Délmagyarország, 1989. április (79. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-01 / 77. szám

2 1 i*6». -p*ilis 1., szombat A politikai rendszer reformjának néhány időszerű kérdéséről ül MSZMP KB állásfoglalása Az MSZMP Központi Bi­zottságának e heti ülésén el­fogadott dokumentum a be­vezetőben kiemeli. az MSZMP történelmi jelentő­ségű feladat megvalósítását, a demokratikus szocializmus új magyar gyakorlatának ki­alakítását tűzi ki céljául. Az MSZMP 1988. májusi orszá­gos értekezlete megnyitotta a gazdasági és politikai re­formok átfogó, következetes megvalósításának útját. A politikai rendszer mélyreha­tó változására azért van szükség, mert jelentős ered­ményeink, az ország moder­nizálásában elért történelmi léptékű haladás ellenére az elmúlt egy—másfél évtized során fokozatosan gazda­sági-politikai és erkölcsi válság alakult ki hazánk­ban. Az 1956. és 1987. kö­zött alkalmazott modell — amely átmenetileg jelentős modernizációs folyamatok elősegítője is volt — kime­rítette tartalékait, sok vo­natkozásban hibásnak bizo­nyult. Az új helyzethez va­ló igazodás hiánya megtör­te az életviszonyok jelen­tős javulásának két évti­zedes folyamatait, vissza­eséshez, ebből adódóan nö­vekvő társadalmi feszültsé­gekhez, a vezetéssel szem­beni bizalmatlansághoz és távlatvesztéshez vezetett. A részleges reformok nem vezetnek tartós eredményre. A fordulat elkerülhetetlenné vált, s ez egyszerre köve­teli meg a gazdaság, a tár­sadalom, a politika, de a szellemi-morális viszonyok megújítását is. Az országos pártértekezlet óta eltelt időszakban szé­lesedett a nyilvánosság, és megindult a politikai intéz­ményrendszer demokratizá­lása, pluralizálása. A való­ságos gazdasági-társadalmi folyamatok és az intéz­ményrendszerek átalakításá­hoz azonban az idő nem volt elegendő, az eddigi in­tézkedések pedig nem vol­tak kielégítőek. A gazda­sági reform új stratégiájá­nak kidolgozása folyamat­ban van; a gazdaság sta­bilizálása, a szerkezeti vál­tás, a kibontakozás meg­alapozása hosszabb időt igé­nyel. Az állásfoglalás a továb­biakban rámutat: ,,az MSZMP szükségesnek tart­ja, hogy újabb kezdeménye­zésekkel lépjen fel. Ebben legfontosabbnak a gazdaság területét tekinti. Javasolja, hogy a kormány — az or­szág szellemi kapacitásának mozgósításával — gyorsítsa fel a gazdasági stratégia ki­munkálását. Ennek a gaz­daság törvényszerűségeit, a világgazdaság követelmé­nyeit érvényesítő, nyitott, teljesítményelvű, hatékony, vegyes tulajdonú, a fő ága­zatokban a közösségi, álla­mi tulajdon meghatározó szerepét fenntartó gazda­sági rendszeren kell alapul­nia." A dokumentum ugyan­akkor leszögezi: a gazdasá­gi reformnak feltétele a po­litikai intézményrendszer át­alakítása is. Ezután emlékeztet arra, hogy a szocialista társada­lom működésének eddigi gyakorlata nem tudta meg­teremteni Magyarországon a demokrácia olyan intéz­ményrendszerét, melyben az érdekek sokfélesége kifeje­ződhet, és képviseletet nyer­het. A pártértekezlet meg­fogalmazta a demokratikus hatalomgyakorlás igényét, a politikai pluralizmus megte­remtését. Az ennek nyomán kibontakozó fejlődési folya­matok és a társadalomban megjelenő szerveződések együttesen azt mutatják, hogy kialakulóban vannak a feltételek az egypártrend­szer körülményeinek meg­változtatására. „Az MSZMP álláspontja az, hogy a demokratikus ha­talomgyakorlás a társada­lom által ellenőrzötten, a közvetlen és képviseleti de­mokrácia révén, a több­pártrendszer keretei között érvényesüljön. Kezdemé­nyezi, hogy ennek feltéte­lei létrejöjjenek és alkot­mányos garanciát kapja­nak" — szögezi le az állás­foglalás, majd arra figyel­meztet, hogy az átmenet csak szerves társadalmi fo­lyamatok eredményeként mehet végbe. Komoly tár­sadalmi veszélyt jelenthet a folyamatok destabilizálódá­sa, ellenőrizhetetlenné vá­lása, anarchikus viszonyok kialakulása. Fokozatos át­menetre, a politikai folya­matok kiszámíthatóságára, a bizalmatlanság oldására van szükség. Egyaránt kárt okoz­hat az események kierősza­kolt felgyorsítása, vagy mes­terséges fékezése. A társa­dalomban megjelent politi­kai mozgalmak részéről a helyzet megkívánta felelős­ségre és önmérsékletre van szükség. Az ország előtt álló feladatok megoldásához úgy tudnak hozzájárulni, ha a kritikai megnyilatkozások mellett a fejlődést célzó programokat dolgoznak ki. „Az MSZMP kinyilvánít­ja, hogy kész két- és több­oldalú megbeszéléseket foly­tatni a hatalom gyakorlásá­nak új módjáról minden törvényes keretek között működő szervezettel. Az együttműködés feltétele az alkotmány, a törvények megtartása, a társadalmi fejlődés szocialista útjának elfogadása, nemzetközi szö­vetségi kötelezettségeink tiszteletben tartása, töre­kedve a két katonai tömb egyidejű felszámolására." A megbeszélések előkészíté­sére a Központi Bizottság munkacsoportot bízott meg. Az állásfoglalás körvona­lazza a párt jövőbeni szere­pét, leszögezve: az MSZMP nyíltan hirdeti, hogy társa­dalmunkban meghatározó szerepet kíván betölteni. Eh­hez alapot ad politikai ereje, a demokratikus szocialista fejlődés képviselete, társa­dalmi bázisa, történelmi ta­pasztalata. Az MSZMP meg­határozó szerepét politikai eszközökkel, mindenekelőtt programjával, meggyőzéssel, tagjai személyes munkájá­val, magatartásával kívánja biztosítani. Ahhoz, hogy a párt a tár­sadalmi változások élén ha­ladjon, mindenekelőtt ön­magát kell megújítania. Ez csak a politikai versenyhely­zetre való felkészüléssel le­hetséges. Ki kell munkálni a párt álláspontját a hatalomgya­korlás új módjáról, a nép­képviseleti és önkormányzati szervekhez, az állam intéz­ményeihez fűződő viszonyá­ról. A politikai intézmény­rendszer mélyreható átala­kulásában meghatározó sze­repe lesz az új alkotmány­nak és a választójogi tör­vénynek. „Pártunk felhívja tagjait és felkér minden cselekvésre kész erőt az országban, hogy felelős vitákkal, tettekkel, társadalmi összefogással le­gyenek részesei társadal­munk megújulásának" — fe­jeződik be a dokumentum. Az új agrárpolitika tétje A változó világ agrárpoli­tikánk újbóli átgondolását is sürgeti. Az 1957-ben meg­hirdetett elvek eígy dinami­kus fejlődési váltak valóra. szakaszban A hetvenes földet mértek ki. Itt ak­kor a fél holdat találták a jogszabállyal összeegyeztet­hetőnek. A tagok igénylik, hogy lehetőség korrekcióra. legyen években a mezőgazdaságunk egyaránt veszélybe kerül­Egy aranykalászos gazda ....... , . . . úgy fogalmazott, annyiféle zepmezonyhoz, sot, egyes amely a parasztsag egyet- a vélemény hogy ezt mjn_ termékeknél a világszínvo- értésével, s bizalmából jön denkj egyeíértésére össze­nalhoz. A nyolcvanas evek letre. hozni doI ]esz A világgazdasági kihívásait a A hozzászólók elmond_ nagyüzem és kisgazdaság magyar szabalyozo rendszer ták ez cf>ak akkor teremt_ integrációjan feltétlen ja, mar rosszul közvetítette. A het- meg> ha flz íróasztalnál vítani kell úgy, hogy a mai helyzet sajátosságai: az megtervezett valóságot ki- szerződéseket mindenki ko­élelmiszerek árában a ter- egészítik a parasztság e fó- molyan vegye, legyen an­melők nem tudják elismer- rumon is kifejtett elképze- nak garanciája, következ­. . , . - - léseivel. A nagyüzem lét- ménye, s a nagyüzem a ez a8azatDa negyuru- jogosultságát ^„kj nem korszerű eszközökkel, vétó­zó költségnövekedést, a jö- vonta kétségbe, annak el- maggal mindig rendelke­vedelmek központosításának lenére, hogy itt is elhang- zésre álljon. Nemcsak a ki­mértéke a gazdaságok fejlő- zott, a téeszszervezés igen- öregedőfélben levő alapító Hpcz, „^nkAm iz,P7AsAt csak mellőzte annak ide- tagokról van itt szó. A csa­esetenkent letezeset jén az önkéntesség és foko. ládtagok közül sokan vá­kerdőjelezi meg, a hitelezé- zatosság elvét. Sőt, az itt lasztják ismét megélhetési si gyakorlat nem veszi fi- élők akarata sem volt elég forrásnak a tanyát, a föl­gy elem be az agrárgazdasági erös ahhoz, hogy e zöldség- det. Nekik kell tiszta és vi­sajátosságokat. A béklyókat, gyümölcstermelő, tanyás ho- lágos viszonyokat teremte­, . mokvideken a testhezállóbb, m. fékeket kell ismét felszaba- „„ c7ok«Zövptko7í»tnpir n». ... . , . , , - ma szakszövetkezetnek: ne- Elhangzott, hogy a több­ditam, lappangó s felsz.nre vezet formát va asszak E pártrendBszer' hajnalán szá­törő problémákat kell meg- tényékét evtizedek multán mos koncepció látott nap­»> . 1 -- 1 <-,U pt pl lp fWnfflTpltATÍní oldani ahhoz, hogy ....,, -- — -u -- • í uuii ni> a szukseges korrekciok kjt h- kevés mée magahoz ter jen a foldbol azonban még nem jönnének könkrét élő népesség. túl későn. * " * ismét már Ehetetlen megváltoztat- vüá t mindenki minden­„ a ^ „miként". Közös A nagyüzemet nemzeti platformra van Az MSZMP új agrártézi- ke 1 hagym, de akt szükség seinek tervezetét az érintet- ak?r, adn. kell ne- _ tek ezekben a hetekben vé- kl A valos "genyek kiele- A községi párttitkár, Fa­ÍeményeÍk egészUik k" sf- Ehetők, a kecske is jóllak- ragó Mihály a következők­ját elképzeléseikkel. A me- Jon' s a kaposzta is meg- ben összegezte a megbesze­gyei és a városi pártbizott- maradjon elven. A teeszta- lést A ^ még haligató lö_ SaK?'A IfrZT X- ak"k S e.k'melleU^S megekkel tisztességesen kell b:LUSa legjobb a sLty- ^zeiket is bevitték, s a politizálni, s valóban ki mazi tanyai kultúrcentrum- KÖZÖS alap fejlesztésére még kell kérni a velemenyuket. ban volt kíváncsi az itt élők í1™, , ls' etikatlannak A tulajdonviszonyok tisztá­^ris/s^st —•-»«r zsel, a s>zegeai rvazanjavno kívülállók „görcsö n ". A mostani tu­Kisszövetkezet elnöke, aki JanaK> mint a Kivuiaiiok. .6 korábbi munkahelye révén ök nem a tulajdonról mond- lajdonosi éhség, a magan­jó ismerője e terület gond- tak le, hanem a földhasz- föld iránti kereslet nem jainak, gondolatébresztőként n^]at jogáról így az itt al- rendítette meg a nagyüze­pontj'aíf'el^veníteUe feT^ -'mázott holdankénti 180 meket, a vegyes tulajdon mondta, minden modern ezer forintos vételárat ir- egymás mellett elese erosi­gazdaságban az ipar a di- reálisnak tartják. Az össz- tené a mezőgazdaság élet­namizáló, a mezőgazdaság a bang hiányát jelzi az egyik képességét. A visszaköszönő stabilizáló elem. Ma ez ná- dfJ ^g által ' emlí_ régi hibák és rugalmatlan­lunk most nen így van, J 6 J 6 . , ., , ,„,,„„ „ ezért kell sürgősen változ- tett összehasonlító adat. A sagok jo resze helyben or­tatni. A gazdaság szabadabb bevitt 16 holdja után évi vosolható. Amit mar vala­mozgástere csak a legfonto- három ezer forint körüli hol megléptek, mondjuk a sabb politikai reformfolya- fM1HíáraHatrit kar> szomszédos községekben, itt teremthető meg. A tulajdon- Az egységes mérce csak is követni célszerű- Ha a viszonyok a föld értékének az lehet, ha végre tisztáz- jogszabalyi keretek oldod­tisztázása, helyretétele nél- zuk, érték-e a föld, s mit nak, akkor nagyobb lépték­kül a falun élők létbizton- ér valójában. Szövetkeze- ben. sága, az élelmiszer-ellátás tenként eltérő, hogy a ta­és a mezőgazdasági export nyákkal fél, vagy egy hold Uj alapokmány-tervezet Ülést tartott a SZOT Pénteken ülést tartott a Szakszervezetek Országos Tanácsa. A testület megvi­tatta új alapokmányának tervezetét. Mint ismeretes, a szaktanács legutóbbi ülésén több részletében felfüggesz­tette a szakszervezetek ed­digi alapszabályát, hogy' a tisztújítások során megvaló­sulhasson a mozgalom szer­vezeti, tartalmi megújítása. A szaikbanács elé lkét vita­anyagot terjesztettek; a szakszervezetek országos tanácskozása által megbízott alapokmányt előkészítő bi­zottság tervezetét és a SZOT elnökségének ennek alapján kidolgozott javaslatát. Az írásos dokumentumok­hoz Kósáné Kovács Magda, a SZOT titkára fűzött szó­beli kiegészítést, majd vita következett. Mivel a csaknem 6 órás vita végére a szaktanács időközben határozatképte­lenné vált, a jelenlévők azt javasolták: vitassák meg ismételten az iparági-ágazati szakszervezetekben SZOT­tagjaikkal, köztük az ülés­ről távolmaradottakkal is az alapokmány tervezetét, s döntsenek arról, hogy alkal­masnak tartják-e azt tagsági vitára. Ha nem alakul ki egyetértés, akkor egy hét múlva ismételten összehív­ják a SZOT plénumát. A résztvevők ezt köve­tően a szakszervezeti (mun­kavállalói) képviselet szabá­lyozásának alapelveiről, majd május 1-je előkészü­leteiről hallgattak meg tá­jékoztatót. Egyetértettek ab­ban, hogy a felvonulások, gyűlések, s az azokat kö­vető majálisok tükrözzék az ünnep szakszervezeti jelle­gét, fejezzék ki a munkás­ünnep hagyományait. Vendégeket várunk Idegenforgalmi „szezon- Ez a „hiány" 54 millió fo- vállalatnál a technikai be­előkészítő" gyűlésre kap- rintot tesz ki. rendezések rendelkezésre tunk hivatalos meghívót Csongrád megyében Nagy- állnak, ám azokat — ahogy tegnap délelőttre a megyei lakon és Röszkén együttesen a tájékoztatón hallhattuk — tanácshoz, ahol Földesi 1,1 millió ember lépte át a csak bérbe adják, ha akad Gyula osztályvezető tájé- határt. Románia felé tíz jelentkező. koztatta a szakembereket százalékkal csökkent a ha­és a sajtó képviselőit az idei tárforgalom, évre tervezett vendéglátás- Az idei szezonban az Or­ról, vendégfogadásról. Be- szágos Idegenforgalmi Hiva­szélt előbb a múlt évi ese- fal gyorsítani szándékozik ményekről, amikor is 18 az ország befogadó képessé­millió külföldi ember látó- gét, korszerűsíteni akarja — gatott Magyarországra. Ez az új szabályozók adta le­a statisztika szerint 5,2 szá- hetőségek kihasználásával — zalékkal kevesebb ugyan, a végrehajtó vállalatok és mint a megelőző időszakok- az apparátus felépítését, ban, mégis jelentős. gazdálkodását. Kiderült a tájékoztatóból, A leglátványosabb Szege­hogy a tőkés országokból den a szabadtéri játékok, jött turisták száma emelke- Magával a művészeti mun­dett, ami javította a deviza- kával nincs semmi gond, a bevételt. Hazánkban rekord kiszolgálással viszont renge­bevétel volt tavaly: 110 mii- teg: nincs gazdája a sörös, lió dollárral többet kaszí- boros, kolbászos pavilonok­roztunk mint korábban. A nak. Pályázatot írtak ki rubelelszámolású országok- ezek üzemeltetésére, de -ed­ból viszont 12,6 százalékkal dig nem jelentkeztek „so­elmaradtunk a tervezettnél, kan". A megyei vendéglátó A. S. A párt új agrárpolitikája iránt felfokozott a várako­zás. Az 1957-eshez hasonló ideológiai áttörésre „vevő"'a parasztság. Szövetkezeti ve­zető, gazdálkodó egyaránt várja a rajtjelzést, hogy is­mét elrugaszkodjon, s ér­telmesen kialakított érde­keltségi közegben kiadja magából a maximumot, ha az számára a tisztességes megélhetést jelenti. T. Sz. I. A Szegedi Vadaspark majmok ellátására 8 órás munkára állatápolót vesz fel. Szakképzettség nem szükséges. Havi munkabér: 8.000Ft. Jelentkezés a helyszínen: Szeged, Cserepes sor vége. A TISZA VOLÁN karbantartó és ipari üzemegysége a dekormúhelyébe felvételre keres grafikai munkákban és szitanyomásban jártas, legalább 3 éves gyakorlattal rendelkező férfi munkaerőt. Jelentkezni lehet: VOLÁNDEKOR, Szeged. Marx tér 10- 12. A Lőrinci Szalag- és Csipkegyár ÁRUBEMUTATÓJA 1989. április 5-15-éig, méteráruosztályunkon ! NAGY VÁLASZTÉKBAN KÍNÁLUNK: pamut, jersey méterárukat, függönyöket, ágyterítőket. falvédőket. KÉRJÜK. KERESSÉK FEL ÁRUHÁZUNKAT!

Next

/
Oldalképek
Tartalom