Délmagyarország, 1989. április (79. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-20 / 92. szám

1989. április 20.. csütörtök 3 Önálló lesz a leányból Kót fontus kérdésben kellett tegnap, szerdán dönteni a vásárhelyi székhelyű Csongrád Megyei Tanácsi Építőipari Vállalat vállalati t'nácsának. Igazgatót választottak és megállapodtak a szegedi leányvállalatuk önállósulásáért kért megváltási összegben. A múlt évben lemondott igazgató posztjára pályázatot hirdettek, melyre határidőre két jelentkező akadt, ketten késve próbálkoztak. Igy a választhatók Dómján Andíás a Csomiép megbízott igazgatója és Farkas Illés, a Hódiköt gazdasági igazgatója voltak, őket előzetesen a vállalati pártbizottság, a szakszervezeti bizalmi testület és a megyei tanács vb is alkalmasnak találta. MiUián mindketten ismertették elképzeléseiket, szavazásra nerült sor. A 20 érvényes \oksból 19-et Dómján Andrási a adtak le. Igy neki jutott az az igen nehéz feladat, hogy a tavaly év végére veszteségbe csúszott vállalat szükségszerű irányváltását kormányozza. Az irányváltás ugyanis elkerülhetetlen. Dómján AndÚj igazgató a Csomiép élén lás szerint — aki a vállalatnál több mint húsz évet töltött el — a termelési struktúra és a finanszírozás edd'ginél jobb összhangjával kell a hazai piacgazdaság követelményeinek megfelelni. Ez azzal is együtt,'ár, hogy a gazdaságtalan tevékenységeket felszámoljak, ugyanakkor mobilizálják mozdulatlan állóeszközeiket. A hagyományos építőipari mozgásteret erősen határolja az építőmesteri kapacitások szűkössége. Fokozni kívánják a gyors határidejű könnyűszerkezetes építés részarányát. Az ipari, a kereskedelmi tevékenységben, a vagyonhasznosítás erősítésében is lehet még keresnivaló. A vállalat mai szervezeti lormája egy korábbi művi úton létrehozott konstrukció, ehelyett a piaci igényekhez alkalmazkodó formát kell találni. A nehézség csak az: a népgazdaság mai helyzetében ez az igény ismeretlen. A beruházások indítása mindenképp öszc/efügg a vállalatok, intézmények és a lakosság elkövetkezendő anyagi helyzetével. Az is tény, hogy az általános költségek túl magasak, igy ez a szervezet karcsúsítása mellett szól. Fnélkül nem érhető el a legfontosabb cél a nyereséges működés. A szegedi leányvállalat a 0,3 milliós könyv szerinti saját vagyon megtérítésével cnálósulhat. E döntést igen erősen befolyásolta a gazdasági kényszer, egyszerűen pénzre van szükség. Erre e'hangzott egy észrevétel: jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok. Tóth József szb.titkárnak az igazgatóhoz intézett intelmével zárult az összejövetel: „Sokan fognak most tippeket adni, hogy mit kellene tenni. Nekem is adtak a kertszomszédaim, hogy mit mivtl permetezzek, hogyan metsszek. Két fám nem bírta ki a jóakaratú segítsége t." T. Sz. I. Tarifarendszer készül a béralkuhoz — Az elmúlt két évben hozott kormányzati döntések sokkolták a társadalmat, a így érthető, hogy az állampolgárok minél gyorsabb bérreformot sürgetnek! — mondotta tegnap Szegeden Halmos Csaba államtitkár, az ABMH elnöke azon a munkaügyi ankéton, amelyet a JATE Állam- és Jogtudományi Kara szervezett Az egész napos ankét során a résztvevők az érdekegyeztetés gondjairól, a kollektív szerződések átalakításának kérdéseiről, a sztrájkjogról, a foglalkoztatáspolitika aktuális kérdéseiről és a munkanélküliségről hallhattak előadásokat. (Lapunkban a közeli napokban interjút közlünk Halmos Csaba államtitkárral a tanácskozáson felmerült kérdésekről, a foglalkoztatáspolitika és bérreform feszegető gondjairól.) Üj bértari faréndszert dolgoznak 'ki a bértárgyalásokhoz az Állami 'Bér- és Munkaügyi Hivatalban — erről adott tájékoztatót Jendrolovics Pál, az ABMH főosztályvezetője. Elmondta: a munkaügyi kormányzat törekvése, hogy a bérek tekintetében is a piaci viszonyok érvényesüljenek. Azaz a munkaerő árát az határozza meg, hogy az adott szakismeretet mennyire értékeli a társadalom, s nem pedig az, hogy ugyanannak a szakmának a iművelőd éppen melyik ágazatban, intézménynél, vállalatnál dolgoznak. Ezért a munkaügyi szakemberek véleménye szerint a béralku jelenlegi, kezdetleges módszerét olyan tarifális megállapodásoknak kell felváltaniuk, amelyek során a bérekről nem általában, hanem szakmákra, nagyobb foglalkozási csoportokra lebontva folyik az egyezkekedés. A nemzetközi gyakorlatban is az ilyen tarifális tárgyalások terjedtek el. Ha Magyarországon ds sikerül ezt a módszert megvalósítani, akkor a bérszabályozás, hasonlóan a vállalati • jövedelemszabáilyozáshoz már végérvényesen a múlté lesz, s a munkaerőpiaci egyezkedés határozza majd meg a bérszínvonalat, a ikereseti arányokat. Ehhez természetesen az egyeztetés jeHenlegí mechanizmusának is változnia kell, s olyan új tarifarendszerre van szükség, amely alkalmas a tárgyalásokra. Az új tarifarendszer kimunkálása megkezdődött. A szakmai konzultációk szerint lényegesen változtatni kell az eddigi bértarifákon, mert azok a korábbi 'bérmechanizmusok követelmenyednek megfelelően épültek fél. (A jelenleg érvényben levő több mint ezer bértarifális téted az életkor, a munkában eltöltött idő, a munkakörülmények melléit jelentős mértékben figyelembe veszi az egyes ágazatok, területek sajátosságait is, amelyekben egy korábbi politikai értékítélet is iki fejeződött. Az ABMH szakemberei szerint célszerűnek látszik a .tari fatételék számának csökkentés^ úgy. hogy azok valóban az egyes szakmák vagy egymáshoz közelálló szakmák, foglalkozási csoportok sajátosságait fejezzék ki. Mivel a gyakorlatban a bérek már egyre 'kevésbé függnek a munkában eltöltött időtől, annak jelentőségét is mérsékelni szükséges. A munkaügyi kormányzat azt szeretné, ha minél előbb az új tarifarendszer alapján történnének a bértárgyalások, akár az egyes bértételek alsó határának emeléséről, akár szakmánként a bérfejlesztések minimális mértékéről. Ha a tarifarendezésénél csak a szakmai szempontokra keltene figyelemmel lenni, az új táblázat akár már jövőre is elkészülhetne. ám egy sor kérdésben széles körű vitára. a társadalom közmegegyezésére lesz szükség. Minden bizonnyal élesen vetődik majd fel, hogy mit tartalmazzanak a 'bérek. A társadalomban egyre fokozódó igény, hogy a béreikbe építsék be azoknak a pénzben! és természetbeni juttatásoknak — mint például az oktatás, az egészségügy, a gyermeknevelés és a lakáshoz jutás — az ellenértékét, vagy annak egy részét, amelyeket korábban az állam vállalt magára, de amelyek most már mind tobb pénzé•be kerülnek az állampolgároknak. Az új bértarifák kialakításánál nem lehet megkerülni azt a tényt sem, hogy a bérarányok eltorzultak. Az is nagyon fontos, hogy a társadalom egésze elfogadja az új értékrendet. Ez a társadalmi egyezkedés várhatóan hosszabb időt vesz majd igénybe. Végeredményben a helyi, vállalati megállapodásokon keresztül rendeződhetnek át a bér- és kereseti aranyok. A munkaügyi szakemberek véleménye szerint az amúgy is pénzszűkében levő vállalatok számára elfogadhatóbb lenne, ha a korábbi állami juttatásokat nem közvetlenül a 'bérekbe építenék be, hanem azokat adókedvezmények vagy a pénzügyi rendszer más támogatási formái révén kapnák meg a dolgozók. A reálbérek védelme egyébként sem bérszabályozási kérdés, hanem elsősorban a forint értékállóságától függ, aminek biztosítása egyértelműen kormányzati feladat. Az új tarifarendszer kialakításához á vállalatok közreműködését is kérik; a munkaügyi szakembereknek ugyanis szükségük van olyan adatokra, amelyek alapján megállapíthatják, hogy az egyes szakmákban ma milyen 'bérért hozzávetőleg hányan dolgoznak. Legutóbb 1985-ben volt ilyen munkaügyi felmérés, azóta viszont jelentős mértékben módosultak a keresetek, egyebek között a bérek bruttósítása miatt. (MTI) Demokratikus nyitás idején új alkotmány kell (...„csak" a mikor? s hogyan? a kérdés) Az Országgyűlés elkövetkező hónapjainak programjából kevés téma tarthat számot nagyobb érdeklődésire, mint ez új alkotmány megalkotása. Tartalmáról hónapok óta folynak a viták a legkülönbözőbb fórumokon, szakemberek és laikusok körében egyaránt. Kedden délután a József Attila Tudományegyetem Jogtudományi Kara tudományos, illetve szakmai ideológiai bizottságának szervezésében az egyetem szakértői tartottak vitaülést. A bevezető előadásban Kovács István akadémikus, az államjogi tanszék professzora először leszögezte, nem ért egyet azokkal, akik tagadják az új alkotmány szükségességét. Az talán inkább megkérdőjelezhető: a jelenlegi Országgyűlés, mely nem teljesen kifogástalan szisztéma szerint választatott, s 65 százaléka MSZMP-tag, jogosult-e az új alaptörvények megfogalmazására. Fölvetette persze azt is: ha 1848-ban a nemesekből álló Országgyűlés jogosult volt népképviseleti alapon dönteni, miért tagadnák meg a mostanitól ezt a jogot? Miután kijelentette Kovács István: semmi szükség alkotmányozó nemzetgyűlés választásán törni egyeseknek a fejét, mert nincsenek meg a feltételei, leszögezte: szükséges, hogy az új alkotmányban nőjön az aránya a közvetlenül alkalmazható jogszabályoknak, azok helyett, amiket még külön törvénnyel kell szentesíteni. Az előadó vázolta a továbbiakban azokat a fő kérdéseket, amelyek körül eddig a legnagyobb vita bontakozott ki. többek közt: szóljon-e az alkotmány a munkásosztály vezető szerepéről? Kovács professzor erről úgy vélekedett: ha jogrendszerünk az állampolgári egyenlőségre épül, annak gondolatmenetét konzekvensen végig kell vinni, tehát vezető szerepre vonatkozó kitétel nem szerepelhet benne. A vitaindító előadás után Ruszoly József egyetemi tanár tartott korreferátumot, amelyben főként az alkotmányozás történeti jegyeit emelte ki. Kitért persze az alkotmánytervezet egyes konkrétumaira is; kijelentette: a kétkamarás rendszert nem tartja időszerűnek, a bizonytalanságot teremtő visszahívási rendszert meg kellene szüntetni, a köztársasági elnök ne látszathatalmú valaki legyen, a miniszterelnök ne főnök legyen, hanem első az egyenlők között. A címerrel kapcsolatosan úgy nyilatkozott: nincs a világon (Európában! — helyesbített egy hang) olyan köztársaság, amelynek korona lenne a címerében. A tervezet egyik fő hiányosságaként azt emelte ki: összeállítói megfeledkeztek a miniszteri felelősség kérdéséről. A vitaindítók utáni hozzászólások sorában Szentpéteri István egyetemi tanár kijelentette: a jog alá van rendelve a politikai követelményeknek. — A nyugati társadalmakban megvannak azok a lokális egységek, mélyek a szabadságjogokat begyakorolják, s ezek védelmére készek. Hol vannak ezek a magyar társadalomban? — kérdezte, majd így folytatta: — A nagyon nagy perspektívába tekintő alkotmányozó program a valóság korlátaiba fog ütközni, hisz komoly erők vannak a változásokkal szemben. Nincsenek ugyanis olyan politikai változások, melyek az új alkotmányt támogatnák. Molnár Imre professzor ezzel a témakörrel kapcsolatosan kissé szkeptikusan úgy fogalmazott: olyan tervezetet fogalmazzanak meg. ami, ha másra nem, arTa jó, hogy megmutassa a hatalom képviselőinek: merre kell haladni. Szentpéteri István még arról is beszélt: mivel 1848 óta nincsenek alkotmányos intézményeink, a történelemben példátlan tett lenne most hirtelen megalkotni őket. Számára szimpatikusabb az angolszász jogfejlődés, aho] mindig a napirenden levő problémákat oldják meg. A miniszteri felelősséggel összefüggésben kifejtette: a minisztériumok számának leszögezését is alkotmányos kérdésnek tartja, hogy ne az évenkénti átszervezés legyen a nem kívánatos vezetőktől való megszabadulás eszköze. Czucz Ottó docens szavainak lényege: le kell fektetni, hogy bármely területen a monopolhelyzetre való terekvés tilos — így lehet ugyanis kizárni, hogy kiszolgáltatott helyzetbe kerüljön az állampolgár. Kaltenbach Jenő adjunktus a köztársaság—népköztársaság fogalmi vitáról beszélt, mondván: a köztársaság szó eredeti megfelelöjében benne van a „nép" szó — fogalmi nonszensz tehát ismét elétenni. Általánosságokban kifejtette: el kell oszlatni azt az illúziót, hogy az alkotmányban megfogalmazandó társadalmi változások pusztán azok leírásától — mintegy „karácsonyi ajándékként" — mint mondta — megvalósulnak. Hiába hoznak létre ugyanis tökéletes alkotmányt, ha viszonyaink távol állnak a tökéletestől — fejtegette. Kiss Barnabás adjunktus a munka nehézségét érzékeltetendő arról beszélt: bármely területhez nyúlnak az alkotmányozók, kiderül: hogy kaotikus állapotok vannak, ezért nehéz és hosszú a folyamat De — mint mondta —, ahogy Spanyolországban a fasiszta rendszer bukása után, a demokratikus nyitás idején elvégezték ezt a munkát — a demokratizálódás érdekében nálunk sem kerülhető meg. A tartalmi hiányok közül legfontosabbként Kiss Barnabás azt emiitette meg: a tervezet a hadsereg, nemzetvédelem problémáiról nem szól, noha tarthatatlan az az állapot hogy minderről nem nyilvános jogszabályok rendelkeznek. Megemlítette azt is: 6ok más ország gyakorlatához hasonlóan a mi alkotmányunknak is foglalkoznia kellene* a felsőoktatással. A jogi kari vitadélután befejezéseképp Nagy László egyetemi tanár a politikai intézményrendszerről szóló fejezeteknek az emberi jogok kérdéseivel való összehangolásra hívta föl a figyelmet Balogh Tamás ... és nemcsak az. Széltében-hosszában azt beszélik a városban, hogy bezárják, majd pedig áttelepítik a Szegedi Szalámigyár és Húskombinát Szabadkai úti orvosi rendelőjét. Az ellenállás óriási, hiszen párját ritkító létesítményről van szó. Erről magam is meggyőződhettem, amikor a minap körülnéztem a helyszínen. Tágas helyiségek, légkondicionálás mindenütt, korszerű berendezések, tanítani lehetne, így fest egy üzemorvosi rendelő. Van például fogászati röntgen, de helyet tudnak adni a bőrgyógyászati, a nőgyógyászati rendeléseknek is. Kár lenne, ha szétvernék az épületet. — Mi igaz a pletykákból? — kérdeztem Kiss Ernő személyzeti és szociális igazgatót. — A költözködésnél még nem tartunk. — De forgatják a fejükben ... — Valóban készült egy előzetes tervtanulmány, melyben szerepel az orvosi rendelő áttelepítése, az épület tetőtér-beépítése. — Miért van minderre szükség? — Kinőttük a házat. Nagyarányú számítógépfejlesztésbe fogtunk, a jövőben — 1990 szeptemberétől — nekünk kell vállalni a szakmunkásképzést Zörög a haraszt... is. Tervbe vettük a hűtőházbővítést is. — Miért éppen a rendelő volt útban? Itt valahol megszakadt a kérdezz—felelek, Kiss Ernő körülményesnek tűnő magyarázgatásra kényszerült. A rendelő csupán harminc méterrel odébb lenne, ami ugye, nem távolság. A mostani irodaépület földszintjén kapna helyet, és az eredetileg is rendelőnek tervezett helyiségekbe pedig beköltöznének a számítógépek. Azt nehezen értettem, értem meg, mi a csudának kell turbinás, légkondicionált, mennyezetig csempézett, ólomfalas hely a számítástechnikának! A szakemberek szerint a mostani rendelő százszázalékosan megfelel a követelményeknek, sőt, az elkövetkező tíz év kihívásai sem ingatják meg a falait. Legfeljebb a csákányok, a légkaiapácsok! A nem túl kellemes intermezzo után újra élesre váltott a beszélgetésünk. — Az nem jutott az eszükbe, hogy a rendelő helyett a számítástechnikát telepítsék át? Kiss Ernő észrevehetően tipródik a válaszon. — Elvileg lehet. — Es gyakorlatilag? — A rendelőnek több hely jutna az irodaépület földszintjén. — Teret lehelne nyerni akkor is, ha a rendelő végébe telepített számítóközpontot átadnák az egészségügynek. — Szerepet játszanak itt az élelmiszer-higiénés követelmények is. — Szóvá tette azt már valaki, hogy az üzem területén van a rendelő, nem pedig közvetlenül az utcáról közelíthető meg? — Nem. — Nyíltan színt vallana, hogy önnek melyik a szimpatikusabb variáció? Üjabb töprengés. Némi provokáció után kiderül, a rendelőáttelepités. — Ez ügyben vétójoga senkinek nem lehet? ; — A szakemberek elképzeléseit mi méltányoljuk. Egyébként a bővítés netn holnap, nem is holnapután lesz. Talán majd a kilencvenes évek elején! — Ugye, akkor sem mindegy! — fordultam Farkas Lászlóné asszisztensnőhöz. — Igy igaz! Ez az épület rendelőnek készült, annak tervezték, barbárság lenne szétverni. — Mi a véleménye a fentiekről a számítástechnikai és szervezési osztály vezetőjének, Magyar Annának? — Nekünk mindegy, hová költözünk. Közömbös! Nem fáj a fogunk az orvosi rendelőre, pontosan megfelel nekünk az irodaépület földszintje is. Kerestem az üzemorvost, hiszen szakvéleményt elsősorban ő mondhatna. Mint kiderült, hónapok óta beteg. Hívtam otthon, sikertelenül. Azt már a keresgélés közben tudtam meg, hogy terjedelmes jelentést készített a tervtanulmányról, melyben pontról pontra veszi, miért nem alkalmas rendelőnek a kiszemelt földszinti irodasor. Néhány ellentmondásra a laikus szem is rájön: például roppant szűk a_ folyosó, hordágygyal itt képtelenség közlekedni, és őrültségnek tűnik az irodákból a szigorú szakmai szempontoknak megfelelő helyiségeket kialakítani... Ügy tudom, az üzemorvos szakvéleménye lassan egy éve lapul valamelyik fiókban. A téma iránt érdeklődvén senki nem ajánlotta fel, hogy olvassam el. Kérem, így „etetik" az újságírót?! Ez a legkevesebb, önmagukat is ámítják! Ennyit ér a szakember szava?! Az üzemegészségügy talán nem nézi tétlenül a történteket! Bodzsár Erzsébet