Délmagyarország, 1989. április (79. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-22 / 94. szám

1989. április 22., szombat DM [magazin ® ® ® KLINIKAI BOCORGASOK A társaság A vörös csík emelete megírta levelét Nem panaszként mondom, de ahogy följebb-följebb jutok, ugy nehezed­nek bejutási esélyeim. Az elmúlt héten az intenzív osztályra is úgy léptem be, hogy kísérőm, Hajdú Sándor fölmutatott igazolványának mindkét felét tüzetesen megnézte az osztály ideiglenes őrizője. Aki építhette, az már nem nézheti csak úgy, kedve szerint. Azért nem panaszkodom miatta, mert végre látom, tudunk mi vigyázni ériékeinkre. Elképesztően drága ez a klinika, nemzeti vagyont ér akármelyik csücske is, legalább óvjuk, amennyire tudjuk. Hogy néha attól is óvnunk kell, aki építi, arra példával szolgált a villanyszerelő kél héttel ezelőtti kifakadása: még a vezetéket is kicsipkedték a falakból. Mégis kísértem az Istent, és nekiindulok a magam kis igazolványával. Vagy sikerül, vagy nem. Könnyű dolgom van, a múlt héten már összetalálkoztam Lajos Ferenc­cel, az üzemeltetési csoport műveze­tőjével, és aprócska cellájában kész­séggel adja felvilágosításait. Ha kell, a hetedik szekrény fenekére is bemá­szik egy-egy adatért. Tóié tudom meg, hogy a második emeleten — ahol egyébként a vörös csík a „turis­tajel" —, huszonhárom ágyas gyer­mekpszichiátriai osztály, huszonnégy ágyas gyermekneurológiai osztály, és kétszer harminckét ágyas „idegsebé­szeti" osztály működik majd. Azért tettem idézőjelbe az idegsebészetit, mert eddig úgy tudtam, itt nem az lesz. Utána kell még néznem. Azt is tőle tudom, hogy a kis cella szomszédságában lesz a telefonköz­pont, és akár szédülhetek is a szá­moktól: negyven városi vonallal mű­ködik majd, és négyszáz mellékállo­más csatlakozik hozzá. Ennyire meg­táltosodott volna a posta? Mielőtt kibuggyanna belőlem, hogy ez már majdnem-majdnem világvárosi ellá­tás. kiegészíti szavait: ide kapcsoló­dik a női, a gyerek-, a fül-orr-gége­klinika és a gazdasági iroda központja is — ennek köszönhető a negyven városi vonal! —, de így is marad még kétszázhárom mellékállomás csak .erre az épületre. Azt persze ketten se tudjuk eldönteni, sok ez vagy kevés, mret egyikünk se dolgozott még ilyen szupertömény épületben. Ha azon-, •ban azt veszem, hogy a mostani ideg­sebészeti klinikának összesen egy vá­rosi vonala van, akkor mindenkép­pen lelkesednem kell. A negyvenből biztosan több jut neki. Mindenesetre a telefonközpontost sem irigylem, lesz dolga az összesen négy klinika és a gazdasági főnökség várhatóan óriá­si forgalmával. Időbe telik, mire a négyszáz állomáshoz tartozó összes ember föltalálhatósági adatai átmen­nek a billentyűs ujjaiba. Ha több segítséget is akarnék kérni Lajos Ferenctől, menthetetlenül hát­ráltatnám az átvételi bizottság mun­káját. Elköszönök inkább, és kere­sem Ferenczi Piroska nénit, a kulcsos asszonyt, aki talán be tudja mutatni a nagy birodalom teljes második eme­letét. Amíg keresem, jólesően nyug­tázom, hogy a lépcsóföljárókra föl­szerelték már a kapaszkodó korlátot, és az nem csupán célszerű, de esztéti­kai játékot js visz bele az addig kopár­nak ható lépcsősorokba. Észreve­szem. hogy már táblára is ki van írva. hogy ez a második emelet, és minden­felé táblák és piktogramok igazítják el a bócorgó embert. Aki például nem tudja elolvasni, hogy büfé, vagy azért, mert idegen, vagy azért, mert baja miatt tisztult ki fejéből a betű, annak egy csészét is odarajzoltak a szöveg mellé. Megtudom azt is, hogy nyilvános pályázatot hirdettek a büfé működtetésére, és egy magánvállal­kozó nyerte el, ami megint az új szelek éledését jelzi. Most üvegezik az aula második emeleti kerengójé­nek korlátjai alját, kicsit tanulhatom tehát az üvegezés legújabbkori fogá­sait is. Hármas tapadókorongos fogó­val egyszerűen beemelik az előre mé­retre vágott — vagy méretre gyártott — üveglapokat, és nem gittelik, ha­nem gumicsíkokkal szorítják a he­lyükre. Szép az üveg, a színek össz­hangjára itt is sokat adtak, ezért saj­nálni is kezdem a későbbi karbantar­tókat. Ha körbeállja a sok beteg a kerengót, és elkezdi lóbálni a lábát, elengedhetetlen, hogy be ne rúgna néhány üvegtáblát. Azt mondja az üveges fiú, talán nem kell annyira aggódnom. Ragasztott üveg, ez nem törik csörömpölve, legföljebb megre­ped, ha a normálisnál is nagyobb rúgás éri. Végre megtalálom Piroska nénit, a gyermekneurológiai osztályon söprö­geti a lapátra a sok port. Mert porból van itt a legtöbb, hiába az építőipar sokat termel belőle. A folyosón lévó kapcsolószekrények aljából is kisöp­rögeti most, és fölsöpri az egész folyosót is. Nemrég jártak itt a hiba­jegyzékek készítői, utánuk is takarí­tania kell. Bemegyünk az egyik kórterembe, csöpög a csap. Két szép mosdókagyló van, de az egyik csapja máris csöpög. Majd jönnek a javítók, vigasztal Pi­roska néni, és megcsinálják. Jó, jó, mondom én, a házi csapszerelési tu­dományokban némi jártasságra szert tévó örök kontár szakértelmével, de egy csapot elsó nekifutásra se nehe­zebb jól megcsinálni, mint a máso­dikra, sót sokkal könnyebb. Minden csöpögő csap idegesít, legalább any­nyira, mint a sétáló óra, ha nem jár, odalépek tehát, hogy elzárjam. Gyönge vagyok hozzá, talán a bivaly­eró is kevés lenne ide. Tudom, miből áll a belseje, azt is tudom, hogy a gyárban teszik bele, csak azt nem tudom, hogyan lehet úgy beletenni, hogy nem zár. Mint ahogy a hibajegy­zékek szerint a szekrényajtók sem záródnak rendesen, és a csempék hézagolása is felületes a csöveket tartó bilincsek tájékán. Tudom, hal­lottam a múlt héten, nagyon kínos minden hibát szóvá tenniök az ellen­őröknek, de ha csak egy hajszálnyit néznének is el, óriási galibát okoz­hatna használat közben. Egyetértek a biztatással, legyenek akár kegyetle­nek .is az átvételnél. Csak azt nem értem, és egyre inkább nem értem, hogyan lehet valamit elöszörre rosz­szul megcsinálni. Hogy építhetjük be a termelési folyamatba a hitvány munkát, és az azt kijavító másikat? Es hogy húzódhat ez végig a gyártól kiindulva a végső szerelésig? Még csak nem is tudjuk, mibe'kerül ez nekünk! A tervezői elgondolást eddig csak dicsértem, és minden okom megvolt rá, most azonban egy aprócska szőr­szálat szóvá kell tennem. A bejárattól jobbra és balra van a két mosdó­kagyló, előkelő világítással kiegé­szítve. Formára is, színre is szép a kagyló, hozzá illően modern a világí­tása is, de mindkét lámpa egy kapcso­lóra jár. Mivel az összes kórterem ilyen szempontból egyforma, mind­nél ugyanez a gond. Minden beteg egyszerre csak egy csap alatt mos­hatja a kezét, egyrészt luxus, tehát egyszerre két lámpát égetni -— ha a másikat is használják, fölkapcsolható lehetne a másik is. — másrészt a beteget is zavarhatja a két oldalról lopakodó világítás. Ne felejtsük el, idegklinika és idegsebészet ez, az itt fekvóknek többnyire nem kötélból lesznek az idegei. Szépek a nagyföde­les kapcsolók is, és a szépséget nem szabad sajnálnunk a betegtói, de ak­korát szólnak, hogy az alvó ember is fölriad tóié. A csöndes kapcsolókban is föltalálhatnánk már a szépet! Gusztusosak a beépített éjjeliszek­rények, es figyelmes ésszel a kö­penyt-pongyolát befogadó soványka akasztórészt is mellé tervezték. Vizi­tek előtt mindig gond volt, hová lehet eltüntetni a köpenyt és a törülköző­ket. Végre lesz helye ennek is. A gyerekek szobájában rácsosak az ágyak, a nagyobbakéban fölnótt mé­retűek, és gurulni tudnak. Kényelmet és praktikusságot is beleépítettek minden ágyba, már a matracok is itt vannak, sót a párnák is. Benéztem a fürdőszobákba, és ott is a célszerűség és az ízlés összhangját találtam. A fürdőkád csempéit úgy rakták pél­dául, hogy a közreműködő ápolónő közel tudjon állni hozzá: lába benyúl­hat a kád alá. Apróság, de dicséret illeti, aki erre is tudott ügyelni. A fürdókád mindkét oldalán van pad­lóba épített lefolyó. De nagyon el­kelne ez az összes városi lakásban is! A zuhanyozófülkék végre akkorák, hogy a betegre jutó összes víz oda folyhat, ahová folynia kell, és nem mellé. A kádnál is, a zuhanyozóknál is ott lóg a jelzózsinór: ha rosszul találna lenni valaki, meghúzhatja. Kórházban vagyunk, a kacsák és ágy­tálak mosógépét is észre kell ven­nünk. Ismerve terjedelmi korlátaimat, már csak arra van helyem, hogy tisz­tázzam, mi lesz a másik oldalon. Indulok a művezetőkhöz, de útbaej­tem még a nagyelőadót. írtam róla, hogy nagyon szép lesz, pedig akkor még csak az elején jártak. Most? Már beszerelték a padokat, fölszerelték a lámpákat: le a kalappal! A műveze­tők előszedik a tervrajzokat, onnan olvassák le, hogy az-egyik szárny az idegsebészeté lesz, a másik a II. sebé­szeti klinikáé. Uramisten-, mikor ké­szülhettek ezek a tért rajzok? Régóia nincsen már II. sebészet, .ennélfogva l-es sincsen! Másik tervrajzot vesz­nek eló, azon is ugyanaz a tévedés, és az igazi idegsebészet, úgy tudom, nem ezen a szinten lesz. Idóbe telik, a régi épületbe is át kell érte mennem, amíg kiderül, a baleseti sebészet ágyai lesznek itt, mert ez van legköze­lebb a földszinti műtőhöz és ambu­lanciához. És állítólag a traumatöló­gusok szívják a fogukat a büfé közel­sége miatt is. A körülötte várható nagy forgalomtól félnek. HORVÁTH DEZSŐ VÍZIMÉRNÖKÖK A VÍZLÉPCSŐ FÖLÉPÍTÉSE MELLETT A Vásárhelyi Pál Társaság három képviselője — Vágás István a szegedi, Zsuffa István a bajai szervezet részérói, Hankó Zoltán pedig a szervező bizottság elnökeként — levelet juttatott el Szűrös Mátyáshoz, az Országgyű­lés elnökéhez. A vízimérnökök azt kérik, hogy szakmai és politikai érveiket tartalmazó levelüket a népszavazással kapcsolatos parlamenti döntés elótt az elnök ismertesse a képviselőkkel. „Sem a dunakiliti—bósi. sem a nagymarosi vízlépcső megépítésével kapcsolatban semmiféle bizonyított, vagy akár értelmesen és hitelt érdemlően megfogalmazott káros következ­ményről sem a szakemberek, sem a közvélemény nem tud" — így a levél, melynek a népszavazást elutasító érvelését itt közöljük. Egy ilyen országos jelentőségű és nemzetközi kötelezettségeket is érintő létesítmény nem lehet politi­kai csatározásoknak sem tárgya, sem eszköze. A kormány határozatlansága azonban arra látszik utalni, hogy legitimációjának erősítésére ellen­zéke nem feltétlenül politikailag leg­erősebb, de mindenképpen leghan­gosabb csoportjának megnyerésére — egy vélt társadalmi konszenzus érdekében — a munkák leállításá­nak áldozatától sem riad vissza. Az ellenzék legaktívabb csoport­jai pedig a valós problémák felve­tése, vitatása helyett folytatják a személyes presztízs által is vezérelt kétes játékot, és olcsó győzelem re­ményében feláldozzák igazi lehető­ségeinket, megbontják a társada­lom, az értelmiség egységét, szem­beállítva egyes csoportjaikat nem politikai elveik, hanem szakmai tisz­tességük kérdésében. Politikai, társadalmi életünk fejlő­dését akadályozzák azok, akik ma e kérdés körüli politikai pótcselekvés erőltetésével akarják konzerválni, befagyasztani helyzetünket, pedig valós problémáinkat kellene és le­hetne megvitatnunk, megoldanunk. A vízlépcsőrendszer beruházásá­nak nagy része elkészült, a hátralévő munkák költségeinek döntő többsé­gét a kivitelező osztrák vállalat fe­dezi (a későbbi áramszállítás elővá­sárlásaként). A munkák leállításá­val kárba vesző tízmilliárdok, az ugyancsak jelentős külföldi kártérí­tési. kötelezettségek/valamint a bon­tás és a helyreállítás költségei gazda­sági helyzetünkben elviselhetetlen és főleg értelmetlen többletterhet jelentenének. Az elköltött és min­denképpen kifizetendő milliárdo­kért a döntéshozóknak és a műszaki tervezőknek mindenképpen felel­niük kell, de a felelősségrevonásnál a vádlókat is felelősség terheli: a vádakat kell igazolni, és nem a meg­vádoltnak kell a gátlástalan propa­ganda ellentmondó vádözönére pro­pagandafogásokkal válaszolnia. A felelősségrevonás népszava­zásra. népítéletre nem bízható. Bármilyen bíróság elótt a vádló­BÁRÁNYI FERENC Éjféli vers Nincs kényelmetlenebb az elhagyott barátnál, emléke lándzsahegy: naponta többször átjár, szavait csavarod, igazát tagadod, elutasítod magadból, amit ő elfogadott. Nincs kényesebb dolog az önigazolásnál, naponta meginog, akár szélfútta nádszál, hajlik a víz felé, hajlik a part felé, nyugtatása reszketeg, mint vízben úszó fellegé. Nincsen magányosabb a lelkiismeretnél, nem falkában harap, nem sokszorozza testvér, mégis ezer felől érzed, hogy meggyötör, ezerszer húsodba tép, de meg nem öl, jaj, meg nem öl! JERZY NOWOSIELSKI: LEÁNYPORTRÉ nak bizonyítania, vagy valótlan vád­jaiért felelnie kell. Független bíró­ság elótt nehezen vádolható az a magyar Vízügyi Szolgálat árvízve­szély okozással, amely pl. 1965-ben és 1970-ben a környező országok valamennyiét elpusztító árvizektől az országot megmentette. A „tisz­tességes tájékoztatás" nevében, a népszavazási propagandában ugyan lehet azt híresztelni, hogy a tervezők Visegrádnak hazánk történetéhez fűződő legszebb emlékeit akarják elpusztítani, egy bíróság elótt azon­ban ezt bizonyítani kell. A bíróság éppúgy megköveteli, mint a tervező, hogy fogalmazzák meg értelmesen, milyen „felmérhetetlen ökológiai károk" fenyegetik az ország lakossá­gát, mert ez a kijelentés kitűnő pro­pagandaeszköz, de ténynek aligha tekinthető. A bíróság előtt ha valaki „az élet védelmének" szólamával vádol, az gyilkossággal vádol, és c vádat igazolnia kell, s e vádért is felelnie kell. Igazolni kell az ún. gazdaságossági számításokat, ame­lyek propagandaszólama szerint jobb a beruházás tízmilliárdjait veszni hagyni, a kártérítési kötele­zettségeket kifizetni, bontási és helyreállítási munkák eddig még fel sem becsült milliárdjait vállalni, mint ugyanezért az összegért Euró­pához Kapcsolódó vízi úthoz, foko­zott árvédelmi biztonsághoz és — az előlegezett építési költségek termé­szetbeni térítése után — gyakorlati­lag ingyen, hulladéktól, szennyező­déstől mentes, folyamatosan meg­újuló energiához jutni. A felelősséget bíróság, és ne a jobb választási propaganda hatásos­sága és ereje döntse el. A népszavazás propagandaeszkö­zei a kérdés körüli zűrzavart, tájéko­zatlanságot tovább fokozzák. Az ellenzők népszavazást előké­szítő propagandája esetenként elis­meri a kérdés politikai jellegét. A politikai érvek azonban csak létező alternatívák közötti választásnál le­hetnek a propaganda eszközei. A döntés után, a lerombolásra történő agitációhoz csak műszaki és gazda­sági érvek használhatók. Műszaki és gazdasági kérdésekben a válasz azonban mindig egyértelmű, vagy igen, vagy nem. függetlenül attól, hogy hányan szavaznak az igenre vagy a nemre. E kérdésekben, az objektív igazság kérdésében pedig nem mindegy, hogy az eredetileg szükségszerűen tájékozatlan, szava­zásra jogosult választópolgár mit hisz el, az igazságot, vagy az ügye­sebb propagandát. A népszavazás kitűzése tehát a műszaki, természet­tudományos és gazdasági tényekre vonatkozó ellentétes propaganda­hadjáratnak ad helyet, amely közül az egyik — és ebben a vonatkozás­ban mindegy, hogy melyik — a va­lótlanságot állítja és propagálja. A „tisztességes tájékoztatás" helyett így a politikai agitációból minden­képpen népbutítás lesz. A nagy múltú és a világon igen elismert magyar Vízügyi Szolgálat­nak nincs propagandagépezete. A propagandát a vízimérnök sem ilyen irányú tehetséggel, sem idővel, sem energiával nem győzi, mindenkép­pen alul marad azokkal az ellenzők­kel szemben, akik a propagandát és a politikai agitációt választották fő­foglalkozásukként. A munkák folytatására és a nép­Szavazási javaslat elutasítására vo­natkozó követelést csak motiválja a vízügyi szakma hitelének védelme, a szervezett hitelrontás elleni tiltako­zás. A vízügy hitelén túl az ország megbízhatóságának és logikus gon­dolkodásra való képességének a hi­telét is kockáztatjuk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom