Délmagyarország, 1989. május (79. évfolyam, 101-126. szám)

1989-05-20 / 117. szám

1989. niájus 20., szomhat 5 Szeged lett az én Szibériám - MONDJA KENDE PÉTER, LAPUNK EGYKORI MUNKATÁRSA DM magazin DM- EXKLUZÍV Egyetlen lehetőségünk: a „harmadik út" A Bibó István emlékére megrendezett Nemzet és demokrácia konferencia elsó napi előadás-sorozatában Biró Zoltán (az MDF ügyvezető elnöke, a Hitel főszerkesztője, a JGYTF irodalom tanszékének tanára) Harmadik út — saját út címmel tartott vitaindító előadást. Bibó István „harmadik út" elgondolásának az az alapja, hogy sem a nyugati, sem a keleti nagyhatalmak társadalmi formációi nem adnak megoldást egy magyar, demokratikus állam megszervezéséhez. Vagyis nekünk a magyar valóságból kell kiindulni, s az adott lehetőségekből fölépíteni egy magyar demokráciát. — Kolléga úr. szeretettel köszöntelek Szegeden, egykori lapod, a Délmagyarország városában! Arra kérlek, meséld el száműzetésed történetét! — A Magyar Dolgozók Pártja központi lapjának, a Szabad Népnek voltam szerkesztője, amikor egyik pillanatról a másikra, bár nem teljesen váratlanul. közölték: a párt Szegedre helyez, a Délmagyarországhoz. 1955 februárjában költöztem ide és kilenc hónapig dolgoztam a lapodnál. Eltávolításom oka egyértelmű volt: nagyon tevékenyen részt vettem a Nagy Imre-féle reformvonal támogatásában. Amikor Nagy Imre politikája visszaszorult, azonnal megindult a tisztogatás a szerkesztőségben. — Van annak írásos nyoma, hogy száműzetésbe küldtek? — Az egész akciónak volt egv fontos írásos nyoma. Amit most mondok, az kevésbé ismert tény: az 1956-os események egyik előzménye az. ami a Szabad Nép szerkesztőségében történt 1954 októberében. Az újságírók között szinte egységesnek mondható vélemény alakult ki arról, hogy a Nagy Imre-féle reformpolitikát szabotálja a Rákosi — Geró-klikk, tehát föl kell lépnünk a „belső hátráltatás" ellen. Ebben a szellemben tartottunk egy kettő vagy háromnapos taggyűlést, melyen az akkori gárda minden fontos személyisége kifejtette a nézetét. A hozzászólók nagy része reformpárti volt és csak a kisebbik hányad óvatoskodott. A taggyűlés egészét a jegyzőkönyv alapján a felsőbb pártszervek lázadásnak minősítették és megpróbálták — a szokásos módszereikkel — a szerkesztőség tagjait önkritikára kényszeríteni. Én ennek a mozgásnak a középpontjában álltam, lévén a szerkesztőségi pártszervezet titkára. — Belegondolva abba, hogy most viszont politológus vagy egy párizsi egye.temen, különösen érdekes leltet megválasztásod története. — Egy kollégám távozása után, három hónappal a lázadásnak minősített taggyűlés elótt lettem a párt helybéli titkára. Ezt valószínűleg annak köszönhettem. hogy az 1953 utáni idókben elég keményen bíráltam a szerkesztőségen belüli diktatórikus viszonyokat, amelyeket az azóta elhunyt Bélhten Oszkár tererfltett meg. Mivel bízott bennem a szerkesztőség, elvállaltam a párttitkárságot, de csak időlegesen, mert rengeteg dolgom volt. mint a lap külpolitikai szerkesztőjének. — Gondolom, mivel te voltál a parttitkár, az elsők között rakták ki a szűrödet. — Olyannyira, hogy velem kezdték a tisztogatást, mivel nem voltunk hajlandók önbírálatot gyakorolni. Egy karácsony előtti napon éppen írtam a német kérdést taglaló harmincadik publicisztikámat, amikor közölték velem, hogy azonnali hatállyal eltávolítanak... — Ki hozta a hírt? — Korom Imre. a lap főszerkesztőhelyettese. aki azért azt megengedte, hogy befejezzem a másnapi vezércikket. A publicisztika elkészült, meg is jelent, összecsomagoltam és azután többet nem is jártam abban az épületben. Azaz a forradalom alatti napokban kíváncsiságból megnéztem, hogy milyen viszonyokat teremtett az október 23-i robbanás. — Mit láttál a házban ? — A nagygyűlés után bementem a barátaimhoz a Magyar Nemzet szerkesztőségébe. ahol tanácstalanul üldögéltünk Boldizsár Ivánnal, Losonczy Gézával és másokkaf. Éreztük, hogy a helyzet hihetetlenül feszültté vált. de még nem is sejtettük.hogymi történhet még a városban. Losonczy elment később a pártközpontba, hogy beszéljen Nagy Imrével — ót soha többé nem láttam. — És mit tudtak lenni az újságírók akkor, amikor teljessé vált a zűrzavar? Letettük a villát és odamentünk — Forradalom ide. forradalom oda. megéheztünk. Lementünk a New York kávéházba vacsorázni és már ettünk, amikor jött egy feldúlt arcú ember, aki azt mondta: „ha maguk újságírók, akkor velem jönnek, folyik a magyar vér a Rádiónál". Letettük a villát és odamentünk. — Akkor még lőttek, ugye? — Igen. elég erős lövöldözés folyt, ezért mi is behúzódtunk a kapuk mögé. Visszafelé jövet láttam, hogy betörték a Szabad Nép székházában a kaput, a földszinti kirakatokat és ezeken áramlik ki-be a nép. A földszinten, a betört ablaküvegek mögött néhány halott feküdt, fölravatalozva: a forradalom elsó áldozatai. Kísérteties volt. ahogy a felzaklatott tömeg hullámzott a halottak körül egy fölfoghatatlan dráma előérzetével. Szóval ez volt az egyetlen alkalom, amikor a régi szerkesztőség épületében jártam a távozásom után. — Mielőtt visszatérnénk Szegedre, hadd kérdezzem meg: milyen viszonyban voltál Nagy Imrével? — Személyes viszony köztem és Nagy ínire között nem volt. én csak újságíróként ismertem. Tehát nem tartoztam ahhoz a csoporthoz, amit ma Nagy Imre körének neveznek, inkább csak kültag voltam. Az 1953—54-es időkben nagyon szimpatikusnak tartottam Nagy Imre gondolatait, később ^zonban eltávolodtam a kommunizmus minden formájától. Ezért 56-ban nem éreztem, hogy a rendszer összeomlása engem személy szerint érint, azaz kívül helyeztem magam a fennálló politikai rendszeren. Az az újság, amit néhány barátommal a forradalom alatt alapítottam — a Magyar Szabadság — már nem volt Nagy Imre-párti, inkább független szocialista, amely jóindulattal kísérte figyelemmel Nagy Imre törekvéseit. — Órákat beszélhetnénk meg erről, de itt. a Bibó-konferencia rövid szünetében j'élő, hogy nem jut idő a „delmagyuros" hónapok megturgyalűsura. — 1954 decemberétől néhány hétig otthon voltam, részben azért is. mert megbetegedtem. A kényszerszabadság után tudtam meg. hogy a szerkesztőség vezetésének döntése végleges: Szeged lett az én Szibériám. Dezez nem jelenti azt. hogy .a város ismeretlen terület lett volna számomra, mert 1945-tavaszán, mikor Budapest még romokban volt. idejöttem a tanulmányaimat befejezni és itt érettségiztem. Szeged azért is emlékezetes számomra, mert itr csapott tneg először a kommunizmus szele, mivel beléptem a MADISZ-bu. a fiatalok bevittek a kommunista pártba. Ez 1945 májusában történt. — Telwt Szeged nem volt ismeretlen vidék. — Mégis büntetésként osztották ki rám és ezt én is így éreztem. A lap akkori szerkesztőjének. Nagy Pálnak világosan megmondták, hogy vezető tisztséget nem tölttíetek be az újságnál, de tapasztalt emberként sejtette. hogy ez a büntetés nem tarthat örökké, hiszen velem kapcsolatban politikai döntés született. Ezért nem viselkedett velem kellemetlenül, sőt keréste a középutat a hatalmi szándék képviselete és az én személyem megvédése között. Azt például éreztette velem, hogy sejti: nekem még van jövőm. Barátságos megnemtámadási viszony alakult ki közöttünk, és jó kapcsolatban voltam az elődeiddel is... — ... akik köziil néhányan úgy emlékeznek rád. hogy sokat hallgattál, csendben olvastál és tariozkodlul a munkától. — A jellemzés tökéletesen megfelel a valóságnak. Ha megkértek rá. akkor írtam, ha nem. akkor nem erőltettem a dolgot, mivel én egészen másra fordítottam az időmet. Ugyanis nagyon fiatalon lettem újságíró, ami azt is jelenti, hogy abbahagytam ez egyetemi tanulmányaimat, s itt. Szegeden próbálkoztam újra az egyetemmel. De nem az elhagyott történelem-szociológiai szakpár fölvételével, hanem a matematikával. Nos. ebbe beletört a bicskám. — Gondolom, a zene is érdekel. — Régen rengeteget zongoráztam, most már kevesebbet, de a zenét nagyon szeretem, ma is rengeteget járok opefába. — Szegeden is jártál? — Minden operaelőadásra elmentem. emlékszem egy kitűnő Carmenre. Akkor egy nagyszerű vezetője volt a társulatnak, Vaszy \'iktor nevét nem felejtem el. * Nem Szegednél, hanem Bajánál — És a matematikai helyett tanultál valami mást? — Igen, mert beiratkoztam a budapesti közgazdasági egyetemre, de ezt sem tudtam befejezni, mert közbejött a forradalom. így jóval később. Franciaországban szereztem szociológiai doktorátust. — A helybeli vezetők hogyan fogadtak téged, a száműzetésbe küldött fővárosi tollforgatót? — Azt tudtam, hogy a megyei párttitkár. Németh Karoly ellenőrzi és felügyeli a munkámat. Behívatott és figyelmeztetett. hogy jó lenne, ha azokat a tevékenységeket, amiket a fővárosban végeztem, itt szüneteltetném. Ezt könnyű szívvel megígértem neki. mert nem volt célom, hogy a rebellió szellemét áthozzam Szegedre, Márcsuk azért sem. mert nem kerestem a kapcsolatokat a szegediekkel, hiszen a családom Pesten élt és én csak átmenetinek ítél' tem a helyzetem. Egyébként albérletben laktam, ezt a polgűrmesterszerezte nekem. Ez azért érdekes, mert ebben a lakásban megismerkedhettem olyanokkal. akik akkor jöttek haza a kitelepítésből. — Kinek a nevét őrizted meg az emlékezetedben? — Nagyon jó barátságban voltam Ökrös Lászlóval, az olvasószerkesztővel, aki független szellem, kitűnő újságíró és jó ember volt. Késóbb hébe-hóba levelet váltottunk, s 1987-ben, amikor először jöttem haza, meglátogattam lágymányosi lakásán. Sajnos akkor már nagyon beteg volt és erezni lehetett, hogy csak hónapjai lehetnek hátra. Ökröst azért is szerettem, mert mindenre, ami hivatalos volt. csak legyintett. Nem ezért, hanem teljesítményét értékelve mondhatom, hogy Ökrös a háború utáni újságírás jelentós alakja volt. — Az anekdota szerint valahol Szeged környékén hagytad el az országot. — Dél felé mentem, ez igaz. de Baja alatt léptem át a határt. Ez 1957 januárjának legvégén történt, tehát elég késón. mert bíztam abban, hogy az az állapot, amit a második szovjet bevonulásteremtett. netn lesz végleges. Bíztam egy kompromisszumos megoldásban. de úgy látszik, ez több mint harminc év után következhetett csak be. — Most pedig Párizsban kortörténetet és politológiát oktutsz. immár évtizede szerkeszted a Magyar Füzeteket, járod a világot és a magyar emigráció egyik szellemi vezére vagy. Huza-hazajársz, így talán arra is lesz lehetőség, hogy egyszer a kinti éveidről is elbeszélgessünk. Köszönöm, hogy rendelkezésünkre álltál! — Én is köszönöm az érdeklődést és tisztelettel üdvözlöm egykori olvasóimat! DLLSZTUS IMRE — Hányféle „harmadik út" létezik — Én azt gondolom, hogy a „harmadik ut" nagyjából egyféle. Legfeljebb a „harmadik út" teóriáján, gondolatrendszerén belül lehet többféle árnyalat. Lehetnek árnyalatnyi, de a maguk módján lényeges különbségek is abban — és ez teljesen természetes —, hogy a „harmadik megoldás"-on belül milyen társadalmat képzelünk el a magyarság számára. Nyilván, egy keresztény demokrata nem pontosan ugyanazt képzeli el. mint mondjuk én. aki nem vagyok hívő. De egészében véve a „harmadik út" gondolata egy viszonylag egységes és teljes értékű gondolatrendszer. — Mi a viszonya Bibó Istvánnak és Németh Lászlónak a „harmadik út" gondolatában? — Bibó és Németh László között rendkívül szoros, szellemi kapcsolat van, mely részben A minőség forradalmára megy vissza, tehát a '45 előtti Németh László-művekre és gondolatokra, részben pedig a '45 után kialakult helyzetre. '45 után Németh elhallgatott, Bibó viszont megszólalt. Németh László levelezése tanúsítja, hogy ö Bibót tartotta a hozzá legközelebb álló gondolkodónak, sót. a „legmagasabb rendűnek". Bibó viszont megvédte a háború alatt Némethet, a müvei miatt őt ért támadásokkal szemben. De nem volt szoros emberi kapcsolat; itt valóban a szellemi kapcsolat működött. bizonyos értelemben egész korszakokon ót. — Milyen esélyt lát ma a „harmadik utas" politikára? — Előadásomban azt igyekeztem kifejteni, hogy nem is annyira esély van rá; inkább: korkövetelmény. Mi megint kényszerhelyzetben vagyunk, mint mindig, és ebben a kényszerhelyzetben jobb megoldást nem látok, mint egy „harmadik utas" megoldást. Mert vagy visszacsatlakozunk. vagy visszacsatlakoztatnak bennünket ahhoz a despotikus, bürokratikus intézményrendszerhez és politikai uralomhoz, melyből éppen kifelé készülünk. Vagy. ha magunkra akarnánk venni egy teljesen liberális, nyugati típusú társadalmi modellt, akkor azon nyomban beigazolódna, hogy nem tudjuk magunkra venni. Ha mégis magunkra erőltetnénk, aminek nincs esélye, akkor működésképtelen lenne. Tehát itt nincs más lehetőség: nem a svédországi, nem a franciaországi modellt kell választani. s nem a szovjet vagy az NDK modellt, hanem megtalálni a „harmadik megoldást", ami ennek az országnak itt és most. ezek között a körülmények között megfelelő és perspektívát is jelent. És ekkor jönnek a félreértések. Amikor mi „harmadik utat", vagy különösen, ha „saját utat" mondunk, ez azt sejteti, mintha valami egészen sajátos magyar útról beszélnénk. Holott csak arról van szó: nekünk való út kell. Valószínű azonban, hogy ez megfelelhetne a közép-európai térség más népeinek is. — A magyar nemzet jelenlegi potenciálja elegendő-e a „harmadik út" bejárásához? — Nem tudom. Ez a legnagyobb kétely bennem. Ami nem azt jelenti, hogy nem látok elég életrevalóságot ebben a népben, sót, azt gondolom, hogy sokkal nagyobb az életrevalósága. mint ahogyan azt sokan állítják róla. De ez annak a kérdése is, hogy a magyar szellemi élet és a magyar politikusok mire képesek ebben a helyzetben. Képesek-e felszabadítani az energiákat? Mert ha nem, akkor itt sok minden lehet, csak éppen jó megoldás nem. Hogy a környezet, hogyan fog ebbe beleszólni? Egyelőre ösztönöz erre. De azt nem tudhatjuk biztosan, hogy ez a közvetlen környezet, a „táborbeli" — változik-e adott esetben, s ily módon a magyar folyamatok elé éppenséggel akadályokat gördít. — A nagyhatalmak hogyan viszonyulnának egy magyar „harmadik út" megvalósulásához? — Ha a jelenlegi állapotokat néz- ' zük. akkor szerintem jól. Egyszerűen azért, mert a Gorbacsov nevével fémjelzett politikának szüksége van arra, hogy igazolódjon valahol. Ha Magyarországon, akkor ez számára kedvező: egy minta, melyre rá lehet mutatni: jövője van. Az Amerikai Egyesült Államoknak vagy az európai hatalmaknak sokkal érettebb politikusai vannak, semhogy ne tudnák, melyek Magyarország tényleges lehetőségei. Gondoljunk itt a semlegességgel kapcsolatos véleményekre: abban a pillanatban komolytalannak érezték. Mert nagyon jól tudták, hogy világpolitikai döntések függvénye a kis országok semlegessége, és nem maguk a kis országok határoznak ebben. Ez nem magyar kompetencia. Belső függetlenségünk megteremtése viszont már magyar kompetencia. De ez nem a semlegességgel egyenlő. — Van-e az MDF-nek az egész nemzetet mozgósítani képes programja? — Program sokféle van. Vannak egyszavasak, és olykor ezek mozgósító erejűek, például a lengyeleknél. Vannak kormányzati szintű programok, melyek részben szakszerűek, részben részletesek. Nos, az MDF is, mint minden mozgalom, meglehetősen zavarban van. mert viszonylag könnyű programokat alkotni, részleteset vagy rövidet, de a tényleges politikai eszközök híján, és egyáltalán a politikai hatás gyengesége miatt nagyon kétséges: a programok döntik-e el ma az életet. Az a program, amit az Országgyűlésen elfogadtunk, ma már kiegészül olyanokkal, amelyek az átmenetre tudnak választ adni és részben perspektivikus jelentőségűek is. Például az energetikai, az iparpolitikai, a mezőgazdasági. az egészségügyi program. Az MDF-nek ószre készül el egy meglehetősen átfogó gazdasági és politikai programja. De énbennem mindig ott a kétség: nem inkább a napi politizálásban való eszesség, ügyesség, jártasság stb. dönti el az ország sorsát? Valaki azt mondta: „Egy politikai szervezetnek vagy egy politikusnak egyetlen jó lépése a napi politikában, a politikai gyakorlatban többet ér mindenféle programnál." Én is így gondolom. PODMANICZKY SZILÁRD