Délmagyarország, 1989. május (79. évfolyam, 101-126. szám)

1989-05-25 / 121. szám

1989. május 25., csütörtök 5 A hatás : megrendítő Üzenet a villamosítás hazájából Az ismeretlen század kezdete összefoglaló címen vetítették Szegeden Andrej Szmirnov: Angyal és Lari. sza Sepdyko Az elektromosság hazája című, 1967ben. készült, eddig dobozban örzött filmjét. Csendesen, feltűnés nélkül, ahogyan a filmek sem voltak hivalkodóak. Jurij Olesa Angyal című novellája és Platonov Fény cimü elbeszélése alapján a rendezők nem akartak mást. mint az irodalmi alapanyagot ..láthatóvá tenni". Láthatóvá, hogy a celluloiidszalag segítségével igazítsák ki történelmi hamis tudatunkat a dicsőséges forradalomról 'és az. aZt követő polgárháborúról. A nagyszerű jelszavak. a villamosítás nagyszabású tervei, az analfabetizmus felszámolására hivatott könyvhegyek mögött a kannibalizmusnak, az éhezésnek, a könyörtelen anarchiának dicstelen képsorai, az elsivatagasodott. ország terméketlen földieinek, és asszonyainak. könnvtelen férfijainak megrendítő alakjai tárulnak elénk. A film az ismeretlenség homályából tűnt elő, s az ismeretlenség homályába is vész. kivéve annak a hét (t) nézőnek az emlékezetében, akik találomra böktek a semmitmondó címre, és betévedtek a Szabadság moziba hétfőn este. A nyugat-berlini tudósító szerint. 1988-ban megrendítő hatást gyakorolt a fesztivál közpnségére a két alkotás — a díjakat harsányan maguknak követelő amerikai és egyéb szovjet filmek dömningjében. N. M. Diákszinpad „...amikor majd maturánsként kell szembenézniük a helyzetükkel..." Két éve működnek a városban, Diákszínpad néven. A csoport magja az ifjúsági ház Galkó Bence-ve zette színpadából vált ki, tizenöttizenhét éves középiskolások. Egy évig úgy tűnt, a Deák Ferenc Gimnázium veszi pártfogásba őket. Az új intézmény kulturális — zenei, irodalmi, színházi — törekvéseinek azonban más irányt szabott az idő. Jelenleg a Bartók művelődési központ előadásaik színhelye, de sem a ház műsorfüzetében nem szerepelnek, sem más közművelődési centrum „profiljába" nem integrálhatók. Mint kívülállók, hontalanok — „csak" önmagukat vállalják fel...— Ez persze, speciális helyzet — mondja Halkó Gabriella; vele és Balog Józseffel, az előadások rendezőivel beszélgettünk. — Bizonyos feltételeknek mi sem tudunk megfelelni. A középiskolák szellemi légköre mostanság nem a személyiség kipróbálásának, kialakulásának terepe. Nagyon kevés helyen létezik olyan intézmény, amelybe a színház — bizonyos értelemben az átváltozás, a kollektív élményszerzés műfaja — helyet kapna. Érezzük másságunkat, mert végül is nem a divatirányzatoknak hódolunk (például a korcsolyapályán vagy a bulikon), hanem valamiféle értéket képviselünk. Ennek ellenére megtűrtek vagyunk, csak a KISZ figyelt föl ránk. egyszer és utoljára, amikor a Pira ndelío-produkciónkra négyezer forintot kaptunk tőlük. Ennek maradékából és a bevételeinkből készült el a második bemutató, a Bábuk. — Azt a szerepet sem mi, sem a csoport tagjai nem vállaljuk, hogy állandó nyüzsgéssel, szervezkedéssel, ismerkedéssel vigyük át magunkat a köztudatba — mondja Balog József. A darabjaink mindig olyan időpontban készültek el, hogy lemaradtunk a középiskolai színjátszó fesztiválokra — jelentkezésekről, a minősítésekről. Bár nem hiszem, hogy az egyre szervezetlenebb, mozdulatlan, kihalóban levő fesztiválforma a megmérettetés legüdvösebb formája. A magam részéről nem marad más hátra, mint számot vetni két dologgal: a diákok életkoruknál és hontalanságuknál fogva védtelenek. Személyes szabadságuknak egyrészt gátat szabnak a szülök és tanáraik is. Ez természetes. De már kevésbé természetes az a gyanú, melyet a felnőttekben keltenek. Egy erősítő megrongálódásáért képesek őket felelőssé tenni, közben pedig, oda sem figyelnek munkájukra. — Jelenleg leginkább a szándékok és a célok felmérése folyik a csoportban. A két előadás létrehozásán felüli energiát arra fordítják a gyerekek, hogy választ találjanak kérdéseikre: van-e lehetőségünk ebben a — középiskolákba is jócskán beszivárgó — zűrzavarban önmaguk választására, a diákok körében is hitelét vesztett szolidaritás, az egymás iránt érzett felelősség és a komoly munka vállalására Előadásaiknak még mindig akadt harminc-hatvan nézője. Joggal érezhetik hát, hogy egyfajta kulturális élmény közvetítői, miközben ők maguk is a találkozás pillanatát, élik meg: kibontakozó egyéniségükkel, és a magukból indukált — nem kényszerű — felelősséggel. A közös játék ezen felül felszabadítja őket, de ezt az élményt minduntalan beárnyékolja a bizonytalanság érzése: fel lehet-e készülni „színházi életformára" — egy visszajelzést, odafigyelést nélkülöző közegben? Egymagam ezt a hiányt pótolni nem tudom számukra, és semmiféle biztosítékot nem látok arra az esetre, amikor majd maturánsként. „élesben" kell szembenézniük helyzetükkel. * Luigi Pirandello színműve, a Hegyek óriásai, a szerző műfaji megjelölésében: művészetmítosz. Modern mítoszai közül az első, a Lázár, vallási jellegű volt, a második, az Üj telep, társadalmi; ez pedig szimbolikus értelemben a képzelet, a művészet és >a költészet csöppet sem empirikusan létező hatalmának a mindenhatóságát és örökérvényűségét deklarálja — a vagyon és hatalom barbarizmusával szemben. amennyire az ember kicsiségének meghatározója. ugyanannyira nagyságának biztosítéka is..." — mondja Pirandello, s különös ez, amennyiben a filozófiai sorskérdésekkel való első találkozás szellemi izgalmával párosul, a diákok esetében. Ilyen értelemben merész és kitárulkozó vállalkozás Solorzano: a Bábuk című előadása is, hiszen itt nem kisebb dologról, mint az emberi lét megkérdőjelezéséről van szó. Mivégre hát az emberi lét, ha van a világban egy — az emberi kicsiség szemszögéből látszólag önkényes — rendezőelv, amely bábuként kezeli, mozgatja és szabja meg sorsunkat? Milyen sors az, mely nem áll másból, mint a végzetünktől való állandó rettegésből? (Solorzano: Bábuk című darabját pénteken este nyolc órától játsszák ismét a Bartók művelődési központban. Az előadás rendezője: Halkó Gabriella.) Nagy Márta Kétnyelvű oktatás a Mura-vidéken Jugoszlávia gazdaságilag legfejlettebb tagköztársaságában, a 2 millió lakosú Szlovéniában két „mini" nemzetiség él: a Mura-vidéki magyarság, mintegy 10 ezer, a Trieszt-környéki olasz kisebbség pedig alig 2 ezer lelket számlál. A három évtizedes múltra Visszatekintő iskolák 'koncepciója egyszerű. A szlovén és a magyar (és olasz) anyanyelvű tanulókat nem különítik el egymástól, hanem egyazon osztályban egyidejűleg tanítják őket mindkét nyelven. 1959-ig a Mura-vidéki magyar gyerekek java része az akkori kisebbségi iskolákban tanult. Ezzel eleve el volt zárva előttük az a lehetőség, hogy középiskolákban folytassák tanúin manyaikat. - mivel nyelvi szempontból nem voltak elég képzettek, ném tudtak elég jól szlovénul. A nyolcvanas évek ele jen nyitották meg a lendvai kétnyelvű középiskolát, s azóta egyrp jobban „bejáród ik" az egész „gépezet". . A Mura-vidéken a legutóbbi években előtérbe került a kétnyelvű óvodai nevelés is. Mára egyértelművé vált, hogy mindkét nyelv tökéletes elsajátítása kisgyermekkorban. játékos formában a könnyebb. Az óvodai nevelés nem kötelező. A születési arányszám, hazánkhoz hasonlóan, a Mura-vidékén is csökken Napjainkban főleg a falusi óvodákban kicsi a létszám. A nemzetiségi óvodákat és iskolákat nem a falvak alapították, hanem a szlovén köztársaság illetékes szervei. így pénzelésüket is ök biztosítják. Még nem döntött a tanács Az ifjúsági pályázatok sorsa A Szirmai iskola úszómedencéjének felújításához 850 ezer forint kellene, a megyei természetbarátok 600 ezret költenének a kisiriáspusziai kulcsos házra. A Szedisz 100 ezret kért a dolgozó fiatalok kempingtalálkozójára. Voltak szerényebbek is. Az ipari szövetkezetek fiataljai 15 ezer forintért folyamodtak, az Új 'Galilei Kör további működésének feltételét 20 ezerben látta. Vagy említsem a domaszéki faluvédőket? Nekik éppenséggel egy faluház hiányzik a főtérről — a költségeit meg sem merték (vagy akarták) beesülni. E példák a tanács ifjúsági és sportosztálya tavaszi felhívására benyújtott 37 pályázatból valók. Nézzék e kért összegeket, és viszonyítsák a 800 ezer forinthoz, amit Szeged város tanácsa a városkasszából a fiatalokra bír költeni 1989-ben! A pályázók a napokban személyesen is találkoztak az ifjúsági iroda Dózsa utcai klubjában, nyilvános konzultációt tartottak még a döntés előtt. Molnár Mihályné és Nagy Rozália az algyői fiókkönyvtár képviselői: — Ügy gondoltuk, kettőnknek nagyobb szava lehet — magyarázzák — a Dóm téri csodapalotához semmi közünk. A hálózathoztartozó kiskönyvtárak önálló életet élnek, így az algyői is. — Amelynek nagyon jó a hire. — Példaértélyj. Az országban az elsők között alakult családi könyvtárunk. No, persze mondhatná bárki, könhyú ott kultúrát csinálni, ahol nincs konkurrencia. A művelődési ház életveszélyes, az iskola kettőkor bezár. Marad az utca és a kocsma — mondja Molnárné, a fiókkönyvtár vezetője — de ha arra gondolok, mi mindent valósítanánk még meg . . .! — Tavaly is pályáztunk, sajnos, egy fillért sem kaptunk. Tartjuk egymásban a lelket, és higgye el, nagyon realisták vagyunk — folytatja Nagy Rozália, a Somogyi hálózati instruktora. — Lemezjátszó, magnó hiányzik a családi könyvtárból, a videó még szinte álom. Egy Tesla árával is beérnénk. Frank András is beutazott Szegedre, a megbeszélésre. Kérésüket jónak látta indokolni: — Csak látszólag nincs helye domaszéki kérelemnek Szegeden. Dinamikusan fejlődő település a miénk, olcsóak a telkek, fiatalok jönnek hozzánk Szegedről is. Nincs művelődési házunk, a ZOIdfás iskola megszűnt. Fölösleges magyarázni a mi gyerekekink hátrányát. Faluházat szeretnénk. Nem kérjük az árát, csak valami alapot, egy kis tőkét, ami mozgásba hozná a helyi önerőt. Az ifjúsági osztály négy kategóriát állított föl a pályázatok lémakörei alapján. Ezek: az ifjúság nemzetközi, szakmai kapcsolatai; környezetvédelem; sport, turisztika; a kulturális terület — és közművelődés. A konzultációkat e témák szerint tartották, s rögtön a befejezéseket követően tett javaslatot a bírálóbizottság. Tagjai: Horváth András, az ifjúsági és sportosztály vezetője, Tóth Tamás, a helyettese, Szérvási Ferencné, a megyei ifjúsági és sportosztály képviseletében, valamint területenként változóan, a városi tanács vb-jének egy-egy tagja, illetve szakértő a tanácstól. — A városkasszából 800 ezret kaptak, pályázat útján 320 ezer forintot oszm tanak szét. Szeretném e döntés hátterét megismert tetjni. Horváth András: — Osztályunk is elkészítette saját városi ifjúsági feladattervét. Arra 400 ezret szeretnénk fordítani. 80 ezret kapott a városi úttörőelnökség a gyermekmozgalom finanszírozására, gyermekrendezvényekre.' A maradék 320 ezret szántuk az öntevékeny, saját elképzelésekre, legyenek bármifélék. Egy a lényeg, Szegedhez kötődjenek. El kell mondjam, készek vagyunk saját költségvetésünkből is pénzelni olyan kisközösségek elképzeléseit, amelyeké egyezőek a miénkkel. Tehát, a 320 ezer valójában több, hogy mennyivel, azt még nem lehet tudni. — A megyei sport- és ifjúsági osztály milyen alapon szól bele szegedi ügyekbe? — Fontos, hogy képviselője körünkben üljön, mert nekik is volt pályázatuk a megye tanácsi ifjúságpolitikai pénze felhasználására, amelyre természetesen szegediek is startolhattak. A megyeiek is, velünk együtt, a napokban döntenek. Szivünk szerint mi minden pályázónak adnánk valamenynyi pénzt, ám erre nincs módunk. Szeretnénk elkerülni, hogy valakik mindkét helyen nyerjenek, míg mások esetleg egy fillért r>em kapnak. S ez nem jelent egalizálást, csupán törekvést az igazságos elosztásra. — Mi volt a céljuk a nyilvános megbeszélésekkel? — Például, minél jobban megismerni a város fiatalságának igényeit, elképzeléseit. Ebből a szempontból maga a felhívás is nagyon hasznos nekünk A pályázatok beadási határideje április 25-e volt, azóta sok minden történhetett. amelyekről illendő nekünk is tudnunk. Üjabb, kiegészítő, naprakész információkat is kaphattunk. Rendkívül fontos az is, hogy a pályázók képviselői megismerhették egymást, a különféle elképzeléseket, tervfeket. Informálódhattak, ötleteket szerezhettek. S még valami. A pályázók konkurráltak egymással, de nem voltak ellenfelek. Éppen ezek a megbeszélések tették lehetővé olyan közösségek öszszefogását, akik eddig hallomásból sem tudtak a másikról. A nyertes pályázatokat a napokban hozzák nyilvánosságra. Mag Edit Sonkás Vendel meg a többiek Nem tudtam eldönteni, nevessek-e vagy sírjak, amikor a „Szocialista (ir)realizmus gyöngyszemeit" szemezgettem. Egy nem mindennapi kiállítást láttam a JATE Dugonics tér 12. szám alatti épületében. A tárlaton olyan rekvizítumok tömege, melyeket az ötvenes évek Magyarországán élő. nyomorultul infantilizált nézőnek, olvasónak^ sztahanovista dolgozónak szántak. Könyvek, brosúrák, újságok, szobrok, képek tömkelegét szemlélheti meg itt a látogató. Belelapozhat sok örökbecsű könyvbe. Olyanokba, mint például a Begyűjtési Minisztérium által kiadott, begyűjtési jogszabályokat tartalmazó vaskos kötet, mely számozatlan, kicserélhető lapokból áll, azon egyszerű okból, hogy belőle a máról holnapra változó szabályokat alkalomadtán könnyűszerrel ki lehessen emelni, s a helyükbe egv másikat illeszteni. Hadd lássa az a kulák, hogy jogállamban él, s padlását nem csak úgy. szórakozásból, hanem törvényesen, jogszabály alapján söpri le a végrehajtó. Persze a naponta önkényesen változtatott rendeletek kevesek ahhoz, hogy egy hatalom legitimálni tudja magát. Ehhez mindig hozzátartozik az a pszichológiai hadjárat is. mely a tömeg egyik felét a másik ellen fordítja. A kiállításon e manipuláció eszköztárából is láthatunk figyelemre méltó kultúrterméket: egy hájas nagygazdáról szóló képregényt, melynek szövegét ismeretlen szerző szedte jambusokba. A verses uszító mese illusztrációi felsorakozr tatják a kor összes leegyszerűsített figuráját. A történet elszomórítöan silány: Sonkás Vendel zsírosparaszt zsizsikes búzát szolgáltat be a hatóságoknak, tettével így megkárosítja az egész, szocializmust építő proletariátust. A főszereplő az elbeszélő költemény végén természetesen elnyeri méltó büntetését, s az olvasó nép tapsikolhat, hiszen igaz, a kenyeret jegyre adják neki. de most már legalább tudja, kinek köszönheti sanyarú sorsát. Tudhatja végre, ki ellen, mire. hogyan nevelje úttörő gyermekét. Ha mégsem, akkor külön szakirodalom áll rendelkezésére. Kézikönyv, melyből kiderül, az úttörőcsapatoknak olyan személyekről kell elnevezni magukat. ..akik a szabadságért, a haladásért éltek, haltak, akár fegyverrel. akár a gondolat, a művészet. vagy a munka fegyverével kezükben". A ritka szén képzavar nemcsak a szerző galamblelkéröl árulkodik, arról is. hogy e békekorszak legfontosabb eszköze — mily furcsa — éppen a fegyver. Persze a felnőttek találhatnak itt még maguknak néhány fontos alavmüvet. Az acélt meqedzik, Csapajev. Szovjet dalok gyűjteménye, Micsurin Kelet-külhonból érkező növény-v és léleknemesítő tanulmánvai; mellettük a hazai felhozatal, a Szikra kiadványai sem törpülnek el. Úgymint Rákosi Mátyás válogatott beszédei, a Vezérfonal nevezetű brosúrasorozat füzetei, melyeket az egy hónapos pártiskolák számára készítettek szorgos írástudók. Nem lenne igazi és teljes ez a kiállítás képzőművészeti alkotások nélkül. A legtöbb portré természetesen Vlagyimir Iljicsről készült. A tárlaton tizenhét darab, őt ábrázoló műalkotás látható, ékes bizonyítékául annak, hogy a személyiséget is giccsbe lehet foglalni. csak egy kis találékonyság kell hozzá. Az anyagmegmunkálás technikai bravúrjáról árulkodik az a subaszőnyeg. melyről az előbb említett gondolkodó tekint a nézőre, de láthatunk a kollekcióban olyan Leninképeket és -szobrokat is, melyek porcelánból, gipszből. fából, alumíniumból, öntöttvasból, sőt múanvagból készüllek. A ráiuk kent aranyfesték, csillogó eozinmáz, vagy fénylő műbútorlakk nyilván az alkotó elkötelezettségé' bizonyítja . . . Pacsika Emília