Délmagyarország, 1989. május (79. évfolyam, 101-126. szám)

1989-05-24 / 120. szám

1989. május 31., szerda 5 1 Táncról táncra A Szeged Táncegyüttes tíz gyermekcso­portjából a második, „ötös" tartott pazar bemutatót a Szegedi Nemzeti Színház­bán, hétfőn este. Érzékeltetve, hogy mi­lyen módon jutnak mind előbbre tánctu­dásukban. Nyomon követhettük a 8 hónap­ja táncoló-.j.itszo Berkenye csoporttól (ve­zetőjük Veress Katalin) kezdve a nyolcadis éve folklórral nevelődő Nyisztor György csoportig, mit jelenthet a gyerekeknek a népművészet. A legkisebbek dél-alföldi játéka úgy jut el az immár „nagyocskák" erőt és jártasságot követelő méhkeréki táncáig, hogy a közbülső lépcsők az évek egymásra épülésével látszódnak. Élményt jelent a Kiss Mátyás csoport Katonásdi játéka, Nagy Albert koreográ­Somogyl Károlyné felvétele fiájában. Látványos fejlődést érzékeltet a Guzsaly csoport táncösszeállítása. Juhász Zsolt csoportvezetői és koreográfiai mun­kálkodásával. Udvarhelyszéki táncuk a program egyik legszebb pontja volt. A Borica csoport (Tóth László és Tóthné Szabó-Hangya Katalin irányításával) vál­tozatai táncokat vitt színpadra, benne külö­nöst a Csodakalap „keretjátékkal" színesí­tett koreográfiája aratott sü kert. A Nagy Al­bert vezette Nyisztor csoport kétségtele­nül beérett táncosokkal a legszínvonala­sabb. időben i.s a legnagyobb tudású kis csapat. Igen szép mozzanat volt az együt­tes ifjúsági zenekarának bemutatkozása — ebben is jelezve a jövendőt. B. P. Több lesz az egyetemista és a főiskolás? A legelső összesítések szerint az idén mintegy 44 és nél magasabb, 405, ám nem fél ezren jelentkeztek az egyetemek és főiskolák nappali elképzelhetetlen, hogy az tagozataira, amelyeken — a meghirdetett irányszámok szc- idén „túlszárnyalják" a fél­rint — több mint 18 ezer első éves hallgató kezdheti meg ezres batárt. A növekedést tanulmányait. A túljelentkezés tehát átlagosan két és fél- elsősorban új szak párok be­szeres. nem több. mint a korábbi években, de ismét fa- indítása okozza: könyvtár— pasztaiható bizonyos átrendeződés. Általában csökkent az magyar (12), ének-zene— orvosi, műszaki és agrárintézményekbe, és nőtt a bölcsész- karvezetés (6), testnevelés és jogi karokra, illetve kismértékben a természettudo- —sportszervezés (24) és né­mánvi karokra jelentkezők aránya. Valamelyest élénkült met nemzetisegi—egyéb (12). az érdeklődés a közgazdasági felsőoktatás, és kismérték- Bovul az idegen nyelvek ben csökkent a tanító- cs óvónőképző intézmények iránt. •Mint ismeretes, az idén a korábbi, központilag meg­határozott keretszámok he­lyett az intézmények úgy­nevezett irányszámokkal keretszámtól, mivel a meg­hirdetett 120 helyre 140 hall­gatót vettek fel. Szeptem­bertől két új szákpár indul a JATE-n: fizika—angol és dolgozhatnak, lefelé és fölfélé 'is eltérhet­nek. Ez — a 'költségvetésből a hallgatói juttatásokra for­dítható pénzeszközök emel­kedését, illetve az intézmé­nyek saját kapacitását fi­gyelembe véve — a tavalyi felvételi számokhoz képest átlagosan 7 százalékos hall­amelyéktöl kémia—angol, amely össze­egymással és a magyar nyelv és irodalommal törté­nő párosításának a variáci­ós lehetősége. Érdekesség továbbá, hogy míg koráb­ban minden évben gondot okozott a 12 fős keretszám­mal meghirdetett román sen 20 fős növekedést jelent nemzetiségi—egyéb szak­a hallgatói létszámban. To­vább komplikálja a helyze­tet az előfelvételi rendszer megszűnése. Az idén felvett fiúknak már nem kell az egyetem megkezdése előtt 1 évre angyalbőrt ölteniük, azaz őket és a tavaly felveti, gatoi létszámemelkedést a néphadseregből a nyár fo­eredményez, természetesen intézményenként eltérő mér­tékben. Az egészségügyben például egyáltalán nem vál­tozik a felvehetők száma, míg a tudományegyeteme­ken átlagosan 1,18 százalék­kal nőhet. Érdekes, hogy a legerőteljesebb „nyitásra" lyamán leszerelő hallgató­kat egyaránt fogadni kell szeptemberben az egyetem­nek. A Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem­pár betöltése most — a szomszédos országból való áttelepedési hullám „hatá­sára" — erre a szakra közel 40-en jelentkeztek. A Kertészeti és Élelmi­szeripari Egyetem Élelmi­szeripari Főiskolai Karán a tavalyi 125-röl 140-re emel­kedett a felvehető hallgatók száma. Élelmiszer-techno­lógus szakon a tavalyi 90 helyett 100, gépész szákon a tavalyi 35 helyéit 40 fiatal kezedheti meg az idén ta­rol azt a tájékoztatást kap- nulmányait. Az egészség tuk, hogy a tavalyihoz ké­pest nem változik a felvett a műszaki, az agrár- és a hallgatók száma, azaz az ál­gazdasági felsőoktatás vál­lalkozott: a műszaki egye­temeken például a tavalyi 1855 helyett idén 2110 új hallgatót, a főiskolákon pe­dig 2140 helyett 2390 hall­gatót fogadnának. (MTI) * A szegedi felsőoktatási in­tézményekben is elsősorban a gazdasági helyzet határoz­za meg azt.- hogy milyen mértékben térnek majd el azoktól az irányszámoktól, amelyeket a felsőoktatási felvételi tájékoztatóban kö­zöltek. A József Attila Tu­dományegyetemen a nappali tagozatos hallgatók számá­nak lényeges növelésére nincs lehetőség. A termé­szettudományi karon néhány szakra a korábbinál több hallgatót is felvehetnek, de főleg olyanokra vonatkozik ez — például a matematika —fizika szak —. amelyekre amúgy sem nagy a tolongás. A bölcsészkaron csak akkor volna lehetséges a létszám­növelés, ha plusz tiz hallga­tónként újabb oktatói státu­szokat kapnának. A jogi ka­ron már tavaly is eltértek a talános orvostudományi ka­ron 160-170, a gyógyszerész­tudományi karon 120 új hallgató kezdheti meg ta­ügyi főiskolán még nem tudnak biztosat arról, hogy változik-e a felvehetők szá­ma, vagy az marad a -tava­lyi 120 fős szinten. Az Or­vostovábbképző Egyetemen — amely egyik 'karának Iki­nulmányait. Ugyancsak val- helyezett tagozata a szegedi tozatlan marad az angol _ később döntenek ebben a nyelvű 'képzésben részesülő kérdesben. A Liszt Ferenc elsőévesek száma: 40 gyógy- Zeneművészeti Főiskola sze­szerész es 80 orvostamlhaH- gedl tagozatára előrelátha­gató tanulhat valutáért a tólag 22 hallgatót vesznek SZOTE-n az első évfolya- fel azaz annyjt, mint ta­mon. valy. Ennék egyszerű az A Juhász Gyula Tanár- oka: az idén is ugyanannyi képző Főiskolán tavaly ösz- pénzből gazdálkodhatnak, szesen 424 nappali tagoza- mint az elmúlt évben. A tál­tos hallgatót vehettek vol­na fel, ám ezt akkor is túl­lépték körülbelül harminc­cal. Az idei irányszám en­jelentkezés ebben az intéz­ményben egyébként az idén. mintegy háromszoros. S. I. A Művelődési Minisztériumhoz az idei érettségi írás­beli vizsgák körüli botrányok kapcsán néhány középiskola nevelőtestületétől különböző, a május 16-i miniszteri dön­téstől eltérő megoldást tartalmazó javaslatok érkeztek. A javaslatokat megvizsgálva, úgy határoztunk, hogy a má­jus lö-ón ismertetett döntéstől eltérő eljárásokat nem en­gedélyezzük. Felhívjuk az igazgatók, a nevelőtestületek és az érett­ségi bizottságok figyelmét arra, hogy az érettségi vizsga jellegét tekintve állami vizsga, ezért a minisztériumi sza­bályozástól eltérő megoldásokat az érettségi vizsgabizott­ságoknak nincs joguk alkalmazni. — Művelődési Minisz­térium középfokú nevelési főosztály. A tíít még csak egyszer használják A közelmúltban egy fóru­mon mondta a városi egész­ségügyi Osztály vezetője, Csergő Tibor: 17 millió forint hiányzik a tanácsi egészség­ügyi és szociális intézmények zavartalan működéséhez. A magyar költségvetésből min­dig is igen szerényen része­sülő egészségügy anyagi helyzetét és a tanácsok ez évi költségvetés-csökkenté­sét ismerve, a kijelentés -ko­rántsem meglepő. A kérdés csak az, hogy az eleddig is pénzszűkében szenvedő gyó­gyítás és szociális ellátás számára mit jelent ez a hi­ány. Ezt megválaszolandó kerestük meg Csergő Tibor főorvost. — Mielőtt a lényegre, ne­vezetesen a hiány következ­ményeinek ismertetésére tér­nénk, kérem, sorolja fel azo­kat a gyógyító és szociális intézményeket, amelyek a városi tanács fennhatósága alá tartoznak, és amelyek­nek költségvetését ez évben külön-külön is meg kellett nyirbálni! — Tanácsi intézmény az l-es és Il-es kórház, a hoz­zájuk tartozó gyermek- és íelnöt'l-rendelőintézetekkel, a gyermekkórház, az egészség­ügyi gyermekotthon, a kö­jász, a bölcsődék, szociális otthonok, szociális gondozási központok. Tömören fogal­mazva: a város lakosságá­nak gyógyításáért és szociá­lis ellátásáért felelős vala­mennyi — egyetemen kívüli — gyógy intézményt a tanács egészségügyi pénzforrásaiból tartjuk fenn. Ebből kell, kellene finanszíroznunk gazdálkodásukat. biztosíta­nunk a műszerutánpótlást, az üzemeltetést, az épületek állagmegóvását, illetve fel­újítását. Ahhoz, hogy ezek­nek a feladatoknak eleget tudjunk tenni, nyolcvanmil­lió forinttal kellene több. az idei esztendőre kapott pénz­nél. De hagyjuk ezt a hatal­mas összeget, hiszen felújí­tásokról, gondtalan műkö­désről, nem érdemes ábrán­dozni akkor, amikor még a zavartalan munkához sincs elég pénz. Ehhez ugyanis minimum 17 millió forint hiányzik. — Pedig a tavalyi költ­ségvetésnél lényegesen töb­bet kapott az ágazat erre a.z esztendőre. — Való igaz. Az 1988-as 470 millió forintos költség­vetésünket 1989-ben 600 mil­lióra emelték, csakhogy a drasztikus áremelkedéseket ez a többlet nem ellensú­lyozza. Mint ahogyan ekko­ra infláció rdellett a csalá­dok anyagi helyzetén sem javíthat egy-kétszáz forintos béremelés, éppen úgy. szá­munkra sem jelent többet az idei plusz 130 millió. — Ha már a családi gaz­dálkodás példáját említette, maradjunk ennél a hason­latnál. Ahogy nehezül a megélhetés, úgy mondunk le lassanként a „felesleges" ki­adásainkról, s költünk csak a legszükségesebbre, életünk biológiai fenntartásara .4­egészségügy miről tud még lemondani a teljes összeom­lás elkerülése érdekében, és honnan vonhatók el meg pénzek? A zavartalan gyógyításhoz hiányzik 17 millió — A hiány minden intéz­ményünk valamennyi műkö­dési területét súlyosan érin­ti. A kórház tízmillióval, a szociális otthonok 7 millió­val, a bölcsődék 5 millió­val, az egészségügyi gyer­mekotthon 6 és fél millió­val, a köjász másfél millió­val kevesebbel rendelkezik az. idén, mint amennyi kel­lene munkájához. A gyógy­szerek fedezésére 1 millió 700 ezer forint hiányzik. Eb­ből következően, minden in­tézményben kevesebb jut az élelmezésre, a gyógyszerek­re. a kötszerekre, a labor­anyagokra, az ágytextíliára, a védő- és munkaruhára, a fogyóeszközökre, az energiá­ra — hadd ne soroljam to­vább, hiszen világos, hogy — a működés valamennyi területére. — A munkaruhát meg le het foltozni. éppen úgy, mint az ágyneműt, de az egyszer használatos injekci­ós tűt már nem lehet kétszer használni, s a gyógyszerek­ből sem lehet a szükséges­nél kevesebbet rendelni. Hadd ne folytassam én sem tovább. Egyszóval, miként lehet az alapvető dolgokon spórolni? — A takarékos gyógysze­relés az intézetekben gyors és pontos diagnoszti­kát igényel, mégpedig an­nak érdekében, hogy — ki­vált a drága antibiotikumok esetében — a legmegfele­lőbbet, a kórokozókra leg­inkább hatásosat választhas­sa az orvos, és csaki addig rendelje, amíg feltétlenül indokolt. Az egyszer hasz­nálatos eszközöket természe­tesen nem használhatjuk kétszer. A spórolás lehető­sége: hazai forrásból vásá­rolni, forgalmiadómentesen, a lehető legolcsóbban besze­rezni. A szociális otthonok mellett működö kisgazdasá­gok látják el részben a kór­házainkat és a szociális ott­honainkat élelmiszer-alap­anyaggal. javarészt hússal, így lényegesen olcsóbb, so­kat megtakaríthatunk. Az intézmények ágyszámának csökkentése csak végső eset­ben és kizárólag átmeneti ideig képzelhető el. de re­méljük. erre nem kerül sor. Az álló- és fogyóeszközöket pedig toldozgatjuk-foldoz­gatjuk-javítgatjuk. mindad­dig. amíg lassan a hasznai­hatatlanságig elkopnak, és így apasztjuk tovább a meglevő tartalékainkat mindaddig, amíg lassan el­fogynak. — Az elmondottak. után valószínűleg groteszk a kér­dés: jut-e valamennyi a le­robbant műszerpark korsze­rűsítésére. és egyáltalán, bírják-e még az alapvető diagnosztikai eszközök? — A tanács minden esz­tendőben külön — a terve­ken kívül is — biztosított pénzt műszervásárlásra. Szemben a korábbi évek erre szánt tízmillióival, az idén legfeljebb 1-2 millió jut a műszerpark bővítésére. A jelenlegi műszerállomany a Következőképpen fest. Meg­vannak az alapvető diag­nosztikai eszközök: az ultra­hang-, a rontgenberendeze.% az automata labor és élesz.­tőkészülék, a koronáriaörző és jelzőműszer. Nincs vi­szont izotópdiagnosztikai be­rendezésünk, és a gyomor­vizsgálatokhoz szükséges en­doszkópiús műszer is hiá­nyos. Éz azt jelenti, hogy a tükrözés alkalmával az en­doszkóp bevezethető a gyo­morba, de ott nem forgat­ható, következésképpen nent ntinden belső elváltozást láttat. El kell mondanom azt is, hogy ha az endosz­kópunk meghibásodik, vagy elöregszik, akkor nincs után­pótlásunk. Műszereink több­sége egyébként regi. Rönt­gengépeink közül csak egy van, amelyik öt évnél fiata­labb, a többi 15-20 éves. A fogászati alapgépeink is ha­sonló korúak, s évente csak egyet tudunk újabbra cse­rélni. Legalább húsz esz­tendő kell ahhoz, hogy fel­újítsuk a fogászati müszer­állományt. — ön azt mondta, a 17 milliós hiány a zavartalan működést veszélyezteti. Már­pedig ez a pénz egész évben hiány marad. Az idei költ­ségvetés viszont hamarosan elfogy, hiszen nem fedezi az egész esztendő kiaaasan. isz esetben leáll a város egész­ségügyi szolgalata, es ki­akasztják a kórházak aj­tajára a táblát. miszerint: üzemzavar miatt zárva? Ko­rántsem akarom humorossá,' lenni e tragikus helyzetet, de azt hiszem, reális ez a félelem. — Augusztus végéig, ta­lán szeptemberig kitart a pénzünk. Aztán minden el­képzelhető módon taktiká­zunk, hogy fenn tudjuk tar­tani az egészségügyi szolgá­latot. A városi tanácstol meg remélünk néhány millió fo­rint támogatást. A Csongrád Megyei Tanácstól pedig az egészségügyi gyermekotthon működtetéséhez varunk anyagi segítséget. A szüksé­ges műszereket ez év végén már a jövő évi költségvetés terhére vásároljuk. A szociális ellátáshoz még kel­lő pénzekért tobb pályázatot nyújtottunk be. s ilyen úton is számítunk néhány millió­ra. A bor- és nemibeteg­gondozó epülete életveszé­lyessé vált, ezért a tanács eladja. A telek körülbelül 10 milliót ér. és ebből a be­vételből az egészségügyi ága­zat is kap valamennyit. A hiányzó pénzt tehát, vala­mennyi lehetőséget megra­gadva — ha küszködve is —, de elő kell teremtenünk. Az egészségügy teljes össze­omlása ugyanis — merthogy máshol sem jobb a helyzet — nemzeti tragédia lenne. Kalocsai Katalin Érkezik a Celladam-csepp Van már vagy két hó­napja annak, hogy a Szo­ciális es Egészségügyi Mi­nisztérium, valamint az Országom Gyógyszerészet i Intézet sajtótájékoztatója kapcsán hírül adtuk: ha­marosan kapható lesz a Celladam-csepp. Mivel ez a gyógyhatású szer ked­vezően befolyásolhatja a szervezet ellenállóképessé­gét, és megóvhatja a szer­vezetet a betegséget kivál­tó környezeti ártalmaktól, igen sokan érdeklödnek iránta, és vásárolnák. Ha már lehetne kapni. Mind ez idáig azonban hiába keresték. mert eleddig csak jó híre jutott el a gyógyszertárakig. Szer­kesztőségünket éppen űgv sokan kérdőre vonják az „álhírterjesztésért", mint a Csongrád Megyei Gyógy­szertári Központot e szer hiányáért. Rákos Gvulát, a központ igazgatóját — milyen a véletlen — néhány perccel azután kerestük telefonon hogv megérkezett a Gvógy­saerértékesítő Vállalat te­lexe, amiben értesítik őket. hogy raktárukban azonnal átvehető, vagy megrendelhető a Cella­dam-csepp. és így június elsejétől minden közfor­galmú gyógyszertárban kapható lesz. Korábbi információink szerint a Celladam injek­ciót kizárólag csak azok­nak a betegeknek adják maid. ak'ket. Kovács Ádám teamje már régeb­ben is kezelt, őket min­den bizonnyal értesitik majd arról, hogy melvck azok a kijelölt gyógyszer­tájak, ahol átvehetik a számukra biztosított Cella­dam injekciót. K. K.

Next

/
Oldalképek
Tartalom