Délmagyarország, 1989. május (79. évfolyam, 101-126. szám)

1989-05-15 / 112. szám

n 6 1989. május 15., hétfő Vízilabda OB I. Birkózó EB Amikor az előny is hátrány Bronzéremre sem tellett Szolnok ellen nagyszerűen játszottak Bozsóék SPORT Labdarúgó NB I. Lépéselőnyben a Honvéd A labdarúgó NB I. 25. fordulójában pontokat vesz­tett az MTK-VM és az FTC, így lépéselőnyhöz ju­tott a bajnoki címre törő Bp. Honvéd. Szinte biztosra vehető a Vasas és a Duna­újváros búcsúja, mig az osztályozó elkerüléséért négy csapat, a Veszprém, a ZTE, az 0. Dózsa és a Haladás vív elkeseredett csatát. Eredmények: MTK-VM— Siófok l-l (0-1) (11-esekkel: 4:5), Rába ETO—FTC 1-0 (1-0), PMSC—Vasas 2-1 (0-0), Békéscsaba—Veszp- Hajrájához érkezett a ví­rém 1-0 (0-0), Bp. Honvéd— zllabda OB I., a most lezaj Vác 2-0 (2-0), Haladás—Du­naújváros 1-2 (0-1), Tata­bánya—Videoton 1-3 (0-0), ZTE—Ü. Dózsa 1-0 (1-0). Szenzáció Trierben lott fordulókat hét közben még kettő követi, ami azt jelenti, hogy az elsó négy csapat rájátszással dönti el a helyezéseket, míg a töb­binek véget ért a küzdelem­sorozat (A Szeged SC csü­törtökön délután 5 órakor az FTC-t fogadja az újsze. deln.1 a vendéglátók kísérle­teit, tegyük hozzá, sikerrel. Ügyesen, jól játszottak.' a hazaiak, ám a szerencsével nem sikerült barátságot köt­niük. A második játékrész­Trierben, a nyugatnémetek ben nagyot változott a kép, Miller a bravúrok, sorozatá­íelülkerekedett a sokat és val mentette meg kapujukat gyorsan úszó Vasas. Tehet- a góloktól. Az utolsó 7 perc te ezt. mert ellenfele ren- közepén kettős hátrányba gedi Sportuszodában.) A szegediek a hét végén geteg labdát eladott, ztece­hagyományos nagy asztalite- mindkét mérkőzésüket itt- reket hagyott kihasználatla- alakult a mérkőzés nisz-versenyén vasárnap hon játszották. Szombaton a szenzációs eredmény szüle- bajnoki címre legtöbb esély­tett. Turbók Attila, a BVSC lyel pályázó Vasas volt az 18 éves reménysége 3.1 ellenféle. (A kezdés elótt a arányban legyőzte az egyéni játékosok és a nézők egy­világbajnok svéd Jan-Ove perces gyászszünettel adóz­Waldnert. Az északiaknak tak a szegedi pólós, Beleon ezen a versenyen eddig nem Zsolt napokban elhunyt a legsikeresebb a szereplő- édesanyja tiszteletére.) sük, mert Waldner mellett Eredménytelen támadások kerültek a hazaiak, 6-6-ra állása. nul sorozatban. A folytatás- Az eseménydús, mozgalmas ban, a változatosság kedvé- hajrában Bozsóék kereked­ért, nemcsak a szegediek, de tek felül, még kétszer talál­a Vasas is elképesztő hibá- tak ellenfelük hálójába, kat vétett a kapu elótt, a A Szeged összességében játékosok a jobbnál jobb bátran, nagyszerűen ját­helyzeteket is elpuskázták, szőtt, megérdemelten tar­Izgalom a negyedik negyed- totta itthon a két pontot re is maradt jócskán. Ügy A mérkőzések jegyzőköny­látszott, sikerül Itthon tar- ve: a csapat vb-aranyérmes után Cseri "hatalmas kapufa tani az. egyik pontot, a Va- Vasas—Szeged SC 9-8(1-2, Eric Lindh is kiesett, mi- ja villanyozta feű a kedélye- azonban 12 másodperc- 4-2, 1-3, 3-1). Üjszegedi ulán az osztrák-kínai Csien ket, majd Tóth I 4 mófce- cel a befejezés elótt négy- Sportuszoda, 400 nézó. Ve­Li 3:0-ra nyert elle- résből szerzett gólja hatott métereshez jutott, amit Mé- zette: Marjay. JErdős. Csien ne. valamelyest nyugtatóan. A Labdarúgó NB III. Már csak hat pont hiányzik szaros könyörtelenül értéke- Vasas: NEMES — PETÖ­sített. VARI ZS 2, Tóth F. 2. Me­Balszerencsés mérkőzést száros 2, Jancsó, LIEBHA­Szegedi Dózsa—Mezőko­vácsháza 2-0 (0-0). Szeged, Hunyadi tér, 500 néző. Ve­zette: Kara. Sz. Dózsa: Csehó — Kán­tor, Popol, Fábián — Batik, Kurucz, Kőhalmi, Dézsi (Orosházi), Gerecz — Apró, öze (Zakar). Edzó: Kurucz István. Az első félidőben igen ala­csony színvonalú volt a já­ték. mindkét fél sokat hibá­zott. A Dózsa támadott, a vendégek jobbára védekez. tek, ám hiába irányítottak a lila-fehérek, fölényük meddőnek bizonyult. Szünet után változatlanul a hazalak diktálták a tempót, ezútial azonban helyzeteik is vol­tak, amikből kettőt értéke­sítettek. A rutinosabb Dózsa győ­zelme nem volt kétséges, de a vártnál — a könnyelműs­ködés miatt — nehezebben szerezte meg a győzelmet. Sikerével viszont eljutott odáig, hógy a hátralevő négy mérkőzésen már csak hat pontot kell begyüjtenie, hogy bajnok lehessen. Gólszertő: Batik, Apró Jó: Popol, Fá­bián, illetve: Kovács F., Schmidt. A további eredmények: OMTK— Osztapenko 3-2 Soltvadkert 3-0 (1-0), Szen­tesi Vízmű—KTE 1-3 (1-0), Gyula—Csongrád l-l (1.0), (11-esekkel: 3-2), Pénzügyőr —SZVSF. 3-1. A bajnokság állása: 1. Sz. Dózsa 16 IS 3 3 2 53-18 63 2. Gyula 26 ÍJ 4 2 5 15-23 52 3. pénzügyőr 26 14 2 3 1 42-24 49 4. Mllke 26 14 1 3 5. Osztapenko 26 14 3 2 7 44-37 47 6. Csongrád 26 11 4 3 8 16-23 44 7. Szentes 26 8 6 4 8 28-33 40 8. Mezőhegyes 26 8 3 6 9 26-33 36 9. Kiskörös 26 10 - } 11 44-40 33 10. OMTK 26 8 4 3 11 35-34 35 11. KTE 26 8 2 4 12 36-36 32 12. Mezókovács­háza 26 13. Bókái 26 14. Soltvadkert 26 15. SZVSE 26 16. Kun B. 26 Tenisz játszott a Szeged, némi sze­rencsével nemhogy egy, de két pontot ia szerezhetett volna. Hogy nem így tör­tént, a játékosok ezért csak önmagukat okolhatják. Szá­mukra ezen a mérkőzésen hátrányt jelentett az előny, ugyanis 12 alkalommal ju­tottak emberfórhoz, ám mindössze egyet tudtak gól­ra váltani, így törvénysze­rű volt a bukás. Másnap az ezüstéremre pályázó Szolnok volt a ven­dég az üjszegedi Sportuszo­dában. Eléggé feszült han­8 i's-26 «7 gulatban kezdődött az ösz­szecsapás. több pontatlan elkapkodott támadást lát­hattunk mindkét féltől. A gólok sorát Dongó nyitotta meg. ritkán látható. szép csavarral juttatta hálóba a labdát, majd Tóth I., a má­sodik negyed elején pedig Bozsó növelte az előnyt. Él­vezetes. jó játékot láthattak a szurkolók, a hazaiak ra­gadták magukhoz a kezde­ményezést, elhúztak. 5-2-re! A folytatásban már közel 8 2 6 12 34-36 32 7 2 3 II 27-51 28 6 4 2 14 10-61 28 6 « 1 15 30-63 27 6 6 2 14 23-37 26 USER 3, Keresztúri, Tóth M., Matusek, Petővári A. Edző: Kenéz György. Szeged SC: MILLER — Juhász 1, Dongó 2, Gseri, TÖTH I. 3, Tlörök, LEN­GYEL 2, Bózsó, Lihótzky, Éles. Edző: Pozsgay Zsolt. Gól — emberelőnyből 7/4, illetve 12/1. Négy méteresből 3/3, illet­ve 4/3. Szeged SC—Szolnoki Víz­ügy 8:6 (2-0, 3-3, l-l, 2-2). Üjszegedi Sportuszoda, 500 néoó. Vezette: Székely, Czi­gány. Szeged SC: MILLER — Juhász. DONGÖ 3, Török 1. Éles, Lihótzky 1, BOZSÓ 2, TÖTH I. 1. Beleon, Cseri. Lengyel. Edző: Pozsgay Zsolt. Szolnok: Kiss P. — Mohi 1, Kiss Z.. Tóth Cs. 1. LEN­GYEL J. 2, PINTÉR I 1, HASIZNOS 1, Hegmann, Bogdán, Dudás, Kiss A. Edző: Cseh Sándor. Gól — emberelőnyből:. 4/4, Illetve 8/2. Gy. E. Felemás rajt Verekedő angolok Elkezdődött az első osz­tályú tenisz-csapatbajnok­ság, aminek alsó ágában játszik a JATE SC női és férficsapata. A szegediek fe­lemás rajtot vettek, győ­zelmek és veresegek válto­gatták egymást. Eredmények. Nők: Szom­bathely—JATE SC 4:5, Sop­ron—JATE SC 6:3, Boglár Továbbra is élénken fog­lalkoztatja az angliai közvé­leményt az újabb, szombati rendbontás. Ezúttal egy má­sodosztályú összecsapáson, a Crystal Park és a Bir­mingham City közötti mér­kőzésen tört ki a verekedés. Legújabb jelentések szerint az „ütközet" mérlege: 16 a kirendelt biztonsági erő­ket, s 27 perces kényszer­szünet után folytatódott a játék. A rendőrség szóvivő­je szerint a letartóztatottak Az ankarai szabadfogású birkózó Európa-bajnokság nem keltette fel a világ nagy hírügynökségeinek fi­gyelmét. A 6elejtezök so­rán egyetlen eredményt sem magyar birkózó. Podolszky Attila (68 kg) ellen a cseh­szlovák Svajlenka nem állt ki, így a Csepel tavalyi EB­ezüstérmese 5. helyet har­colt ki. A 74 kg-os Nagy közöltek, s csak a DPA tu- János 6:0-ás vereséget szen­dósított több-kevesebb rend­szerességgel a kontinensver­senyről. A nyugatnémet •ügynökség vasárnapi ösz­szefoglalójából derült ki, hogy a magyar birkózók a délelőtti helyosztók során vereséget szenvedtek, már ami a bronzéremért foly­tatott csatáikat illeti. A bronzéremért folyó két találkozó mellett az 5, he­lyért is érdekelt volt két vedelt a román Tamadula­nutól, és hatodikként 2iárt. A magyar szabadfogású birkózóválogatott idei EB­helyezései: 52 kg: Biró László 7., 57 kg: Tihanics Tibor 7., 62 kg: Nagy Béla 8., 68 kg: Podolszky 5., 74 kg: NagyJ. 6., 82 kg: Dvorák László 9„ 90 kg: Tóth Gábor 4., 100 kg: Kiss Sándor 4. G yenes Kálmán felvétele A Szeged SC—Vasas mérkőzésen olykor „forrt", pezsgett a víz, fotóriporterünk is egy ilyen pillanatot örökített meg. A fehér sapkás szegediek, Dongó és Juhász figye­lik, vajon Töröknek sikerül-e megkaparintania a labdát a „húsdarálóban" Vasas sok apró szabdlyta- sem nyújtották azt a szege­lansággal próbálta széttör- diek, mint az előzőekben. Labdarúgó NB II. Leboniczky gondoskodott a hangulatról • r JO kevesebb és főként ered­ménytelen próbálkozásaikból csak egy gólra tellett El­kapkodott megoldásaikkal felhoeták az ellenfelü­ket — szerencséjükre, SZEGED—NYÍREGYHÁZA 1-0 (1-0) Nyíregyháza, 1200 néző. Vezette: Puhl (Mester, Var­ga J-). Nyíregyházi VSSC: L'.pták — Cselószki, Szikszai, Boda. Cséke — Csehi, Szarka. Se­lyem, Kovács 1. — V *íczt, Nagy. Edző; Boós György. Szeged SC: Leboniczky — Sahin, Bogdán, Szabó Gy., Tóth — Varga, Takó, Sza­kács — Barna, Kan, Kovács. Edző: Pataki Tamás. Csere: Kovács I. helyett Tóth Z. az 58., Kun helyett Török a 73., Váczi helyett Szügyi a 83. Barna helyett Puskás a 88. percben. Gólszerző: Takács, a 38. percben. Sárga lap: Takó a 42., Szarka az 53., Kun a 70 percben. Szögletarány: 8:6 (3:4) a Nyíregyháza javára. Tapogatódzó játékkal kez­dődött a mérkőzés. Az 5. percben Selyem jó indításá­val Csehi ugrott ki a közép­csatár helyén, már lőni ké­szült, amikor a kaputól 10 méterre Bogdán beérte, és elbuktatta a középpályást. A megítélt büntetőt Váczi a bal sarok felé irányította, Lebo­niczky azonban bravúrral szögletre hárított! Mintegy negyedórás mezőnyjáték kö­vetkezett. A 21. percben Ko­vács cselezte magát a hazai ötösig, de kisodródott, és el­vesztette a labdát. Nem sok­kal később Takács 16 mé­terről a kapu fölé lőtt. A szegediek többet kezdemé­nyeztek ezekben a percek­ben. A 34. percben Selyem beadásánál Bogdán lyukat rúgott a kapu előtt elsuhanó labdáról azonban lemarad­tak a hazai csatárok. A 38. percben megszerezte vezető gólját a Szeged. Egy előrevágott labdával Kovács futott el a jobb oldalon, re­mek beadása tiszta helyzet­ben találta Takácsot, aki hét méterről előrevetődve a ka­pu bal oldalába fejelt, 1-C Két perc múlva Váczi 17 mé­terről lőhetett szabadrúgást, a sorfal fölött átívelt labdá­ja azonban a felsö kapufát találta telibe. A szabolcsiak láthatóan nagyobb elánnal a jobb sarok mellett ment kl. Egy perccel később Barna 16 méteres lövését Lipták elve­tődve hárította. A 64. perc­ben Váczi lövésénél már gólt kiáltottak a nézők, Lebo­niczki azonban lábbal hárí­tott. A mérkőzés utolsó ese­ménye a 76. percben történt: ekkor Varga szögletét Ta­kács kapura perdítette, Cse­lovszki a gólvonalon hárí­tott. Az első percek botladozá­sai után javult a játék. Ha lehetőség nyílt rá, a széleken igyekeztek megbontani egy­más védelmét a küzdő felek. Néhány kínálkozó lehetősé­get azonban nem tudott gólra váltani a hazai csapat. For­dulás után nagy taktikai csata folyt az NYVSSC elke­seredetten rohamozott, de a Szeged továbbra is rendkí­vül fegyelmezetten játszott, jól tartotta a labdát. Hxába támadott többet ekkor a sza­bolcsi csapat, próbálkozásai meddőnek bizonyultak. Jók: Leboniczky, (a mezőny leg­jobbja), Takó, Takács, Ko­vács, ill. Szikszai, Boda, Cséke. A Keleti csoport további eredményei: Szolnok—Ka­zincbarcika 2-3 (l-l), a Szarvas—Eger mérkőzés fel­hőszakas miatt elmaradt. Metripond—Lehel SC 1-0 (1-0), DVTK—Baja 2-2 (l-l) (11-esekkel: 4-3), D. Kini­zsi—Hatvan 2-1 (1-0), Úzd— DUSE 0-2 (0-1), K3C— DMVSC l-l (l-l) (11-esek­kel: 4-3). A bajnok mák illáxa: 1. DMVSC 2. Szöged . 3. Szarvas 4. Metripond 5. Debreceni Kinizsi 6. Debreceni ITSE 7. Eger 8. Kazinc­barcika 9. Szolnok 10. DVTK 11. Nyíregy­háza 12. Kecskemét 26 17 4 1 26 14 5 1 25 12 4 I 26 13 3 3 4 39-15 60 6 34-17 53 5 33-21 48 7 36-28 48 26 11 5 4 6 37-24 47 9 4 4 9 3 5 9 29-31 39 8 29-32 38 8 6 2 10 28-37 38 8 15 9 38-36 37 8 5 3 10 25-30 37 26 8 3 6 9 33-28 36 13. Baja 26 14. Ozd 26 15. Hatvan 26 16. Jászberény 26 Salakmotor 26 10 1 4 11 30-24 36 7 3 5 11 25-37 32 6 3 6 11 23-26 30 4 « 4 14 18-39 24 2 4 4 16 14-48 18 lelle—JATE SC 5:4, JATE szurkolót szállítottak kisebb (l-l), Kun B. SE—Békés SC—ZTE 8:1. Férfiak: JA- sérülésekkel kórházba, s ös=­0-1 (0.1), Kiskörös—Mezó- TE SC—Kaposvár 4:5, Kecs- szesen 25 megvadult nézőt hegyes 0-1 (0-0), Miske— kémét—JATE SC 2:7. vettek őrizetbe. Az összetű­zések a mérkőzés előtt kez­dődtek, majd a találkozó után a stadion környékén ls folytatódtak. A mérkőzést a játékvezető abban a pillanatban, ahogy a lelátókon megbomlott a rend, félbeszakította, s a labdarúgókat az öltözőbe küldte. Ekkor megerősítették ellen hatósági eljárást indi- vetették magukat a küzde­tanak. lembe. Boda távoli labdája r Igy kellett volna tippelni! A totó 19. heti szelvényén «ze- 9. Cessna— A József Attila Mg. Termelőszövetkezet FELVESZ esztergályost, autószerelő és gépszerelő szakmunkásokat. Jelentkezni lehet a tsz központi irodájában: Kiskundorozsma. Dorozsmai űt 143. replö mérkőzések eredményei: Pcicana 1-0 1 i. Uraxllzi pon— 10. Sampdoria— Bremen 2-1 1 Mll.vn í-1 X 2. SéumffarteT Klökers— 11. Parmo— Bayern München 2-0 1 Regglna 3-0 1 3. Karlsruíie— 12. Samjbcnedettese— Hamburg B-2 X Genoa 1-0 1 •. Nürnberg— 13. Piacenza— Mön ohen+íIadltiacJi O-O X Cremonase 1-0 1 5. Mepipen— Fneiburg 2-3 2 Pótmérkőzések: 6. schaltke 04— 14. Torino— Wattenscbeid 3-2 1 Juventus O-O X 7. Essen— 15. Como— Fort*ma Kdloi 2-4 2 AMlanta 1-0 1 8. Aaoob­• .16. Lazío— Bolojjna 1-0 1. _ Pi.ta 1-0 1 Tovább a középdöntőbe Wiener Neustadtban bo­nyolították le vasárnap a 250 kem-es salakmotoros gcpekkel versenyzők vb-se­lejtező futamát az európai zóna elődöntőjébe jutásért. A magyarok remekül szere­peltek, Tihanyi nyert, Ador­ján második lett. A nyolc továbbjutó névso­ra, egyben a végeredmény: 1. Tihanyi Sándor 11 pont, 2. Adorján Zoltán 11, 3. Ar­mando Castagna (olasz) 10, 4 Milik (csehszlovák) 9, 5. Schatzer (osztrák) 9, 6. Kra­kowski (lengyel) 8, 7. Do­lomisiewicz (lengyel) 8, 8. Dubinij (szovjet) 8

Next

/
Oldalképek
Tartalom