Délmagyarország, 1989. április (79. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-26 / 97. szám
6 1989. április 29., szombat 1 Erős csapattal állnak fel az olaszok Röplabda Országos elöntőben a 624-es SPORT FIN-IS váltófutás A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola és a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem főiskolai kara FIN-IS elnevezéssel Váltófutást szervezett, amit ma, szerdán bonyolítanak le. A Forradalmi Ifjúsági Napok tiszteletére rendezendő, hat éves múltra viszsza tekintő eseményen a résztvevők ma reggel 7, illetve fél 8 órakor Pécsről rajtolnak. Csapatonként 15 lány és 25 fiú indul, egyenként 3, illetve 5 kilométert futnak. A táv kb. 190 kilométer Az útvonal: Pécs— Baja—Szeged. A futók a távot körülbelül 10 óra alatt teljesitik, a Bajai útra előreláthatólag délután 5 órakor érkeznek. Az akció szponzora a Szentesi Baromfifeldolgozó Vállalat. Ásztaliteniszverseny A Csongrád Megyei Asztalitenisz Szövetség április 29-én, szombaton reggel fél 9 órától az üjszegedi Sportcsarnok edzőtermében rendezi meg megyei felnőtt bajnokságát. A versenyzők női és férfi egyéni, valamint páros és vegyes páros számokban mérhetik össze felkészültségüket. Az eseményen igazolt és igazolással nem rendelkező sportolók is indulhatnak. (Az aktív versenyzőknek érvényes sportorvosi igazolással kell rendelkezniük.) Nevezni — 40 forint ellenében — a helyszínen lehet. Kedden délután Firenzére figyeltek az olasz labdarúgórajongók, ahol a Fiorentina egykori kiválósága. Antognoni búcsúmérkőzését játszotta egy nemzetközi „AH Star" csapat ellen. Szerda délután viszont (15.30 óra, vezeti a svájci Röthlisberger) Tarantó, azaz Dél-Olaszország a központ. Itt bonyolítják le ugyanis a 28. olasz—magyar barátságos mérkőzést, amelyre Azeglio Vicini szövetségi kapitány a jövő évi VB-döntőre „melegiti" a squadra azzurrát. Bicskei Bertalan magyar szakvezető viszont abban a reményben küldi a 30 ezres Iaconovestadion gyepére futballistáit, hogy a június eleji, írek elleni újabb VB-selejtezó előtt sikerélményhez jussanak, magyarul: legalább döntetlent harcoljanak ki. Ez nagyon nehéz lesz, hiszen Vicini a kedd délelőtti edzés után a Hotel Delfinóban rögtönzött sajtóértekezleten megkönnyebbülten jelentette be: Gianluca Vialli, a Sampdoria „csodacsatára" mégis vállalja a játékot, noha a múlt szombati, Uruguay elleni, l-l-es találkozón, a 41. percben izomhúzódást szenvedett, összességében a szerdai olasz kezdőcsapat sokkal erősebb, mint az, amelyik a dél-amerikaiakkal döntetlent játszott Veronában. íme; az olasz kezdőcsapat: Zenga — Ferrara, F. Baresi, Ferri, Maidini — Donadoni, De Napoli, Giannini, Berti — Vialli, Carnevale. A délutáni edzés a vártnál jóval tovább tartott, és az olasz újságírók is alaposan elhúzták az időt. Détári Lajost és Vincze Istvánt 50 percen keresztül faggatták arról, vajon eljut-e a magyar válogatott a jövő évi világbajnoki döntőbe. Erre természetesen a kérdezettek nem tudtak konkrét választ adni, mint ahogyan Bicskei -Bertalan szövetségi kapitány is nyitva hagyott az összeállításban egy kérdést: Zsinka János debütáljon-e a válogatottban. vagy Gregor József legyen a jobbszélső? A magyar válogatott öszszeállitása (az eddigi válogatottságok számával): Disztl P. (31) — Kozma (14), Disztl L. (9), Balog (11), Keller (10) — Fodor (1), Bognár Z. (3), Détári (35) — Zsinka (0), vagy Gregor (3), Kovács K. (20), Vincze (17). A szerdai mérkőzés előtt a magyar csapat örökmérlege: 626 mérkőzés, 329 győzelem, 134 döntetlen, 103 vereség, 1499—964-es gólkülönbség. Az elmúlt tanévi sikeres szereplését megismételve országos középiskolai négyes döntőbe került a Szegedi 624-es Ipari Szakmunkásképző Iskola fiú röplabdacsapata. A selejtezők során a nyíregyházi Vasvári gimnáziumot és a kecskeméti 607-as szakmunkásképző együtteseit búcsúztatta. Lehoczky János testnevelő tanár csapata: Zubcsics Zoltán, Magyar Attila, Balogh Zoltán, Maczkó Zoltán, Ludvig László, Bodnár László, Katona Béla, Módra Gábor és Bába Iászló. A döntőt Szombathelyen rendezik péntektől. Salakmotor Simon 3. a világranglistán! A Nemzetközi Ultramaratoni Szövetség (IAU) közreadta az 1988-as világranglistákat. örvendetes hír, hogy Simon László (Tápéi ESK) tavalyi hollandiai győzelmével a legjobbak közé tudott kerülni a 24 órás országúti futók rangsorában. Bravúros teljesítményével pontosan tíz helyezéssel került előrébb az egy évvel korábbi sorrendhez képest. A sorrend: 1. Jack Frick (Franciaország) 249,881 km; 2. Karl-Heinz Springer (NSZK) 248 786 km; 3. Simon László (Magyarország) 245,786 km; 4. Waldemar Autócross Rettig (NSZK 244,326 km; 5. Gilbert Mainix (Franciaország) 239,400 km; 6. Joseph Tudo (Franciaország) 239,020 km; 7. Helmut Schieke (NSZK) 238,969 km; 8. Hilary Walker (Nagy-Britannia) 236,453 km; 9. Aribert Hanappel (Svájc) 236,106 km; 10. Roy Pirrung (USA) 234,693 km. Nagyszerűen szerepeitek tavaly a magyar női szuperfutók is. A 100 km-es ranglistán Vass Marta (Budapest) az 5. 7:56:07, Fehér Enikő (Gyöngyös) a 22. 8:34:00 órás teljesítményével. Nemzetközi verseny a Napos úton Az idei év egyik legrangosabb salakmotor versenyét rendezi a Tisza Volán SC szakosztálya április 29-én, szombaton délután 4 órakor a Napos úti pályán, ahol Ausztria, Csehszlovákia, Dánia, Lengyelország, a Szovjetunió és Magyarország válogatottjai mérik össze felkészültségüket. Az érdeklődők láthatják majd az osztrák Andreas Bössnert és Siegfrid Edert, a dánok két kiválóságát, az angol profi ligát is megjárt Tom Knudsent és Jan Jakobsent, a lengyelek kiválóságait, a szovjet junior világbajnokot, Igor Markovot. A magyar színek képviselői között természetesen ott lesznek a szegediek kiválóságai, úgymint Csillik Róbert és Nagy Róbert. A verseny közben utánpótlás kupa futamok is lesznek, ezen fiatal salakmotorosok indulnak. Jegyeket elővételben a Tisza Volán SC totózójában (Szeged, Somogyi B. u. 21.), a Marx téri autóbusz-pályaudvaron a jegypénztárban lehet váltani. A 78-as kocsiállásról sűrített járatok indulnak majd a verseny napján a Napos útra. Jól kezdtek a szegediek Kosárlabda Berkó a Szarvas játékosa Az NB I-er; női kasárlab-' da csapa tok Felszabadulási, Kupa mérkőzéseket játszanak a bajnökság befejezése után. A négyes csoportokba osztott együttesek körmérkőzés formájában döntik el a csoportokon belüli helyezéseket. Szegedem a hét végén a Szarvas, a Szekszárd, a PVSK és a kék-fehér-feketék részvételével rendeztek tornát. EREDMÉNYEK: Szarvas—Szeged SC 69-58 (35-27). V.: Szúlvássy. Várna). I.. 0. : Ttat-zy (20). Zsolna) (19), HL l>»tesl (17). '/eumtoerl (10/3). Szttkazárd—PVSK 77-75 (35-41). V.: farkas. Mlu&tan. L. d.: Hopp (19). Pott (17). Várkonyi (18/3). ÜL Pongnácz (17). Loahaid (14), KJetfex (12): Szarva*—PVSK 77-4* (45-27). V.: rao/kaa. jmuiao». l. a Tlarciy (95). Hozsamá (14). Zaolnat (1(2). 41L K-iefcr 08). Potignacz (U». szeged SC—SrrMrlrrt 57-49 (30-22). V.: (SaUvávsv, Várnád. I. d. Zfennbr-rl (lft/3). Kaszab (ISI 111. Papp (18) PVSK—Szeged SC 79-70 (42-37). V.: Rzllivassy. Vámad. L. d: Kkater (1BA)). Laczházi (17), 111. i2*rmberl (17/3). Fenes) (112). Szarvas—SzefcszArd 94-71 (91-28). v.: FVu-icas. (mustos. L. <1: Veres (30/9). Zsolnai (25), Ul. Várkonyi (17/3), Lévai (16). A torna végeredménye: a. Gzzoraas « pont. 2 PVSK d. 3. Szeged SC 4. 4. Szekszárd 4. Szeged SC—HSVSE 110-108 (51-61). férfi Junkxr Kupa. ílódmezWváaárfway. 300 néz6. V ; Weidk) g.v. Rátvav. L. d.: Simon (32). PaLkeHI (23*3). Rakolcsa.v <ia'6). iwódt (UL) 111. CTuprák (39/27), Lestár (25/21), lic-háth (23/3). KSC—Szeged 8C 90-83 (48-37). férfi Junior Kupa. Szeged. V.: VKovícs (2tfl2), Csorvási (27'6), ILL RakoUrzay (38/9), Simon (20), -Konya (15). * A SatwJen lejátszott NB ri-es bajnokság tielvoaztá mértközésewidk eroc&neii ve). Sz. Postás—Bajai TK 86-61 (41-37). MEAPC—Nv-irerviiáz.) TK 106-89 (53-40), MKA.FC—Hí. ItJHtás 69-65 (35-35). MKAFC— Baját TK H1-7B (43-38). S2. l"OKtás—Nyíregyházi TBC 66-70 (35-38). A szegedi kör után az állás: 3. M3ÜAFC. 4. Nytregyfiáia. 5. Baja. «. Sz- Pofcrtáa. Az Sz. Postás csapolta a Türkül Távirta és poHCal íjaz.gatos rrvegh [vására F mnországba utazott. ahol tornán vesz részt. A Szeged SC NB l-es mái csapatának játékosa, Berkó Edit április 17-étóla Szarvasi Medosz kosarasa. Berkó az ottani óvónőképzőbe jelentkezett hallgatónak, az alkalmassági vizsgán megfelelt, így aligha lesz akadálya felvetelének. A szarvasiak nevelési költséget űzették a Szeged SC-nek. Nagykanizsa adott otthont az új rendszerű nyolcfordulós autocross országos bajnokság elsó találkozójának. Annyiban változott a lebonyolítás rendszere, hogy most mór nem OB I. és OB II-es bajnoki futamokat tartanak, hanem 1600 köbcenti feletti és alatti kategóriákban döntik el a bajnoki címek sorsát. A csapatot a két futamban elért helyezések alapján értékelik. Mint Nohel Vilmostól, a Szegedi Autófer MHSZ szakosztályvezetőjétől megtudtuk, 1991től az Európa-bajnoki futamokat Is így rendezik. Hazánk Csehszlovákiával együtt vállalta ebben az úttörőszerepet. Visszatérve az országos bajnokság nagykanizsai eseményeire, megállapíthatjuk, hogy a szegedi versenyzők taroltak. Az úgynevezett nagy kategóriában az ötszörös országos bajnok Nagy Sándor könnyedén nyert, de ugyanakkor meglepetés, hogy a második helyre klubtársa, Király Antal került. Mint megtudtuk, olyan jól sikerült az Alfa Rómeó motoros autóján a változtatás, hogy az idén várható további jó szereplése. Egyébként ebben a kategóriában a Dömsüdi Dózsa SE versenyzője, Mészáros Györgyé lett a bronzkoszorú. A szegedi autóferes Kovács Sándor a nyolcadik helyen fejezte be a versenyt. Az 1500 köbcenti alatti bajnoki futamban óriási meglepetés született. Egy év kivárás után a Nagykanizsáról Tápéra igazolt Darázs Ferenc érkezett elsőként a célba. A második hely Szabó Péternek, a Szegedi Autófer MHSZ versenyzőjének jutott. Itt a dobogó harmadik fokáia Keszter György (Főtaxi) állhatott fel. A Szegedi Autófer MHSZ versenyzője, Szabó András pedig ötödik lett. Csapatban óriási fölénnyel a Szegedi Autófer MHSZ bizonyult a legjobbnak, megelőzve a Dömsödi Dózsa, valamint a Honvéd Petőfi SE együttesét. Nagy Sándor a hét végén Hollandiában EB-futampn indul, Szabó Péter pedig az 1600 köbcenti alatti crossautók Inter Duna Kupáján képviseli hazánkat. Az országos bajnokság második fordulójára május 20-án Egerben kerül sor. Mindenfelől MUNKATÁRSAT KERESÜNK korrózióvédelmi részlegünkbe fizikai munkára, teljesítménybérben, magas kereseti lehetőséggel FÉRFI DOLGOZÓK AT. Jelentkezni személyesen: NEOKOKR Kisszövetkezet Szeged. Szerb u. 176. A Szegedi Ipari Vásárés Piacigazgatóság FELVESZ díjbeszedőket a piaci és parkolószolgálathoz. Jelentkezni: igaagatoságon. Marx tér „M" pavilon. KERÉKPÁR. TaTtsoti ybam tre rüJoÖ pAroe vers«ny volt, amin a 6seMedi Sipítok-Spartacus Icenákeset közül az ifiúsied Ábrahám GAtoor. CBoj-viáai Zoltán a 30 Ikjn-cs távot 43.26 perc alatt tette meg. honmajdiWkénjt értek oélba. KÉZILABDA: PemU SE—TIKBA Voltán 26-20 (18-8). NB J-*5i férfimár'kóaéíi. Solymár. 600 néző. V.: Keszthelyi, Wohner. A Méaertiek legjobb dobói: Tenke 9. Tóth 6. DtMVSC—Budutprint. Szegedi Textuimüvok 29-18 (9-8). NB I-ce női mérkőzés. rsetwecwn, 500 néző. V.: Nyári, Veszter. A saegediefk legjobb dobói: Mokostnó 9. Gát 3. FTC-Herz— Buda prím L 22-19 (13+111). NB-ti ifjúsági Lánymérlkőzés. Szeged. A hazaiak legjobb dobó): Antal 5. Vass t. Virinosiík 4. Tisza Volán— III. ker TTVE 39-15 (15-7). OSK fiúimé tlkőzés. Budap&oi. A szegődlek legjobb dobói: Kotormun 18, SUfovanyecz 5. TTaza Vodári—6TC 2.7-24 (19-11). NB-t. ifjúsági flümérikűzé-s. A szegediok legjobb dóiból; Vörös 8, Oszlánczi 5. KOSARLABDA. A Radnóti igimmázlirm 1990-ban omzájAw Iküz6pi84tt)la.s [kupát és 1904-ben országos középiskolás bajnokságot nyert csapatainak egykori diákjai egymás ellen látszottak a napokban a Ságvári gimnáziumban. A mérk özés volt testnevelő tanáruk, Wl'rth István kéréséb- jött létire. Eredmény Radnóti '84— Radnóti '80 914-81) (44-39). LABDARÚGÁS. A Radnóti hétfők kispályás bayivdkaág legutóbbi fordulójának eredxncnvel: fa-VlUa—Erirra 3-1. Sóroatika—SZÉSZ 5*C Harlem— Delta Ll-o. Radnóti—Emprtxmtti 6-1. Alfa—UB 40 9-7. A sorrend : Radnóti 12 porvt, Harlem IL. üórpallka 8. Fa-Villa. UB 40. Alfa 7. SZESZ «. Delta, Erirra 3. Ernjpromtü 2. SAKK: JVtAKC—Sz. Dózsa 10:3 (1 tüggó). OB II-es csapatbainc/kság. A szegediek közül sonkoly László éa Tóth Péter nyert, Horpad József ós Bezdan Sándor döntetlent ért el. TÁJFUTÁS. Tatabánya köre nyékén rendezték a KJl'án Gyöngy és Semmelweis Ignác országos emlekversanyt. A Csongrád Megw-i RFK és KLTE közös tájékozódási futó csapatának ta-gjal a következő eredményeiket érték el. N21C: ... 3. Blum Henriett. Nl&C: OL Mihályt Noómd. 2. adum Réka. N13C: .. . 3. Lap di sz BmőVe. F10C: . . . 2 VáFW Gábor. N17C:. . . 2. Lkczkó Ewa. N1SC : 3i Blum iRélká. ... 3. M.ilhádyl NoéimlL F13C: L Vass Gálbizr. Zalaegerszegen az F16C katejsőrtábari Takács Pál elsó. Gyulád László 2. lett. TEKE: BKV Előre—BD. Postás 6:2 ( 2500:2360). NB l-es nöi mérkőzés. Budapest. Pontszere zok: Drajkúive 436. Bódáné 484 széke 436 Pe/téiné 407. 11L Lórinezné 414). 'hompáné 406. A lAistat, a 4. helyen végzett s bajnokságban. Tollaslabda OB l-ben a JATE SC A felnőtt másodosztályú tollaslabda csapatbajnokság „A" csoportjának küzdelmeit Budapesten bonyolították le. A JATE SC csapata valamennyi mérkőzését megnyerte, feljutott az elsó usztályba. A JATE az OSC-t 6:l-re, a III. kerületet 6:l-re, Dánszentmiklóst 0:l-re. Kaposvárt 7:0-ra győzte le. A siker részesei: Papp Andreu, Szabó Zsuzsanna, Török Eszter, Szalai Ilona, Kovács Zsolt, Hajtman János, Varga Róbert, edző: Tary Gábor. Csütörtöki v meglepetés Egyes női és bakfis NYÁRI RUHÁK és BLÚZOK 20%-kal olcsóbban vásárolhatók a konfckcióosztályon. SZICID MACTARUMAZ A SZEGEDISZALAMIGYÁR ÉS HÚSKOMBINÁT HLSÁRUHAZ vállalati rendezvényre, családi összejövetelekre, lakodalomra sertésh úsból, marhahúsból és húskészítményből ELŐRENDELÉST FELVESZÜNK (elörcndclesi idó három nap) Cím: Marok ulca Zl. Husamha? A Hungaroton Magyar Hanglemezgyártó Vállalat tájékoztatja MAGÁNKERESKEDŐ VEVŐIT, hogy április 10-étol Szegeden az alábbi üzletben biztosítja azonnali kiszolgálásukat, készpénzfizetés ellenében. Teljes választékból, elönyősebb feltételekkel. Hungaroton Magyar Hanglemezgyártó Vállalat 2. sz. Hanglemezbolt Szeged, Kölcsey u. 4. Telefon: 62-12-356. A vásárláskor kérjük a tanács által kiadott magánkereskedői igazolvány bemutatásai. A Szegedi Szalámigyár és Húskombinát szaküzletei Szegeden előrendelést vesznek fel közületektől, magánszemélyektől sertés- és marhahúsra, hentesárura. A rendelés leadható a vásárlást megelőző 72 órával telefonon vagy személyesen a boltvezetőknél. PICK MÁRKAÁRUHÁZ Jókai utca 7. Telefon: 14-860. HÚSÁRUHÁZ Maros utca 21. Telefon: 24-879. MARX TÉR Vásárcsarnok. Telefon: 17-210.