Délmagyarország, 1989. április (79. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-26 / 97. szám

1989. április 26., szerda 5 Vendégünk: Fischer Ernő Könyvpremier a képtárban Fischer Ernő sok évvel ezelőtt, mint a Népművelési Intézet munkatársa, szorgalmazta a Képzőművészeti Kiskönyvtár című sorozat elindítását, mely lassan már száz kiadványt jelent. A festőkről, szobrászokról, grafikusokról és más témákról irt művek sora most éppen a sorozat útjára bocsátójának művészetét elemző könyvvel gyarapodott. Megjelent Szuromi Pál: Fischer Ernőről szóló műve, mely olyan festőművésszel ismerteti meg az olvasót, akinek komoly szegedi múltja van. Hiszen a művész 1959—1974-ig a tanárképző főiskola tanára volt, s éveken át a tanszékvezetője is. Sok rajztanár került ki a keze alól, és több szegedi festő vallja mesterének az érzékeny, ecsetjével mitikus világot varázsoló piktort. Fischer Ernő ápolja szegedi kapcsolatait, nemrég nemes gesztust tett: a múzeumnak ajándékozta életművének egy részét. A képekből most tiszteletére kamarakiállítást rendeztek a Horváth Mihály utcai Képtárban, s ugyanitt könyvpremiert is tartanak csütörtökön délután öt órától, mely alkalomból a szerzővel és a művésszel Tandi Lajos újságíró beszélget. A helyszínen az érdeklődők a könyvét is megvásárolhatják. Matematikai verseny A makkosházi általános iskolában hagyományosan matematikai hetet szerveznek, amelyen az ötödik-hatodik-hetedik osztályos gyerekek versenyezhetnek. A nem tagozatos ötödikesek közül Tari Árpád, a dorozsmai l-es számú iskola tanulója lett az első, felkészítő tanára: Márton József; a tagozatosok közül Balogh Mónika, a Béke utcai iskola diákja, Melega Jánosné a tanára. Juhász Szilvia, a főiskolai l-es gyakorló nem tagozatos hatodikosa is első, Palánka Tiborné tanítványa; a tagozatos hatodikosok közül pedig a makói Puruczky József nyert, Varga Istvánné tanítja. A hetedikesek között Pete Gábor (Mező Imre iskola), Kothencz Jánosné tanítványa az első, a tagozatos osztályokból pedig a szentesi Nyiri Zoltán, akit Dancsó János készített föl. Perényi Miklós gordonkázott „Csapatban és egyéniben": kitűnő A Szegedi Szimfonikus Zenekar egyik legsikeresebb estjének mondanám a hétfői filharmóniai koncertet. Kiváló vendégművészekkel találkozhatott a szegedi közönség: Perényi Miklós gordonkaművésszel és Niksa Bareza jugoszláviai karmesterrel. A Perényi Miklós által előadott — az utóbbi időben a pódiumokon igen ritkán hallható — Edward Elgar angol zeneszerző által komponált e-moll gordonkaverseny nemcsak tökéletes technikai felkészültséget kíván előadójától, hanem rendkívüli lírai érzékenységet is. Perényi nagyszerűen tolmácsolta a mű szomorú, szinte megrendítő hangulatát, mely újat jelentett Elgar művészetében. A zeneszerzőt megviselte az I. világháború pusztításának látványa, ezért jelent meg ez a tőle szokatlan, fájdalmas hang éppen gordonkaversenyében, mely egyben életművének egyik legjelentősebb darabja. A vastapsot, mellyel méltán ünnepelte a közönség a gordonkaművészt, egy ráadás előadásával köszönte meg, amellyel bebizonyította, hogy a klasszikus darabokat éppolyan elhihető erővel interpretálja, mint a moderneket. Szerencsés volt a hangverseny nyitódarabjának megválasztása. Britten korai müve a Stimple Symhony fülbemászó dallamaival, érzelmes, de ugyanakkor egyszerű melódiáival, a pizzicato-tétel bravúros technikájával és szórakoztató hangzásával igazi sikerdarabnak számít. Niksa Bareza karmester kitűnően érzékeltette a tételek közötti hangulati különbséget, a hírtelen váltásokat olyanynyira, hogy a harmadik szentimentális hangvételű rész szinte már túl lassúra, érzelmesre sikerült. A hangverseny befejezéseként Stravinsky Le Sacre du Printemps (Tavaszi áldozás) című darabját mutatta be a Szegedi Szimfonikus Zenekar. Nem csoda, hogy a mű — mely ma is újnak hat — táncjátékként 1913-ban hatalmas botrányt kavart Párizsban. Témája egy orosz pogánykori szertartás' látomása, amelyben a tavasz ébredését, a természet újjászületését egy ifjú Hz új tanév munkarendje A Művelődési Minisztérium tájékoztatást adott a következő, az 1989/90-es tanév munkarendjére vonatkozó tudnivalókról. Az általános iskolákban és a középfokú oktatási intézmények nappali tagozatain a tanév 1989. szeptember 4-én, az első tanítási nappal kezdődik. Az utolsó tanítási nap az általános iskolákban. a középiskolák 1—3, évfolyamán, a gép- és gyorsíró szakiskolákban, a speciális szakiskolákban, az egészségügyi tanintézmények 1—2. évfolyamán, valamint a szakmunkásképző iskolákban — az utolsó évfolyamok kivételével — 1990. június 8. A zeneiskolákban 1989. szeptember első hetében kezdődik és 1990. június második hetében fejeződik be a tanév. A dolgozók iskoláiban az első és az utolsó tanítási napot az igazgató állapítja meg. A nemzetiségi gimnáziumokban érettségizők 1990. május 10-én, a többi középisr kólában, illetve egészségügyi szakiskolában végzők május 11-én, a szakmunkásképző iskolák utolsó éves diákjai május 25-én mennek utoljara iskolába. Az első félév 1990. január 31-ig tart. Az iskolák 1990. február 9-ig értesítik a tanulókat, illetve szüleiket, gondviselőiket a diákok első félévi tanulmányainak eredményéről. A téli szünet javasolt időpontja: 1989. december 21.—1990. január 2. A szünet előtti utolsó tanítási nap december 20-a, szerda, a szünet utáni első tanítási nap január 3-a, szerda. A tavaszi szünet javasolt időpontja: 1990. április 5.—április 17. Á szünet előtti utolsó tanítási nap április 3-a, kedd, a szünet utáni első pedig április 18-a, szerda. A tanévben — a téli és a tavaszi szünet kivételével — az iskolák összesen 14 tanítás nélküli napot tarthatnak: nevelési célú munkára, honvédelmi napra és versenyre, kirándulásra, üzemlátogatásra, ifjúsági napokra. pedagógus-továbbképzésre, nevelési értekezletekre, valamint a nevelőtestület által választott egyéb pedagógiai célra. Az érettségi írásbeli vizsgák a gimnáziumok és a szakközépiskolák nappali tagozatain 1990. május Í4én, a nemzetiségi gimnáziumokban május 11-én, az esti és a levelező tagozatokon pedig május 28-án kezdődnek. A közös irasbeliérettségi-felvételi vizsgák május 21-én kezdődnek, az érettségi szóbeli vizsgákat 1990. június 4. és június 19. között lehet megtartani. emberi lény, egy fiatal lány feláldozásával ünneplik. Már a rendkívül kifejező, bevezető fagottszóló is az elemek hatalmától való ősi félelmet idézi. Stravinsky zenéjének káprázatos ritmuskultúrája, sokszor az idegeket a végtelenségig feszítő, szinte primitív monotonsága, disszonáns hangzásvilága elementáris erővel hat hallgatóságára. A zeneszerző e műve új utakat nyitott a tonatilás szétfeszítésével, harmóniai merészségével a XX. századi zenében, és Bartóktól Brittenig szinte valamennyi modern zeneszerzőre hatott. A hangszerelésnek igen nagy jelentősége van a zeneműben, a fő hangsúly a fúvós- és az ütőhangszerekre esik az eddig megszokott vonósok előtérbe helyezésével szemben. A Sacre előadásával karmester és zenekar egyaránt kitűnően vizsgázott. A hosszan tartó tapsot Niksa Bareza igen szimpatikus módon arra is felhasználta, hogy bemutassa a közönségnek azokat a zenekari tagokat, akiknek produkcióját kiemelkedőnek ítélte a mű bemutatása során. Intésére azok a főleg fúvós hangszeren játszó művészek, illetve csoportok emelkedtek meghajlásra, akiknek hangsúlyozottan fontos szerep jutott az előadásban; a technikailag és zeneileg rendkívül nehéz mű bemutatásához ugyanis nem elég a „csapatmunka" — kiváló egyéni teljesítmények is szükségesek. Gresó Erzsébet Tisza-parti jubileum „Nem elit iskola a mienk, de aki innen kerül ki. az megállja a helyét a munkában" — mondta Sclimidt Józsefné, a Széchenyi gimnázium és szakközépiskola igazgatója, amikor a Tisza-parti iskola múltjáról és jelenéről faggattam. Kulcsmondat ez. hiszen tudjuk, hogv a napi teljesítményt, eredményt hajszoló, honi iskolarendszer legkevésbé ösztönzi arra a pedagógust, hogy a tanulók jövőjével törődjön. A tanulmányi és sportversenyek darálójában a győztes diákok sokszor nem tanulják meg, hogy mit, mikor kell elővenni abból a nagy batyuból, amibe a töménytelen ismeretet a négy év alatt belelapátolták. Ezért örültem, mikor megtudtam, hogy ennek az iskolának nagyon fontos az is. mi lett az alma matert elhagyókból. Ebbe a gimnáziumba visszajárnak a diákok, a tanárok pedig számon tartják kiröppent tanítványaikat. Az iskola vezetői büszkék arra, hogy az óvónői szakközépiskolából kikerülő szakembereknek sokszor jobb a hírük, mint a diplomásoknak. Sajnos, ez a szak megszűnőben van, ugyanis a demográfiai apály miatt egyre kevesebb óvónőre van szükség Szegeden is. Az iskola most új kísérlettel próbálkozik, pedagógiai szakot indít. Ez a képzési forma egyedülálló a városban. Beindítása azért örvendetes, mert olyan képesítést ad, amivel az ál talános iskolákban lehet majd munkát vállalni. A középfokú végzettséggel rendelkező pedagógusok szervezik majd a szabadidős programokat, a napközis foglalkozásokat, a különböző kulturális rendezvényeket. Tevékenységükkel rengeteg terhet levesznek majd a szaktanárok válláról. Arról nem beszélve, hogy sokszor — alkatánál fogva — a napköziben jobb kapcsolatot tud teremteni az ilyen képzettségű pedagógus, mint az egyetemi diplomával rendelkező. Az erdekes vállalkozás mellett továbbra is működik a vízügyi szakközépiskola, ami 1964-ben indult; és a testnevelés tagozat, ahonnan számos élsportoló került már ki. Büszke lehet a gimnázium szép rajzszaktantermére, ahol komoly vizuális nevelés folyik, büszke lehet azokra az immár országosan is ismert színészekre, akiket az itteni irodalmi színpad nevelt négy évig. A diáktalálkozókról, az amatőr színjátszó fesztiválokról oly jól ismert, Kovács Zoltánná által vezetett irodalmi színpad munkája megnehezült. Az ötnapos iskolahét miatt felszaporodott napi óraszám nem kedvez az öntevékeny csoportoknak A délutáni együttléteket, próbákat a túlterhelt diákok alig tudják vállalni. A játékoskedv azonban nem szűnik, a tanulók és a tanárok minden évben megrendezik a Széchenyi-napokat, ilyenkor komoly és bolondos programok kerülnek egymás mellé. A nonstop együttlét kemény versenyekkel, vetélkedőkkel kezdődik, és táncmulatsággal végződik Holnap és pénteken jubileumi alkalomból ünnepelnek a széchenyisek, alma materük most lett 25 éves. P. F.. A félelem ördöge A Tiszatáj szerkesztőinek rehabilitációjáról szóló legutóbbi írásainkra (április 12., április 21.) reagál Darvas Anna tanár, aki hozzászólt korábbi, Tiszatáj — tiszta táj? című vitánkhoz is. Az alábbiakban részleteket közlünk írásából. A Tiszatáj további sorsát eldöntő vb-ülést sajtótájékoztató követte; az erről szóló híradást végigolvasva a Délmagyarország hasábjain, fájdalmas aktualitással idéződött fel bennem a közelmúltbeli polémiában megszólaló Trá?er László szívet melengető víziója: „Némely elvetemült álmodozók fejében megképzödik a gondolat, miszerint egyszer csak eljutnánk oda itt mifelénk, hogy megbeszélnénk közös dolgainkat ... beszélgetnénk, mint a fölnőttek." (Délmagyarország, 1989. jan. 27.) Ami ugyanis a fent említett fórumon történt, fényévnyi távolságban van a megelőlegezett álomtól. Ügy tűnik, már az előkészítésnél, a meghívottak körének eldöntésénél, amikor például eleve azt feltételezték, hogy egy teremben nem ültethetők le a régi és az új szerkesztők, egyfajta félelem munkált. Márpedig, ahol felüti fejét a félelem ördöge, megszűnik a demokráciának még a lehetősége is. Lámlám. ilyen értelemben is igazolódni látszik az újrafelfeHallom, hogy... .. februárban, amikor még akár csúszóssá is válhatott a burkolat egyik pillanatról a másikra, az új hídon, a személygépkocsik átlagos sebessége 86 kilométer volt óránként. A motorkerékpároké 74,5. Nem csak elképzelhető hát, hanem fénykép is van róla, hogy volt olyan autós, aki 107-tel tekert... És kérem, gondolják el; télen — márpedig a február még tél — nem is volt megengedett a hatvanasnál nagyobb sebesség! Lehet, hogy nem lesz népszerű a bejelentés: ezentúl nyáron sem lesz megengedett. Baleseti adatok és a korlátok sérülései késztették arra a forgalomszervezőket, hogy korábbi engedékenységüket felülbírálják. Indokaikat egyébként nem csupán a trafipaxos mérések, hanem lakossági kérések is szaporították, s ez utóbbiakat a közlekedési zaj- és füstártalmak szakértői is megerősítették. Eszerint, az újszegedieknek, a hídhoz közel lakóknak igazuk van: az emelkedőn „húzatott" motorok kipufogógázát és zaját csökkenteni kell. Ha lassítassal, hát azzal. De van más, kiegészítő megoldás is: ha a nagykörúti zöldhullámhoz hozzáha'igolják a hídfőlámpákat, a pálya fölé pedig az ajánlott sebességet kijelző műszereket lógatnak be, akkor a Szilién sugárúttól a Bérkert utcáig, s tovább megállás — vagyis füst- és zajnúvekedés — nélkül haladhatnak a járművek. S addig is: legfeljebb hatvannal! P. K. dezett Bibó István gondolata: „Demokratának lenni, annyi, mint nem félni." A közös dolgok megbeszéléséről továbbá azért sem lehetett szó, mert a vb kinyilatkoztatott, ítéletet hirdetett, szakszerűen kifejezve: „művelődéspolitikai döntést hozott", mégpedig olyat, amely azt tükrözi, hogy abban az alapvető kérdésben viszont nem döntött, hogy melyik szerkesztőgárda mellett tegye le a voksot, melyiket fogadja igazán kegyeibe, ezért azután tiszteletkörökre és övön aluli ütésekre egyaránt rákényszerült, hogy egy törékeny egyensúlyt létrehozzon az értékelésben. Az igazi kárvallottak végezetül a frissen rehabilitált, s már oly sokszor megalázott szerkesztők lettek, ugyanis, a döntéshozók nem mulasztották el újra felhánytorgatni régi „hibáikat", s ezzel lefaragni egy kicsit a fejük fölé fonódó glóriából, ráadásul a „szerkesztői szabadság" deklarálásával egy időben nem feledkeztek meg az „ellenőrzés" mozzanatának Damoklész kardjaként való megvillogtatásáról sem. Csupán arról feledkeztek meg, hogy a viszonylag ifjú. s máris levitézlett sajtótörvénynek legfeljebb néhány hónapi haladék adatik meg, s — a mai közhangulatot érzékelve — bizton állíthatjuk, hogy az új tájékoztatási törvény a lapgazdának (ha lesz ilyen egyáltalán) bizonyára más előjogokat biztosít majd. Nem valószínű, hogy egy ilyen testületnek joga lesz egy irodalmi lap fölött ítélkezni, esztétikai szempontból azért nem, mert nincs kompetenciája, eszmei—ideológiai szempontokat pedig semmiképpen sem oktrojálhat rá az általa fenntartott lapra. Mindezt azért lenne fontos ennek a testületnek időben végiggondolnia, nehogy ezt a felismerést is majd csak „Az országban végbement politikai események" kényszerítsék ki ... Azon a bizonyos sajtótájékoztatón úgy történt meg a régóta várt rehabilitáció, hogy a döntéshozó apparátus nem mutatta emberi arcát azok felé. akiknek bűntelensúgét elismerte, pedig ezt meg Nyilas Misitől sem tagadta meg a sors, akinek helyzetével méltán érezhetik rokonnak a sajátjukét a szerkesztők. A személytelenség, az arctalanság ellenpéldájaként engedtessék meg nekem, hogy emlékezetemből előbányásszak egy olyan ellenpéldát, amely — hitem szerint — támpontul szolgálhat a bizakodáshoz. Amikor a mostani sajtótájékoztatón nyilatkozó megyei vezetővel életemben először találkoztam, váratlanul lépve be hivatali szobájába, öt olyan foglalatosság közepette találtam, amint épp a Tiszatáj példányait rendezgette. Első benyomásom volt róla, tehát határozottan emlékszem: féltő szeretettel nyúlt hozzájuk, egyik-másikba természetes kíváncsisággal, vagy éppen az újrafelfedezés izgalmával -lapozott bele. Erre a pillanatra ő nyilván nem emlékezhet, de arra igen, hogy ez 1977-ben történt, s ezek még a régi Tiszatáj példányai lehettek . . . Levelem — nem titkolt szándékkal — azért íródott, mert személytelennek, felemásnak, ellentmondásosnak, egyes elemeiben bürokratikusnak éreztem azt a döntéshozatali mechanizmust, amely a Tiszatáj feltámadását meghozta, de azért is, mert látok némi esélyt arra, hogy a döntéshozó valóban emberi arcát mutassa, a lapgazda pedig jó gazda voltát bizonyítsa a szerkesztőségnek. Mert a lap, amelyet ők csinálnak, soha ne feledje, a sajátja. Így logikus, ha ő a gazda. Tisztelettel búcsúzik a lapgazdától, a megálmodottól, a lapszerkesztők, s a majdani olvasók vágyaiban bizonnyal egyként élőtől: Darvas Anna Művészeti szemle Az úttörőszövetség városi elnöksége által rendezett művészeti szemlén a népi játék és néptánc kategóriában aranyoklevelet kapott a róküsi Il-es számú iskola, valamint az algyői általános iskola tánccsoportja, ezüstöt a tápéi iskolások és a szőregi kisdobosok, bronzot pedig a Rózsa Ferenc sugárúti, a Révai és a Zalka Máté iskola tanulói.