Ezt még csak rendbehoztuk valahogy, alkalmazottakat is találtunk, a legnehezebb a gyártók és a megrendelők felkutatása volt. Nincs ebben az országban egyetlen nagyüzem, kisszövetkezet, amelyiknek megérné fajátékot készíteni. A monori kefegyár vállalta egy darabig, hogy elkészít néhány típust, de sajnos, rövid időn belül rájöttek a vezetők, hogy ez nekik nem üzlet. Kénytelen voltam asztalosokat, • barkácsszenvedélyű, ügyes kezű amatőröket keresni. Iparművész, formatervező barátaim próbálnak minél egyszerűbben elkészíthető játékokat tervezni. Én is tervezek, de legtöbbször nyersanyag után szaladgálok. Ha a bedolgozóinkra 'marad az anyagok beszerzése, akkor már nem éri meg nekik a boltunknak szállítani. Nem tudom jól megfizetni a munkájukat. Az árakat pedig nem akarom megemelni, mert akkor nem veszik meg. Nem a hasznot hajtjuk, de veszteségesek sem akarunk lenni, s azt is fontosnak tartjuk, hogy minél több gyerekhez eljusson a sok szép játék. Nemsoká közkereseti társaság leszünk, akkor majd külföldre is tudunk exportálni. Nyugaton nagyon olcsónak számítanak a mi fajátékaink. — Textil játékokat is láttam a kínálatban... — Ezek is rendkívül egyszerűek. Mi nem sajnáljuk az ötletünket egyetlen pedagógustól, anyukától sem. Hozzánk a boltba bárki bejöhet és lerajzolhatja a prototípusokat. Tudjuk, az óvó nénik ügyesek és megvarrják a gyerekeknek, akár hulladék anyagokból is ezeket a játékokat. Hat évvel ezelőtt, mikor a boltot beindítottuk, körbejártam az óvodákat. Először nem nagy sikerrel. Később, mikor egy-két játékot odaadtunk kipróbálásra, elindultak a megrendelések. Most már az óvodák a legjobb vevőink. — Ügy tudom, a csaladjában is vannak, akik kipróbáljak a játékaikat. — Igen, három gyermekem van, elsó körben ök jelentik a kontrollt. Egyébként is rajtuk lehet lemérni legjobban, mikor csinálja az ember jól, vagy rosszul a dolgát. Mindig fontosnak éreztem, hogy gyerekek legyenek körülöttem. Tanári diplomám van, évekig tanítottam, nem én tehetek róla, hogy el kellett jönnöm a pályáról. Jövőre szeretnék kjalább óraadó lenni, mert nem akarok elszakadni a tanítástól, a gyerekektől.